A Magyar Tudományos Akadémia folyóirata. Alapítva: 1840
 

KEZDŐLAP    ARCHÍVUM    IMPRESSZUM    KERESÉS


 MŰANYAG NANOKOMPOZITOK ELŐÁLLÍTÁSA ÉS VIZSGÁLATA

X

Hargitai Hajnalka

PhD, egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem Anyagtudományi és Technológiai Tanszék, Győr • hargitai(kukac)sze.hu

Dogossy Gábor

PhD, egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem Anyagtudományi és Technológiai Tanszék, Győr • dogossy(kukac)sze.hu

Sági Erik

gépészmérnök, Széchenyi István Egyetem Anyagtudományi és Technológiai Tanszék, Győr

Ibriksz Tamás

járműmérnöki MSc-hallgató, Széchenyi István Egyetem Anyagtudományi és Technológiai Tanszék, Győr

Stifter János

okleveles járműmérnök, Széchenyi István Egyetem Anyagtudományi és Technológiai Tanszék, Győr

 

Bevezetés


A nanoszerkezetű anyagok tudománya, a nanotechnológiai fejlesztések az utóbbi két évtizedben kerültek a figyelem középpontjába. Magyarországon is számos kutatóhelyen, felsőoktatási intézményben folynak intenzív kutatások ezen a területen. Ezek nemcsak a műszaki, de többek között a fizikai, biológiai, kémiai és orvosi kutatásokat is érintik, melyek eredményeiről különböző nemzetközi és hazai szakfolyóiratokban egyaránt olvashatunk. Többek között a Magyar Tudomány 2003/9 számát is ennek a területnek szentelte Nanotechnológia – az átalakulások tudománya címmel, amely a téma kimagasló hazai szakértőinek írásaival áttekintést ad a fontosabb hazai kutatási irányokról (Gyulai, 2003). Azóta több magyar nyelvű „nano” szakkönyv is megjelent, melynek szerzői maguk is a nanoszerkezetű anyagok kutatásával, illetve vizsgálatával foglalkoznak: betekintést nyerhetünk a nanoszerkezetű anyagok világába (Csanády et al., 2009), a nanoelektronikába (Mojzes – Molnár, 2007), és az utóbbi egy-két évben nem egy egyetemi jegyzet is megjelent.

Definíció szerint nanoméretű anyagnak a legalább egyik dimenziójában 100 nm-nél kisebb méretekkel rendelkező részecskéket nevezzük. Különlegességük abban rejlik, hogy ebben a nanométeres tartományban méreteffektusok lépnek fel, például amikor valamely fizikai mennyiség jellegzetes hossza (például az elektronok átlagos szabad úthossza, doménméret stb.) összemérhetővé válik a tanulmányozott anyag geometriai méretével (Csanády et al., 2009).
Nanoméretű, ill. nanoszerkezetű anyagokat ma egyre nagyobb arányban alkalmaznak műanyagok erősítésére is, egyes mechanikai, illetve fizikai tulajdonságok módosítására. Munkánk során többfalú szén nanocső, illetve réteges szerkezetű agyagásvány (montmorillonit) és a tűs szerkezetű szilikát (szepiolit) hatását vizsgáltuk különböző műanyagokban, illetve műanyag keverékekben, ún. blendekben.


Műanyag nanokompozitok


Napjainkban a műanyagok rendkívül jelentős szerepet töltenek be a műszaki életben. Anyagcsaládonként számos típus áll rendelkezésre, és a tulajdonságok széles határok között változnak. A növekvő elvárások azonban újabb és újabb anyagok, anyagkombinációk, társított szerkezeti anyagok (kompozitok) kutatását, (ki)fejlesztését teszik szükségessé (Hargitai – Rácz, 2012). A cél egyes tulajdonságok, anyagjellemzők javítása (például mechanikai jellemzők, hőállóság, gázzáró képesség, optikai tulajdonságok) figyelembe véve, illetve szem előtt tartva egyéb megfontolásokat, elsősorban a környezetvédelmi szempontokat és a költséghatékonyság kérdését.

A műanyagok, illetve kompozitjaik gyakorlatilag az ipar minden területén megtalálhatók, ezek közül is kiemelkedő a járműgyártás területe. A járművek tömegcsökkentése az egyik leghatékonyabb módja az energiatakarékosság növelésének és ebből kifolyólag az egyre szigorodó környezetvédelmi előírások teljesítésének.

