A 1970-es évektől a szívinfarktusok okozta megbetegedések és korai elhalálozások rohamos felszaporodása rávezette a kutatókat az életmódromlás kóroki szerepének felismerésére nemcsak a szív-keringési rendszer elváltozásaiban, hanem számos krónikus betegség keletkezésében (Apor, 1999). Az arterioszklerózis (érelmeszesedés) szív-vese és agyi-ér megnyilvánulása (infarktus, stroke), a hipertónia és következményei, a cukorbetegség és érszövődményei, beleértve a vesekárosodást, egyes rákféleségek (vastagbél-, mell-, prosztatarák) jelentősen ritkábban fejlődnek ki fizikailag aktívakon (Apor, 2011). A COPD-sek (chronic obstructive pulmonary disease – idült hörgőbetegség) életminősége hosszú ideig fenntartható, ha fizikailag aktívvá válnak (a dohányzás elhagyása és a kezelések mellett [Apor – Borka, 2004]). A krónikus vesebetegek és még a dialízisre szorulók is sokat nyerhetnek az aktivitással (Apor, 2007). A túlsúly és a kövérség következményei-velejárói, úgymint a magas vérnyomás, a cukoranyagcsere romlása, a 2-es típusú diabétesz mellitusz, a diszlipidémia, az erek károsodása akár vissza is fordítható rendszeres fizikai aktivitással (Apor – Rádi 2005). Kissé emelkedett vércukorszint, a cukorterheléses vizsgálattal kissé magasabb érték („prediabétesz”) nem alakul diabéteszre jellemző értékekké az érintettek nagyobb részén, ha a személy aktív életmódot folytat (Apor, 2009). A csontállomány megtartása, az oszteoporózis (csontritkulás) megelőzése testedzéssel érhető el a legteljesebben. Ezzel egyúttal a mozgásügyesség, az egyensúlyérzet is fejlődik, ami az elesésekkel járó csonttörések megelőzését is eredményezi. Az ízületi mozgásterjedelem megtartása (cipőbefűzés, lábköröm levágása) az idősödés során csak célzott testgyakorlatokkal érhető el (Apor – Rádi, 2010). A pszichés zavarok, a depresszió, a szorongás a vezetett, társas aktivitás-foglalkozásokkal kedvezőbben csökkenthető, mint gyógyszerrel. Ezen ismereteket igyekeztünk feltárni és átadni. Azonban a társadalom még nem tette eléggé magáévá ezeket a felismeréseket. A kövérség-világjárvány, a 2-es típusú cukorbetegség hatalmas terjedése financiális krízissel is fenyegeti az egészségügyi ellátást. Per-Olof Åstrand sporthasonlata szerint az emberiség történetét egy 400 méteres futópályának tekintve, a legutolsó centimétereken, a múlt egy-két évszázadban történtek azok a változások, amelyek a mindennapi fizikai aktivitás kényszerét a kényelmet szolgáló eszközökkel, szolgáltatásokkal cserélik fel. Ez a kommerciális tendencia akkor vált majd irányt, amikor ténylegesen értékké válik az egészség, amikor anyagilag is érdemes egészségesnek lenni és maradni. Erre számos példa és törekvés észlelhető napjainkban is – de még messze nem eléggé átütően. A bajt mérséklő szolidaritás elvárása mellett a felelős egészségmagatartás érvényesülése még korántsem általános és kötelező társadalmi mérce.

