A reneszánsz korban a művészet és a tudomány határterületén álló térképészet az érdeklődés homlokterébe került, és az újszerű világleírás kifejezője lett. Mátyás király udvarában számos híres tudós is megfordult, akiknek munkássága kapcsolatba hozható térképek, akkori szóval tabulák¹ készítésével. Az államok kialakulása következtében a határok felértékelése, a népességnövekedés, a fellendülő adó- és közigazgatás-szervezés mind-mind igényelte a területi leltárokat, térképeket. Hazánk lakossága a 15. század végén meghaladta a négymilliót, és a 15–16. század fordulójára több ezer településből összetevődő európai jellegű településhálózat épült ki. A településhálózat gerincét közel nyolcszáz bánya-, szabad királyi és mezőváros alkotta. Mindinkább kialakult az igény topográfiai jellegű térképekre, amelyek nagyobb területeket öleltek fel.
Hazánk vonatkozásában ennek külön oka is volt. A keresztény Európát fenyegető török előrenyomulás élénk érdeklődést váltott ki Nyugat-Európában a magyarországi hadszíntér iránt. Az események felkeltette figyelemnek köszönhetjük az első magyar térkép 1514-es kéziratának kiadását.

A török megszállás miatt a 16. század utolsó negyedében és a 17. század első felében nem készült új térkép hazánkról. Az első műre pontosan 175 évet kellett várni. Ez a kizárólag hazánk területét ábrázoló zsebatlasz 1689-ben, alig három évvel Buda visszafoglalása után jelent meg.

A történelmi Magyarország a törökök kivonulása után a 18., de főleg a 19. században elvégezte a honfoglalás és a tatárjárás utáni harmadik honalapítást: az ország tudományos megismerését, értékeink feltérképezését. E munka során gyakran világelső szaktérképezést végeztek. Erre példa a világ első földrengéstérképe 1814-ből.

500 éve történt

Az első magyar térkép Lázár deák 1514 körül készült munkája, mely a török uralom előtti Magyarország hiteles képét adja. A térképlapon mintegy 1300 településnév és majdnem négyszáz egyéb földrajzi név található. Ez a térkép a magyar térképészet ősforrása. A térkép készítőjéről, Lázárról nincsenek biztos ismereteink. A kortársak levelezéséből és a térképi feliratokból csak az derül ki, hogy Bakócz Tamás esztergomi érsek környezetében titkár (secretarius) volt, és a Dózsa-féle parasztháború idején dolgozott térképén. Lázár kéziratát az egykor Budán diplomata szerepet betöltő humanista, a frank Johannes Cuspinianus (Spisshaimer) juttatta el Bécsbe, és I. Ferdinánd magyar és cseh királynak ajánlva a térképet, vállalta a közreadás költségét. A térképet a bajor származású Georgius Tannstetter (Collimitius) bécsi matematikus-csillagász professzor rendezte sajtó alá, majd 1528 májusában a szintén bajor Petrus Apianus (Bienewitz) ingolstadti nyomdája egy új, általa kidolgozott térképnyomtatási módszer, a sztereotípia első alkalmazásával adta ki. (A sztereotípia eljárása voltaképpen abban áll, hogy a nyomtatás előtt a fametszéssel készült térképrajz fadúcába beültetik a névrajz egyben kiöntött táblácskáit.) Az új eljárással készült földabrosz 2007-ben bekerült az UNESCO, a világ szellemi örökségének megőrzését magára vállaló The Memory of the World programjába.

Az 1528-as ingolstadti kiadású Tabula Hungariae pontos címe, bármennyire is meglepő, évszázadokon keresztül ismeretlen volt a világ előtt. Mivel egyetlen korabeli forrás sem közölte a mű pontos adatait, valószínűsíthető, hogy ez az 1528-as kiadású térkép igen kevés példányban készült és került forgalomba. Létezésére az első utalás a Wolfgang Lazius² 1556-os Magyarország-térképén található leírás, majd 1570-től Abraham Ortelius Theatrum Orbis Terrarum című atlaszának kiadásaiban tűnik fel hivatkozás az antwerpeni térképkiadó barátai közé tartozó Zsámboky János (Johannes Pannonicus Sambucus)³ közlése nyomán.

