A dinamikus társadalmi változások többirányú fejlődést eredményeztek a bűnözés és az igazságszolgáltatás területén egyaránt. Napjainkban a bűnelkövetők eszköztárában egyre gyakrabban szerepelnek a legmodernebb elektronikai berendezések és olyan korszerűsített eszközök, amelyek hozzásegítenek ahhoz, hogy az elkövetés minél zökkenőmentesebb legyen. A fejlődés által gerjesztett szokatlanul nagy – és egyre növekvő – bűnözési „hajlandósággal” szemben a kriminalisztika tudománya is új módszerekkel próbálja felvenni a versenyt, így a nyomozó hatóságok is egyre újabb technikai vívmányokat alkalmaznak az eredményesebb bűnfelderítés és bizonyítás érdekében.

A kriminalisztikai tevékenység nem más, mint „a múltban lejátszódó események rekonstruálására irányuló sokoldalú szellemi és gyakorlati tevékenység, amely a vizsgált eseményekre vonatkozó eljárási céloknak és szabályoknak megfelelően a szükséges és lehetséges cselekvések tervszerű és tudatos végrehajtásával az objektív igazság megállapítására irányul” (Bíró, 2007). A kriminalisztika tehát a bizonyítékok keletkezésének és tükröződéseinek törvényszerűségeit, azok megszerzésének és felhasználásának legcélravezetőbb módszereit és eszközeit kutatja, valamint bocsátja a jogalkalmazás rendelkezésére (Garamvölgyi, 1961).

A szinte megállíthatatlan technikai előrelépéseknek köszönhetően a büntetőeljárás-beli bizonyítás arculata is kénytelen változásokon keresztülmenni a kriminalisztikai módszerek és eszközök segítségével. A felhasználásra került bizonyítási eszközök köre kitágul, hiszen ezek az új eljárások, illetve az így nyert bizonyító tények semmivel sem megbízhatatlanabbak, mint az egyéb bizonyítékok. A modern társadalmi életviszonyokban bekövetkezett traszformációk hatására újabb és újabb típusú bűncselekmények jelennek meg a mindennapokban, ezért feltétlenül szükségessé vált a bűncselekmények hatékony felderítésére irányuló korszerű módszerek kidolgozása és alkalmazása (Alföldi, 2011a.). Az utóbbi évtizedek műszaki és természettudományos eredményeire támaszkodva a kriminalisztika olyan fejlődésen ment keresztül, amely lényegesen előremozdította a nyomozások hatékonyságát (Holyst, 2001). Mindezen változások hatására olyan új krimináltechnikai megoldások és eljárások születtek, melyeknek az a közös jellemzőjük, hogy alkalmazásuk során a műszaki, a természettudományos és pszichológiai ismeretek – mint segédtudományok – is szükségszerűen felhasználásra kerülnek. A kriminalisztika és a különböző tudományterületek közötti kapcsolatnak az a jelentősége, hogy a bűncselekmény felderítése és bizonyítása érdekében alkalmazhatóvá váljanak azok a vizsgálati módszerek, amelyeket a felhasználni kívánt tudományág előzőleg már kidolgozott. A tudományterületek fejlődésével születtek meg azok a különféle biológiai alapú azonosítási módszerek – ujjlenyomat, DNS-vizsgálat stb. –, amelyek segíthetnek az elkövetők megtalálásában. A XIX. századtól kezdve azonban egyre inkább teret nyertek azok a modern társadalomtudományi – különösképpen a szociológiai, pszichológiai és kriminológiai – nézőpontok, amelyek a tettes lelki tulajdonságai, külső fizikai jellemzői és szociológiai jellegzetességei alapján kategorizálták az elkövetőket. Ezeknek a „nézőpontoknak” a gyakorlatba való átültetése és alkalmazása alakította ki a modern kriminalisztikai eszköznek, módszernek¹ minősülő profilalkotást is.

