|
|
Államok kora?
Muraközy László fontos témakörben tett közzé monografikus elemzést a
fejlett piacgazdaságok államairól, olyan időszakban, amikor az állam
szó leggyakrabban az adósság, hiány, csőd szavakkal szerepel egy
mondatban. A könyv megjelenésének évében meghatározó európai élményünk
az uniós tagállamok közötti szétfejlődés, de legalábbis a legújabb
pénzügyi sokkra adott aszimmetrikus válasz, ami olyan, korábban
elképzelhetetlen kombinációt is lehetségessé tett, mint amilyen az
eurózóna felbomlása.
A könyv címe és alcíme – mint oly gyakran – nem
igazán fedi a tartalmat. Államok kora? A mostani viszonyok között
meglehetősen dodonai a könyv főcíme: bár valóban minden globalizációs
mítosszal szemben nagyon is komoly jelentősége van a nemzeti döntési
szintnek, azaz valóban számít az állam, ám nehéz lenne az állam(ok)
korszakáról szólni most, amikor leginkább egy sor állam szerkezeti
válsága, máshol a jóléti államok sok egyedi vonást felmutató zavara
foglalkoztatja a téma művelőit. Európai modell? Az alcím helyesebb
lenne többes számban, hiszen nincs egyetlen európai modell, amint azt
maga a szerző is részletesen taglalja a könyvben.
De miről is szól a munka? A szerző több állítás
köré rendezte az európai államok jellemzőinek elemzését nyújtó
könyvét. Az első szerint, az állam – mely par excellence formális
intézmény – nagymértékben függ az informális intézményektől, mint
amilyen a hagyomány, értékrend, kultúra. Másodszor, az állam és piac
összekapcsolódó intézmény kettős, mindkettő csak a kölcsönhatásokkal
együtt elemezhető. A harmadik lényege az, hogy amint különféle
kapitalizmusmodellek léteznek, állammodellekből is több van, még
Európán belül is. A negyedik tézis szerint valamely ország államának
működése erősen függ a világpiaci környezettől; az ötödik pedig a
térbeliség és az időbeli dimenzió fontosságáról szól. A hatodik tézis
értelmében az állam mérete és az állami gazdaságpolitika realitása nem
írható le steril elméleti modellekkel.
Maguk a kiinduló hipotézisek egyenként nem
tekinthetők eredetinek vagy élesebb vitát gerjesztőnek; az ezekkel
ellentétes hipotéziseket könnyű lenne cáfolni. Talán a harmadik tézis
értelmezése körül alakulhatna ki disputa, különösen annak dinamikus
megfogalmazása kapcsán: valóban tartósan többféle állammodell létezik
és rögzül? Nem inkább arról van szó, hogy az országok gazdasági és
társadalmi fejlődése eltérő szakaszokon megy át, és a fejlődési
aszinkronitás kihat az adott ország eminensen fontos intézményére, az
államra? Ami pedig csak hosszabb időtávon értelmezhető: vajon a világ
alakulása tényleg a különféle altípusok, állammodellek fennmaradása
felé mutat? Avagy inkább az mondható, hogy az államok felépítésében
meglevő különbségek, amelyek a történelmi előélet és más tényezők
miatt kialakultak, az idő haladtával inkább mérséklődést mutatnak?
A válaszadást bonyolítja az a körülmény, hogy –
amint azt Muraközy László sokoldalúan bemutatja – az állam feladat- és
hatáskörét erősen érinti egyfelől az illető gazdaság szerkezete és
intézményi rendje, másfelől pedig a követett gazdaságpolitika jellege:
vannak aktív és kevésbé aktív államot feltételező gazdaságpolitikák,
amelyek tartós érvényesülése érdemben megváltoztatja a közkiadások és
bevételek szerkezetét és nagyságát, a kormányzati szektor terjedelmét.
Így viszont az állammodellek tipizálása helyett vagy amellett
belebonyolódhatunk egyfelől a piacgazdaság-típusok, másfelől a
kormányzati gazdaságpolitikák összehasonlító elemzésébe, annak minden
buktatójával. A „kapitalizmus típusai” irodalom – lásd például Michel
Albert (1993) rajnai modelljét (Capitalism vs. Capitalism: How
America’s Obsession with Individual Achievement and Short-Term Profit
Has Led It to the Brink of Collapse) vagy Peter A. Hall és David
Soskice (2001) modelltipizálását (Varieties of Capitalism: The
Institutional Foundations of Comparative Advantage) – a
piacgazdaság-változatok elkülönítésében erősen támaszkodik a
besorolandó ország államának milyenségére. Abban a kutatási
irányzatban tehát megfordul az elemzés iránya: a gazdasági rendszerek
komparatív elemzése a típusalkotási folyamatban az államot a magyarázó
változók között szerepelteti. Ami a gazdaságpolitikát illeti, az
nyilván igen változékony komponense a hosszú távú elemzésnek, hiszen
legyen bármilyen erős szerkezetformáló hatása egy adott
kormánypolitikának, ám a követett politikai kurzus időhorizontja –
demokráciában – mindig véges.
Ilyen vonatkozásban különösen érdekes időket élünk
2007 óta, mivel a pénzügyi eredetű válság igencsak eltérő
gazdaságpolitikai reagálásokat idézett elő a világban. A fejlett
országok egy részében és különösen Európán belül gyakran nem
szokványos gazdaságpolitikai megoldásokhoz folyamodtak, máshol pedig a
korábban is alkalmazott állami („keynesiánus”) keresletélénkítés
eszközeivel végletesen intenzíven éltek – ami nem meglepő módon hamar
eljuttatta az érintett országokat az államháztartási bajok szakaszába.
|
|
|
A szerző ugyan óvatosan elkerüli a válság
hatásainak explicit kifejtését, lezárva az elemzés zömét 2007-tel, de
szerencsére nem ragaszkodott túlzottan a fenti időbeli elhatároláshoz.
