A Magyar Tudományos Akadémia folyóirata. Alapítva: 1840
 

KEZDŐLAP    ARCHÍVUM    IMPRESSZUM    KERESÉS


 KÖNYVSZEMLE

X

Sipos Júlia gondozásában

 

 

Hasznos nyelvészet

 

A nyelvhasználat és a társadalom összefüggését vizsgáló szociolingvisztika klasszikusa, William Labov a társadalomtudományi kutatások társadalmi felelősségét szem előtt tartva fogalmazta meg az adósságnak és a tévedések korrigálásának az elvét: a kutatónak föl kell emelnie szavát a tudományos igazság ismeretében a tudománytalan nézetekkel szemben, illetve a közösség javára – melytől adatait gyűjtötte – kamatoztatnia kell tudását (141). Kontra kötete, amely a szerző korábban közzétett tanulmányainak a tematikus gyűjteménye, ennek szellemében készült.

A tudományos kutatás tudvalevőleg mindig racionális tevékenység, s mint ilyennek, mindig van értelme. A tudományos eredmények között azonban az alkalmazhatóság, tehát a társadalmi hasznosíthatóság tekintetében nagy különbségek vannak. Ahogy van például valamely súlyos betegség leküzdésére alkalmas gyógyszer kikísérletezése és, mondjuk, egy ókori felirat megfejtése között. Mi a helyzet a nyelvészetben és a nyelvészettel? A nyelvvel való foglalkozásnak korábban szinte kizárólag gyakorlati céljai voltak (filológia, fordítás, tanítás-tanulás, helyesírás, nyelvművelés stb.). Csak később, a professzionális nyelvészet bizonyos eredményei egyértelmű hasznosíthatóságának következményeként s 1904-ben jelent meg az „alkalmazott nyelvtudomány” mint fogalom, s főként a 20. század második felében futott be szép karriert. Nem önálló diszciplína, a nyelvészeti diszciplínáknak azonban általában van alkalmazott területük. Magyarországon 2001 óta van önálló folyóirata is (Alkalmazott nyelvtudomány), s újabban a szociolingvisztika és a nyelvtechnológia jut elsősorban eszünkbe, ha a fogalom szóba kerül. Kontra elkötelezetten érvelve, polemikus hangvétellel szól a társadalom- vagy társas nyelvészeti kutatások hasznosíthatósága és hasznosítása mellett könyve fejezeteiben: Szociolingvisztika; Magyar anyanyelvi nevelés; Trianon utáni magyar nyelvváltozatok; Nyelvi jogok, nyelvpolitika. Ezt úgy teszi, hogy több esetben is kiegészítéseket fűz saját korábbi véleményéhez. A tárgyalt kérdéskörök nagy száma meggyőzheti az olvasót, hogy mennyi mindenhez van köze a nyelvészetnek, amelyről többnyire a művelt

 

 

nagyközönség sem tud. Jelzésképpen néhány: Nyelvi emberi jogi polémiák. A nyelvet kell megmenteni vagy a beszélőit? Nyelv és identitás. Liberális nyelvpolitika? Nyelvhalál vagy nyelvgyilkosság? Felcserélő anyanyelvi nevelés vagy hozzáadó? Az informálás és az informálódás felelőssége. Magyar nyelvtudomány, felelősség, politika. Globalizáció, magyar nyelvi kisebbségek és nyelvpolitika. Nyelvi genocídium az oktatásban a Kárpát-medencében. Angoltanulás Magyarországon – alanyi jogon.

A szociolingvisztika tette világossá, hogy a társadalmi problémák egy része csak akkor oldható meg, ha tekintettel vagyunk nyelvi vonatkozásaikra is. Kontra szerint például „a laissez faire nyelvpolitika sok kockázattal jár, s általában a veszélyeztetett nyelvek további veszélyeztetését, pusztulását és pusztítását eredményezi” (190.); a globalizáció következményének tartja az oktatásnak közjóból szolgáltatássá alakítását, s ezt degradálásnak tekinti (158.); véleménye szerint „a magyar nyelvhasználati színterei Magyarországon is elkezdtek erodálódni” (162.), ami újabb figyelemfelhívó jelzés az értelmiség anyanyelvi felelősségére. A magyar kisebbségi szülők Szlovákiában elég nagy arányban nem magyar tannyelvű iskolába járatják gyermekeiket, nem ismervén döntéseik hosszú távú következményeit. Kontra szerint „ezért nem a szlovák nacionalisták felelősek, hanem azok a magyarok, akik szakszerűen és hatékonyan tájékoztathatnák őket e döntés várható következményeiről, de nem teszik” (176.).

Izgalmas, kihívó, vitára is késztető olvasmány. Fodor István könyve első kiadásának 1968-as megjelenése után (Mire jó a nyelvtudomány?) még többet megtudhatunk a nyelvtudomány hasznáról. A gyors tájékozódást részletes tárgy- és névmutató segíti. A kötet nemcsak magyar vagy általában nyelvszakos egyetemi és főiskolai hallgatók, hanem mások kezébe is való. Elsősorban a tanároknak, a tömegtájékoztatás tényezőinek és bizonyos politikai döntések előkészítőinek ajánlható megszívlelendő olvasmányul. Kérdés, vajon eljut-e hozzájuk. (Kontra Miklós: Hasznos nyelvészet. Somorja: Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2010, 235 p.)

Kiss Jenő

az MTA rendes tagja