Munkásságának harmadik nagy vonulatát az egyetem-,
illetve felsőoktatás-szervezésben, valamint a magyar
tudományirányításban történő részvétele jelenti, ami önmagában is
lenyűgöző elszántságot és munkabírást igényelt. Volt dékánhelyettes,
tudományos rektorhelyettes, 1990–1993 között pedig a KLTE rektora. A
rendszerváltás időszakában elvszerűen és határozottan konszolidálta az
egyetem helyzetét, mindig a minőséget tartva szem előtt, és
szorgalmazta az egyesített Debreceni Egyetem létrehozását. Egy
cikluson keresztül, 1996–1999 között volt elnöke az MTA Kémiai
Tudományok Osztályának, de felsorolni is sok lenne azokat a
hosszabb-rövidebb ideig tartó megbízásokat, melyeket az akkortájt
erőteljes átalakuláson keresztülment Akadémia életében ellátott. Az
1999-ben elmondott cikluszáró osztályelnöki beszámolójában a rengeteg
változás (intézet-konszolidáció, diszciplína-vita stb.)
összefoglalását követően joggal mondhatta: „valóban sikerként idézem
fel a ciklusban rám ruházott megtisztelő feladatot”. Később is vállalt
az Akadémiához kötődő nagyobb feladatot: 2005–2008 között a Debreceni
Akadémiai Bizottság elnökeként irányította, koordinálta a régió
tudományos tevékenységét.
Külön kell említést tennünk az Országos Tudományos
Alapprogramok vezetésében végzett munkájáról. 1993–1997 között az OTKA
alelnökeként, majd nyolc évig (1997– 2005) annak elnökeként, összesen
tehát tizenkét évig tevékenykedett a legfelsőbb szinten a magyar
tudomány egészét szolgáló pályázati rendszer működtetése és
fejlesztése érdekében. Mint minden más területen, itt is a minőség
támogatásának és az anyagi források átlátható, becsületes
felosztásának és felhasználásának elve vezette. Nem kis mértékben neki
köszönhető, hogy az OTKA az állami kutatástámogatás sok szűk
esztendejében is megőrizte hitelességét, és azt a képet, hogy az OTKA
és az OTKA Iroda a kutatókért dolgozik, az ő eredményességüket segíti
minden lehetőség megragadásával.
Amely téren elindult, ott mindenütt maradandót
alkotott. Ezt – egyéb kitüntetései mellett – a kutatási eredményeiért
kapott Széchenyi-díj, és az iskolateremtő felsőoktatási tevékenységért
adományozott Szent-Györgyi Albert-díj is jelzi. Debrecen városáért
végzett átfogó munkásságát ismerte el 2001-ben a díszpolgári cím.
Azok, akik közelebbi kapcsolatban is lehettünk
vele, tudtuk és éreztük, hogy Lipták András sokkal több, mint egy
kiváló eredményességgel dolgozó kémikus professzor, rektor,
MTA-osztályelnök vagy OTKA-elnök. Személyiségének varázsa volt,
megjelenésében is A PROFESSZOR-t idézte. Elegáns öltözködése,
választékos beszédstílusa végtelen udvariassággal párosult: soha nem
mulasztotta el, hogy vendégeit kikísérje a folyosó végéig, és ott
köszönjön el tőlük. Tanítványait, munkatársait türelemmel,
odafigyeléssel segítette, bátorította, támogatta a munkahelyen kívül
is. Legendás volt a szerénysége: több éven át, már kinevezett
professzorként, a laboratórium sarkában elhelyezett íróasztal mellett
dolgozott, mert önálló dolgozószobája még nem volt. De talán nem is
bánta: ott lehetett a szeretett laborban, lombikjai, eszközei között,
többségében fiatal munkatársai körében. Ő, aki Humboldt-ösztöndíjjal
hosszabb időt töltött Németországban, és dolgozott az egyesült
államokbeli Maryland Egyetemen (Bethesda), soha nem szégyellt tanulni
a legfiatalabbaktól sem. Emlékszem, milyen büszkén, szinte gyermeki
örömmel mesélte, hogy tanítványai (ahogy időnként mondta: a gyerekek)
segítségével elsajátította valamelyik korszerű NMR-technikát, amivel
az összetett szénhidrátok bonyolult szerkezetét saját maga is
értelmezni tudta. Később, amikor más feladatai már nem engedték meg,
hogy ilyen részletességgel vegyen részt a mindennapi laboratóriumi
munkában, többször panaszolta is, hogy hiányzik a kétkezi
kísérletezés. Részben talán ennek ellensúlyozásaképpen is rendkívüli
precizitással fejlesztette a szénhidrátok szerteágazó kémiájának
szakirodalmi adatbázisát – többnyire otthon, a hétvégeken.
Tisztesség, odaadás, precizitás, örökös tanulás –
ezek jellemezték munkáját a laboratóriumtól a rektori szobáig, az
osztályelnöki tevékenységtől az OTKA elnöki feladatok ellátásáig.
A születésétől, 1935-től eltelt hetvenhét év sok
rosszat és sok szépet hozott életében. Ő túllépett a nehézségeken, és
élni tudott azokkal a lehetőségekkel, melyek megnyíltak számára.
Tisztelte, és mindig megbecsüléssel említette azokat, köztük Bognár
Rezső és Nánási Pál professzorokat, akik jelentősen vitték előre a
debreceni kémia, így a szerves- és biokémia fejlődését, és hálás volt
azért a sokoldalú támogatásért és megértésért, mellyel ugyancsak
szerves kémikus felesége, Tőkés Adrienn segítette bonyolult és erőt
próbáló munkájában. Eredményei minden területen kiállták az idő
próbáját. Az egyéni sikereken túl fáradhatatlanul dolgozott
környezetéért, a magyar tudományért, benne az Akadémiáért, s nem
utolsósorban a debreceni EGYETEM-ért. Köszönjük neki mindazt, amit
„dús élete kincséből” ránk hagyományozott. Bár tudnánk oly jól
sáfárkodni vele a közös előrehaladásért, ahogy azt ő tette!
Tisztelt akadémikustársunk, tisztelt Professzor úr,
Rektor úr, kedves Bandi! Emlékedet megőrizzük! Nyugodj békében!
|