Alvási apnoe – éjszakai légzéskimaradás
Újabban került az érdeklődés előterébe az alvási apnoe, az elhízás
és az MS kapcsolata. Az alvási apnoe olyan kóros állapot, amikor a
beteg légzése éjszakai alvás során másodpercekre kimarad. Oka
részben mechanikus (a hátsó garatfal tónustalansága, a felnyomott
rekeszizom, a tüdők összenyomottak, ami nehezíti a szabályos
légzést), részben a zsírszövetben termelődő hormonok hatása. Ezek a
betegek általában jelentősen túlsúlyosak, a domináló hasi elhízás
miatt a rekeszizom magasabban áll, a tüdők kapacitása csökkent. A
betegek alvás közben horkolnak, nappal aluszékonyak. Ha az éjszakai
légzéskimaradás tíz másodpercnél hosszabb, súlyos, életveszélyes
szív- és érrendszeri szövődmények (szívritmuszavar, hirtelen halál)
következhetnek be. Az alvási apnoe előfordulása a civilizált
országokban egyre gyakoribb, elsősorban az elhízás
következményeképpen. Újabban az alvási apnoét az MS meghatározó
komponensének tartják.
Irodalmi érdekesség: a Charles Dickens Pickwick Club-jában
szereplők, elsősorban Joe figurájának jellemzői antropometriai
sajátosságai révén – nagy pocak, alacsony termet, rövid nyak,
valamint a nappali gyakori elalvás – emlékeztetnek az alvási apnoe
tünetegyüttesére. Innen származott a „Pickwick-szindróma”, majd
ebből eredt, némi módosítással, az obstruktív légzési apnoe
(obstructive sleep apnea – OSA) elnevezés.
Mozgásszervi betegségek és elhízás
Számos közlemény foglalkozik az elhízás veszélyeivel különböző
ortopédiai betegségekben. Úgy tűnik, hogy az obezitás károsítja a
csontok anyagcseréjét, így gyakori a csontállomány tömörségének
csökkenése (oszteoporózis), ami hajlamosít különböző törésekre.
Elhízás és vesekárosodás
Újabb adatok mutattak rá, hogy az elhízás károsíthatja a vesék
működését. A mechanizmus hátterében a magas vércukorszint,
következményes inzulintúltermelés (hiperinzulinaemia) állhat. Ennek
hatására sejtburjánzás lép fel a vesék glomerulusaiban (a vérből
történő elsődleges vizeletkiválasztás helye) a glomerulusban megnő a
nyomás, a tenzió emelkedik. Ezen kívül egyéb károsító hatások is
jelentkeznek, nő a vesecsatornákból a nátrium-visszaszívás, ami
szintén emeli a vérnyomást, tovább károsítva a vesék működését. Az
elhízás tehát bonyolult mechanizmusok következtében járul hozzá a
vesék károsításához (Paragh et al., 2012).
Gyermek- és serdülőkori elhízás
Az Egyesült Államokban már évek óta elhízási járványról beszélnek.
Ennek következtében az MS/T2DM megjelenése is rohamosan szaporodik,
az utóbbi évtizedben a gyermek- és serdülőkorban is. Európában és
hazánkban is egyre több gyermek, serdülő esetében kórismézik az
MS/T2DM-et mint a túlsúly gyakori következményeit. Ezek az állapotok
a későbbi életkorban hozzájárulnak a szív- és érrendszeri kórképek
kialakulásához, így komoly népegészségügyi problémát jelentenek.
Ezek kivédése elsősorban a gyermek-/serdülőkori elhízás
megakadályozását jelenti, ami távolról sem kizárólag orvosi
probléma. Ennek sikerét csakis az egész társadalom egészségtudatos
preventív magatartása biztosíthatja.
