indul, majd a művelődés szektorainak, a vallásnak,
az egyházaknak, az oktatásnak, az iskoláknak, a tudományoknak, az
irodalomnak, a zenének és a képzőművészeteknek a bemutatásával
zárul.
Ha a szintézis politika- és eszmetörténeti
narratíváját vesszük közelebbről szemügyre, kibontakoznak a nagyobb
léptékű ideológiai alakzatok, mint a késő barokk és a
felvilágosodás, s ez utóbbinak speciálisan kelet-közép-európai
jelenségeiként aposztrofált változatai, mint felvilágosult
abszolutizmus, felvilágosult rendiség, illetve a jozefinizmus vagy
az ennél tágabb értelmezési kereteket kínáló felvilágosult
antifeudalizmus, de kitér kisebb léptékű, átmeneti alakzatok
tárgyalására is, mint a janzenizmus, pietizmus vagy a libertinizmus.
Míg a barokk a felvilágosodással szemben határozódik meg, a
felvilágosodás különböző hazai változatait a feudális-antifeudális
szemléleti kettőség jegyében különíti el. Az első változat a
felvilágosult abszolutizmus a feudális államot igyekezett magasabb,
korszerűbb színvonalra emelni. Habsburg vezetése, bécsi központja
ellenére végig, mindkét szakaszában, tehát II. József alatt is
akadtak mind magyar, mind nem magyar hazai hívei, s ez „…valamiféle
politikai tapasztalati iskola volt olyanok számára is, akik már
korán, vagy utóbb II. József idején szembefordultak vele” (Kosáry,
1976, 678.) Részint ennek nyomán, részint ennek ellenpárjaként és
vele vitában bontakozott ki a felvilágosult rendi tendencia, amelyet
a nemesség felvilágosult csoportjai képviseltek, s amely a feudális
kereteken belül mozogva a régi rendi struktúrát, a feudális
képviseleti rendszert igyekezett korszerűsíteni, magasabb
színvonalúvá emelni. A harmadik változatot azok a nemesi reformerek
és nem nemes értelmiségiek képviselték, akik ugyan szám szerint nem
sokan, e dialóguson felülemelkedve, a feudalizmus felszámolására
törekedvén a felvilágosodás polgári ideológiáját képviselték. Mivel
önálló politikai erővel nemigen rendelkeztek, eleinte mint magyar
jozefinisták a felvilágosult abszolutizmust támogatták (azt
igyekeztek haladóbb irányba tolni), majd utóbb a jozefin rendszer
bukása után kibontakozó nemesi-nemzeti mozgalomhoz kapcsolódva annak
felvilágosult szárnyát igyekeztek társadalmi és politikai reformok
irányába tolni. Utóbb elsősorban ezek soraiból kerültek ki a magyar
jakobinusok.
A monográfia szociokultúrális olvasata nyomán
válnak nyomon követhetővé a szerző által elkülönített különféle
kulturális igényeket és igényességet felmutató, többé-kevésbé
nyitott kategóriákként kezelt társadalmi szintek. Kosáry alapvetően
három szintet rekonstruál, de amint azt maga is hangsúlyozta hármas
modellje nem azonos a korszak társadalmi struktúrájával. A felső
szintet, mely a század második felében különül el a másodiktól, a
főnemesség szűk csoportja és a köznemesség többnyire jómódú, az
Európából érkező új világnézeti tartalmak iránt fogékony rétege
képviseli, mely megteszi az első lépéseket a felvilágosodás felé, és
kialakítja annak hazai, rendi változatát. A második szintet a
nemesség zöme, a Werbőczyhez ragaszkodó és a provincializmusban
megrekedt, a barokk eszmevilágot továbbhordozó tömbje alkotta. A
harmadikat pedig az ország népességének mintegy kilenctizedét kitevő
parasztság. Ezzel a hármas modellel érzékelteti a szerző a hazai
fejlődés elmaradottságát, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a
társadalomban lassú elmozdulás figyelhető meg a polgári fejlődés
irányába, ám a polgárság nem kap külön szintet e horizontális
tagolásban. Míg a polgárságnak zömében nem nemes értelmiségiek
alkotta, a század utolsó harmadában megerősödő felső rétege a modell
első szintjében kapott helyet, (amely minden számbeli gyengesége
ellenére a hazai művelődés fejlesztésében jelentős szerepet töltött
be,) addig a mezővárosok konzervatív szemléletű cívispolgárai a
másodi szintet gyarapították.
