„– Te mit tervezel? Hol fogsz élni?

– Tudod, a barátnőm, ő nagyon vissza akar menni Kínába.

– És te mit szeretnél?

– Én nagyon szeretek itt is.

– Akkor?

– Hát én majd itt is és ott is leszek.”¹
 

Nem voltam könnyű helyzetben, amikor felkértek a tanulmány megírására. Megkértek, hogy nem szakmabeliek számára mutassam be, mit tudunk napjaink magyarországi migránsairól. A tanulmányt megtölthettem volna számomra izgalmas definíciós különbségek, jogi passzusok, módszertani dilemmák sorával – ez a megoldás Önök számára viszont érdektelen lett volna. Telezsúfolhattam volna leíró jellegű táblázatokkal, ábrákkal, ahol elemi összefüggések sorával széles körűen, de sekélyesen vázoltam volna a migránsokról kialakult képet – ezt a megoldást még én is untam volna. Ismertethettem volna az elmúlt években született kutatások főbb témáit és eredményeit – ez a megoldás sem lett volna az igazi, hiszen Önök légüres térben kaptak volna szeleteket napjaink kutatási irányairól. Végül arra jutottam, hogy inkább elmesélem, én hogyan látom Magyarország úgynevezett harmadik országból származó migránsait, vagyis azokat a nem turistaként, látogatóként vagy menekültként hazánkban tartózkodó külföldieket, akik nem az EU-országok állampolgárai, de nem váltak magyar állampolgárrá.²

Néhány olyan alapozó jellegű kérdés megválaszolása után, mint például, hogy kik is a migránsok, hányan vannak, és miért vannak itt, lényegében azt próbálom érzékeltetni, hogy miért nem találom kifejező szónak a bevándorlót.

Migránsok Magyarországon

Kezdjük a leggyakrabban elhangzó kérdéssel: Hány migráns él Magyarországon? A hivatalos statisztika szinte lehetetlenné teszi a kérdés megválaszolását. Annyit azonban biztosan ki lehet jelenteni, hogy Magyarország nem tekinthető a migráció szempontjából befogadó országnak. A KSH adatai 445 ezer külföldön születettről szólnak, akik legnagyobb csoportját a Romániában születettek alkotják.

Látható, hogy a külföldön születettek számottevő része olyan környező országokból származik, ahol a magyar kisebbség száma jelentős, ezért feltételezhetően az onnan migrálók körében többségben vannak a határontúli magyarok, akik nyelvükben, kultúrájukban hasonlóak a magyarországi magyarokhoz, ezért integrációjuk, munkaerő-piaci részvételük egészen más jellegű kérdéseket vett fel, mint a kultúrájukban és akár kinézetükben a többségi társadalomtól különböző migránsok. Ha tehát általánosságban beszélünk magyarországi migránsokról, akkor ne a kínaiak jussanak először az eszünkbe, hanem a környező országokban született magyarok.

Származás szerint a magyarországi migránsok közössége a magyar identitásúak rendkívül magas aránya ellenére is rendkívül heterogén. Ezt kiválóan szemlélteti, hogy az itt élő nyolcszáz afrikai közel negyven országból érkezett. A határon túl született magyarokon kívül csak nagyon kevés, származási alapon markánsan elkülönülő közösséget ismerünk, például a kínaiakat, vietnamiakat, törököket vagy a nyelvükben és kultúrájukban nagyon hasonló muszlim hagyományú országokból érkezőket.³

A nagy befogadó országokhoz hasonlóan, Magyarországon is a migránsok elsősorban a jobb megélhetési esélyeket nyújtó, a társas helyzetek szempontjából gyümölcsözőbb nagyvárosokban, elsősorban Budapesten telepednek le. A harmadik országból érkezők 42%-a budapesti, de ugyanez az arány az egyiptomiak, a kínaiak, az irakiak vagy a vietnamiak esetében 80% feletti.

A migránsok többsége, ha ma dönthetne, akkor is Magyarországra költözne. Elenyésző köreikben azok aránya, akiknek társadalmi státusza romlott volna a migráció következtében. A migrációs döntés hátterében leggyakrabban a gazdasági motiváció áll, munkalehetőség kínálkozott, vagy vállalkozás indításának céljából érkeztek Magyarországra. Nem ritka azonban a tanulmányi motiváció sem, a muszlim hagyományú országból érkezők körében pedig ez domináns ok. Ennek oka, hogy ez a közösség a „legöregebb”: körükben jelentős azoknak a száma, akik az államszocializmus idején „baráti” szocialista országokból, tanulmányi programok keretében érkeztek Magyarországra, majd itt folytatták életüket.