Obezitás-paradoxon
Némi meglepetést keltettek azok a közlemények, melyek az elhízás
védő szerepéről számoltak be bizonyos kóros állapotokban. Ez az ún.
obezitás-paradoxon jelenség (obesity paradox) az elhízást kissé más
megvilágításba helyezi. Valamennyi földrészről jelentek meg
közlemények az elmúlt években, melyek az elhízás protektív szerepét
állapították meg infarktust elszenvedett betegekben, elsősorban a
túlélési idő tekintetében, nem elhízott posztinfarktusos betegekkel
összehasonlítva. Ebben a tekintetben érdekes az a Nigériából
származó friss észlelés, melynek következtetése: a
túlsúlyos/elhízott betegek szívbetegségei kevésbé mutatkoztak
súlyosnak, mint a normális testsúlyú betegeké (Oyedeji et al.,
2012). Ausztráliából közöltek a közelmúltban érdekes tanulmányt
hároméves megfigyelési idő során. A harminc megfigyelt beteg alsó
végtagi fekélyes elváltozásban szenvedett. A magas BMI e betegekben
védő hatásúnak mutatkozott a halálozás tekintetében (Miller et al.,
2012). A cikkekből az bontakozik ki, hogy a testsúlytöbbletnek nem
annyira a heveny időszakban, mint inkább a regenerációban,
rehabilitációban mutatkozott védő szerepe, amely elsősorban a
túlélési idő megnyújtásában mutatkozott szignifikánsnak.
New-York-i szerzők 22 576 hipertóniás beteget
követtek, akiknek koszorúérbetegségük is volt. Arra a megállapításra
jutottak, hogy a túlsúlyos és elhízott betegek halálozás, nem
halálos szívinfarktus vagy nem fatális stroke szempontjából
kedvezőbb helyzetben voltak, mint a normális testsúlyúak, azaz a
testsúlytöbblet védő hatásúnak bizonyult. Érdekes az a Tajvanból
származó közlemény, ahol közel harmincezer beteg 1995 és 2006
közötti megfigyeléséről írtak. Regisztrálták a halálozást, a
diagnózisokat. T2DM-betegeikben az elhízás kedvezőnek mutatkozott a
túlélési idő tekintetében (Tseng, 2012).
Obezitás-éhség paradoxon
Még érdekesebb a legutóbbi időben alkalmazott „éhség-túlsúly
paradoxon (obesity hunger paradox). Elsősorban az USA-ból származó
munkák mutattak rá a hajléktalan népesség körében észlelt gyakori
túlsúlyra/elhízásra. Bostonban, 2007–2008-ban egy, a hajléktalanokat
vizsgáló program keretében gyűjtöttek adatokat a egészségi
állapotukról. Az adatok feldolgozása után kiderült, hogy a
hajléktalanok testsúlya nem különbözött szignifikánsan a normálisan
táplálkozó lakosokétól. Legújabb amerikai felmérés során kiderült,
hogy a tartósan hajléktalan felnőttek között az elhízás 57%-os
gyakoriságúnak mutatkozott (Tsai – Rosenheck, 2013). Bár a
közhiedelem a hajléktalanokat eddig alultápláltnak tudta, most
javasolják, hogy az USA hajléktalanjai között a hiányos tápláltság
új megjelenési formája az elhízás legyen (Koh et al, 2012).
Közismert, hogy a szegény népesség rosszabb
minőségű, de kalóriadúsabb táplálékot vesz magához. Ezek a
táplálékféleségek az iparosodott országokban olcsóbbak, könnyebben
hozzáférhetőek. Ezen országokban a szociális szféra bizonyos
mértékben segíti e rétegeket, így érthetőbb, hogy körükben az
elhízás mára nagyobb mértéket ölt, mint a kóros soványság.
Megelőzés, terápia
Az elhízás megelőzése/kezelése elsősorban életmód/étrend kérdése. A
rendszeres, egyénre szabott mozgás, a megfelelő kalória- és
zsírszegény, esetenként cukormentes étrend elengedhetetlen. Régóta
ismert, hogy intenzív izommunka bonyolult élettani és biokémiai
folyamatok útján befolyásolja a testsúlyt. Bostoni kutatók
azonosítottak egy fehérjemolekulát (irisin), mely intenzív
testmozgás hatására az izomsejtek felszínén jelenik meg, csökkenti
az inzulinrezisztenciát, és elősegíti a fogyást. Lehetséges, hogy a
közeljövőben hatásos gyógyszert állítanak elő belőle.
