Amikor a hazai biofizika történetére visszatekintünk, meg kell különböztetnünk két korszakot. A korai időben nem is annyira biofizikáról, mint inkább fizikai orientációjú biológiáról és orvostudományról beszélhetünk, s ennek nagy hagyományai vannak Magyarországon. Az izom-biofizika jeles iskolája volt például Szegeden Szent-Györgyi Albert tanszéke, ahol Ernst Jenő kifejezetten fizikai jellegű kutatásokat folytatott. A második világháború után, viszonylag hamar, 1947-ben megalakult Pécsett az első – valóban annak nevezett – Biofizikai Intézet. Biofizikai tevékenység legtöbb magyar egyetemen már ekkor is fellelhető volt, de szervezeti háttér nélkül, elszigetelten és más néven nevezett tanszékek keretében folyt. A pécsiek kezdeményezésére – a világon az elsők között – szerveződött meg a Magyar Biofizikai Társaság (MFBT) 1961. március 3-án, 111 taggal. Elnöke Ernst Jenő, a titkár Tigyi József lett. Köszönet jár elődeinknek, hogy felismerve az idők szavát és a tudomány fejlődését, az elsők között – a Brit Biofizikai Társasággal egy időben – alapították meg Társaságunkat; s most alapul szolgál a büszkélkedésre, hogy a világ egyik legelső biofizikai társasága lehetünk. Ekkor kezdődött a már valóban biofizikának nevezhető második korszaka ennek a tudományágnak.

A társaság megalakítása nagyon nagy szolgálatot tett e tudományág művelőinek, akik tudomást szereztek egymás létezéséről és munkájáról, a rendszeres vándorgyűlések keretében mód volt szakmai találkozásokra, és a közös érdekek megjelenítésére és képviseletére. Sorra szerveződtek a biofizikai intézetek: 1968-ban Tarján Imre Budapesten az Orvostudományi Egyetemen alapított Biofizikai Tanszéket, ezt követte Szegeden a József Attila Tudományegyetemen Szalai László intézete 1969-ben, majd Debrecenben az Orvoskaron Tóth Lajos volt intézete 1970-ben. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1965-ben e sorok írója indította el a biofizika oktatását Láng Ferenc kezdeményezésére a Növényélettani Tanszék keretében, a Budapesti Műszaki Egyetemen Greguss Pál szervezett biofizikai laboratóriumot 1966-ban. Az MTA keretében az első Biofizikai Intézet a szegedi SZBK-ban szerveződött Garay András, majd Keszthelyi Lajos vezetésével 1971-ben. 1998-ban Vicsek Tamás önálló Biológai Fizika Tanszékké szervezte a biofizikai oktatást és kutatást az ELTE-n.

A kezdetektől, a Magyar Biofizikai Társaság megalapításától napjainkig, a biofizika virult és terebélyesedett Magyarországon. Számos biofizikai műhely működött és működik az egyetemeken és a kutatóintézetekben. Egy ilyen ünnepélyes alkalommal, mint az 50. évforduló, érdemes, ha csak rövid felsorolással is végigfutni a biofizikai iskolák történetén és legfontosabb eredményein.

Erre teszek most kísérletet elsősorban az ötven év jeles személyiségeire, eredményeire és eseményeire koncentrálva. Ebben támaszkodom személyes emlékeimre, mivel ennek a periódusnak tanúja lehettem, de átnéztem régi évkönyveinket, és kaptam visszaemlékezést és fényképeket a legtöbb műhelytől is. Egy ilyen visszatekintés soha nem lehet teljes, sok minden feledésbe merült, vagy elkerülhette figyelmemet, de remélem, azért kaphatunk egyfajta képet tudományterületünk ötvenéves fejlődéséről és azokról, akiknek ez köszönhető. A megemlékezés sorát mindenképpen Péccsel kell kezdenem. A pécsi egyetemen alakult meg az első, valóban Biofizikai Intézetnek nevezett biofizikai tanszék 1947-ben.

Az intézet jogelődje a Pozsonyban, 1912-ben megalapított, majd 1921-ben Pécsre költöztetett Erzsébet Tudományegyetem Orvosi Fizikai Intézete. Az intézet 1923 októberében kezdte meg működését a Rákóczi út 80. alatti központi épület földszintjének nyugati szárnyában, Rhorer László (1874–1937) igazgató vezetésével. Rhorer László jelentős, európai szintű szakmai tapasztalatokkal rendelkezett. Kiemelkedőek a vese működésére, a radiológia kifejlesztésére és a röntgensugárzás alkalmazására vonatkozó munkái. 1914-ben megjelent, Physika című tankönyvéből, amely több kiadást élt meg, orvosgenerációk tanulták az orvosi fizikát. Halála után, 1938-tól Császár Elemér (1891–1955) vezette az intézetet, aki 1928-tól az Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. Az intézetben kialakította az Orvostudományi Kar röntgen sugárterápiás részlegét. 1945 januárjában Ernst Jenő (1895–1981) kapott intézetvezetői megbízást, és 1971-ig vezette az intézetet. Kinevezése után az Orvosi Fizikai Intézetet átalakította Biofizikai Intézetté, és a kutatást három irányban szervezte meg: 1. Az izomműködés biofizikája, 2. A biológiai folyadékmobilizáció kutatása, termoozmózis, termodiffúzió, 3. Sugárbiofizika és izotópkutatás. Ernst professzor 1966-ban Straub F. Brunóval közösen elindította az első magyar kiadású, angol nyelvű, biofizikai tárgyú folyóiratot (Acta Biochimica et Biophysica Hungarica), amelynek 1990-ig huszonöt évfolyama jelent meg.

1971-től 1991-ig Tigyi József vezette az intézetet, aki az IUPAB vezetésében mindvégig jelentős tevékenységet fejtett ki, eleinte a tanács tagjaként, majd 1984 és 1993 között a Nemzetközi Biofizikai Unió főtitkáraként. Az utóbbi funkcióban három nemzetközi biofizikai kongresszust szervezett: Jeruzsálemben (1987), Vancouverben (1990), és Budapest neki köszönhetően lehetett a házigazda 1993-ban. Igazgatósága alatt a Biofizikai Intézet új épülettel bővült.