A jelentős munka csak 1876-ban vált ismertté, amikor Rómer Flóris a Hon 1876. május 9-i számában a térkép második, az 1553-as Andrea Vavassore-féle velencei kiadásának felbukkanásáról adott hírt. A művet gróf Apponyi Sándor vette meg, de az nem derült ki, hogy hol, mikor és mennyiért. Az első híradást követően, négy évvel később, a Magyar Történelmi Társulat 1880. május 3-i választmányi ülésén mutatták be az eredeti művet – az 1528-ban kiadott Tabula Hungariae mind ez ideig első és egyetlen példányát. A nagyszerű térkép szintén Apponyi gyűjteményéből került a világ szeme elé, de hogy miképp került a gróf tulajdonába, azt homály borítja. A művet valamikor 1876 és 1880 között vásárolhatta. (A térkép talán Georg Karajan bécsi történész 1879-es hagyatékából való, de lehet, hogy a gazdag bécsi bibliofil, Franz Haydinger gyűjteményéből, halála után, 1876-ban került árverésre.) Apponyi a gyűjteményét, Lázár deák térképével együtt, 1925-ben a magyar nemzetnek ajándékozta, és ma az Országos Széchényi Könyvtár féltett kincse.

Feltételezhető, hogy a térkép címének későbbi megfogalmazói – Tannstetter vagy Cuspinianus – csak annyit tudtak, hogy az általuk közreadott mű kéziratát egy bizonyos Lázár készítette, aki abban az időben viselt valamilyen hivatalt a középkori Magyarországon, amikor Bakócz Tamás töltötte be az esztergomi érseki tisztet. (A secretarius szó a délnémet és osztrák nyelvterületen nemcsak szűken értelmezett titkári foglalkozást jelölt, hanem használták hivatalos ember, hivatalnok értelemben is.)

A korabeli forrásokban a kortársak Lázár iskolai végzettségéről azt jegyezték fel, hogy hozzáértő férfiú, deák, azaz korabeli kifejezéssel élve litterátus. (Wolfgang Lazius 1556-os leírásában is a magyar deák szót használta.) A deák, diák elnevezés a diaconus szóból származik, és olyan személyt jelentett, aki nem egyetemen tanult, nem volt miséző pap. A 14. században a káptalani iskolák képezték Magyarországon mind az egyházi, mind pedig az értelmiségi középréteget. A deákok változatos munkaköröket töltöttek be: a királyi, nádori, erdélyi vajdai intézmények titkári, ítélőmesteri, nótáriusi állásait, nemesi udvarházak tiszttartói, gazdasági-számviteli feladatait látták el. Képzésük a korabeli septem artes liberales tananyagból csak a leglényegesebbekre, a praktikus tudnivalókra szorítkozott. Szert tettek gyakorlati földmérői ismeretekre is, hiszen a gyakorlati jogászok köréből kiemelt ítélőmesterek nemcsak ítéletet hoztak, például valamely birtok határvonalának kérdésében, de rájuk hárult az új határvonalak kitűzésének felelőssége is. A kutatások alapján nagy bizonyossággal állítható, hogy Lázár nem folytatott egyetemi tanulmányokat, ezért nem találjuk nevét a számításba vehető egyetemek anyakönyveiben. Az elmúlt évszázad térképtörténeti kutatásait 2013-ban nagy ívű munkában értékelő Plihál Katalin joggal állapítja meg, hogy azok a személyek, akiket a kutatók a térkép készítőjének véltek, „a fellelhető források által megfogalmazott feltételeknek” nem felelnek meg (Plihál, 2013).