Kis mértékben nagyobb a migránsok között a férfiak aránya, mint a többségi társadalomban, de az igazi különbségek származási országok szerint tapasztalhatóak: míg a mongolok esetében túlnyomó többségben vannak a nők, addig az arabok, törökök a tükörképeik, itt a férfiak aránya magas. A 2008-as KSH-adatok szerint a migránsok körében túlsúlyban vannak a 15–39 évesek és a 40–59 évesek; előbbiek 48, utóbbiak 31 %-ot képviselnek. A gazdaságilag aktív korúak aránya meglátszik a foglalkoztatásban is, a 2009-es OEP-adatok szerint 71% foglalkoztatott vagy vállalkozó, addig ugyanez az arány a teljes lakosság körében mindössze 39%. Kováts András (2012) nem véletlenül hangsúlyozza, hogy a magyarországi migránsok sikeresek, hiszen kedvezőbb demográfiai, társas, iskolázottsági és foglalkoztatási mutatókkal jellemezhetőek, mint a többségi társadalom.

Migránsok a globális világban

A migránsok ugyanazt akarják, mint mi, nem migránsok, de agilitásuk, nyíltságuk és bátorságuk folytán a lehetőségeik nem annyira egy helyhez kötöttek, mint számunkra. Boldogságuk és gyarapodásuk horizontját kevésbé korlátozzák az országhatárok, nagyobb térben „játszanak”. Napjaink világában, a globális világban számos eszköz támogatja azt, hogy családi, baráti életünk vagy karrierünk ne egy helyen valósuljon meg. A technológiai eszközök relatív olcsósága és elterjedtsége az eddiginél sokkal intenzívebb és rendszeresebb kapcsolattartást és utazást tesz lehetővé. Gondolhatunk itt olyan kommunikációs eszközökre, mint a telefon, a fax vagy az internet, de gondolhatunk a repülő vagy más közlekedési eszközök egyre sűrűbb hálózatára és relatív olcsóságára is. Az infrastrukturális és technológiai fejlődés mellett külön szót érdemel a globális intézményi háttér fejlődése is. Száz évvel ezelőtt például nem léteztek a maihoz hasonló feltételei a globális üzletnek vagy munkavállalásnak, gondolhatunk itt a bankrendszerre, az egyetemes üzleti normákra vagy jogi lehetőségekre. Említhetjük továbbá a multikulturalizmus és az emberi jogokon alapuló politikai rendszerek térnyerését, aminek köszönhetően több értelemben is megszűntek a különbségek az őslakosok és a migránsok között, illetve a kulturális sajátosságok és kötődések reprezentációja szabad utat kapott.

Magyarország a hazánkban élő közép- és fiatalkorú migránsok számára gyakran csupán migrációs karrierjük egy állomása. Míg például az Ukrajnából érkezett magyarok és ukránok körében többségben vannak azok, akik feltétel nélkül szeretnének magyar állampolgárságot, jelentős azok aránya is, akik csak feltételekkel, jelenlegi állampolgárságuk el nem vesztése mellett szeretnének magyar állampolgárrá válni, addig a Törökországból, Vietnamból és Kínából érkezett migránsok körében kisebbségben vannak azok, akik számára a magyar állampolgárság feltétel nélküli cél lenne.

Sokszor a magyar állampolgárság nem végcél; hanem egy olyan eszköz, ami saját vagy családjuk migrációs stratégiájának megvalósítását teszi lehetővé. Gondoljunk csak arra, hogy a magyar állampolgársággal egy sor uniós jog is jár, amelyek megkönnyítik a további migráció, a harmadik országbeli munkavállalás lehetőségét.

A migránsok céljaik elérése érdekében – ne felejtsük, hogy ezek nagyon hasonlóak a többségi társadalom céljaihoz – tudatosan vagy sodródva – akárcsak a mi esetünkben – különböző stratégiákat folytathatnak. Örkény Antal és Székelyi Mária három tipikus stratégia profilját vázolták fel: asszimilációs, szegregációs és transznacionális. Az első kettőt a következőképpen jellemzik: egy migráns „elkövethet mindent annak érdekében, hogy átvegye az ország szokásait, megtanulja a nyelvét, állampolgárságot szerezzen és véglegesen letelepedjék. Lehetőségek híján vagy belső meggyőződésből azt az utat is választhatja, hogy saját diaszpórájánál keres menedéket, a migráns társak segítségével keres munkát, jobbára csak az anyanyelvét használja, nem barátkozik magyarokkal, azaz a befogadó társadalom tagjaitól szegregált módon él.” (Örkény – Székelyi, 2009, 116.)