A polietilén (PE) az egyik legnagyobb mennyiségben gyártott műanyag; készíthetünk belőle fóliát, tasakot, csövet, vegyszeres flakont, csővezetéket, de implantátum anyaga is lehet, vagy épp golyóálló mellényben, bukósisakban nyújthat védelmet veszélyes helyzetekben. Természetesen a különböző igénybevételeket nem lehet egyféle anyaggal kielégíteni. Az adott célokhoz más-más típust alkalmaznak, eltérő anyagszerkezettel, különböző fokú rendezettséggel, bár a műanyagot felépítő molekulák minden esetben ugyanazok. A kissűrűségű polietilén (LDPE) a „leggyengébb”, a nagysűrűségű polietilén (HDPE) szerkezetében a rendezettség (kristályos hányad) nagyobb, ezáltal nagyobb a szilárdsága, merevsége, a csőgyártás és a járműgyártás kiváló szerkezeti anyaga (pl. üzemanyagtartály). A nagymértékben orientált polietilén (HOPE) fajlagos szakítószilárdsága az acélsodronyénak közel hatszorosa, köszönhetően a közel 100%-os kristályos hányadnak, és az ezzel járó kimagasló szilárdsági jellemzőknek, valamint a rendkívül kicsi, 1 g/cm3-nél kisebb sűrűségének (az acélé 7,8 g/cm3). Ezen kívül meg kell említeni az ultranagy molekulatömegű polietilént (UHMWPE), mely a többi polietilénnel összehasonlítva azonos szilárdság mellett nagyobb ütőhajlító szilárdsággal, nagyfokú kopásállósággal és nagyobb feszültségkorróziós ellenállással rendelkezik. Ebből készülnek például a térdízület-implantátumok, a mesterséges csípőízületek egyes részei, de siklócsapágyak és fogaskerekek is (Czvikovszky et al., 2000).

Az LDPE- és HDPE-típusoknál a feldolgozás ömledék állapotban történik, pl. extrudálással, extrúziós fúvással (flakonok), fröccsöntéssel. Az UHMWPE viszont nem olvasztható meg, hasonlóan a teflonhoz (PTFE), ezért a feldolgozása nagy nyomáson szinterezéssel, adalékanyagoktól mentesen történik.

A járműiparban az egyik legelterjedtebben alkalmazott műszaki műanyag a poliamid6 (PA6), többek közt kedvező mechanikai tulajdonságai, jó hőállósága miatt.

Az esetenként felmerülő speciális igények azonban már egyfajta polimerrel önmagában nem teljesíthetők. Két vagy több műanyag összekeverésével, megtartva a polimerek egyedi tulajdonságait a keverékben, úgynevezett polimer blend előállításával ötvözhetjük a különböző anyagok jellemzőit. A tulajdonságok módosítására, javítására mikro, illetve legújabban nanorészecskékkel, szálakkal erősített ún. kompozit szerkezeteket állítanak elő. A komponensek és az összetétel megfelelő megválasztásával a rendszer tulajdonságai széles határok között változtathatók. Így kémiai szintézis nélkül, költségkímélő módon állíthatunk elő igényre szabott tulajdonságokkal rendelkező új anyagot.

Polimer rendszerek nano erősítőanyagaként kezdetben csak réteges szerkezetű agyagásványokat alkalmaztak. Az ún. rétegszilikátokban a nanométeres dimenziót az egyes rétegek vastagsága mutatja. A legelterjedtebben alkalmazott nanoszilikát a montmorillonit (1A ábra), melynek alkalmazásával a mikroméretű erősítőanyagokhoz képest nagyobb rugalmassági modulusz és szakítószilárdság érhető el, emellett kisebb a folyadék-, illetve gázáteresztő képességük, ami előnyt jelenthet a csomagolóanyagok vagy a tömítőanyagok területén. Javíthatja a hőállóságot, ezáltal nő a termikus stabilitás, amely különösen fontos például járművek motorterében alkalmazott polimer alkatrészeknél. A megnövekedett lángállóság az égésgátlásban játszik fontos szerepet, de jobb fényáteresztő képesség, kisebb sűrűség és tömeg érhető el a csupán 1–2 tömegszázalék nanoszilikát bekeverésével, szemben a hagyományos kompozitoknál szokásos 10–30%, vagy ennél is nagyobb tömegarányban alkalmazott erősítőanyagokkal szemben. Megfelelő hatás azonban csak abban az esetben várható, ha egyrészt biztosítani tudjuk a szilikátrétegek szétválasztását és egyenletes elkeverését, diszpergálását a polimer mátrixban, másrészt pedig a szilikátrétegek és a befoglaló anyag határfelületén jó tapadás, erős adhézió alakul ki. A sikeres kompozit előállításához az agyagásványokat módosítani kell. Az organofilizálást a nanorétegek közötti kationcserével végzik, ami biztosítja az egyes rétegek eltávolítását, és a megfelelően megválasztott funkciós csoportokkal növelhető a kompatibilitás, azaz a nanoszilikát rétegek és a polimer határfelületén megfelelően erős kölcsönhatás hozható létre.