1992-ben az intézet igazgatójává Somogyi Bélát nevezték ki. Kinevezésével az intézet kutatási koncepciója jelentősen modernizálódott, számottevően kibővült az intézet metodikai repertoárja, mindenekelőtt fluoreszcencia spektroszkópiai és képalkotó, valamint a korszerű sejtanalitikai módszerek bevezetésével fehérjedinamikai vizsgálatok kezdődtek. Somogyi professzor 2006-ban bekövetkezett halálát követően az intézet irányítását Nyitrai Miklós vette át. Vezetése alatt a Biofizikai Intézet kutatásspektruma tovább bővült, az intézet fő profiljává a citoszkeletális fehérjék vizsgálata vált, fontos új fejlesztés a fehérjeexpresszió eszköztárának kialakítása. A kutatás mellett folyamatos az oktatás megújítása. A Biofizikai Intézet munkatársai a megalakulás óta aktívan vettek részt az MFBT munkájában. Ernst Jenő professzor 1961 és 69 között elnöke, majd haláláig (1981) tiszteletbeli elnöke volt a társaságnak. Ernst Jenőt Tigyi József professzor követte az elnöki székben 1969-től 1990-ig, jelenleg tiszteletbeli elnök. Az elnökség munkájában Niedetzky Antal, Lakatos Tibor, Belágyi József, Kutas László, Nyitrai Miklós vettek részt az alapítás óta eltelt évtizedekben. Somogyi Béla több éven át a társaság alelnöke volt egészen haláláig, Lustyik György 1998 és 2007 között a gazdasági bizottság elnöke volt, Nyitrai Miklós 2011-től a társaság főtitkárhelyettese.

Ha nem a Magyar Biofizikai Társaság, hanem az egyetemes magyar biofizika történetére tekintünk vissza, akkor Budapesten találjuk meg a gyökereket. A Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Kara már 1870-ben kezdeményezte egy Orvos Physica tanszék felállítását. Első lépésben Eötvös József kultuszminiszter a tárgy oktatását engedélyezte, és Jendrassik Jenőt bízta meg vele. 1878-tól a tárgy oktatását Eötvös Loránd vette át, majd halála után – 1919-től – Rybár István, Tangl Károly, majd ismét Rybár István adta elő a tárgyat. Az önálló Orvosi Fizikai Intézet 1948-ban alakult meg, első igazgatója Koczkás Gyula lett. 1950-től 1982-ig Tarján Imre volt az intézet igazgatója, akinek személyisége meghatározó volt az intézet kutatási és oktatási arculatának alakításában. A nukleáris medicinában ma is elterjedten használt gammakamera elődjét is a budapesti Orvosi Fizikai Intézetben dolgozták ki Nagy János vezetésével. Az 1950-es évek végén az intézetben alakították ki az első hazai radioaktív izotópos nyomjelzésre épülő orvosi diagnosztikai laboratóriumot.

Érdekességként említem meg, hogy e sorok írója is a Tarján és Voszka professzorok által növesztett, kitűnő minőségű litium-niobát kristályokra alapozott, szabadalommal védett, akusztooptikai deflektorok fejlesztésében vett részt a hetvenes években. 1967-ben az intézet neve megváltozott, Orvosi Fizikai Intézet helyett Biofizikai Intézet lett. A hatvanas évek közepétől Rontó Györgyi kutatómunkája kapott egyre nagyobb hangsúlyt. Ez az új irány már határozottan biofizikai jellegű volt, bár megőrizte a kristályfizika szerkezeti szemléletét is. A bakteriofágok ultraibolya sugársérülésének értelmezése az évek során új, biológiai UV dozimetriai eljárások kidolgozásához vezetett, amiben további új munkatársak is szerepet játszottak. Ha a Magyar Biofizikai Társaság történetéről van szó, nem maradhat említetlenül egykori főtitkárunk, Györgyi Sándor neve sem, aki a membránok iontranszport mechanizmusainak terén ért el jelentős eredményeket. 1982-től 1999-ig Rontó Györgyi, majd 2008-ig Fidy Judit volt az intézet igazgatója. 1998-tól az intézet neve Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet. 2006-ban az intézetben működő kis létszámú MTA Kutatócsoport Fidy Judit vezetésével csatlakozott a Sarkadi Balázs akadémikus vezette Membránbiológiai Kutatócsoporthoz. 2008-tól az igazgató ifj. Kellermayer Miklós lett, aki a Semmelweis Egyetem új, modern Elméleti Orvostudományi Központjában kezdhette el az intézet vezetését. Új technikákkal, molekuláris és sejtbiológiai laborokkal bővült az intézet módszertani és eszközpalettája, és itt működik a legfontosabb hazai egymolekula biofizika kutatóműhely. 2009-ben az intézeten belül jött létre a Semmelweis Nanobiotechnológiai és In Vivo Képalkotó Központ, amely helyt ad számos korszerű biofizikai technikának: lézercsipesz, atomerő-mikroszkópia, TIRF, konfokális és multifoton mikroszkópiák, in vitro motilitási és izomrost-mechanikai munkaállomások, továbbá kisállat laboratóriumi háttérrel működő nanoSPECT/CT.

2009-től ifj. Kellermayer Miklós a Semmelweis Egyetem egyik rektorhelyettese.

A Semmelweis Egyetem Biofizikai és Sugárbiológiai Intézete munkatársai az MBFT megalakulása óta fontos szerepet töltöttek be a társaság életében. A társaság megalakulásától kezdve Tarján Imre tagja volt az elnökségnek, majd haláláig a társaság tiszteletbeli elnöke volt. Rontó Györgyi az MBFT titkára, illetve főtitkára volt, jelenleg a társaság tiszteletbeli elnöke. A főtitkári poszton őt Györgyi Sándor követte. A szekciók közül a Fotobiológiai Szekció megalakításában és a CIE (Commission Internationale de l’Eclairage) együttműködésében Rontó Györgyi fontos szerepet játszott. A szekció vezetésében Csík Gabriella titkári és elnöki feladatokat látott el. Voszka István 1998-tól 2007-ig a Membrán Szekció titkára volt, 2007–2011 között az Ellenőrző Bizottság tagja, jelenleg elnöke. A társaság legnagyobb létszámú, példásan működő Molekuláris Biofizikai szekcióját csaknem húsz éve Fidy Judit alapította, és jelenleg is ő az elnöke. A magyar biofizika térképén mindig fontos pont volt ez az intézet, és a jövő szempontjából is ígéretes fejlődése.

