1. Bevezetés

A magyar nyelvben a kopás szót két jelenségre is használjuk. Egyrészt a terhelés hatására, az alkatrészeken lejátszódó kopási folyamatokat, másrészt annak eredményét nevezhetjük kopásnak. Így beszélhetünk gyors kopásról (ha a folyamatra gondolunk) és nagy kopásról (ha az alkatrész méretváltozására gondolunk) (Vámos).

A világban előforduló szerkezetek és gépalkatrészek élettartamát a kopás szabja meg. A kopás mértéke és annak változása jelentősen befolyásolja az alkatrészek méretét, fizikai és kémiai tulajdonságát, munkavégző képességét stb.. A kopás kiinduló forrása lehet repedésnek, törésnek, valamint alkatrészek berágódásának.

Az alkatrészek felületén egyszerre több kopástípus is előfordulhat. A kialakuló kopástípust különböző tényezők kölcsönhatása határozza meg: igénybevétel (pl.: terhelés, hő), súrlódó anyagok (pl.: mechanikai, fizikai és kémiai tulajdonságok), kenőanyag (folyadék, szilárd, gáz) stb.

A kopás mérésére különböző módszereket alkalmaznak. A hagyományos módszereknél (tömegmérés, olajminta-elemzés, hosszmérés) az alkatrészek kopását egy bizonyos működési idő eltelte után, szétszerelt állapotban határozzák meg, vagy mintavételezés (olajmintaelemzés) útján mérik. A mérések hátránya, hogy a kopás folyamatának alakulásáról nem adnak információt.

Vannak a hagyományos módszerekkel ellentétben olyan módszerek, amelyek segítségével a kopás folyamatosan (online) mérhető, azaz a folyamat alakulása nyomon követhető. Ennek köszönhetően a vizsgált alkatrészen vagy alkatrészeken fellépő, terhelésváltozás hatására létrejövő kopás folyamatosan mérhető.

A következő fejezetekben szeretnénk röviden a tribológiát mint különálló tudományágat, a különböző súrlódás- és kopásmechanizmusokat, a különböző kopásmérési módszereket és a motorfejlesztésben alkalmazott kopásmérési eljárást részletesen bemutatni.

2. Tribológia

A tribológia tudományának a története az emberiség történelmével egyidős. Gondoljunk csak az ősemberre, aki a kőszerszámok kialakításánál valamint a tűzcsiholásnál, tapasztalat útján használta a súrlódás és kopás jelenségét (1. ábra).

Az egyiptomiak a piramisépítésnél szintén tapasztalatokat gyűjtve javítottak a kővonszolás technikáján. Kezdetben a nehéz kőtömbök vonszolásakor (csúszási ellenállás) vizet használtak a két érintkező felület között, majd rájöttek, hogy az ellenállás jobban csökkenthető, ha farönkökön görgetve (gördülési ellenállás) húzzák a kőtömböket (2. ábra).

Az igazi fejlődést az 1500-as évek hozták, amikor az ember elkezdett élénken érdeklődni a természettudomány és a technika iránt. Számos fejlett műszaki rajz és műszaki ismereteket tartalmazó írás származik ezekből az időkből. Rengeteg fizikus, tudós és mérnök foglalkozott – Leonardo da Vinci (1452–1519), Pascal (1623–1662), Desarques (1591–1662), Amontons (1663–1705), Bernoulli (1700–1782), Segner (1704–1777, magyar orvos), Coulomb (1736–1806), Navier (1785–1836), Kármán (1881–1963, magyar fizikus), Sommerfeld (1868–1951), Bowden (1903–1968), Tabor (1913-2005) – az évek során a súrlódás, kopás és a kenés jelenségeinek a tanulmányozásával. Az 1960-as évek közepén (űrkutatás, bányászat) felmerült problémák már nem voltak magyarázhatók az eddig megfogalmazott empirikus képletekkel. 1964-ben Jost azzal a kéréssel fordult az oxfordi Hardy nyelvészprofesszorhoz, hogy tegyen javaslatot egy új tudományág elnevezésére, amely magába foglalja a súrlódás, kopás és kenés elméletét. A választás a tribológia szóra esett, ami görög eredetű szavak összetétele (tribein = súrlódás és logoi = tudomány). A tribológia mint különálló tudományág csak 1966-tól létezik.