A másik jelentős nanoméretű erősítőanyag a szén nanocső. Polimerek erősítésére többfalú szén nanocsöveket (MWNT) alkalmaznak, melyek gyakorlatilag atomi vastagságú grafitsíkokból feltekert, koncentrikusan egymásban elhelyezkedő csövek (1.B ábra). Ezek külső átmérője 4–30 nm, hosszuk maximum 1 µm. Ideális szálerősítő anyagok, nagy szilárdság, jó elektromos vezetőképesség, kis sűrűség jellemzi őket, és kiemelkedően nagy az erősítés hatékonyságát tekintve meghatározó szál/átmérő arány (alaki tényező). Polimer mátrixba történő bekeverésénél a legnagyobb problémát a nanocsövek egyenletes eloszlatása jelenti, ez a szén nanocsövek felületének kémiai módosításával javítható. Alkalmazásukkal növelhetők a szilárdsági tulajdonságok, a hőállóság, legnagyobb előnyük azonban a vezetőképesség növelésében rejlik, melyet az elektronikai ipar az antisztatikus viselkedést mutató kompozit alkalmazásokban használ (számítógépek, elektromosan vezető átlátszó bevonatok, napelemek, elektromágneses árnyékolás), de ilyen kompozitokkal például a lökhárítók elektrosztatikus festése is megkönnyíthető. Míg hagyományos korommal min. 16% szükséges ehhez, a nanocsöveknél 1%-nál kevesebb mennyiség elegendő, és a feketétől eltérő szín is kialakítható (Csanády et al., 2009). A kereskedelemben ma már mind a montmorillonit, mind pedig a nanocsövek tekintetében széles választék áll rendelkezésre, kémiailag kezelt változatban is.

Munkánk során polimer nanokompozitokat állítottunk elő. Elsőként bemutatjuk a HDPE/PA6 polimer blend nanokompozitok előállításával és vizsgálatával kapcsolatos eredményeinket, majd a szén nanocsővel erősített UHMWPE mátrixú nanokompozitok fejlesztésével kapcsolatos kísérletekről számolunk be.


HDPE/PA6 polimer blend mátrixú nanokompozitok előállítása és vizsgálata


A polietilént gyakran ötvözik poliamiddal. Poliamid6 – polietilén blendek gyártásánál a PA6 kiváló termo-mechanikai tulajdonságait kombinálhatjuk a polietilén könnyebb feldolgozhatóságával, a dinamikus hatásokkal szembeni jó ellenálló képességével és alacsonyabb árával. Mint a legtöbb polimer blendnél, ennél az anyagkombinációnál is számolnunk kell a kémiai inkompatibilitással, azaz hogy a polimereket ömledékfázisban összekeverve a lehűlés után fázisszétválás következik be (2. ábra). Ez gömb alakú, cseppszerű kiválásokat eredményez a fő polimer összetevőben. A keverékek tulajdonságait elsősorban a komponensek között kialakuló kölcsönhatás erőssége és az előállítás körülményei határozzák meg (Cong et al., 2008). A fázisszeparáció miatt és nem megfelelő határfelületi tapadás következtében pl. a törési szívósság jelentősen csökkenhet (Filippone et al., 2010).

