Emberközelben a fizika

Miközben a természettudományok és a műszaki tudományok rohamos haladásának vagyunk tanúi, az utóbbi években sajnos oda jutottunk, hogy hazánkban veszélybe került a fizika és a kémia oktatása, mert a jelenlegi tendencia szerint a jövőben nem lesz, aki e tárgyakat tanítsa.

Mindennapos tevékenységeinket áthatják a fizikai és kémiai jelenségek – például autóvezetésnél a súrlódás és a közegellenállás, főzés közben a diffúzió vagy a forrás –, amelyek eközben többnyire nem is tudatosulnak bennünk. Nélkülözhetetlenségük ellenére a természettudományok iránt csökken az érdeklődés, s azt, aki már diákként elfordul a természet tudatos megismerésétől, később már lehetetlen meggyőzni annak fontosságáról.

Minden eszközt érdemes ezért megragadni a fizika és a kémia népszerűsítéséért, fontosságuk elismertetéséért. A Természet Világa közel másfél évszázados hagyományához híven a hazai tudománynépszerűsítés egyik legfőbb letéteményeseként sokat tesz ennek érdekében. És nemcsak a havonta megjelenő lapszámaival, hanem az évente egy vagy két alkalommal kiadott különszámaival is. A legutóbbi ilyen összeállítás, az Emberközelben a fizika, a KFKI megalapításának 60. évfordulója tiszteletére jelent meg.

A különszám a Központi Fizikai Kutatóintézet sajátos és tartalmilag gazdag világát igyekszik bemutatni – sikerrel –, az intézet egykori arculatát meghatározó vezetőinek, kutatóinak szerzőként vagy beszélgetőpartnerként megfogalmazott visszaemlékezéseit csokorba gyűjtve. A visszatekintők többsége ezen összeállítás kedvéért interjúalanyként „vallott”, de szerepel néhány korábban megjelent írás is.

A KFKI mint szervezeti egység, amíg létezett, az MTA legnagyobb kutatóhelye volt, vagy ahogyan Staar Gyula, a Természet Világa főszerkesztője a különszám bevezetőjének címében is megfogalmazta, kutatóközpont a város felett. Már azt sem lehet említés nélkül hagyni, hogy a KFKI rövidítést feloldani sem nagyon szükséges, hiszen a pesti szókincsnek legalább annyira része, mint a BKV, a MÁV vagy az OTP, legfeljebb kevesebben szidják.

A személyes hangú visszaemlékezésekből nemcsak fizikai ismereteket meríthet az olvasó, hanem hiteles korrajzot is kaphat a 20. század második felének hazai tudománypolitikájáról, sőt, arról is sokszorosan megbizonyosodhat, hogy az elszánt kutatók leleményessége, fanatizmusa és hivatástudata mennyi buktató legyőzésével vagy megkerülésével vitte sikerre saját maguk vagy kutatócsoportjuk, intézetük munkáját.

Olyan jelentős eredmények és események körülményeit idézik fel azok tevékeny közreműködői, mint a kísérleti atomreaktor indítása, az első magyar gyártmányú elektronikus számítógép megalkotása – ami az akkori „sajátos” helyzetben nem is számítógépként, hanem tárolt processzorú analizátorként készült – vagy a nemzetközileg is elismert hazai lézerkutatások első eredményei.

Emlékmozaikokból rajzolódnak ki a KFKI sokszínű világának, több mint fél évszázados történetének eseményei, az azokban részt vevő kutatók intézetformáló tevékenysége.

A különféle témákra – atomenergia, számítástechnika, szilárdtestfizika, anyagtudomány stb. – összpontosító kutatók azonban mind egyféleképpen emlékeznek vissza pályájuk kezdetére: nagy megtiszteltetés volt, hogy a KFKI-ba kerültek kutatóként. Ez az érzés és a hozzá kapcsolódó tisztelet a KFKI iránt néhány interjú címében is megjelenik: Mindig úgy döntöttem, itthon maradok; A KFKI-t még mindig alma materemnek tekintem vagy Megtanultam örülni az apró dolgoknak. Vajon a most kutatói pályára kerülő fiatalokban milyen gondolatok fogannak meg ezzel kapcsolatban?

A különszámban megszólaltatott kutatók évtizedekkel ezelőtt elért eredményei közül jó néhány már a tudománytörténet része. Itt azonban máris meg kell említeni, hogy a KFKI-ban – neve ellenére – nemcsak fizikai kutatások folytak (és az utódintézetekre ez napjainkban is igaz). Így aztán kémikusok, Konczos Géza és Schiller Róbert is vallanak a pályájukról a különszámban. És ha már az ő nevük szerepel itt, akkor nem maradhat el azoknak a fizikusoknak a felsorolása sem, akikről megemlékeznek, vagy akik maguk emlékeznek vissza. Ők ábécérendben: Bata Lajos, Bencze Gyula, Farkas Győző, Fehér István, Gyulai József, Jánossy Lajos (róla Varga Péter emlékezik meg), Jéki László, Keszthelyi Lajos, Kovács István, Kroó Norbert, Lovas István, Pál Lénárd, Pálla Gabriella, Sándory Mihály, Simonyi Károly, Szatmáry Zoltán és Tompa Kálmán – legtöbbjük neve tudományos közéleti vagy akár ismeretterjesztő tevékenységük alapján is ismerős a kívülállók számára.

Az interjúkat a Természet Világa szerkesztői – Kapitány Katalin, Németh Géza, Silberer Vera és Staar Gyula –, valamint Simon Ágnes és Szepesváry Pál készítette. A különszám minden írását korabeli fényképek teszik még érdekesebbé, és a fotók jó része dokumentumértékű.

A különszámba kerüléshez nyilván terjedelmi okokból mintegy fél évszázados tudományos pályát kellett maguk mögött tudniuk a vezető tudósoknak, amely néhány esetben szerencsére még most sem befejezett életút. Az ő munkásságuk egyik fontos eredménye, hogy az utánuk következő többi korosztály tevékenysége folyamatosan gondoskodik a csillebérci kutatóhely nemzetközi színvonalú eredményeiről.

A tágabb kutatóközösség számára azért is ajánlható e kiadvány elolvasása, mert a 2012-től kutatóközpontokká szervezett akadémiai intézethálózat sikeres működtetéséhez gondolatébresztőként szolgálhat a KFKI, a legnagyobb akadémiai kutatóközpont egykori mindennapjaiba való betekintés. (Emberközelben a fizika. KFKI - 60. A Természet Világa különszáma. 2011, 88 p.)

Szabados László

csillagász