Az ismeretlen tettes által elkövetett bűncselekményeknél a „megszokott” módszerekkel folytatott nyomozás kiindulópontja mindig a büntető törvénykönyvbe foglalt törvényi tényállás közvetett és közvetlen tárgya,² valamint az elkövetés módja, helye, ideje, eszköze és a cselekmény által a külvilágban okozott változások jellege, vagy ezek elmaradása mint a bűncselekmény tárgyi oldalának elemei. Ezzel összefüggésben a bűncselekmény elkövetésének tárgyi oldalából következtetéseket lehet levonni az alanyi oldal összetevőire, így például az elkövető szubjektumának jellegzetességeire vagy annak alkotóelemeire. Kriminalisztikai megközelítésben a bűnelkövető jellegzetességei közé tartozik a motívum, a célzat, a szándék, valamint a tettes különböző viselkedésformái, szokásai, erkölcsi értékrendje, érzelmi temperamentuma, intelligenciája, fizikai tulajdonságai (neme, kora, ruházata, megjelenése, testalkata), szociális hovatartozása, lakókörnyezete stb. Mindezen tényezők ismerete esetén lehetővé válik, hogy a nyomozóhatóság behatárolja azt a személyi kört, ahol az elkövetőt keresni érdemes. Ez a módszer megfelelő tudományos és technikai megalapozottság esetén nagyban elősegítheti a – kiemelten a személy elleni erőszakos – bűncselekmények felderítését. Az Amerikai Egyesült Államokban és Angliában a bűnüldöző szervek a nyomozás eredményességének fokozása érdekében – különös tekintettel az erőszakos cselekmények elszaporodottságára – az ismeretlen tettesek felderítése céljából kidolgoztak egy új módszert, amely nem más, mint a profiling, azaz a profilalkotás.

A profiling – profilalkotás – bűnügyi elemző-értékelő tevékenység, amely szűkítheti a számításba vehető elkövetők körét, ezzel elősegítheti a nyomozás további folyamatát és megadhatja annak lehetséges irányait. A profilalkotás egyik legmeghatározóbb ismérve, hogy minden esetben a még ismeretlen tettes kézre kerítéséhez nyújt segítséget a nyomozóhatóságnak úgy, hogy az elkövetés minden objektív és szubjektív vonását elemezve-értelmezve egy „legjellemzőbb” személyiségprofilt állít fel a lehetséges elkövetőről.

A személyiség vizsgálatánál előtérbe kerülnek olyan körülmények, amelyek megtalálásához a pszichológia, illetve emellett más tudományterületek ismeretanyaga is szükséges, hiszen a pszichológia a tettes vagy a sértett személyiségét, illetve annak a cselekményben szerepet játszó dimenzióit, sokszor pedig terhelt, a tanú vagy a sértett tudattartamának realitásához fűződő viszonyát tárja fel (Rózsa, 1982). A profilalkotás is – legnagyobb részt – a pszichológia, a kriminológia, a magatartástudományok ismereteit és a szociológiai tényezők vizsgálati eredményeit hasznosító és ötvöző újszerű kriminalisztikai módszernek tekinthető, amelynek gyökerei már az ókori görög tudományban is fellelhetőek.

1. A profilalkotás
és a társadalomtudományok kapcsolata

A büntetőeljárás során a bűncselekmény megismerésekor a nyomozóhatóság tagjai a helyszínre érkezésüket követően megpróbálják rekonstruálni a cselekményt, melynek során hipotézist állítanak fel a bűntény megtörténte kapcsán. Általában ez a rekonstruálási folyamat a hagyományos, megszokott kriminalisztikai módszerek segítségével történik, s elsődleges célja az összes rendelkezésre álló bizonyíték összegyűjtése, azonosítása, bűnjelként való kezelése, és az eljárási cselekményekről való jegyzőkönyvkészítés. A nyomozati szakaszban a legfontosabb cél az ügy felderítése annak alapján, hogy a bűncselekmény elkövetése során milyen büntető törvénybeli tényállási elemek valósultak meg. A nyomozóhatóság tehát csak másodlagosan foglalkozik az elkövetői személyiség megismerésével.

