Az Európa keleti térségében folyó bolygótudományi, és különösen a Marssal kapcsolatos kutatás előmozdítása szempontjából fontos nemzetközi esemény zajlott le Budapesten 2012. július 5-7. között. Az Európai Űrügynökség támogatásával rendezett Workshop on Mars – Connecting Planetary Scientists in Europe című találkozó lebonyolításának lehetőségét hazánk űrtudományi eredményeinek elismeréseként is értelmezhetjük (1. ábra). A háromnapos nemzetközi konferenciát az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontja, ezen belül a Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet és a Földtani és Geokémiai Intézet, valamint a NEST (New Europe School for Theoretical Biology and Ecology) Alapítvány közösen szervezte. A lebonyolításban segítséget nyújtott még a Nagy Károly Csillagászati Közhasznú Alapítvány, a Nemzetközi Térképészeti Társulás Bolygótérképezési Bizottság, a Polaris Csillagvizsgáló (Magyar Csillagászati Egyesület) és a Carl Zeiss Technika Kft.

A rendezvény ötlete az Európai Űrügynökségtől (ESA) származik, és a találkozó kiemelt célja volt, hogy minél jobban bevonják a térség szakembereit az ESA munkájába. Az MTA székházában rendezett konferenciát Szász Domokos, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke nyitotta meg, míg a második naptól az MTA Budaörsi úti kutatóházában folytatódott a rendezvény, amelyen összesen 122 érdeklődő vett részt, közöttük 41 külföldi szakember. A 18 országból érkezett kutatók délelőtt hosszabb áttekintő előadásokat hallgattak, illetve adtak elő, bemutatva egy-egy nagyobb témakörben (pl. légkörzés, ásványtan, mágneses tér) az elmúlt négy-hat évben elért tudományos eredmények összefoglalását, míg a térségben zajló kutatási programokról rövid, tizenöt perces előadások nyújtottak áttekintést. A konferencián összesen 42 előadás hangzott el és 29 posztert mutattak be, mindezek között harmincat magyar szerzőktől. A rendezvény második napján reggel a Vénusz elvonult a napkorong előtt, amit a résztvevők a Polaris Csillagvizsgálóból ingyenes „asztroreggelivel” egybekötve tekinthettek meg távcsövekkel is, a második nap délutánján pedig poszterszekció zajlott, amelynek részeként a Nemzetközi Térképészeti Társulás Bolygótérképezési Bizottsága külön bolygótérkép-kiállítást is rendezett. Több tévécsatorna és rádióadás közvetített a rendezvényről, amelyre a felhívás a NASA, a JPL és számos intézmény honlapján szerepelt – összefoglaló pedig az ESA által fenntartott PECS-honlapon, valamint számos hazai online forrásban jelent meg. A konferencia programja a www.konkoly.hu/MPSE honlapon tekinthető meg, ahol fényképek és a rendezvényhez kapcsolódó egyéb hírek is olvashatók. Az alábbiakban néhány kiemelt témakört mutatunk be, és a kapcsolódó országok bolygótudományi munkájáról is említést teszünk – elsősorban a kelet-közép-európai térség szakembereire fókuszálva.

A Marson a kisebb, néhány kilométer átmérőjű vulkáni kúpokat kevéssé vizsgálták eddig, a kutatás főleg a nagyobb képződményekre fókuszált (2. ábra). Petr Broz (Csehország) több ilyen, vulkáni kúpokat tartalmazó területet elemzett, ahol a megfigyelt formák alapján robbanásos vulkánkitörések zajlottak. Ezek egy része száraz kitörés volt, tehát nem a felhevült és kitáguló vízgőz okozta azokat – ugyanakkor olyanok is mutatkoznak a bolygón, amelyeknél vízgőz is jelen lehetett. Utóbbiak elemzése egy újabb módszer az egykori víz előfordulásának kutatásában. Marina Bayton-Sanchez (Spanyolország) szintén apró kúpalakzatokat elemzett, de az északi pólussapka közelében levőket. Ezek eredetét nem sikerült eddig megállapítani, de a megfigyelésekkel összeegyeztethető, hogy vulkáni folyamattal jöttek létre. Itt a sarkvidéken lévő jéggel fellépett esetleges kölcsönhatás járhat cseppfolyós víz megjelenésével – azonban itt is további vizsgálatok szükségesek.

