A glObesity kifejezést a globe, global (gömb,
földgömb, egész világra kiterjedő) és az obesity (elhízás) szavakból
ötvözték. A szókapcsolat egy WHO-jelentésben bukkant fel először
2001-ben. A Google kereső a glObesity kifejezésre mindössze 300
ezer, míg az obesity szóra 80 millió találatot adott 2013
februárjában.
Az elmúlt száz év összes egészségügyi törekvése
ellenére a fejlett országokban egyre több ember, egyre fiatalabban
és egyre inkább elhízik (Caballero, 2007; Forgács, 2008; Wang –
Lobstein, 2006). Az IASO/IOTF (2010) adatai szerint egymilliárd
túlsúlyos és további 475 millió elhízott felnőtt él a Földön. 200
millió iskoláskorú gyermek túlsúlyos, közülük 40–50 millió a kövér.
Az Európai Unió huszonhét tagállamában élő felnőttek 60%-a, a
gyermekek 20%-a túltáplált vagy kövér. Ez 260 millió felnőttet és
több mint 12 millió gyermeket jelent (Hill et al, 2003). A 80-as
évek óta Magyarországon 50%-kal több a kövér gyermek (Martos, 2010).
Az ezredfordulón az USA-ban a lakosság 3%-a (hatmillió személy) 50
kg-nál is nagyobb súlytöbbletet cipelt magán (Koplon – Dietz, 1999).
Az egészségügyi kiadások 5–7%-át az elhízás következményeinek
gyógyítására fordítják, mégis naponta heten halnak meg a túlsúly
következtében Magyarországon (Halmy, 2010).
Ha a felszívódott tápanyag kalóriatartama nagyobb,
mint a felhasznált, az hízáshoz, míg ha alacsonyabb, fogyáshoz
vezet. A fogyás ezen egyszerű képlet alapján sikeres lehet, csakhogy
a visszaesési ráták – a fogyókúrás technikától függően – nagyon
magasak (40–95%) (Wansink, 2006).
Valamennyi viselkedés – így a táplálkozás is – a
belső hajlamosító tényezők (prediszpozíciók) és a külső erők
(szituációs tényezők) befolyása alatt alakul ki. A belső okok
körében fontosak az evolúciósan fixált, öröklötten zárt
magatartásformák, fiziológiai tényezők, ösztönök, a személyiség, az
attitűdök, a szükségletek, a traumák, testi-lelki betegségek számos
formája stb. Másrészt a szituatív tényezők (például a társadalmi
kontextus, kultúra, értékek, környezeti ingerek felszólító jellege
és szükségletkielégítő képessége, médiaüzenetek stb.) legalább
annyira lényegesek az elhízás hátterében (Lewin, 1943).
Az éhséget és az evést is kiválthatják belső
tényezők, például fiziológiai jelzések (vércukorszint esése, üres
gyomor, testhőmérséklet csökkenése stb.) vagy épp nem tudatosodott
lélektani impulzusok. Az evést ugyanakkor (külső) környezeti
tényezők (ünnepi fogások, ínycsiklandozó ingerek, reklámok stb.) is
kiválthatják. Ebben a tanulmányban először a belső, nem tudatosodott
pszichikus tényezőkre, majd a külső (kontextuális, szituatív,
társadalmi) tényezőkre hívjuk fel a figyelmet.
A glObesity prediszpozíciós tényezői
Az evés nem puszta tápanyagfelvétel, hanem érzelmi jelentőséggel
bíró cselekvés, ezért az ételt nem elég pusztán tápértékben mérni,
hanem érzelmi jelentését is mérlegelni kell. A kövér embernek
valójában nem a teste, hanem a lelke éhes. Míg tudatos vágya a
fogyás, az ősibb, tudattalan szinten előnyökkel is jár a nagyobb
testméret: a védettség, a nyugalom és a társadalmi státus érzetét
kelti.
A fejlett társadalmak polgárainak tömegei soha nem
tapasztalják meg az éhezést, ezért esetükben nem a fiziológiai
éhségjelek motiválják elsődlegesen az evést (Forgács, 2004).
Ilyenkor az evés nem az éhség, hanem valamilyen egyéb lelki kín
csillapítását szolgálja. A modern ember evésbe menekül a valóság
megoldatlan problémái elől. Az evés nemcsak a negatív érzelmeket
tompítja, de felnagyít minden pozitív érzelmet is. Az érzelmi evés
valamennyi érzelemből (unalomból, szomorúságból, örömből,
szorongásból, magányból vagy dühből) eredhet.
