Mint Szentágothai egykori tanítványa és munkatársa,
kijelenthetem, hogy ő elkötelezett oktató, született edukátor volt,
aki a rutint is mindig úgy mondta el, hogy az soha nem tűnt rutinnak.
Mint az igazi jó színész, aki úgy ad elő, mintha a szöveg abban a
pillanatban jutna eszébe.
A professzor úr rendkívül módszeres volt, mindig
nagyon pontosan tudta, hogy honnan hová akar az óráin eljutni, de
óriási rutinja miatt a kitérők és az érdekes kanyarok is belefértek az
idejébe. Már ismert, sokszor előadott témáiban is mindig tudott olyat
nyújtani, hogy az egyszerinek, megismételhetetlennek, annak a
csoportnak szólónak tűnt. Előadásaiban sok volt a spontaneitás. Ez
rendkívüli képessége volt. Mindannyiunknak, akik oktatunk, példát kell
vennünk róla, de csak több-kevesebb sikerrel vagyunk képesek erre. Ő
rendkívüli egyéniség volt. Az oktatók többsége nem ilyen csapongó,
színes személyiség.
Az elmúlt hónapok során több valamikori
tanítványával beszélgettem, és valamennyien elmondták, hogy
Szentágothai előadásai óriási hatással voltak rájuk. Tulajdonképpen
mindnyájuk pályaválasztása valamilyen módon az előadóteremből indult.
Ma Ön a vezetője
annak a tanszéknek, a Semmelweis Egyetem Anatómiai,
Szövet- és Fejlődéstani Intézetének, amelyet nagy elődje hosszú éveken
át vezetett. Arra lennék kíváncsi, hogy Szentágothainak milyen hatása
volt az anatómia oktatására? Szemléletében megváltoztatta-e, s ha
igen, hogyan?
Természetesen Szentágothai jelentős, máig érezhető hatással volt
ennek, az orvostanhallgatók számára rendkívül fontos tárgynak az
oktatására. Az egyik nagyon fontos dolog az ún. funkcionális anatómiai
szemlélet, amely benne már teljesen letisztult, amikor 1963-ban
Budapesten átvette az I. számú Anatómiai Intézet irányítását. Ennek
lényege, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a leendő
orvosoknak miért van szükségük az anatómiára, és ezt a hagyományosan
nagyon aprólékos, nagyon részletes ismeretekre, görög–latin
nevezéktanra épülő tárgyat úgy bontotta meg, hogy azt mondta: nem kell
mindent a legapróbb részletekig tanítani. Nem kell minden egyes
csontocska, minden egyes kisízület vagy szalag finom szerkezetét a
hallgatóknak megtanítani, hanem ezek helyett azokra a szervekre,
szervrendszerekre kell koncentrálni, amelyekre a majdani gyógyítóknak
a leginkább szükségük lesz. És a megtanított képleteket működési
szempontból is vizsgálni kell, működési mintákkal együtt kell
szemlélni. Tehát nem azért kell megtanítani például a máj felépítését
vagy a májsejt szerkezetét, hogy legyen a hallgatók fejében egy
katalógus az abban lévő valamennyi képletről, hanem azért, hogy
megértsék, hogy az adott szerkezet hogyan biztosítja a lehetséges
funkciókat. Úgy gondolta, hogy az anatómiaoktatás fontos feladata,
hogy megértesse a morfológia és a működés egységét. Természetesen
később a biokémiai, az élettani és egyéb tanulmányok során a hallgatók
részletesen megismerik az egyes szervek, az őket felépítő sejtek
működését, de Szentágothai megérezte, hogy az igazi megértést jól
megalapozhatja a korszerű anatómiaoktatás. Ez akkoriban komoly
szemléletváltozást jelentett, hiszen – ahogy az előbb említettem –
ennek következtében bizonyos dolgokat ki kellett hagyni a tananyagból.