A profilalkotás is – mint a nyomozás sikerét, valamint a büntetőeljárás előrelendítését elősegítő módszer – ismeretelméleti nézőpontból közelíthető meg a legegyszerűbben, ugyanis alkalmazása során a vizsgálat középpontjában az ismeretlen elkövető „milyensége”, azaz a külső és belső tulajdonságainak komplex és egymással összefüggő feltárása áll. Ehhez az is párosul, hogy az elkövetői profil sikere – azaz a megismerés eredményeinek felhasználása – empirikus vizsgálatokon alapszik. A bűncselekményből kiindulva valós információkat kell beszerezni a nyomozás során, és csak ezek beszerzése után szabad a hipotézist felállítani.

Emellett a profilalkotás komplex tudományterületnek minősül, ugyanis célját és módszereit tekintve alapvetően a kriminológiával, a pszichológiával – kriminálpszichológia –, a szociológiával és a magatartástudományokkal függ össze.

1.1. A megismerés jelentősége a profilalkotásban • A büntetőeljárásban a megismerés tárgya a múlt valamelyik eseménye. A bíróság – de előtte a nyomozóhatóság és az ügyész is – a középpontba helyezett eseményt közvetett módon ismerheti meg. Ennek a közvetett megismerésnek az alapja más személyek (elkövető, tanú, szakértő stb.) észlelései, valamint az esemény következtében megmaradt nyomok.³ Nem valószínű azonban, hogy ezek a nyomok felderítésükkor a keletkezésük idején fennálló formában megmaradnak. Az ember alá van vetve a változás és átalakulás törvényszerűségeinek, s a nyom, amit az emlékezet őriz, vele együtt változik vagy tűnik el. A tanú felejt vagy meghal, a nyomként értékelhető lábnyomot széttapossák, vagy az eső elmossa, az ujjlenyomatot elkenik, a fémen lévő nyomok a korrodálódás miatt tűnnek el. Ezek a változások magukban foglalnak minden mozgást és kölcsönhatást. Ennek megfelelően a büntetőeljárásban az említett változásokat anyagmozgásként kell figyelembe venni, ezért kialakultak olyan módszerek és mechanizmusok, amelyek képesek előidézni az események változását, valamint nyomkeltő hatásuknak köszönhetően lehetővé teszik a múlt eseményeire való visszakövetkeztetést és azok rekonstruálását (Alföldi, 2011b.).

Felmerül a kérdés, hogy mennyire azonosítható egymással a megismerés és az azzal szoros kapcsolatban álló megállapítás. Azt kell mondani, hogy egyáltalán nem azonosíthatóak egymással, ugyanis a bizonyítás színterén ezek a folyamatok más-más szinten helyezkednek el. Ennek az a magyarázata, hogy a megismerés révén a megismerő alany tudatilag ragadja meg, adekvát módon tükrözi a megismerés alá vont tárgyat. Ezzel szemben a megállapítás azt jelenti, hogy ezt az ismeretet mások számára is hozzáférhetővé teszi, más néven megfogalmazza és kinyilvánítja. Emellett megállapítható az is, hogy a bizonyítás sem azonosítható a bizonyítékok alapján történő megismeréssel. A bizonyítékok alapján történő megismerés ugyanis egy közvetett megismerést jelent, vagyis a megismerés alanya nem közvetlenül érzékeli, észleli a megismerés tárgyát, hanem a vele valamilyen összefüggésben (nagyrészt ok-okozati összefüggés) lévő más jelenségek tükrében, és e jelenségek léte alapján, valamint az összefüggések jellegének ismeretében a gondolkodás segítségével, logikai műveletek útján jut el a megismerendő jelenség tudati megragadásához.

