2014. május 5-én tartotta Közgyűlését az Akadémia. A Közgyűlést a leköszönő elnök, Pálinkás József nyitotta meg.


„én egy korszak kezdetén dolgoztam”

Tisztelt Közgyűlés! Tisztelt Akadémikustársak! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégeink!

A Magyar Tudományos Akadémia elnökeként ma nyitom meg utoljára Közgyűlésünket. Az Akadémia történelmében a 185.-et.

Különös és felemelő ma végigtekinteni mindazon, ami mögöttünk áll.

Köszönöm, hogy ezt, ebben a rövid köszöntőben, Önökkel együtt tehetem meg. Önökkel, akik felhatalmaztak és támogattak, hogy elnöki programomat megvalósítsam. Akik elismertek, vagy bíráltak azért, amit elvégeztem. Akikkel együtt szolgálhattam a magyar tudomány és az egyetemes tudás, Akadémiánk és a magyar nemzet ügyét az elmúlt hat évben.

Minden korszak hoz valami újat – tartja a latin mondás. Egyetértek vele. De úgy gondolom: éppen az új teremti meg magát a korszakot. Az elmúlt hat esztendőben én egy korszak kezdetén dolgoztam. Egy olyan korszakén, amelyet a megújító szemlélet, a teljesítmény elismerése és a kiválóság elve határoz meg.

Önök ismernek engem, szeretem a tiszta beszédet. Nem volt és nem is lesz ez másként. Ez volt elnöki szolgálatom egyik alapja. A tiszta beszéd arról, hogyan állunk, mik a lehetőségeink, mire vállalkozhatunk. Azt vallottam és vallom ma is, hogy egy ilyen egyedülálló intézménynek, mint a miénk, egy ilyen nagy közbizalommal övezett tudós közösségnek mindennél nagyobb felelőssége van abban, hogy példát mutasson és megerősítsen. Társadalmat, tudományt, kultúrát egyaránt.

Mi itt századokért állunk jót, nem csak magunkért állunk helyt. Kevesen mondhatják el, hogy ilyen kivételes küldetésben van részük. Hálásak lehetünk valamennyien az egykoriaknak, hogy méltó, tekintélyes múltat hagytak ránk. És tartozunk az utánunk jövőknek, hogy ne csak megőrizzünk, hanem hozzátegyünk közel két évszázad értékeihez.
A mi Akadémiánk – alighanem a legismertebb és legelismertebb magyar intézmény a világban – feladata ma kettős, felelőssége pedig sokszoros: egyszerre tudós társaság és fenntartója Magyarország legjelentősebb kutatási intézményhálózatának.

Feladatait csak akkor tudja ellátni, felelősségének csak akkor tud megfelelni, ha e két feladat különbözőségét világosan látja, és mindkettő elvégzésében következetes. Az Akadémia a világ tudós társaságainak és kutatási szervezeteinek egyenrangú partnereként tudja eredményesen szolgálni a magyar tudomány ügyét.

Meggyőződésem, hogy a sorsunkon, legyen az emberi vagy intézményi, nem szabad alkudoznunk. Nem csupán problémákat kell megoldanunk, hanem jövőt kell teremtenünk. Nagy szavak ezek, igen. Hol másutt lenne helyük, mint itt, az Akadémián?

Messzebbre kell látnunk a parciális érdekeknél és az általános aggodalomnál. Felelősen, de vállalni kell, hogy teszünk, ahelyett, hogy kivárnánk. Ez volt elnöki gondolkodásom másik sarokpontja. Csakúgy, ahogyan a kiválóság. Mert hiszem, hogy a tudományos kiválóság nem relatív. Törekednünk kell arra, hogy az eredmények és a teljesítmény alapján értékeljünk, hogy reális és ígéretes pályaképet mutassunk fel, és kérjünk számon azokon, akik tudománnyal foglalkoznak Magyarországon.

Erős meggyőződésem, hogy mindenben megtalálható, elérhető az egyensúly. Szemléletem lényegét az egyensúly keresése és szeretete adja. Az igyekezet, hogy munkám és elveim rendjében az egyensúly nyugalma és derűje nyilvánuljon meg.

Köszönöm mindazoknak, akik mindennek érvényesítéséhez jó alapokat biztosítottak.

Tisztelt Közgyűlés! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Válságban kezdtem. A pénzügyi válság és a gazdasági visszaesés nem volt a legkedvezőbb külső környezet a tudomány számára sem. De minden válságból a legbiztosabb kiút az új megoldások, a gyors és határozott cselekvés.

Hat év nagy idő a gazdaságnak és a politikának, de éppenhogy egy pillanat az egyetemes tudás idejében. Ezért is olyan különös az Akadémia időszámítása: kötelességünk minden elfutó percben a múlhatatlanra is gondolni. Kötelességünk nagyok örökében érezve magunkat, nagy dolgokra vállalkoznunk.

Így hát belső fordulatok és külső körülmények tekintetében is sűrű hat évtől búcsúzom most el: Lendületet kellett venni, stratégiát kellett alkotni, ki kellett alakítani a szabályozási kereteket, majd hozzá kellett fogni a megújításhoz, a fejlesztésekhez és a megnyíló lehetőségekkel biztos növekedési pályára kellett állítani az akadémiai kutatásokat. Ez éppen hat nagy lépés.

Az első ciklus a megalapozásé, a második a megújításé volt. Azon dolgoztam, hogy ne csak hirdessük, hanem érvényesítsük a tudomány jelentőségét és hatását. Azért munkálkodtunk, hogy ne csupán megmaradásról, hanem sikerekről és fejlesztésekről beszélhessünk.