Az utóbbi években a hagyományosan alkalmazott kémiai kapcsolóanyagok mellett a nanoméretű részecskék mint kompatibilizálószerek hatását is egyre szélesebb körben vizsgálják polimer blendekben (Elias et al., 2007). A nanorészecskék erőteljesen befolyásolják a nem elegyedő polimer keverékek mikroszerkezetét, például a kisebb fázis méretének jelentős csökkenését okozzák (Chow et al., 2005, Lee et al., 2006, Mallick – Khatua, 2011). Montmorillonit agyagásvány alkalmazásával emellett pl. a labirintushatás (barrier) következtében javulhat a gázzáró képesség és a hőállóság, de a mechanikai tulajdonságokat is javíthatja.

Sumana Mallick és társai ömledékkeveréses eljárással készült, agyagásvány tartalmú polimer blend nanokompozitokat állítottak elő kémiai kapcsolóanyag alkalmazásával és anélkül. Kompatibilizálószerként (kapcsolóanyagként) maleinsav anhidriddel ojtott polietilént (PEgMA) használtak és azt tapasztalták, hogy kis mennyiségű, mindössze 1 tömeg% PEgMA növelte a szakítószilárdságot és a blend rugalmassági modulusát, de az adalékanyag arányának növelésével mindkét paraméter csökkent (Mallick – Khatua, 2011).

Kísérleteink során PA6/HDPE-blendeket állítottunk elő. Kompatibilizálószerként maleinsav anhidriddel ojtott polietilént használtunk. A blendeket emellett különböző nanoméretű erősítőanyagokkal kompozitáltuk. Réteges szerkezetű agyagásványt, montmorillonitot és tűs szilikátot, szepiolitot alkalmaztunk különböző koncentrációban és vizsgáltuk hatásukat a mechanikai tulajdonságokra és a feldolgozhatóságra.


Alkalmazott anyagok, előállítás és vizsgálatok


A kísérleteknél alkalmazott anyagok az alábbiak voltak:

• nagysűrűségű polietilén (HDPE, TIPELIN 6000B [TVK], MFR: 1,30 g/10 perc [5 kg 190 °C]), és poliamid6 (PA6, HVF [A. Schulman]),

• PEgMA kémiai kapcsolóanyag (Polybond 3009 [Chemtura Corp.] – PEgMA [Mw = 186000]) 0,5; 1; illetve 3 tömeg%-os arányban (a mátrixanyag össztömegére vonatkoztatva),

• lemezes szerkezetű rétegszilikát: montmorillonit (MMT, Cloisite 20 A, Southern Clay Products), és tűs szerkezetű szepiolit (SEP, Pangel S9, Tolsa SA), előbbi 1 és 3 tömeg%-ban, utóbbi 0,5 és 1 tömeg%-ban (a mátrixanyag össztömegére vonatkoztatva).

A 75 tömeg% HDPE- és 25 tömeg% PA6-polimerek kompaundálását ömledékkeveréssel végeztük laboratóriumi ikercsigás extruderben (LAb-Tech Scientific) (180–240 °C), majd fröccsöntéssel (Engel ES 200H/80V/ 50HL-2F-2K) állítottunk elő 4×10 mm-es keresztmetszetű szabványos piskóta alakú próbatesteket (MSZ EN ISO 527-2). A szabványos hajlító-, illetve ütővizsgálathoz használt próbatesteket a szakító próbatestekből alakítottuk ki. Az extrudálás előtt a PA6-polimert, fröccsöntés előtt pedig minden blendet minimum 16 órán keresztül 80 °C-on szárítottuk.

A szakítóvizsgálatot Instron 3344 típusú számítógép-vezérelt egyoszlopos szakítógéppel, szobahőmérsékleten, az MSZ EN ISO 527-2 szabvány szerint végeztük. A hárompontos hajlító vizsgálatot Instron 5582 típusú univerzális számítógép-vezérlésű berendezésen, szobahőmérsékleten kiviteleztük, az MSZ EN ISO 178 szabványnak megfelelően. A műanyagok ütvehajlító vizsgálatához egy 15 J-os kalapáccsal felszerelt CEAST Resil Impactor Junior 8545/000 típusú Charpy-féle ingás ütőművet használtunk az MSZ EN ISO 179-1:2000/A1:2005 szabvány előírásai szerint. A blendek folyási tulajdonságait CEAST 7026 típusú folyásindex-mérő berendezésen mértük 240 oC hőmérsékleten és 10 kg terhelés mellett.

