A Magyar Tudományos Akadémia folyóirata. Alapítva: 1840
 

KEZDŐLAP    ARCHÍVUM    IMPRESSZUM    KERESÉS


 AZ EDUVITAL-„KONCEPCIÓ”

    TUDATOS EPIGENETIKÁVLA AZ EGÉSZSÉGÉRT

X

Falus András

az MTA rendes tagja, egyetemi tanár, az EDUVITAL társalapítója, S. E. Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet andras.falus(kukac)eduvital.net

Melicher Dóra

MSc, nemzetközi kapcsolatok szakértő, az EDUVITAL ügyvezetője, (S. E. ÁOK-orvostanhallgató)
dora.melicher(kukac)eduvital.net

 

 

Összefoglalás


Majd két éve működik az EDUVITAL Nonprofit Egészségnevelési Társaság. A szerveződés szakértői csapata az egészségre (= EGÉSZ-SÉG) vonatkozó sokoldalú oktatási-nevelési programokat kutat és fejleszt az elsősorban az ifjúságra közvetlenül ható szakemberek (pedagógusok, háziorvosok, védőnők, lelkipásztorok, szociális munkások, edzők, újságírók) és szülők számára. A nonprofit szervezetet néhai Kopp Mária professzorasszony és Falus András professzor alapították.


Bevezetés


Jelenleg öt hazai egyetem részvételével, az MTA Elnöki Oktatási Bizottságának (Csépe Valéria, az MTA főtitkárhelyettese) és a Tudományos Ismeretterjesztő Társaság (Vizi E. Szilveszter, az MTA előző elnöke) támogatásával orvosok, pedagógusok, biológusok, pszichológusok, lelkészek, szociológusok, bioetikusok és egészségtudományi szakemberek 2012 elején életre hívták az EDUVITAL Nonprofit Egészségnevelési Társaságot (EDUVITAL NET, URL1).

Különleges multidiszciplináris összefogás eredményezte a szervezet megalapítását, amelyhez hamarosan nagyon sokan, nagyon sokféle háttérrel csatlakoztak.

A magyar társadalom jelenlegi egészségi állapota és távlati kilátásai nem mondhatóak felhőtlennek. Kopp Mária és Skrabski Árpád tanulmányai erre már korábban is felhívták a figyelmet. Az azóta tovább romló helyzet minden felelősen gondolkodó szakember számára azonnali, kötelező és hosszú távú feladatokat jelöl ki. Ennek felismerése is alapvetően hozzájárult az EDUVITAL-kezdeményezés sikeréhez.

Nézeteik szerint az egészségtudatosság jelentős mértékben függ a korszerű, sokoldalú orvosbiológiai és pszichoszociális tudás széles körű hozzáférhetőségétől, valamint ezzel együtt a társadalom tagjainak személyes motivációjától is. Ezért feladatuk és felelősségük, hogy a prevenciós, egészségnevelési feladatok sokkal markánsabb részt kapjanak. Ebből következik a nevelési, háziorvosi, iskola- és foglalkozás- és környezet-egészségügyi ellátás prevenciós szemléletű átalakításának még hangsúlyosabbá tétele.

A proaktív interakció a szakember és egyén között minden korosztályban lényeges, de az egészséges életvitel jövőbeli mintázatának alakítása és az elért eredmények fenntarthatósága szempontjából különös figyelmet érdemel a jövő nemzedék, a gyermekek és a fiatal korosztály.

Az EDUVITAL mozgalom célja, hogy komplex, átfogó és a gyakorlati munkában, tanácsadásban jól használható, felelősségteljes információkat adjon a korszerű öröklésbiológiai alapismeretek, a környezettudatosság, a táplálkozás, a mozgáskultúra és a szenvedélybetegségek kérdésein át többek között az iskola-egészségügy, a mentálhigiénia, pszichoszomatikus kórképek, az egészséges öregedés, a család és a bioetika legfőbb kérdéseinek köréből.

Az EDUVITAL NET tevékenysége (1. sz. melléklet) kiterjed a tudományosságon alapuló, alapvető orvosbiológiai, epigenetikai, táplálkozásbiológiai, mozgási, mentális és fizikai higiéniai, szenvedélybetegségekre vonatkozó, pszichológiai, esztétikai és szociológiai ismeretek írott, multimédiás és internetes (például: webinarok, honlapok, Facebook stb.) oktatási anyagok létrehozására, optimalizálására és széles körű terjesztésére. Ennek alapján nyilvános szakmai, interdiszciplináris dialógust kívánunk kezdeményezni az orvosi-, viselkedésgenetikai-, pszichológiai és szociológiai tudományok fejlődésével kapcsolatos dilemmákról, a hagyományos egészségnevelést és orvoslást ebben a keretrendszerben megújítani kívánó szakmai kezdeményezésekről.


