modell. Ez a módszer elvont általános elvek és
axiómák alapján hipotéziseket fogalmaz meg, amelyeket megerősít,
elvet, vagy módosít a belőlük levonható előrejelzések pontosságának
ellenőrzése alapján. A pozitivista felfogás szerint az általános
elvek és axiómák maguk nem is szorulnak empirikus ellenőrzésre, csak
a rajtuk nyugvó elméletből levont hipotézisek, előrejelzések.
A természettudományok látványos 19–20. századbeli,
jelentős részben ennek köszönhető fellendülése, az annak alapját
képező hit a világ korlátlan megismerhetőségében, magával sodorta a
közgazdaság-tudomány számos művelőjét is. Megjelentek a matematikára
mint nyelvre és elemzési eszköztárra erőteljesen alapozó
közgazdaságtani irányzatok. A természettudományos metaforák
fokozatosan közgazdasági modelleké váltak, ami egyre nagyobb vonzást
gyakorolt a matematikus és természettudományos végzettségű
kutatókra. Az 1950-es évektől kezdve eme irányzat jelentősen
visszaszorította a megfigyelések „magyarázó megértésén” nyugvó
megközelítéseket, és képviselőik hajlamosak a természettudományok
deduktív rendszerét tartani egyedül tudományos módszernek a humán és
társadalomtudományok területén is.
Kezdettől fogva sok társadalomtudós2
opponálta azt az állítást, hogy csak a hipotetikus-deduktív modell
alapján nyerhetők tudományos ismeretek. Abban jelölik meg a
természet- és a társadalomtudományok közötti különbség lényegét,
hogy míg az első területen tudat nélküli tárgyakat vizsgálnak, addig
a másodikban önismerettel bíró emberek cselekvéseit, illetve azok
eredményeit. Ezért a társadalomtudományokban a magyarázó
(interpretatív) megértést tekintik a követendő módszernek, azt a
szisztematikus, intuíción és beleérzésen nyugvó folyamatot, amelynek
a segítségével a kutató elsősorban megérteni igyekszik a megfigyelt
emberi cselekvéseket, s nem minden áron racionális ok-okozati
magyarázatot adni rájuk. Sokan kétségbe is vonják, hogy vannak-e
egyáltalán tartós, rövidebb távon is ható, általános szabályosságok
a gazdaságban (lásd történeti iskolák). Számukra fontosabb a
gyakorlati tapasztalat, a naprakész, részletes információk halmaza,
mindezek informális rendszerezése és feldolgozása, „a konkrét
helyzet konkrét elemzése”, az intuíció, a lényeglátás képessége.
A természet- és a társadalomtudományok között egy további lényeges
különbség, hogy a természet nagyfokú állandóságával szemben a
társadalom, különösen a gazdaság, hihetetlen gyorsan változik, és
maguk az a priori feltevések alapjai, az emberi viselkedés motívumai
is változnak, s mi több, az elméleti előrejelzések visszahathatnak
ezekre (önmegvalósító próféciák). Részben ezzel is összefügg, hogy
míg a természettudományok legtöbb területén ellenőrzött
kísérletekkel meg lehet teremteni a „minden egyéb változatlan”
feltételeket, tehát „kísérleti tapasztalatokra” alapozhatnak, addig
a társadalomtudományok csak „történelmi, eseti tapasztalatokra”
építkezhetnek, amelyek esetén egyidejűleg változik meg számos
feltétel, ezért a társadalmi események többféle módon magyarázhatók.
A kontrollált kísérletek hiánya egyúttal a mérést is komoly akadály
elé állítja, a statisztikai adatokból sem lehet kiszűrni az
eseti-egyedi hatásokat. A társadalomtudományok empirikus alapjai
tehát igen hiányosak.
A kontrollált kísérletek hiányát ugyanakkor
ellensúlyozza, hogy a társadalomtudományok nem egyszerűen „külső
megfigyelésekkel” vizsgálhatják az emberi viselkedést, hanem
építhetnek a céltudatos emberi viselkedés a priori ismert vagy
feltételezett szabályaira. Ez teremti meg az emberek cselekedetére
vonatkozó tudományos magyarázatok felfedezésének lehetőségét.
Mindenesetre, elég biztosan állítható, hogy a tudományos
objektivitásnak azt a fokát, amelyet a legtöbb természettudomány
elért, a társadalomtudományok sohasem fogják elérni.
Ilyen és hasonló okok miatt a matematikai
közgazdaságtani modellek sem valós, megfigyelt tényekre, hanem
fiktív feltevésekre épülnek, sem az axiómaként elfogadott
feltevéseik, sem előrejelzéseik helyessége nem igazolható
empirikusan. Mindezek ellenére nem tagadható a spekulatív elméletek
potenciális hasznossága, és nem mondanak ellent annak a
követelménynek, hogy a társadalomtudományok terén is törekedni kell
a szabatos fogalmak, s ahol csak lehet, axiomatikus elméletek
használatára, illetve olyan ok-okozati összefüggések feltárására,
amelyek alkalmasak bizonyos folyamatok előrejelzésére. Tömören
fogalmazva: a társadalomtudományok módszertana szükségképpen
összetett, plurális. Nyelvezet és módszertan, de mindenekelőtt
neveltetés és szocializáció, és ezekből fakadó hit kérdése, ki
mikor, melyik módszertant helyezi előtérbe.
Kulcsszavak: közgazdaságtudomány, gazdálkodástudomány,
gazdaságtani képzés, gazdaságtudományok módszertana
IRODALOM
Steuart, Sir James Denham (1767): An
Inquiry into the Principles of Political Oeconomy. A. Millar, and T.
Cadell, London 1770-es kiadás •
WEBCÍM
Mises, Ludwig von (1942): Social Science
and Natural Science. Journal of Social Philosophy and Jurisprudence.
7, 3, April •
WEBCÍM
Weber, Max (1904): Die ‚Objektivität’
sozialwissenschaftlicher und sozialpolitischer Erkenntnis. (Archiv
für Sozialwissenschaft und Sozialpolitik) 19. Bd., Heft 3, 503–574.
(Angol fordításban: The Methodology of the Social Sciences, The Free
Press of Glencoe, Illinois, 1949) •
WEBCÍM
LÁBJEGYZETEK
1 Nálunk például
„közgazdaság-tudományokra” cserélték ki a német eredetű
„gazdaságtudományokat” (Wirtschaftswissenschaften), elhagyták a
korábbi „üzemgazda” (Betriebswirt) megnevezést, s válogatás nélkül
minden gazdasági diplomást „közgazdásznak” kereszteltek át, ami
valójában a német Volkswirt, illetve az angol economist megfelelője.
<
2 Elegendő itt csak Max
Weber (1904) és Ludwig von Mises (1942) munkáira utalni.
<
|