Fél évszádosnál alig hosszabb orvosi pályám alatt a szívinfarktusos beteg hathetes, majd háromhetes szigorú ágynyugalma odáig módosult, hogy ma a második-harmadik napon kiül, öt-hat nap múlva pedig az elbocsátás előtt kerékpáron vagy futószalagon terheléses vizsgálaton vesz részt annak megállapítására, hogy a továbbiakban milyen intenzitással végezzen megfelelő edzést a gyorsabb gyógyulás és a másodlagos prevenció érdekében (Gara 2010). Sajnos a sorsát nem minden esetben egyengetik rehabilitációs intézetben (három hétig), s még kevesebb beteg vesz részt a Szívklubok vagy egyéb szerveződések ernyője alatt folyó („élethossziglani”) szekunder prevenciós komplex programokban, ahol életmódrendezés, diétás ismeretek elsajátítása, pszichés segítség, szakértő edzésvezetés és tanácsadás segíti az infarktuson átesetteket. A hazánkban évi 14–15 ezer szíveseményt átélt új beteg ellátása még csak-csak közelít a szakmailag indokolthoz, de a fent említett többi betegségben ennek töredékére sincs lehetőség, holott az evidenciák szerint a fenti betegségek megelőzésében – minden egyéb rizikótényezőtől függetlenül – a nagyobb fittséggel rendelkezők 20–40 százalékos előnnyel (védettséggel) rendelkeznek. Korántsem gyógyszerellenesség mondatja, hogy a gyógyszerek hasonló nagyságrendben csökkentik a betegségek következményeit. Emellett általában együtt megfér a gyógyszerszedés és a fittséget javító fizikai aktivitás.

Fizikai aktivitással növelhető/javítható a fittség. Az egészség vonatkozású testi fittség a nagyobb aerob kapacitást (az egész test maximális oxigénfelvételét) jelenti, de hangsúlyozzuk az izomzat kellő tömegének (és erejének) az elérését-megtartását is. Életvitelünket jelentősen korlátozhatja a mozgatórendszer funkcióinak beszűkülése, ezért a nyúlékonyság, a hajlékonyság, a csontállomány megtartása is a funkcionális egészség ápolandó része. A pszichés és szociális egészség terén is legegyszerűbben a fizikai aktivitásra épülő társas programok segíthetnek.

Fizikai aktivitásra kell biztatnunk magunkat és honfitársainkat, hogy fittebbé váljunk.

A fizikai aktivitás becslése-mérése populációméretekben a kérdésekre adott válaszokon alapul. Kérdőívből használtak-használnak vagy százat, mostanában az IPAQ (International Physical Activity Questionnaire, magyarul: Apor, 2008) a leginkább használt eszköz. A tartamában és intenzitásában részletezett háromnapos-egyhetes-egyhónapos aktivitásokat kalóriára számítják át a Barbara Ainsworth és munkatársai által összeállított aktivitás-energiaigény táblázatból. E módszer populációs vizsgálatokra is alkalmas, relatíve olcsó, nem igényel magasan képzett szakembereket, a kitöltés és értékelés számítógépre vihető. Hátránya a megbízhatóság alacsony foka, különösen az intenzitás tekintetében.
Az aktivitás mérésére az utóbbi évtizedekben több módszert fejlesztettek ki. Tárolható a szívműködés a mellkasra rögzített elektródák révén akár egy héten át (Polar technika). Regisztrálható a test vagy testrészek elmozdulása egy-három irányba az akcelerométerekkel, így a megtett lépésszámmal arányos jelek tárolhatók a pedométerekkel. A cipőtalpba épített erőmérő a lépések idő- és erőmutatóit is tárolni képes például egy maratonfutás során. Ha a pedométert összeépítik szívfrekvencia-regisztrálóval, barométerrel és GPS-szel, akkor a terepen megtett teljesítményt nagymértékben jellemezni lehet. Egyszerű pedométer már néhány ezer forintért beszerezhető. Ennek nagy előnye, hogy mozgásra motiválja a viselőjét.

Az aktivitással szerezhető meg a fittség, aminek persze genetikus komponense is van. A kardiorespiratorikus fittség mércéje a 8–12 perc alatt kimerülésig növelt, sok izommal végzett fizikai aktivitás során mérhető maximális oxigénfelvétel (aerob kapacitás). A (futószalagon) futás, kerékpározás, evezős ergométer terhelést hordozható készülékkel a természetes mozgások során szokás mérni (Apor, 1977; Apor, 1989). Maszk segítségével a légzési perctérfogatot (percventilációt), a ki- és belélegzett levegő oxigén- és széndioxidtartalmát, valamint a pulzusszámot mérjük, ezekből számítható ki az aerob kapacitás. Rutin eljárás a vérnyomás mérése a terhelés során, valamint a vér savbázis mutatóinak alakulása, a tejsav-koncentráció ismerete az emelkedő, még nem maximális terhelések során. E paraméterekkel ún. küszöbök állapíthatók meg (Apor, 2012), melyek ismerete a veszélytelenül végezhető edzésintenzitás megállapításában segít, a versenysportban pedig az edzésintenzitás-zónák megállapításában.