Ma és holnap, az idei Közgyűlésen is ezekről szólunk majd. Büszkeséggel.

Önök tudják a legjobban, hogy nincs olyan döntés vagy intézkedés, ami mindenki tetszését elnyeri. De van olyan, amelynek szükségességében senki nem kételkedik. Ez a felismerés volt az elmúlt időszak egyik vezérelve.

Közel száz Lendület-csoport kezdte meg működését ez alatt a hat év alatt. Kiváló fiatal magyar kutatók döntöttek Magyarország mellett az Egyesült Államok vagy Nyugat-Európa helyett. Hazatértek, vagy itthon maradtak családjukkal, kutatócsoportokat formáltak, hogy belefogjanak világszínvonalú, versenyképes kutatásaikba az akadémiai kutatóhelyeken vagy a hazai egyetemeken.

A Lendület program valóban lendületet adott az akadémiai kutatóintézet-hálózat megújításának, és példaértékűvé vált a régióban. Elindítását követően azért dolgoztam, hogy a program támogatási forrásai jelentősen növekedjenek, mára az eredeti összeg tizenötszörösére. Minden más a magyar tudományos tehetségeken múlott, múlik.

Szemléletét és kultúráját tekintve is új pályára állítottuk a szétaprózott intézetek halmazát, a korábbi, fenntarthatatlan kutatóintézet-hálózatot. Valóban egy új korszakot kezdtünk el. Ami elveiben persze mindig euforikusabb, mint hétköznapjaiban. De értékei és lehetőségei megkérdőjelezhetetlenek.

A változás sokszor elkerülhetetlen, és nem is mindig szerethető. Ha tehát változtatni kell, akkor a jövőbe tekintően, a hosszú távú eredményesség és fenntarthatóság megalapozásával kell hozzáfognunk. Az akadémiai kutatóintézet-hálózat, az akadémiai intézményrendszer átalakításának célja nem a takarékoskodás volt, hanem a fejlesztés.

Mondják, hogy a kevesebb több. Ez az egyszerű és nagyszerű gondolat érvényesül most mennyiségi értelemben a kutatóközpontok számában, minőségileg a kutatócsoportok és kutatási témák megújulásában, az infrastrukturális kutatási befektetésekben, a stratégiai jövőképben.

2011 a megújítás, 2012 a fejlesztések és lehetőségek, 2013 pedig már a növekedés éve volt a Magyar Tudományos Akadémián. Korszakos jelentőségű a 8,5 milliárd forint költségű CERN@WIGNER adatközpont átadása, csakúgy, mint a 9,5 milliárd forintból megvalósuló, 21. századi kutatási körülményeket biztosító Természettudományi Kutatóközponté. Ahogyan az is, hogy megkezdődött a Bölcsészet- és Társadalomtudományok Kutatóházának létrehozása a 8 milliárd forintos kormányzati támogatási forrásból.

Nőtt a kutatási berendezések értéke, több új, világszínvonalú laboratórium létesült, nőttek a kutatási és infrastrukturális pályázatokra fordítható források, s így nőtt az akadémiai támogatással kutatásokat végzők száma is.

A Lendület program mellett a posztdoktori időszak megerősítésére új pályázati elemmel bővítettük ki az akadémiai pályázati portfóliót. A Vendégkutatói pályázat keretében kiváló külföldi tudósok érkeztek és érkeznek hazai kutatóműhelyekbe.

Az idén átadott, felújított Domus Hungarica vendégházzal pedig hangsúlyoztuk a magyar nyelvű és tárgyú kutatások összekapcsolásának akadémiai küldetését, és megerősítettük a Domus Hungarica vendégprogramot.

Mindez nemcsak most, de – higgyék el – közben is többnek tűnt 2190 nap munkájánál. De nem gondolom, hogy az elvégzett feladat mennyisége a fontos. Sokkal inkább az, amit mindez ígér.

Tisztelt Közgyűlés!

Köszöntőt ígértem, és nem akarok visszaélni hat éve nagylelkű figyelmükkel. A holnapi napon úgyis részleteiben számolok be az elmúlt egy évről, utalva a korábban megkezdett folyamatokra is. Ezért most engedjék meg, hogy végezetül köszönetet mondjak. Köszönetet Önöknek, amiért méltónak tartottak az elnöki tisztre, és együtt dolgozhattunk közös céljainkért. Köszönetet a kollégáimnak. Nem csak azért az elkötelezettségért és odaadásért, amivel feladatukat végezték. Nem csak azért a hozzáértésért és fáradságot nem ismerő ügyszeretetért, amellyel megvalósították az elhatározásokat. Hanem a tartásért, amellyel megerősítettek. A derűért és bizalomért, amit belőlük meríthettem.

Kívánom mindezt majd a holnap megválasztandó új akadémiai elnöknek is, bízva abban, hogy munkájában és hivatásában olyan sok örömet talál, amennyit mi, elődei, mind a tizenkilencen.

De befejezésül még valakinek köszönetet szeretnék mondani.

Annak, akinek szigorú tekintete és nagyszerű szelleme olyan sokszor adott erőt, amikor nehéz volt. Akinek jelleme és hatóereje követhetetlenül is hívás volt arra, hogy elvégezzem, amire vállalkoztam. Akinek lelki nemessége, gondolkodásának tisztasága és tetteinek ereje örök iránytű lehet mindannyiunk számára.

Akinek eszméit és eszményeit megtisztelő volt szolgálnom.

Az alapító Széchenyi István előtt fejet hajtva nyitom meg elnöki szolgálatom utolsó, az Akadémia 185. Közgyűlését.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!