A manapság a médián keresztül hirdetett
„fogyókúrák” jó része nem rendelkezik kellő tudományos
bizonyítékkal. A közelmúltban több hatásos testsúlycsökkentő szert
kivontak a forgalomból, különböző súlyos mellékhatások fellépése
miatt. Az ideális testsúlycsökkentő szertől megköveteljük, hogy
hatásosan, tartósan csökkentse a testsúlyt, lehetőleg mellékhatások
nélkül. E szerek nagy része a központi idegrendszer
étvágyközpontjaira hatott, de nagy részük egyúttal súlyos
mellékhatásokat, így álmatlanságot, magas vérnyomást,
nyugtalanságot, depressziót, ritkán öngyilkosságot stb. okozott. Ma
hazánkban egyetlen törzskönyvezett készítmény van forgalomban, mely
a zsírfelszívódást gátolja. Sajnos ennek is vannak mellékhatásai, de
nem életveszélyesek; inkább szerteágazó hasi panaszok,
székletproblémák jelentkezhetnek.
Viszonylag új utat jelent a „bariatrikus sebészet”.
E műtéteket csak kóros, „morbid” elhízásban javasolják. Műtéti
beavatkozásokkal szűkítik a gyomorszájat, vagy művi összeköttetést
teremtenek például a felső vékonybél és a vastagbél között, miáltal
a felszívó bélfelület nagy részét kiiktatják. Ezek a beavatkozások
hatásosak, a betegek 30–40 kg-ot is lefogynak, a T2DM állapota
jelentősen megjavulhat, sok esetben az addig alkalmazott
inzulinkezelést is el lehetett hagyni (Winkler, 2013). Sajnos
újabban olyan adatok is megjelentek, hogy a műtét hatása nem tartós.
Olyan megfigyelés is napvilágra került, hogy e beavatkozás
következtében a csontállomány megfogyatkozott, ami a csonttörések
megszaporodását vonhatja maga után (Brzozowska et al., 2012). Az
egyre gyakrabban végzett műtétek ellenére még nem rendelkezünk
hosszú távú adatokkal, vajon ez az eljárás a kétségtelen haszna
mellett eléggé biztonságos-e? E műtétek csak alapos megfontolás, a
betegek mindenre kiterjedő előzetes vizsgálata után, pszichológiai
előkészítést követően alkalmazhatók, olyan „morbid” elhízás
eseteiben (BMI >40 kg/m2). amikor a konzervatív kezelés
sikerében már nem lehet bízni.
Legújabb adatok szerint a szervezet valamennyi
biológiai működését a circadián órák szabályozzák (Halmos – Suba,
2013). A cirkadián ritmus szétzilálása állatkísérletek alapján
elhízáshoz és egyéb anyagcserezavarokhoz vezet. A CLOCK-rendszer
helyreállítása megelőzheti az elhízás kialakulását.
Elmondhatjuk, hogy az elhízás ma világszerte súlyos
problémát jelent, és nem csak az iparososodott országokban. A rossz
minőségű, viszonylag olcsóbb árakon tömegesen megjelenő „fast
foodok” sajnos hozzájárulnak az elhízási járványhoz. Az obezitás
ártó, betegségekre hajlamosító szerepét az „obezitás-paradoxon”
megismerése alig mérsékli, inkább csak árnyalja. A lakosság
egészséges sokmozgásos életmódja, individuálisan megszabott
étrendje, egészségtudatos magatartása tudja csak megakadályozni az
elhízás számos, életet fenyegető kóros következményének járványszerű
fellépését hazánkban is.
Kulcsszavak: elhízás, hipertónia, ateroszklerózis, diabétesz,
obezitás-paradoxon
IRODALOM
Angerás, Oskar – Albertsson, P. – Karason,
K et al. (2012): Evidence for Obesity Paradox in Patients with Acute
Coronary Syndromes: A Report from the Swedish Coronary Angiography
and Angioplasty Registry. European Heart Journal. 4 Sept. Epub Ahead
of Print DOI: 10.1093/eurheartj/ehs217
Boström, Pontus – Wu, J. – Jedrychowski,
M. P. et al. (2012): A PGC1-Alpha Dependent Myokine That Drives
Brown-fat-like Development of White Fat and Thermogenesis. Nature.
