A talajtermékenység szolgálatában

Sok-sok szakácskönyv lát napvilágot, de egyetlen könyv sem foglalkozik azzal, hogy mi történik az elfogyasztott élelemmel, miután elhagyja testünket. Az állattartásban kézikönyvek sora tárgyalja az állatok tenyésztését. Így például az egyes fajok eredetét, genetikáját, fejlődését, szaporítását és különös részletességgel táplálékigényüket, a takarmányozás ugyanis meghatározza a gazdaságosságot. Az állatok által termelt trágyáról azonban nem esik szó, noha az óriási tömegű istállótrágya, hígtrágya, trágyalé és szennyvíz szakszerű kezeléséről és elhelyezéséről az állattartó telep üzemeltetőjének kell gondoskodnia a környezet és a talajtermékenység megóvása érekében.
„A földi élet két folyamatban zajlik: szerves anyagok építése holt ásványi anyagokból és azok lebontása. Vagyis az élet nem egyéb, mint a szerves anyag képződésének és pusztulásának története. Ha bármelyik folyamat megszakad, az élet megszűnik a Földön. Az asszimilációt, a szintézist döntően a növények végzik, míg a szerves anyagokat, hulladékokat a talaj mikroszervezetei bontják le holt anyaggá” – írja az Előszóban a szerző. A kiadvány utal arra, hogy az 1960-as évek óta világszerte a szervestrágyák helyettesítésével, a műtrágyákkal foglalkoznak, melyek nagyságrenddel koncentráltabbak és könnyen kezelhetők. Az istállótrágya, iszapok, fekália stb. mint hulladék jelenik meg, amitől meg kell szabadulni. Leépült az ezzel foglalkozó kísérletezés, kutatás. Hiányoznak az áttekintést adó, orientáló kézikönyvek. A szerző kísérletet tesz e hiány pótlására. Az emberi civilizáció kezdeteitől napjainkig végigkíséri a szerves trágyaszerek képződésének és felhasználásának helyzetét, bemutatva a talajtermékenység megőrzésében játszott szerepüket, funkcióikat.

A szerző megállapítja, hogy a sűrűn lakott térségekben, így hazánkban is nő a társadalmi nyomás a termelődő hulladékok, mint a szennyvizek, iszapok, komposztált városi szemét, porított salakok, nagy Cu- és Zn-tartalmú sertés hígtrágya, élelmiszeripari/vágóhídi hulladékok talajbani elhelyezésére. A városi szennyvíziszap szerves anyagban, nitrogénben és foszforban egyaránt gazdag. Logikusnak tűnik tehát visszajuttatni a „természet körforgásába”. Ehhez járul a kereskedelmi műtrágyák drágulása, ami növeli a melléktermékek mint alternatív tápelemforrások iránti kedvet.

A biológiai gazdálkodást előtérbe állítva sokan misztifikálják a szervesanyagpótlást. A városi hulladékokat, iszapokat „humusznak” tekintve, ezeket az anyagokat kívánatosnak minősítik, amik ellensúlyozhatják a műtrágyázás káros hatásait. A biológusok és a vízügyi szakemberek szintén a talajban szeretnék látni a város hulladékát, minél távolabb a vízbázisoktól. A talaj általában valóban óriási oxidatív kapacitással rendelkezik, lebont és méregtelenít. Ha eltekintünk a fémszennyezés hosszú távú következményeitől.

A csatornázási rendszerek létrejötte előtt a nyers szennyvizeket a város körüli talajokra engedték. Ez a gyakorlat az egészséget veszélyeztette vírusokat, baktériumokat, parazitákat terjesztve. Megfelelő körülmények között a paraziták, a baktériumok spórái stb. hosszú időn át fennmaradhatnak a talajban. A növények, legelő állatok és az ember fertőzéses betegségek áldozatául eshetnek.

A vízöblítéses WC, úgy tűnt, megoldja a higiéniai kérdést. Új problémát okozott azonban, mert óriási iható víztömeget szennyez. A modern derítőkben szárított iszapok keletkeznek, melyek közvetlenül az egészségre már nem károsak. A tisztított szennyvíz lényegében mentes a szerves anyagoktól, és visszajuthat a közeli vízrendszerbe, a befogadóba.

