Mi késztetett arra, hogy a volt köztársasági elnökök rendelkezésére álló karitatív célokat szolgáló keretből tehetséges fiatalokat is támogass?

Egy ekkora, 72 milliós, és remélhetőleg folyamatosan rendelkezésre álló összeget nem szabad a pillanatnyi igények és kérések szerint szétosztogatni. Két nagy, állandó programot alapítottam: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat előre megbeszélt projektjeinek támogatása, és az ösztöndíjak. A fennmaradó negyed–ötödrész pénz megy aktuális segítségekre. Tanárként is foglalkoztatott a tehetséges hallgatók sorsa; s itt a sorson van a hangsúly: milyen tényezők visznek egy hirtelen felívelő pályára, miért vált át egy ígéretes fiatal tudós hirtelen a vidéki gazdag ügyvéd életére. Láttam, vannak szabályos utak, fel a szamárlétrán, amelyek mégsem unalmasak, és vannak rendkívüli kacskaringók – de egy-egy váratlan segítség vagy kitérő mindig meghatározó. Szerettem volna tehát az ilyen sorsszerű alkalmak számát megnövelni egy olyan ösztöndíjjal, amely még a mai megnövekedett lehetőségek között is jelentős. Konkrétabb előzménye is van az elhatározásnak. Elnökségem alatt a Bölcsek Tanácsában megvitattuk és közzétettük az oktatás helyzetét és feladatait – benne a tehetséggondozásét is. (Lásd: Szárny és teher, WEBCÍM) Legalább annyi ne enyésszen el elnöki munkámból, amennyi rajtam áll!

Mi az ösztöndíj célja, összege, formája?

Az ösztöndíj főszabályként már végzett, sőt lehetőleg doktorált fiataloknak ad lehetőséget tizenkét hónapra külföldi tanulmányok folytatására. Összege havi 2000 euró. A tizenkét hónap, ha indokolt, több részletben is kivehető. Pontos cél és munkaterv már a kiválasztáshoz kell, de további formaságok nincsenek. Időnként kapok egy-egy e-mailt, ki hol van, mit csinál. Persze öröm, ha a levél a kitüntetéses diplomaosztásról szól Cambridge-ben, vagy ha egy új képzőművészeti alkotás képe érkezik.

Hogyan kerülnek kiválasztásra
az ösztöndíjasok?

Hogy stílusos maradjak: a kiválasztás sorsszerűen történik. Kitűnő képességű, szorgalmas ember, hála Istennek, sok van. Én azonban a valami eredetit

felmutató vagy ígérő tehetségeket keresem. Pályáztatni, zsűrizni a nagy létszámú ösztöndíj-programoknál kell. Én legfeljebb négy embert tudok támogatni évente, s a jelölteket „szájhagyomány útján”, azaz ismerősöket megkérdezve, esetleg egy-egy tanszéket, intézetet felhíva szerzem be. Minden szóba jöhető jelölttel elbeszélgetek. Volt, hogy csak három helyet adtam ki a négyből. Mindig is lenyűgözött a véletlen szerepe – a mindenkori dramatis personae tulajdonságai, amin fordul az ügy, vagy amikor apró tényezők hirtelen nagy összefüggést tárnak föl. Így volt ez a tudományban és a politikában – mondhatnám, a történelemben is. Tehát hagyom, hogy a véletlen – ahogy hiszem – megtalálja az érdemeseket. S az eddigi ösztöndíjasokban nem is csalódtam.

Tudnál-e néhány olyan kedves emléket említeni, ami az ösztöndíjjal, illetve az ösztöndíjasokkal kapcsolatban ért?

Kivételekkel erősítem a szabályt: egy (szlovákiai) komáromi gimnazista, Farsang István, kisiskolás kora óta a geológia megszállottja, még érettségi előtt megkapta az ösztöndíjat a londoni Földtani Múzeumba. Őt a Kutató Diákoknál ismertem meg. Van, aki harminc fölött, megtalált hivatása szerinti másoddiplomája előtt ment külföldre. Nagy nyereségnek érzem, hogy ilyen sok kiváló embert megismertem. Tudósok mellett szeretek művészt vagy legalább a határterületről is kijuttatni valakit. A kutatók elégedettsége, kint szerzett további meghívásaik, vagy például egy kreatív programváltás mellett persze leginkább a „művészek” szolgáltak kedves meglepetésekkel. Kerezsi Nemere – aki a díjat a légköri halo-jelenségek és a képzőművészet összefüggéséről írt doktorijának köszönhette – elküldte új műveit, s Izland és Amerika között a meghívót esküvőjére, Székelyföldre. Holczer Veronika – akit Cságoly Ferenc azzal ajánlott, hogy nemcsak csillogó hangversenytermeket kell tervezni, de a szegények építészetével foglalkozni – végre kilépett a Kárpát-medencéből, ahol eddig falusi mesterektől tanult, s nagyon remélem, eljut a harmadik világba is. Örömmel látom, hogy néhányan felvették a kapcsolatot egymással; és azt is, hogy például Gilyén András, miután Cambridge-ben kitüntetéssel diplomázott, a Lendület-programba tért haza.