A profilalkotás vonatkozásában a megismerés, a megállapítás és a bizonyítás kérdése azért lényeges, mert a profilalkotás – mint empirikus megismerés – során kialakított személyiségprofil habár a funkcióját tekintve a nyomozás elősegítésére és orientálására hivatott, mégsem minősíthető „teljes értékű” bizonyítéknak a büntetőeljárásban. Ennek az az oka, hogy az ismeretlen elkövetőről készült személyiségprofil kizárólag azt a célt szolgálja, hogy az elkövetőt kézre kerítse a nyomozóhatóság. A tettes személyének feltárását és hatóság elé állítását követően a bíróság feladata a bűnösségének megállapítása a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján. A személyiségprofil tehát soha nem arra szolgál, hogy annak segítségével szülessen döntés a bűnösség megalapozása vagy annak megállapítása kérdésében, hanem csupán a nyomozóhatóság számára szűkíti le az ismeretlen elkövetői kört, annak érdekében, hogy eredményesebben lehessen további nyomozási cselekményeket elvégezni. Ezzel szemben azonban vitathatatlan tény az is, hogy a személyiségprofil az elkövető személyének megállapítása után is segítséget nyújthat a büntetőeljárásban, például a helyes kihallgatási taktika megválasztásában vagy a terhelt egyéni tulajdonságai, körülményei miatt felmerülő büntetésvégrehajtási szempontok meghatározásánál.

1.2. A magatartástudományról röviden • Az elmúlt évszázadban a tudomány és a technika hihetetlen mértékben fejlődött. Egyre többet tudunk meg az ember sejtjeiről, a szerveiről, a pszichés működésének elemeiről, ugyanakkor alig értjük azokat a törvényszerűségeket, amelyek az emberek magatartását és viselkedését jellemzik. A technikai fejlődéssel párhuzamosan bővültek ismereteink az emberi sejtek működésével kapcsolatban, s ennek következtében az emberi viselkedés törvényszerűségeire irányuló érdeklődés is fokozódott (Kármán et al., 1999 a.).

A magatartástudomány⁴ kutatásai célját tekintve soros összefüggésben áll a profilalkotás módszerével. A magatartástudomány célja az emberi személyiség valamennyi – érzelmi, értelmi, akarati – tevékenységének, a magatartási minták kialakulásának, egészséges fejlődésének és zavarainak megismerése. E területek vizsgálata az egyén szintjén, annak társas kapcsolataiban,

biológiai, szociológiai, pszichológiai, gazdasági és ökológiai kölcsönhatásaiban történik (Kopp – Skrabski, 1995).

Ennek a tudományterületnek az ismerete a profil elkészítése során nélkülözhetetlen, ugyanis az egyes elkövetők különböző viselkedésmintáiból olyan általános következtetéseket lehet levonni, amelyek a nyomozóhatóság hasznára válhatnak az erőszakos bűncselekmények felderítésében. Ezen komplex tevékenységből alakult ki az alkalmazott bűnügyi magatartástudomány.⁵

1.3. A pszichológia szerepe a profilalkotásban • A profilalkotás szempontjából a személyiségnek mint pszichológiai fogalomnak kiemelt jelentősége van.

A személyiség az egyén jellegzetes gondolkozási, érzelmi és viselkedési mintáit jelenti, amelyek meghatározzák az egyén személyes stílusát, és befolyásolják környezetével való interakcióit. A személyiség ennek megfelelően „az egyéni különbségek, vagyis az egyéneket egymástól különbözővé tevő megannyi tényező leírását és magyarázatát célozza. Az egyén és a környezet közötti kölcsönhatásokat befolyásoló nagyszámú – biológiai, fejlődési, tanulási, gondolkodási, érzelmi, motivációs és társas – folyamat egységbe foglalására, azaz a teljes személyiség integrálására törekszik (Atkinson et al., 1997).”

A személyiség tisztázása mind az anyagi és eljárásjogban, mind a kriminalisztikában fontos szerepet játszik. Az anyagi jog területén a büntetőjogi tényállás tartalmazhat olyan szubjektív elemeket, pszichikus jellemzőket, amelyeknek a tényállás tárgyi oldalának (elkövetés helye, ideje, módja, eszköze stb.) megvalósulásához fenn kell állniuk. A személyiség szerepe a büntetőeljárásban leggyakrabban a bizonyítással kapcsolatban merül fel a személyi bizonyítékok vonatkozásában (terhelti és tanúvallomás).

