Nemek és igenek

A könyv címe kissé félrevezető. A két kiváló pszichoanalitikus a nemekkel és igenekkel fricskát ad az olvasónak. Nem a társadalmi nemről szól ugyanis a könyv, hanem valami egész másról. A budapesti pszichoanalitikus és tudománytörténész Mészáros Judit négy kiváló interjújában és a svájci és összeurópai klasszikus pszichoanalízis egyik vezetője, Haynal André, azaz Haynal András öninterjújában és két esszéjében bemutatja, hogyan vált valaki vezető pszichoanalitikussá a 20. század közepi Európában. Nem a szerzői szándékban, hanem az olvasói hatásban dezillúziós könyvről van szó. Azt várnánk, hogy a „magyar származású” Haynal André elmondja, milyen volt egy nagy múltú történelmi, erdélyi polgári családban, liberális értelmiségi hitvallás keretében, Erdélyben és Budapesten felnőni, s hogy ennek a szemléletnek milyen szerepe van a mai világgal szembeni ellenállásban. Ehelyett azt kapjuk, márpedig a hivatásos pszichoanalitikusok rendkívül érzékeny és mindennel szembeérző, ugyanakkor nem cinikus és nem feszültségnövelő attitűdjével, hogy rendkívül nehéz volt egy nagypolgári orvos családban felnőni. Nem volt kikövezett út egy szigorú kálvinista, személytelen és sokszor érzelmeit visszafojtó anya és egy munkamániás, feltehetően szoknyavadász, a gyermekkel szemben inkább követelményeket és szigort, mintsem szocializáló beszélgetéseket megvalósító és ugyanakkor igen gyakran távol lévő apa mellett felnőni, és megtalálni azt a liberális értékrendet, amely Haynal Andréra annyira jellemző lesz. Nemcsak a pszichoanalízis, de a 20. századi magyar eszmetörténet és családtörténet szempontjait is fűszerezi, hogy ez a szigorú és az interjúkban igen kevéssé liberálisnak leírt apa nem más, mint a magyar orvostörténet egyik 20. századi kultuszfigurája, Haynal Imre. A kiemelkedő belgyógyász, rendíthetetlen tartású orvoskolléga, sok-sok tucat ember megmentője és bújtatója, aki az 1950-es évek nehézségei közepette is példás orvosi magatartást mutatott, klasszikus orvosminta volt, akit mint apát egyáltalán nem könnyed liberális mesefiguraként ismerünk meg fia beszámolójából.

A könyv rendkívül érdekfeszítően mutatja be a családtörténet keretében azt az összetett értékrendet, amely az egykorvolt magyar polgárságot jellemezte. Szeretném hangsúlyozni, hogy Haynal számára egy egykorvolt világról van szó. Haynal Andréban semmilyen nosztalgia nincs. Úgy érzi, hogy a monarchia egykori világa, amelyben a kétnyelvűség természetes volt, s amelyben az is természetes volt, hogy a rokonok hol Csernovicben, hol Breslauban, hol éppen Bécsben kóvályogtak az egyetemen, mára végleg eltűnt, és sokféle gondunk forrása is valójában ebből fakad. Egy hasonló munkát ismerek, bár az nem interjúkon alapul. A szintén magyar pszichoanalitikus Franz Alexander, azaz Alexander Ferenc The Western Mind in Transition: An Eyewitness Story című, a hidegháború közepén megjelent könyvének első része egy Haynal André életét közel fél évszázaddal megelőző korszakot mutat be a pszichoanalitikus szemével, Alexander Bernát és körének, a századforduló nyüzsgő Budapestjének világát, mint az egykorvolt harmónia világát.

Haynal André könyvének különös érdeme, hogy miközben a pszichoanalízis történészei számára fontos forrás, emellett a magyar eszmetörténet és családtörténet számára is elengedhetetlen. Mészáros Judit méltó partner. Minden tolakodás nélkül, de a kínos témákra is igen érzékenyen (Milyen szerepet játszottak életedben a nők? Kik voltak az első fontos női szereplők? Miről beszéltetek ezzel vagy azzal?) visszatérve hozza ki interjúpartneréből az igazi önvallomást. Megtudjuk azt, hogy milyen nagy szerepet játszott Haynal André szocializációjában az egyik oldalon az a szigorú, mind emberi tartásában, mind pedig elvárt tudásrendszerében az a humanista értékrend, amit