A szerb Goran Salamuniccar bemutatta automatizált kráterkereső és -azonosító szoftverének legújabb fejlesztéseit. A program igen csekély mértékben hibázik az emberi szemmel végzett kráterszámlálásokhoz képest. A módszer fejlesztése fontos a jövőben, ugyanis a Mars felszínét mutató képek számának gyors növekedése miatt a manuális kráterszámlálás irreálisan sok időt és energiát igényelne, ezért egyre nagyobb szerepet játszanak majd az automatizált, szoftveres kráterszámlálások. A Marson több olyan kráter kinézetű mélyedést is azonosítottak már, amelyek túlságosan mélyek, vulkánok oldalán húzódó törésvonalak mentén, néha mélyedések sorához hasonlóan helyezkednek el. A megfigyelések alapján ezek lávabarlangok nyílásai lehetnek. A Romániából érkezett és elsősorban a földi barlangokkal foglalkozó Aurel Persoiu az ilyen feltételezett marsi barlangok jelentőségét tanulmányozza. A vörös bolygón uralkodó erős klímaváltozások révén ugyanis a sarki jég egy része időnként alacsony szélességre, az ott található vulkánok területére vándorol. Ha az esetleg arra előforduló barlangokba jut, akkor belsejükben tovább is megmaradhat, sőt a járatok esetleges beomlása nyomán kifejezetten hosszú ideig konzerválódhat. A marsi barlangok témakörében mutatott be posztert a magyar Deák Márton is.

Az asztrobiológiai szekció keretében Bérczi Szaniszló tartott áttekintést a Marson napjainkban mutatkozó folyásos kinézetű alakzatokról. Ezek jelenleg három csoportot alkotnak: magas szélességű folyásos alakzatok (úgynevezett DDS-folyások, lásd a Magyar Tudomány 2006. évi 11. számában Horváth András és munkatársai cikkét), hasonló megjelenésű lejtősávok, amelyek az egyenlítő térségében mutatkoznak, emellett visszatérő lejtősávok (Recurrent Slope Linea – RSL) néven pedig egy harmadik formacsoport is azonosítható, közepes déli szélességen. Utóbbiak csak az ottani nyáron növekednek, elvileg nem lehet kizárni, hogy folyadék mozgásával kapcsolatban. Az összehasonlító előadás rámutatott a DDS-folyás és az RSL-alakzatok közötti hasonlóságokra és eltérésekre – sajnos a jelenlegi adatok nem elegendőek a cseppfolyós anyag jelenlétének és szerepének igazolására vagy cáfolatára egyik esetben sem. Dietrich Möhlmann (Németország) a bolygó felszínén lévő mikroszkopikus cseppfolyós vízfilmek, illetve sóoldatok megjelenéséről adott áttekintést. Ezek térbeli előfordulásának elemzéséhez az ásványok és a vízjég eloszlását kell együttesen tanulmányozni. Természetesen a hőmérséklet is fontos tényező, azonban megfelelő összetétel esetén akár -60 °C-on is előfordulhat cseppfolyós oldat – több kutatóprogram is elemzi ezeket a lehetőségeket napjainkban.

Kereszturi Ákos az ESA PECS programja keretében dolgozó Mars Asztrobiológiai Csoport munkáját foglalta össze, áttekintve a sark környéki marsi területeken a mai élet lehetősége számára kedvező és kedvezőtlen adottságokat. Ehhez kapcsolódva Marschall Marianna a Mars-szimulációs homok ultraibolya szűrésének laboratóriumi méréseit mutatta be, igazolva, hogy néhány milliméter vékony rétege már elegendő védelmet nyújt a bolygó felszínén várható UV sugárzás intenzitása ellen, miközben elegendő fényt enged át a fotoszintézishez. A szekció végén a cseh Jana Kviderova pedig a Kárpátok magasabb vonulatain megfigyelhető hegyi hóalgák jellemzőit elemezte. Vizsgálataik alapján ezek a fotoszintetizáló mikrobák ideális mélységben találhatóak a hóban, illetve az ideális mélység felé vándorolnak – ahol a magashegyi ultraibolya sugárzás nem túl erős, de a fény még elegendő a fotoszintézishez. Elemzésük rámutathat az esetleges marsi élőlények számára hasznos stratégiára a fotoszintézissel kapcsolatban.