1971-ben megjelent, Funkcionális anatómia című, új
szellemű tankönyve már tükrözte ezt a szemléletváltást. Ebben a
munkájában minden lényeges anatómiai leírást a lehetséges működés
szempontjából is kifejtett. Kitűnő illusztrációit szabad kézzel maga
rajzolta, és ezekből a látványos, sokszor egyszerűnek tűnő rajzokból
meg lehet érteni a lényeget. Egy-egy rajz sok-sok mondatnyi
magyarázattal ér föl.
Ugyanakkor Szentágothai könyve tele van
lábjegyzetekkel, mert neki mindenről mindig eszébe jutott valami, és
mivel tudta, hogy ezek a szabad asszociációk gyakran nem valók a
törzsszövegbe, de nem mondott le róluk, intellektuálisan igen
izgalmas, rendkívül találó lábjegyzetek születtek. Emlékszem, hogy
amikor tanultam az anatómiát, időnként szótárakban vagy mitológiával
foglalkozó könyvekben kellett utánanéznem, hogy mire is utal egy-egy
finom megjegyzése. Sok hallgató megtanulja ezeket a lábjegyzeteket is,
és nem csak azért, mert a vizsgán jobb eredményt kívánnak elérni,
hanem mert érdekesnek találják őket, megértésük igazi intellektuális
kaland volt.
A Funkcionális anatómia
– ahogy a hallgatók hívják: a funkci anci –
ma is tankönyv.
Ez így van, és ma már Réthelyi – Szentágothai-féle Funkcionális
anatómia tankönyvről beszélünk, hiszen Réthelyi Miklós professzor úr
szerkeszti az újabb kiadásokat.
Nem feledkezhetünk el azonban Szentágothai 1946-ban
megjelent, Az ember anatómiájának atlasza című, rendkívüli
munkájáról sem, hiszen az atlaszok is nélkülözhetetlenek az anatómia
oktatásában. A második világháború után ez volt az első magyar nyelvű
anatómiai atlasz, amely igazi világsiker lett: harminc nyelvre
fordították le, kiadások tucatjait érte meg. Ez az egész anatómiát
átfogó csodálatos mű az akkori idők szellemében kézi illusztrációkat
tartalmazott, az eredeti preparátumok alapján készült anatómiai,
művészi igényű rajzokat, festményeket Kálmánfi János festőművész
készítette. Hosszú-hosszú évek óta nem volt új kiadása, és nagy öröm
számunkra, hogy most újra megjelent.
|
|
Ebben már fellelhető
a funkcionális anatómiai szemlélet?
Igen, valamennyire már Szentágothainak ebben a munkájában is érezhető
egy óvatos, de a minőséget mindig megőrizni akaró redukciós törekvés,
amely aztán tizenhét évvel később a Funkcionális anatómia című műben
jóval határozottabban érvényesült. Az atlaszban is tetten érhető az
igyekezet, hogy nem szabad elveszni a részletekben, mert nincs
telezsúfolva a legapróbb képletekkel.
Látni és láttatni – ez volt a cél. Én mindig nagyon
kedveltem ebben a könyvben, hogy nem a képeken vannak a feliratok,
hanem nyilak vezetnek hozzájuk. A képmezőn kívüli indexelés
megnehezíti ugyan a könyv nyomtatását, és csökkentheti valamelyest a
képek méretét, de az illusztráció áttekinthetőbb, és ha kitakarjuk a
szélén lévő feliratokat, akkor a hallgató kikérdezheti magát. És a
diákok élnek is ezzel a nagyon hasznos lehetőséggel.
Néha hiba az atlaszoknál, hogy a képeket túlságosan
telezsúfolják feliratokkal.
Szentágothai nemcsak a funkcionális szemléletben
hozott változást az anatómia oktatásában, hanem abban is, hogy rájött:
a különböző morfológia-tárgyakat, a makroszkópos anatómiát, a
szövettant és a fejlődéstant egységben, integrált tantárgyként kell
oktatni. Hiszen csak akkor értheti meg igazán a hallgató egy szerv
működését, ha érti makroszkopikus és mikroszkopikus felépítését,
illetve kialakulását az embrionális lét során. Magyarországon
különböző formában, de elvében mind a négy orvosi egyetem így oktatja
az anatómiát (legalábbis egy intézet keretében), és újabban Budapesten
már a sejttan is része ennek a curriculumnak. Szentágothai csak nagyon
indokolt esetben engedte (például ha valaki várandós volt, és nem
mehetett boncterembe), hogy valaki valamelyik részterület oktatásából
ne vegye ki a részét. És nálunk ez a mai napig így van: még az
anatómiából már szigorlatot tett, hallgatóként oktató
demonstrátoroknak is valamennyi területen kell foglalkozniuk a
diákokkal. Nem mondom, hogy az egész világon átvették ezt a
szemléletet, de nagyon sok helyen igen.