Az evési szokásokat nem tudatosodott tényezők is
irányítják, sőt az elhízásra hajlamos személyek evési magatartását –
leginkább és leggyakrabban – nem kognitív tényezők szabályozzák. Az
élelmiszer-vásárlások 70%-a nem tervezett, impulzív, tudattalan
hatásokra történik (Rook, 1987). Egy vizsgálatban a személyek
állították, hogy az egészséges, könnyen emészthető és diétás
ételeket preferálják. A kérdőív végén az alanyok megtudták, hogy a
válaszadók között egy vacsorát fognak kisorsolni. Arra kérték őket,
hogy jelöljék meg, melyik menüt választanák nyerés esetén. Döntő
többségük a zsíros, nehezen emészthető és hizlaló ételt választotta.
Az egészségtelen és mértékevesztett táplálkozás – számos esetben –
nem a tudatlanságból, hanem egyéb (nem tudatosodott) emocionális
vagy környezeti hatásból ered. Ezért a felvilágosítás bár fontos, de
nem jelent elegendő beavatkozást.
1. Nyugalomevés • Az evés érzelmekkel telített
folyamat. A csecsemő a szoptatás során nemcsak tápanyagot vesz
magához, hanem lelki élményekkel is feltöltődik. Az anya közelsége
biztonságot ad, a szopás közben megnyugszik, és megtapasztalja a
szeretet ízét is. Az evés pozitív élményekkel társul, méghozzá a
legmélyebb lelki rétegekben. A negatív érzelmi állapotok, a
szorongás vagy depresszió előhívják ezt az eredeti élményt. A száj
és a biztonságot adó ételanya provokálja a primer-orális
problémakezelési módot. De nemcsak a nehéz élmények ehetők el.
Bármilyen pozitív érzelem megkoronázására is ott a száj és a vidám
töltekezés. A baba az első társas élményeket is az evésen keresztül
tapasztalja meg, az anyával kötött korai kapcsolat az evés
miliőjében alakul ki. A közös étkezések történései később is finom
jelzései annak, hogy egy közösség hogyan él együtt, milyenek a
rejtett érzelmi viszonyai. Az étel adás-elfogadás az
interperszonális attitűdök pontos kifejezői. A pozitív társas
viszonyok biztos kifejezésmódja az ételadás, etetés, illetve a másik
emberrel való közös orális aktivitás. A szeretett embert –
valamennyi kultúrában – étellel kínálják. A közös evés-ivás
kohéziónövelő, csapatépítő tevékenység, egyszersmind finom jelzése a
társas viszonyrendszernek, a hierarchia-, valamint az
attitűdviszonyok pontos lenyomatát adja (Forgács, 2004).
A strukturális családterapeuták, az úgynevezett
lunch session terápiás üléseken megfigyelik együttevő pácienseiket,
hiszen az asztal körüli érzelmek és interakciók láthatóvá teszik a
család vagy a csoport rejtett és sokszor tudattalan viszonyait.
2. Dominanciaevés • Ahogy őseink a közös vadászat
sikerét hatalmas torral ünnepelték, úgy a közösségi élményeket ma is
evés-ivással fényesítjük. A dominánsabb egyed korábban ehet, több és
jobb minőségű ételt fogyaszthat, mint a kisebb érdemű személyek. Még
az asztali pozíciója is kitüntető, ő ehet az asztalfőnél. A
tekintélyes egyed többet ehet, és nagyobb teste van. A jelenség az
állatvilágban is jól ismert: minél nagyobb szőrzete vagy tollazata
van egy egyednek, annál biztosabb, hogy a vezérrel van dolgunk. A
halak szintjén írták le először a törzsfejlődésben a testméret és a
társadalmi hierarchia összefüggését: a sziámi harcoshal (Betta
splendens) a dominanciaharc során kifeszíti kopoltyúját és úszóit,
hogy teste minél terebélyesebbnek tűnjön (Forgács, 2004).
