A Magyar Tudományos Akadémia folyóirata. Alapítva: 1840
 

KEZDŐLAP    ARCHÍVUM    IMPRESSZUM    KERESÉS


 A FÖLD TERMÉSZETES TÁPANYAGFORRÁSAINAK ÉSSZERŰ  

    HASZNOSÍTÁSÁVAL ÖSSZEFÜGGŐ NÉHÁNY KÉRDÉS

X

Horn Péter

az MTA rendes tagja, Kaposvári Egyetem Állattudományi Kar • horn.peter(kukac)ke.hu

 

Az erőforrások szűkülésének főbb okai


Az emberiség élelmiszer-ellátása és annak biztonsága a harmadik évezred küszöbén új kihívásokkal szembesül. Robert Malthus híres tétele, amelyet az 1800-as évek elején fogalmazott meg, mely szerint az emberiség létszámának növekedése mértani haladvány jellegű, míg az élelmiszer-termelés növekedése ennek mértékétől messze elmarad, oda vezet, hogy belátható időn belül súlyos élelmiszerhiány vár a Föld lakóira. Ha az 1950-es évektől nem kezdődik meg az ún. zöld forradalom, amelynek révén gyakorlatilag ötven év alatt meg lehetett többszörözni a növénytermesztés hozamait, amelyek egyúttal állati takarmányt is jelentenek (például: búza, kukorica, rizs), akkor az emberiség létszáma meg sem közelíthette volna a hétmilliárdot. A „zöld forradalom” tartalékai azonban ma kimerülőben vannak.

Az élelmiszer-ellátás alapját képező növényibiomassza-termelésre új feladatok várnak, amelyek különösen élesen rajzolódnak ki az ezredforduló óta. Ezek a következőkben foglalhatók össze: az emberiség létszáma tovább nő, habár üteme kissé mérséklődik a korábbi időszakhoz képest, kétségtelenül számottevő marad, a nagy inercia miatt minden bizonnyal eléri a kilencmilliárdot. Ha az emberiség döntően növényi táplálékokkal élne, az élelmiszer-ellátás korántsem jelentene nehezen megoldható feladatot. Az emelkedő életszínvonal következtében azonban nő az állati termékek aránya és mennyisége a humán diétán belül, a világtermelés gyorsan nő. A humán táplálkozási szerkezet súlypontjának akár csak részleges átrendeződése növényi élelmiszerekből állati termékekre azt jelenti, hogy sokkal több növényi termék kell egy-egy ember ellátásához, mert az állati eredetű élelmiszerek megtermelése négy-tízszeres növényibiomassza-felhasználással jár a transzformációs veszteségek miatt (Horn, 2008).

Az 1. táblázat mutatja az állati eredetű élelmiszerek arányának növekedését az emberi táplálkozásban, az egy főre eső GDP növekedésének hatására. Kiegészítésképp megjegyzendő, hogy olyan esetekben, amikor az egy családra eső éves GDP 1500 dollár alatt van, gyakorlatilag állati fehérjét nem, vagy alig fogyaszt a lakosság (Roppa, 2007), kivéve azokat az eseteket, amikor a halászat révén halhoz jutnak. Az adatokból kitűnik, hogy a 9000–10 000 dollár egy főre eső GDP eléréséig egyre növekvő állatifehérje-fogyasztással találkozunk, efölött azonban a fogyasztás érdemben már nem nő tovább. Az inkább a magasabb értékű, sok esetben luxustermékek irányába tolódhat el, ez azonban nem jelent érdemi mennyiségi növekményt.

A nagy népességű fejlődő országokban általában gyorsan nő az egy főre eső GDP, így az állatitermék-fogyasztás is (például Kína, India, más délkelet-ázsiai országok, Dél-Amerika).

Új konkurensként jelent meg a növekvő bioenergia-igény (pl. bioetanol, biodízel), amelyet ma még döntően olyan növényi termékekből állítanak elő, amelyek egyúttal, egyrészt, közvetlenül humán táplálóanyagok, másrészről állati takarmányok. Ez az új iparág ma már jelentős konkurense az állattenyésztésnek, különösen az amerikai kontinensen, de még Európában is, habár korlátozottabb mértékben (Horn, 2008).

Az emberiség állatifehérje-ellátásában a hal hosszú ideig a legnagyobb tételt jelentette, döntően a tengeri és édesvízi halászat és kisebb mértékben a mesterséges haltenyésztés, akvakultúra révén. A tengeri halászat hozamai a mérhetetlenül felduzzasztott halászati kapacitás ellenére már mintegy tizenöt éve stagnálnak a túlhalászás miatt (Diamond, 2007). Ugyanakkor a hal iránti kereslet világszerte tovább nő, serkentve a mesterséges halhústermelést. A tengeri és az édesvízi halászat 1995 óta 90–95 millió tonna körül ingadozik. A világban elfogyasztott halak és rákok több mint felét már akvakultúrában, tengerben vagy édesvízben, ellenőrzött körülmények között tenyésztik. Az akvakultúrás termelés jelenleg már meghaladja a 70 millió tonnát évente, és gyorsan nő tovább (FAO FishStat, 2011). Ez újabb konkurensként jelenik meg, hiszen ezen állattenyésztési ág döntően magas biológiai értékű mesterséges gyári keveréktakarmányokat igényel.