a budai ciszterek jelentettek számára. Miért volt fontos a családnak, hogy olyan messzire járjon iskolába? Azért, mert a közeli rendház túl jobboldali volt. Mi mindent tanult meg a jövendő orvos a kultúra értékeiből és a nehéz helyzetekkel való szembenállásból az atyák világában. A másik rendkívül érdekes mozzanat, hogy milyen fontos szerepet játszott egy apapótlék nagybácsi, az ideszármazott, főképp német nyelvű, részben zsidó menekült, akinek Haynal André nemcsak az üldöztetésekkel kapcsolatos érzékenységet, hanem a német kultúrára érzékeny antennákat és a német nyelvet is köszönhette. A nehéz 50-es éveket, 1956 drámai heteit André Haynal, az emigráns, mindenféle patetizmus nélkül, tárgyszerűen jellemzi. Tárgyszerűen írja le, milyen véletlenek sorozatának köszönheti, hogy éppen időben meg tudott szökni, mint az egyik forradalmi diáktanács vezetője, s azt is részletesen és patetizmus nélkül mutatja be, hogyan válik az 1960-as, 1970-es években Svájcban először német nyelvű, majd francia nyelvű pszichoanalitikussá. Hogyan jeleníti meg a középutas kompromisszumokra törekvést mind az európai, mind a svájci Pszichoanalitikus Társaságban. Mindezt a pszichoanalízis történésze számára rendkívül adatgazdagon, mégis mindenféle személyes hősieskedés nélkül mutatja meg. Úgy kapunk betekintést a pszichonalitikussá válás szocializációjába, hogy egyúttal állandó őszinte visszanézést is kapunk, s ha úgy tetszik, Haynal André saját pszichoanalízisét is végigkísérhetjük. Azt, ahogyan szembenézett saját szüleihez való viszonyával és múltjával.

A könyvet kiválóan szerkesztett teljes Haynal André bibliográfia egészíti ki, valamint két tanulmányának fordítása a depresszióról és a kreativitásról, illetve a fanatizmusról. Az öninterjú ugyancsak a fanatizmus kérdéseit próbálja feszegetni, s az irracionalitás kérdései körül mozog. A recenzensnek egyetlen csalódása van a könyvvel kapcsolatban, miközben egy rendkívül vonzó személyt ismerünk meg. Haynal André többszöri nekifutásra is nagyon keveset ad arról, hogy mit is tud értelmezésként nyújtani a pszichoanalízis a 20. századi szörnyűségek, mészárlások és kulturális pusztítások és önpusztítások világáról. Az egyszerre interjúalany és szerző André Haynal többször figyelmeztet fenyegetően, hogy újra csillognak a nacionalizmusok és újabb és újabb fanatizmusok jelennek meg a világban. De valahol elmarad az igazi adalék, hogy mit is tud nyújtani ezek megértéséhez a pszichoanalízis. Igazából egy bölcs, idős úr figyelmeztetéseit kapjuk arra nézve, hogy vigyázzunk, mert sok minden gonoszság fogalmazódik meg újra és újra, s ezek a korábban itt, Európa területén ismeretlen új gonoszságokkal egészülnek ki. Nagyon józan figyelmeztetések is, ahogy az a józan lemondás is, ahogy Mészáros Judit többszöri inzisztenciájára sem hajlandó igazán megmondani, hogy az utóbbi húsz évben hazajárt pszichoanalitikus Haynal valójában miért is csalódott a magyar társadalomban és a magyar jövőben. Miért nem találja olyan vonzónak, amilyennek az 1980-as évek végén, az 1990-es évek elején látta a megújuló Magyarországot? Talán épp azért, mert ez a megújulás nem igazán újat, hanem számos volt gonoszság újra felmerülését hozta. A tapasztalt pszichoanalitikus számára a magyar közeg unalmassá válik a saját kegyetlenségével. Kiábrándító tükröt érez itt a recenzens. Ugyanakkor hiánylom, hogy igazi értelmezést adna, a bölcs ember értelmezését arra, hogy mi is a funkciója az újraéledő fanatizmusoknak. Talán ez az, ahol a pszichológia és a pszichoanalízis elkerülhetetlenül le kell, hogy tegye a tollat, s valamilyen tágabb társadalomelmélet felé kell mutatnia? (André Haynal és Mészáros Judit: Nemek és igenek – magántörténelem és pszicho-analízis. Budapest: Oriold és társai, 2012, 285 p.)

Pléh Csaba
az MTA rendes tagja