A társadalomban közmegegyezés van arról, hogy
etikusan kell eljárni; igaz ez a munkahelyekre, az oktatási
intézményekre és a kutatási műhelyekre is. Ugyanakkor az erős
versenyhelyzet (a tudományban a publikálási kényszer) és néha a
merev vagy ostoba szabályozás miatt nagy a kísértés, hogy ettől
eltérő módon viselkedjünk. Jól jellemzi ezt egy karikatúra, ahol a
főnök oly módon ad útmutatást a beosztottjainak, hogy „járjunk el
etikusan, de természetesen az ésszerűség határain belül”. Így nem
kell csodálkozni azon, hogy etikai ügyek a világ minden
tudománytámogató szervezeténél előfordulnak. Az elmúlt években
meglepően nagyszámú plágium, adathamisítás és egyéb tudományetikai
vétség vált ismertté. Ezek mértéke sokkolta a közvéleményt,
különösen az, hogy egyes esetekben a kutatók sok éven keresztül a
legjobb tudományos lapokban publikálták – meghamisított –
eredményeiket. Ezeket a tényeket először tudományos folyóiratokban
publikálták, de később a napi sajtó is átvette. Nemrégen a The
Economist teljes címlapját a How Science Goes Wrong cím töltötte ki,
és az újság beszámolt arról, hogy például a Bayer gyógyszeripari
vállalat hatvanhét nagy fontosságú publikált kísérletének mindössze
negyedét tudták reprodukálni, illetve arról, hogy a kutatók harmada
tud olyan esetről, ahol kollégájuk a kényelmetlen adatokat mellőzte
a tudományos közleményében. Nemcsak az etikailag kifogásolható ügyek
száma magas, hanem sajnos az is tény, hogy bár a kutatók sokszor
tudják, hogy kollégáik etikátlanul járnak el, gyakran nem jelentik,
nem lépnek fel ellene.
A tudományos kutatásért felelős szervezeteknek, így
a tudománytámogató szervezeteknek is alapvető feladatuk, hogy
szembenézzenek ezzel a problémával, és lépéseket tegyenek ennek
visszaszorítására, hiszen a kérdés szőnyeg alá söprése csak növeli a
károkat. Nem csoda, hogy ezt a kérdést mind a European Science
Foundation, mind a Global Research Council kiemelten kezeli, és a
2013-as World Science Forumon is fontos téma volt. A Science Europe
nemrég hozott létre egy tudományetikai munkabizottságot.
Korábbi vizsgálatok szerint, ahogy Maura Hiney
(Head of Policy, Health Research Board, Írország, illetve a Science
Europe említett munkabizottságának vezetője) egy előadásában
megállapította, hogy a legfontosabb, ami befolyásolja az etikus vagy
etikátlan viselkedést, az a „kutatási környezet” – elsősorban a
közegtől függ, hogy az ott dolgozó miként viselkedik; a közvetlen
környezet neveli, nevelheti leghatásosabban az ott dolgozókat.
Az OTKA-val kapcsolatba kerülő kutatókra,
munkatársakra természetesen vonatkoznak a tudományetika általános
szabályai. Fontos hangsúlyozni, hogy az etikai szabályozást
szerencsétlen „lokálisan” létrehozni, az etika elveinek általánosan
kell érvényesnek lenniük. Ezért döntött úgy az OTKA Bizottság
2011-ben, hogy elfogadja az MTA (64 oldalas) Tudományetikai kódexét
és (az OTKA Eljárási és Etikai Bizottsága működésének szabályozásán
túlmenően) csak egy mindössze másfél oldalas kiegészítést (URL1)
fogad el néhány olyan etikai kérdésről, amely egy
tudományfinanszírozó szervezetnek kiemelt fontosságú. Ezeket
ismertetem röviden az alábbiakban.
Nyilvánvaló, hogy a kutatási támogatások döntési
folyamatában alapvető az összeférhetetlenség és a titoktartás
kezelése; minden bizottsági ülésen minden résztvevő írásban
nyilatkozik ezekről. Az etikai szabályok megsértése nem csupán az,
ha valaki érvel olyan pályázó mellett, akivel egyébként
összeférhetetlen, hanem már az is, ha valaki nem jelenti be az
összeférhetetlenségét. Nemcsak az az etikai szabályok megsértése, ha
valaki egy ügyről (felhatalmazás nélkül) információt ad külső
személynek, szervezetnek, hanem már az is, ha valaki a megismert
információt más üggyel kapcsolatban felhasználja.
