A B. parvust Grönlandról írták le 1970-ben. Az
eddigi adatok szerint ezt a fajt tipikus északi, holarktikus
elterjedésűnek mondhattuk. A B. librust Dániából írták le 1959-ben
Marionina libra néven, s később tették át a Bryodrilus génuszba.
Mindkét faj lényegében észak-európai előfordulásúnak mutatkozott.
Ennek ellenére a B. librus 2009-ben előkerült Magyarországról, a
Kiskunság területéről, majd 2010-ben a Mezőföldön is megtaláltuk a
B.parvussal együtt. Feltűnt a két faj nagyfokú hasonlósága (3–4 mm
hossz, jellegzetes azonos nyelőcsövi kitüremkedések, azonos méretű
és alakú spermatölcsérek, jellegzetes ragacsos anyagot termelő
bőrmirigyek megléte, ami miatt mindkét taxon talajszemcsékkel
borított), de egy eddig fontosnak tartott bélyegben különböztek. A
B. parvus esetében a két spermatheca egyesülés után a nyelőcsőbe
torkollik, a B. librus esetében pedig, a nevének megfelelően,
szabadon lóg a testüregben. Ezért a különböző helyekről (a hazai
példányok mellett a Spitzbergákról, a kanadai arktikus
szigetvilágból, Alaszkából, Grönlandról és Szibériából
rendelkezésünkre álló élő és/vagy fixált állatok tanulmányozásával
egy időben férgeket küldtünk a Canadian Centre for DNA Barcodingnak
molekuláris biológiai vizsgálatokra is. Ennek eredményeképp
megállapítható volt, hogy a két faj azonos. A genetikai távolságokat
összehasonlítva egymással és két másik Bryodrilus fajjal,
megállapítható volt, hogy a magas interspecifikus értékekkel szemben
(21,6%, illetve 22,6%) a két fajnak tartott egyedek a klaszteren
belül is keverednek, és az átlagos klaszteren belüli variancia pedig
csekély, mintegy 2,6%. A magyarországi B. librus, illetve parvusnak
tartott egyedek pedig genetikailag egyáltalán nem különültek el.
Ezzel a molekuláris biológiai igazolással a B. parvust a B. librus
szinonimjaként revideáltuk (Dózsa-Farkas et al., 2012).
6. Végül még egy egészen friss kutatási eredményről
is szeretnénk beszámolni, amit a kanadai arktikus szigetvilágból
(Bank Island) leírt, és ott endemikusnak vélt faj a Hemifridericia
bivesiculata Christensen és Dózsa-Farkas, 2006) váratlan hazai
felbukkanása hívott életre. A génuszba mindössze két faj tartozik,
az előbb említett faj és a H. parva Nielsen és Christensen, 1995;
utóbbi a Holarktiszban szélesebben elterjedt, így hazánkban is. A
két faj első megközelítésben nagyon hasonló: 2–3 mm hosszúak,
coelomocytáik és spermatölcséreik is azonos méretűek és alakúak.
Megegyeznek egy másik, az enchytraeidák körében igen ritka bélyegben
is: mindkettőnél fejlett sertéket találunk a nyeregszelvényben
(XII), méghozzá ventrálisan is. A H. bivesiculata csak a kettős
hólyagszerű nyelőcsövi kitüremkedés (bivesiculata elnevezés!)
alapján különítődött el, amely a másik fajnál hiányzik. A biztos
faji elkülönülés megállapítására a H. bivesiculata hazai példányait,
amelyeket a Mezőföldről és a Kiskunságból gyűjtöttünk, valamint a
típusokat, a H. parva esetében pedig földrajzilag távoli
populációkból (így Alaszkából, az ausztriai Rax-hegységből, továbbá
a Kiskunságból és Bátorligetről) származó élő és fixált egyedeket
tanulmányoztuk morfológiailag, valamint ITS-szekvenálást hajtottunk
végre. Az ITS-vizsgálatok eredményei alapján megállapítható volt,
hogy a két faj közel rokon volta mellett, önálló fajoknak
tekinthető, és sikerült további morfológiai bélyegkülönbségeket is
feltárni. Ilyen az agy eltérő alakja, a hasi serték száma és
elhelyezkedése, és a háti véredény eredésének eltérő volta.
Eredményeinkről hamarosan elkészül a tudományos cikk is.
Kitekintés
A fentiekből közvetlenül is következik, hogy a molekuláris biológiai
módszerek a további taxonómiai munka nélkülözhetetlen részévé kell
váljanak. A kutatók úgy képzelik, hogy a jövőben a szekvenciaalapú
identifikáció révén a molekuláris vizsgálatok használhatók lesznek
ökológiai, diverzitásbiológiai kutatások céljaira is, nagymennyiségű
talajmintákból kinyert (akár ivaréretlen állapotú) férgek
azonosításával.