A kriminalisztika számára a pszichológiai ismeretek napjainkban már-már nélkülözhetetlenekké váltak a sikeres bűnfelderítés miatt. Ennek érdekében arra van szükség, hogy a joggyakorlat a saját szintjén törekedjen arra, hogy az „eredmény” elérése érdekében a szükséges ismeretanyagot kiemelje az általános pszichológiából, és a szükségleteihez idomítsa (Alföldi, 2011c.).

A profilalkotás területén egy konkrét ügy kapcsán sokszor olyan lelki mechanizmusok, pszichikai reakciók, érzelmi állapotok utólagos feltárására is képesek a pszichológusok, amelyek teljesen igazolhatóvá, illetve bizonyíthatóvá teszik a cselekményhez vezető folyamatokat, kezdve az ötlet felbukkanásának okaitól a motivációs harcon keresztül a szándék megérlelődéséig, sőt az ezeket determináló szociális tényezőkig. Ennek következtében a kriminalisztika és a kriminológia igényeihez igazodva a pszichológia – ezen belül a kriminálpszichológia – a bűnügyi tudományok segédtudományává vált (Orosházi et al., 2000). Amikor személyiségprofil megalkotása válik szükségessé, a kriminálpszichológust az élet, a testi épség és az egészség elleni bűncselekmények, valamint a házasság, a család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények felderítése érdekében szokta segítségül hívni a nyomozó hatóság. A pszichológusnak tehát sajátos szerepe van a nyomozásban, ugyanis más módszerekkel és vizsgálati szempontok figyelembevételével közelíti meg az ismeretlen elkövető megismerését, hiszen nem elsősorban a bűncselekmény elkövetésére és annak körülményeire kíváncsi, hanem a személyiség – akár az áldozat személyisége – érdekli, és annak minél pontosabb megismerése a célja. A nyomozásban részt vevő pszichológus munkájának eredménye az a személyiségprofil, amely tartalmazza a bűncselekmény rekonstruálását szorosan az elkövetőhöz kötve, a sértett személyiségstruktúráját és az elkövetőnek a bűncselekménnyel való kapcsolatát is. Ezen túlmenően pedig olyan háttérinformációk is szerepelnek a profilban, mint testi jegyek, jellegzetességek, szokások, a tett előtti és utáni magatartások (Kármán et al., 1999b.).

1.4. A profilalkotás mint bűnügyi tudományok „öszvérterülete” • Már az előzőekből is kitűnik, hogy a profilalkotás összetett tudományos módszernek tekinthető. E tudományterületet a bűnügyi tudományok „öszvérterületének” is szokták nevezni, mivel annak több ágával is összefüggésben áll.

A klasszikus jogtudományi kategorizálás szerint a bűnügyi tudományok két nagy ága az anyagi és az eljárásjog. Mind a büntető anyagi jog, mind a büntető eljárási jog területén belül megtalálható a jogi és nem jogi bűnügyi tudományok csoportja.⁶ A téma szempontjából a nem jogi bűnügyi tudományok bírnak jelentőséggel, ugyanis a kriminológia, a kriminalisztika és a különböző bűnügyi segédtudományok is ebbe a halmazba tartoznak (Nagy, 2004).

A profilalkotás elsődlegesen a nem jogi, és azon belül is a bűnügyi segédtudományokhoz tartozik, hiszen alapvetően pszichológiai, kriminálpszichológiai eljárásokat alkalmaz. Mindemellett módszereit tekintve elsősorban a kriminológia tudományával hozható kapcsolatba, mivel a kriminológia tudománya részletesen foglalkozik a bűncselekményt elkövető emberrel, annak személyiségével és az elkövetés okaival (Gampel – Székely, 2009).

A profilalkotást más nézőpontból tekintve az elkövetők felderítésére szolgáló eljárásként lehet aposztrofálni, így a kriminalisztika egyik módszerének is tekinthető, ahol egyesek a kriminálmetodika területére, míg mások a krimináltechnikán belül helyezik el.

2. A profilalkotás elméleti modelljeiről

A profilalkotással összefüggésben a már fentebb jelzett tudományterületek felhasználásával ún. elméleti modellek is megalkotásra kerültek, amelyek közül az orvosi modell, az igazságügyi pszichiátriai modell és az interperszonális tranzakció elmélete emelendő ki (Kármán et al., 1999a.).

