Marcus Tullius Cicero
összes perbeszédei

Első alkalommal láttak napvilágot Marcus Tullius Cicero összes perbeszédei magyar nyelven. Ezen oratiók nemcsak az ékesszólás remekei, hanem a Kr. e. I. század történelmi eseményeinek kulisszái mögé is bepillantást engedő dokumentumok. Ugyanakkor nem alábecsülhető a cicerói életmű mint a római jog integráns részét képező corpus jogtörténeti forrásértéke sem, lévén hogy a köztársaság kori utolsó század közjogára, valamint állam- és jogelméleti gondolkodására vonatkozó ismereteinknek egyedülállóan gazdag tárháza. E kötet egyik fő erénye éppen e komplexitásban mutatkozik meg: a szövegek átültetése és kommentálása során azok filológiai precizitást kívánó és a perek alapjául szolgáló tényállásokat jogászi szemmel történő vizsgálata jellemzi mind a tudományos igénnyel megírt bevezetést és magyarázatokat, mind a nagy műgonddal csiszolt fordítást is.

Bár a munkában a perbeszédekről van szó, a kötetben perbeszédek szerepelnek magyar fordításban, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel, feltétlenül célszerű Arpinum nagy szülöttjének gondolatvilágáról – különös tekintettel e gondolatvilág aktualitásáról – néhány szót szólni. A cicerói életmű rendkívüli aktualitással bír: anno Domini 2012 is érdemes ebben a vonatkozásban rögtön egy kérdéskörre koncentrálni, mégpedig arra, hogy a cicerói életműben, amelynek szerves részét képezik a perbeszédek is, az állam és a jog, sőt, tegyük hozzá, az erkölcs is olyan értelemben, olyan módon kerülnek koncipiálódásra, mint egy bizonyos szervezett rendszert, úgymond institúciórendszert feltételező kategóriák. Tehát az államot, az állammal szervesen összekapcsolódó jogot és a jogtól elválaszthatatlan mos-t, mores-t, vagyis erkölcsöket nem lehet az institúciók, az intézmények nélkül vizsgálni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy csupán az intézmények teszik állammá az államot, hanem az erkölcstől elválaszthatatlan jog. Ezzel összhangban idézhető Horatius gondolata: „leges sine moribus vanae proficiunt” (carm. 3, 24, 35), vagyis szabad fordításban: a törvények erkölcs nélkül értékkel nem rendelkező kategóriák.
E horatiusi gondolat kétségtelenül Cicero „erkölcs–állam–jog” eszméjére tekint vissza. Tulajdonképpen Ciceróra vezethető vissza az alkotmány, az alkotmányos állam fogalma is. Olyan esszenciális gondolatokat, mint a consensus, tehát az egyetértés, a társadalmi egyetértés – amelyet majd a XVIII. században a francia gondolkodók, többek között Montesquieu fejlesztenek tovább –, a consensus omnium (bonorum) elsősorban a cicerói De re publicá-ban kerülnek kifejtésre, ám ezen eszmék már a perbeszédekben (így a Pro Sestió-ban és a Pro Miloné-ban) is szerephez jutnak. A consensus bonorum omnium fogalmát Cicero nem korlátozta a társadalom bizonyos privilegizált rétegeire: a mesterembereket, a kézműveseket – és a társadalmi rendhez hű rabszolgákat – is beleértette ebbe a kategóriába, vagyis tulajdonképpen a szociális gondolkodás vonatkozásában is modern gondolatok előfutárának tekinthető Arpinum nagy szülöttje. A másik, ugyancsak rendkívül jelentős gondolat Cicero munkáiban a consensus bonorum omnium mellett az utilitas publica, tehát a minden polgárt, valamennyi

civis Romanust joggal megillető hasznosság, a közjó eszméje. A consensus és az utilitas publica azok az elvek, amelyek az államot és a jogot legitimálják, nem elsősorban az intézmények.
Néhány szó Cicero továbbéléséről Magyarországon. A magyar jogi és jogbölcseleti irodalomban, Werbőczy István Tripartitum-ában, Újfalusy Nepomuk János munkáiban, a híres jogbölcselő Pauler Tivadarnál, Werner Rudolfnál – ami pedig a büntetőjogászokat illeti: Finkey Ferencnél –, Moór Gyulánál, s a hazai jogbölcselet egyik legkiemelkedőbb alakjánál, Horváth Barnánál is rendkívüli szerephez jut a cicerói gondolatvilág. A nemzetközi gondolkodásban Danténél, Christian Wolffnál, Kantnál mutatható ki nagyon is konkrét formában a rendkívül gazdag, szerteágazó cicerói gondolatvilág hatása.
Az antikvitásba visszatérve: a iustinianusi kodifikáció korában, a Krisztus utáni VI. században a vigor legis-szel, törvényerővel bíró Institúciók-ban – bár Cicero neve nem kerül említésre – kétszer, az 1. és a 4. könyvben is hangsúlyos helyen szerepel a lex és a mos szó. Az „omnes populi, qui legibus et moribus reguntur” (1, 1), vagyis „valamennyi nép, amelyek törvények és erkölcsök által irányíttatnak” gondolata Ciceróra nyúlik vissza. Ami pedig a perbeszédek vonatkozásában hasonló jelentőséggel bír, a 4. könyv 17. caput-jában a bíró kötelességének (De officio iudicis) taglalása kapcsán a következő olvasható: „…in primis illud observare debet iudex, ne aliter iudicet, quam legibus atque constitutionibus aut moribus proditum est”, vagyis: az ítélkezés során a bírónak elsősorban azt kell figyelembe vennie, ami a törvényekben, a császári rendeletekben és szokásokban, illetve az erkölcsökben foglaltatik, megmutatkozik. Következésképpen a iustinianusi Institutiones negyedik könyvében a bíró kötelességéről, feladatköréről rendelkező instrukció egyértelműen a cicerói gondolatvilág hatását tükrözi, Cicero halálát mintegy hatszáz évvel követően.
Befejezésképpen szeretnék utalni az utolsó nagy humanistára, a svájci Jacob Burckhardtra, akinek a Richteramt-ról írott gondolataiban kétségkívül a cicerói eszmeiség tükröződik. S e vonatkozásban ismét tekintetbe jönnek a perbeszédek, vagyis nem a dialógusok vagy Cicero egyéb munkái, hanem kifejezetten a Nótári Tamás fordításában magyar nyelven első alkalommal megjelent perbeszédek: ezekből tudunk hidat építeni a jog, a szokásjog, a törvények, az állam, az erkölcs és Cicero között. Cicero perbeszédeiben mindez több ponton is konkrét formában kimutatható: mindazokat a gondolatokat, amelyeket az állam, az erkölcs és a jog vonatkozásában filozófiai és politikai természetű munkáiban lefektet, perbeszédeiben konkrét formában is alkalmazza – többek között épp a bírák működése vonatkozásában. Ilyen értelemben ez a konkrét kapcsolatépítés, ez a híd a bírói tevékenység, az egyik hatalmi ág és a cicerói gondolat között, s egyúttal egy újabb aktualitás a cicerói gondolatvilágot tekintve. Ezért is jelentős a ma vonatkozásában az a gazdag anyag, amely – most már magyar fordításban is – Cicero perbeszédeiben rendelkezésünkre áll. (Marcus Tullius Cicero összes perbeszédei. Fordította, a jegyzeteket és a bevezetőt írta Nótári Tamás. Szeged: Lectum Kiadó, 2010, 1276 o.)

Hamza Gábor
az MTA rendes tagja,
tanszékvezető egyetemi tanár