Ha a monográfiát a tudománytörténet kontextusai
felől olvassuk, a szerző kommentárjai, szövegszerű utalásai,
hivatkozásai, kritikai megjegyzései nyomán kibontakozik egy kép,
amely azt mutatja, hogy a 18. század utolsó harmadában a
magyarországi tudományos életben is látványos, sőt bizonyos
tekintetben radikális változások következtek be, vagy legalábbis
indultak el: az éppen formálódó szaktudományok fogalmi készlete,
önértelmezése, szemléletmódja és nem utolsó sorban egész mögöttes
intézményrendszere volt átalakulóban. Bár a tudományok korabeli
belső rendszere, az egyes tudományszakok formálódásának
dinamikájában megmutatkozó mintázatok, a századra jellemző
tudományszemléletek és módszertani irányelvek, csakúgy, mint a
tudományos önreflexió változó képletei, csak implicite jutnak
kifejezésre, a monográfiából mégis mozaikszerűen rekonstruálhatóak
azok az egyéni értelmiségi teljesítmények, pályaívek, amelyek jól
mutatják ezeket (a fentiekben vázolt) a tendenciákat. Ugyanígy
kirajzolódnak a korabeli tudásáramlásnak az időben változó irányú,
változó szélességű, sebességű és változó minőségű ciklusai, amelyek
nyomán a század első felében rendelkezésre álló tudásállományhoz
képest a 18. század utolsó harmadában új jelentések, új tudáselemek
kristályosodtak ki.
Kosáry Domokos nagyívű vállalkozása első
megjelenésétől kezdődően a mai napig kiindulópont, fontos,
elsődleges hivatkozási alap a kutatók számára. Jelzi ugyanakkor a
továbbgondolást, jelzi, hogy nincsenek lezárt, a történelem
sokszínűségében és összetettségében abszolutizálható képletek.
Kosáry Domokos a folyamatos önreflekcióra és szükség szerint
önkorrekcióra inti nemcsak a történészeket, hanem a
társadalomtudományok területén működők újabb és újabb generációit.
Kulcsszavak: Kosáry Domokos, 18. század, barokk, felvilágosodás,
művelődéstörténet, hanyatláselméletek, növekedésmodell, ideológiai
alakzatok, szociokulturális kontextusok, tudománytörténeti narratíva
IRODALOM
Benda Gyula (1975): Megjegyzések Kosáry
Domokos cikkéhez. Valóság. 18, 3. 99–101.
Dobszay Tamás – Fónagy Zoltán (2003):
Művelődéstörténet. In: Bódy Zsombor – Ö. Kovács József (szerk.):
Bevezetés a társadalomtörténetbe. Osiris, Budapest, 387–409.
Eckhart Ferenc (1922): A bécsi udvar
gazdaságpolitikája Mária Terézia korában. Egyetemi Nyomda, Budapest
Eckhart Ferenc (1958): A bécsi udvar
gazdaságpolitikája Magyarországon, 1780–1815. Akadémiai, Budapest
Hovanyecz László (2007): Európának
szüksége van ránk – Beszélgetés Kosáry Domokossal. Európai tükör.
XII, 12, 3–13.
Jávor Anna (1981): Kosáry Domokos:
Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Ars Hungarica. IX, 1.
143–144.
Kosáry Domokos (1975): Les antécédents de
la Révolution industrielle en Hongrie: hypothèses et réalités. Acta
Historica Academiae Scientiarum Hungaricae. 21. 365–375.
Kosáry Domokos (1975): Magyarország a
XVIII. században. Növekedés vagy hanyatlás? Valóság. 18, 1, 13–22.
Kosáry Domokos (1976): Felvilágosult
abszolutizmus, felvilágosult rendiség. Történelmi Szemle. 19. 4.
675–720.