 

 

Eredmények és értékelésük


Azt vártuk, hogy a nanoszerkezetű agyagásványok hozzáadásával a mikroszerkezet megváltozik, a gömb formájában kiváló egyik polimerfázis finomodik, és ezáltal javulnak a mechanikai tulajdonságok.

Az egymással nem elegyedő műanyagok, illetve a mátrix- és a nanoanyagok közötti tapadás növekedését kémiai kapcsolóanyag hozzáadásától reméltük. Kíváncsiak voltunk továbbá, hogy különböző szerkezetű agyagásványok együttes alkalmazása eredményez-e valamilyen különleges (szinergetikus) hatást.

A szakítóvizsgálat eredményei alapján megállapítható, hogy a PEgMA-kapcsolóanyag alkalmazása egyértelműen növelte a húzószilárdságot a kiinduló blendhez képest, önmagában és nanoásvánnyal alkalmazva egyaránt (3. ábra). A legnagyobb szilárdsági jellemzőt 3% PEgMA bekeverésével (13%) értük el. A blendek adalékolása mindig növekedést eredményezett a húzó rugalmassági modulusz értékekben is, szemben a szilárdsággal, azonban az erőteljesebb hatást a montmorillonit mutatta. 3% MMT hozzáadása önmagában és kapcsolóanyaggal kombinálva is közel 20%-os javulást eredményezett.
A hajlító tulajdonságokat a kapcsolóanyag alkalmazása nem, vagy csak kismértékben javította, és kizárólag 3%-os montmorillonit-tartalom mellett volt tapasztalható számottevő javulás (~ 20%) (4. ábra).

Köztudott, hogy a merevség, ami arányos a rugalmassági modulusszal, a szívóssággal, azaz a dinamikus hatásokkal szembeni ellenálló képességgel ellentétes kapcsolatban áll. A blendek ütvehajlító szilárdság értékei az 5. ábrán láthatók, és a korábban ismertetett eredményekkel összevetve jól tükrözik az említett tendenciát. Ahogy az előre várható volt, a legnagyobb növekedést a 0,5 tömeg% kapcsolóanyag bekeverése eredményezte (23%). 1% nanoásvány, illetve a két nanoásvány együttes alkalmazása szintén kedvező eredményeket hozott.

A folyóképesség-vizsgálat során a kapilláris plasztométerrel közvetlenül az MVR- (Melt Voume Rate) értéket határoztuk meg (6. ábra), ami megmutatja, hogy a vonatkozó szabványban előírt hőmérsékleten, és terhelőerő hatására a szabványos mérőkészülék (kapilláris plasztométer) kifolyónyílásán tíz perc alatt hány cm3 polimer ömledék folyik ki. A kapcsolóanyag jelentősen csökkentette a blend folyóképességét, míg az 1%-ban alkalmazott nanoanyagok, illetve a két nanoásvány kombinációja nem rontotta, sőt kis mértékben még javította is a feldolgozhatóságot.


Összefoglaló megállapítások


A vizsgálatok alapján megfogalmazható legfontosabb eredmények az alábbi pontokban összegezhetők:

• HDPE/PA6- (75/25) blendek statikus mechanikai tulajdonságai 3t% MMT, valamint 1% PEgMA és 3%MMT hatására növekedtek (húzó- és hajlítómodulusz egyaránt 18–20%), míg az ütvehajlító szilárdság jelentősen csökkent.

• 0,5% PEgMA nem, vagy csak kis mértékben növelte a szakító, illetve hajlító tulajdonságokat, viszont a dinamikus hatással szembeni ellenállás 23%-kal javult. 1% nanoásvány alkalmazása kapcsolóanyag nélkül is kedvezően befolyásolta az ütőhajlító szilárdságot, míg a statikus mechanikai tulajdonságokat nem vagy csak kis mértékben javította.

• A folyóképességet az 1%-ban bekevert nanoanyagok külön-külön, illetve egymással kombinálva kismértékben javították, míg az összes többi esetben kisebb értéket mértünk.