Levegőztetve a gyors oxidáció elbontja a szerves anyagot. Az ásványi elemek/fémek tömege az iszapba kerül, a szennyvízben kevés marad. Az iszap hónapokig tartó anaerob bomláson megy át. Esetleg zárt térben, 35 °C-on, három-öt hétig erjed, miközben metán és CO₂ képződik.

A könyv eredeti munkákat idéz az 1800-as évek elejétől, melyek olvasása nemcsak élvezetet nyújt, de nagyon tanulságos is a mai ember számára. Nyomon követhető a szakmai gondolat fejlődése, a kutatások országokat és nyelvterületeket átívelő jellege, a tudomány egyetemessége. A szerző összefoglalja a közelmúlt releváns német, orosz, angol és magyar nyelvű szakirodalmat, a kialakult nézeteket és táblázatosan az elérhető adatokat, eredményeket.

Elgondolkodtató az a felvetés is, mely szerint az emberi fekália mint erőforrás kezelendő a jövőben. Az emberiség naponta kb. 1 milliárd kg fekáliát termel. E hatalmas tömegű trágya, növényi tápanyag (talajerő) nagyrészt nem hasznosul. Folyók, tengerek szennyezője. Ez az állapot nem tartható fenn hosszú távon. Egy ember fekáliájával kb. 250 kg gabona állítható el, ami egy fő éves gabonaszükséglete. Meddig engedhetjük meg magunknak például a vízöblítéses illemhely használatát? A vízhiány világméretű probléma, a víz egyre értékesebb. Túlságosan nagy kincs ahhoz, hogy ilyen méretekben és ilyen célokra használjuk. Az ország tízmillió lakása akár 300 millió liter ivóvizet szennyezhet el naponta. Hasonló luxust hamarosan egyetlen ország sem engedhet meg magának.

A kiadvány utolsó fejezetei a szennyvizek, iszapok, szervestrágyák termőföldön történő elhelyezésének agronómiai és környezetvédelmi feltételeit és szabályait taglalják. Sokoldalúan elemzi a szerző a talajszennyezés problémáit, kemizmusát, a talajban lejátszódó folyamatokat. Egyúttal javaslatokat fogalmaz meg a hazai talajvédelmi szabályozás továbbfejlesztésére. A talajterhelési határértékeket megkísérli a meghatározó talajtulajdonságok függvényében pontosítani. Vizsgálja az úgynevezett „holland modell” alkalmazhatóságát hazai talajviszonyok között.

A fitoremediáció, az elszennyezett talajok növények általi tisztításának lehetőségét két angol nyelvű áttekintés foglalja össze összesen hetvenhét szakirodalmi forrás nyomán. A könyv több mint négyszáz irodalmat dolgoz fel, óriási területet áttekintve, amit az érintett kutatások mélysége és szélessége tett indokolttá. A kiadvány alapjául szolgáló közlemények társszerzői között 23 név szerepel, melyek a borítón is megjelennek.

A munka külön érdeme a hatalmas nemzetközi szakirodalom szintézise mellett az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani és Agrokémiai Intézetében végzett több mint fél évszázados kutatótevékenység eredményeinek ismertetése, valamint az elérhető hazai és nemzetközi adatbázis összegyűjtése. A kísérleti és vizsgálati adatok, eredmények nem avulnak el. Azok beépülnek a jelen és a jövő szaktanácsaiba, a gazdálkodásba. A szerző által prezentált adattömeg 225 jól szerkesztett táblázatban tárul az olvasó elé, és nyújt útmutatást.

A teljesítmény imponáló és egyedülálló. Valódi hiányt pótol a hazai szakirodalomban. A könyv ajánlható a kutatás, oktatás, szaktanácsadás, valamint a környezetvédelmi szabályozásban érdekelt intézmények, hivatalok számára. Letölthető a szerző/intézet korábbi kiadványaival együtt az intézet honlapjáról (WEBCÍM), illetve költségmentesen hozzáférhető a készlet erejéig. (Kádár Imre: Szennyvizek, iszapok, komposztok, szervestrágyák a talajtermékenység szolgálatában. MTA ATK TAKI. Budapest: Akaprint, 345 p., 225 táblázat)

Németh Tamás

az MTA rendes tagja