Budapesten az orvoskaron indult a biofizikai tevékenység, de a Természettudományi Kart is megérintette a biofizika szelleme. A 1960–1970-es években a Genetikai Tanszéken folyó fotoszintézis-kutatások sorolhatók ebbe körbe. Itt Faludi-Dániel Ágnes, Láng Ferenc, Gyurján István és H. Nagy Anna körül csoportosultak ilyen kutatások. 1965-ben Láng Ferenc hívására e sorok írója kezdte meg a biofizika mint a biológusok számára kötelező tárgy oktatását, a Növényélettani Tanszék keretében.

1973-tól Láng Ferenc a Növényélettani Tanszéken alakított ki olyan csoportot, amelynek témája szintén – főleg a fotoszintézis-kutatások révén – jól beleillett a biofizika profiljába. Ebben a csoportban Láng Ferenc irányításával dolgozott Szigeti Zoltán, Sárvári Éva, Böddi Béla és Nyitrai Péter.

A tanszéket Láng Ferenc nyugállományba vonulása óta Szigeti Zoltán vezeti.

2000-től az ELTE Növényszervezettani Tanszékén Böddi Béla vezetésével folytatódtak a klorofill-bioszintézis és a kloroplasztisz differenciáció igen jelentős mértékben biofizikai irányultságú kutatásai.

A Növényélettani Tanszék sok tagot és vezetőt adott a Magyar Biofizikai Társaságnak, akik elsősorban a Fotobiológiai Szekcióhoz kapcsolódtak. Böddi Béla több éven keresztül volt a Fotobiológiai Szekció titkára, majd elnöke, később a Biofizikai Társaság elnökségének tagja. A Növényszervezettani Tanszéken a Böddi Béla irányította csoport valamennyi tagja az MBFT, a Fotobiológiai Szekció tagja. Jelenleg a szekció titkára Solymosi Katalin. A biofizika oktatása az ELTE TTK-n, mint említettem, a Genetikai, majd a Növényélettani Tanszéken kezdődött. A hetvenes évek közepén Marx György hívására e sorok írója az akkori Atomfizikai Tanszék keretébe került, és ott folytatódott a biológusok biofizika oktatása, majd megindult a fizikusok biofizikai szakirányú képzése is. Papp Elemér vezetésével a tanszék keretében létrejött a biofizikai csoport, amely az oktatás mellett elsősorban a fotoszintézis és az energiaátalakító rendszerek biofizikájával foglalkozott. 1977 és 1981 között Keszthelyi Lajos is részt vett a biofizika oktatásában. Vicsek Tamás kezdeményezésére 1998-ban megalakult az ELTE önálló Biológiai Fizika Tanszéke. A kutatási profil biooptikai és biomechanikai irányokkal bővült, valamint elméleti ökológiai és evolúciós kutatásokkal, elsősorban Horváth Gábornak és Meszéna Gézának köszönhetően. Vicsek Tamás, a tanszék vezetője, az emberi és állati rendszerek kollektív viselkedésének modellezésével ért el jelentős nemzetközi sikert, s tette az intézetet a statisztikus biofizika fontos helyszínévé. 2006-óta Kürti Jenő a tanszék vezetője, aki szén nanoszerkezetekkel foglalkozik. A tanszéken továbbra is sokrétű fizikai alapú biofizikai kutatások folynak. Derényi Imre, társaságunk elnökségi tagja figyelemre méltó eredményeket ért el a fehérje- és membrándinamika területén.

A budapesti biofizikai palettán fontos és különleges szerepet tölt be az Országos „Frédéric Joliot-Curie” Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet. Az OSSKI-t 1957. január 1-jén az Egészségügyi Minisztérium alapította a Honvédelmi Minisztérium támogatásával Központi Sugárbiológiai Intézet néven. Az intézet első igazgatója Várterész Vilmos volt, aki tizenöt éven át vezette az intézetet. Az intézetalapító halála után, 1972–1974 között, az OSSKI Predmerszky Tibor megbízott igazgató főorvos irányítása alatt állt. 1974-től a harmadik igazgató, Sztanyik B. László főigazgató főorvos az intézetet átszervezte, és három szakmai főosztályra tagolta: Sugárbiológiai, Sugáregészségügyi, valamint Sugárzás- és Izotópalkalmazási Főosztályokra. A nyolcvanas évek közepétől negyedik egységként létesült a Nem-ionizáló Sugárzások Önálló Osztálya, amely 1999-től Nem-ionizáló Sugáregészségügyi Főosztályként működik. Az intézet 1998 után több átszervezést élt meg Köteles György, majd Pellet Sándor főigazgató főorvos vezetése alatt. 2007-től 2011-ig Turai István, 2011. június 15-től Sáfrány Géza látja el az OSSKI főigazgató főorvosi teendőit.

Az OSSKI szervezeti felépítése jelenleg három főosztályból, úgymint a Sugárbiológiai Főosztály, Sugáregészségügyi Főosztály I. Ionizáló Sugárzások és a Sugáregészségügyi Főosztály II. Nem-ionizáló Sugárzások Főosztályból áll. Kutatási tevékenysége mellett az OSSKI tevékeny szerepet vállal a sugárvédelem oktatásában, és részt vesz a sugáregészségügyi, valamint a sugárterápiás szakorvosok képzésében is. Az OSSKI működteti az Országos Sugáregészségügyi Készenléti Szolgálatot, amely a nap 24 órájában riasztható sugárforrásokkal kapcsolatos rendkívüli helyzetben. Az MBFT 111 hajdani alapító tagjából tizenöten voltak az OSSKI kutatói. Az MBFT alapító elnökségében Sztanyik B. László képviselte az intézetet.

Az 1973-ban hetvennégy taggal alakult Sugárbiológiai Szekció az MBFT második legidősebb szekciója. A szekció első elnöke Predmerszky Tibor, titkára Gidáli Júlia volt. Az elmúlt tíz évben, időrendben Köteles György, Gazsó Lajos, Pellet Sándor és Sáfrány Géza váltották egymást a szekció elnöki tisztségében. Jelenleg a szekció tagjainak többségét az OSSKI munkatársai adják.

