Alapvetések a teendőkhöz
A Vitairat hangsúlyozta a következő elveket:
• Ne fosszuk meg örökségüktől az utánunk jövőket:
természeti forrásainkat csak megújuló képességük mértékében vegyük
igénybe.
• Gondoskodjunk arról, hogy a közvélemény hiteles
tájékoztatáshoz jusson a természet romlásával kapcsolatos civilizációs
válságtendenciákról; segítsük elő a társadalmi felelősségvállalás, a
közügyekben való felelős részvétel mintáinak terjedését.
• Időben térjünk új utakra: az iskolában, az
egyetemeken, a tudomány műhelyeiben olyan tudás megszerzésére és
átadására törekedjünk, amely a földi életlehetőségek gazdag
változatosságának megőrzését szolgálja, és képessé tesz arra, hogy
különbséget tegyünk tudás és információ, fejlődés és növekedés,
szabadság és mértéktelenség között.
• A gazdasági és politikai siker mutatójának többé
ne a nemzeti jövedelem növekedését tekintsük, hanem a hazai (anyagi és
szellemi) források fenntartható használatából származó jövedelmet.
Hogy e jövedelem minél nagyobb hányadát fordíthassuk olyan javakra,
amelyeket mi magunk állítottunk elő, éljünk bátran és határozottan a
hazai piac védelmének valamennyi jogszerű eszközével. Ez az egyetlen
út, amelyen tisztességes megélhetéshez juttathatjuk a munka nélkül,
vagy a létminimum alatt tengődő honfitársainkat (a felnőtt magyar
népesség mintegy 40%-át).
Az ökológiai fenntarthatóság és a tömeges
elszegényedéssel járó szociális problémák megoldása a legszorosabban
összefügg a helyi közösségek önrendelkezésének, az önrendelkezés
gazdasági alapjainak helyreállításával. Ehhez az alábbiak szükségesek:
• az önkormányzatiság és a szubszidiaritás
törvényes feltételeinek megerősítése,
• az agráriumban a helyi adottságokhoz
alkalmazkodó, kisebb léptékű, munka- és tudásintenzív gazdálkodást, és
ennek megfelelő, a nagybirtokrendszer terjedését korlátozó
intézkedések,
• a fenntarthatóságot szolgáló talaj- és
vízgazdálkodási, állat- és növényvédelmi eljárások elterjesztése;
• a megújuló energiaforrások részesedésének gyors
növelése; az energiatakarékosságot ösztönző, adott esetben
kikényszerítő intézkedések bevezetése a termelésben ugyanúgy, mint a
közlekedésben és a közellátás terén.
• Az elkerülhetetlen pályamódosítás (ökológiai
rendszerváltozás) azonban nem hajtható végre törekvéseinkkel szemben
ellenséges nemzetközi környezetben. Szövetségeseket kell keresni
Európában és a nagyvilágban olyan együttműködéshez, amely előnyt
biztosít a kulturális és természeti örökség megőrzésének a rövid távú
üzleti érdekkel szemben, nem áldozza fel a közszabadságot a
kereskedelem szabadságának oltárán, és az önrendelkezést, az ökológiai
fenntarthatóságot fontosabbnak tartja az üzleti hálózatok gyilkos
világpiaci versenyében elért sikernél.
A lehetséges konkrétabb cselekvési területek
Oktatás, kutatás • Tudósok, politikusok keresik a válságból
kivezető utat, jó tanácsokban nincs hiány, de a tapasztalatok azt
mutatják, hogy válságokból mindig azok a nemzetek kerültek ki
megerősödve, amelyek akár csökkenő gazdasági teljesítmény esetén is
növelni tudták a kutatásra és az oktatásra fordított kiadásaikat.
Jelenleg az EU a csökkenő gazdasági teljesítmények mellett is próbálja
növelni e téren a kiadásokat. Ez persze csak kevés tagállamnak
sikerül. Az EU erőfeszítéseket tesz arra, hogy segítse a lemaradókat.
Sajnos Magyarország is a lemaradók közé tartozik. Hasonló a helyzet az
oktatással, annak tartalmát illetően pedig kulcskérdés a
„rendszerszemlélet”, az összefüggések megismertetése. Az iskolákban
hiteles példaképekkel kell, hogy találkozzanak a fiatalok, akiket
követve számukra is fontos lesz kultúránk hagyományainak szeretete,
egy közös értékrend vállalása, az erkölcsi normák befogadása. Az
oktatási folyamat kreatív gondolkodásra nevel, arra, hogy minél többet
megértsen a természet, a társadalom és a gazdaság folyamataiból, meg
tudja különböztetni a jót a rossztól, s később felnőttként képes
legyen élete kisebb és nagyobb kérdéseiben önállóan dönteni. Az
alapvető vitakérdés: a fenntarthatóság alapelveivel összhangban milyen
tartalmú és célú oktatásra és kutatásra van szükség?