A növénytermesztés peremfeltételei általánosan romlanak. A két döntő tényező ezek közül: a termőföld és a vízkészletek hasznosíthatóságával összefüggő problémakör.

A Föld termőföldkészlete folyamatosan csökken. Az okok nagyon sokrétűek, így csak a legfontosabbakat említve: az infrastrukturális fejlesztések sokhelyütt éppen a legértékesebb termőföldterületeket csökkentik, ez leginkább a gyorsan fejlődő országokat érinti (például Kína, India), de nem kivételek a fejlett országok, sőt hazánk sem. Az oktalan földhasználat (például túllegeltetés, víz- és szélerózió, talajsavanyodás stb.) részben elsivatagosodást, részben csökkenő termőképességet okoz. Új földterületek érdemi bevonása a termelésbe gyakorlatilag alig lehetséges, vagy jelentős környezeti károkat okoz (például erdőirtások: Brazília, Indonézia).

A mezőgazdaság a legnagyobb vízfelhasználó ágazat a Földön, mert a megújuló és hasznosítható édesvízkészlet 70%-át igényli. Sajnos sok helyen a növénytermesztési kultúrák öntözése során a megújuló készleteket a megújulás ütemét meghaladó mértékben hasznosítják, ami ellenkezik a fenntarthatóság feltételével. Egy kimerült készlet rehabilitációs ideje sokszorosa lehet a kitermelésének (lásd a Dunántúli-középhegység és Hévíz példáját). Egyébként a felszín alatti készletek két fajtáját ismerjük. Az első része a víz körforgásának, a második, fosszilis, valamilyen oknál fogva valamikor kizáródott (pl. egy lencsébe, lásd Líbia). Sok helyen a felszín alatti vízkészletek gyorsan, kritikus mértékben csökkennek, így például Kínában, Indiában, az USA egyes részein (Somlyódy, 2008, 2011).

Az előbbiekben csupán vázlatosan érintett tényezőket figyelembe véve a növénytermesztésben és az állattenyésztésben a különböző erőforrásokkal minden korábbi időszaknál racionálisabban kell majd gazdálkodni.


A különböző állattenyésztési ágazatok fejlődésének közeljövőben várható trendjei


Az egyes állati termékektől várható termelésnövekedést mutatja az 1. ábra.

A sertéshústermelés és a várható fogyasztás továbbra is gyors ütemben nő majd, és 2020-ig a növekmény elérheti vagy megközelítheti a 20 millió tonnát. Abszolút mennyiségben hasonló mértékű emelkedés várható a baromfihús-termelésben is. Meglepő, de az előzőekben vázoltak alapján is szinte logikusan következik, hogy az állatitermék-előállítás legdinamikusabb ágazata az akvakultúra lesz, ahol majd 30 millió tonna növekedés várható világszinten. A tojás- a marhahús- és a tejtermelés növekedése kisebb ütemű lesz (10–10 millió tonna körüli).

Figyelemre méltó és ritkán kerül szóba, hogy a különböző országok, illetve régiók húsfogyasztásán belül mekkora nagyságrendet képvisel a hal. A halnak az emberi táplálkozásban és a húsfogyasztáson belül betöltött szerepét egységnyi vásárlóerőre vetítve mutatja a 2. ábra. Magyar szemmel ez igen furcsának tűnik; mi összesen 3–4 kg halat fogyasztunk évente, Bulgáriával együtt sajnos Európa sereghajtói vagyunk. Ugyanakkor a világátlag 17 kg, az európai átlag pedig 20 kiló fölötti. Szembetűnőek a halat különösen kedvelő (Japán), vagy azt más húsféleség híján döntően kényszerből fogyasztó (India), és azt mérsékelten fogyasztó (például Brazília, Argentína, USA) országok közötti igen nagy különbségek.