A hatvanas évek elejétől fokozatosan épült ki egy jelentős biofizikai iskola az MTA akkor Biokémiai, ma Enzimológiai Intézetében. A biofizikai megközelítés nem volt előzmények nélküli a Karolina úton. Elődi Pál, végzettségére nézve biológiatanár, igen nagy fogékonyságot mutatott a molekuláris kölcsönhatások, a fizikai módszerek és a kvantitatív megközelítés iránt. 1962-ben e sorok írója az első fizikus volt a Karolina úton, hét évre rá másodikként Lakatos Zsuzsa, majd Simon István csatlakozott a csoporthoz, aki kezdetben kísérleti munkát végzett, és fehérjék kisszögű röntgenszórásával foglalkozva metodikai fejlesztéseket is végrehajtott. Simon István egyre inkább az elméleti tevékenység és a bioinformatika irányába fordult. Később létrehozva saját kutatócsoportját, jelentős sikereket ért el elsősorban a membránfehérjék topológiájának jóslásával kapcsolatban. Simon István ma az intézet egyik legsikeresebb kutatócsoportját működteti, és tagja az MBFT elnökségének. Kutatócsoportunkban a későbbiek során elsősorban az allosztérikus jeltovábbítás mechanizmusának leírására törekedtünk. Módszertani tárházunkat, optikai (optikai rotációs diszperzió, cirkuláris dichroizmus, UV, fluoreszcencia és NMR-spektroszkópia), hidrodinamikai (analitikai ultracentrifuga, fluoreszcencia-depolarizáció, kisszögű röntgenszórás), energetikai (adiabatikus pásztázó mikrokalorimetria, izotermális kalorimetria) immunológiai és enzimkinetikai módszerekkel bővítettük. A hetvenes évek elejére az MTA akkori Biokémiai, a mai Enzimológiai Intézetében létrejött az ország első és legjelentősebbé váló, széles körű fizikai eszköz- és módszertárral rendelkező szerkezeti biofizikai műhelye. Kilár Ferenc volt az első vegyész a biofizikus csoportban. 1977-től tevékenykedett a Karolina úton, majd megvédve kandidátusi disszertációját. Pécsett folytatta tevékenységét, ahol ma tanszékvezető egyetemi tanár. Vonderviszt Ferenc csatlakozása a kutatócsoporthoz 1982-ben jelentősen járult hozzá ahhoz, hogy az intézetben a molekuláris szemléletű szerkezeti biológiai kutatások további teret nyertek. Megszerezte a tudományok doktora fokozatot, majd hosszabb japán tanulmányút után létrehozta saját biofizikai (bio-nanotechnológiai) iskoláját Veszprémben, de a mai napig részt vesz kutatócsoportunk munkájában is. Rendezetlen fehérjeszakaszok flagelláris exportrendszerbeli jelfelismerő szerepével kapcsolatos eredményei úttörő jelentőségűek. 1991-ben újabb két fizikus csatlakozott a „fizikus csoporthoz” – Kardos József és Szilágyi András –, akik friss szellemet is hoztak a fehérjék stabilitásának, konformációs flexibilitásának és működésének összefüggését célzó kutatásainkba. Gál Péter molekuláris biológiai ismeretei és eszköztára új lehetőségeket nyitott meg előttünk. Első lépésben a komplement aktiválás klasszikus, immunkomplexek segítségével történő aktiválásának mechanizmusára vonatkozóan tettünk új felismeréseket. Érdeklődésünk kiterjedt a komplement aktiválás nemrégiben felfedezett lektin útjára is.

A biofizikai tevékenység intézetünkben és kutatócsoportunkban úgynevezett alap- vagy felfedező kutatás. Ennek mintegy melléktermékeként jött létre hat szabadalom és számos, gyakorlatban hasznosított eredmény: a már említett MOM analitikai ultracentrifuga, az akusztooptikai deflektor (az MTA SZTAKI munkatársaival együttműködésben) és specifikus, gyógyszerfejlesztésre alkalmas inhibitorok. Ugyancsak fontosnak tartom megemlíteni azt a több mint harminc PhD-dolgozatot, amelyek részben vagy egészben biofizikai témában készültek. Az intézetben az ötven éve elindult molekuláris és biofizikai szemléletmód és a fizikai módszerek használata átszövi minden kutatócsoport működését, nem csak a két biofizikus csoport tevékenységét, s ez jórészt a fizikusok ötven éve tartó folyamatos jelenlétének köszönhető. Ilyen módon az MTA Enzimológiai Intézetében a biofizika egyidős a Magyar Biofizikai Társasággal, így méltán ünnepeljük együtt ezt a kerek évfordulót.

Biológiai vonatkozású kutatómunka, nevezetesen az L- és D-aminosavak optikai aszimmetriáját pozitron annihilációs spektrometriával vizsgáló mérések már korábban is folytak a Keszthelyi Lajos vezette, kísérleti magfizikusokból álló csoportban az MTA KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetében, de formálisan csak 1973-ban alakult meg a közvetlenül az intézet igazgatóhelyetteséhez rendelt Biofizikai Csoport. Határozott célkitűzésük volt, hogy atomfizikai és nukleáris technikákat használva járuljanak hozzá bizonyos biológiai, biokémiai problémák megoldásához. Ilyen irányú kutatómunkájukat a gél elektroforézissel szétválasztott fémtartalmú fehérjék, enzimek fémtartalmának meghatározására egy világviszonylatban is új eljárás, a PIXE-PAGE-módszer kifejlesztése és alkalmazása tetőzte be az 1990-es évek végén. Ezt a munkát az SZBK Biofizikai Intézetének munkatársaival együtt végezték, csakúgy, mint a szolubilizációhoz és a sötét adaptációhoz társult spektrális változások kinetikájának eredményes vizsgálatát natív és szolubilizált bakteriorodopszinban. A 2000-es évek közepétől a kutatócsoport fő témája a multielektródás mérések elemzése, forrásrekonstrukció extracelluláris adatokból, szenzoros rendszerek vizsgálata, probabilisztikus számítások az aktív dendritágakon, kódolás és dinamika a hippokampuszban és az asszociatív tanulás dinamikus modellezése skizofrén betegeknél. A magfizikai módszerek alkalmazása a biofizikától távol álló területre, a kulturális örökség megőrzését elősegítő roncsolásmentes összetételvizsgálatok felé tolódott el. Keszthelyi Lajost követően Szőkefalvi-Nagy Zoltán, majd Érdi Péter vezette az időközben önálló Biofizikai

Osztállyá alakult közösség munkáját. Az utóbbi években az osztályvezetői feladatot egy fiatalabb munkatárs, Somogyvári Zoltán látja el.