Többfalú szén nanocsővel erősített UHMWPE-kompozitok


A szakirodalom alapján elmondható, hogy a szén nanocső polimerekben történő alkalmazására igen nagyszámú kutatást folytattak az elmúlt évtizedekben. Az eredmények alapján megállapítható, hogy a CNT-vel történő erősítés következtében különböző mechanikai tulajdonságok, mint például szakítószilárdság, rugalmassági modulus, ütvehajlító szilárdság, valamint fizikai tulajdonságok, mint például kopásállóság, vezetőképesség kedvező irányban változtathatóak (Kanagaraj et al., 2007; Belina – Ádámné Major, 2009). A kompozit-előállítási technikák közül a legelterjedtebb, az ömledékkeveréses eljárás (Zhang et al., 2011), mely megfelelő homogenitást, illetve határfelületi kapcsolatot biztosít a keverékeknek. Vannak azonban olyan anyagok, amelyek hőérzékenységük miatt nem alkalmasak az ömledékkeveréses előállításra, ezekből az anyagokból valamilyen száraz keveréses eljárással lehet kompozitot készíteni (Esawi et al., 2010). Erre is többféle megoldás létezik (szabadeséselvű, eltoláselvű keverőlapátos, eltolás- és repítéselvű fekvő henger keverő, centrifugális elvű nagysebességű örvény keverő), ám ezek hatásfoka nem minden esetben kielégítő (Czvikovszky et al., 2000). A ma divatos nanokompozitok gyártása során biztosítani kell a homogén eloszlást, hogy elérhessük a kívánt erősítő hatást, illetve csökkenteni kell az aggregátumképződés lehetőségét (Campo – Visco, 2010, Mészáros et al., 2007). Ezért a hagyományos száraz keverőgépek nem alkalmasak ezen anyagok összekeverésére, egy újfajta módszer, a golyós malmos keverés viszont teljesítheti a követelményeket.


Alkalmazott anyagok, előállítás és vizsgálatok


A kísérleteknél alkalmazott anyagok az alábbiak voltak:

• mátrixanyagként GUR 4120 típusú ultranagy molekulatömegű polietilént (UHMWPE) használtuk (Ticona),

• amelyhez a Pannon Egyetem Vegyipari Műveleti Intézeti Tsz. által gyártott többfalú szén nanocsövet (MWCNT) adalékoltunk 0,25; 0,5 és 1 tömeg% arányban.

A blendeket háromféle módon állítottuk elő: ömledékkeveréssel (Brabender Plasti Corder gyúrókamrával), szobahőmérsékleten végzett kézi keveréssel, illetve golyós malomban homogenizálva (01HD/HDDM Union Process). Az előkevert kompozitokból 170 × 170 × 4 mm-es lemezeket préseltünk Labtech LP-20B berendezéssel 220°C-on 150 bar nyomással 10 perc előmelegítéssel, 10 perc hőntartással, majd 6 perc 80°C-os folyadékhűtéssel. A préselt lapokból szakító és hajlító próbatesteket vágtunk ki.

A próbatesteken szakítóvizsgálatot, hárompontos hajlítóvizsgálatot, ütvehajlító vizsgálatot végeztünk az előző fejezetben megadott berendezéseken a vonatkozó szabványok előírásai szerint. A koptató vizsgálatokat Taber Linear Abreser 5750 típusú műszerrel végeztük, a kiértékelése tömegcsökkenés-méréssel, és felületi érdesség méréssel történt.


Eredmények és értékelésük


A kísérletek során a kézi és a golyós malmos száraz keverési eljárásokat hasonlítottuk össze a belső keverővel végzett ömledékkeverési eljárással. A 6. ábra a szakítóvizsgálatok eredményeit foglalja össze. Megállapítható, hogy a nanocsőtartalom a húzószilárdságot nem befolyásolta lényegesen egyik eljárásnál sem, a modulust azonban ömledékkeveréses esetben szignifikánsan növelte. A száraz keveréses eljárások során kapott közel állandó modulusértékek az aggregátképződésre utalnak, amiből az eljárások alacsony hatásfokára lehet következtetni.

