Az 1825-ben alapított Magyar Tudós Társaságon (MTT) belül korán felmerült az igény, hogy jutalomkérdések közzétételével segítsék a magyar tudományosság, a nyelv és az irodalom ügyének előbbre jutását. A szerzők munkára sarkallása nem volt ismeretlen az érdeklődő közvélemény előtt, mert már a Marczibányi-alapítvány megalapítása után, 1815-ben sor került az első jutalommal honorálni kívánt feladat kitűzésére. Az MTT 1831. évi alapszabálya II/4., Jutalomkérdések című pontja határozta meg először ennek a folyamatnak a feltételrendszerét. Az első jutalomkérdés kihirdetésére 1831-ben került sor, a nyertes művet 200 arannyal kívánták díjazni.

A jutalomérem útja
az ötlettől a megvalósulásig

Széchenyi István javaslatára az 1836. szeptemberi nagygyűlés elfogadta, hogy a jutalmi aranyakat ezentúl ezüst billikomban adják át a nyerteseknek. A serlegekre felkerült az Akadémia címere, és rávésték a díjazott nevét. A rendszer így működött egészen 1847-ig. Ezt módosítani kívánta egy, a decemberi nagygyűlésen elfogadott javaslat: „A’ pénzbeni jutalmak mellé emlékeztetőül adatni szokott billikomok’ helyébe emlepénz’ adása ’s e’ végre nagy gyűlésig készíttetése rendeltetett.” Évek teltek el, amíg a javaslatot az anyagi ügyeket is intéző Igazgatóság napirendjére tűzte. A késlekedésnek politikai okai voltak, mivel az 1848–49-es forradalom és szabadságharc bukása után a rendőrhatóság jó ideig csak a kisgyűlések megtartását engedélyezte. A XVI. Igazgatósági Gyűlés jegyzőkönyvébe (Első ülés, Martius 14. 1853.) a következő javaslat és határozat került:

„X. pont. Olvastatott azon jegyzőkönyv XL. és LXXIII. pontjai, melyek szerint ajánltatott, hogy a jutalmazandó íróknak bilikom helyett, mint illendőbb emlékeztető ezennel ezüst emlékpénz adassék, egy olyannak bélyege Böhm hazánkfia által készíttessék.”

„Az igazgatóság a javaslatot helyeselvén, az elnökség kéretett meg, hogy az emlékpénz bélyegét Böhm által a jövő nagygyűlésig elkészíttetné, súlya mint egy két tallérban állapíttatván meg: előlapján az Akadémia czímere álljon féldomborműben, ily körírattal: A tudományos magyar Akadémiája, hátlapján borostyánkoszorú, melynek üres helyen úgy, mint a bilikomok pajzsán szokott állani, a jutalmazott szerző, munkaczím s a jutalmazás éve lévén minden egyes esetben kimetszendő, az egész pedig egy csinos tokban kiadandó.”

A határozat megszületése utáni évekből – a kutatás jelenlegi állása szerint – nem áll rendelkezésre adat a jutalomérem megszületésének folyamatáról. Vélhetően magánlevelek szintjén vagy szóban zajlottak az események. A létrehozás állásáról egy 1856. április 18-án kiállított nyugta informál. Ebben a Joseph Daniel Böhm által jegyzett Quittung-ban arról értesülünk, hogy átadásra kerültek a nagyobb és a kisebb emlékérmek elő- és hátoldali verőtövei, valamint két-két darab bronz mintaérem is. A 253 Gulden és 10 Kreuzer végösszegű számlába a csomagoláson túl belekerült annak az egy-egy köteles érempéldánynak az ára is, amely a K. K. Münzkabinettbe került.

Az eltelt három év alatt az eredeti határozathoz képest változások történtek:

– ezek az érmek és a később adományozottak – a tervezettől eltérően – bronzból készültek;

– a két méretben való gondolkodás arra utal, hogy különbséget kívántak tenni az érdemek között.

A verőtöveket és az esetleges elhasználódás miatt pótolt szerszámokat (Stempelsammlung 2638., 2639.) ma Bécsben, a Hauptmünzamttól a Kunsthistorisches Museum Münzkabinettjébe került verőszerszám-gyűjteményben őrzik (véleményünk szerint nem épp a legmegfelelőbb helyen). Ezek ellenértékét az Akadémia annak idején kifizette, esetleges pótlásukat bizonyára a Hauptmünzamt is leszámlázta.

Az Akadémia 1858-ban jutott el odáig, hogy a jutalomérmek adományozásáról gondolkodjék. A hatalom által elvárt és kissé átszabott alapszabályt Ferenc József 1858. február 27-én erősítette meg. Az új keretek között megindulhatott a jutalmazás új rendje, mely szerint „A jutalomra érdemesített könyvek s pályairatok szerzőinek jutalmuk az akadémia javaslata szerint folyó- vagy emlékpénzben adatik ki.”

December elején megérkezik az első éremszállítmány, negyven darab bronzérem, Böhm Toldy Ferenc titoknoknak címzett rövid levele és egy 33 osztrák forintról szóló számla kíséretében. (Sem a levélből, sem a számlából nem olvasható ki, hogy a küldemény érmei kétféle méretűek, s hogy a darabszám szerinti megoszlás milyen lehetett.)