Debrecenben is jeles hagyományokra épül a mai biofizikai kutatás és oktatás. A Debreceni Tudományegyetem 1912-es alapítását követően, 1918-ban orvosfizikai és orvoskémiai előadásokat engedélyeztek az alakuló egyetemi orvosképzés keretében. 1923-ban alapították meg az Orvoskari Fizikai Intézetet, amely egyben az egyetem első fizikai intézete volt. Első vezetője Wodetzky József lett, aki elsősorban csillagász volt. 1935-től Gyulai Zoltán (később az MTA tagja) vette át az intézet vezetését, aki 1940-ben Kolozsvárra távozott. Utóda az akkor már több éve az intézetben dolgozó Szalay Sándor, későbbi mesterem lett. A Vallás és Közoktatási Miniszter 1950. április 7-én kelt levelével az Orvoskari Fizikai Intézet teljes személyi állományát és felszerelését a Természettudományi Karra helyezte át, neve a továbbiakban Kísérleti Fizikai Intézet és Tanszék lett, amelynek vezetését a később nemzetközi hírnévre szert tett akadémikusra, Szalay Sándorra bízta. A magfizika mellett Szalay Sándor orvosi kutatásokat is végzett, az ő nevéhez fűződik a nukleáris medicina eljárásainak, elsősorban a radioaktív nyomjelzéses technika orvosbiológiai alkalmazásainak hazai bevezetése. 1951-ben az Orvostudományi Kar önálló egyetemmé vált Debreceni Orvostudományi Egyetem néven. Az orvostanhallgatók fizikaoktatását az 1950/51-es tanévtől az újonnan alakult Orvosi Fizikai Intézet látta el. Első vezetője Tóth Lajos volt. 1968-ban Damjanovich Sándor vette át az intézet igazgatását, átszervezte az intézetet, amelynek új neve 1969-től Biofizikai Intézet lett. 1979-ben nemcsak hazánkban, de Kelet-Európában is elsőként vezették be az áramlási citofluorimetriát, amelynek módszertani továbbfejlesztéséhez az intézet munkatársai jelentősen hozzájárultak (Damjanovich Sándor, Szöllősi János, Trón Lajos). Ez a lépéselőny elősegítette azt, hogy a következő két évtizedben a citometriai kutatások területén az intézet kutatói a világ élvonalába kerüljenek. Az általuk kidolgozott áramlási citometriás fluoreszcencia rezonancia energia transzfer (FRET) módszerrel a sejtfelszíni fehérjék távolságviszonyai egyedi sejtek szintjén tanulmányozhatók. Új kutatási területként a nyolcvanas évek végén/kilencvenes évek elején indultak az intézetben az elektrofiziológiai vizsgálatok.

A Sejtbiológiai Tanszék megalakulásakor a Biofizikai Intézet jogutódjaként, 1997-ben létrejött a Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet, a korábbi feladatokhoz újként a sejtbiológia oktatása társult. Ezt követően 1999-ben a Biofizika Tanszék is megalakult az intézeten belül, s így a két fő tantárgy oktatására specializálódott, nem önálló tanszékeken alapuló intézeti struktúra keletkezett. A Biofizikai vezetője 1999 és 2009 között Szöllősi János, majd 2009-től Panyi György lett. 2009 decemberétől az intézeten belül egy új, nem önálló tanszék, a Biomatematikai Tanszék kezdte meg működését, vezetésére Mátyus László kapott megbízást.

Damjanovich Sándor iskolateremtő professzor 2001-ben leköszönt az intézetvezetői posztról. Az intézet irányítását Gáspár Rezső egyetemi tanár vette át, aki megszervezte a jelenleg is működő munkacsoport-struktúrát. Gáspár Rezső professzort 2009-ben Szöllősi János egyetemi tanár követte a Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet élén. Az intézet korábban is kiemelkedő kutatási és oktatási hátterét 2005-ben, az Élettudományi Központba való költözéssel modern, a mai kor legmagasabb követelményeinek is megfelelő bázisra cserélte. A kiváló műszerállomány magas szintű kihasználását az intézet átlag feletti szellemi kapacitása segítette elő.

Az intézetben jelenleg egy akadémikus (Damjanovich Sándor) és hat akadémiai doktor (Gáspár Rezső, Szöllősi János, Szabó Gábor, Mátyus László, Panyi György és Vereb György) dolgozik. Damjanovich az MBFT tiszteletbeli elnöke, 1995 óta a European Molecular Biology Organization (EMBO) választott tagja. Szöllősi az MTA Biofizikai Bizottságának, valamint a Magyar Biofizikai Társaság (MBFT) Sejtanalitikai Szekciójának elnöke, és tagja az International Society of Advancement of Cytometry (ISAC) vezetőségének. Gáspár Rezső az MBFT Ioncsatorna Szekciójának volt elnöke, jelenleg Panyi György tölti be ezt a tisztséget. Mátyus László az European Biophysical Societies Association (EBSA) elnöke és az MBFT alelnöke. Szabó Gábor az MTA Sejt- és Fejlődésbiológiai Bizottság elnöke. Jenei Attila, Krasznai Zoltán és Vereb György az MBFT vezetőségi tagjai. A debreceni biofizika mind volumenében, mind színvonalában meghatározó szerepet tölt be a magyar biofizikában.

