mindegyike egyezik a székely írás jeleivel, de
egyelőre nincs biztos olvasatuk. Az őskohót a 10. vagy a 11.
században építették, és közel esik azokhoz a területekhez, ahol
egyébként ebben az időben székelyek élhettek.
A székely írás eredetének föltárásához
rekonstruálni kell alap-betűkészletét. A székely írás rétegződést
mutat, és tudatos alakítás(ok) eredménye. Összeállítói arra
törekedtek, hogy a jelek olvasata egyértelmű legyen, egy kivétellel
egy fonémának egy graféma felel meg és fordítva. A betűket formailag
egymáshoz illesztették, egy sorba illeszkedik az s, g, l, illetve az
r, cs, z jele (Vásáry, 1974; Sándor, 1996). A j, ö és u jele
viszonylag kései lehet, és latin hatás is közrejátszhatott
kialakításukban; a palatalizált fonémák jeleiben a ly kivételével
jól látszanak a ligatúrákból önálló grafémává alakítás nyomai; a c,
gy, ty, v, zs jele hangtörténeti okokból nem lehet a 13. századnál
korábbi (Sándor, 2014b).
Az alapréteg rekonstruálásakor figyelembe kell
venni, hogy a székely írás több változatban létezett, és ugyanaz a
változat is megjelenhet eltérően, ha más az írást hordozó anyag. Az
emlékek filológiai elemzésének kell kiszűrnie az egyéni írásmódokat,
megállapítania az emlékek betűkészletét, belső rendszerét, egymáshoz
való viszonyát. Ez után bonthatjuk vissza rétegenként a székely
ábécét, hogy eljussunk a legkorábbi változathoz, amelyet már össze
lehet vetni más írásokkal (Sándor, 1996). Az átadó és az átvett
rendszer között nagyobb különbségek lehetnek, hiszen az
írásrendszereket sokszor már az átvételkor jelentősen átalakítják,
hogy alkalmasabbá váljanak az új nyelv lejegyzésére.
Ilyen átalakításnak vélik az f, h, l kölcsönzését a
cirill, az e és o átvételét a glagolita ábécéből. Érdemes lesz
újragondolni, valóban e forrásokból eredeztethetők-e ezek a
grafémák: hangtani okok legfeljebb az f és esetleg a h átvételét
indokolnák. Az f cirill származtatása sem problémamentes, a többi
érintett grafémáé még kevésbé (Sándor, 2014b). Lehet, hogy nem
találunk a jelenleg elfogadottnál jobb megoldást, de kiderülhet,
hogy a tudományos hagyomány követése miatt tartjuk fenn még mindig a
glagolita és cirill ábécéből való átvételek tanát.
A székely írással gyakran érvelnek amellett, hogy a
székelyek török etnikumként csatlakoztak a magyar szövetséghez
(Kristó, 1996; Kordé, 1997). A székely írásnak a tudós használatot
leszámítva egyetlen emléke sincs, amely ne volna székelyekhez
köthető (beleértve lehetségesen az alsóbűi fúvókát), így nem
alaptalan ez a nézet. Ám csak akkor jó ez az érv, ha a székelyek nem
Erdélyben ismerték meg az elődábécét. Végleges ítéletet nem
hozhatunk, amíg az alsóbűi fúvókának nem lesz kielégítő olvasata, de
fölfedezése növelte annak a valószínűségét, hogy az Erdélybe
települő székelyek már vitték magukkal a 13. században jelentősen
megreformált írásuk elődjét.
Kulcsszavak: székely írás, székely írás eredete, hunhagyomány,
kelet-európai török írások, homokmégy-halomi lelet, alsóbűi fúvóka
IRODALOM
Benkő Elek (1994): Középkori rovásfelirat
Vargyasról. Magyar Nyelv. 90, 4, 487–489.
Dienes István (1994): Landnahmezeitliche
Kerbinschrift aus dem Gräberfeld von Homokmégy-Halom in der Umgebung
von Kalocsa. Folia Archaeologica. 43, 5, 167–180.
Golb, Norman – Omeljan, Pritsak (1982):
Khazarian Hebrew Documents of the Tenth Century. Cornell University
Press, Ithaca
Horváth Iván (2006): Gépeskönyv. Balassi,
Budapest
Hunfalvy Pál (1881): Die Ungern oder
Magyaren. Prochaska, Wien–Teschen
Juhász Irén (1983): Ein Awarenzeitlicher
Nadelbehälter mit Kerbschrift aus Szarvas. Acta Archaeologica. 35,
5, 373–377.
Kordé Zoltán (1997): Gondolatok a székely
eredetkérdésről. Aetas. 2–3, 7–31.
Kristó Gyula (1996): A székelyek
eredetéről. (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 10.)
Szegedi Középkorász Műhely, Szeged
Ligeti Lajos (1986): A magyar nyelv török
kapcsolatai a honfoglalás előtt és az Árpád-korban. Akadémiai,
Budapest
Nagy Géza (1895): A székely irás eredete.
Ethnographia. 6, 269–276.
Németh Gyula (1934): A magyar rovásírás.
(Magyar Nyelvtudomány Kézikönyve II/2.) MTA, Budapest
Réthy László (1888): Az úgynevezett
hun-székely irás. Archeológiai Értesítő. 8, 54–60.
Róna-Tas András (1985): A szarvasi tűtartó
felirata. Nyelvtudományi Közlemények. 87, 225–248.
Róna-Tas András (1996): A honfoglaló
magyar nép. Balassi, Budapest
Róna-Tas András – Berta Árpád (2011): West
Old Turkic. Turkic Loanwords in Hungarian. (Turcologica 84)
Harrassowitz, Wiesbaden
Sándor Klára (1996): A székely rovásírás
megíratlan története(i?). Erdélyi Múzeum. 58, 1–2, 83–93. •
WEBCÍM
Sándor Klára (2011): Nyelvrokonság és
hunhagyomány. Typotex, Budapest
Sándor Klára ([s. a.] 2014a): A székely
írás Székelyföldön kívüli használatának kezdetei. In: Szentpéteri
József – Sudár Balázs (szerk.): Magyar őstörténet – tudomány és
hagyományőrzés. Budapest
Sándor Klára ([s. a.] 2014b): A székely
írás nyomában. Typotex, Budapest
Szalontai Csaba – Károly László (2013):
Runiform Fragments of the Late Avar Period from Hungary. Acta
Orientalia Hungarica. 66, 4, 365–396. •
WEBCÍM
Tryjarski, Edward (2002–2004): Runes and
Runelike Scripts of Eurasian Area 1–3. (Archivum Ottomanicum) 20,
21, 22, 5–80, 5–90, 173–212.
Vásáry István (1972): Runiform Signs on
Objects of the Avar Period (6th–8th cc. A.D.). Acta Orientalia
Hungarica. 25, 335–347.
Vásáry István (1974): A magyar rovásírás.
A kutatás története és helyzete. Keletkutatás. 1974, 159–171.
Vasil’ev, Dimitrij (1994): Versuch zur
Lösung der Kerbinschrift aus der Umgebung von Kalocsa im Spiegel der
eurasischen Parallelen. Folia Archaeologica. 43, 181–191.
Vasil’ev, Dimitrij (2005): The Eurasian
Areal Aspect of Old Turkic Written Culture. Acta Orientalia
Hungarica. 58, 323—330. DOI: 10.1556/AOrient.58.2005.4.1
Vékony Gábor (2004): A székely írás
emlékei, kapcsolatai, története. Nap, Budapest
|