Manapság azonban egyre gyakoribb a transznacionális stratégia. Ennek lényege, hogy a migráns nem akar magyar állampolgárrá válni, gondolkodás nélkül továbbáll, ha máshol jobb gazdasági lehetőségek adódnak. Ezért nem beszélnek, és nem is akarnak megtanulni magyarul, a gyerekeiket nemzetközi iskolákba járatják. Kapcsolati hálójuk rendkívül gazdag, de zárt: sem a magyarok, sem a többi migráns csoport iránt nem éreznek különösebb bizalmat – igaz, nem is ellenségesek velük szemben. Bár nem mutatnak különösebb érdeklődést a származási országuk politikai, sport vagy bulvárhírei iránt, mégis rendkívül intenzív kapcsolattartás jellemzi őket a származási országukban élőkkel. Általános értelemben a szerzők így fogalmazzák meg a transznacionális migráns lényegét: „A transznacionális migráns kognitív eszközkészlete (mindennapi interakciós normák, nyelv, ismeretek, öltözködés stb.) egy széles palettán mozog és a lokalitástól függően, rugalmasan igazodik a lokális elvárásokhoz.” (Örkény – Székelyi, 2009, 116.)

A modell szerint a kínai, török és vietnami migránsok között találjuk legnagyobb arányban a transznacionális stratégiákat. Az ukrajnai magyarok és muszlim hagyományú országokból érkezők többségére az asszimilációs stratégia, az ukránokra pedig a szegregációs stratégia jellemző.

A transznacionális társadalmi térben való részvétel sajátos, egy meghatározott lokalitáshoz nem köthető élethelyzeteket teremthet. Ilyen élethelyzetben lehet például az a Budapesten élő vietnami anyuka, aki a szülői értekezlet után megbeszéli lányával matematika érdemjegyeit, majd másnap a Hanoiban ébredő alkalmazottainak Skype-on tart eligazítást. Vagy a Budapesten tanuló török egyetemista, aki a nyári szünetben magával viszi magyar menyasszonyát, hogy bemutassa Ankarában élő családjának és barátainak. Vagy a Magyarországra is járó mongol Sárga Újságot olvasó büfés, aki közben fél füllel a budapesti közlekedési híreket hallgatja a rádióból. Napjainkban a nemzetközi migránsok jelentős hányada éli meg, hogy társadalmi életének különböző szeletei akár nagyon különböző kontextusokban, más és más szabályok szerint zajlanak (Várhalmi, 2009).

A migránsok mindezek ellenére nem gyökértelenek, hanem egyszerre több helyhez is tartoznak. Életük, legyen szó karrierről, életszínvonalról, családról vagy jövőbeli tervekről egyszerre több vonatkoztatási pont mentén szerveződik: a származási ország, a befogadó társadalom közege és a diaszpóra közössége. Egy migráns hozzászokik a folyamatos hasonlítgatáshoz, mérlegeléshez, minden szituációban újraértelmezi és újra elhelyezi magát. Ez a sokdimenziós látásmód áthatja a mindennapokat, így számos izgalmas példát rejt magában. Kínai és vietnami fiatalok körében például nem ritka, hogy nem feltétlenül magyarországi, de mindenképpen migráns származási országbelit tartanak ideális partnernek – úgy gondolják, hogy csak egy hasonló helyzetben élő értheti meg őket (Barna et al., 2012). A többszörös kötődés egyszerű formában érhető tetten az ünnepek megtartásában is. A Magyarországon élő legtöbb vietnami például egyaránt ünnepli a karácsonyt, a húsvétot és a holdújévet. Karácsonykor karácsonyfát állítanak, húsvétkor megékezik a nyúl, holdújév alkalmával összegyűlik a diaszpóra, és tradicionális ételek kerülnek az asztalra, az „otthon” dallamaira hívják egymást táncba.