Szegeden is nagy hagyományai vannak a biofizika művelésének. Az önálló tanszék megalakulásának személyi, kutatási és oktatási feltételei a 60-as évek közepén alakultak ki a Kísérleti Fizikai Tanszéken. Szalay László (1920–1997) vezetésével a tanszék 1969-ben jött létre a biológus tanszékcsoport keretében. A tanszék fejlődését segítette az MTA Szegedi Biológiai Központ létrejötte, ahol Szalay professzor a Biofizikai Intézet megalapítására és tudományos profiljának kialakítására kapott megbízást (1971–73). Az MTA támogatásával kutatócsoportot szervezhetett maga köré, amely a tanszéki kutatómunka motorjává vált, és Szalay professzor nyugdíjazásáig (1990) maradt egyben. A tanszék vezetését Szalay professzor nyugdíjazása után Maróti Péter egyetemi tanár vette át 1991-ben. 1993-ban a tanszék a Fizikus Tanszékcsoporthoz csatlakozott. 2005-ben a tanszék két karon (ÁOK és TTIK) átívelő szervezeti egységgé alakult, nevét megváltoztatta (Orvosi Fizikai és Biofizikai Intézet), és vezetője Ringler András egyetemi docens lett. 2010-ben újabb átalakítás történt, amelynek során egy újonnan alakult, Bari Ferenc egyetemi tanár által irányított Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet részévé vált.

A hatvanas-hetvenes évekbeli kutatások arra irányultak, hogy a festékek klasszikus spektroszkópiai jellemzésével szerzett tapasztalatokat és eredményeket egyrészt a fehérjék, másrészt a növények fotoszintézisének kutatásában hasznosítsák. A nyolcvanas évek közepétől új kutatási irány kezdett kibontakozni, amely szervesen épült a korábbi eredményekre és tapasztalatokra: baktériumok fotoszintézise és ezen belül a fotoszintetikus reakciócentrum-fehérje (RC) vizsgálata, újabban az RC-fehérjét különböző környezetbe (liposzómába, szén nanocsövekbe) ültetik, amellyel az alapjelenségek kutatása mellett a mesterséges fotoszintézis, fényenergia-hasznosítás lehetőségeit is kutatják.

A biofizika igazi kiterebélyesedése Szegeden az SzBK létrehozásával kapott új lendületet. Ennek az időszaknak személyesen is tanúja lehettem, ezért talán érdekes a személyes hangú visszaemlékezés, amikor a Magyar Biofizikai Társaság elmúlt ötven évét idézzük vissza. Bár általában az SZBK-t nevezték a budapesti Enzimológiai Intézet anyaintézményének, a tényállás fordított. Az SzBK a Karolina úton és a SOTE Orvosi Vegytani Intézetében és a Szegedi Egyetemen született. Straub F. Brunó már a hatvanas évek közepétől törekedett arra, hogy létrejöjjön Magyarországon egy korszerű, molekuláris orientációjú biológiai kutatóközpont. Miután a vidékfejlesztés érdekében elvetették a zugligeti változatot, és döntés született a szegedi intézet létrehozásáról, megkezdődött az előkészítő munka. Engem mint fizikust Straub F. Brunó elsősorban a biofizikai intézet tervezésébe, és szervezésének előkészítésébe vont be. A hatvanas években járunk, amikor a fehérjék térszerkezetének röntgenkrisztallográfiás meghatározása új fejezetet nyitott a szerkezeti biokémiában. Érthető és természetes, hogy az intézet egyik fő profiljának Straub ezt a területet szánta. Az volt a szándéka, hogy engem Londonba küld tanulmányútra, a Birkbeck College Biomolekuláris Kutató Laboratóriumába, John Bernal környezetébe, hogy ott sajátítsam el a fehérje-röntgenkrisztallográfia tudományát. Itt dolgozott ekkor többek között Max Perutz, a friss Nobel-díjas is. Az akkori politikai viszonyok között ez nem sikerült. A Külügyminisztérium nem adott kiutazási engedélyt – a kommunista Bernal meghívólevele ellenére sem. Így kerültem azután Leningrádba 1964-ben, a Nagymolekulájú Vegyületek Intézetébe, Szemjon Jefimovics Bresler és Mihail Vlagyimirovics Volkenstein laboratóriumába, ami intellektuális szempontból jó hely volt, sokat tanultam, s megtanultam oroszul is, de a röntgenkrisztallográfiás tanulmányok ekkor elmaradtak. Hazatértem után ismertetett össze Straub professzor Keszthelyi Lajossal, aki akkor a KFKI-ban dolgozott, és akit a szegedi Biofizikai Intézet leendő igazgatójának szemelt ki. Rendszeresen és sokat beszélgettünk, és tervezgettük a majdani intézet tudományos és műszaki kialakítását. Ezek a beszélgetések nagyon tanulságosak voltak a számomra. Akkor néhány éve már egy biokémikus közösségben éltem mindennapjaimat, így beszéltem mind a fizikusok, mind a biokémikusok nyelvét, és igyekeztem őt is bevezetni ebbe a kultúrába; ugyanakkor rám frissítően hatott Keszthelyi Lajos egyszerűen világos és logikus „fizikusi” gondolkodásmódja. 1972-ben azután lehetőség nyílt, hogy ha némi késéssel is, megkezdjem röntgenkrisztallográfiás tanulmányaimat. Straub közbenjárására elnyertem egy MTA/NSF-ösztöndíjat, és elindulhattam Pasadenába, hogy a California Institute of Technology, Gates and Crellin Laboratóriumában, Richard A. Dickerson mellett dolgozhassak. A citokróm c szerkezetén dolgoztak akkor, ebbe a munkába kapcsolódtam be. Igyekeztem mindent megismerni, és főként a műszeres infrastruktúrára figyeltem. Elkészítettük Richard Dickerson és Joseph Kraut (La Jolla) segítségével egy korszerű fehérje-röntgenkrisztallográfiás laboratórium berendezési és beruházási tervét. Lelkesen tértem haza 1973-ban, azzal, hogy megyek Szegedre, és munkához látok. Straub azzal fogadott, hogy időközben változott a helyzet, nem Keszthelyi Lajos, hanem Garay András lesz a Biofizikai Intézet igazgatója, s nem lesz röntgendiffrakciós laboratórium sem, mivel az erre félretett keretet egy spin polarizátor építésére fordítják. Maradtam Budapesten. Keszthelyi Lajos igazgatóhelyettes, majd igazgató és főigazgató lett az SzBK-ban, ami jelzi személyének és a biofizikának elismertségét abban az igényes környezetben. Talán az sem véletlen, hogy az SzBK jelenlegi főigazgatója, Ormos Pál társaságunk korábbi elnöke.

