Nehéz szívvel állok most itt, hogy megnyissam a
Modern irányzatok a zootaxonómiában címmel rendezett tudományos
ülést, amelyet Mahunka Sándor tagtársunk emlékének szentelünk. Itt
állok egyrészt hivatalai kötelességemből fakadóan, mint a Biológiai
Osztály elnöke, de itt vagyok úgy is, mint barát, akit a személyes
érzések, a szeretet és a tisztelet hozott. Nehéz belegondolni, hogy
egy ilyen esemény nem Sándor szervezésében, hanem az Ő emlékére jön
létre. Nincs még egy éve, hogy közöttünk volt, terveket szőtt, és
két nagy összefoglaló munkáján, Madagaszkár és a Balkán-félsziget
páncélos atkáinak rendszerezésén dolgozott. Ebben a körben vannak
számosan, akik nálam avatottabban tudják értékelni Mahunka Sándor
szakmai életútját. Ezért én inkább személyes, osztályelnöki és
baráti emlékeimet elevenítem fel. Azt tudtam, tudtuk pályatársaitól,
hogy Sándor a maga tudományterületén meghatározó nemzetközi
szaktekintély, akit a világon mindenhol ismernek és elismernek.
Tudtuk, hogy negyven éven át szinte külső munkatársa volt a genfi
Természettudományi Múzeumnak, ahol nélküle nem boldogultak volna
hatalmas gyűjteményük rendszerezésével. De nekünk az a fontos, hogy
a magyar Természettudományi Múzeumnak szentelte szakmai figyelmének
és energiájának javát, itt hozott létre páratlan gyűjteményt, és
három évtizeden át vezette a nemzeti parkok élővilágát feltáró
munkát, tizennégy angol nyelvű kötetben, a világban páratlan
adattárat hozva létre. Óriási gyűjteményi anyagot és adatbázist
állított fel, veszélyes expedíciókon vett részt a világ minden
táján, példaértékű, hogy gyűjtőútjain mindig gondolt másokra, és nem
csak saját gyűjteményét gyarapította, de hozott anyagot kollégái
számára is. Több ezer új, a tudomány számára addig ismeretlen
atkafajt fedezett fel és publikált. Jelen volt a tudományos
közéletben is, szolgálva ezzel a közösséget. Egy jeles ember
életútját áttekintve érdemes keresni a tanulságokat. Jelen esetben
találhatunk is számosat:
Az igazi, tartós nemzetközi vagy – nevezzük így –
világsiker alapja az elkötelezettség és kitartás. Mahunka Sándor már
gimnazista korában tagja volt
|
|
a Magyar Rovartani Társaságnak, nem hagyta magát
eltéríteni ettől a pályától és a páncélos atkák világának
feltárásától.
Az indulásnál jó mesterekhez kell szegődni. Ez
esetben Dudich Endre és Balogh János voltak a mentorok, jó választás
voltak.
A szerénység és segítőkészség meghozza a közvetlen
és tágabb környezet megbecsülését.
Az is tanulság, hogy egy hű társ és munkatárs
megsokszorozza az ember erejét és teljesítményét. Sándor szerencsés
volt ebben is. Feleségével, Csibivel ketten alkottak egy sikeres,
hatékony egészet.
Mahunka Sándort tizenöt éve ismertem meg
közelebbről, s ebből három évig szorosan együtt dolgoztunk a
Biológiai Osztály vezetésében. Kezdetektől úgy éreztem, hogy régi
barátok vagyunk, és van valaki a környezetemben, akire mindig
számíthatok. Csendes, szerény, de közvetlen és jó kedélyű ember
volt, aki bírta mindannyiunk tiszteletét és szeretetét. Az utolsó
évben vesztette el társát, támaszát – feleségét, Csibit; szeretett
múzeuma körül is viharfelhők gyülekeztek. Mindez megviselte. Befelé
fordult, szótlan lett, sok időt töltött a Szigetközben, Kisbodakon a
barátainál, a Világi házaspárnál. Betegeskedett, majd feladta,
félbehagyva két jelentős művét, amelyen utolsó percig dolgozott.
Hiányt hagyott maga után, a múzeumban, a Biológiai Osztályon, az
egyetemen, mindenhol, ahol ismerték.
Cicero mondotta: Mors terribilis iis, quorum cum
vita omnia extinguuntur, non iis quorum laus emori non potest.*
Valóban: a halál csak azok számára rettenet, akiknek az élettel
minden véget ér. De nem azoknak, akiket mások tisztelete és szeretet
megőriz. Mi tisztelettel és szeretettel őrizzük Mahunka Sándor
emlékét, kifejezője ennek a mai tudományos emlékülés, amelyet
bizonyára szívesen hallgatna vég az utolsó sorból, ha itt lehetne.
Bár tudom, hogy szelleme, emléke itt van és lesz velünk.
Kulcsszavak: Mahunka Sándor, zootaxonómia, páncélos atkák, Magyar
Természettudományi Múzeum, nemzeti parkok
|
|