2.1 Tribológiai rendszer • A kopási és súrlódási folyamatban a következő elemek vesznek részt: alaptest (1), ellentest (2), közbenső anyag (3) és a környezeti közeg (4). A lejátszódó folyamatokat ezeknek az elemeknek a jellemző paraméterei nagymértékben befolyásolja. A 3. ábra egy elemi tribológiai rendszert mutat be. Fontos megjegyezni, hogy a különböző problémák megoldásához pontosan ismerni kell az adott tribológiai rendszert, valamint az érintett tudományterületeket (mechanika anyagtudomány, fizika, kémia) (Czichos et al. 2010).

2.2 Súrlódás • A súrlódás magába foglalja azokat a jelenségeket, amelyek egymással érintkező testeknek az érintkezési felület mentén való viszonylagos elmozdulásával, ill. ennek akadályozásával kapcsolatosak.

A 4. ábra a különböző súrlódási folyamatokat mutatja be. Megkülönböztetünk, száraz, határ-, vegyes, valamint folyadéksúrlódást. Száraz súrlódás (1) esetén a két érintkező felület között nincs kenőanyag. Határsúrlódásnál az érintkező felületeket vékony filmréteg választja el egymástól. Folyadéksúrlódásnál (3) az érintkező felületek között szabadon mozgó folyadék vagy gáz található. Ez a folyadékréteg veszi fel a szerkezetre ható terhelést, a súrlódási tényezőt a folyadék, ill. gáz belső súrlódása határozza meg. A vegyes súrlódásra (2) jellemző, hogy az érintkező felületek egyes részei között szabadon mozgó folyadék található (Vámos 1983, Valasek 2002).

2.3 Kopás • Mielőtt a kopásmechanizmusokat tárgyalnánk, fontos a kopás fogalmát bevezetni. A kopás a szilárd testek felületén bekövetkező anyagveszteség, amelyet szilárd, cseppfolyós vagy légnemű közeggel való érintkezés és relatív elmozdulás okoz. Használat során azonban az érintkező felületek oxidálódhatnak, így nemcsak anyagveszteség, de súlytöbblet is kialakulhat. Az 5. ábra a különböző kopásmechanizmusokat mutatja be.

Adhéziós (hegedéses) kopás elsősorban fémes anyagok között jön létre viszonylag kis sebességgel mozgó, nagy felületi nyomásnak kitett alkatrészek között, ahol a felületen nem alakul ki kenőfilmréteg. A nyomás meghaladja az anyag folyáshatárát, a felületek érdességi csúcsai képlékeny alakváltozást szenvednek. Fémes kötés alakul ki az érintkezési pontokban. Elmozdulás hatására a keményebb fém részecskéket szakít le a kevésbé keményebb felületről. Az adhéziós kopás következtében a kiszakított részecskék helyén feszültségkoncentráció következtében mikrorepedések jöhetnek létre. A hegedéses kopás az alkatrészek gyors elhasználódásához vezet (Vámos 1983, Valasek 2002).

Abrazív kopás során a keményebb felület érdes csúcsai karcokat, barázdákat hoznak létre a lágyabb anyagban. Ha az érintkező felületek közé egy kemény részecske kerül, akkor a részecske szintén karcolja a felületeket, valamint mikroforgácsokat hoz létre. Az abrazív részecske lehet levegőből bekerült porszem, valamint a felület oxidrétegéből levált oxidok. A leggyakoribb kopásmechanizmus, mert a gépszerkezetek poros környezetben dolgoznak és a felületek közé szorult kopástermék a súrlódás során felkeményedik és abrazívvá válik. (Vámos 1983, Valasek 2002)

Kémiai reakció okozta kopás során az érintkezési felületek kezdetben a környezettel reagálnak, a keletkezett reakciótermék lerakódik a felületre, majd abrazív kopás következtében a létrejött reakciótermék lehordásra kerül, így a felület ismét ki van téve a környezet elemeinek (Vámos 1983, Valasek 2002).