A kiváló térképtörténész asszony a témához kapcsolódó kutatásai során egy új, ígéretes nyomra bukkant. Oklevélforrásokból kiderült, hogy Tinódy Lázár deák, Fejér megyében elismert tekintélyű, a deákműveltség birtokában lévő nemes ember Perényi Imre nádortól 1517. október 24-én közvetlen utasítást kapott egy birtokviszony rendezésére, amelynek eredményéről a nádort kellett tájékoztatni. A megbízást 1517. december 23-án teljesítette. (A középkori Magyarországon a birtokok többsége nem a mai fogalmaink szerinti méretet jelentette, hanem lényegesen nagyobbat. Egy-egy határvita eldöntése nemcsak a korabeli jogszokások tökéletes ismeretét feltételezte, de a határleírások alapján terepi munkát is jelentett.) Az oklevél helynévanyagának helyesírása azonos típusúnak tűnik azzal, amely a Tabula Hungariae-t jellemzi. A feltevést erősíti, hogy Tinódy Lázár szűkebb hazájának környezete, a Sárvíz völgye sokkal határozottabban jelenik meg a térképen, mint más hasonló nagyságú vagy éppen még jelentősebb folyó völgye.

„Teljes bizonyossággal természetesen nem állíthatjuk azt, hogy Tinódy Lázárt kell tisztelnünk e híres térképünk alkotójában, de a források adatai igen jól illenek rá, és jelenleg ő az egyetlen olyan személy, aki a korabeli forrásokban szereplő adatoknak a legteljesebben megfelel” (Plihál, 2013).
A Tabula Hungariae térképlapján latin és német nyelvű országleírás található. A latin nyelvű szöveg szerint Lázár kézirata „egész Magyarország tájleírása, és a városok, falvak, várak, kastélyok, folyók, hegyek, erdők egymástól való úti távolsága, geometriai mérések szerint.” A német nyelvű leírás pedig azt tartalmazza, hogy a térképen a „skála [mértékléc] mértani módon mutatja, hogy hány német mérföldnyire fekszik egyik város a másiktól…” Lázár terepfelmérésnél alkalmazott módszeréről és mérőeszközeiről csak feltételezéseink vannak. Megbízható leírás nem maradt fenn. Feltételezhető, hogy a poláris koordináta-módszerrel végzett felmérésnél az irányzott hely szögértékét félkörös iránytűs tárcsa segítségével határozta meg. A távolságokat, azaz a polárisok hosszát pedig gyalogmenettel, lovaglással vagy becsléssel állapította meg. Az egy-egy álláspontról belátható részletek térképi rögzítése után az álláspontok közötti geometriai kapcsolatot előre-, hátra- vagy oldalmetszéssel teremtette meg, amihez iránytűt vagy iránytűvel rendelkező napórát használt. A térképezés kiinduló pontja, origója, a főváros, Buda lehetett, és a felmérő csapat feltételezhetően Magyarország fő útvonalai mentén haladt. Lázár térképezésének, a mért adatok térképi felszerkesztésének alapja valószínűleg a Descartes-féle derékszögű koordináta-rendszerhez hasonló volt, és ebben rögzítette a terepi pontok helyét. Munkája kezdetén ¼ hüvelyk beosztású rácshálót szerkesztett, mely egy mérföldnek felelt meg a terepen. A számítások egyszerűsítésére olyan mértékegységgel dolgozhatott, ahol könnyű volt a terepi mérföld adatokat térképi hüvelykre átszámítani. Az átszámítás alapján a Tabula Hungariae… kéziratának méretaránya 1:1 080 000 lehetett. (Tannstetter a méretarányos térképezést segítő derékszögű koordinátahálót a térkép olyan fontos részének ítélte, hogy azt az eredeti formában a nyomtatott művön is meghagyta, és ez megtévesztette az utódokat, akik abban valamiféle földrajzi fokhálózatot véltek felismerni.) A térkép mértékléce ¼ mérföldnyi leolvasási pontosságot tett lehetővé. Ez bizonyítja, hogy Lázárnak gyakorlata volt a terepi felmérésben.

