Gondolattár a városfejlődésről

Mi a város? Milyen tényezők befolyásolják fejlődését? Hogyan alakultak ki a megavárosok, s miként jellemezhetők azok sajátosságai a különböző földrészeken vagy eltérő gazdasági fejlődést bejáró térségekben? Miként határolhatók el, vagy éppen kapcsolódnak össze a városfejlődés szakaszai?

Ezek a kérdések foglalkoztatják Enyedi Györgyöt új könyvében a Városi világ-ban. A szerző hosszú és tudományos eredményekben bővelkedő pályának alkonyán összegző, rendszerező művel lepte meg a regionális tudomány művelőit, a városfejlődés iránt érdeklődőket és a társadalomtudomány friss eredményeit befogadni kívánó olvasókat.

Az Akadémiai Kiadónál 2012-ben megjelent közel 200 oldalas mű a Modern Regionális Tudomány sorozat újabb, immáron hetedik kötete. A sorozatszerkesztő (Lengyel Imre professzor) és a támogató négy hazai egyetem (Pécsi Tudományegyetem, Szent István Egyetem, Szegedi Tudományegyetem, Széchenyi István Egyetem) regionális tudományi doktori iskolái arra szövetkeztek 2009-től, hogy tudományterületük egy-egy izgalmas elméleti kérdését összefoglaló monográfiában adják közre, s azok megírására a szakma kiválóságait kérjék fel. Ezzel kívántak hozzájárulni ez új társadalomtudományi szakterület fejlődéséhez, de tananyagot is biztosítani mind a mester-, mind a doktori képzéshez. A sikeres sorozat keretében ebben az évben még további művek jelennek meg.

Enyedi Györgyöt nem kell a hazai társadalomtudományi kutató, olvasó közönségnek bemutatni. Hosszú évtizedek óta végez gazdaság- és a társadalomföldrajzi elemzéseket. A múlt század nyolcvanas éveinek elején elindítója, egyben szellemi és intézményi vezetője volt a hazai regionális tudománynak. Egy jelentős tudományos műhelyt, pontosabban intézethálózatot vezetett, s annak bázisán teremtődtek meg a hazai regionális tudomány formalizált keretei, kutatóhelyektől, doktori iskolákon át egészen az akadémiai szervezetig vagy az önálló folyóiratig, könyvsorozatokig. Enyedi György tudományos műhelyt, iskolát teremtett, támogatásával több tudós, oktató nemzedék nőtt fel, nemcsak itthon vagy határokon túli magyar regionális kutatók között, hanem külföldön is. Évekig vezető tisztségviselője volt a Nemzetközi Földrajzi Uniónak, annak több tagszervében tiszteletbeli taggá választották munkája elismeréséül. Ezek a szerteágazó nemzetközi tapasztalatok számos helyen visszacsengenek a könyvben, jelezve, hogy a szerző a világ bármely táján otthonosan mozog, megismerte a különböző térségeket, s eligazodik nagyvárosokban, tapasztalta fejlődésük sajátosságait.

Az előszóban a szerző kijelenti, hogy a Városi világ utolsó műve, összegzése, rendszerezése a városföldrajzi-urbanisztikai kutatásainak, amelyet két nagy egységben és hét fejezetben ad közre.

Az első nagyobb egység a könyv első két fejezete, amelyek a várossal kapcsolatos elméleti irányokat tekintik át. A szerző azzal a megkötéssel él, hogy e rendkívül bonyolult társadalmi és gazdasági rendszer fejlődését a könyvben csupán a város és térsége kapcsolatán, együttműködésén, térbeli kiterjedését alakító tényezőkön keresztül fogja elemezni.