Hogy is kerül ez a kivételesen széles spektrumú szakembergárda (2. sz. melléklet) egyidejűleg
és koordináltan közel az egészségneveléshez?
A fizikai hatások epigenetikájától
a szociálpszichológiai körülmények jelentőségéig
az örökölt jellegek érvényesülésében.


A genetika hagyományos szemlélete szerint az örökítő anyag, a DNS-lánc bizonyos szakaszairól, a génekről mintegy tervrajz-szerűen egy-egy fehérje képződik. Ez a folyamat azonban szigorúan szabályozott, többek között külső és belső környezeti hatások által.

Egyre több ismeretünk van az eddig szinte mesterségesen (didaktikailag?) külön kezelt, nem a DNS-betűsorrendet, hanem a szüleinktől örökölt genetikai információ megnyilvánulását (aktiválódását és elnémulását) az egyedi élet során meghatározó tényezők szerepéről. Ezen hatások közé soroljuk az egyedfejlődést irányító (például anyai) faktorokat, továbbá a külső és belső környezet tényezőit, mint amilyen a táplálkozás, a mozgás, a fény, a zene, a dohányzás, a stressz, az alvásmennyiség, vagyis az életmód és a pszichoszociális környezet. Ezek mind módosíthatják a genom működését, ezért e tényezőket a kutatók epigenetikai hatásoknak nevezik.

Ezek a legtöbbször visszafordítható hatások ma már sok tekintetben azonosított, kovalens módosulásokkal is járnak, melyek bizonyos esetekben öröklődnek is.

A hisztonfehérjék a kromatin szerkezeti elemei, a DNS-lánc ezek köré tekeredik fel, mintázatuk, módosulásaik, mint amilyen többek között a hisztonok acetilációja, foszforilációja, metilációja (a „hisztonkód”), jelentősen befolyásolják a DNS hozzáférhetőségét.

A egyik legjobban tanulmányozott hatás a génkifejeződés gátlásához vezető DNS-metiláció, amikor a guanin melletti citozinra („CpG-szigetek”) kerül fel egy metilcsoport.

Mind a hiszton-, mind pedig a DNS-módosulások reverzibilisek, tehát például az acetiláz enzim mellett működik a deacetiláz, a metiláz mellett a demetiláz. Ezen dinamikus hatások egyik következménye a kromatinstruktúra reverzibilis átrendeződése. Mindez jól látható elektronmikroszkópos képeken is, a lazább, világosabb, széttekeredett kromatin, az eukromatin, intenzív-, a sötétebb, elektrodenz heterokromatin csökkent transzkripcióra (mRNS-átírásra) utal. A sejtosztódás során a kromoszómák végeit „védő” telomeráz enzimek működése is számos környezeti hatás függvénye.

Epigenetikai hatások lényegesen befolyásolják a citoplazmában, a mRNS-ek transzlációját gátló, fehérjét nem kódoló RNS-ek (például a mikroRNS-ek, piwi RNS-ek, mirtronok stb.) keletkezését is.

Legújabb eredmények szerint bizonyos környezeti hatások (például egyes vírusok) a genomon belül meglepően magas arányban előforduló ugráló genetikai elemek (transzpozonok) aktiválódására hatnak, tehát a genetikai elemek mobilitása is, legalábbis részben, epigenetikai kontroll alatt áll.

Visszatérve az epigenetikai hatások sokféleségére (táplálkozás, mozgás, dohányzás, alvásmennyiség, stressz, pszichoszociális környezeti-közösségi ingerek) ezek együttese számos tudatosan befolyásolható elemet tartalmaz.

Ennek megfelelően a tudatos döntéseinken alapuló életmód és annak változtatása irányítható komplex epigenetikai spektrumot jelent.


EDUVITAL, Együtt az Egészségért


Céljainak és azok megvalósításának változatos és korszerű kommunikációs rendszerén át az EDUVITAL NET elkötelezett arra is, hogy az egészségnevelés keretében nyújtott tudományos megalapozottságú oktatási modulok kisebbségi, hátrányos helyzetű társadalmi és etnikai csoportok és a magas kockázatú személyek számára is hozzáférhetőek és elsajátíthatók legyenek. Az a cél, hogy a szervezet különféle diszciplínákban a legjobb szakemberek és munkatársaik segítségével (lásd 2. számú melléklet) komplex, átfogó és a gyakorlati munkában, tanácsadásban jól használható, felelősségteljes információkat nyújtson. A kutatásokban, felmérésekben folyamatosan optimalizált oktatási anyagok felölelik a korszerű öröklésbiológiai alapismereteket, a környezettudatosságot, a táplálkozás, a mozgáskultúra, az esztétika (zene, irodalom, képző- és filmművészet) és a szenvedélybetegségek témaköreit, érintik többek között az iskola-egészségügy, a mentálhigiénia, a család, a bioetika és a világnézet legfőbb kérdéseinek körét is.


