Kérdések és válaszok a cigányságról

Hitvalló műfaj a káté. Az általam ismert Heidelbergi Káté a református egyház híveinek készült, s olyan kérdésekben igazítja el a híveket, mint az emberi nyomorúság, a megváltás, a teremtés, a keresztség vagy a „végvacsora”.

Fleck Gábor és Szuhay Péter is kátét írtak. Kérdéseik nagyon is evilágiak, kiindulópontjuk azonban szintén hitbéli. A cigányság, melynek mibenlétére a kérdések és a rájuk adott válaszok vonatkoznak, korántsem olyan létező, melynek mibenlétére a fizikai tények adta bizonyosság birtokában válaszolhatnánk. A határ a cigány és a nem cigány között sem nem éles, sem nem határozott.

Ha mintát veszünk a kérdésekből, melyekre a szerzők választ adnak, nyilvánvaló lesz, hogy ahány nézőpont, annyiféle válasz. Miként nincs biztos válasz arra a kérdésre sem, hogy Mi a te egyetlenegy vigasztalásod életedben és halálodban?, úgy nincs biztos válasz azokra a kérdésekre sem, amelyeket a szerzők kátéjukban összegyűjtöttek. Az emberi meghatározatlanságra adott roma meghatározás része a magyar meghatározásnak. Jogi, szociológiai, kulturális antropológiai, szociálpszichológiai szempontok elválaszthatatlanul kavarognak minden egyes kérdés kapcsán. Íme, pár kérdés mutatóba: Ki a cigány? Mi illő: cigányt vagy romát mondani? Mikor jelentek meg, és terjedtek el Európában a cigányok? Milyen elképzelések élnek a cigányok származásáról, és mi ma az elfogadott tudományos álláspont? Azonos arányú-e az össznépességen belül Európa különböző országaiban a cigányok jelenléte? Hogyan reagáltak az elmúlt években a romániai cigányok megjelenésére Olaszországban és Spanyolországban? Akit a többség annak tart, vagy aki magát annak mondja? Milyen volt Magyarországon a népességen belül a cigányok aránya az ezredfordulón, és lesznek-e 1,5 millióan 2050-ben? Azonos-e a cigányok korfája a társadalom összességével, avagy attól eltérő? Hogyan nevezik romani nyelven a cigányok holokausztját? Mi történt ekkor?

Ezek a kérdések léteznek. A szerzők érdeme, hogy nem maguk találták ki a kérdéseket, hanem az életből vették azokat. Valamennyien, akik ma Magyarországon élünk, szembesülünk ezekkel a kérdésekkel. Fleck és Szuhay kátéja megadja a válaszokat. De az eredeti kátéktól eltérően sosem színlelik azt, hogy a válaszoknak ne lehetne alternatívájuk Nem mondják meg a „tutit”. Inkább azon vannak, hogy az olvasókat inspirálják további válaszok keresésére.

Fleck és Szuhay kátéja felfedező útra invitál egy nagyon közeli, s ugyanakkor nagyon távoli világba. Előítéletek, sporadikus tapasztalatok, sztereotípiák, szorongások, félelmek, néhol utópikus remények prizmáján keresztül látjuk ezt a titokzatos világot. Paradox módon senki sem mondhatja, hogy mindent tud a cigányokról. Ha roma, ha nem, a titok és a homály nem oszlik. A könyvnek, amelyről most beszélek, különleges érdeme, hogy képes felvillantani a sokszínűséget, a perspektívák sokféleségét, a roma és nem roma együttélés szövevényét, mely nem ismeri az egyértelműséget, a határok fix választóvonalát, a fekete vagy fehér biztonságát.

A könyvnek nincs narratívája. A kérdések a hétköznapi érdeklődés ritmusában követik egymást. Az olvasást bárhol el lehet kezdeni, s bárhol abba lehet hagyni. Egy olvasás amúgy sem elég. A kérdések, mivel nem a szerzők agyszüleményei, hanem az élet kérdései, újra meg újra visszatérnek bennünk, s ilyenkor újra fel kell lapozzuk a könyvet, hogy megnézzük, mit írtak a szerzők.

Aki ma Magyarországon felnőtt fejjel él, nem kerülheti el a kérdéseket, melyeket Fleck és Szuhay megfogalmaznak. Az alapkérdés, melyre válaszként az egész könyv született, hogy miként lehetséges úgy élni a mai magyar társadalomban, hogy jószerével senki nem tud semmit ennek a társadalomnak a legégetőbb problémájáról. Nem mintha nem lennének vizsgálatok, statisztikák, melyek a roma népesség számarányát, belső tagoltságát, a nem roma népesség diszkriminációra sosem rest hajlandóságát, a közpolitika nyomorát, a politika cinizmusát mutatnák. Rengeteg dolgot tudunk a részletekről, de semmit se tudunk az egészről.

A magyarországi romaprobléma része az iszonyatos a tudatlanság, melyet súlyosbít az érzelmi gyökerekből táplálkozó elzárkózás. Ez a káté akkor lesz hasznos, ha bevonul a középiskolákba, s részévé válik a tananyagnak.

A káté műfaja egyenest felszólít a pedagógiai alkalmazásra. A válaszok akkor válnak tudássá, ha sokoldalú tapasztalatszerzéssel, önálló tanulással társulnak. Mindenkinek magának kell elindulnia a felfedező útra, mely nemcsak, s nem is elsősorban kifelé, hanem befelé vezet. A roma, akit nem ismerünk, az bennünk van. Mi magunk vagyunk a Másik, akinek látványa iszonyattal tölt el bennünket, akitől menekülünk, akitől elzárkózunk, akit nem akarunk ismerni.

E kis könyv legnagyobb érdeme, hogy rádöbbenti az olvasót: a csoport, melyet cigánynak lát és láttatnak vele, nem akadály a polgári, demokratikus Magyarország céljának megvalósítása útján. Ellenkezőleg, addig nem lesz Magyarországon polgári társadalom, míg az emberi létből adódóan magától értetődő és elidegeníthetetlen jogok teljessége nem illet meg mindenkit, aki a születés véletlene vagy a sors szeszélye erre a földre nem sodort. Nem tehetünk kivételt, nem tehetünk úgy, mintha az emberi és polgári jogok 1791-ben Párizsban elfogadott nyilatkozata egyesekre vonatkozna, másokra viszont nem. A sors mindenki számára teret nyit az életben, s nem lehet erő, mely ebben megakadályozhatja.

Az emberi jogok elidegeníthetetlenségébe vetett hit alapján válaszolhatjuk meg Fleck Gábor és Szuhay Péter kátéja kérdéseit. Aki nem hisz az emberi jogokban, nem hisz az egyenlőségben azt ez a könyv (sem) fogja meggyőzni. A könyvben olvasható válaszok kiválóak, mert érveket adnak azoknak, akik nemcsak hinni, hanem tudni is akarnak. Biztos vagyok abban, hogy a könyv, melyet most kezünkben tartunk, bővülni fog a jövőben. Érdemes lenne internetre vinni, s gyűjteni a kérdéseket, gyűjteni a válaszokat, melyekre reflektálhatnának a szerzők. (Fleck Gábor – Szuhay Péter: Kérdések és válaszok a cigányságról. Budapest: Napvilág, 2013)

Csepeli György

szociológus, Eötvös Loránd Tudományegyetem 

Társadalomtudományi Kar