A lázári kézirat nyilvánvalóan helyes, északi tájolású volt, a Tabula Hungariae tájolása azonban eltérő. A térkép keretében megírt égtájnevek ugyanis csak úgy helyesek, ha a keretet az óramutató járásával ellentétesen 45º-kal elfordítjuk (1. ábra). Korábban a nyomódúc méretével magyarázták az elforgatást, és Apianushoz kötötték, miszerint a rajzolat másképpen nem lett volna beilleszthető a négy nyomódúcba. Ez azonban egykori nyomdai példákkal cáfolható. Az elforgatás nagy valószínűséggel a kéziratot kiadásra előkészítő Tannstetter döntése volt, mert a címet, valamint a címert a térkép keretén belül akarta elhelyezni. (Az egylapos nyomtatványok a 16. században is inkább álló téglalap alakúak voltak, mert ez a forma elegánsabb, mint a fekvő.)

Tannstetter nevéhez két kartográfiai újdonság is köthető. Ő alkalmazott először, kis vers formájában, szöveges színkulcsot (a vörös színnel jelölt török és a sárga színű magyar területek leírását szedte rímekbe). Valamint neki köszönhetjük az első olyan térképjelet, amely tulajdonképpen „politikai határvonal”: a Tabula Hungariae-n pontsor jelzi a még keresztény, illetve a már a pogányok, a törökök által elfoglalt terület határát – de ez a határvonal 1528-ban csak virtuálisan létezett.

325 éve történt

A magyar térképészet 17. századi történetében a legjelentősebb mű a jezsuita történetíró, egyetemi tanár Hevenesi Gábor 1689-ben Bécsben kiadott Parvus Atlas Hungariae sive Geographica Hungariae in 40. tabellas divisae descriptio című zsebatlasza. Az atlasz három évvel Buda visszavétele után látott napvilágot, amikor az ország nagy része még alig volt járható, nemhogy tudományos kutatásra alkalmas állapotban. Az első, kizárólag Magyarország területét ábrázoló, 38 14,5×11,9 cm méretű térképoldalt tartalmazó atlasz térképeinek méretaránya kb. 1: 1,5 millió. A térképoldalak egyesítése után a lap mérete ebben a méretarányban 95,0×72,5 cm lenne (2. ábra) (Hevenesi, 1689).

Hevenesi Gábor (1656–1715) a jezsuita alapítású nagyszombati egyetemen, majd Bécsben és Grazban teológiát és retorikát tanított. Haláláig Kollonich Lipót esztergomi érsek tanácsadója. A magyar történeti forráskutatás első szervezője, aki 1686-ban Kollonich érsek megbízásából kezdeményezte a magyar történelem forrásainak összegyűjtését. A munka célja a jezsuita rend birtokigényeit volt hivatott alátámasztani a török alól felszabadított területeken. A családi, egyházi és világi levéltárakban található iratok, oklevelek és adománylevelek összegyűjtött másolatait őrzi a Collectio Hevesiana az ELTE Egyetemi Könyvtárának kézirattárában. A gyűjtemény történeti jelentőségét az adja, hogy a lemásolt iratok eredetije az idők során nagy részben elpusztult. Irodalmi működésének három évtizede alatt több mint harminc könyve jelent meg nyomtatásban. Egyik legjelentősebb munkája az Ungarica Sanctitatis Indicia, melyet 1692-ben Nagyszombatban adtak ki, majd 1695-ben és 1737-ben ismét megjelentettek magyar és latin nyelven. Ebben a magyar és magyar származású szentekről írott életrajzgyűjteményben ötvenöt szent és boldog életrajzát közölte.

A Parvus Atlas Hungariae a magyar kartográfiában az első, sőt világviszonylatban is egyike a legkorábbi zsebatlaszoknak. „Keskeny, magas alakja, finom rézmetszete egészen elüt minden őt megelőző magyar kartográfiai alkotástól” – írja Fodor Ferenc (Fodor, 1952). Értékes része az atlasznak, és ez földrajzi szakirodalmunkban szintén az első ilyen jellegű munka, a térkép és a földgömb használatának illusztrálására közölt tizennyolc matematikai-földrajzi feladatmegoldási példája.