Annak érzékeltetésére, hogy egyes országok, illetve régiók között az egy főre eső húsfogyasztásban és annak összetételében mekkora különbségek vannak, mutatom be a 2. táblázatot. Az adatok különösen abból a szempontból érdekesek, hogy milyen irányú és nagyságrendű változások várhatók a fogyasztásban, akkor, ha nagymértékben változott az egy főre eső jövedelem. Ebből a szempontból a táblázatban különösen három terület adatai érdekesek: ezek Kína, Hongkong és az USA. Hongkong, Kína egyik Különleges Igazgatású Területe és az USA egy főre eső GDP-je közel áll egymáshoz, összes húsfogyasztásuk is egy főre vetítve nagyon hasonló. Mind a kettő rendkívül magas, jelezvén azt, hogy az egy főre eső GDP és húsfogyasztás között nagyon szoros az összefüggés. Hongkongot 98%-ban kínaiak lakják, nincs saját mezőgazdasági termelése, mindent vásárol. Húsfogyasztása több mint kétszerese Kínáénak. A kettejük GDP-je közötti különbségből ez következik is. De mindkét országban megdöbbentően hasonló a húsfogyasztás szerkezete: meghatározó a sertés, ezt követi a baromfi, majd a szarvasmarha. Ha prognózist kell adni, nagy biztonsággal jelezhető előre, hogy ahogy nő Kínában az egy főre eső GDP, úgy fog közelíteni húsfogyasztásuk és annak szerkezete a hongkongihoz, hatalmas piacot teremtve a különböző állati termékeknek. India egy főre eső húsfogyasztása döbbenetesen alacsony, de a rendelkezésre álló ismeretek szerint a tehetősebbé váló rétegek húsfogyasztása nagyon gyorsan növekszik, különösen a baromfié.

Azt, hogy várhatóan milyen mértékben fog nőni a fejlett és fejlődő világ hús- és tejfogyasztása alig negyven év múlva, mutatják a 3. táblázatban összefoglalt adatok. A fejlődő országok húsfogyasztása több mint 2,3-szorosára, tejfogyasztása 2,6-szeresére nő. A hús- és tejtermelés együttes növekménye 552 millió tonnát tesz majd ki. Ehhez képest eltörpül a fejlett országokban várható alig 20% feletti hús- és 10%-os tejfogyasztási növekmény, ami összesen 54 millió tonnát, a fejlődőknek várhatóan alig 10%-át teszi ki.

Figyelembe véve az állati termékek iránti növekvő keresletet és prognosztizálhatóan az ezt az igényt fedezni hivatott termelésfelfutást, számításokat végeztek arra vonatkozóan, hogy a növényi termékek mennyiségét illetően (takarmány) mekkora igények fognak jelentkezni.

Felmérték azt is, hogy a várható népességnövekedés által generált igény mekkora növényi terméktöbbletet igényel majd, továbbá a jelenleg tervezett bioenergia-termelési célok mekkora növényi alapanyag-mennyiséget fognak lekötni. A számításokat 2030-ig terjedő időszakra végezték el (4. táblázat).

A 4. táblázatban összefoglaltak világosan rávilágítanak arra, hogy már húsz éven belül több mint 60%-kal (1700 millió tonna) kellene növelni a főbb növényi termékek termelését annak érdekében, hogy döntően a fejlődő országok növekvő népességét el lehessen látni élelmiszerrel, és a gyorsan fejlődő országok számára szükséges állatitermék-többlet előállításához elegendő takarmány álljon rendelkezésre. Ez a jövőkép önmagában egy új, második „zöld forradalom” szükségességét indokolja.

A második „zöld forradalom” az elsőnél sokkal komplexebb interdiszciplináris megoldásokat követel majd, mint az első, 1950–2000 közötti. Alapjaiban fogja érinteni a növényi biomassza- és állatitermék-előállítás termékpályáinak minden fázisát és peremfeltételeit. Új innovációs hullám nélkül nem lesz esély a sikerre. Világszerte nagyon számottevő, pótlólagos tőkebefektetésekre lesz szükség a szellemi erőforrások érdemi bővítése mellett. Nagy valószínűséggel a mainál nagyobb mértékben kell a tengervizet mint pótlólagos biomasszatermelő kapacitást is számításba venni (pl. algatermelés kontrollált körülmények között).

A fejlett országok által tervezett bioüzemanyag-előállítási programok többletigénye olyan nagyságrendű, ha a jelenlegihez hasonló technológiákat alkalmaznak bioüzemanyagok előállítására, ami már minden bizonnyal hatalmas zavarokhoz és feszültségekhez fog vezetni a világ agrárgazdaságában.


Az egyes állattenyésztési ágazatok erőforrásigénye és komplex környezetterhelő hatása egységnyi termékmennyiségre vonatkozóan


Az utóbbi évtizedben több komplex kutatási program választotta támájául, hogy a különböző állattenyésztési ágazatok egységnyi termékre vetítve mekkora erőforrásigényűek, (energiafelhasználás, termőföldlekötés) és milyen a környezetterhelés különböző paramétereket véve figyelembe (pl. üvegházhatású gáztermelés CO2-egyenértékben, eutrofizációs potenciál PO4-egyenértékben, légkör-savanyító hatás SO2-egyenértékben, növényvédő-szer-felhasználás területegységenként).

