Eltökéltsége hozzájárult az érseki székről történő elmozdításához. Rómában eleinte bíztak ugyan abban, hogy a bíboros lebeszélhető lesz műve kiadásáról. Dacolása viszont arra késztette a pápát, hogy továbbmenjen, és 1973. november 1-jén kelt, saját kezűleg írt levelében arra kérte az agg főpapot, hogy mondjon le az esztergomi érseki székről. A szigorukról híres pápák, mint XI. Pius vagy XII. Pius, nem próbálkoztak volna egyetlen ellenkező főpapot sem kérlelni, hanem hatalmi szóval elhallgattatták volna, de VI. Pál türelmesen próbálta Mindszentyt újabb levélben meggyőzni – sikertelenül. Végül VI. Pálnak sem maradt más választása, mint a tekintély erejével fellépni, és 1973. december 18-án – egyelőre még csak szigorúan magánlevélben – arról értesítette Mindszentyt, hogy megüresedettnek nyilvánítja az esztergomi érseki széket. Másnap Agostino Casaroli szentszéki diplomata személyesen tolmácsolt egy pápai „igent” a római magyar nagykövetnek, aki persze egyből azt firtatta: mit jelent pontosan ez az „igen”, jelenti-e a döntés hatályba lépését. A válasz tapintatról árulkodik: a közelgő ünnepeket nem akarják megzavarni, ezért a pápa csak fokozatosan ismerteti Mindszentyvel a határozatot, ami annak nyilvánosságra hozatalakor lép majd hatályba.

1974. január 6-án a bíboros válaszlevélben tagadta meg, hogy a „zsarolással” kikényszerített pápai döntést elfogadja. Szavait nyilván mérlegelte, de az állítása önmagában sértő: egy pápa hagyja magát zsarolni! Ezt a 20. században egyetlen katolikus püspök sem merte állítani, nemhogy Rómába megírni. Válasza végén Mindszenty felháborodásában kilátásba helyezte lemondását a bíborosi méltóságról – életében immár másodszor. Ám ahogy 1947-ben, úgy ezúttal sem érte el vele célját, ráadásul ezúttal ellehetetlenítette volna további lelkipásztori útjait.

VI. Pál pápa ezután már nem kérte a bíboros hozzájárulását, hanem magára vállalta a széküresedésről hozott végérvényes döntését. A közzététel előtt azonban még egyszer azt kérte Mindszentytől, a legnagyobb tisztelettel, hogy „vesd bizalmad az Apostoli Szentszékbe”. Az újabb elutasító választ Mindszenty négyszer is megfogalmazta, de egyszer sem küldte el. Mintha még mindig bízott volna abban, hogy múltja, élete, áldozata tükrében módosulhat a pápai döntés, hiszen a széküresedés dátuma egyelőre homályban maradt. Január 30-án a pápa egy újabb, világnyelveken is publikált levélben búcsúzott el Mindszenty Józseftől, az érsektől. A jövőt illetően csak annyit közölt, hogy közeleg döntésének közzététele, de a napot még ekkor sem nevezte meg. A levelet kézbesítő Opilio Rossi bécsi nuncius azonban már tudta a dátumot. 1974. február 5-én valóban nyilvánosságra hozták, hogy a pápa megüresedettnek nyilvánította Esztergom Apostoli Székét, felmentve ezáltal Mindszenty bíborost az esztergomi érsekség kormányzata és a Magyarország prímása cím viselése alól. Minden bizonnyal a hivatalvesztés keserűségét kívánta enyhíteni a pápa, amikor nem érseket, hanem apostoli kormányzót nevezett ki az esztergomi főegyházmegye élére. Mindszenty „akadályoztatása” miatt 1950 óta ilyen minőségben kormányozták Esztergomot. Ami újdonság volt: Lékai László sede vacante, azaz széküresedésre hivatkozva kapta meg joghatóságát, és nem sede plena (azaz az érsek távol van székétől, de egyházjogilag betölti azt, vagyis nincs üresedés).

A püspökszentelés által adott karakter eltörölhetetlen. A pápa egyetemes joghatósággal rendelkezik, ezért ő fogadja el a püspökök lemondását, helyezi át őket más egyházmegyébe vagy fosztja meg hivataluktól. Ez utóbbi normális esetben peres eljárással történik, de a pápa egy püspököt indoklás nélkül is felmenthet (Erdő, 1992). Mégis, sokan máig vitatják a pápai döntést, mivel nem úgynevezett ex cathedra, azaz nem csalatkozhatatlannak minősülő elhatározásról van szó, ezért a tridenti zsinatra visszanyúlva állítják, hogy csak különösen súlyos hiányosságok igazolhatják a hivatal elvételét, ilyenek viszont nem voltak. Valóban, a pápa lépése példátlannak ugyan nem mondható, de meglehetősen ritkán fordult elő. Kivált politikai hátterű döntéseknél volt rá példa, így Napóleon alatt 1803-ban, amikor VII. Pius pápa harminchét francia püspököt távolított el. Esztergomi érsekkel azonban soha nem történt ilyesmi. Amikor VI. Pál pápa hosszas mérlegelés után döntött, és feláldozta Mindszentyt, azt üzente ezzel a világnak, hogy Róma számára nem politikai előnyök vagy népszerűség szerzése a cél, hanem csakis Magyarország katolikusainak gyámolítása, a magyar egyház „működőképességének” fenntartása. Ám tagadhatatlan, hogy Mindszenty letételében pasztorális indokoknak álcázott politikai megfontolásokról is szó volt. Megoszlanak a vélemények, hogy Mindszenty engedetlenséget tanúsított-e a pápával szemben. Az engedetlenség- és engedelmességpártiak egyaránt komoly érveket sorakoztatnak fel: Mindszenty a pápai intelem ellenére is ragaszkodott emlékiratai kiadásához, adott ki politikai tartalmú nyilatkozatokat, és a pápa kifejezett kérésére sem mondott le – ezekkel szemben minden püspöknek joga, sőt kötelessége a pápa elé terjeszteni saját véleményét. Mindszenty hivatkozási alapja mindannyiszor egy magasabbrendűnek tartott szempont volt: az istentelen ateizmus ellen harcol, ezért félreállása a kommunista rezsim győzelmével érne fel. Ám mivel döntési joga csak a pápának van, a konkrét helyzetben hiábavaló volt a vita: VI. Pál határozata nyomán új korszak kezdődött a magyar egyház életében.

Kulcsszavak: bíborosi kollégium, konzisztórium, esztergomi érsek, csehszlovákiai magyarság, emlékiratok, széküresedés, sede plena