Ha a létrejött kopást az idő függvényében ábrázoljuk, akkor a kopásdiagramhoz jutunk. A 6. ábra a lejátszódó kopásfolyamatokat mutatja be. A progresszív kopás során a kezdeti kopássebesség nagy. Az idő haladtával ez a sebesség nem csökken, hanem egyre növekszik. Ennek a kopásfolyamatnak az oka lehet hibás konstrukció, nem megfelelő kenés stb. A lineáris kopás kezdetben, a degresszív kopáshoz képest kisebb, viszont egy bizonyos időpillanat után (két görbe metszéspontja) nagyobb kopássebességgel rendelkezik. A kopássebesség a görbe differenciálásával meghatározható:

A kopásgörbe három szakaszra osztható: az alkatrész bejáratódásának szakasza, a hasznos üzem szakasza, valamint az instabil szakasz. Bejáratáskor a kezdeti nagy kopássebesség egy bizonyos idő elteltével csökken, és közel állandó értékre áll be. Ezt a szakaszt nevezzük a hasznos üzemi szakasznak, ahol az alkatrészek a különböző terhelésváltozásra kis mértékben reagálnak, a kopássebesség közel állandó. Egy bizonyos üzemóra elteltével (ez általában jóval nagyobb a tervezett üzemóránál) a kopássebesség ismét megnő és a rendszer instabillá válik, azaz az alkatrész tönkremeneteléhez vezet (Vámos 1983, Valasek 2002).

3. Kopásmérési technikák

A kopás mérésére számos módszer ismeretes. A következőkben röviden bemutatásra kerülnek különböző kopásmérési eljárások.

3.1 Tömegmérés • Ha az alkatrész tömegét a vizsgálatok előtt és után lemérjük, akkor a létrejött különbség megadja az alkatrész kopását. Fontos megjegyezni, hogy maga a módszer egyszerű, ám nem ad információt a kopás helyéről (Vámos 1983, Picken et al. 1981).

3.2 Mechanikus mérés • A tömegméréssel ellentétben a mechanikus mérés során képet kapunk arról, hogy a kopás az alkatrész mely területén jött létre. Az alkatrész geometriai méreteit (érdesség, hosszmérés) megfelelő pontosságú mérőműszerek segítségével a vizsgálatok előtt és után mérik. Hátránya, hogy a mérés egy vonal mentén történik, így a nagyobb és bonyolult alkatrészeknél több mérési helyre van szükség. Ez rendkívüli módon megnöveli a vizsgálatok időtartamát. A kapott mérési eredményekből a kopás mértéke számítható (Vámos 1983, Picken et al. 1981).

3.3 Optikai módszer • A mai fejlett világban lehetőség van felületek összehasonlítására (7. ábra). Ilyenkor az alkatrészek felületét a vizsgálatok előtt és után mérik, digitalizálják (3D), majd a vizsgálatok végén a két felületet összehasonlítják. A mérőrendszer felbontásának megfelelően lehet a méretbeli változásokat kiértékelni (Vámos 1983, Picken et al. 1981).

3.4 Kémiai elemzés • Kémiai elemzésnél, az érintkező felületekről levált részecskék az olajba kerülnek. A levált részecskék fémtartalmát időközönként vizsgálják, például kémiai elemzés útján. A mérésnél, ellentétben a többi eddig említett eljárással, nem kell az alkatrészeket szétszerelni a vizsgálat elvégzéséhez (Vámos 1983, Picken et al. 1981).

3.5 Radioaktív kopásmérés • A kémiai elemzéshez hasonló eljárás a radioaktív izotópos kopásvizsgálat. Ilyenkor a vizsgálandó alkatrészek felületét aktiválják. A kopás intenzitása az olajban található radioaktív részecskék nyomon követésével mérhető. A módszerrel a kopás sebessége folyamatosan mérhető, rendkívül érzékeny, viszonylag kis kopások is jól mérhetők vele. Ha az aktiválás kis felületre korlátozódik, akkor helyi kopások kimutathatóak. A mért kopásérték átlagérték. Ahhoz, hogy a helyi kopásokat megállapítsák, szokás a mérések előtt és után a vizsgálandó felületeket mind profilméterrel (2D) mind optikai módszerekkel (3D) mérni és összehasonlítani. Ezek a mérések lehetőséget adnak a nem aktivált felületek ellenőrzésére is. Előfordulhat ugyanis, hogy a kopás azokon a helyeken a legnagyobb, ahol nem volt radioaktív a felület (Vámos 1983, Picken et al. 1981, Conlon 1974). Ilyenkor új mérések szükségesek. Erről bővebben a következő fejezetben.

4. Online kopásmérés
radioaktívan megjelölt motoralkatrészeken

A következő szakaszban a belső égésű motorokon alkalmazott online kopásmérési eljárás kerül bemutatásra.