A kirekesztett egyén nem ehet a többiekkel együtt,
ami nagy sértés, és a mai napig konfliktusokat okoz, mint ahogy az
is, ha valaki visszautasít egy felajánlott közös étkezést. A
megkínálás visszautasítása egyenlő a másik ember elutasításával. Ám
aki szeret egy embert, az megeszi a főztjét, akkor is, ha
odakozmált. A gyerekeknek sem mindegy, hogy ki adja ugyanazt az
ételt. Gyógyult alkoholisták számolnak be arról, hogy
absztinenciájuk megtartására a legnagyobb veszélyt az ismétlődő
italmeghívások jelentik. Hasonló a helyzet a fogyókúrázókat illetően
is: rengeteg orális csábítás éri őket. Az ünnepekhez hozzátartozik
az etetés. A jó viszonyt a közös orális aktivitás szentesíti meg.
Szociális nyomásgyakorlás övezi az étkezést, amely elvesztette
eredeti funkcióját, az éhség csillapítását.
A nagy test ősi (evolúciós) dominanciajelzés volt.
Manapság a szegényebb rétegeknél nagyobb a súlygyarapodás. A
társadalmi hierarchia alsóbb rétegeiben az ember otthon, az
asztalnál lehet király. A sok hétköznapi megaláztatás este elehető.
Nagy csapda ez, mint ahogy az a szokás is, hogy a szeretett ember
által elkészített ételt maradéktalanul illik eltüntetni. Ilyenkor
már régen nem a fiziológiai éhség diktálja a mértéket, hanem
társas-lélektani okai vannak a túlevésnek (Forgács, 2004).
3. Védekező evés • Az evés védelmi funkciót is
betölthet. Az evolúció-, valamint a civilizációtörténet az időszakos
éhínségek története. A világháború előtti generáció még
megtapasztalhatta az éhezést. Az éhezéstől való tudattalan félelem
beindítja a kollektív túlélési stratégiát: annyit enni, amennyi van,
és akkor, amikor lehet. Ha a szülő nem érzi elég erősnek,
kompetensnek magát, gyakran étellel igyekszik kárpótolni gyermekét.
Másrészt a testméretnek tudattalan jelentősége van.
A hájrétegek megvédenek a külvilág támadásaitól. A rétegek felfogják
a sértéseket, tompítják a külső káros hatások erősségét. A testes
embernek nincs szüksége közvetlen lelki védekezésre, a fizikális
adottság eleve megvédi őt.
Geiger Ágota (1978) egy kísérletében arra kért
gyermekeket, hogy közelítsék meg őt, és komfortos távolságban
álljanak meg előtte. A kövér gyermekek személyes térigénye kisebb,
közelebb mernek menni, mint az átlagos súlyú társaik. A sovány
gyermekek térigénye azonban hasonlóan csökken, ha vattamellényt
(testet körülvevő védőréteget) adnak rájuk. A stresszekre adott
támadás és menekülés statikus formája nyilvánul meg a hízási
folyamat során. A test úgy távolodik el a veszélyektől, hogy
„zsír-védőpáncélt” épít maga köré.
Az átlagnál nagyobb testtömeg – nem tudatosodva bár
– fizikai fenyegetést jelent a környezet számára. A kövér személy
ugyanakkor a fizikális védettség élményében is részesül. A
zsírszövet ezért pszichikus védőfalként is működik. Az obezitásban a
testsúly a szorongás, a depresszió és a veszélyek elleni hárításul
is szolgál (Forgács, 2004).
A szépirodalomban megjelenített kövérek legtöbbször
joviálisak, derűsek, nyugodtak és rokonszelleműek. Idegeik mintha
zsírpárnába lennének ágyazva. A vékony ember viszont – rétegek híján
– a fizikális szférában védtelen és kiszolgáltatott. A védelmet
pszichikus eszközökkel kénytelen fenntartani: elutasító, lázadó,
izgága, ideges és nyíltan támadó. A drasztikus módszerekkel –
például a vékonybél egy szakaszának sebészi eltávolításával – élő
személyek ugyan végleg lefogynak, de – pszichoterápiás beavatkozás
nélkül – elveszítik a testalkatból fakadó védelmi készségüket. A
szorongás és a depresszió szintje emelkedik, annak dacára, hogy
elérték a vágyott súlyt. Az öngyilkosság is gyakoribb közöttük
(Espmark, 1992). Lélektani szempontból erre vezethető vissza az
előzőekben említett gyakori visszahízás, a jojózás. A tudatos fogyás
és a nem tudatosodott orális impulzusok (és a következményes
súlygyarapodás) váltogatják egymást.