Ennek eléréséhez most a cél az egységes módszerek
kidolgozása. Schmelz és munkatársai indítottak el napjainkban egy
projektet, amely arra irányult, hogy megfelelő célszekvenciát
találjanak a televényférgek egységes molekuláris azonosítására,
aminek első eredményeit a közelmúltban ismertették egy előadásban
(Rüdiger M. Schmelz szóbeli közlése alapján). Vizsgálataikban négy
gént vettek górcső alá, a COI-t, a 18S rDNS-t, az ITS-régiót,
valamint a H3 hiszton fehérje génjét. Céljukhoz 200–300 bázispár
hosszúságú szakaszokat kerestek, amelyeket általánosan lehetne
használni az Enchytraeidae családon belül. A jövőbeli kutatásokra a
H3-gént ajánlották, mivel megfelelő variabilitással bír, és
metodikailag is könnyebben kivitelezhető, ugyanakkor megjegyzendő,
hogy eddig egyetlen szekvenciát sem publikáltak erről a génről az
Enchytraeidae család köréből.
Fontosnak tartjuk megjegyezni: ahhoz, hogy ne csak
számozott férgek jelentsék az eredményt, hanem mögöttük ismerjük az
egyes fajokat is, előbb elengedhetetlenül szükség lenne megbízható
specialisták előzetes taxonómiai munkájára is, ily módon remélhetően
a taxonómusok munkája ismét méltó elismertséget fog elérni. Ezen
munka alapján aztán nemzetközi együttműködésben megfelelő adatbázist
lehet és kell létrehozni.
Kulcsszavak: gyűrűsférgek, televényférgek, morfológia,
molekuláris filogenetika, enzim-polimorfizmus, mitokondriális DNS,
nukleáris DNS, PCR-RFLP-technika, fajrevíziók, új fajok
Magyarországról
IRODALOM
Brockmeyer, Volker (1991): Isozymes and
General Protein Patterns for Use in Discrimination and
Identification of Enchytraeus Species (Annelida, Oligochaeta).
Zeitschrift für Zoologische Systematik und Evolutionsforschung 29,
343–361. DOI: 10.1111/j.1439-0469.1991.tb00457.x
Cech Gábor – Dózsa-Farkas Klára (2005):
Identification of Fridericia schmelzi sp.n. Combining Morphological
Characters and PCR-RFLP Analysis. In: Pop, Victor – Pop, Antonina
(eds.): Advances in Earthworm Taxonomy II (Annelida: Oligochaeta).
Cluj University Press, 99–118.
Cech Gábor – Boros G. – Dózsa-Farkas K.
(2012): Revision of Bryodrilus glandulosus (Dózsa-Farkas, 1990) and
Mesenchytraeus kuehnelti Dózsa-Farkas, 1991 (Oligochaeta:
Enchytraeidae). Zoologischer Anzeiger – Journal of Comparative
Zoology. 2513, 253– 262. DOI:10.1016/j.jcz.2011.09.005
Christensen, Bent – Berg, U. – Jelnes J.
(1976): A Comparative Study on Enzyme Polymorphism in Sympatric
Diploid and Triploid Forms of Lumbricillus lineatus (Enchytraidae,
Oligochaeta). Hereditas. 84, 41–48.
DOI: 10.1111/j.1601-5223.1976.tb01194.x •
WEBCÍM
Christensen, Bent – Glenner, Henrik
(2010): Molecular Phylogeny of Enchytraeidae (Oligochaeta) Indicates
Separate Invasions of the Terrestrial Environment. Journal of
Zoological Systematics and Evolutionary Research. 48, 208–212.
DOI: 10.1111/j.1439-0469.2009. 00558.x
De Wit, Pierre – Erséus, Christer (2010):
Genetic Variation and Phylogeny of Scandinavian Species of Grania
(Annelida: Clitellata: Enchytraeidae), with the Discovery of a
Cryptic Species. Journal of Zoological Systematics and Evolutionary
Research. 48, 285–293. DOI: 10.1111/j.1439-0469.2010.00571.x
Dózsa-Farkas, Klára – Cech, Gábor (2006):
Description of a New Fridericia Species (Oligochaeta: Enchytraeidae)
and Its Molecular Comparison with two Morphologically Similar
Species by PCR-RFLP. Zootaxa. 1310, 53–68. •
WEBCÍM
Dózsa-Farkas, Klára – Porco, D. – Boros G.
(2012): Are Bryodrilus parvus Nurminen, 1970 and Bryodrilus librus
(Nielsen and Christensen, 1959) (Annelida: Enchytraeidae) Really
Different Species? A Revision Based on DNA Barcodes and
Morphological Data. Zootaxa. 3276, 38–50. •
WEBCÍM
Erséus, Christer – Rota, E. – Matamoros,
L.– De Wit, P. (2010): Molecular Phylogeny of Enchytraeidae
(Annelida, Clitellata). Molecular Phylogenetics and Evolution. 57,
849–858. doi: 10.1016/j.ympev.2010. 07.005
Schmelz, Rüdiger M. (2003): Taxonomy of
Fridericia (Oligochaeta, Enchytraeidae). Revision of Species with
Morphological and Biochemical Methods: Abhandlung des
Naturwissenschaftlichen Vereins in Hamburg (ed. Otto Kraus). No 38.
DOI:10.1016/j.pedobi.2004.03.001
Schmelz, Rüdiger M. – Collado, R. –
Myohara, M. (2000): A Taxonomic Study of Enchytraeus japonensis
(Enchtraeidae, (Oligochaeta): Morphological and Biochemical
Comparisons with E. bigeminus. Zoological Science. 17, 505–516.
DOI:10.2108/0289-0003(2000)17[505:ATSOEJ]2.0.CO;2 •
WEBCÍM
|