A bevezető alapkérdés megválaszolására az egyik legelső és legátfogóbb nagy analízist az Egyesült Királyságban végezték (Williams et al., 2006). A legfontosabb adatokat az 5. táblázat mutatja, mely a baromfihús, a tojás, a sertéshús, a marhahús, a tej és a juhhús előállításának erőforrás-felhasználását és környezetterhelő hatásait mutatja egységnyi összehasonlítható termékmennyiségre vetítve. Világosan kitűnik, hogy a szapora állatfajok egyértelműen kedvező pozíciókat foglalnak el mind az energiafelhasználásban, mind az üvegházhatású gáz kibocsátásában, mind a termőföldlekötésben. Az említett vizsgálatsorozatban korszerű nagyteljesítményű fajták és tartásrendszerek képezték a felmérések alapját.

A közelmúltban az OECD-országokban közzétett tizenhét tanulmány adatait összesítette M. De Vries és Ian J. M. De Boer (2010). E tanulmányokban különböző sertés-, brojlercsirke-, húsmarha-, tej- és tojástermelő telepek, illetve rendszerek komplex összehasonlítását végezték el. Az analízisek többek között arra irányultak, hogy integrált szemléletben egységnyi állati termék előállítására, illetve fehérje előállítására mekkora az erőforrásigény, és mekkora a különböző paraméterek szerint mért környezetterhelés. A sokoldalú multidiszciplináris vizsgálatok minden állattenyésztési ágazatban azt mutatták, hogy egységnyi termékre vetítve a legkisebb komplex erőforrásigény és a legkisebb környezetterhelés azokban a termelési rendszerekben volt mérhető, ahol nagy teljesítményű fajtákkal, intenzív tartási-takarmányozási megoldásokat alkalmaztak, országtól, kontinensektől függetlenül.

 

 

A komplex folyamatok szemléletes megvilágítására szolgálhat a következő példa.

A tejtermelés hatékonyságának az egész termelési folyamatot figyelembe vevő összehasonlítása különösen érdekes egy nagyszabású amerikai vizsgálatsorozat eredményeinek tükrében. Az USA mezőgazdasági kormányzata (USDA) egy konzorciumot bízott meg a Cornell Egyetem vezetésével azzal, hogy a tejtermelésre vonatkozóan mérjék fel, mekkora az erőforrásigényben és a környezetterhelésben mutatkozó különbség akkor, ha az 1944-ben alkalmazott fajták, tartási és takarmánytermesztési, takarmányozási rendszerek figyelembe vételével állítanák elő a tejet, összehasonlítva azt a 2007-re jellemző komplex feltételrendszerrel (Capper et al., 2009). Természetesen ilyen analízis csak olyan országban lehetséges, ahol a termelés minden egyes összetevőjére vonatkozóan pontos statisztikai adatok állnak rendelkezésre. A figyelembe vett igen nagyszámú tényezőből a 6., 7. táblázatokban csak a legfontosabb adatokat mutatom be. A 6. táblázatban a termelési rendszerek jellemzőiből csupán a fajtaösszetétel, a tejtermelés egy tehénre vetítve és a takarmányozás legfontosabb elemei kerülnek bemutatásra. 1944-ben az egy tehénre eső tejhozam alig haladta meg a 2000 litert (Magyarországon ez a tejhozam az 1960-as évek végén volt jellemző). 2007-ben az átlagos tejtermelés meghaladja a 9000 litert (ezt hazánkban is sok tehenészet eléri). Természetesen nemcsak a tehenek tejtermelése, hanem a takarmánytermelésben alkalmazott új növényfajták, fejlett termesztési módszerek és tartási rendszerek is nagyon sokat fejlődtek a több mint hatvan év alatt. A 7. táblázatban az 1944-ben és 2007-ben mutatkozó különbségeket érzékelhetjük, az erőforrásigényt és a környezetterhelés néhány fontosabb elemét kiemelve, egymilliárd liter tej előállítását figyelembe véve. Az adatokból egyértelműen kitűnik, hogy egymilliárd liter tej előállításához 1944-ben összesen több mint 948 ezer szarvasmarha kellett ahhoz, hogy a 414 ezer tejtermelő tehén folyamatosan termelésbe állítható legyen. 2007-ben már csak 202 ezer elegendő ahhoz, hogy 93 ezer tejelő tehén szolgálhassa az egymilliárd liter tej előállítását. Ennek alapján már könnyen érthető, hogy azonos mennyiségű tej előállítására kevesebb mint negyedannyi takarmány, több mint tízszer kisebb földterület, és majd kétharmaddal kevesebb víz volt szükséges. Az előbbiekből logikusan következően drámai módon csökken a környezetterhelés, hogy csak két komponenst vegyünk figyelembe: a termelt trágya tömegét és az üvegházhatású gázok mennyiségét.