4. Agresszív evés • A száj nem csupán az evést
szolgálja, hanem a legtöbb állat esetén az agresszió levezetésének
szerve is. A kulturált ember korán megtanulja elfojtani az orális
agressziót: konzerválja, és a civilizált evésben vezeti le az
indulatait. Szorult helyzetben elszakadnak a civilizációs láncok,
tudattalan falásroham képében törhet elő az eredeti ösztön (Forgács,
2004).
Az evés valamennyi nem tudatosodó prediszpozíciós
jelentésrétegét lásd Az evés lélektana című könyvben
(Forgács, 2004).
A glObesity társadalomlélektani tényezői
Korábban az elhízást az egyén akaratgyengeségével társították.
Manapság a tudományos érdeklődés az egyéni viselkedésről a
környezeti tényezők irányába fordul, tekintettel arra, hogy az
elhízás egyre inkább tömeges jelenséggé válik. Félrevezető, hogy az
elhízást civilizációs betegségnek tartják. A civilizáció legalább
tízezer éves történet, míg a (tömeges) elhízás ötven-száz évvel
ezelőtt bontakozott ki. A kiegyezés előtti közszereplők között alig
találunk kövér személyt: Csokonai Vitéz Mihály, Kazinczy Ferenc,
Petőfi Sándor, Arany János vagy Jókai Mór, mind kimondottan soványak
voltak. A kiegyezést követően jelennek meg a kövér közszereplők,
például Deák Ferenc vagy még inkább Mikszáth Kálmán. Tömeges
elhízásról viszont még nem lehet beszélni. Chauncey Morlan súlya 230
kg volt, ami 1890-ben még olyan szokatlannak bizonyult, hogy pénzért
mutogatták egy cirkuszban. A 20. század 20-as éveiben jelenik meg a
soványságkultusz, feltehetőleg azért, mert egyre többen híznak el.
Krúdy Gyula 1919-ben Magyar hasak című írásában jelzi a
társadalmi attitűd bontakozó változását a kövérekkel szemben: „A
szép, kövér embereknek befellegzett”. Ekkor még az enyhe túlsúlyt
kimondottan kívánatosnak tekintették, mivel a népbetegség még nem az
elhízás, hanem a TBC volt, ami étvágytalansággal és soványsággal
járt. A túlsúly a TBC-mentesség jele volt. Az elhízottak száma a
60-as éveket követően a 80-as évekig megduplázódott, sőt az
ezredfordulóig bizonyos társadalmi rétegekben újra megduplázódott.
Hazánkban a 60-as években még nem végeztek megbízható epidemiológiai
vizsgálatokat, ám a Ruhaipari Tervező Vállalat jelezte a változó
trendeket: a ruhaméretek egyre növekedtek a vásárlók fokozódó
túlsúlya miatt (Halmy, 2010).
Az elhízás a fogyasztói társadalmakban terjedt el
tömegesen, a korábbi évezredeket inkább az időszakos éhínségek
jellemezték. Az elhízás a fogyasztói társadalom testi leképződése.
Az évezredek alatt kiéhezett emberiség alig várta a fogyasztói
társadalomban megvalósult állapotokat, amelyek révén korlátlanul
juthatott a hizlaló tényezőkhöz: az ételek tömegéhez, és a kényelmi
eszközökhöz. Érdemes számba venni a 60-as évek társadalmi- és
technikai vívmányait az elhízási trendek külső tényezőinek
megértéséhez:
1. Autó • 1900-ban alig 10, 1910-ben 937, 1915-ben
2877, 1938-ban 19 000, 1947-ben 7200, 1985-ben 1 500 000
személygépkocsi közlekedett hazánkban. 1964. január elsején kezdte
működését a Merkur Személygépkocsi Értékesítő Vállalat. Ebben az
évben 7322 db gépjárművet vettek át, míg a ’70-es évek elején évente
50 ezerrel növekedett a személyes tulajdonban levő autók száma.
Néhány éven belül tömegessé vált a személygépkocsi-használat, s vele
a mozgásszegény életmód. 1969-ben a gyerekek 42%-a, míg 2001-ben már
csak 16%-a járt gyalog vagy kerékpárral az iskolába az USA-ban
(Caballero, 2007).