Mivel a fittség direkt mérése a fenti módon laboratóriumban vagy hordozható spiroergométerrel természetes mozgások közben költség-, hozzáértés- és munkaigényes, a sokezres klinikai minták a standard terhelési protokollok során teljesített időtartammal számolnak, vagy azt számolják át oxigénfelvételre. Erre az ad lehetőséget, hogy – bizonyos szóródással – minden wattnyi teljesítmény 10 (8,5–11) ml oxigén felhasználásával érhető el kerékpáron, hogy vízszintesen minden testsúly-kg egy kilométerre eljuttatása gyalogolva 100 ml, futva 200 ml oxigént igényel. Meredek úton ehhez további oxigén adódik.

A számított aerob kapacitás gyengébb mutató, mint a mért. Méréskor a vita maxima kritériumok teljesülése biztosítja, hogy ténylegesen a maximumot mértük-e, és extrapolálással korrekció is végezhető. A fittséget a percenkénti oxigénfelvétel/testsúly-kg mértékegységben mérjük, amit az egyszerűség kedvéért a nyugalmi anyagcsere (3,5 ml/kg/perc) x-szeresével fejezünk ki. Így a 35 ml/kg/perc mért maximális oxigénfelvétel – ami a nem edzett fiatalemberek normál átlaga – 10 MET-nyi kapacitást jelent, amiből 1 MET (metabolizmus) a nyugalmi alapanyagcsere, 9-et pedig a mozgás igényelt.

A fittség globális mutató: az aerob rendszer komponenseinek integrált kapacitását jelzi. Szemben az aktivitás mérésével, ebben genetikai determináltság is érvényesül. Az oxigén útját a szájtól az izomsejtek mitokondriumanyagcseréjéig sok minden határolhatja. Az életkortól, nemtől, edzettségtől függő elvárt érték el nem érése késztet a hiba, a „palacknyak” felderítésére, további vizsgálatokra.

A fittségi kategóriákat az 1. táblázat mutatja. A nagy populációkon mért aerob kapacitás (fittség) értékek szóródása adja a kategorizálás lehetőségét. Ennek prognosztikus és didaktikus szerepe is van. (A teljesítménypróbákkal összehangolt táblázatokat az ACSM (American College of Sports Medicine) Guidelines Exercise Testing and Prescription 2009-es kiadásában láthatjuk [ACSM, 2009].)

Didaktikus a fittségi kategóriák ismerete, mert segít az elérendő cél kitűzésében, ami minden program elengedhetetlen része. Az „igen gyenge” kategóriából a heti 150–200 perces megfelelő intenzitású mozgásprogrammal 6–8 hét alatt eljut a személy a „gyenge” kategóriába, ami egy-másfél MET-nyi javulást jelent. A betegség esélyének elkerülésére ez 17–44 %-os esélyt jelent – kortól, betegségtípustól, fittség mértékétől, genetikától függően. Bár lenne minden magyar ember legalább közepes fittségű!

A jó kategóriából az igen jó-ba eljutni már sokkal több és intenzívebb edzést kíván. Innen felfelé már teljesítménysportról beszélünk. Ehhez azt is érdemes tudni, hogy bizonyos mozgásmennyiségen – heti 5-6000 kilokalórián, 30–40 km futáson túl – nincsenek további meggyőző védőhatásai az edzésnek.