Teljesen egyértelmű tehát, hogy egységnyi mennyiségű termékre vetítve a mai komplex, nagy hatékonyságú növény- és állattenyésztési rendszer a tejtermelésben mind az erőforrások oldaláról sokkalta hatékonyabb, mint pedig a környezeti hatásait tekintve is összehasonlíthatatlanul kisebb terhelést jelent az ökoszisztémára. Az USA mai, évente 80 milliárd litert meghaladó tejszükségletét nem is lenne lehetséges a kisebb termelőképességű régebbi fajtákkal és a sokkal extenzívebb növénytermesztési és legeltetési rendszerrel előállítani, hiszen ha visszatérnénk az 1944-es termelési formára – amit sokan az USA-ban is ideálisnak tartanának különböző szempontokból –, akkor 143 millió hektár területet kötne le csupán a tejtermelési szektor, szemben a mai helyzettel, ahol ez összesen 13,6 millió hektárt igényel. Bármennyire is ideálisnak tűnik sokak szemében a régebbi, környezetbarátnak tűnő termelési mód, a jelenlegi magas igényszintet sem az erőforrások oldaláról, sem pedig a rendkívüli környezetterhelés miatt nem lehetne vállalni, és technikailag sem megoldani. A számításoknak van egy „kisebb” hibája, nem vették számításba az 1944-es tejtermelési rendszer nagy élőmunkaigényét, és köztudomású, hogy az embernek is van – és nem is kicsi – környezeti és vízlábnyoma, ez tovább terhelné az 1944-es adatsort.


A klímaváltozás várható hatásai
az állattenyésztési rendszerekre


A klímaváltozásról sok szó esik pro és kontra, aminek részleteibe nem bocsátkozhatom.

A globális klímaváltozással összefüggő felmelegedés a víztakarékos gazdálkodást kiemelkedően fontossá teszi az állattenyésztésben is, mert a készletek átrendeződnek, és az igények nőnek. Az állati termékek előállítása sok vizet igényel, és itt nemcsak az ivóvizet (ez viszonylag igen kis hányad), hanem a takarmány-előállítás igen nagy vízigényét is figyelembe kell venni mint a legdöntőbb tényezőt, számos más kisebb hatású mellett. Az erősebb felmelegedés hatására az ivóvíz-felhasználás minden állatfajban ugrásszerűen nő, ugyanígy a növények is többet párologtatnak. Aligha gondolnánk, hogy egy kilogramm marhahús előállítása átlagosan mintegy 20 000 liter, egy kilogramm sertéshús megtermelése mintegy 4000 liter vizet igényel. A világ állattenyésztésének vízigénye ma becsülhetően mintegy 2800 km3/év (Nardone et al., 2010). Az ENSZ legújabb becslése szerint pedig 3840 km3/év (Somlyódy, 2011). Ez megdöbbentően soknak tűnik – például a hétmilliárd ember összes ivóvízigénye mintegy 7 km3 –, de a takarmánytermesztés vízigénye hatalmas, mert például az abraktakarmányok alapját képező gabonafélék 1 kilogrammjának megtermeléséhez legalább 1000, 1500 liter víz szükséges. Korábban már foglalkoztunk azzal, hogy az állatállományok termelőképességének javítása szelekcióval milyen nagymértékben képes csökkenteni az egységnyi termék előállításához szükséges vízmennyiséget (például: tehenek tejtermelése, pulykák súlygyarapodásának fokozása). Csak példaként említem meg, hogy a pecsenyecsirke esetében 1978 és 2008 között szűk harminc év alatt az egységnyi hústermék (mellfilé) előállításához szükséges vízigényt döntően a szelekció révén 65%-kal sikerült csökkenteni (20 000 literről 7000 literre) azáltal, hogy majdnem felére rövidült a nevelési idő azonos élősúly eléréséig, és másfélszeresére nőtt a tiszta mellizomtömeg. Minden állatfajban igazolható, hogy a termelőképesség növelése genetikai úton az egyik leghatékonyabb eszköz a vízhasznosítás javítása szempontjából (Horn, 2005, 2008).

Az utolsó évtizedben több elemzés született arra vonatkozóan, hogy a világ állattenyésztésére a jelenleg érzékelhető éghajlatváltozási folyamatok hogyan hatnak, és a közeljövőben milyen hatások várhatók. A számos mértékadó tanulmány alapján megkíséreltem összesíteni és áttekinthető formába rendezni azokat a tendenciákat, amelyek kirajzolódnak, és valószínűleg be is következnek.

Az állattartási nagyrendszerek három nagy csoportra oszthatóak: 1. extenzív legeltetési rendszerekre, 2. vegyes növény- és takarmánytermesztő állattenyésztési rendszerekre és 3. zömében zárt, koncentrált, érdemi földterületek nélküli intenzív rendszerekre. Az első kategóriába a Föld hasznosítható szárazföldkészletéből hárommilliárd, a másodikba két és félmilliárd hektár esik. Az extenzív legeltetési rendszerekben ma a világon megtermelt húsmarha mennyiségének 20%-át, kiskérődzőinek 30%-át állítják elő. A második nagy rendszerben, ahol vegyes növényi- és takarmánytermesztési állattenyésztési rendszerek működnek, a tej 90, a húsmarha és juh 70, a sertés és baromfihús 25, és a tojás 40%-át állítják elő. Megdöbbentő nagyságrendet képviselnek ma már a zárt, koncentrált és intenzív állattenyésztési rendszerek, amelyek gyakorlatilag földterület nélkül üzemelnek, mert a baromfihús mintegy 70, a tojás 60, a sertés 55%-át állítják elő, a húsmarha kis hányadot képvisel. A 8. táblázatban összesítettem az adatokat, feltüntetve azokat a régiókat, amelyek a különböző kategóriákba esnek. A 9. táblázatban állítottam össze a közeljövőre – húszéves távlatban – vonatkozó prognózisokat, amelyek azt mutatják, hogy az állattenyésztési nagyrendszerek potenciális lehetőségei valószínűleg hogyan alakulnak a jelenlegi klímaváltozási folyamatok hatásaira.

