hiánypótló tankönyvet alkotott, amely összesen hat
kiadást ért meg, és az agrárképzés egyik alapműve lett több generáció
számára. Mint Cselőtei László egész életében, ebben a könyvben is
kiemelt szerepet játszott a gyakorlattal való szoros kapcsolat, és a
mű mind a horizontális, mind a vertikális szempontokat egyaránt
figyelembe vette. Tehát a zöldség-, gyümölcs-, szőlő- és dísznövény,
valamint a gyógy-, fűszer- és illóolajnövények termesztése mellett
egyidejűleg foglalkozott a szaporítóanyag-termeléssel, valamint a
késztermékek tartósításával, feldolgozásával és az értékesítés
lehetőségeivel is.
Ez a gyakorlatközpontú, komplex megközelítés és átfogó látásmód
jellemezte Cselőtei László egész életfelfogását, ami azután szinte
szükségszerűen vezette őt át előbb a szakpolitika, majd a nagypolitika
területére. Egyetemi munkássága során előbb dékáni, majd 1978 és 81
között rektori megbízatással tisztelték meg. Oktató-kutatói és vezetői
tapasztalatait már nagyon korán kamatoztathatta a Magyar Tudományos
Akadémián is, amely 1971-ben levelező, 1977-ben pedig rendes tagjává
választotta. Az Agrártudományok Osztályának azonban nemcsak tagja,
hanem elnökhelyettese is volt, emellett az MTA Mezőgazdasági
Vízgazdálkodási Bizottságának, majd az ebből alakult MTA Elnöki
Vízügyi Tudományos Bizottságának az elnöke lett. Cselőtei László
jövőbe látó akadémikusként magas szintű támogatást szerzett ahhoz,
hogy már 1973-ban, a „kor uralkodó eszméibe” nem illő Piacos kertészet
– A kertészeti marketing alapjai című könyv megjelenhessen.
Izgalmas feladatok vártak rá a tizenöt éven
keresztül végzett országgyűlési képviselői munkához kapcsolódóan is.
Erről így vallott 1977-ben: „…szívemhez közel álló téma: az általános
iskolai oktatás helyzete, és a gyermekeké, akik néhány év múltával
netán a kezem alá nőnek. Ami örömömre szolgál: fővárosi szintű iskolák
épülnek. Ami fáj: néhány helyen még mindig hiánycikk az ilyen
adottságú iskola. Elkél hát az állami erőfeszítések mellett a
társadalmi összefogás, amire egyébként a megyében számos jó példa
akad. Erről szóltam a Parlamentben is. A másik kérdés, amivel
szeretnék segíteni, hogy jó ivóvízhez jusson a lakosság az e
szempontból árnyékterületnek minősülő térségben, Szadán,
Veresegyházon, Erdőkertesen, Vácegresen, Váckisújfalun. Az Országos
Vízügyi Főigazgatóság vezetőitől biztató tervekről, jól haladó
munkákról kaptunk hírt.”
A feladatok és a gondok növekedtek, különösen a
kistermelők érdekét vette védelmébe. Az Országgyűlés Mezőgazdasági
Bizottságának elnökeként így szólt:
Tisztelt Országgyűlés! […] az adóreform működéséről
szóló jelentést és még inkább a korszerűsítés koncepcióját csak akkor
tudom elfogadni, ha az őszi tárgyaláson a határozati javaslatban
beígért részletes elemzésben legalább a legfontosabb területekről – és
a kistermelést ilyennek tartom! – megnyugtató, a hatásokat és azok
kezelését is magukban foglaló tájékoztatókat kapok.”