Ennek következtében a város jellemzésére, ahogy írja, a város arcai leírására nyolc tényezőt tekint át. A földrajzi arcban megjelenik a falu és a város dichotómiájának újragondolása, a nem alárendeltségi viszonyok hangsúlyozása, a városi hálózatok felvázolása, s azok elemeinek kölcsönhatásrendszere. A közgazdasági arc keretében tárgyalja a tér és a közgazdaságtan viszonyát, kitérve arra, hogy mennyire nem ismerték fel a közgazdászok a városi gazdaság jelentőségét. A történeti arcot a városi szellem, kultúra jellemzi, bevezeti a második urbanizáció fogalmát, vagyis a város használati módjainak alakulását, az elit lakóhelyének változását, s ezzel a várossal szembeni igények folyamatos átrendeződését. A demográfiai arc hagyományos kereteit bővíti a szokások és értékrendek szerepével, a lakók elkülönülésének szempontjaival, vagy a városi szolgáltatások igénybevétele módjának változásával. A társadalmi arc, mint a szerző szerint a városi lét legfontosabb megjelenési formája, az életminőség antropológiai és szociológiai szempontjai alapján elemezhető, jelezve a városi élet összetettségét, benne a társadalmi csoportok elkülönülését, s azok mozgását. A közjogi-közigazgatási arc vonásaiban jelennek meg a városfejlődés szabályozásának keretei, a városrendezés szempontjai, vagy az önkormányzati kompetenciák és kontrollok egyensúlya. Az urbanisztikai dimenzióban elsőként a műszaki kérdéseket veti fel, magát a városépítést, de ezek mögött számtalan társadalmi összefüggés húzódik meg, azok konfliktusaival és dilemmáival. (Gondoljunk csak napjainkban a városközpontok rehabilitációja, az erőforrások ezen városterületekre való koncentrálására). S végül a természeti arcban a környezet felértékelődésére hívja fel a figyelmet a szerző, jelezve a városhasználat és a beépítési módok változását, azok összetett hatásmechanizmusait.

A mi a város? kérdésre ezekkel a tényezőkkel adja meg a választ, egyben számos új megközelítést kínál az olvasónak, ösztönözve a kutatókat, elemzőket, de magukat a várostervezőket is, hogy az általa felvetett összefüggéseket további szempontok alapján tekintsék át, vagy építsék be a fejlesztésekbe.

A várostípusok közül a megavárosokra koncentrál a mű. Megavárosnak tekinthető az „egymagú: egyetlen nagyvárosi központhoz kapcsolódó elővárosok, kis- és középvárosok funkcionális összekapcsolódó rendszere. A megapolisz több központú, többnyire lineárisan terjeszkedő, fokozatosan egybeépülő várossor, különböző méretű városrégiók halmaza.” (42–43.)

Hat szempont, így kialakulásuk, a globális városrendszerben való megjelenésük, a földrajzi elhelyezkedésük és térszervező szerepeik alapján vizsgálja a megavárosokat, majd kitekint a funkcióikra, s azok változásaira, a városkormányzás kérdéseire és a lehetséges fejlődési irányokra.

Nem kívánjuk megfosztani az érdeklődőket az élménytől, azzal, hogy ezen ismérveket egyenként bemutatjuk. Briliáns elméleti összegzések áttekintését olvashatjuk, s azokat gyakorlati tapasztalattal megtámogatott leírások egészítik ki. Csupán két észrevételt teszünk, amelyekkel a tudós Enyedit nagyszerűen jellemezhetjük. Az első, hogy egy korábbi, húsz évvel ezelőtti, a decentralizált területi fejlődésre vonatkozó tézisét kritikusan újragondolja, sőt visszavonja. Beismeri, hogy a kilencvenes évek elején született munkáiban tévesen ismerte fel a kvaterner funkcióknak a dekoncentrált fejlődésre gyakorolt hatását. Mondván: az elmúlt évtizedekben éppen ellentétes folyamatok zajlottak, e szerepkörök nem szétterültek a térben, hanem határozottan a megavárosokban koncentrálódtak. A másik megállapítás – ami a következő nagy egységben kifejtésre kerül –, hogy a megavárosok mint a gazdaság, az innovációk és a hatalom központjai funkcióikban diverzifikáltak lehetnek. Azok a különböző fejlettségű térségekben, s azok gazdaságaiban (fejlett, felzárkózó, emelkedő, kevésbé fejlett) – napjainkra már az egyes földrészeken vagy azokhoz is kötődve – másként és másként jelennek meg, s egyben eltérő karaktereket és fejlődési pályákat mutatnak. Ez a tér-idő mátrix végig jelen van a könyvben! Magát a városfejlődést éppen a fentebb bemutatott jellemzők miatt folyamatosan változó tényezőrendszerekben értelmezi a szerző, amelyek közül hol az egyik, hol a másik emelkedik ki, kap prioritást, míg egyes korábbiak eltűnnek, vagy éppen szunnyadnak. Így a városhálózatok és azok rendszerei mindig a gazdasági-társadalmi fejlődés tükrei, annak kifejezői, határozott megjelenítői, de a hordozói és alakítói is egyben.