A prognózisok azt jelzik, hogy az extenzív legeltetésre alapozott területeken – figyelembe véve a már jelenleg is jól érzékelhető folyamatokat – a húsmarhák és kérődzők által termelt hús mennyisége mintegy 50%-kal fog csökkenni, döntően az elsivatagosodás, a túllegeltetés és a csökkenő éves csapadékmennyiség következtében. Ez érinteni fogja Afrika, Ausztrália, India, Közép-Amerika, Dél-Ázsia és Kína egyes részeit. A vegyes növénytermesztő-állattenyésztő rendszereket alkalmazó régiók közül a természetes csapadékra alapozott területeken nehezen jelezhetőek előre az állattenyésztésre gyakorolt hatások, ezek az egyes érintett régiókban lehetnek pozitívak és negatívak, de inkább enyhe negatív tendenciák valószínűek, a szélsőségesebbé váló klímahatások által megnövekedő termésingadozások miatt. Ezen a kategórián belül az öntözhető területek a kilátásokat tekintve két nagy csoportra oszthatók. Ahol az öntözés talajvízre alapozott – melynek egy része nem, vagy lassan megújuló (lásd korábban) –, nehezedő feltételekkel kell majd számolni, a mainál hatékonyabb öntözési módokra kell átállni, vagy az öntözést adott régiókban teljesen meg is kell szüntetni.

Az öntözéses vagy azzá tehető területek, régiók fontossága és gazdasági súlya erősen növekszik majd, különösen azoké, ahol megújuló és jelentős átfolyó vízkészletek vannak (ilyen hazánk is, csak nehezen vesszük tudomásul, hogy vízgazdálkodásunk integrált komplex szemléletű áttekintése és fejlesztése, megfelelő tárolókapacitások létesítése, nagy lehetőségeket teremtő nemzetstratégiai feladat, és nemcsak az agrárgazdaság jelentős fejlesztését lehetővé tevő potenciális tartalékunk).

Az intenzív, jól ellenőrizhető tartási feltételeket kínáló, zömében zárt állattartási rendszerek további előretörése várható, mert komplex hatékonyságuk jobb más rendszerekénél, egységnyi termékre vetített környezetterhelő hatásaik csekélyebbek az extenzívebb rendszerekéinél. Nagyobb állategészségügyi és extrém klímahatások elleni védelmet biztosítanak, mint más rendszerek. Többségükben jobb és egészségesebb munkakörülményeket teremtenek a kvalifikált munkaerőnek. Utóbbi tartásrendszer-típusokhoz nagy hatékonysággal csatlakoztathatók azok a trágya- és melléktermék-hasznosító fermentációs egységek, amelyekkel bioenergia termelhető, tovább csökkentve a környezetterhelő hatásokat.
Természetesen azokat az ökológiai, geográfiai régiókat, ahol csak extenzívebb, például feltétlen legeltetésre alkalmas területek vannak, továbbra is célszerű és szükségszerű megfelelő fajú, fajtájú állatokkal, arra alkalmas tartásrendszerek alkalmazásával hasznosítani.
 



Hálával tartozom Somlyódy Lászlónak sok értékes észrevételéért, amelyek segítettek a kézirat elkészítése során.
 



Kulcsszavak: erőforrások szűkülése, növekvő élelmiszerigény, termelési korlátok, termékek környezeti lábnyoma, éghajlatváltozás, várható hatások
 


 

IRODALOM

Capper, Jude L. – Cady, R. A. – Bauman, D. E. (2009): The Environmental Impact of Dairy Production: 1944 Compared with 2007. Journal of Animal Science. 87, 2160–2167. • WEBCÍM >

Diamond, Jared (2007): Összeomlás. Tanulságok a társadalmak továbbéléséhez. Tipotex, Budapest

De Vries, M. – De Boer, Ian J. M. (2010): Comparing Environmental Impacts for Livestock Products: A Review of Life Cycle Assessments. Livestock Science. 128, 1–11.