A 7. ábrán a hárompontos hajlítóvizsgálat eredményei láthatóak. A határhajlító szilárdság, valamint a hajlító modulus esetében is az ömledékkeveréses eljárásnál tapasztaltunk tulajdonságjavulást, a többfalú szén nanocső mennyiségének növelése során. A hajlító tulajdonságok változása a kézi- és a golyós malmos keverés esetében először csökkent, majd 1 m%-os aránynál növekedésnek indult. Ez arra utal, hogy ezeknél a keverési eljárásoknál még nem értük el az optimális MWCNT-tartalmat, mennyiségének növelése valószínűleg erősítő hatást eredményezne.
Az ütvehajlító szilárdságot a MWCNT szintén ömledékkeverésnél befolyásolta a legnagyobb mértékben, növekvő nanocsőtartalomnál az értéke nagymértékű csökkenést mutatott (8. ábra). A dinamikus mechanikai igénybevétellel szembeni ellenállás változása kézi és golyós malmos keverés esetében ezeknél az összetételi arányoknál nem mutatott egyértelmű trendet. A változások a mérési hibahatárok tartományán belül maradtak, az átlagértékek csekély csökkenést mutatnak.

A koptató vizsgálatok eredményeit elemezve megállapítható, hogy az ömledékkeveréssel előállított kompozitok koptatás utáni átlagos felületi érdessége csökken legnagyobb mértékben a nanocsőtartalom növelésének függvényében, a kézi és a malmos keverésű anyagoknál ez az érték kisebb mértékű kezdeti csökkenés után növekszik. A 9. ábra a száz koptatási ciklus utáni tömegveszteséget ábrázolja, a nanocső-adalékolás ezt az értéket mindhárom keverési módnál csökkentette.


Összefoglaló megállapítások


A vizsgálatok alapján megfogalmazható eredmények az alábbi pontokban összegezhetők:

• ömledékkeverésnél a szén nanocső tartalom függvényében nőtt a statikus igénybevétellel szembeni; csökkent a dinamikus igénybevétellel szembeni ellenállás, ami homogénebb nanocső-eloszlásra utal,

• homogén eloszlás esetén a szén nanocső a molekulaláncokat jobban tördeli, ami a mikro-Brown-mozgások nagyobb gátlását teszi lehetővé,

• a homogén eloszlás következtében továbbá a nanocső jobban fel tudja venni a statikus terhelést is.


Konklúzió


Fenti eredményekből jól látszik, hogy a polimerek tulajdonságainak módosítására számos lehetőség kínálkozik, kombinálhatunk különböző polimereket, erősíthetjük a mátrixot nemcsak a hagyományos mikro-, de nanoszerkezetű erősítőanyagokkal is, melyek kombinálása szintén számos előnyt tartogat. A szálerősítés előnyeit azonban csak abban az esetben tudjuk maximálisan kihasználni, ha biztosítani tudjuk az erősítőanyagok homogén eloszlását a polimer (blend) mátrixanyagban, és egyidejűleg a komponensek között jó kapcsolatot, megfelelő határfelületi adhéziót sikerül kialakítani.
 



A kutatást a TÁMOP 4.2.1/B-9/1/KONV-2010-0003 számú pályázat támogatta: Mobilitás és környezet: Járműipari, energetikai és környezeti kutatások a Közép- és Nyugat-Dunántúli Régióban. A projekt a Magyar Állam és az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
 



Kulcsszavak: nanokompozit, szén nanocső, montmorillonit, szepiolit, PA6, HDPE, UHMWPE, polimer blend, extrudálás
 


 

IRODALOM

Belina K. – Ádámné Major A. (2009): Többfalú szén nanocső tartalmú kompozitok vizsgálata. Műanyag és Gumi. 46, 231–233.

Campo, N. – Visco, A. M. (2010): Incorporation of Carbon Nanotubes into Ultra High Molecular Weight Polyethylene by High Energy Ball Milling. International Journal of Polymer Analysis and Characterization. 15, 438–449.

Chow, W. S. – Mohd Ishak, Z. A. – Karger-Kocsis J. (2005): Morphological and Rheological Properties of Polyamide 6/Poly(propylene)/Organoclay Nanocomposites. Macro-molecular Materials and Engineering. 290, 2, 122–127.

Cong, P. – Xiang, F. – Liu, X. – Li, T. (2008): Effect of Crystalline Form on the Tribological Properties of PA46/HDPE Polyblends. Wear. 265, 7–8, 1106–1113.

Csanády Á. – Hargitai H. – Konczos G. (2009): Kompozitok-nanokompozitok II.2.1. fejezet. In: Csanády Á. – Kálmán E. – Konczos G. (szerk.): Bevezetés a nanoszerkezetű anyagok világába. ELTE Eötvös, Budapest

Czvikovszky T. – Nagy P. – Gaál J. (eds.) (2000): A polimertechnika alapjai. Műegyetemi, Budapest

Elias, L. – Fenouillot, F. – Majesté, J. C. – Cassagnau, P. (2007): Morphology and Rheology of Immiscible Polymer Blends Filled with Silica Nanoparticles. Polymer. 48, 6029–6040.