2.1. Az orvosi modell • Az orvosi modell annak a gondolatmenetnek a mentén született meg, ami általában az orvos és beteg közti kapcsolatot jellemzi. A hétköznapokban, amikor a beteg orvoshoz fordul, akkor a szakember a tünetek alapján felállítja azt diagnózist, amit egyes betegségcsoportokra meghatározott szimptómák jellemeznek. Számtalan egyéb aspektust nem vesz figyelembe az orvos a vizsgálat során, csak a tünet ok-okozati összefüggéseire koncentrál.

A profilalkotó is az erőszakos bűncselekmények elkövetésének minden apró, de csak a személyiségprofil felállítása szempontjából lényeges körülményét gyűjti össze, értelmezi, és a vizsgálata eredményeképpen szerzett információkból megalkotja az általános „elkövetői képet”, amelynek segítségével le lehet szűkíteni a számba vehető elkövetői típusokat.

2.2. Az igazságügyi pszichiátriai modell • Vegyük példaként a kényszergyógykezelés megszüntetésének esetét, amikor a döntés meghozatalához szükséges szakértői vélemény meghozatalakor a pszichiáter megvizsgálja az elkövetőt, megismeri annak addigi élettörténetét, majd felállít egy hipotézist a vizsgált személy jövőbeli viselkedésére vonatkozóan.

A profilalkotás folyamatában mindez fordítva történik. A profilalkotó a cselekmény alapján próbál visszakövetkeztetni az elkövető személyiségére, és a bűncselekmény egyes alkotóelemeinek megfigyelése után az indukció módszerével általános következtetéseket von le az egyedi esetből.

2.3. A bűncselekmény mint interperszonális tranzakció • A bűnözők a bűncselekmény elkövetésekor ún. „akciót” hajtanak végre. Ezek a cselekmények olyan tranzakciók visszatükröződései, amelyek köztük és más személyek között állnak vagy álltak fenn. Ezek vizsgálatával történik a tettes azonosítása egy ún. „mentális térkép” segítségével. Minden ember létrehoz az elméjében egy mentális térképet, melynek az a lényege, hogy az egyén az érzékszervei útján való észlelésekből az individuumával összhangban kialakít egy képet az őt körülvevő világról.

A mentális térkép kialakítása öt érzékszervünk által – látás, hallás, tapintás, szaglás, ízlelés – történik, ami a jól ismert és memóriában tárolt helyekből⁷ áll. Térbeli információként ezek a képek olyan részleteket tartalmaznak, mint a szín, hang, érzés, benyomás és számos fontos szimbólum (Innes, 2007). Reprezentációs rendszerünk szűrőként, egyéni tapasztalatainkon keresztül alakítja ki a csak ránk jellemző mentális térképet.
A mentális térkép nem azonos a világgal, az egyéni világnézetnek megfelelően más és más. A pszichológus szakember az elkövető cselekedetei alapján próbál meg visszakövetkeztetni annak mentális világképére, világlátására.

3. Konklúziók

A tudósokat, kutatókat, az egyes erőszakosan és olykor brutálisan elkövetett bűncselekményeket vizsgáló nyomozókat, de akár az átlag állampolgárt is mindig foglalkoztatta a gondolat – a középpontba helyezett bűntény kapcsán –, hogy „ki” és főképpen „milyen ember képes ilyet tenni?”. A kérdés jogos, azonban a megválaszolása nehéz. Mégis, a profilalkotás módszerének kidolgozása és alkalmazása kézzel fogható segítséget és orientációt tud nyújtani a bűncselekmény felderítéséhez az elkövető nagyrészt pontos személyiségprofiljának megalkotásával.
 

Kulcsszavak: krimináltechnika, profiling, ismeretlen elkövető, ismeretelmélet, megismerés, magatartástudomány, igazságügyi pszichiátria, interperszonális tranzakció
 

IRODALOM

Alföldi Ágnes Dóra (2011a): A bizonyítás jelentősége és fogalmának elméleti megközelítései a büntetőeljárás fókuszában. Glossa Iuridica. II, 1, 45.