Nem hallgatta el a fejlődést akadályozó
jelenségeket, s szívesen hivatkozott a népi írókra és évszázados
bölcsességekre. A hatalomváltás időszakában, 1989-ben beszélt róla: „A
törvények jóváhagyását követően azonban el kellene érni, hogy már a
választás előkészületei során is csökkenjen a retorika, kevesebb
legyen a szólam, több a józan program, a világos állásfoglalás. Több a
bölcsesség úgy, ahogy azt mi ifjúságunk idején tanultuk. Németh László
népi íróra hivatkoztál. Ő a nagy erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor
politikai egyéniségét méltatva a következőket mondta: »Nagy magyar
tanítás: amit a délibábos vér elpusztít, megépíti a bölcs számítás.
Mert kicsi népben nem az a nagy, aki nagy vihart támaszt, hanem aki
népe elől a nagy vihart el tudja fogni.«”
Egy másik, már kedveltebb elnöki szerepe, amellyel
a Fasori Öregdiákok egybeszervezését vállalta.
Miért is a Fasori Gimnázium?
A palotai ismerősök közül édesapja presbiter társa
Sárospatakot ajánlotta, de a tandíj és a konviktus meghaladta a család
erejét. A Lónyai utcai Gimnáziumot csak villamossal lehetett volna
elérni, de az drágának ígérkezett. Így szükségből indult a próbálkozás
a Fasoriban, ahová a Nyugati pályaudvartól gyalogosan – időben –
lehetett eljutni.
Megértette édesapja intését: „Mi, a család, a
tanuláshoz megteremtjük a feltételt, de segíteni másban nemigen
tudunk. Én a tanulással nem erőltetlek.”
Az eredmény ismert. A budapesti polgárság és
értelmiség, valamint néhány altiszt és vidéki nagybirtokos fia mellett
egyetlen munkás származásúként sikerült helytállnia.
Az eredményes professzori munkát és a sikeres
politikai helytállást ekképpen látta: „Tanár vagyok…, ez a
legfontosabb munkám, feladatom. De az ember nem fordulhat befelé,
hiszen a jövőnek képezzük a szakembereket. Igyekszem jól megoldani a
tudományszervezésből adódó feladataimat, a társadalmi feladatokat,
amelyet megtisztelő módon rám ruháztak, s tapasztalataimat visszavinni
az egyetemre, hasznosítani az oktatásban.”
Igen érdekes és tanulságos az Országos Vízügyi
Hivatal elnökének országgyűlési beszámolójához fűzött véleményét
elolvasni, amelyben elfogadásra javasolja a beszámolót. Ma is
érvényesek azok a megállapítások, amelyeket hazánk vízgazdálkodásával
kapcsolatosan 1977-ben tett, nem sok változtatás kellene ennek az
írásnak az aktualizálásához.
Fordulatos pályafutásának részleteit ő maga
ismertette A mezőgazdaság vonzásában című, 2004-ben megjelent
könyvében. Mindazonáltal életének most kiragadott néhány állomásából
is világosan kiderül, hogy Cselőtei László professzor, egyetemünk
egykori rektora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, volt
országgyűlési képviselő maradandót alkotott. Hosszú pályáját
befutotta, harcait eredménnyel megharcolta, miközben a hitét mindvégig
megtartotta. Távozásával szegényebb lett a magyar mezőgazdaság.
Igazi ars poeticáját így fogalmazta meg: „…mindig a
mezőgazdasági mérnökképzést, vele a magyar mezőgazdaságot, s benne az
embereket kívántam szolgálni, akikkel és akikért élünk.”
Ezt a tiszteletre méltó hitvallást megőrizve,
búcsúzóul ismét Illyés Gyula szavait idézve:
„Üdvözlet, és hála hát
a törvény – és a fény – hozóknak,
kik – hol máglyán, hol gúnykacajon át –
– s elbukva is! – előretörnek
tán nem is tudva hova s miért.”
Tisztelt Professzor úr, emléked megőrizzük – nyugodjék lelked békében!
* A Cselőtei László akadémikus, egyetemi tanár
búcsúztatásakor, 2012. március 12-én elhangzott beszédek
egybeszerkesztett változata.
|