Motorikus tesztek
az aerob kapacitás becslésére

Nagy esetszámban nem alkalmazható a spiroergometria, költségei, idővonzata és szakértői igénye miatt. Az aerob jellegű teljesítmény azonban jól tükrözi a fittséget. Az iskoláskorúak megismerték a Cooper-féle tizenkét perces futástesztet: a tizenkét perc alatt megtehető táv tükrözi az aerob kapacitást. Persze a motiváltság, a mozgásügyesség, az oxigénfelhasználás mozgásra fordított hatásfoka, az időjárás befolyásolja az eredményt – de önkontrollra is kitűnően alkalmas ez a próba. Az atlétikai pályák hossza lehetőséget ad erre bárkinek. Az EUROFIT teszt-battéria a 20 méteres ingafutást is javasolja zárt helyen, szűkebb udvarban. Ilyenkor hangadó szerkezet serkenti percenként gyorsuló futásra a próbázókat, a teljesített táv (ide-oda futások száma) tükrözi az aerob kapacitást. Az igen kis teljesítőképességűek a hat perc alatt megtehető távval is jellemezhetők (6 Minute Walk). A 600 méter/perc (6 km/óra) alatti teljesítő képességű betegcsoport számára alkalmas ez a próba, amelyet akár a kórház folyosóján is el lehet végezni.

Az egyes kórállapotokban javasolt
testmozgás, edzés

Alapelvek: Ha nincsen terhelhetőséget korlátozó tényező (ischémiás EKG-eltérés, ritmuszavar fellépése, a vérnyomás rendellenes alakulása, mozgató- vagy idegrendszeri eltérés, szubjektív panaszok: szédülés, sápadás, fájdalom) akkor a (mért vagy a számított: 220 mínusz életévek) maximális pulzusszám 55–65 százalékát kiváltó terhelésintenzitást nem haladjuk meg az első öt-hat aerob edzésen. Ez nem okoz fulladást, drámai érzéseket az egészen edzetlen személyeknél sem. Többnyire a gyenge izomcsoportok

foglalkoztatottságának következményei, helyi fáradás késztet tíz perc után egy másféle, de szintén nem intenzívebb mozgás végzésére. A fittségi edzés főrésze legalább 3×10 perces lihegtető, de nem fullasztó mozgássor, gyaloglás, kocogás, szabadban vagy teremben végzett kerékpározás, evezőspadon evezés, aerobik stb. Bemelegítésként gimnasztika, ügyességi és egyensúlyozási feladatok, nyújtás, levezetésként nyújtás, relaxációs gyakorlatok szerepeljenek. A harmadik-negyedik héttől kezdődően, ha lehetséges, a tartamot növeljük 3x15 percre, vagy az intenzitást a 60–70 százalékos pulzusszám elérésére. Az interval jellegű terhelések: 20–60 másodperces nagyobb intenzitás 90%-os pulzusszámig, majd hosszabb, kevésbé intenzív gyakorlatok színezik az edzést, és gyorsítják a fejlődést, de ezek csak panaszmentesség esetében végezhetők. Könnyen megjegyezhető határok: a maximális pulzusszámot a 220 mínusz évek, az egészségvédő aktivitás alsó határát a 170 mínusz évek érték jelzi. Ettől a 170-évek értéktől felfelé terjedő 25 ütésnyi tartományban kezdjük az edzést, és hetek-hónapok múltán „merészkedünk” az intenzívebb „edzések” felé. Az anaerob energiafedezetbe fordulás („anaerob küszöb”) átlagosan a maximális pulzusszám 77 százaléka táján lép fel – persze nagy egyéni változatossággal.
Minden betegségcsoportban bekerült az ajánlásokba a muszkuláris fittség fejlesztése is: hetente két alkalommal rezisztencia edzés, mely növeli a metabolikusan aktív, a zsírt, a cukrot elégető izomzat tömegét, emellett az izomerő növelése is könnyíti a gyakorlatok kivitelezését, és sikerélményt ad. (A súlyzós edzés, az „erőedzés” régebbi fogalmát fedi a valamilyen ellenállással szembeni izomerőkifejtést tükröző rezisztenciaedzés kifejezés.) Gyakran – például sovány COPD-s betegek esetében, vagy a teljesen inaktívaknál először izmot kell fejleszteni, hogy az aerob edzés elvégezhető legyen. A nyolc-tizenkét nagy izomcsoport mindegyikével elvégzendő nyolc-tizenöt ismétlés (egy szet) mintegy háromnegyed órát igényel. A gyakorlat/mozdulat nehézsége érje a maximálisan egyszer kivitelezhető erőkifejtés (1 RM – repetition maximum) legalább hatvan százalékát. Az ilyen nehézségű mozdulat nyolc-tizenöt ismétléssel vált ki helyi fáradást. Mintegy fél perc alatt átállhatunk a következő izomcsoporttal végzendő gyakorlatra. A Google „1RMcalculator” segíthet az intenzitás kiszámításában.