A városfejlődés tér-idő mátrixának leírását olvashatjuk a harmadik fejezetben, ahol a városnövekedés egyes szakaszait veszi sorra a szerző. Az irodalomban sokszor feldolgozott periódusokat Enyedi nemcsak precízen összefoglalja (s mindezt egy nagyszerű táblázatban közreadja), hanem azokat legújabb kutatásokkal egészíti ki. Több, eddig kevésbé vizsgált tényezőre hívja fel a figyelmet. Kitér a különböző földrajzi terek sajátosságaira – amit majd a további fejezetekben részletesen feldolgoz –, s számos izgalmas kutatási kérdést villant fel, eligazítást adva a jövő kutatási irányaihoz. (A számos ötlet közül kettőt emelünk ki. Az egyik a vidéki térség és az urbanizáció viszonya, az urbanizáció elhanyagolt kutatási kérdései; a másik a globális városi rendszerek megjelenésével a klasszikus christalleri településrendszer-modell újragondolásának szükségessége.)

A városok szerepeit, funkcióit három világgazdasági dimenzióban, így a fejlődő, az emelkedő és fejlett, a globalizációt alakító gazdaságok, s egyben földrajzi terek vonatkozásában vizsgálja a következő rész három fejezetében. Az elméleti keretek friss leírásán túl átfogó történeti értékeléseket is nyújt a szerző, amelyek számos új momentumot villantanak fel, s a városfejlődésen keresztül érzékeltetik a gazdasági-társadalmi fejlődés rejtett, még fel nem tárt dimenzióit. Az egyes típusok általános bemutatásán túl, azokat jellemzően magukba foglaló földrajzi terek vagy országok sajátos városfejlődéséről további részletes elemzéseket olvashatunk. Így megismerhetjük az afrikai város sajátosságait, vagy áttekinthetjük a latin-amerikai és ázsiai városfejlődés izgalmas folyamatát. Az európai, az orosz, az észak-amerikai és a japán városok fejlődési sajátosságával illusztrálja a szerző a globális gazdaságok városi rendszereit, egyben a gazdasági és társadalmi átalakulások sajátosságait, ellentmondásait.

A leírások nemcsak azzal válnak érdekessé, hogy azok történeti dimenzióit és mai gondjait egyaránt érinti a szerző, hanem az életszerűségükkel is. Az egyes modelleket és azok jellemzőit az képes igazán plasztikusan és mélyen bemutatni, aki önmaga is felfedezte ezeket a városokat, járt ott, élményeket szerzett működésükről, hangulatukról. Enyedi szakmai utazásainak képei csak egy-egy momentumban villannak fel az elemzések során, de kitűnik a szövegből, hogy olyan kutatótól ismerhetjük meg a városfejlődés sajátosságait, aki magas szintű elméleti ismereteit több évtizedes terepmunkával egészítette ki.

Hogyan tovább város, milyen irányú lehet a városfejlődés? – teszi fel az utolsó fejezetben a kérdést a szerző. Sorra veszi a várospolitika akcióterületeit, így a városi kormányzást, a szociális és kultúrpolitikát, az infrastruktúra és közszolgáltatás fejlődési irányait, a városi földhasználatot és lakáspolitikát, a közlekedés és az elérhetőség gondjait, s végül a foglalkoztatás és gazdasági növekedés kapcsolatát.

Három szcenáriót fejt ki: a pesszimista, az optimista és – talán nevezzük így – a realista forgatókönyvet. A kiválóan megkomponált koncentrált jövőképek jelzik, hogy a közösségek fejlődésének kulcsa a jövőben a városokban keresendő; igencsak meghatározó lesz ezen élettér alakulása s annak minősége. A szerző nem kötelezi el magát egyik irány mellett sem, azt írja: „aki megéli, meglátja”.

Enyedi György összefoglaló műve a hazai – s a remélhető angol fordítás után – a nemzetközi regionális tudomány értékes, eligazító alkotása. Gondolattár a városokról, azok fejlődési tényezőiről, modelljeiről, működési rendszereikről, hosszú ideig igazodást nyújthat az oktatáshoz, ötleteket kínálhat a tudományos kutatáshoz, vitát gerjeszthet. A jó műnek ennyit kell adnia és nem többet! (Enyedi György: Városi világ. (Modern Regionális Tudomány Szakkönyvtár) Budapest: Akadémiai Kiadó, 2012)

Rechnitzer János

az MTA doktora, egyetemi tanár