2. Televízió • Az első televízióadást 1957. május
elsején sugározták Magyarországon. 1967-ben a televízió-előfizetők
száma több mint egymillió, 1972-ben kétmillió volt. Egy-egy
előfizetést legalább négyen néztek, így tizenöt év leforgása alatt a
|
|
magyar lakosság többsége – a korábbi mozgásgazdag
életmódról – a televízió képernyője előtti inaktív életmódra tért
át. A magyar lakosság a törököket követően a második legtöbbet
tévéző nép Európában. A fogyasztói életmódot élő tinédzserek hetente
harminc órát töltenek televíziózással. Minél többet néz egy személy
televíziót, annál valószínűbb, hogy elhízott. Nem számít, hogy az
illető tizennégy vagy negyvennégy éves, az sem, hogy milyen
csatornákat kedvel, az összefüggés érvényes (Wansink, 2006).
3. Elektromos hűtőszekrény • A hűtőszekrény szintén
a 60-as években terjedt el tömegesen. Az ezredfordulón a magyar
háztartások 97%-a rendelkezett hűtőgéppel, 70%-a pedig
fagyasztóládával is. A glObesity hátterében lényeges tényező a
hozzáférhetőség. Adminisztrátorokkal végzett kísérlet során harminc
darab süteményt tettek az alanyok közelébe. Kilenc darab sütemény
fogyott, amikor a süteményt a dolgozó asztalára tették, de csak négy
darab, ha két lépés távolságra rakták. Kevesebb, mint feleannyi étel
fogy, amikor egészen csekély fáradságot igényel az evés. Az öt darab
sütemény kalóriaértéke 125 kalória, ami egy hónap távlatában fél
kilogramm súlynövekedést jelent (Wansink, 2006). A hűtőszekrény
hatalmas mennyiségű étel folyamatos elérhetőségét teszi lehetővé.
4. Coca-colonizáció • Az üdítőital-fogyasztás a
60-as évekhez képest megötszöröződött. Az egy magyar lakosra jutó
évi cukorfogyasztás a 30-as években 11 kg, míg a 70-es években 40 kg
volt (Losonczi, 1977). 1949-ben jelent meg Magyarországon a Bambi,
1968-ban a Coca-Cola, 1970-ben a Pepsi Cola, 1971-ben a Traubisoda.
Jelenleg a Coca-Cola és a McDonald’s a világ legismertebb
márkanevei. Míg a 80-as években kétszer annyi tej fogyott, mint
üdítő, addig ma már kétszer annyi üdítő fogy, mint tej. A fiatal
felnőttek a napi kalóriamennyiség negyedét cukrozott üdítőkből
fedezik az USA-ban (Rajeshwar et al, 2005).
5. McDonalizáció • A gyorséttermeket rendre az
50-es években alapították: Dunkin' Donuts (1948), Burger King
(1953). 1968-ban a McDonald’s-nak száz étterme volt a világon,
1973-ban már háromezer, míg 2013-ban ötvenezer. Évente kétezer új
McDonald’s étterem nyílik (Schlosser, 2003).
A kilencvenes években nemcsak politikai, hanem
gasztronómiai rendszerváltás is történt. A berlini fal leomlását
követően egy hónappal megjelent a McDonald’s étterem. A
Lenin-szobrokat ledöntötték a főtereken, és nyomban gyorséttermek
teremtek helyükön. Hazánkban 1988. április 29-én nyitották meg az
első McDonald’s éttermet a Régiposta utcában, Budapesten. Pontosan
egy hónappal azelőtt, 1988. március 30-án alapították meg a Fideszt.
1996-ban már ötven McDonald’s étterem volt Magyarországon. Pekingben
1992-ben nyílt az első gyorsétterem, ezt követően
megháromszorozódott az elhízottak száma. Olasz- és Spanyolországban
alacsonyabbak az elhízás epidemiológiai mutatói, amit a
gasztronómiai konzervativizmussal szoktak magyarázni, ezekben az
országokban a gyorséttermek nem tudtak gyökeret verni olyan
mértékben, mint máshol (Schlosser, 2003). 2004-ben forgatta Morgan
Spurlock Super Size Me című legendás filmjét, amelyben a rendszeres
gyorséttermi étkezés veszélyeire hívta fel a figyelmet. Meg kell
jegyezni, bármilyen egyoldalú és túlméretezett evés hizlal és rontja
az egészségi állapotot.
6. Szupermarket és Moho sapiens shopiens • A II.
világháborút követően jelentek meg a szupermarketek, és bennük az
új, (túl)fogyasztó embertípus, a Moho sapiens shopiens.