Volt az SZBK Biofizikai Intézet alapításának egy szegedi vonulata is. A Biológus Tanszékcsoporton belül működő Biofizikai Tanszék vezetője, Szalai László professzor, az SZBK Biofizikai Intézet megalapítására és tudományos profiljának kialakítására kapott megbízást (1971–73). Az MTA támogatásával kutatócsoportot szervezhetett maga köré, amely biolumineszcenciával és fotoszintézissel foglalkozott. A fotoszintézis-kutatás és a fényátalakítás biofizikája ma is fontos elem az SZBK kutatási palettáján, s társaságunk főtitkára, Garab Győző neve fémjelzi ezt a területet. A fotoszintézis-kutatások – jóllehet a fizikusok és a biofizika dominanciája itt is egyértelmű, történeti okok miatt – az SZBK Növényélettani (ma Növénybiológiai) Intézetében folytak és folynak elsősorban, de sok szállal kapcsolódnak a Biofizikai Intézet (Zimányi László, Dér András, Ormos Pál, Páli Tibor, Szalontai Balázs), valamint a Biokémiai Intézet (Farkas Tibor, Vígh László) munkájához is. A biofizika „térhódítása” a hazai fotoszintézis-kutatásokban elsősorban a genetikus/biológus Faludi-Dániel Ágnesnek köszönhető, aki ezen az úton indította el (a szintén biológus, de erősen biofizikus beállítottságú) Láng Ferencet, és így közvetve az ELTE-n folyó ez irányú kutatásokat, de az SZBK-ban is a fotoszintézis biofizikájának fontosságát felismerve indította munkacsoportját, úgy, hogy abban – tehetséges biológusok mellett (például Horváth Gábor, később tanszékvezető a Kertészeti Egyetemen), két fiatal fizikus, Demeter Sándor (debreceni atomfizikai háttérrel) és Garab Győző (szegedi és budapesti szilárdtestfizikai háttérrel) kapott helyet. Ők később mindketten saját munkacsoportot alakítottak, és további tehetséges fizikusokat/biofizikusokat vonzottak a tématerületre. Ezek közül csak a legnevesebbeket említve is szép névsor áll össze: Zimányi László, Kiss József Géza – az objektív audiometria területén is nevet szerzett magának; Vass Imre, a Molekuláris Stressz- és Fotobiológiai Csoport vezetője, a Növénybiológia Intézet igazgatója.

Többen bábáskodtak Szegeden az SZBK Biofizikai Intézetének megszületésénél. Csillik Bertalan és Fehér Ottó a molekuláris neurobiológiát honosították meg. A csoport vezetőjeként Joó Ferencet Párdutz Árpád követte, ma Siklós László fémjelzi ezt a sikeres kutatási irányt. A bakteriorodopszin-kutatás ideális biofizikai téma, Dancsházy Zsolt indította, kiegészítve fehérjedinamikai aspektusokkal, s ezt vitték jelentős nemzetközi sikerre az SZBK Biofizikai Intézetében Keszthelyi Lajos vezetésével. E témában szerzett tudományos hírnevet Ormos Pál, Zimányi László, Dér András, Váró György és Groma Géza, akik ma más-más területeken önálló kutatócsoportokat vezetnek az intézetben. A töltéstranszport biofizikája és az oszcilláló enzimreakciók kutatásában Bérczi Alajos, Bagyinka Csaba és Zimányi László értek el sikereket. Ők hárman Zimányi László vezetésével a Metalloproteinek Biofizikája Laboratórium megalapításával egyúttal új kutatási irányt nyitottak. Különösen nagy gyakorlati jelentőségű és biotechnológiai vonatkozású a mikrobiális gázanyagcsere-kutatása Kovács Kornél csoportjában. Újabb kutatási irányt jelent a biológiai alapú optoelektronika és az optikai mikromanipuláció Ormos Pál és Dér András irányításával, amely területeken több, szabadalmakkal is védett, nagy nemzetközi visszhangot kiváltó új bio-nanotechnológai alkalmazás bontakozik ki. Groma Géza irányításával egyre erőteljesebben jelennek meg az SZBK-ban és a hazai biofizikában az ultragyors lézerspektroszkópiai, illetve az ultragyors lézerek használatával kapcsolatos eredmények. Több úttörő munkát, például a világrekorder gyorsaságú elektromos jelek detektálását és a terahertzes spektroszkópia több alkalmazását is Groma Géza jegyzi. Váró György az SZBK-ban meghonosította az atomerő-mikroszkópiás vizsgálatokat. A Membrán Biofizikai Csoportot Horváth László hozta létre, és ma Páli Tibor vezeti sikerrel. Jelentős biofizikai vonatkozásai vannak a Biokémiai Intézetben Vigh Lászlónak, aki különösen a membrán stressz-válaszreakcióinak kutatása területén, és a munkacsoportjában több évtizede folyó membrán- és lipidkutatások ért el kiemelkedő eredményeket.

Az MBFT történetének része a Radiokémiai és Radioökológiai Intézet Veszprémben. Jogelődje, a Radiokémia Tanszék 1963-ban létesült az Analitikai Kémia Tanszékből kivált radiokémiai és fizikai csoport munkatársaiból. Radioökológia és sugárvédelem területen Somlai János egyetemi docens végez fontos tevékenységet. A 2001–2011 időszakban többen kaptak, vállaltak vezető tisztségviselői beosztást a szakcsoport életében: Kanyár Béla, Somlai János, Kovács Tibor.

Veszprémben az utóbbi évek a biofizika további megerősödését hozták, a Pannon Egyetemen (korábban Veszprémi Egyetem) a molekuláris biofizikai kutatások elindításában az 1992 óta ott dolgozó Vonderviszt Ferenc játszott meghatározó szerepet.

Az 1990-es évek közepén Japánból hazatérve, nemzetközi kapcsolataira alapozva hozta létre a Molekuláris Biofizikai Kutatólaboratóriumot, megteremtve ezzel a fehérjefizikai kutatások helyi feltételeit. Ennek eredményeként 1998-ban a Veszprémi Egyetemen is megkezdődhetett a molekuláris biofizika és nanotechnológia oktatása és kutatása. A laboratórium tevékenységére alapozva 2004-ben a Veszprémi Egyetem Műszaki Informatikai Karán megalakult az ország első Nanotechnológia Tanszéke, amely kutatás-fejlesztési tevékenységében hazánkban egyedülálló módon integrálja a molekuláris biológia, anyagtudomány és nanotechnológia megközelítési módjait és metodikai arzenálját. A tanszék hatékony együttműködési hálózatot alakított ki az MTA Enzimológiai Intézetével és az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézetével, amelynek egyik kiemelt oktatási és kutatási területe a biológiai makromolekulákon alapuló funkcionális nanorendszerek létrehozása. Szervezeti átalakítások miatt 2009 óta a Nanotechnológia Tanszék az egyetem Műszaki Kémiai Kutatóintézetébe olvadva Bio-Nanorendszerek Laboratórium néven működik.