Az OTKA informatikai rendszere alkalmas arra, hogy
bizottságainkban a bonyolult összeférhetetlenségi eseteket kezelje,
a zsűritagok hozzáférését egyes pályázatok esetében meg tudjuk
tiltani, de képtelenség minden kapcsolatot felderíteni (néha a
bizottsági tag sem veszi észre) és informatikailag kizárni. Ezért
nagyon fontos az az elv, hogy a zsűritagok, munkatársak csak olyan
adatokat kereshetnek (és/vagy adhatnak tovább), amelyek közvetlen
munkájukhoz szükségesek. Mivel az informatikai rendszerben, ha
szükséges, mindenki tevékenysége visszakereshető, esetleges
adatkiszivárogtatás esetén ellenőrizhető, hogy egy adathoz kinek,
mikor volt hozzáférése. Nem csupán az adat bizonyított
kiszivárogtatása sérti az etikai szabályokat, hanem az is, ha
valaki, bár munkájához nem szükséges, tudatosan valami után
kutakodik.
Ahogy említettem, etikai ügyek minden
tudománytámogató szervezetnél előfordulnak. Allison C. Lerner, az
amerikai National Science Foundation Inspector General-ja például a
következő főbb témakörök szerint csoportosította egy előadásában a
főbb visszaéléseket: (1) utazási csalás – hamis vagy többszörös
számla, (2) alkalmazási csalás, (3) vásárlási csalás – hamis
(javított) számla, (4) többszörös alkalmazás – többszörös támogatás,
(5) plágium. Végül azt is megállapította, hogy (6) súlyos veszélyt
jelentenek a kisvállalkozások, a visszaélések nagyon nagy százaléka
az ezekkel kötött (alvállalkozási) szerződésekhez köthetők. Meg
tudom erősíteni magam is, hogy mennyire fontos a kisvállalkozók
(államháztartáson kívüli intézmények) nagyon gondos ellenőrzése. Az
is alapvető, hogy tiszta helyzetet teremtsünk: legyen világos, hogy
egy adott támogatás pontosan mire vonatkozik, mire kötelezi a
kutatót, és hogyan viszonyul esetleges más támogatott projektekhez.
Áttekintettem az OTKA elmúlt tizenöt évében történt
etikai ügyeket, ezek közül ötöt szeretnék – természetesen nevek
nélkül – példaként bemutatni:
Plágium • Egy pályázó a pályázat összefoglalóját
csaknem szó szerint másolta ki egy külföldi könyvből anélkül, hogy
ezt jelezte volna. Az egyik felkért külföldi bíráló a felhasznált
könyv szerzője volt, aki azonnal tájékoztatott arról, hogy az
összefoglaló tőle
|
|
származik. Az etikai vizsgálat, a pályázó
meghallgatása után, megállapította az etikai vétséget, és a pályázót
OTKA-pályázat beadásától három évre eltiltotta. A döntésről
természetesen tájékoztattuk a bírálót is.
Nem megfelelő idézés • Egy kutatót – aki
OTKA-pályázatot nyújtott be – az MTA Etikai Bizottsága elmarasztalta
nem megfelelő idézésért, ez a határozat nyilvánosan megjelent. A
„nem megfelelő idézés” egy, az OTKA által támogatott kutatás
eredményeként megjelent publikációban található. Az OTKA Bizottság
úgy döntött, hogy a pályázó OTKA-pályázatát az adott pályázati
fordulóból kizárja.
Szeretném hangsúlyozni, hogy mindkét esetben etikai
megfontolás volt a döntés alapja. Egy döntéshozónak komoly
kísértése, hogy egy etikai vétséget annak mérlegelése és
kivizsgálása helyett negatív döntéssel toroljon meg. Azt hiszem,
hogy ez több okból is rossz eljárás: egyrészt ha nem történik
vizsgálat, akkor lehetséges, hogy egy esetleg alaptalan gyanúsítás
miatt kerül valaki hátrányos helyzetbe; másrészt összekeveredik a
szakmai értékelés az etikai értékeléssel. A világos etikai
határozatnak az az előnye is megvan, hogy az etikai határozat
végrehajtása (a pályázattól való eltiltás letelte) után új
lehetőséget kaphasson az elmarasztalt.
Titoktartás, összeférhetetlenség megsértése • Egy
testületi tag elhallgatta összeférhetetlenségét egy pályázóval,
akivel a döntési folyamat során ráadásul konzultált, ezzel súlyosan
megszegve a titoktartási szabályokat is. A testületi tag
befolyásolta a bizottságot, és rávette őket a bizottsági sorrend
megváltoztatására. Az OTKA Eljárási és Etikai Bizottsága
megállapította a súlyos etikai vétséget, a testületi tagot kizárták
a testületből, és a pályázatokat újrarangsorolták.