Magyarországon 1976. április 2-án nyitották az első budai Skála
Áruházat, amelyben öt lift és három mozgólépcső járult hozzá a
mozgásszegény életmódhoz. A szupermarketek nagyobb választékot
biztosítanak, mint amiről valaha egy király álmodhatott. A kosarat
felváltotta a bevásárlókocsi, amibe sokkal több áru fér. A
rendelkezésre álló étel mennyisége befolyásolja a fogyasztás
mértékét. Kísérleti személyek felének negyed kiló, másik felének
egykilónyi M&M cukorkát adtak egy videofilm nézése közben. Kétszer
annyi cukorkát fogyasztott az, aki nagyobb mennyiséget kapott, pedig
egyetlen személy sem volt képes negyed kiló cukorkát megenni
(Wansink, 2006). Ötven év alatt négyszeresükre nőttek a gyorséttermi
menük. A kalóriafelvétel mértéke folyamatosan emelkedett a
fogyasztói társadalmakban. Az USA-ban napi 200 Kcal-val
fogyasztottak többet 1996-ban, mint 1977-ben (Nielsen et al., 2002).
7. Marketing • A 19. század végén az anyák
tömegesen kényszerültek munkába állni, elhagyva a tradicionális női
szerepeket. Ételkészítő szerepükbe az élelmiszermérnökök léptek. A
tömegesen előállítható késztermékeiket márkanévvel látták el, ezek
voltak az első márkák a marketing történetében: Knorr, Coca-Cola,
Maggi, Kellogg’s és Dr. Oetker. Az élelmiszergyártó cégek
tájékoztatták a vásárlókat, hogyan kellene optimálisan étkezni. A
„tudományos” étkeztetés előírta, milyen időközönként és mennyit kell
a csecsemőnek enni, mely gyakorlat a természetes éhség- és
jóllakottságingerek korai megtanulását tette lehetetlenné. A
természetes éhségingerek helyébe mesterségesek léptek. A modern
ember egyre inkább marketingingerek hatására eszik, és nem azért,
mert éhes.
Az élelmiszeripari szereplők abban érdekeltek, hogy
minél több terméküket vásárolják meg. A fogyasztói társadalom
leggyakoribb üzenete: „Egyed, vegyed, fogyaszd!”. Akkor számít a
jóléti társadalom tagja boldognak és sikeresnek, ha képes sokat
fogyasztani (Forgács, 2010). A marketingszakemberek pszichológiai
ismeretek birtokában manipulálják az éhségérzetet.
Pavlov tanulási kísérleteiben többek között azt is
bizonyította, hogy az emésztés – ezzel együtt az éhség és a
következményes evés – mechanizmusa kiváltható bármilyen független
környezeti inger által. A klasszikus kondicionálás során a korábban
neutrális csengőhang jelentéssel ruházódik fel a kísérleti állat
számára, és a későbbiekben éhségjelzésként funkcionál.
Externális evés
Az ízletes, jó illatú, szép küllemű ételek elérhetősége, a gusztusos
terítés és csomagolás, valamint a nagy választék étvágyat kelt. A
fogyasztói társadalom egyik nagy csapdája, hogy az ínycsiklandozó
ételek szinte korlátlan mennyiségben érhetők el. Brian Wansink
(2006) a civilizációtörténet leggyakrabban ábrázolt evésjelenetét
elemezte. Az utolsó vacsorát megörökítő festményeken
összehasonlította a fej, a tál, illetve az étel méretét. Az utóbbi
kétezer évben az ételadag mérete folyamatosan nőtt.
Az éhség- és jóllakottságélmény, valamint az ízek
preferenciája nem teljesen veleszületett reflexek, hanem bizonyos
korai tanulást is igényelnek. Hibás az a nevelői szokás, mely
szabályos és merev időközönként írja elő a baba szoptatását, illetve
szigorúan szabályozza az egyes étkezések során elfogyasztandó étel
mennyiségét. Az ilyen tanulási környezetben a gyerek nem tanulja meg
felismerni az éhség- és jóllakottság élettani jeleit, externális
tényezők határozzák meg az evési szokásait. Ez a gyakorlat az
elhízás korai tanulási háttere. E szülői attitűd hatására az éhséget
és a jóllakottsági érzést nem az élettani jelzések, hanem külső
ingerek irányítják. Ezt használja ki a marketing-kommunikáció,
illetve ezt védi ki az ún. „igény szerinti etetés” módszere.