Az aerob – tartós, egyenletes testmozgás – „edzés” az alapvető egészségvédő fizikai aktivitás. A vérzsíreltéréseket ez rendezi hatásosabban, míg a cukoranyagcsere javításában a rezisztenciaedzésnek van kitüntetett szerepe. Ma a kombinált edzéseket tartják a leginkább kedvezőnek minden kórkép esetén, illetve a megelőzésre.

Az intenzitásról szubjektív tízfokú skála is tájékoztat: kezdetben az 5–6. skálaértéket (kezd nehéz lenni) ne lépjük túl sem az aerob, sem a rezisztenciaedzés során. Intenzív a 7–8. skálaértékkel végzett mozgás. A 9-es értéket csak a teljesítménysportban célszerű elérni. (Az eredeti Borg-skála húszfokú, de nincsen minden számhoz szubjektív érzés rendelve.)

„Mindenkinek ajánlott” a heti legalább öt alkalommal, legalább harmincperces (3×10 perces) lihegtető, kissé megizzasztó bármely testmozgás (gyerekeknek legalább ötször egy órás), ezenfelül hetente kétszer rezisztenciaedzés. A diagnózis szerinti különbség csak kivételesen jelent másféle edzésfelépítést.

A szívbetegek mozgásprogramja során elsősorban az intenzitásra kell ügyelni. Előzetes terheléses vizsgálattal kell megállapítani azt a pulzusszámsávot, amelyikben a program alatt tartani kell a beteget. A tünetet okozó intenzitást jelző pulzusszám alatt tíz ütésnyi intenzitást ne haladjuk meg, míg újabb terheléses vizsgálattal nem korrigálható ez az érték. A terhelés alatt folyamatos EKG-monitorozásra egészségügyi intézményben folyó rehabilitációs edzés ad lehetőséget, ám ez csak ritkán szükséges. Különös figyelmet kell fordítani az inzulinnal kezelt cukorbeteg hipo- és hiperglikémiás állapotára, illetve tüneteire. A túl tartós terhelés okozhat hipoglikémiát, ezért ha 4 mmol/l alatti a beteg vércukra, fogyasszon el egy kockacukrot, a hipoglikémiára hajlamos beteg az edzés előtt egy harapásnyi pogácsát. Az autonom neuropátia okozhat szokatlan pulzusemelkedést, a beteg érzetei hiányosak vagy félrevezetők lehetnek. A perifériás neuropátia legfontosabb szövődménye a bőr észre nem vett sebződése, a nehezen gyógyuló seb kialakulása. A „diabéteszes láb” megfelelő zoknival és cipővel, és a lábak edzés utáni gondos megtekintésével kerülhető el. Az edzés úgy hat, mint az inzulin; – a hatásmechanizmusra utaláson kívül ez azt jelenti, hogy úgy is kell bánni a testmozgással, mint az inzulinnal: minden nap, azonos időben, azonos mennyiségben. A krónikus tüdőbetegek (COPD) légszomja, cianózisa, esetleg köpetürítése késztet arra, hogy alapvetően interval jellegű legyen az edzés: fél–két percig intenzívebb, 1–2 percig lazább intenzitású legyen a mozgás. A perifériás érszűkület (claudicatio intermittens) akkor javulhat, ha sokszor ismételten eljutunk a fájdalom felléptéig, tehát interval jellegű legyen a terhelés. A hipertóniások elsősorban a tartós, aerob edzéstől várhatják vérnyomásuk 5–8 Hgmm-es csökkenését, ami 10–22 óra hosszat tart, tehát minden nap végezzenek edzést! Rezisztenciaedzést csak úgy végezzenek, ha megtanulták, hogy az izomerő kifejtése közben is nyitva kell hagyni gégéjüket. Az izomerő-kifejtés e technikáját az egészséges személy is sajátítsa el: hasizomgyakorlat közben, például miközben felemeljük, és visszük a tele vödröket, énekeljünk, szavaljunk, fütyüljünk.