FAO Fish Stat (2011): Universal Software for Fishery Statistical Time Series. FAO • WEBCÍM >

Frank, Katrina L. – Mader, T. L. – Harrington, J. A. – Hahn, G. L. – Davis, M. S. – Nienader, J. A. (2003): Predicted Global Change Effects on Livestock Performance Based on Empirical Algorithms. University Of Nebraska, Lincoln, USA

Gasperoni, Giovanni – Bentley-Beal, Tricia (2010): Methionine Global Outlook. The Next Decade. NOVUS Int. Inc., St. Charles. MO, USA • WEBCÍM >

Horn Péter (2005): Az egyes állattenyésztési ágazatok lehetséges alkalmazkodási lehetőségei a klímaváltozás függvényében. In: Csete László (szerk.): „AGRO 21”. Klímaváltozások – hatások – válaszok. 42, 3–9.

Horn Péter (2008): Új helyzetben a világ élelmiszerellátása. Magyar Tudomány. 9, 1108–1124. • WEBCÍM >

Nardone, Alessandro – Ronchi, B. – Lacetera, N. – Ranieri, M. S. – Bernabucci, U. (2010): Effects of Climate Changes on Animal Production and Sustainability of Livestock Systems. Livestock Science. 130, 57–69.

Nienaber, John A. – Hahn, G. LeRoy (2007): Livestock Production System Management Responses to Thermal Challenges. International Journal of Biometeorology. 52. 149–157. • WEBCÍM >

Nonhebel, Sanderine – Kastner, Thomas (2011): Changing Demand for Food, Livestock Feed and Biofuels in the Past and in the near Future. Livestock Science. 139, 3–10.

Novus Analysis (2010) In: Gasperoni, Giovanni – Bentley-Beal, Tricia (2010): Methionine Global Outlook. The Next Decade. NOVUS Int. Inc., St. Charles. MO, USA • WEBCÍM >

Roppa, Luciano (2007): Protein Demand Drives Poultry Production. World Poultry. 23,9, 27–29. • WEBCÍM >

Silanikove, Nissim (2000): Effects of Heat Stress on Welfare of Extensively Managed Domestic Ruminants. Livestock Science. 67, 1–18.

Somlyódy László (2008): Töprengések a vízről – lépéskény-szerben. Magyar Tudomány. 4, 462–473. • WEBCÍM >

Somlyódy László (2011): A világ vízdilemmája. Magyar Tudomány. 12, 1411–1424. • WEBCÍM >

Tarawali, Shirley – Herrero, M. – Descheemaeker K. – Grings, E. – Brlümmel, M. (2011): Pathways for Sustainable Development of Mixed Crop Livestock Systems: Taking a Livestock and Pro-poor Approach. Livestock Science. 139, 11–21.

West, Joe W. (2003): Effects of Heat Stress on Production in Dairy Cattle. Journal of Dairy Science. 86, 2131–2144. • WEBCÍM >

Williams, Adrian G. – Audsley, E. – Sandars, D. L. (2006): Determining the Environmental Burdens and Resource Use in the Production of Agricultural and Horticultural Commodities. Main Report Defra Research Project. ISO205 Bedford: Cranfield Univ. and Defra

USDA. Foreign Agricultural Service. Office of Global Analysis (2007) Washington D. C.

URL1 

 

 


 

GDP $/fő az állati termékek aránya
az összes energiabevitel %-ában

1000 – 2000

3 – 5

5000 – 6000

15 – 20

9000 – 10 000

25 – 30

11 000 – 30 000

30 – 35

 

1. táblázat • Az egy főre eső évi GDP és az állati eredetű élelmiszerek aránya

az összes energiabevitelhez képest – FAOSTAT és GGDC (2007) adatok alapján (URL1) <
 




1. ábra • Globális állatitermék-előállítási növekedés (átlagos növekedési ütem: 1,6%)

(Gasperoni és Bentley-Beal, 2010) <
 


 


2. ábra • Húspreferenciák egységnyi vásárlóerőre vetítve (Novus Analysis, 2010) <
 



 

országok,
régiók
húsfogyasztás (kg/fő/év) összesen
szarvasmarha sertés baromfi

Kína

6 35 9 50

India

2 1 2 5

Hongkong

16 61 39 116

USA

42 30 53 125

EU–27

16 43 20 79


2. táblázat
• Néhány kiemelt ország, illetve régió egy főre eső húsfogyasztása és összetétele

(USDA Foreign Agricultural Service. Office of Global Analysis, 2007) <
 


 

  év évi egy főre eső fogyasztás összes fogyasztás
hús (kg) tej (l) hús (millió t)  tej (millió l)

fejlődők

2002 28 44 137 222
2050 44 78 102 265

fejlettek

2002 78 202 102 265
2050 94 216 126 295


3. táblázat • A fejlett és a fejlődő világ várható állatitermék-fogyasztása (Tarawali és mtsai, 2011) <
 



 

emberi többletfogyasztás
   fejlődő országok (nagy népességnövekedés)

800 millió tonna

döntően állati takarmány
   gyorsan fejlődő országok

900 millió tonna

döntően energiatermelés
   fejlett országok

1100 millió tonna

jelenlegi igény

2800 millió tonna


4. táblázat • Az emberiség többletigénye 2030-ig a legfőbb növényi termékekből

(Nonhebel – Kastner, 2011) <
 



 

erőforrások
és környezeti hatások

baromfihús tojás sertéshús marhahús tej juhhús

energiafelhasználás
(GJ)

