A Magyar Tudományos Akadémia folyóirata. Alapítva: 1840
 

KEZDŐLAP    ARCHÍVUM    IMPRESSZUM    KERESÉS


 ENYEDI GYÖRGY 1930 – 2012

X

Horváth Gyula

az MTA doktora

 

 

Nagy veszteség érte a magyar társadalom-tudományt, 2012. szeptember 10-én elhunyt Enyedi György, az MTA rendes tagja, az Akadémia volt alelnöke, a Magyar Tudomány volt főszerkesztője, a nemzetközi társadalomtudomány fejlődését meghatározó tudósok vezető egyénisége, a 20. század új tudományágazatának, a regionális tudománynak a hazai megteremtője.

Budapesten született 1930. augusztus 25-én. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végezte, ugyanitt kezdte tudományos pályafutását. Gazdaságföldrajzi kutatásai kezdetben a világ mezőgazdaságának fejlődésére és regionális problémáira irányultak. E közel másfél évtizedig művelt kutatási témában jelentek meg első publikációi, összefoglaló munkái, könyvszerkesztései. Agrárföldrajzot oktatott a Közgazdaságtudományi és a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen.

Az 1960-es évek legelején lett az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetének munkatársa, majd igen fiatalon, 1962-ben igazgatóhelyettese. Kutatásai új dimenziókat öltöttek. Tudományos érdeklődésének középpontjába a falusias terek szerveződését befolyásoló tényezők kerültek. Agrár- és falutipológiai vizsgálatai ráirányították a figyelmet a magyar településhálózat átalakulásának kedvezőtlen következményeire, a falusias terek társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségeire. Az e témakörben végzett munkájának nemzetközi elismertségét jelzi, hogy a Nemzetközi Földrajzi Unió keretében 1972–1984 között irányította a falusi térségek fejlesztésének világméretű összehasonlító vizsgálatát. Szerkesztésében az Akadémiai Kiadó Geography of World Agriculture című sorozata több mint két tucat kötetet jelentetett meg. 1984–1992 között a Nemzetközi Földrajzi Unió alelnöke volt. Az Unió közgyűlése egyébként úgy választotta alelnökké, hogy a magyar nemzeti bizottság mást javasolt.

Az 1980-as évtized új kihívások elé állította Enyedi Györgyöt. A különböző műhelyekben egymástól elszigetelten folytatott kutatásokat egy intézménybe szervezte, tudományos tevékenysége pedig új kutatási irányt vett, a regionális egyenlőtlenségek és az urbanizáció térbeli fejlődése foglalkoztatta. Kelet-Európában az államszocializmus regionális és településpolitikájának ideológiája és az ebből fakadó célkitűzések erős korlátok közé szorították a területi folyamatok tanulmányozásával foglalkozó tudományágazatokat. A homogénnek tételezett társadalom eszménye azonban a tudományos gondolkodást differenciáltan hódította meg az egyes országokban. A magyar társadalomtudományok viszonylag korán – jórészt Enyedi Györgynek a nyugati tudományossággal fenntartott intenzív kapcsolatai következtében – fontos kutatási eredményeket szolgáltattak a térben egyenlőtlen fejlődésről, a településhálózat átalakulásának anomáliáiról, expressis verbis megkérdőjelezték a központi tervgazdálkodás, a helyi-regionális adottságokkal nem számoló gazdaságpolitika hatékonyságát.

A területfejlesztési politikának a piacgazdaság alapvető kategóriáitól eltérően különös utat kellett bejárnia Magyarországon. Az útkeresést az a természetes jelenség nehezítette, hogy az államszocializmusban használatos fogalmakat nem kis ellenérzés kísérte. Kezdetben a marxista társadalomelmélet utasította el a regionális politikát, és a tervgazdaságot kiszolgáló egyszerű eszközzé silányította. Később – a társadalmi-gazdasági reformok kiteljesedése idején – is bizalmatlanság övezte a decentralizáció fejlesztését sürgető, ám erőtlen és elszigetelt kezdeményezéseket, nem egyszer a provincializmus kétes hírű bélyegét ragasztották e kísérletekre. Enyedi György koherens koncepciókat fogalmazott meg az innovációorientált területfejlesztési politika szükségességéről, a gazdaság és a politika modernizációellenessége miatt azonban ennek részletes kidolgozására nem mutatkozott igény.