Fejlesztések • A számtalan különállóan
működő ágazat, tudományág, szakosított szervezet, az azokat művelő
szakemberek, még ha mind-mind tudásuk javát adják is, túl sok esetben
egyoldalúan értékelik a folyamatokat és a lehetőségeket.
Hasonlóképpen, a „prioritásokat” a saját ágazatuk, diszciplínájuk,
szervezetük működési területe, célkitűzése alapján határozzák meg.
Emiatt egymásnak ellentmondó érvek, programok sokasága van egyszerre
jelen. Így él egymás mellett például nemzetközi, EU- és hazai szinten
is egyfelől a fenntartható fejlődés programja és intézményrendszere,
másfelől a fejlesztések egyoldalú programja és intézményrendszere. Az
összhang hiánya minden cselekvés élét tompíthatja, hatását akár
semmissé is teheti. Az alapvető vitakérdés tehát: milyen tartalmú és
célú fejlesztésekre van szükség, s miképpen biztosítható azok
összhangja?
Gazdaság • A gazdaság működésére vonatkozó
új modellnek az egyik legfontosabb eleme minden bizonnyal – a
természeti és a társadalmi feltételeket messzemenően számításba vevő –
strukturális gazdasági fejlődés. Ezzel a megközelítéssel a
foglalkoztatásban radikális javulást lehetne elérni, és töredékére
lehetne csökkenteni a környezetterhelést. A gazdaságnak át kellene
állnia egy olyan pályára, amelyikben a gazdasági fejlődés a jelenleg a
jövedelemszerzésből kirekesztettek (nem foglalkoztatottak) számára is
megfelelő megélhetési lehetőséget teremt. A munkatermelékenység
növekedése sem feltétlenül jár kevesebb ember foglalkoztatásával. A
munkaidő csökkentésével, részfoglalkoztatással feloldható volna az
ellentmondás. Arra keressük a választ, hogy mi a gazdaság tényleges
szerepe a túlélésben, a fenntarthatóság elérésében?
Jólét • Meg kell változtatni a jólétről, a
kényelemről, a fogyasztásról, a termelésről a sokak által megszokott
elképzeléseket, elvárásokat. Ennek egyik eleme, hogy a
készlettársadalmat át kell alakítani szolgáltatástársadalommá. Nem
szabadna általában a kényelmi szolgáltatásokat biztosító összes eszköz
birtoklására törekedni, meg kell elégednünk az általuk nyújtott, és
esetenként szerényebb szolgáltatások igénybevételével. Tisztáznunk
kell, hogy mik a valós emberi szükségletek, a méltányos
életfeltételek, a mindenki számára – alapvető emberi jogként –
elérhető jóléti körülmények.
Természeti erőforrások • A természeti
erőforrások hatékony használatára, a megújuló erőforrások fokozott
felhasználására van szükség. A fokozatosan elfogyó és
környezetszennyező fosszilis energiahordozókat mielőbb fel kellene
váltanunk a megújuló energiaforrásokkal, ami azonban zökkenő nélkül
már aligha lehetséges, és ez egyúttal az életmód változását is
jelenti. Környezeti szempontból a felhasznált energia összes
mennyisége a meghatározó, még akkor is, ha megújulóból származna az
összes. Mi a teendő a vészesen fogyó természeti erőforrások további
felhasználásával kapcsolatban?
Verseny és együttműködés • A verseny, ha
kiegészülne az együttműködéssel, az jobban szolgálná a közérdeket,
mint a verseny túlhajtása. Ez kulcskérdés mind globális, mind EU-,
mind hazai szinten. Európa is jobban járna, ha megtartaná a területén
ma meglévő termelő tevékenységeket, és mértéktartó arányban engedné
betelepülni keletről a kisebb bérért is dolgozni hajlandó fiatal
munkaerőt, elősegítve egyfajta kulturális, az európai demokratikus
hagyományokat tiszteletben tartó asszimilációt. Ez segítene megőrizni
azt a sokszínű gazdasági szerkezetet, ami Európát eddig jellemezte, és
ami Európa gazdaságának a stabilitását biztosította. Mit tegyünk a
társadalmi együttműködés erősítése érdekében, és miképpen segítsük ezt
regionális, illetve globális keretekben?