Kikhez szeretne elsősorban szólni
az EDUVITAL-mozgalom
mint komplex egészségnevelési kultúra?


Az egészségnevelési programot elsődlegesen azoknak az elkötelezett véleményformálóknak kínálja, akik a társadalom legszélesebb részére hatnak mindennapi tevékenységük során, így a pedagógusok, egészségügyi szakemberek (például családorvosok, védőnők stb.), lelkészek, edzők, újságírók, véleményformáló közszereplők, civil (kisebbségi- és beteg-) szervezetek képviselői számára kíván felhasználható, korszerű és

 

 

gyakorlatban alkalmazható tudást nyújtani. Nem utolsósorban szülőedukációt is kíván végezni.

Nagyon lényeges alapelv a komplexitás, hiszen a fizikai és mentális higiénia kérdései például elválaszthatatlanok a környezet megóvása és a stresszkezelés kérdéseitől. Kiemelt jelentősége van a táplálkozási, mozgási kultúra mellett a művészeteknek az egészség (=egész-ség) megőrzésében és teljessé tételében. Mindezek megismertetése és „átélhetővé tétele” – különösen a fiatal generációk számára – minden kétséget kizárólagosan kulcskérdés a magyar társadalom jövőjét illetően.

Éppen ezért az EDUVITAL, nonprofit alapon, a testi-lelki egészségkultúra elterjesztésében érzi elkötelezettnek magát. Szakembereink névsora és emberi elkötelezettsége egyidejűleg jelent biztosítékot a rangos tudományos színvonalra, valamint az empatikus, értékközpontú felelősségtudatra a jövő iránt. Az EDUVITAL NET pályázatokból és szponzorok támogatásából tartja fenn magát.


Tevékenység és kapcsolódási pontok


Az EDUVITAL NET (nonprofit) tevékenységét a Tudományos Ismeretterjesztő Társaság kezdettől támogatja, egyik lapjában, az Élet és Tudományban az EDUVITAL 2013 januárjától külön rovatban (Egészség–Egész-ség) hetente jelentkezik új közleménnyel.

A változatos, különböző célcsoportoknak szóló programok, az írott és multimédiás anyagok a honlapon (URL1) és Facebook oldalon napról napra frissülve mindenki számára hozzáférhetők.

Az EDUVITAL egyre szélesebb körű résztvevőinek egységes véleménye, hogy a széles körű, egyszerre több tudományterületet felölelő tájékozottság megannyi új gondolatot, ötletet, megvalósítási javaslatot szül, ezért is buzdít minden érdeklődőt, akadémikust, hallgatót és oktatót egyaránt, kapcsolódjon az EDUVITAL meggyőződésünk szerint jövőépítő tevékenységéhez.

Az Eduvital tevékenységeinek, valamint a Tudományos Testület tagjainak ismertetését megtalálják lapunk internetes oldalán.
 



Kulcsszavak: egészségtudatosság, epigenetika, életmód, komplex egészségnevelés
 



URL1: EDUVITAL Nonprofit Egészségnevelési Társaság • www.eduvital.net

 


 

1. melléklet

 

Eddigi tevékenységeink

(részletek: www.eduvital.net)

 

• Az EDUVITAL felnőttképzési akkreditációt szerzett

• A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán ETK–EDUVITAL előadássorozat negyedik szemeszterét tartjuk.

• Az ELTE Tanító- és Óvóképző karán a második félév indult el. Az ELTE TOK és az EDUVITAL közti megállapodás keretében hamarosan MSc képzés akkreditálása kezdődik.

• A már 3. féléve tanrendszerűen folyó katolikus egyházi egészségnevelési oktatás mellett folyik a református és evangélikus egyház felsőoktatási intézményeiben az EDUVITAL rendszeres oktatási és továbbképzési tevékenysége.

• Folyamatban van az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézettel a közoktatási és szakképzési pedagógus életpályamodell részeként, az EDUVITAL NET egészségnevelési programjának a továbbképzési rendszerbe való többszintű akkreditálása. Ezt követően részt kíván venni az országos szakképzésben is.