A mű tudományos értéke nagyobb, mint a korabeli külföldi topográfiai atlaszoké, mert „A térkép szerkezete és használata” címen ábrákkal magyarázott érdekes és értékes vetülettant is közölt. Ez az első magyar (természetesen latin nyelvű) vetülettanunk, benne magyarázatot kapunk a földrajzi szélességről és hosszúságról, amely a magyar tudománytörténetben az első közlés ebben a témában. Felsorolja a földrajzi hosszúság számításának több kezdő meridiánját is. Ő maga a térképéhez az Azori-szigetektől számított hosszúságot alkalmazta. Ez a kezdőmeridián a mai földrajzi koordináta-rendszer szerint Greenwichtől kb. 25°-kal nyugatra van. (Az azori meridiánt a 16. és 17. században azért használták, mert akkoriban ott a mágneses deklináció nulla fok volt, vagyis az iránytű helyesen mutatta az északi irányt. A mágneses pólus mozgása miatt itt ma az iránytű kb. 9 fokkal nyugatabbra mutatja az északi irányt.)

Hevenesi művében áttekintést nyújt hazánk földrajzáról – geográfiai irodalmunkban ez is újdonság –, leírja Hungariát és tartományait, ötven magyar megyét sorol fel (a Szerémséggel, de Erdély nélkül), majd harmincegy szabad királyi várost (ezeket is Erdély nélkül), püspökséget, prépostságokat, apátságokat vesz számba. Atlaszában 2065 magyar helynevet és 119 víznevet sorol fel, az oldalszám és a földrajzi koordináták megadásával. Ilyet Lipszky⁴ munkájáig, kerek egy évszázadon át, nem találunk térképész irodalmunkban. Felvetődik a kérdés, honnan vette Hevenesi a földrajzi helyzet adatait? Hogy maga határozta volna meg, arra nincsen kutatási adat. Nem kell nagy bátorság azt sem kijelenteni, hogy kétezernél több helység földrajzi helyzetét bárki más meghatározta volna, vagy a török kiűzése idején ennyi adat ismert lett volna, az teljesen kizárt. „Marad a feltételezés, hogy azokról a térképekről olvasta le, amelyek alapján dolgozott, de még inkább az, hogy saját térképének megrajzolása után arról mérte le kartometriai módszerrel a koordinátákat, és az adatokat táblázatba foglalta, vagyis ez nem más, mint a térképének indexe” – írja Fodor Ferenc (Fodor, 1952). Ha így is van, igazán meglepő, hogy a maga korát tekintve milyen jó munkát végzett. Hevenesi Gábor jezsuita atya művére büszke a magyar kartográfiatörténet.

200 éve történt

A korai geofizikai térképek közül kiemelkedik a pesti egyetem két professzorának, Kitaibel Pálnak (1757–1817) és Tomtsányi Ádámnak (1755–1831) a műve. Kitaibel Pál jeles botanikus és kémikus volt, de kora természettudományainak szinte minden ágában dolgozott. 1807-ben az egyetemi Füvészkert igazgatójává nevezték ki. Tomtsányi Ádám fizikus és mérnök, egyetemi tanulmányait a budai egyetem bölcsészkarán és az Institutum Geometricumban végezte. Előbb bölcsészdoktori, majd 1787-ben mérnöki oklevelet szerzett. 1823–1824-ben az egyetem rektora volt.

Kisalakú térképük a móri földrengésről írt Dissertatio de terrae motu in genere, ac in specie Mórensi anno 1810. Die 14. Januari orto című latin nyelvű tanulmányuk mellékleteként 1814-ben jelent meg. A Karacs Ferenc (1770–1838) metszette Tabula exhibens loca in provincia Albensi terrae motu anno 1810 die Jan. maxime adflicta című munka a világ első földrengéstérképe (Klinghammer et al., 1995). A térképen dőlt templomtornyok jelzik a rengések erősségét, nyilak mutatják az első lökések irányát (3. ábra). A térképen pontozott vonal határolja az azonos rázkódtatású területet, így az ábrázolás előfutára az angol Robert Mallett 1857-es nápolyi földrengésről készített térképén feltűnő izoszeisztáknak.
 