Vonderviszt Ferenc 2003 óta elnökségi tagként segíti a Magyar Biofizikai Társaság működését.

Salánki János vezetésével 1962-től kezdődően Tihanyban, az MTA Biológiai Kutatóintézetének (később Balatoni Limnológiai Kutatóintézet) Kísérletes Állattani Osztályán is biofizikai kísérleti vizsgálómódszerek kerültek bevezetésre (pásztázó EM, intracelluláris egy-, illetve többsejt-elvezetés, patch-clamp, HPLC, izotópok). A kutatási eredmények és publikációk a membrán biofizika körébe sorolhatók, gyakran az élettan és a biofizika határmezsgyéjén jártak. Tihanyban került megrendezésre a MBFT 7. (1973) és 10. (1979) Vándorgyűlése is, s innen indultak a későbbi „sümegi” Membrán Konferenciák.

Ötvenéves a Magyar Biofizikai Társaság – ebből az alkalomból jelenik meg társaságunk ünnepi értesítője. Némi elfogódottsággal és személyes élmények felidézésével írom ezt az összefoglalót. Szemezgetek emlékeimben, a régi évkönyvekben és az iskolák vezetői által beküldött beszámolókban. A jeles teljesítmények gazdagsága nem tette lehetővé a teljességre való törekvést. A magyar biofizika természetesen létezett hosszú idővel a társaság megalakulása előtt, de szervezett formában csak 1961-óta jelenik meg a magyar tudományos palettán. Ez tette lehetővé a nemzetközi szervezetekbe való becsatlakozásunkat már a kezdetek kezdetén. Köszönet ezért elődeinknek és az alapítóknak. A társaság alapításkori alapszabályát átnézve, megnyugvással látom, hogy a mai napig annak szellemében működünk, s a társaság pozitív mérleggel tud elszámolni az eltelt ötven évvel. A biofizika Magyarországon virágzó és nemzetközileg elismert tudományág, amely súlyának megfelelően van képviselve az egyetemi oktatásban, a tudományos eredményekben, az MTA tagjai sorában, nemzetközi szervezetekben, s mindenhol, ahol ezt e tudomány jellege megkívánja. A társaság létszámában gyarapszik, s koreloszlása a jövőt illetően optimizmusra ad okot. Gazdálkodásunk kiegyensúlyozott, programjaink végrehajtását nem bénítja pénzügyi szűkösség. Rendezvényeink sokszínűek, nemzetközi beágyazottságunk jó – gondoljunk csak a regionális konferenciák sorára, ahol tagjaink meghatározó szereplők, vagy a nagy nemzetközi kongresszusokra. Rendeztünk már Világkonferenciát (IUPAB) 1993-ban, születésünk 50. évfordulóját pedig az Európai Biofizikai Kongresszus (EBSA) rendezőiként ünnepelhettük ez év augusztusában, amely nemcsak a társaság hírnevét öregbítette, de jó országpropagandának is bizonyult, amint erről meggyőződhettem vendégeink és az EBSA-tisztségviselők személyes megnyilvánulásaiból és köszönő leveleiből. A rendezők áldozatos munkájáért és a hazai előadók elismerést kiváltó hozzájárulásáért ezen a helyen is köszönetet mondok.

Fél évszázad eltelte feljogosít a mérlegkészítésre és alkalom a visszatekintésre. Ezzel a történeti visszapillantással, az események részeseként és a tanú esetleges elfogultságával, igyekeztem felidézni az elmúlt ötven év fontosabb történéseit és azokat, akik a társaság életének tudományos és szervező munkájukkal részesei voltak. Bátran állapíthatjuk meg, hogy a Magyar Biofizikai Társaság esetében az idő igazolta az alapítókat, s az utódok is jól sáfárkodtak a rájuk bízott értékkel. Ennek bizonyítására álljon itt, a Magyar Tudomány hasábjain egy válogatás, amely bemutatja a tradicionális biofizikai iskolák mai munkáinak egy-egy reprezentatív darabját. Ormos Pál írása bevezeti a laikus olvasót a Szegeden az SzBK Biofizikai Intézetében, fotopolimerizáció útján létrehozott mikrostruktúrákba és azok alkalmazásának titkaiba. Mátyus László, Szöllősi János, Damjanovits Sándor és Panyi György professzorok a híres debreceni membrán biofizikai iskola képviseletében a sejtfelszíni fehérjeszigetek immunológiai, tumorbiológiai és jelátviteli szerepének néhány új vonását villanják fel. Új lehetőség a biofizikában az egyes makromolekulák mechanikai tulajdonságainak mérése; a SOTE Biofizikai Intézetéből Kellermayer Miklós mutatja be a mechanikailag aktiv biomolekulák egyedi tulajdonságait felfedő mérési technikáikat és eredményeiket. A biológiai rendszerek egyik különleges tulajdonsága az önszerveződés képessége, Vonderviszt Ferenc írása a bakteriális flagellumok példáján szemlélteti az önszerveződés mechanizmusát és az önszerveződő rendszerek bio-nanotechnológiai alkalmazásának lehetőségeit. A pécsi biofizikai iskola képviseletében Bugyi Beáta és Nyitrai Miklós a fluoreszcencia rezonancia energia transzfer (FRET) jelenségével mint molekuláris távolságmérő és szerkezetvizsgáló lehetőséggel ismerteti meg az olvasót. Az öt írás öt városból, öt különböző témában mutatja meg a mai magyar biofizika sokoldalúságát és nemzetközileg is elismert magas színvonalát. Ajánlom a nem biofizikus olvasó figyelmébe ezt a kis – közérthetőnek szánt – ünnepi válogatást.
 

Kulcsszavak: biofizika, történet, műhelyek, Magyar Biofizikai Társaság, alapítók, jeles események, rendezvények