4.1 A mérés kialakulásának szakaszai • 1930-ban Lawrence a ciklotron (részecskegyorsító) kifejlesztésével új utakat nyitott a radioaktivitás gépészetben történő alkalmazásában. Úgy vélte, hogy a töltött részecskékkel besugárzott alkatrész felületéről leváló kopadék sugárzásának nagyságából következtetni lehet a kopás mértékére (Scherge 2003).

Kezdetben az alkatrészeket neutronnal sugározták be. Hátránya, hogy a munkadarab azon részei is radioaktívak lettek, amelyeket nem is akarták vizsgálni. Emiatt a nagy alkatrészek nagy aktivitással rendelkeztek és különleges védőintézkedések mellett csak laboratóriumi körülmények között tudták a méréseket elvégezni (Scherge 2003).

1958-70 között a karlsruhei egyetem Karl Kollmann vezetésével elhatározta, hogy lehetővé teszik az izotóptechnika belső égésű motorokban való alkalmazását. Mozgó alkatrészek vizsgálatával, olajfilmvastagság- és olajfogyasztás-méréssel, valamint kopásrészecskék méretének elemzésével foglalkoztak. A kutatások során két nehézségbe ütköztek. Egyrészt az akkori elektronika megbízhatatlan volt, másrészt nehezítette a munkát a neutronnal besugárzott alkatrészek igen nehéz kezelhetősége (Scherge 2003).

Az utóbbi probléma megoldására kifejlesztettek egy ún. vékonyréteg-aktiválási eljárást. Az aktiválás során töltéssel rendelkező részecskékkel bombázzák a felületet, aminek eredménye, hogy a részecskék az anyagba behatolva lefékeződnek, és így csak a felület egy vékony rétege lesz radioaktív. Ez a töltéssel rendelkező részecske lehet proton, deuteron vagy α-részecske (Scherge 2003).

Andreas Gervé vezetésével a karlsruhei magkutató intézetben két kopásmérési eljárást fejlesztettek ki. Az ún. vékonyréteg-különbség eljárásnál az alkatrész aktivitásának a változásából, míg az úgynevezett koncentrációs eljárásnál az olajba kerülő, növekvő kopásmennyiségnek az aktivitásváltozásából következtethetnek a kopásra (Scherge 2003).

4.2 Aktiválási eljárások • Ahhoz, hogy a leváló részecskéket mérni tudjuk, szükség van a felület besugárzására. A cikk három eljárást mutat be, amiket a motoralkatrészek besugárzására használnak. Ezek közül a leggyakrabban használt aktiválási módszer a töltött részecskékkel történő besugárzás. A lejátszódó magreakció során az alapanyag egyik alkotóelemét besugározzák egy részecskével (kívánt mérőnuklid létrehozása céljából), majd a magátalakulás során keletkező új radioaktív elem marad vissza (Conlon 1974).

4.2.1 Neutronnal történő besugárzás • Az alkatrészek neutronnal történő besugárzásakor termikus neutron (lassú neutront) használnak. Az aktiválás hátránya, hogy nagyobb alkatrészeknél (pl.: forgattyús ház) olyan nagy aktivitás érhető el, hogy a mérés már különleges védőintézkedések nélkül nem végezhető el. A bemutatásra kerülő besugárzási módszerek közül ez a leggazdaságosabb (Scherge 2003, IAEA 1997, Racolta 1995).

4.2.2 Nehéz, töltött részecskékkel történő besugárzás • A töltött részecskékkel történő aktiválás részecskegyorsítókban (ciklotronokban) történik. Előnye, hogy csak azok a területek, ill. felületközeli tartományok (kb. 10-500 µm) kerülnek besugárzásra, ahol a kopás keletkezik. Ezek a részecskék az anyagba behatolva hamar elvesztik mozgási energiájukat, így az aktiválás mélységét a besugárzott részecske energiája, valamint az alkatrész alapanyaga befolyásolhatja (Scherge 2003, IAEA 1997, Racolta 1995).

4.2.3 Ionbeültetéses besugárzás • Ennél a módszernél a nemfémes anyag aktiválása lehetséges. Ennél az aktiválásnál egy bizonyos radioaktív anyagot juttatnak a felületbe. Ez a radioaktív anyag nem okoz anyagkárosodást. Itt szintén csak a felület vékony rétegei kerülnek aktiválásra. Az elérhető aktiválási mélység körülbelül 20 μm (Scherge 2003, IAEA 1997, Racolta 1995).