Pályázók összebeszélése • Két pályázó csaknem szó
szerint azonos munkatervet adott be azonos kutatóhelyről, azonos
időpontban, miközben a két pályázatban nem volt azonos kutató. Az
adott pályázati körben mindkét pályázatot kizártuk a pályázatok
közül, megállapítottuk a kutatóhely felelősségét is az ügyben, és a
kutatóhelyet erről írásban tájékoztattuk.
Szabálytalan pénzfelhasználás • Utólagos ellenőrzés
kapcsán derült ki, hogy egy kutató a kutatási támogatás terhére
(előzetes engedélykérés nélkül) egy kisvállalkozást bízott meg,
amelyről kiderült, hogy családtagjainak tulajdona volt. Azt is
feltárta az ellenőrzés, hogy a kutató téves adatokat adott meg a
publikációs jegyzékében. Az etikai vizsgálat megállapította a
fentieket, a támogatási összeg visszafizetését rendelte el, a
pályázót öt évre eltiltotta a pályázástól, az intézménynek pedig,
amelynek a pénzügyi visszaélést meg kellett volna akadályoznia,
szigorított elszámolási kötelezettséget írt elő.
Azt gondolom, nem lehet elkerülni, hogy etikai
ügyek legyenek. A kérdés az, hogy mennyire gyakoriak az ilyen esetek
és hogy hogyan kezeljük őket. Ahogy arra már utaltam, az
elhallgatás, ha a fejünket a homokba dugjuk, a lehető legrosszabb.
Az egyes esetekben szigorúan el kell járni, és az
esetek elemzése alapján meg kell fontolni a szükséges
változtatásokat. Az egyik cselekvési lehetőség a bizottságok
ügyrendjeinek elkészítése (URL2 ), illetve módosítása, a teljesítési
szabályok felülvizsgálata (URL3). A másik talán még fontosabb:
nagyon oda kell figyelni a bizottsági elnökök (és tagok)
kiválasztására. Az ő szerepük meghatározó mind a példamutatásban,
mind pedig a szabályok betartatásában. Mind a kettő a megfelelő
kutatástámogatási környezetet teremti meg.
Ugyanakkor egy súlyos dilemmával kell
szembenéznünk: ha minden lehetséges visszaélés meggátlására
szabályokat vezetünk be, akkor túlszabályozzuk a rendszert, és
megnehezítjük a tisztességes pályázók munkáját. Nehéz megmondani,
hogy hol az optimuma a szabályozásnak, amely még elviselhető a
pályázónak, de a lehetséges visszaéléseket megnehezíti. Az elveket
világosan kell rögzíteni (például azt, hogy „a pályázaton elnyert
támogatás kizárólag a kutatáshoz kapcsolódó, az OTKA kutatási
szerződésben rögzített költségekre fordítható”), de ha minden
megtörtént (vagy elképzelhető) visszaélés kapcsán
részletszabályozást vezetünk be, akkor egy nehezen áttekinthető és
esetleg a normális működést akadályozó rendszert hozunk létre.
Teljes mértékben egyetértek P. Howard halhatatlan hőse, Fülig Jimmy
megállapításával: „Nem lehet minden pofon mellé egy forgalmi rendőrt
állítani.”
Áttekintésemet Maura Hiney megállapításával
kezdtem; az OTKA-ban előforduló esetek csak megerősítik azt. Talán
úgy egészíteném ki, hogy a legfontosabb a kutatási és a
kutatástámogatási környezet ahhoz, hogy az etikai ügyek számát
visszaszorítsuk. Utóbbiban az OTKA-nak közvetlen felelőssége van
mind a szabályozásban, mind az értékelők kiválasztásában. Fontos a
felvilágosító, nevelő munka, sok PhD-program tartalmazza a
tudományetikai képzést is. (Sajnos az az elképzelés, miszerint a
kutató a családból, de legalább a kutatóhelyről hozza magával az
etikai viselkedés szabályait, sok esetben naivitásnak bizonyult.)
Azt gondolom, ebben a felvilágosító munkában segíthet ez a
konferencia is.
Kulcsszavak: etika, kutatástámogatás, plágium, titoktartás,
összeférhetetlenség
HIVATKOZÁSOK
URL1 •
URL2 •
URL3
LÁBJEGYZET
* A Tudományetika
Európában és Magyarországon című konferencián (2013. október 24.)
elhangzott előadás szerkesztett változata.
<
|
|