Október végén negyvenkét Nobel-díjas, valamint öt Fields-érmes tudós nyílt levelet intézett az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfőihez, illetve az uniós intézmények elnökeihez, amelyben azt kérik, hogy ne csökkentsék az Európai Unió 2014–2020-as költségvetésében a kutatási és fejlesztési támogatás tervezett összegét. A petíció óriási nyilvánosságot kapott, hiszen a vezető napilapok Európa-szerte közölték, és a petícióhoz online aláírással már az első nap több mint negyvenezer kutató csatlakozott. Pálinkás Józseffel, a Magyar Tudományos Akadémia elnökével november elején Gimes Júlia beszélgetett a kezdeményezés hátteréről, és várható hatásairól.
 

Az Európai Unió 2014–2020-ra tervezett költségvetésének előkészítése során nyilvánosságra került, hogy egyes országok csökkenteni szeretnék a kutatás és fejlesztés támogatását. Erre válaszul jelent meg a Nobel-díjas és Fields-érmes tudósok nyílt levele, amelyben azt kérik, hogy az állam- és kormányfők 2012. november 22–23-án az eredeti, az előző költségvetési évhez képest megnövelt összegű javaslatot támogassák. A levélben foglaltakkal magam is egyetértek, az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete 2012. november 7–8-i ülésén is támogattam, hogy a testület az európai akadémiák képviseletében levélben forduljon az állam- és kormányfőkhöz, támogatva a nyílt levélben foglalt kérést. A petíciót aláírók között egyébként sok magyar kutató is van.

Az eddigi kutatási és fejlesztési keretprogramok sikeresek voltak. A 2014-től 2020-ig tartó új programot, amelyet Horizon 2020-nak neveznek, a korábbi pályázati tapasztalatokat is felhasználva tervezték meg, és sokan Európa versenyképessége legfőbb biztosítékának tekintik. Az európai „központi” kutatási fejlesztési költségvetés esetleges csökkentése több szempontból is rendkívül káros lenne. Egyrészt, drasztikusan csökkenne az esélye annak, hogy azokon a tudományterületeken, amelyeken Európa vezető szereppel bír, ezt a pozícióját megtartsa, vagy a lemaradással küzdő területeken versenyképességét növelje. Másrészt jelentősen gyengítené Európa vonzerejét, sőt felgyorsítaná a tehetséges kutatók elvándorlását Európából. De nagyon káros lenne azért is, mert rossz üzenetet küldene az Unió a tagországok felé. Az EU-ban kutatásra és fejlesztésre fordított összegeknek ugyanis csak töredékét teszik ki a keretprogramok, azon belül is az igen sikeres European Research Council által összeurópai versenypályázatokban elosztott pénz, hiszen az egyes országok saját költségvetésükből többet költenek tudományra. A „központi” tudományos költségvetés csökkentése azt az üzenetet közvetítené a tagországok számára, hogy a kutatás és a fejlesztés nem igazán fontos. Ha a tagországok követnék ezt a jónak nem nevezhető gyakorlatot, az Európa tudományos és gazdasági leszakadásához vezetne.

Ön miben látja a korábbi keretprogramok sikerét?

A pályázati rendszerben megszerezhető pénzek óriási versenyt indítottak el az országok és a kutatók között. Nagy nemzetközi kutatási konzorciumok szerveződtek, és ígéretes projektekben kezdődött meg a munka, amelyekben nem csupán európai tudósok vettek részt. A keretprogramokban a pénzek odaítélése és felhasználása jelentős vitákat nem váltott ki, annak ellenére, hogy jól tudjuk: nem létezik olyan pályázati rendszer, amelynek döntéseivel mindig minden résztvevő elégedett.

Magyarország különösen jól szerepelt a kiválósági programokban, például a fiatal kutatók számára kiírt ún. Starting Grant pályázatokon, amelyek egymillió euró körüli összegekkel tették lehetővé, hogy kiemelkedő fiatalok önálló

kutatócsoportokat hozhassanak létre Európában. A később csatlakozott tizenkét ország közül a legsikeresebbek mi voltunk, régebbi uniós országokat is megelőztünk. Ugyancsak jelentős sikereket értünk el a vezető kutatók számára meghirdetett Advanced Grant pályázatokon.