Az 1980-as évtizedben a nemzetközi tudomány egyik jellemzője volt, hogy a hagyományos diszciplínák modernizálódásával párhuzamosan a tértudomány fejlődése gyors léptekkel haladt előre. A regionális tudomány önálló diszciplínává fejlődésének feltételei Magyarországon is ekkor alakultak ki. A programadó egyéniség Enyedi György volt. Ő alapította meg a regionális tudomány magyarországi vezető intézményét, az MTA Regionális Kutatások Központját, amelynek főigazgatói tisztét 1984–1991 között látta el. 1986-ban megszervezte az MTA Regionális Tudományi Bizottságát, amelynek 1986 és 1990 között elnöke volt. 1987-ben megalapította a Tér és Társadalom folyóiratot. A megjelent huszonöt évfolyam köteteiben több mint félezer tudományos közleményt publikáltak. A folyóirat szerkesztőbizottságának Enyedi professzor volt az elnöke. A Területi és Települési Kutatások monográfiasorozatban negyven összegző munka jelent meg, az eddig száznégy kötetben kiadott angol nyelvű Discussion Papers sorozat a magyar regionális kutatások nemzetközi népszerűsítését szolgálja. 1989-ben a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán terület- és településfejlesztési szak alakult. Ma már nyolc egyetemen lehet regionális és környezeti gazdaságtani mesterszakon diplomát szerezni, a Pécsi Tudományegyetemen, a Szent István Egyetemen és a Széchenyi István Egyetemen regionális tudományi doktori iskola működik. A regionális tudomány egyetemi diszciplínává fejlesztésében szintén Enyedi György játszott vezető szerepet, aki fiatalon, negyvenkét éves korában lett egyetemi tanár a Montpellier-i Egyetemen, hét évet töltött vendégprofesszorként külföldi egyetemeken, itthon pedig a debreceni, a pécsi és a budapesti egyetemeken oktatott.

 

 

Nemzetközi tapasztalatokon nyugvó elméleti felkészültsége, kiegyensúlyozott társadalmi látásmódja, megújításra mindig kész és inspirációkban gazdag problémaérzékenysége, kedves emberi magatartása vonzotta a regionális tudomány művelőit. Személye fontos tájékozódási pontja lett a gyarapodó fiatal kutatói generációnak, amely az 1970-es évek második felében kezdett a területi folyamatokkal foglalkozni, majd az eredmények gyarapodásával az 1980-as évek első harmadára egyre látványosabban tett hitet a regionális tudomány mellett. A regionalisták generációinak sokat jelentett Enyedi személyisége: nagy tárgyi tudása, nyelvismerete, közvetlensége, kiváló humora, „finom úriember” jelleme. Sokunknak a követendő értelmiségi típust jelenítette meg. Példaképünk volt. Irányítási módszereit is az együttműködés iránti figyelem hatotta át. Vezetői eredményességének ez volt az egyik titka.

A negyvenöt könyvvel és négyszáz tudományos közleménnyel fémjelzett tartalmas és eredményes életpálya bővelkedett elismerésben. Hét külföldi földrajzi társaság tiszteleti tagja. A Magyar Tudományos Akadémia 1982-ben levelező, 1990-ben rendes tagjává választotta, 1999–2002 között az MTA társadalomtudományi alelnöki tisztét töltötte be. Tagja volt a londoni Academia Europaea-nak, több nemzetközi folyóirat szerkesztőbizottságának. Hosszú ideig volt az UNESCO Társadalomtudományi Kormányközi Tanácsának elnökhelyettese, a magyar UNESCO Bizottság elnöke. E tisztségeiben sokat tett például azért, hogy Pécs ókeresztény sírépítményei a kulturális világörökség részévé váljanak. Az Európai Kulturális Főváros pályázat nemzetközi bírálóbizottságának tagjaként segítette Pécs eredményes szereplését.

Sok díja és kitüntetése közül ehelyütt csak a Széchenyi-díjat, a Hazám Díjat, a Nemzetközi Földrajzi Unió Lauréat d’Honneur Díját, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Fődíját és a Hild-díjat említjük. Számos nemzetközi tudományos társaság választotta tiszteletbeli tagjának. A Pécsi Tudományegyetem 2002-ben díszdoktorává avatta.

Enyedi György publikációs aktivitása élete utolsó pillanatáig példamutató volt. A 2005-ben megjelent életmű bibliográfiája óta nyolcvan tudományos közleményt, szemlecikket, recenziót jelentetett meg, hazai és nemzetközi kutatási programok eredményeit összegző köteteket szerkesztett. Városi világ című összefoglaló munkája az Akadémiai Kiadó gondozásában 2012. július elején jelent meg. E könyv az elmúlt évized kutatásainak szintézise, az Enyedi-életmű egyik legfontosabb darabja.