4.3 Mérési módszerek • A következő pontokban bemutatásra kerülnek a kifejlesztett eljárások. Természetesen mindegyik eljárást a mérés előtt kalibrálni kell. A kalibrálás folyamata nem kerül bemutatásra.

4.3.1 Szűrő-koncentrációs eljárás • Ennél az eljárásnál a besugárzott területről leváló kopásrészecske belekerül az olajba, majd mérik a részecskék aktivitását. Ennek a módszernek mindig szüksége van egy szállítóközegre, ami a leváló részecskéket a mérőfejhez szállítja. A szállító közeg egy úgynevezett átfolyás mérőfejen kerül átpumpálásra. A mérőfej egy mérőedényből és egy érzékeny NaJ-szcintillációs érzékelőből áll. A mérőedény köré vastag ólomköpeny kerül, amely a háttérsugárzástól védi meg a kopásrészecskéket. (Scherge 2003)

A rendszer kiegészíthető egy úgynevezett szűrő mérőfejjel, amelynél a motor gyári szűrőjét eltávolítják. A kopásrészecskéket tartalmazó olaj így már mindkét mérőfejen átmegy (Scherge 2003).

A módszer lehetőséget nyújt nemcsak egy, hanem két alkatrész egyidejű besugárzására és mérésére. Ennek előnye, hogy a tribológiai rendszerben részt vevő két érintkezési felület egyidejűleg vizsgálható. A mérés elrendezését a 8. ábra mutatja be (Scherge 2003).

4.3.2 Vékonyréteg-különbség eljárás • Ezt az eljárást akkor alkalmazzák, ha a vizsgálandó alkatrészről lekopott részecskék nem kerülnek bele az olajba, így a részecskék mérőfejhez való szállítása nem lehetséges. Ilyen esetekben nem a leváló részecske aktivitását mérjük, hanem az alkatrészen visszamaradó aktivitást. A sugárzást itt is NaJ-szintillátor-érzékelővel mérjük. Az alapelv egyszerűsége ellenére a mérést számos tényező befolyásolhatja: geometriai korlátok, detektor elhelyezése, valamint azon alkatrészek árnyékoló hatása, ami a vizsgált alkatrész és az érzékelő között található. A mérés pontossága körülbelül egy-két nagyságrenddel kisebb a koncentrációs eljáráshoz képest (Scherge 2003). Ilyen alkatrész lehet például a szeleptányér vagy a szelepülék (9. ábra).

5. Kopásmérések belső égésű motorokon

Ebben a fejezetben szeretnénk rövid áttekintést adni arról, hogy a fent említett alkalmazás milyen segítséget tud nyújtani a mérnököknek. Az áttekintés mellett egy a Széchenyi István Egyetemen elvégzett kopásmérést is szeretnénk a teljes részletesség igénye nélkül, röviden bemutatni.

A belsőégésű motorokban rengeteg tribológiai rendszer található. E rendszerek vizsgálatának egyik módja az online kopásmérés. Számos tanulmány született már ebben a témakörben, amelynek köszönhetően érdekes és fontos információkhoz jutott a mérnökszakma.

Katzenmeier a siklócsapágyak kopását mérte. Különböző anyagpárosításoknak, valamint a felületi érdességnek a hatását vizsgálta mind statikus, mind dinamikus terhelés alatt. Tanulmányainak köszönhetően képet kaptunk a kenőrés nagyságáról, amivel a megfelelő bejáratás mellett a csapágy biztonságos üzeme szavatolható (Katzenmeier, 1972).

Kaiser egy hathengeres dízelmotoron vizsgálta a dugattyúcsoport súrlódási veszteségeit. Munkájában különböző formájú és anyagú dugattyúgyűrűket vizsgált különböző terhelések és olajhőmérséklet mellett (Kasier 1972).

Volz a dízelmotorokhoz egy úgynevezett bejáratási programot optimalizált, amelynek segítségével, a bejáratás feltételeinek (teljesítmény, olajfogyasztás és fajlagos üzemanyag fogyasztás) a motor kopásviselkedésére gyakorolt hatását tárta fel (Volz 1977).