A túlságosan merev szülői etetési szokások nem
veszik tekintetbe a gyermek ízpreferenciáit sem. Az externális evő
az ételek ízletességét nem az ízük, hanem külső, szociokulturális
jelzések alapján ítéli meg. A különféle sörök ízletességét
vizsgáltuk egy piackutatás során. A díszes csomagolású, márkázott
söröket ízletesebbnek ítélték a vizsgálati személyek, egészen addig,
míg vaktesztet nem alkalmaztunk. A sörök ízét márkajelzésüktől
megfosztva ítéltettük meg. A vakteszt-eljárás alkalmával a korábban
dicsért márkás sör az olcsóbb sörök mögé került az ízek rangsorában.
Egy szupermarketben végzett másik kísérlet során, a hostesst
csúnyára, vagy szépre sminkelték. Sokkal többen és több ételmintát
kóstoltak meg, amikor ugyanaz a nő szépre volt sminkelve. Ráadásul
ilyen esetben finomabbnak is érezték az ételt. A táplálékfelvétel
mértékét, valamint az ízélményt nagyban befolyásolják az externális
tényezők (a marketingüzenetek és a társas viszonyok).
Az externális evő nem a belső fiziológiai
jelzésekre, hanem a külső kulcsingerekre reagál. A személy nem a
gyomrát, hanem a külső jeleket (például a karóráját) figyeli, hogy
megtudja éhes-e. Manipulált óra használatával az éhségérzetét fel
lehet kelteni, illetve el lehet odázni. Az ilyen személy nem akkor
fejezi be az evést, amikor jóllakott, hanem amikor eltűnt az összes
étel a tányérjáról. Külső manipulációval 73%-kal több levest
fogyasztottak, amikor a levesescsészéjükbe észrevétlenül utánpótlást
pumpált a kísérletvezető. Az üres csésze látványának hiányában nem
vették észre, hogy már régen telve van a gyomruk és nem lehetnek
éhesek. Amikor megkérdezték az alanyt, hogy jóllakott-e már, azt
válaszolta: „Hogyan lakhattam volna jól, amikor még tele van a
tányérom?!” (Wansink, 2006). Hasonló eredmény született, amikor egy
korlátlan fogyasztást biztosító étteremben csirkeszárnyakat ehettek
a vizsgálati személyek. 34%-kal többet fogyasztottak akkor, ha a
pincér eltüntette a maradékokat az asztalról. A hízásra hajlamos,
externális evő számára az étel íze extra jelentőséggel bír. A
kövérek ételfelvételének mennyiségét inkább befolyásolja az étel
íze, mint a belső éhség- és jóllakottság jelzései (Wansink, 2006).
Az evés mértékét meghatározó externális tényezők
éppen úgy tudatküszöb alatt maradnak, mint a korábban tárgyalt
prediszpozíciós tényezők.
Dietetikus a mobiltelefonban
Mivel az éhség az utóbbi száz évben a külső kulcsingerek rabjává
vált, érdemes lenne éppen ezen externális tényezőket alkalmazni a
táplálékfelvétel tömeges szabályozásában. A táplálkozással
kapcsolatban hatalmas, ellentmondásokkal terhelt és kezelhetetlen
mennyiségű információval szembesül a fogyasztó. Az érdeklődést
bizonyítja, hogy ötszáz-hétszáz különféle szakácskönyv, önálló
televíziós gasztronómiai csatorna, illetve főműsorban közvetített
ínyes műsorok mellett több mint ezer különféle fogyókúra-hirdetés
található a magyar piacon. Az interneten és a bulvársajtóban
elképesztő mennyiségű megbízhatatlan eredetű információ kering.
A korszerű információtechnika lehetővé tenné az
állandó, reális és tisztességes szakértői információközlést. A
dietetikus – a mobiltelefon formájában – zsebben hordható lenne. A
mobiltelefon olyan információtechnikai eszköz, amit a legtöbb ember
mindig magánál tart. Képes információt fogadni, kumulálni,
memorizálni és ezekkel egyéb műveleteket végezni. Az ételek – akár a
többi áru – a legtöbb esetben rendelkeznek egyedi vonalkóddal. A
vonalkód mögé a legkülönfélébb információk telepíthetők. Például
olyanok is, amiket – egyébként olvashatatlanul kis betűkkel – az
ételcsomagolásokra szoktak nyomtatni: tápanyag-összetétel, kalória,
színezékek, tartósítók, adalékanyagok. A készülék az élelmiszerre
vonatkozó adatokat (elfogyasztott mennyiség, összetevők, adalékok,
kalóriatartalom stb.) megjegyezheti, és összesítheti a korábban
fogyasztott ételek identikus adataival. A készülék képes lenne a
kalóriafelvételre vonatkozó adatokon túl, a leadott kalóriákat is
figyelembe venni. Az adatok birtokában képes lenne egészségügyi
előrejelzéseket tenni, illetve javaslatot adni a helyes
táplálkozásra vonatkozóan (Forgács – Forgács, 2011).