Egy 2012. októberi kimutatás szerint az FP–6-os, illetve FP–7-es keretprogramokban Svájc érte el a legnagyobb sikert. Egy főre vonatkoztatva 111 EUR-t tudott megszerezni, míg a sokkal nagyobb méretű és népességű Németországban ez az összeg „csak” 37 EUR. Magyarország esetében pedig mindössze 19 EUR, aminek számos oka van, de mutatja azt is, hogy a sikeres pályázást illetően van még mit tanulnunk.

Hozzá kell tennem, hogy míg a keretprogramokkal alapvetően elégedett vagyok, hiszen ezek elsősorban olyan kutatásokat támogatnak, amelyekben a sikerhez nagy nemzetközi összefogásra van szükség, a hazánk számára jóval jelentősebb összegeket jelentő, a régiók felzárkóztatását célzó Strukturális Alapok kutatásra és fejlesztésre irányuló pályázati rendszeréről ezt már nem mondhatom el. Az EU regionális politikája ugyanis nem veszi figyelembe azt, hogy vannak olyan országok – ilyen például Csehország, Szlovákia, de ilyen hazánk, vagy Ausztria is –, amelyek erősen centralizáltak. Ezekben az országokban a kutatás és a fejlesztés elsősorban a fővárosban és a nagy egyetemi városokban összpontosul. Magyarországon, a merev uniós elvek miatt, jelentős hagyományokkal rendelkező, igen eredményes fővárosi kutatóhelyek nem részesülhetnek a Strukturális Alap támogatásaiból. Ennek eredménye az, hogy világhírű intézmények komoly gazdasági problémákkal küzdenek, és félő, hogy elveszítik eddigi jelentős kutatási pozícióikat, miközben rengeteg pénz kerül olyan helyekre, ahol nincsenek a kutatásnak hagyományai, megalapozó iskolái, mesterei, nincsenek a háttérben komoly eredmények, és a feltételek hosszú távon sem teremthetők meg. Ezeknek az intézményeknek hiába építenek új épületeket, vásárolnak modern műszereket, valójában érdemben nem tudnak velük mit kezdeni. Véleményem szerint a Strukturális Alapokból a kutatásra és fejlesztésre szánt pénzek egy része nem hasznosul megfelelően. Október végén a visegrádi országok akadémiáinak elnöki találkozóján is beszéltünk erről, és valószínűleg európai szinten is fel fogjuk vetni ezt a problémát. Egyetértettünk ugyanis abban, hogy a mi országainkban a regionális fejlesztés a mezőgazdaság, az infrastruktúra, vagy a munkahelyteremtés szempontjából mást jelent, mint a kutatásban és fejlesztésben.

Tavaly a World Science Forum központi témája a tudomány, a kutatás és a fejlesztés nemzetközi térképének átrendeződése volt, hiszen Kína, India, Szingapúr vagy egyes dél-amerikai országok jelentősen előretörtek a tudományban is. Bizonyára ebből a szempontból is van jelentősége az európai stratégiának, és annak, hogy Európa ne kerüljön a tudományban, és ennek következtében majd a gazdaságban is még hátrányosabb helyzetbe. Mit gondol, lesz eredménye a petíciónak?

Az eddigi keretprogramok sikerének egyik záloga a globális kutatói eszmecsere, a kölcsönös kutatói mobilitás ösztönzése, tehát nemcsak az újonnan feltörekvő országok szívtak el agyakat Európából, hanem Európába is érkeztek kutatók. A Nobel-díjasok és Fields-érmesek, valamint a hozzájuk csatlakozó több tízezer kutató egyértelmű és világos kiállása minden bizonnyal hatással lesz a költségvetési döntésekre. A kezdeményezést az európai akadémiák és kutatási szervezetek is támogatni fogják. Remélem, hogy a döntéshozók odafigyelnek szavunkra, és elfogadják javaslatunkat.