A Széchenyi István Egyetem belső égésű motor laborjában található berendezés segítségével egy négyhengeres benzinmotor vezérműlánckopását vizsgáltuk. A mérés során a fogas lánc két lánccsapját, valamint a hozzájuk csatlakozó nyolc láncelemet aktiváltuk. A mérések során különböző terhelés és fordulatszám mellett vizsgáltuk a kopás mértékét. Az olaj hőmérsékletét kondicionáltuk. Különböző hőmérsékleten és különböző olajminőséggel vizsgáltuk meghatározott munkapontokban a kopássebességet. Az eredmények azt mutatták, hogy az olaj hőmérsékletének változására a lánc alkatrészei kevésbé érzékenyek, viszont a használt olajjal (a használt olaj egy, a forgalomban használt autóból került leeresztésre, megadott futott kilométer után) történt mérés során a kopássebesség jelentős mértékben megnövekedett, mind a lánccsapokon, mind a láncelemeken.

A lánckopást nem csak radioaktív kopásmérés segítségével lehet mérni, hanem a lánc megnyúlásából is lehet következtetni a kopás nagyságára., így az online mérés eredményeit a láncnyúlás eredményeivel validáltuk.

Összefoglalás

A fent leírtakból látható, hogy az online kopásmérés a mai világban elengedhetetlen. Segítséget nyújt a mérnöknek nemcsak a tervezési és kísérleti fázisban, de a motor életében később jelentkező problémákra is. A motorjárató fékpad és a kopásmérő berendezés segítségével lehetőség nyílik a motort különböző viszonyok mellett (sivatag, nedves környezet, változó olajhőmérséklet, úgynevezett start-stop üzem stb.) vizsgálni, ami pénz-, idő- és energiamegtakarítást jelent.
 

A kutatást a TÁMOP 4.2.1/B-9/1/KONV-2010-0003 számú pályázat támogatta.
 

Kulcsszavak: aktiválás, kopásmechanizmus, kopásmérés, RNT
 

IRODALOM

Claudiu L Giusca – Richard K Leach – Franck Helary – Tadas Gutauskas – Lakshmi Nimishakavi (2012): Calibration of the scales of areal surface topography-measuring instruments: part 1. Measurement noise and residual flatness, Measurement Science and Technology. 23.

Conlon, T.W. (1974): Thin layer activation by accelerated ions-application to measurement of industrial wear. Wear 29. 69-80.

Czichos, H. – Habig, K.H. (2010): Tribologie-Handbuch. Vieweg+Teubner. Berlin.

Kaiser, W. (1972), Der Einfluß verschiedener Kolbenring- und Nutformen sowie der Nutwerkstoffe auf den Ring- und Nut-Verschleiß in einem 6-Zylinder-Dieselmotor (Experimentelle Untersuchungen mit Hilfe von Radioisotopen), KfK-Bericht 1568, Kernforschungszentrum Karlsruhe, Gesellschaft für Kernforschung mbH, Karlsruhe, Germany, Feb. 1972.

Katzenmeier, G. (1972), Das Verschleißverhalten und die Tragfähigkeit von Gleitlagern im Übergangsbereich von der Vollschmierung zu partiellem Tragen (Untersuchungen mit Hilfe von Radioisotopen), KfK-Bericht 1569, Kernforschungszentrum Karlsruhe, Gesellschaft für Kernforschung mbH, Karlsruhe, Germany, Februar 1972. •  WEBCÍM >

International Atomic Energy Agency (1997): The thin layer activation method and its applications in industry. IAEA-TECDOC-924.

J. Volz (1977), Erstellung optimierter Einlaufprogramme von Dieselmotoren (Ein System unter Anwendung von Radionukliden), KfK-Bericht 2432, Kernforschungszentrum Karlsruhe, Gesellschaft für Kernforschung mbH, Karlsruhe, Germany, März 1977.

Picken, D.J. – Hassaan, H. – Buttery, T.C. (1981): The use of surface metrology instrumentation to measure rates of wear of internal combustion engine components. Wear. 185-192.

Racolta, P.M. (1995): Nuclear methods for tribology. Appl. Radiat. Isot. 46 No 6/7. 663-672.

Scherge, M. – Pöhlmann, K. – Gervé, A. (2003): Wear measurement using radionuclide-technique (RNT). Wear. 254, 801-817.

Valasek, I. (2002): Tribológia 1 – A tribológia alapjai. Tribotechnika Kft. Budapest.

Vámos, E. (1983): Tribológiai kézikönyv, Gépek és gépelemek súrlódása, kopása, kenése. Műszaki könyvkiadó. Budapest.