Kulcsszavak: glObesity, externális evés, elhízás, életmód,
szubliminális ingerek, civilizációtörténet
IRODALOM
Caballero, Benjamin (2007): The Global
Epidemic of Obesity: An Overview. Epidemiologic Reviews. 29, 1–5. •
WEBCÍM
Espmark, Sten (1992): Psychological
Aspects of Obesity. In: Klaas, Wijma – von Bo, Schoultz (eds.):
Reproductive Life. The Parthenon, Stockholm, 243–249.
Forgács Attila (2004): Az evés lélektana.
Akadémiai, Bp.
Forgács Attila (2008): Társadalmi eszmény
és elhízás. „I can get no satisfaction”. LAM – Lege Artis Medicinae.
18, 8–9, 632–636.
Forgács Attila (2010): Médiatünetek és
evészavarok. Magyar Tudomány. 11, 1300–1305. •
WEBCÍM
Forgács Attila – Forgács Dalma (2011):
Dietetikus a mobiltelefonban. Új Diéta. A Magyar Dietetikusok Lapja.
3–4, 30-31. •
WEBCÍM
Geiger Ágota (1978): A testhatárok szerepe
a juvenilis obesitas tünettanában. Magyar Pszichológiai Szemle. 19,
33–44.
Halmy László (2010): Az elhízás
megelőzésének fontossága, lehetőségei az egyes életszakaszokban.
Felnőttkor, időskor. In: Antal Emese – Bíró L. –
Makara M. – Szórád I. – Varga T. (szerk.):
Legyen egyensúlyban. Tények az elhízásról és a fogyásról. Melánia,
Budapest, 109–114.
Hill, James O. – Wyatt, H. R. – Reed, G.
W. – Peters, J. C. (2003): Obesity and the Environment: Where Do We
Go from Here? Science. 299, 853–855.
IASO/IOTF Analysis (2010): International
Association for the Study of Obesity. International Obesity Task
Force Prevalence Data. •
WEBCÍM
Koplon, Jeffrey P. – Dietz, H. W. (1999):
Caloric Imbalance and Public Health Policy. JAMA – The Journal of
the American Medical Association. Oct. 27.
Lewin, Kurt (1943): Forces behind Food
Habits and Methods of Change. Bulletin of the National Research
Council. 108, 33–65. •
WEBCÍM Részletek magyarul: Kutatási problémák a
szociálpszichológiában. Pszichológiai ökológia. In: Lewin, Kurt
(1972): A mezőelmélet a társadalomtudományban. Gondolat, Budapest.
307–350.
Losonczi Ágnes (1977): Az életmód az
időben, a tárgyakban és az értékekben. Gondolat, Budapest
Martos Éva (2010): Az obezitás fogalma.
Mérési módszerek, hazai és nemzetközi adatok. In: Császár Albert
(szerk.): Obezitás. TEVA Magyarország Zrt., Budapest, 5–20.
Nielsen, Samara J. – Siega-Riz, A. M. –
Popkin, B. M. (2002): Trends in Energy Intake in U.S. between 1977
and 1996: Similar Shifts Seen across Age Groups. Obesity Research.
10, 5, 370–378. •
WEBCÍM
Rajeshwari, Raji – Yang, S.J. – Nicklas,
T. A. – Berenson, G. S. (2005): Secular Trends in Children’s
Sweetened-Beverage Consumption (1973 to 1994): The Bogalusa Heart
Study. Journal of the American Dietetic Association. 105, 2,
208–214.
Rook, Dennis W. (1987): The Buying
Impulse. Journal of Consumer Research. 14, 189–99. •
WEBCÍM
Schlosser Eric (2003): Megetetett
társadalom. Hogyan fizetsz rá a hamburgerre? HVG Könyvek, Budapest
Wang, Youfa – Lobstein, Tim (2006):
Worldwide Trends in Childhood Overweight and Obesity. International
Journal of Pediatric Obesity. 1, 11–25. •
WEBCÍM
Wansink, Brian (2006): Mindless Eating—Why
We Eat More Than We Think. Bantam-Dell, New York
|
|