A Mars-analógiák kutatása keretében az osztrák Gernot Groemer tartott előadást munkájukról, amelyeket Spanyolország sivatagos vidékén és Marokkóban végeztek. Összetett programjuk

keretében többféle jellemzőt elemeznek, elsősorban az emberes marsfelszíni munka paramétereit vizsgálják, különös figyelmet fordítva az általuk kifejlesztett Aouda-X kísérleti szkafander használatára, valamint az annak felületén szállított apró szennyeződésekre. Céljuk, hogy megismerjék, miként szállít az űrruha akaratlanul is veszélyes mikroszkopikus anyagokat, illetve miként lehet mindez ellen védekezni majd a Marson.

A bolgár kollégák a kozmikus sugárzásmérés területén szerzett eredményeikről számoltak be. A Mir űrállomás mellett a Chandrayaan–1 űrszondán is üzemelt már detektoruk, közreműködést terveznek az orosz Luna-Globe és az európai ExoMars szondák műszerparkjában is. Szerényebb bolygótudományi eredményeiket Rositza Koleva mutatta be a konferencián – ők még viszonylag messze állnak az ESA-csatlakozástól. Oroszországból a Moszkvai Geodéziai és Kartográfiai Intézetből (MIIGAiK) érkezett Ludmilla Nagyezsdina, aki a Phobos holdról készült eddigi legrészletesebb térképet és domborzatmodellt mutatta be. Az orosz szakemberek a sikertelen Phobos-Grunt küldetés számára készítették új térképüket – reményük alapján idővel sikerül egy újabb küldetést indítani az égitest felé.

Hazánk után Lengyelországból érkezett a legtöbb szakember a konferenciára, összesen tizenkét fő. A lengyel kutatók a WROONA-nevű csoport keretében folytatnak többféle bolygótudományi kutatómunkát Daniel Miege vezetésével, és több előadás keretében mutatták be eredményeiket. Etiópia forró, sivatagos és Szibéria fagyos vidékein elmállott bazaltok színképeit elemezték és hasonlították össze. A kutatómunka alapján az erősen eltérő környezeti paraméterek között is hasonló színképi jellemzőket mutató mállástermék keletkezik – utalva a nehézségre, amellyel a Mars esetében a mállás klímarekonstrukció céljából történő használatánál találkozunk majd. A lengyel szakemberek a Valles Marineris térségében eljegesedésnyomokat azonosítottak, amelyek alapján egykor vízjég lehetett a térségben. Ez meglepő is lehetne, hiszen az alakzatok az egyenlítő térségében mutatkoznak – de egyben bele is illik a bolygó klímaváltozásairól alkotott képbe. Eszerint nagy tömegű hold hiányában a Mars forgástengelye erősen dülöngél, és időnként a pólussapkákról a jég alacsony szélességre vándorol, ekkor keletkeztek egyes vulkánok lejtőin a földi gleccserekre emlékeztető jégárak és feltehetőleg a Valles Marinerisben most azonosított képződmények. A szintén lengyel Karol Severyn saját fejlesztésű laboratóriumi módszerüket mutatta be, amelynek segítségével az égitestek felszínén lévő regolit mechanikai tulajdonságai elemezhetőek.

A magyar szakemberek részéről prezentációk hangzottak el még a marsi folyóteraszok automatizált azonosításáról és marsi meteoritokban talált ásványi deformációkról. A Pécsi Tudományegyetemen készülő bolygótudományi robotmodelleket és működésüket is megtekinthették az érdeklődők a poszter szekció alatt. Bemutatkozott a meteorok megfigyelésére szolgáló automatizált magyar videometeor-hálózat is. Illés Erzsébet a Szaturnusz rendszerének furcsaságairól, a Iapetus holdon megfigyelt egyenlítői gerincről, valamint a gyűrűrendszer jellemzőiről adott áttekintést. Opitz Andrea pedig a Vénusz, a Mars és a Nap körül keringő űrszondák plazmaméréseinek egybevetése alapján elemezte a napszél terjedését a belső bolygók térségében. Bemutatta, hogy az erősen elhúzódó utolsó napfoltminimum idején váltakozó lassú és gyors napszél részecskefelhői közel együttmozgó, azaz korotáló felhőket alkottak. Polgári Márta a hazai úrkúti mangánérckiválás és a marsi vasoxidüledékek közötti párhuzamot elemezte, az ilyen oxidok ugyanis gyakran biogén hatás útján keletkeztek. Barta Gabriella az ELTE TTK doktori programjában e cikk szerzője által indított A Mars földrajza és geológiája című kurzus során végzett kutatómunkáját mutatta be. A földi másodlagos ásványokban mutatkozó oxigénizotóp-anomáliát elemezte, és próbált belőle marsi viszonyokra extrapolálni. Az elméleti munka arra utal, hogy a vörös bolygón a felszín alatt áramló egykori talajfolyadékokból kivált ásványokban a földihez hasonló módon (de biogén segítség nélkül) is kialakulhatnak izotópanomáliák. A Földön az így keletkezett másodlagos ásványok morfológiája kapcsolatot mutat az izotópdúsulás jellemzőjével – noha ez laza összefüggés, a Curiosity rover elemzései nyomán lehetőség nyílhat hasonló ásványmorfológia, izotópkoncentrálódás kimutatására.