A fitnessztermekben a jelentkezők többsége fogyási szándékkal érkezik. A kövérség ellen jelenleg nincsen jó gyógyszer, de valószínűleg nem csak ezért válik világjárvánnyá. Hacsak nem a sebészre várunk, aki lefarag néhány tucat kiló zsírt rólunk, vagy megrövidíti, beszűkíti a tápcsatornánkat (bariatrikus sebészet), akkor nincs egyéb megoldás: kevesebbet enni és (sokkal) többet mozogni (Apor – Számadó, 2010). Ebben az állapotban is bebizonyosodott, hogy a fittebb kövér embernek jobbak az életkilátásai, mint az ugyanolyan kövér, gyenge fittségűnek. A megfelelő fittség (majdnem) ellensúlyozni képes a zsírfelesleg hátrányait. Ezért: „Ha már kövér, legyen fitt” – következésképpen: „Mérj fittséget, ne csak zsírt.” („Aporizma”)

A „polypill” vérnyomáscsökkentőket, statint, véralvadásgátló aszpirint egy pirulában tartalmazó gyógyszer, amelyet arra fejlesztettek ki, hogy polimorbid betegek részére a gyógyszer bevitele egyszerűbbé váljon, így csökkentve a kardiovaszkuláris rizikófaktorok okozta egészségromlást. Többszörös rizikófaktorok esetén a farmakológiai beavatkozás: egy-két tabletta vérnyomáscsökkentő, vérlipideket rendező egy-két készítmény, elhízás elleni szer (majd ha lesz), a depresszió és az alvászavar gyógyszeres mérséklése, olykor a dohányzásról leszokás gyógyszeres segítése, a mozgatórendszeri panaszok miatt nemszteroid-tartalmú szerek, holott utóbbiak szedése szükségtelen lenne, ha hetente 5–6, vagy legalább napi fél órát szánnánk testmozgásra.

Logikus lenne, ha a veszélyeztetettek és betegek a lakásukhoz közel felügyelt, szakszerű edzési lehetőséghez juthatnának. Két-három felnőtt orvosi körzetből adódhatna az a tizenöt-húsz magas rizikójú vagy rehabilitációra szoruló személy, akit hetente két-három alkalommal valamely közösségi helységben szakember „megtornáztatna”. Sok száz ehhez értő, képesített személy van az országban, akik akár „vándorszolgáltatásként” javíthatnák sokak egészségét, és csökkenthetnék a betegségek fellépésének, romlásának esélyét. Németországban hatezernél több ilyen „szíves klub” működik – de nem csak a szívbetegeknek lenne ezekre szükségük.

Világosan kell látni, hogy a népesség fittségének javítása nem (csak) a betegellátó egészségügy feladata. Ma annyi várható el az orvosoktól, hogy ismételten hívják fel a náluk betegség, szűrés, bármi egyéb panasz miatt megjelenőket a testmozgás, a fittség, az életmódjavítás fontosságára, és érvényes ismeretek és kapcsolatok révén közöljék, hol folyik a közelükben fittség felmérése, hol van felügyelt vagy kötetlen edzésre lehetőség. Az is közismert, hogy az orvos annak a betegnek tanácsol fogyást, aki nála kövérebb, azt inti a dohányzás mellőzésére, aki nála többet szív.

Az MTA-n tartott konferencián (Szőts, 2012) a résztevők kifejezték a testmozgással/fittséggel kapcsolatos egyetértésüket:

1. A megfelelő (az ajánlásokban pontosan rögzített) fizikai aktivitás növeli a kardiorespiratorikus fittséget (egésztest aerobkapacitást: VO2 max), amely az ismert rizikótényezők csökkentésén és azokon túl is jelentősen javítja a személyek betegség- és életkilátásait. E hatás mértéke elérheti a 30–40%-os rizikócsökkenést.

2. A fittség a többi rizikótényezőtől független faktor, javításának hatása szélesebb, mint az egyes rizikótényezők kiiktatására irányuló törekvés, de azokkal együtt alkalmazható.