• Az Élet és Tudományban elindult az Egészség=Egész-ség rovat, 2013 év elejétől minden héten megjelenik egy cikk az EDUVITAL gondozásában. A cikkek letölthetők és megjeleníthetők: WEBCÍM

• Gyermeklét címmel az EDUVITAL közös lapot szerkeszt a Házi Gyermekorvosok Egyesületével, és állandó résztvevője a „Kávészünet” című konferenciának.

• Az EDUVITAL szülői fórumokat szervez többek között hátrányos helyzetű és roma településeken, tájékoztató előadásokat, egészségórákat tartanak szakembereink diákoknak.

• Az EDUVITAL együttműködik, valamint közös hazai és nemzetközi szimpóziumokat tart az Amerikai Magyar Orvosszövetséggel.

• Együttműködik a Tudományos Újságírók Klubjával.

• Az EDUVITAL támogatja és buzdítja a Semmelweis Egyetem hallgatóinak kezdeményezéseit (legutóbb a SE ETK Prezentációs Versenye kiváló kezdeményezését támogatta).

• Együtt az Egészségért kampányt indított az egészségtudatosabb nemzedékért.

• Az EDUVITAL támogatja a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalmat, melynek lényege a gyermekvállalás, és annak szociális és anyagi körülményének támogatása.

• Dr. Kopp Mária professzorasszony tisztelőiként, barátaiként, az ő és két évvel korábban elhunyt férje és munkatársa, Skrabski Árpád emlékére az EDUVITAL NET díjat alapított, amelyet az ifjúság egészségnevelésében kimagasló szerepet betöltő jelöltnek ad át. 2013. április 3-án került sor első alkalommal a díj átadására. A díjat a független zsűri a huszonhárom kitűnő jelölt közül, Dr. Gyene Istvánnak, egyetemi-, iskolai- és sportoktatók generációi példaképének ítélte oda. A díjátadáson részt vett és beszédet mondott Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztérium minisztere és Hoffmann Rózsa, oktatási államtitkár is. WEBCÍM

 


 

2. melléklet

 

Az EDUVITAL Tudományos Testülete

 

Dr. ANTAL Emese, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke (táplálkozástudomány)

• Dr. ÁDÁNY Róza, egyetemi tanár, a WHO „Társadalmi Sebezhetőség és Egészség" Kollaborációs Központ vezetője (közegészségtan)

• Dr. BAGDY Emőke, professor emeritus, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta

• Dr. CSEH Károly, egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet igazgatója (munka- és foglalkozás egészségügy)

• Dr. DÁVID Beáta, egyetemi docens, Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kar Mentálhigiéné Intézet, MTA Szociológiai Intézet (szociológia)

• Dr. DEMETROVICS Zsolt, egyetemi tanár, az ELTE Pszichológiai Tanszékénének igazgatója (pszichológia)

• Dr. FALUS András, egyetemi tanár, akadémikus, Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet (genetika, epigenetika, immunológia)

• JÁRÓKA Lívia, a Roma Education Fund képviselője, Európa Parlamenti képviselő

• Dr. KALABAY László, egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszék (belgyógyászat, klinikai immunológia és allergológia, háziorvostan)

Dr. KOPP Mária egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet kutatási igazgatóhelyettese (magatartástudomány)

• Dr. MADARASI Anna, osztályvezető főorvos, Szent János Kórház (gyermekgyógyászat)

• Dr. MÉSZÁROS Judit, egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar dékánja

• Dr. MOLNÁR Mária Judit, egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Molekuláris Neurológiai Központ igazgatója (neurogenetika és ritka betegségek)

• NAGY Tímea, olimpiai- és világbajnok párbajtőrvívó, gyógypedagógus

• NAGYNÉ HORVÁTH Emília, biológia-kémia szakos tanár, országos közoktatási szakértő

• Dr. OBERFRANK Ferenc, egyetemi tanár, Kísérleti Orvostudományi Kutató Intézet (bioetika)

• Dr. PUREBL György, egyetemi docens, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet klinikai igazgatóhelyettese (pszichiátria)

• Dr. SOMHEGYI Annamária, PhD, az Országos Gerincgyógyászati Központ prevenciós igazgatója (gerincgyógyászat)

• Dr. TOMPA Anna, egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet igazgatóhelyettese (toxikológia, közegészségtan, prevenciós orvostudomány)

• Dr. TÚRY Ferenc, egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet igazgatója (pszichiátria)

• Dr. URBÁN Veronika, főiskolai docens, Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar, Morfológiai és Fiziológiai Tanszék (biológia)

• Dr. VARGA Péter Pál, az Országos Gerincgyógyászati Központ főigazgatója (gerincgyógyászat)