A transznacionalizmus természetesen a munka világát is áthatja. Például a kínai, a török vagy a vietnami vállalkozó jellemzően saját köreikben, a többségi társadalométól gyökeresen eltérő struktúrák kereteiben belül dolgozik és érvényesül. Általánosságban elmondható, hogy a migráns vállalkozói csoportok jellemzően nem termelői tevékenységet folytatnak Magyarországon, hanem a transznacionális üzleti kapcsolataikra támaszkodva a kereskedelemben érdekeltek. Itt olyan erőforrásokra támaszkodhatnak, olyan üzleti stratégiát alkalmaznak, amely a tranzakciós költségek és a kockázatok csökkentését, valamint rugalmasságot eredményez. Ez a zártság értelemszerűen védőhálót is teremt, exkluzív hozzáférést biztosítva az olyan kollektív előnyökhöz, mint az olcsó munkaerő utánpótlása, valamint az értékes kapcsolatok vagy piacok birtoklása. Számos példával lehetne szemléltetni a sajátos, transznacionális térben létrejövő jellegzetességeket, stratégiákat, a helyszűke miatt elégedjünk meg eggyel, az áthozás-kireptetés jelenségével. Ilyenkor egy vállalkozó az anyaországból hív munkaerőt, aki jellemzően a tág értelemben vett család tagja, de lehet egyszerűen csak földi is. Az áthozott migráns eleinte alacsony munkabérért vagy csupán koszt-kvártélyért dolgozik egy vállalkozásban. Cserébe biztosítják számára a munkát, a szállást, valamint segítenek hivatalos ügyeit elrendezni. Mindeközben az áthozott végigjár egy szocializációs folyamatot is: megismeri a helyi viszonyokat, ismeretségekre tesz szert, elsajátítja legalább alapfokon a magyar nyelvet. Egy idő elteltével, amikor mindenki „úgy érzi, hogy felkészült”, megtörténik a kireptetés. Segítenek saját vállalkozásának beindításában, összehozzák emberekkel, hiteleznek neki, vagy árut adnak bizományba. A kireptetés során olyan vállalkozás jön létre, ami akár szövetségesként, akár értékesítőként szorosan kapcsolódik a „kibocsátó” vállalkozáshoz. Így a „kibocsátó” vállalkozás üzleti súlya növekszik (Várhalmi, 2010).

A migráns, aki nem bevándorló

Belátható tehát, hogy a migránsokról élő közkeletű kép sokszor hamis. Ha belegondolunk, a migráció transznacionális jellege szépen illeszkedik a körülöttünk egyre inkább kiteljesedő globális világ képébe. Ennek mi, nem migránsok is részei vagyunk, tegyünk csak fel magunknak néhány kérdést: Milyen divattrendek alapján is öltözködünk, milyen zenét is hallgatunk? A magyar futballbajnokságban vagy Bajnokok Ligájában szurkolunk csapatoknak? Nem olvastuk-e érdeklődéssel a legutóbbi amerikai elnökválasztás részleteit? Ám a migránsok transznacionalizmusa és a többségi társadalom globalizmusa között van különbség. Míg a globalizáció inkább a nemzetköziséget hordozza magában, ahol a lokalitások határai elmosódnak, addig a transznacionalizmus a lokalitásokba ágyazódva, azokat felértékelve és összekötve hoz létre valami újat.

Végezetül az a kérdés maradt nyitva, hogy miért nem találom eléggé kifejezőnek a bevándorló szót. Bízom benne, hogy a fentiek után nem kell túlmagyaráznom. Egyszerűen azért, mert ez a szó hamis képet sugall napjaink migrációjának természetéről. A bevándorló szóban a hangsúly azon van, hogy emberek „bejönnek”, szerintem pedig nem ez a lényeg. Ha a migráció jellegzetességeit úgy vizsgáljuk, hogy az állandó mozgás, az egyszerre több helyhez való tartozás helyett a „bejövésre” helyezzük a hangsúlyt, akkor napjaink integrációs kérdéseire nem találhatunk életszerű válaszokat.
 

Kulcsszavak: migráció, transznacionalizmus
 

IRODALOM

Barna Mária – Nguyen, L. L. A. – Várhalmi Zoltán (2012): Az én házam egy keleti ház a nyugati világban – Nemi szerepek és beilleszkedés a konfuciánus és muszlim hagyományú országból származó bevándorlók körében. ICCR Budapest Alapítvány • WEBCÍM

Kováts András (2012): Bevándorlók és siker. Konferenciaelőadás

Örkény Antal – Székelyi Mária (2009): Az idegen Magyarország: Hat migráns csoport összehasonlító elemzése. In: Bevándorlók Magyarországon: Az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet és az ICCR Budapest Alapítvány által végzett kutatás zárótanulmányai. 81–123. • WEBCÍM

Várhalmi Zoltán (2009): Kísérlet a transznacionális kötődések empirikus megragadására. Kötő-Jelek. ELTE TÁTK, Budapest, 11–33.

Várhalmi Zoltán (2010): A budapesti kínai és vietnami gazdasági klaszterek néhány jellegzetessége. In: Hárs Ágnes –Tóth Judit (szerk.):Változó migráció, változó környezet. MTA KI, Budapest, 173–189. • WEBCÍM

LÁBJEGYZETEK

1 Részlet egy kínai vállalkozóval készült interjúból (Várhalmi, 2010). <

2 Az Európai Integrációs Alap által támogatott kutatások célcsoportja a harmadik országból származó migránsok, így hiába származik a legtöbb migráns Romániából, napjaink kutatásai nem összpontosítanak rájuk.  <

3 Lényegében az arab országokból, Afganisztánból és Iránból érkezetteket értem alatta. <