3. Az egyén és a társadalom közös érdeke élni ezzel a lehetőséggel.

4. Költséghatékony beavatkozások sora létezik a fittség javítására rizikócsoport- és népességszinten egyaránt.

5. Káros mellékhatások és a veszélyek elhanyagolhatóak

6. A fittség/fizikai aktivitás mértékének ismerete segíti a veszélyeztetett/beteg személynek adandó orvosi tanácsot.

7. A beteget ellátó orvos biztatása és adekvát tanácsa a legfontosabb a fittség javításában.

8. A meglévő szakemberek és létesítmények ma is lehetőséget adnának a fittség szélesebb körű javítására.
 

Kulcsszavak: állóképességi teljesítőképesség, kardiovaszkuláris megbetegedések és fittség, rehabilitáció a fittség növelésével, fittségi kategóriák korok és nemek szerint
 

IRODALOM

ACSM –  American College of Sports Medicine  (2009): ACSM’s Guidelines for Exercise Testing and Prescription. Lippincott Williams & Wilkins

Apor P. (1977a): Kardiorespiratorikus diagnosztika fizikai terheléssel. Orvosi Hetilap. 118, 1345–1348.

Apor P. (1977b): Fizikai aktivitás és az ischémiás szívbeteg. Orvosi Hetilap. 118, 513–515.

Apor P. (1989): A fittségi vizsgálat technológiája. Orvosi Hetilap. 130, 1039–1043.

Apor P. (1997): Hypertóniások gyógyítása fizikai aktivitással. Hypertónia- Nephrologia. 2, 172–176.

Apor P. (1999): A belgyógyászati betegek rehabilitációja edzéssel. Orvosi Hetilap. 140, 579–585.

Apor P. (2007): A végstádiumú vesebetegek rehabilitációs edzésprogramja. Orvosi Hetilap. 148, 2047–2050.

Apor P. (2008): IPAQ. Orvostovábbképző Szemle. 15, 3, 80–81.

Apor P. (2009): Fizikai edzés a cukorbetegség megelőzésére és kezelésére. Orvosi Hetilap. 150, 579–587. • WEBCÍM >

Apor P. (2004): A fizikai aktivitás és/vagy fittség mértéke a kardiovaszkuláris kockázat besorolást módosító tényező. Orvosi Hetilap. 145, 1801-1804.

Apor P. (2012): Terhelési „küszöbök” ez egészségvédelemben, a rehabilitációban és a versenysportban. Orvostovábbképző Szemle. 19, 2, 74–77.

Apor P. – Borka P. (2004): A krónikus obstruktív tüdőbetegek izomfogyása és rehabilitációs edzése. Medicina Thoracalis. 57, 15–26.

Apor P. – Pilvein M. – Duba J. – Gyárfás I. (1979): A fizikai aktivitás módszertana akut szívizom infarktust túlélt betegek rehabilitációjában. Orvosképzés. 54, 474–480.

Apor P. – Rádi A.a (2005): A fizikai aktivitás érhatásai. Orvosi Hetilap. 146, 63–68.

Apor P. – Rádi A. (2010): Veterán sportolók. Orvosi Hetilap. 151, 110–113. • WEBCÍM >

Apor P. – Számadó J. (2010): Testmozgás, edzés a kövér gyermek számára. Gyermekgyógyászat. 61, 2, 79–81.

Apor P. – Tihanyi J. – Borka P. (2005): Izomzatfejlesztés a szív- és tüdőbetegek rehabilitációjában. Szakaszos terhelés, rezisztenciaedzés, excentrikus edzés, vibráció. Orvosi Hetilap. 146, 1971–1975.

Gara Imre (szerk.) (2010): Rehabilitációról szívbetegeknek. M. Kardiovaszkuláris Rehabilitációs Társaság–M. Gyógytornászok Társasága–M. Dietetikusok Országos Szövetsége

Szőts Gábor (szerk.) (2012): A fittség mértéke mint a megbetegedések rizikóját befolyásoló tényező. (Magyar Sporttudományi Füzetek IV.) Akadémiai, Budapest