Erkölcs • Az ember erkölcsi lény, ami azt
jelenti, hogy rászorul az erkölcs útmutatására. Az etikát úgy
tekinthetjük, mint az élővilágot fenntartó önszabályozás rendszerének
szerves részét. Tudásunk – ezt talán kár volt feledni – mindenekelőtt
a jónak és rossznak tudása. Nincs semleges tudás, mert az ember nem a
tények, hanem az értékek világának lakója. Az újjáépítés csak új
erkölcsök szerint lehetséges: az utódainkért és a földi élet sorsáért
ránk háruló személyes felelősség belátása alapján. Egyetértésre
juthatunk-e abban, hogy milyen értékeket kell közös tevékenységünk
alapjának tekinteni?
Az állam • Az állam nem maradhat semleges –
mint ahogy soha nem is volt az. Feladata, hogy a jót ösztönözze, és a
rosszat üldözze. Arra azonban nem formálhat jogot, hogy maga állapítsa
meg, mi a jó, az igaz és a szép, hanem a politikai és kulturális
párbeszéd szabadságán kell őrködnie különféle kiváltságos csoportok
dominanciaigénye ellenében, ugyanúgy, mint a kultúrát, illetve a
kulturális sokszínűséget korrumpáló és lealjasító törekvésekkel
szemben. Amennyiben a kultúra létértelmezések párbeszéde, úgy
természete szerint nyitott más kultúrák felé. A párbeszéd azonban
mindig egy hagyomány alapján, e hagyomány értelméről és megújításáról
folyik. A környezet jó állapotban való megőrzéséhez is megfelelő
állami szerepre van szükség. Ugyancsak jelentős állami szerepvállalás
szükséges ahhoz, hogy az oktatásra, a tudományos kutatásra, a
művészetek, az irodalom művelésére elegendő forrás jusson. Mit kell
megfelelő és nem megfelelő állami szerepnek tekinteni ezen a téren?
Regionalitás és szubszidiaritás • A régiókra
alapozó társadalomban sokféle értéket elfogadó multikulturális
közösségek alakulhatnak ki, amelyben a társadalom tagjai kölcsönösen
egymásra vannak utalva. Felelős és érdemi részvétel a közügyek
intézésében csak akkor lehetséges és kívánatos, ha léteznek helyi
(regionális, szakmai, munkahelyi, kulturális) közösségek, és ezek
maguk dönthetnek a sorsukról. A részvétel és önrendelkezés feltétele a
dolgok emberi léptékének helyreállítása: lokalizáció és
szubszidiaritás. Mert csak arról tudunk helyesen dönteni, aminek
ismerjük a helyét. Minél nagyobb a távolság a döntésben érintettek és
a döntéshozók között, annál valószínűtlenebb, hogy jó döntések
szülessenek. Miért fontosak a helyi közösségek, mihez és milyen
garanciák kellenek saját közügyeik intézéséhez, s mikor, hol és miben
célszerű támogatást kapniuk?
A TSZK Vitairata hosszú (40–50 év) időszakra
vonatkozik. A fenntarthatóság elvét szeretnénk érvényesíteni.
Elsősorban Magyarországra koncentráltuk a helyzetértékelést, illetve a
túlélésre való tudatos felkészülés néhány cselekvési programját. A
mindenkori kormányok számára a kritikus folyamatokra és a cselekvési
eljárásokra hívjuk fel a figyelmet. Tudjuk, hogy ezek csak hosszú
időszak következetes munkájával valósíthatók meg. Abban, amit
intézkedési lépéseknek javasolunk, kevés a teljesen új gondolat.
Újdonság viszont, hogy mindezeket belehelyeztük egy átfogó és erősödő
veszélyhelyzetbe, ami kikényszeríti a kemény intézkedéseket.
Kérés az Olvasókhoz • Jelen cikk szerzői a TSZK Vitairatát, illetve a
TSZK belső vitáiból vett szemelvényeket használták fel a kézirat
összeállítása során. Kérjük az Olvasót, fejtse ki véleményét a leírt
gondolatokról. Tudjuk, hogy nézeteinket sokan kétkedéssel fogadták, és
a megvalósítás lehetőségeiről igen eltérő véleményt alakítottak ki.
Várjuk a véleményeket, illetve újabb ötleteket, tanácsokat.