Így sok érdekes megállapítást tesz a különféle államoknak a válságra
adott gazdaságpolitikai reagálásairól. Igazából a 2007/2009-es
válságra reagáló XII. fejezet és az Epilógus az, amelyben a legtöbb
önálló állásfoglalás található. Az olvasó nem bánta volna, ha a
legutóbbi évek kihívásaira adott tényleges nemzeti válaszok
témakörében még többet kapott volna, esetleg annak áraként rövidebbre
fogott eszmetörténeti és gazdaságtörténelmi áttekintéssel.
A munka ugyanis három kutatási területet fog át: az államok
kiterjedése, funkciói, struktúrái és hatékonysága a legterjedelmesebb,
és adatokkal, forrásokkal legjobban dokumentált témakör. Második
gondolati vonulatként a különféle (típusú) államokban gyakorolt
gazdaságpolitikák vizsgálata nevezhető meg. A harmadik érintett
témakör a közgazdasági elmélet idevágó vonulata. Ezek együtteséből áll
elő a sok fontos adatot, hasznos tényt és számos találó megfogalmazást
tartalmazó monográfia.
A monografikus jelleg miatt viszont sok olyan
témakörre tér ki a szerző, amelynek alapos kifejtésére nem maradt
tere, így persze elkerülhetetlenül bizonyos leegyszerűsítések kerülnek
a könyv szövegébe. Ilyet találni például az eszmetörténeti előzmények
áttekintésében; ebben a részben fordul elő nem is egyszer az a
megfogalmazás (mely elég gyakori vélekedés), miszerint Adam Smith
mélyen államellenes lett volna 1776-ban megjelentetett nagy művében.
Jelen könyv elemzéseinek relevanciájához ugyan nem tartozik szorosan
ez a szellemi előzmény, de ha már szóbajön a közgazdaságtan első
klasszikusa, akkor megérdemli, hogy a közismert (sőt: közhelyes)
Smith-kép helyett valós képmás szerepeljen az állam mibenlétét és
rendeltetését tárgyaló monográfiában. Nos, Smith magnum opusában
valóban előfordul a láthatatlan kéz szófordulat – egyszer. Ugyanakkor
Smith többször is magától értetődően említi a megfelelő állami
működést a termelékeny gazdaság előfeltételeként. A gombostűkészítés
példájával illusztrált híres elemzése a könyv első fejezetében ide
konkludál (Éber Jenő fordításában): „A különféle mesterségek
termékeinek a munkamegosztás következményeként megjelenő
megsokszorozódása valamely jól kormányzott társadalomban a legalsó
néprétegekig terjedő általános jóléttel jár”. (Vizsgálódás a nemzetek
jólétének természetéről és okairól).
Jól kormányzott társadalom: minden valóban nagy
közgazdász tisztában volt a piacgazdaság szabályainak betartatásához
szükséges rend, szabály, hatóság jelentőségével.
Ma sincs másképpen; amint a VII. és VIII. fejezet
bemutatja, a kormányzás jósága, azaz a közösségi szektor hatékonysága,
teljesítménye sokat megmagyaráz a sikeres és kevésbé sikeres
nemzetgazdaságok teljesítménybeli különbségeiből. A kontinentális, a
skandináv, a dél-európai, az angolszász (liberális) országok, valamint
az Európán kívüli térségek reprezentáns országainak kvantitatív
összevetése különösen adatgazdag része a könyvnek. Az OECD, az
IMF/Világbank és egyéb szervezetek keretein belül régóta folyó
adatgyűjtés, kutatás eredményeként ma igen sokat lehet tudni egy-egy
ország államának relatív (másokhoz mért) profiljáról, mértékbeli
sajátosságairól. Ám az olvasóban minden statisztikai összefüggés
ellenére megmarad a kérdőjel, miszerint valóban tartós és érdemi
csoportosításról van-e szó; tényleg azonos csoportba tartozik-e az ír
és a brit eset, „skandináv”-e Hollandia? És ha igen, akkor abból mi is
következik a gazdaságpolitika vagy az üzleti élet döntéshozatala
szempontjából? Meglehet, hogy a 2007/2009-es pénzügyi válság és annak
napjainkban is zajló utókövetkezményei rövid idő alatt átrendezik a
relatív arányokat. Mert létezik ugyan útvonalfüggőség, ám a válság
éppen attól más, mint a bármely gyors graduális átalakulás, hogy
történelmileg rövid idő alatt új helyzet áll elő gazdaságban,
társadalomban.
Muraközy László könyve ajánlható a felsőfokú
közgazdasági, államigazgatási és jogi oktatásban, és a nagyközönség
azon részének, mely nem riad meg a sok táblázattól és ábrától, meg az
eléggé vaskos terjedelemtől. (Muraközy László: Államok kora. Az
európai modell. Budapest: Akadémiai Kiadó, 2012, 368 p. név- és
tárgymutatóval)
Bod Péter Ákos
egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem
IRODALOM
Albert, Michel (1993): Capitalism vs.
Capitalism: How America’s Obsession with Individual Achievement and
Short-Term Profit Has Led It to the Brink of Collapse. Four Walls
Eight Windows, New York
Hall, Peter A.– Soskice, David (eds)
(2001): Varieties of Capitalism: The Institutional Foundations of
Comparative Advantage. Oxford University Press
Smith, Adam (1940): Vizsgálódás a nemzetek
jólétének természetéről és okairól. (Ford.: Éber Ernő) Magyar
Közgazdász Társaság, Budapest
|
|