A Magyar Tudományos Akadémia tevékenységét nagy figyelemmel kísérte, akadémiai tisztségviselőként, az elnökség tagjaként és alelnökként számos alkalommal tett javaslatot átfogó változtatásokra. Koherens elképzelése volt a társadalomtudomány modernizációs szerepéről, az akadémia szervezeti rendszeréről. A tudomány decentralizálását, a fővároson kívüli tudomány önállóságának fokozását, a hálózatosodást tekintette a K+F egyik fejlesztő erejének. A tudományirányításban jelentős szerepet szánt a regionális bizottságoknak, a tudományágazatok eredményes együttműködése keretének tekintette azokat. A Magyar Tudományban megjelent utolsó írásában Mi a regionális tudomány? címmel fogalmazta meg határozott álláspontját arról, hogy az akadémiai átalakítás fő céljának az értékek továbbfejlesztését kell tekinteni.

Volt energiája arra is, hogy mérleget vonjon a magyar terület- és településfejlesztés helyzetéről és az új kutatási irányokról. A Területi Statisztika című folyóirat 2010. júliusi számában a területpolitikai paradigmaváltásról a következőképpen fogalmaz: „Első feladatnak egy új paradigma koncepcionális kimunkálását tartom. A sok évtizedes területfejlesztési rutin – melyet a fiatal korosztály is követ – nem veszi kellően figyelembe a globalizált gazdaság mai átalakulását. A korábban bevált – vagy legalábbis alkalmazott – vizsgálati s alkalmazási eljárások nem egyszerűen azért eredménytelenek, mert rosszul alkalmazzuk, hanem mert nem napjaink jellemző területi-társadalmi folyamatait próbáljuk befolyásolni. Ezért úgy vélem, hogy a fő alapkutatási feladat: a gazdaság térbeli fejlődése új modelljének (modelljeinek) felvázolása. Természetesen hasznos a jelenlegi alapvető belső ellentmondások vizsgálata s feloldásuk módozatainak kimunkálása (pl. az ágazati széttagoltság mérséklése, a források és döntések decentralizálása, a beavatkozások téregységeinek tisztázása). Az alapkutatásnak azonban nem a jelen gyakorlati problémáinak megoldására kell választ adnia – ez a fejlesztő s alkalmazott kutatások feladata – hanem olyan új társadalmi-gazdasági folyamatok felvázolása a célja, melyek a jövőben bontakoznak ki, a jövő problémáit okozzák, ezzel a jövő gyakorlati problémái gyors megoldásának adják meg az alapját.”

A magyar regionális tudomány fejlődése, az eredmények és a gondok nem függetlenek a magyar – és az európai – átalakulás sajátosságaitól, távolabbi és közelebbi múltunk következményeitől, a magyar vidék és az átmenet nehézségeitől. Az új tudományágazat szándéka azonban töretlen: vizsgálatait a jövőben is a nemzetközi regionális kutatások fő áramlataihoz illeszti, a magyar modernizáció regionális kérdéseire az európai kihívások mérlegelésével igyekszik megfogalmazni a válaszokat. Ennek a filozófiának a szellemében kíván együttműködni hazai és külföldi tudományos partnereivel, vesz részt a felsőfokú képzésben, és szolgálja a regionális fejlesztés gyakorlatát.

A regionális tudomány Enyedi professzor által elindított tudatos építkezése révén ma Magyarországon megvannak az intézményi és szellemi feltételei annak, hogy a térrel foglalkozó társadalomtudományok közös alapfogalmait, elméleteit és módszereit egységes rendszerbe foglaló, a társadalmi és gazdasági jelenségeket, folyamatokat ezek felhasználásával vizsgáló regionális tudomány önálló diszciplínaként fejlődjön a 21. században, és hozzájáruljon a magyar tudományosság európai versenyképességének erősítéséhez. A regionális tudomány számos intézményét, kutatóhelyeket, egyetemi tanszékeket és gyakorlati szakmapolitikai műhelyeket Enyedi-tanítványok irányítanak.

Enyedi György, a tudós, a tudományszervező és tanár, az iskolateremtő egyéniség halála óriási veszteség. Mi, az Enyedi-iskola tagjai tudjuk kötelességünket: új eredményekkel gazdagítani a regionális tudományt, kutatásokra inspirálni fiatal kutatótársainkat, alkalmazásra buzdítani a gyakorlati szakembereket, vitára és együttműködésre serkenteni a regionális fejlődésben érdekelt szereplőket. Enyedi György tudományos hitvallásának ez a legfontosabb üzenete.