Kulcsszavak: fenntartható fejlődés, fenntarthatósági stratégia,
erőforrások kimerülése, ökológiai és társadalmi válság, túlélés,
klímaváltozás
IRODALOM
Anon (1992): World Development Report
1992, Development and the Environment. Oxford University Press, Oxford
Brundtland, Gro Harlem (1987): Our Common
Future. Martinus Nijhoff Publishers, Dordrecht, The Netherlands
Csikszentmihályi Mihály (2000): The Costs
and Benefits of Consuming. Journal of Consumer Research. 27, 267–272.
Daly, Herman E. – Cobb, John (1989): For
the Common Good. Beacon Press, Boston
Daly, Herman E. (2005): Economics in a
Full World. Scientific American. 293, 3, 100–107.
doi:10.1038/scientificamerican0905-100
Meadows, Donella – Randers, J. – Meadows,
D. (2005): A növekedés határai Harminc év múltán. Kossuth, Bp.
Easterlin, Richard A., (1995): Will
Raising the Income of all Increase the Happiness of All?. Journal of
Economic Behavior and Organization. 27, 1, 35–47.
Faragó Tibor (2007): A globális
éghajlatváltozás veszélye és a nemzetközi egyezmények. Külügyi Szemle.
6, 1, 79–94.
Gyulai Iván (2012): Fenntartható fejlődés.
Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány, Miskolc
Hicks, John R., (1939): Value and Capital:
An Inquiry into Some Fundamental Principles of Economic Theory.
Clarendon Press. Oxford, UK
Kahneman, Daniel (2003): Maps of Bounded
Rationality: Psychology for Behavioral Economics. The American
Economic Review. 93, 5, December, 1449–1475. •
WEBCÍM
Lányi András (2011): Miért
fenntarthatatlan, ami fenntartható? A környezetbarát gazdálkodás és a
közösségi vállalkozás esélyei egy aprófalvas régióban. In: Kerekes
Sándor – Szirmai V. – Székely M. (szerk.): A fenntartható fogyasztás
környezeti dimenziói. Aula, Budapest, 197–238.
Marshall, Julian D. – Toffel, Michael W.
(2005): Framing the Elusive Concept of Sustainability: A
Sustainability Hierarchy. Environmental Science and Technology. 39, 3,
673–682. •
WEBCÍM
Max-Neef, Manfred (1995): Economic Growth
and Quality of Life. Ecological Economics. 15, 115–118. •
WEBCÍM
Meadows, Donella H. – Meadows, D. –
Randers, J. (1992): Beyond the Limits. Chelsea Green Publishing Co.,
Post Millis, Vermont
Mebratu, Desta (1998): Sustainability and
Sustainable Development: Historical and Conceptual Review.
Environmental Impact Assessment Review. 18, 6, 493–520. •
WEBCÍM
Polányi Károly (2004): A nagy átalakulás.
Korunk gazdasági és politikai gyökerei. (Második, átdolgozott
kiadás.). Napvilág, Budapest
Riegler, Josef – Moser, Anton (2001):
Ökoszociális piacgazdaság. Agroinform, Budapest
Schmidheiny, Stephan (1992): Changing
Course: A Global Business Perspective on Business. The MIT Press,
Massachusetts •
WEBCÍM
Schmuck, Erzsébet (szerk.) (2010):
Jövőkereső: a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács jelentése a magyar
társadalomnak. Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács, Budapest •
WEBCÍM
Schumacher, Ernst F. (1991): A kicsi szép.
Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest
Simai Mihály (2001). Zöldebb lesz-e a
világ? A fenntartható fejlődés szerkezeti problémái a XXI. század
elején. Akadémiai, Budapest
Tinbergen, Jan (1979): R.I.O. jelentés.
Budapest: Közgazdasági és Jogi
Végh László – Hetesi Zz. – Szám D. (2008):
Utolsó kísérlet. Híradás a Föld állapotáról. Kairosz, Budapest
Vida Gábor (2007): Fenntarthatóság és a
tudósok felelőssége. Magyar Tudomány. 12, 1600–1606. •
WEBCÍM
Scazzieri, Roberto – Sen, A. – Zamagni, S.
(eds.) (2008): Markets, Money and History. Essays in Honor of Sir John
Hicks. Cambridge University Press, Cambridge (UK)
LÁBJEGYZET
* A megalakulást Láng
István kezdeményezte, a Kört az általa meghívott szakértők (Bartholy
Judit, Faragó Tibor, Fülöp Sándor, Gyulai Iván, Hetesi Zsolt, Kerekes
Sándor, Lányi András, Nováky Erzsébet, Vida Gábor) hozták létre. A
TSZK alakuló ülésén a tagok Kerekes Sándort bízták meg a tevékenység
napi szinten való összefogásával és koordinálásával.
<
|