A magyar űrtevékenység, azon belül is az űrszonda- és detektorfejlesztés külön szekciót kapott. Itt Szalai Sándor mutatta be a Wigner Kutatóközpont részvételét a Rosetta, Venus Express, Cluster és BepiColombo küldetésekben. Kiemelt projekt a Philae leszállóegységen több műszer hazai fejlesztése is, amelyről Apáthy István számolt be. Szegő Károly az EU FP7 program részeként működő EUROPLANET-programot ismertette, valamint bemutatta, hogy milyen plazmafizikai műszereket fejlesztettek ki a szerencsétlenül járt 1988-as Fobosz–2, később pedig a Mars 96 küldetés számára. Kocsis Gábor a magyar részvételről beszélt az ESEO- (European Student Earth Orbiter) nevű, diákok által fejlesztett európai műholdprogramban. Várhegyi Zsolt a Masat–1 felbocsátásáról és sikeres üzemeléséről számolt be, Bebesi Zsófia a hazai plazmafizikai műszerek fejlesztéséről és eredményeiről tartott rövid ismertetést. Mindezek mellett a diákok a Hunveyor program pécsi eredményeivel, távolról irányítható roverekkel, a soproni Széchenyi István Középiskola diákjai pedig több poszterrel és űrszondamodellekkel jelentek meg (3. ábra). Hudoba György az űrszondás adatok átvitelével kapcsolatban tartott műszeres demonstrációt. Noha a konferencia műszerekre fókuszáló szekciója látszólag nem illeszkedett a programba, a szünetekben folytatott megbeszélések és a végső összefoglalás során egyértelmű lett, hogy a térségben az űrtevékenység mérnöki vonatkozásai kulcsszerepet játszanak a tudományos munka hátterének megteremtésében.

Összefoglalóan megállapítható, hogy a konferencián körvonalazódott, mi jellemzi Kelet-Európában a bolygókutató munkát. A szakemberek néhány szűk területén tevékenykednek, ezekben a témakörökben mély és alapos a szakismeretük, és nemzetközi szinten is élvonalbeli kutatómunkát folytatnak. Ugyanakkor ezek a különálló területek még országok közötti kooperációk esetében sem fedik le olyan mértékben a planetológia, de még akár a Marssal kapcsolatos témaköröket sem, mint Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban. Akárcsak hazánkban, a szomszédos országokban is sok esetben néhány űrszondával kapcsolatos műszerfejlesztés jelentette a munka kezdetét: a térség szakemberei a saját műszereik által végzett mérések értelmezése nyomán indultak meg a bolygótudományi kutatás vonalán.

A továbblépés mindenképpen a kooperáció irányában szükséges, amelynek első mozzanata a csatlakozás lehet az Európai Űrügynökséghez. Bár hazánk közel egy évtizede élen járt ebben a törekvésben, azóta kissé lemaradt, Csehország és Románia is már csatlakozott az ESA-hoz, Lengyelország pedig 2012-ben lesz teljes jogú tag – remélhetőleg hazánk is ezek nyomába lép. A konferencián megjelent szakemberek véleménye alapján az ország technológiája mellett az akadémiai szféra is sokat profitálna mindebből, hiszen oda áramlana a tudás és később az esetleges külföldi, űrtechnikai megrendelések.
 

Kulcsszavak: Mars, Mars-kutatás, planetológia, Európai Űrügynökség (ESA), űrtechnika