Kosáry Domokos (1980¹): Művelődés a XVIII.
századi Magyarországon. Akadémiai, Budapest
Kosáry Domokos (1983²): Művelődés a XVIII.
századi Magyarországon. Akadémiai, Budapest
Kosáry Domokos (1987): Culture and Society
in Eighteenth-Century Hungary. Corvina, Budapest.
Kosáry Domokos (1989): „A művelődés késő
barokk változatai és A felvilágosodás változatai című fejezetek In:
Ember Győző – Heckenast Gusztáv (főszerk.): Magyarország története
1686–1790. II. köt. Akadémiai, Budapest. 763–824, 1125–1205.
Kosáry Domokos (1996³): Művelődés a XVIII.
századi Magyarországon. Akadémiai, Budapest
Romsics Ignác (2011): Clio bűvöletében.
Magyar történetírás a 19–20. században – nemzetközi kitekintéssel.
Osiris, Budapest
Szekfű Gyula (1935): Magyar történet. IV.
köt. Egyetemi Nyomda, Budapest
Tarnai Andor (1982): Kosáry Domokos:
Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Irodalomtörténeti
Közlemények. 86. 3. 363–370.
Toldy Ferenc (1864–1865): A magyar nemzeti
irodalom története. A legrégibb időktől a jelen korig rövid
előadásban. Athenaeum, Pest
Vermes Gábor (2005): Tradicionalizmus és a
modernitás hajnala a 18. századi Magyarországon. Aetas. 20, 1–2.
213–230.
Vita a feudális kori magyar történetírás
periodizációjáról: [1966. márc. 4.]/[rend. a Magyar Tudományos
Akadémia Történettudományi Intézet „Magyarország története”
Szerkesztő Bizottság]. (1968): Akadémiai, Budapest
Vita Magyarország kapitalizmuskori
fejlődéséről: [1969. okt. 10.]/[rend. a Magyar Tudományos Akadémia
Történettudományi Intézet „Magyarország története” Szerkesztő
Bizottság]. (1971): Akadémiai, Budapest
LÁBJEGYZETEK
1 Kosáry Domokos a
Kereskedelmi Bizottság 1791 és 1793 közötti munkálataira vonatkozó
eredményeit és reflexióit először az 1968-ban rendezett
francia–magyar gazdaságtörténeti konferenciára készített
referátumában foglalta össze, amelynek francia nyelvű írott
változata 1975-ben jelent meg (Kosáry 1975, 365–375.).
<
2 Kosáry növekedésmodellje
kapcsán Benda Gyula ugyancsak 1975-ben a Valóság című folyóiratban
közölt rövid írásában a demográfiai, illetve a gazdaság különböző
szektoraiban a 18. század folyamán végbement növekedés tényét nem
vitatva, a gyarapodás léptékének és a mögöttes, társadalmi és
kulturális tényezők által meghatározott mintázatainak feltárását
sürgette. A Kosáry-féle növekedésmodell historiográfiai helyéről és
szerepéről újabban Vermes Gábor egy tanulmányában (Vermes, 2005,
214–215.), legutóbb pedig Romsics Ignác a magyar történetírásról
szóló szintézisében értekezett (Romsics, 2011).
<
3 A monográfia kapcsán a
különböző szaktudományok részéről felmerült legélesebb kritikák
elsősorban a szerző által alkalmazott periodizációt érintették.
Fenntartásaikat az irodalomtörténészek részéről a legmarkánsabban
Tarnai Andor (Tarnai, 1982, 363-366.), a művészettörténet
perspektívájából Jávor Anna (Jávor, 1981, 143-144.) fogalmazták meg.
<
4 A viták kiadott anyagait
ld. (Vita, 1968.) és (Vita, 1971). Kosáry Domokos két nagy
művelődéstörténeti fejezete végül a tízkötetes Magyarország
történetének IV. kötetében 1989-ben jelent meg (Kosáry, 1989,
769-824, 1125-1205.).
<
5 A magyarországi
művelődéstörténet-írás 19. és 20. századi irányzatainak újabb
historiográfiai összefoglalását nemzetközi kitekintéssel ld.
(Dobszay/Fónagy, 2003, 399-407.).
<
|