Alföldi Ágnes Dóra (2011b): Bizonyítási elméletek a büntetőeljárási jogban. In: Studia Iuvenum 2011, Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara–DELA Kft., Debrecen, 13.

Alföldi Ágnes Dóra (2011c): A vallomások megszerzésének nehézségei a büntetőeljárásban. Magyar Jog. LVIII, 12, 742.

Atkinson, R. L. – Atkinson, R. C. – Smith, E. E. – Bem, D. J. (1997): Pszichológia. Osiris, Budapest, 378.

Bíró Gyula (2007): Kriminalisztika. Lícium–ART, Debrecen 22.

Gampel Andrea – Székely György László (2009): A profilalkotás alkalmazásának lehetőségei a magyar büntetőeljárásban, Ügyészek Lapja. XVI, Különszám, 22–23.

Garamvölgyi Miklós (1961): Kriminalisztika. Általános rész. BM Tanulmányi és Módszertani Osztály, Budapest, 13.

Holyst, Brunon (2001): A kriminalisztika fejlődési perspektívái. BM, Budapest, 58.

Innes, Brian (2007): Bűnös elmék – Pszichológiai profilalkotás a bűntények felderítésében. Skandi–Wald, Budapest, 161.

Kármán Gabrielle – Kiss A. – Kardon S. (1999a.): Új, személyiségfüggő kriminalisztikai módszerek. In: Kriminológiai és Kriminalisztikai Tanulmányok 36. kötet, Közigazgatási és Jogi, Budapest, 252.

Kármán Gabrielle – Kiss A. – Kardon S. (1999b.): Az emberi magatartásra, viselkedésre alapozott kriminalisztikai módszerek. Ügyészek Lapja. VI, 3, 32.

Kopp Mária – Skrabski Árpád (1995): Alkalmazott magatartástudomány. Corvinus, Budapest, 257.

Nagy Ferenc (2004): A magyar büntetőjog általános része. Korona, Budapest, 36.

Orosházi Józsefné – Németh R. – Faragó Á. (2000): A kriminálpszichológia lehetőségei a nyomozati munkában. Belügyi Szemle. XLVIII, 10, 108.

Rózsa János (1982): Az orvosszakértői bizonyítás egyes kérdéseiről. In: Kriminológiai és Kriminalisztikai Tanulmányok 19. kötet, Közgazdasági és Jogi, Budapest, 325.
 

LÁBJEGYZETEK

1 A modern kriminalisztikai eszközök közé sorolható még a DNS-minták elemzése, a poligráfos vizsgálat, a grafológiai vizsgálat, a mikroméretű anyagmaradványok vizsgálata, a videotechnika alkalmazása és a mobil távközlésben rejlő technikai lehetőségek. <

2 A büntetőjogi tényállás jogi tárgya a büntetőjog által védett érték. Például az emberölés törvényi tényállásánál a védett jogi tárgy az emberi élet (biológiai és fiziológiai értelemben). <

3 Nyomoknak lehet tekinteni az emlékezetben megjelent és megmaradt képeket, a dolgokon megmaradt tárgyi nyomokat. Ezek azonban alá vannak vetve a folyamatos változásoknak, amelyek egyetemes természeti törvényszerűségekből fakadnak: például a tanú felejt, a nyomként funkcionáló ujjlenyomat elkenődik, vagy a lábnyomokat elmossa az eső. <

4 A XX. században többféle irányzat is kialakult a magatartástudomány területén, mint például a behaviorizmus, az alaklélektan vagy a pszichoanalízis. <

5 Az alkalmazott bűnügyi magatartástudománynak két nagy területe van, az áldozatelemzés és a helyszínelemzés. <

6 A jogi bűnügyi tudományok közé tartozik például a kriminalisztika, a kriminológia, amíg nem jogi bűnügyi tudománynak például a kriminálpolitika vagy kriminálpszichológia minősül. <

7 A mentális térkép térbeli elemei öt típusba sorolhatók: ösvé-nyek, szegélyek, körzetek, csomópontok, határkövek. <