Kulcsszavak: térképírás, térképtörténet, országtérkép, zsebatlasz, geofizikai térkép
 

IRODALOM

Fodor Ferenc (1952): A magyar térképírás I. kötet. Honvéd Térképészeti Intézet, Budapest

Klinghammer István – Pápay Gy. – Török Zs. (1995): Kartográfiatörténet. ELTE Eötvös, Budapest • WEBCÍM  

Plihál Katalin (2013): A Tabula Hungariae… Ingolstadt, 1528. Térkép és utóélete az eddigi és a jelenlegi kutatások tükrében. OSZK–Kossuth Kiadó, Budapest

HIVATKOZOTT TÉRKÉPEK

Hevenesi Gábor (1689): Parvus Atlas Hungariae sive Geographica Hungariae in 40. tabellas divisae descriptio. Voigt, Vienna • WEBCÍM

Kitaibel Paulus [Pál] – Tomtsányi Adamus [Ádám] (1814): Dissertatio de terrae motu in genere, ac in specie Mórensi anno 1810. Die 14. Januari orto. Budae • WEBCÍM

A térkép: Tabula exhibens loca in provincia Albensi terrae motu anno 1810 die Jan. maxime adflicta. • WEBCÍM

Lazarus  [Lázár deák] (1528): Tabula Hungarie ad quator latera. Cuspinianus, Ingolstadt • WEBCÍM

LÁBJEGYZETEK

1 Az európai nyelveknek régen nem volt önálló szavuk a térkép kifejezésére annak ellenére, hogy már évezredekkel ezelőtt is készítettek térképet. A régi görög nyelvben az eredetileg tábla vagy deszka jelentésű πίναξ (’pínax’) szóval, a latin nyelvben pedig ugyancsak a tábla, deszka jelentésű tabula szóval utaltak a térképre. Magyar nyelvű szövegben elsőként a tábla jelent meg a latin tabula alapján, amely Szepsi Csombor Márton (1595–1622) 1620-ban, Kassán kiadott útleírásában olvasható. A mappa a latin mappa teljes átvétele. Batthyány Ádám (1610–1659) 1637-es számadáskönyvében ez áll: Mapát vetem… Mindkét szó több mint három évszázadon át megmaradt térkép jelentésben. A térkép szót először a nyelvújítás korában, 1833-ban írták le, és azóta a magyar nyelvterületen ezt használja a köznyelv és a szaknyelv. <

2 Wolfgang Lazius (1514–1565). A bécsi császári udvar orvosa és történésze, aki szoros kapcsolatot tartott Magyarország vezető egyházi és világi méltóságaival. 1556-ban készült 1:460 000 – 1:650 000 méretarányok között változó térképe a török kiűzését követő időkig Magyarország legjobb térképe. Térképén huszonkét magyar egyházi és világi támogatót sorolt fel. A települések névrajza és a térkép jelmagyarázata latin, magyar és német nyelvű. Térképének kicsinyitett változata megjelent Ortelius 1570-es Theatrum Orbis Terrarum (A földgolyó látványa) című atlaszában. <

3 Zsámboky János (1531–1584). Nagyszombati születésű bécsi udvari orvos és történész. 1566. évi Erdély-térképe Honterus, 1571. évi Magyarország-térképe Lázár munkájának magyaros névírású, kiegészített, javított változata. Illyria térképét (Magyarország, Horvátország és Bosznia területei) 1571-ben adta ki. Erdély térképét Ortelius felvette 1570-es atlaszába. <

4 Lipszky János (1776–1826). Katonai térképész, József nádor hadsegédje. Bogdanich Imrével együtt felmérte az ország határát, és 1806-ban 1: 470 000 méretarányú, 12 lapból álló országtérképet adott ki. 1803-ban félezer magyarországi hely földrajzi koordinátáit tette közzé. <