Miben változott meg az anatómia oktatása Szentágothai óta? Például
az informatika rohamos fejlődése jelenti-e azt, hogy előbb-utóbb a
hallgatók nem bonctermekben, hanem számítógép előtt ülve ismerik meg
az emberi test felépítését?
Nos, ez valóban aktuális kérdés. Abban igaza van, hogy sok kitűnő
oktatóprogram jelent és jelenik meg, és ehhez az anatómia magyar
művelői is jelentősen hozzájárulnak. Az Egyesült Államokban nemrég
került a piacra a mi intézetünk közreműködésével Balogh Attila
idegsebész 4D Anatomy című szoftvere, amely úgy követi a
boncolás menetét, hogy a néző úgy érzi, ott áll a boncteremben.
Lapozni lehet, elforgatni a képeket, igazi térbeli a látvány, a
negyedik dimenzió az idő. Valóban felmerül a kérdés, hogy szükség
van-e az anatómia hagyományos értelemben vett oktatására. A gyakorlati
anatómia tanítása idő-, eszköz- és pénzigényes, és sok országban jogi
problémákat is felvet. De például ehhez a „mozihoz” is el kellett
készíteni a preparátumokat, a felhasznált képek nem a semmiből
születtek.
De gondolom, csak egyszer volt szükség
a preparátumok elkészítésére…
Ez igaz, és pont ez az, ami szerintem merevvé tenné ezt a fajta
oktatást. A boncteremben nem egyetlen testet és annak részeit látják a
hallgatók, hanem megismerkednek a változatossággal is. Az emberi
testtel történő találkozások, bármilyen rémisztő is ez a laikusok
számára, az orvostanhallgatók számára rendkívül fontosak. Szerintem
ezt egyelőre meg kell őrizni. Szentágothai megérte a komputerkorszak
első próbálkozásait, meg is értette azokat, de biztos vagyok benne,
hogy sosem fogadná el, hogy az anatómiát elektronikusan oktassuk, és a
hallgatóknak ne kelljen gyakorlati preparációs munkát végezniük.
Visszatérve az eredeti kérdésére: változott az
oktatás szemlélete abban is, hogy előtérbe kerültek a klinikai
nézőpontok. Az orvostanhallgatók oktatásában már másodévben, amikor
szinte csak elméleti tárgyakat tanulnak, megjelenik a belgyógyászati
propedeutika című tantárgy, mert az az igény, hogy valamilyen módon
minél előbb találkozzanak a klinikummal is. Mi a tavalyi tanévben
indítottuk a negyedéves hallgatók számára kötelező Orvosi képalkotó
eljárások című tantárgyunkat, amely a képalkotó eljárások, CT,
MRI, angiográfia stb. elméleti alapjait, illetve a szeletanatómiát,
valamint a képalkotó módszerek fizikai alapjait integráltan
tartalmazza. Ez azt jelenti, hogy a hallgatók anatómiai preparátumokat
és képalkotó módszerekkel kapott felvételeket egyszerre vizsgálnak és
értelmeznek. Társintézetünkben rendszeresen folyik klinikai anatómia
oktatás is kötelezően választható kurzus keretében.
És persze abban is változott az oktatás
Szentágothai óta, hogy az angol és német nyelvű képzés bevezetésével
jóval több oktatói feladat hárul ránk, és az egyes hallgatókra
kevesebb figyelem jut, mint amennyit a Mester ideálisnak tartana.
Kulcsszavak: funkcionális anatómia, szemléletváltozás, oktatás,
integrált tantárgy
|
|