Esawi, A. M. K. – Salem, H. G. – Hussein, H. M. – Ramadan, A. M. (2010): Effect of Processing Technique on the Dispersion of Carbon Nanotubes within Polypropylene Carbon Nanotube-Composites and Its Effect on Their Mechanical Properties. Polymer Composites. 31, 772–80.

Filippone, G. – Dintcheva, N.Tz. – La Mantia, F. P. – Acierno D. (2010): Using Organoclay to Promote Morphology Refinement and Co-Continuity in High-density Polyethy-lene/Polyamide 6 Blends – Effect of Filler Content and Polymer Matrix Composition. Polymer. 51, 3956–3965.

Gyulai J. (ed.) (2003): Nanotechnologia. Magyar Tudomány. 9, 1076–1082.

Hargitai H. – Rácz I. (2012): Applications of Macro- and Microfiller-Reinforced Polymer Composites. In: Sabu, T. et al. (eds.): Polymer Composites. Vol. 1, Wiley-VCH, Weinheim, 749–791

Kanagaraj, S.– Varanda, F. R. – Zhiltsova, T. V. – Oliveira, M. S. A. – Simoes, J. A. O. (2007): Mechanical Properties of High Density Polyethylene/Carbon Nanotube Composites. Composites Science and Technology. 67, 3071–3077.

Lee, M. H. – Dan, C. H. – Kim, J. H. et al. (2006): Effect of Clay on the Morphology and Properties of Pmma/Poly(Styrene-Co-Acrylonitrile)/Clay

Nanocomposites Prepared by Melt Mixing. Polymer. 47, 4359–4369.

Mallick, S. – Khatua, B. B. (2011): Morphology and Properties of Nylon6 and High Density Polyethylene Blends in Absence and Presence of Nanoclay. Journal of Applied Polymer Science. 121, 1, 359–368.

Mészáros L. – Ronkay F. – Oláh L. – Dogossy G. – Czigány T. (2007): The Effect of the Extrusion Temperature on the Mechanical Properties of MMT Filled PA6. Eurofillers 2007 konferencia, Zalakaros

Mojzes I. – Molnár L. M. (2007): Nanotechnologia. Műegyetemi, Budapest
Zhang, Z. – Peng, K. – Chen, Y. (2011): Mechanical Performance of Ozone Functionalized MWCNTs/PC Nanocomposites. eXPRESS Polymer Letters. 5, 516–525.

 


 

 

1. ábra • A – a montmorillonit kémiai felépítése és transzmissziós elektronmikroszkópos (TEM) képe;

B – A többfalú szén nanocső (MWNT) sematikus ábrája és TEM felvétele. <

 


 


2. ábra • Pásztázó elektronmikroszkópos (SEM) felvételek: PA46/HDPE (8/2) blend (bal)

és 5 tömeg% HDPE-g-MAH-kapcsolóanyaggal (jobb) (Cong et al., 2008) <

 


 


3. ábra • Húzószilárdság- és Young-modulusz-eredmények (jelölés értelmezése:

0.5 K = 0,5 tömeg% kapcsolóanyagot [PEgMA] tartalmazó blend) <

 


 


4. ábra • A hajlító vizsgálat eredményei: határhajlítófeszültség- és hajlítómodulusz-értékek <

 


 


5. ábra • Ütvehajlító szilárdság (kJ/m2) és a folyóképességet jellemző

MVR- (cm3/10 perc; 240 °C, 10 kg) értékek <

 


 


6. ábra • A különböző keverési módok hatása a húzó igénybevétellel szemben

az egyes MWCNT-tartalmak esetében <

 


 


7. ábra • A különböző keverési módok hatása a hajlító igénybevétellel szemben

az egyes MWCNT-tartalmak esetében <

 


 


8. ábra • A különböző keverési módok hatása az ütvehajlító igénybevétellel szemben az egyes MWCNT-tartalmak esetében <

 


 


9. ábra • A különböző keverési módok hatása a koptató igénybevétellel szemben az egyes MWCNT-tartalmak esetében <