481, 7382, 463–468. DOI: 10.1038/nature1077
Brzozowska, Malgorzata M. – Sainsbury, A.
– Eisman, J. A. et al. (2012): Bariatric Surgery, Bone Loss, Obesity
and Possible Mechanisms. Obesity Review. Epub. Ahead of Print Doi:
1111/J. 1467-789x 2012. 01050x
Fagan, Heather Bittner – Sifri, R. –
Wender, R. et al. (2012): Weight Status and Perception of Colorectal
Cancer Risk. Journal of the American Board of Family Medicine. 25,
6, 792–797. DOI:10.3122/jabfm.2012. 06.120017 •
WEBCÍM
Gribovskaja-Rupp, Irena – Kosinski, L. –
Ludwig, K. A. (2011) Obesity and Colorectal Cancer. Clinics in Colon
and Rectalal Surgery. 24, 4, 229–243. •
WEBCÍM
Halmos Tamás (1999): Az elhízás
epidémiája. Magyar Tudomány. 7, 839–847.
Halmos Tamás – Kautzky L. – Suba I:
(2011): Mítosz vagy valóság (A metabolikus szindróma legújabb
szemlélete). Tudomány, Budapest, 470–474.
Halmos Tamás – Suba Ilona (2010): A
metabolikus szindróma koncepciójának változása az elmúlt két
évtizedben. LAM – Lege Artis Medicinæ. 20, 1, 21–30.
Halmos Tamás – Suba Ilona: (2013): A napi
ritmus szerepe és jelentősége a klinikumban. Magyar Tudomány. 96–102
•
WEBCÍM
Koh, Katherine A. – Hoy, J. S. –
O’Connell, J. J. – Montgomery, P. (2012): The Hunger-Obesity
Paradox: Obesity in the Homeless. Journal of Urban Health. 30 May.
Epub Ahead of Print DOI: 10.1007/s11524-012-9708-4
Ligibel, Jennifer (2012): Obesity and
Breast Cancer. Oncology. 25, 11, 994–1000. •
WEBCÍM
Miller, Michelle – Delaney, C. –
Penna, D. et al. (2012): A 3 Year Follow-up Study of Inpatients with
Lower Limb Ulcers: Evidence of in Obesity Paradox. Journal of
Multidisciplinary Healthcare. 5, 181–186. DOI: 10.2147/JMDH.S33625
•
WEBCÍM
Oyedeji, Adebayo T. – Balogun, M. O. –
Akintomide, A. O. et al. (2012): The Obesity Paradox in Nigerians
with Heart Failure. Annals of African Medicine. 11, 4, 212–216. DOI:
10.4103/1596-3519.102851
Paragh György – Juhász I. – Fülöp P:
(2012): Elhízás és vesebetegség. Metabolizmus. X, 5, 331–335.
Rodgers, R. John – Tschöp, M. H. –
Wilding, J. P. H. (2012): Anti-Obesity Drugs: Past, Present and
Future. Disease Models & Mechanisms. 5, 5,
621–628.DOI: 10.1242/dmm.009621 •
WEBCÍM
Tsai, Jack – Rosenheck, Robert A. (2013)
Obesity among Chronically Homeless Adults: Is It a Problem? Public
Health Reports. 128, 1, 29–36.
Tseng, Chin-Hsiao (2012): Obesity Paradox:
Differential Effects on Cancer and Noncancer Mortality in Patients
with Type 2 Diabetes Mellitus. Atherosclerosis. 21 Sept. Epub Ahead
of Print. DOI: 10.1016/j.atherosclerosis.2012.09.004
Uretsky, Seth – Messerli, F. H. –
Bangalore, S et al. (2007): Obesity Paradox in Patients with
Hypertension and Coronary Artery Disease. American Journal of
Medicine. 120, 863–870. •
WEBCÍM
Winkler Gábor (2013) A súlyleadás
sebészetének (bariátriai sebészet) anyagcsere-vonatkozásai. Orvosi
Hetilap. 154, 1, 10–19. DOI: 10.1556/OH.2013.29517
|