12 14 17 28 25 23

üvegházhatás
(kg/CO2-egyenérték 100 év)

4,6 5,5 6,4 16 10,6 17

eutrofizációs potenciál
(kg/PO4-egyenérték)

49 77 100 158 64 200

légkörsavasítás
(kg/SO2-egyenérték)

173 306 394 471 163 380

növényvédőszer
(kg/ha)

7,7 7,7 8,8 7,1 3,5 3,0

termőföldlekötés
(ha)

0,64 0,67 0,74 2,33 1,20 1,40


5. táblázat • Erőforrás-felhasználás és környezetterhelő hatások különböző állattenyésztési ágazatokban adott termékmennyiségre (1 tonna hús, 20 000 tojás – kb. 1 tonna – és 10 m3 tej – kb. 1 tonna

hasznosítható beltartalom) (Williams et al., 2006) <
 


 

  1944 2007

fajták
tejtermelés, kg/év

54%
Jersey/Guernsey/Ayrshire
46% Holstein/Brown Swiss
2074

90% Holstein
9193

legfontosabb alaptakarmányok,
száraztakarmányok

legelő, széna,
abrak+koncentrátum
silókukorica, lucerna (siló),
komplett keverékek


6. táblázat • Az USA tejtermelési rendszerének jellemzői 1944-ben és 2007-ben (Capper et al., 2009) <
 



 

 

1944

2007

összes tejtermelés (milliárd kg)

53,1

84,2

állatállomány (n)

laktáló tehén (ezer)
szárazonálló tehén (ezer)
üsző (ezer)
bika (ezer)
növendékbika (ezer)
összes (ezer)


414,8
67,4
429,2
19,29
17,17
948

 

93,6
15,2
90,3
1,31
1,08
202

inputok

takarmánymennyiség (friss) kg×109
termőföldlekötés, ha (ezer)
víz, 1×109

 

8,26
1,705
10,76

 

1,88
162
3,79

kibocsátás trágyában

trágyatömeg, friss, kg×109

 

7,86

 

1,91

gáztermelés (üvegházhatás)

CO2-lábnyom (állat+CH4-egyenérték+

N2O-egyenérték kg CO2×109)

3,66

1,35


7. táblázat • Erőforrásigény és környezetterhelés 1 milliárd liter tej előállítása esetében

1944-ben és 2007-ben (USA) (Capper et al., 2009) <
 


 

alaptípus

terület,
milliárd ha

elhelyezkedés

megközelítő részesedés
a világtermelésből

extenzív legeltetési rendszer

3

Afrika, Ázsia,
Ausztrália, részben Európa és Amerika egyes részei

húsmarha 20%
kiskérődzők 30%

Vegyes növény- és takarmánytermesztő állattenyésztési rendszerek

• természetes csapadékra alapozott




• öntözött területek

2,5

 

 

 

Európa, India, Dél-Amerika keleti része, Amerika, Afrika középső része, USA–Kanada határvidéke

Közép-Európa kis része, D-K-Ázsia, USA és Közép-Amerika egy része

tej 90%
húsmarha+juh 70%
sertés és
baromfi 25%
tojás 40%

zömében zárt, koncentrált intenzív rendszerek, érdemi földterületek nélkül

 

USA déli és középső területe, Dél-Amerika, Európa, Kelet-Ázsia, Közel-Kelet

baromfihús 70%
tojás 60%
sertéshús 55%
húsmarha 6%


8. táblázat • Állattartási nagyrendszerek

(Nardone et al. [2010] és a szerző által összefoglalt több tanulmány alapján) <
 



 

rendszertípus

biomassza-termelés várható változása

várható esélyek

extenzív legeltetéses rendszerek

 


• természetes csapadékra alapozott rendszerek

 

• öntözött területek

– átfolyó vízkészletek
 



– talajvíz-hasznosítás

-50%



- > +



+++



+

Afrika, Ausztrália, Közép-Amerika, Dél-Ázsia, Kína egyes részei a leginkább veszélyeztetettek

nehezen előre jelezhető, regionálisan is változó negatív és pozitív hatások is lehetnek
 


ahol átfolyó vízkészletekkel gazdálkodnak, nagyon kedvező prognózisok adhatók

a talajvíz-hasznosítás már nehezedő feltételeket jelent

intenzív zárt specializált

tartási rendszerek

 

további előretörésük várható,

elsősorban az abrakfogyasztók,
de a kérődzők esetében is


9. táblázat • Az állattenyésztési nagyrendszerek potenciális lehetőségei a klímaváltozás tükrében

(Silanikove [2000], Frank et al. [2003], West [2003], Nienaber és Hahn [2007], Nardone et al. [2010]

és mások adatai felhasználásával) <