A XX. Nagygyűlés Első ülésén (1858. december 15-én) döntöttek az elmúlt másfél évtizedben érdemeket szerzettek megjutalmazásáról. A Negyedik ülésen (december 17.) Toldy titoknok bemutatta „a régenten szokásban volt jutalombillikomok helyébe adatni rendelt jutalomérmek egy nagyobb s egy kisebb példányá”-t, és ismertette a reájuk vésendő feliratok formáit. Három feliratformátumot tárt a hallgatóság elé: egyet a nagyjutalommal koszorúzandók, egyet a Marczibányi-jutalmat elnyerők, egyet pedig a pályázók részére.

Részlet a kézírásos jegyzőkönyv fogalmazványából:

XLI. A titoknok bemutatván a régenten szokásban volt jutalom bilikomok helyett adatni rendele jutalomérem egy nagyobb és egy kisebb példányát a bevésendő felirat szerkezet módja ekép állapíttatott meg.

a) a pályázok részére kisebb érem

Vass Józsefnek / 30 arany / pályadíjjal / 1858. / a M. Tud. Akadémia / 1858.

b) a nagyjutalommal koszorúzandók részére nagy érmen

Petzval Ottónak / 200 aranynyal / a M. Tud. Akadémia / 1858.

c) a Marczibányi-jutalommal koszorúzandók részére nagy érmen

Pauler Tivadarnak / Marczibányi-jutalommal / 1858. / a M. Tud. Akadémia / 1858.

A jutalomérmeket – az általunk talált adatok szerint – nem a nyilvánosság előtt adták át (például a nagygyűlésen), hanem a pénztárban vehették át a díjazottak – a pénzdíjjal együtt. Erről tanúskodik Arany János (Fekete, 1988, 70.), illetve Pávai Elek 1859. januári nyugtája, amelyben az áll: a jutalommal járó pénzdíjat az „emleérem kíséretében” átvették.

Összesen tizenkilenc érem került átadásra, ahogy erről a pénztárkönyv 1859/35. tétele tudósít: „19 darab Jutalom-érem gravírozásáért Weidl Antalnak (893 betű 3 Krjával 44 f 34 kr pp. vagyis) 46 ft. 88 kr.” Az érmeket „csinos tokban” adták át, mert ebből Vollsach díszkötőnél húsz darabot rendeltek 10 ft 50 kr-ért (pénztárkönyv 1859/32. tétel).

A számlákat Toldy titoknok ellenjegyezte. Ezeket elolvasva kitűnik, hogy a szóbeli megállapodást akkor sem tartotta be mindenki. Vollsach alku szerint számlázott, míg Weindlnél a titoknok észrevételezi, hogy a számla a kialkudottnál magasabb összegről szólt – ennek ellenére elismerte a teljesítést.

A kiosztott érmek közül három példány őrzési helyét ismerjük, ezek a következők:
Vass József – Marczibányi Nyelvtudományi Jutalomkérdés; Piarista Rend Magyar Tartománya – Piarista Múzeum, Budapest

Petőfi Sándor – Nagyjutalom; Magyar Nemzeti Múzeum Éremtára

Jedlik Ányos – Nagyjutalom; Pannonhalmi Bencés Főapátság Éremgyűjteménye

A jutalomérem megjelenéséről

Az érem előlapján a Magyar Tudományos Akadémia allegóriájának egy változata látható. Az 1831 decemberében hivatalossá vált jelképes ábrázolás ideája Széchenyi Istvántól származik, aki ennek előképét az angol akadémikus festészet egyik jeles alkotásában¹ látta meg. John Hoppner festményén Hébé, az ifjúság istennője látható, aki atyja, Jupiter sasmadarát nektárral itatja. Széchenyi elképzelései nyomán a mitológiai jelenet Magyarország megújuló tudományos életét volt hivatott megjeleníteni. Az általa 1830-ban kigondolt kompozíció időszerű üzenete: „a’ tudás’ világánál megszelídűlt erkölcs’ istenasszonya nyujtja a’ magasb emberisedés’ czészéjét a régi nemzetnek, melly agg erős’ sas képében leng a feje fölött”. (Széchenyi, 1834)² Az előlapon olvasható „BORURA –– DERŰ” az Akadémia nyelvtanilag hibásan megvésett jelmondata. (Utóbbi sajnos nem egyedi jelenség: a korszak külföldön megrendelt emlékérmei közül számos példányon találunk nyelvtanilag helytelen magyar feliratot.) Ennek elfogadására is 1831 decemberében került sor, de már egy másik kisgyűlésen. A jelenlévők több javaslat közül szavazással választották ki a „Borúra derű”-t.

A legkorábbi akadémiai emlékérem elkészítésével – az igazgatótanácsi jegyzőkönyvben foglaltak szerint – a szepesolaszi születésű, Bécsben letelepedett Joseph Daniel Böhmöt (1794–1865) bízták meg. Mivel a magyar pénzverdéken alapuló hazai éremművészetet az elnyomó hatalom megbénította (a kiegyezésig bezárták a verdéket), a magyar megrendelők külföldi művészekkel – főként bécsiekkel – készítették érmeiket. Böhm sikeres szakmai pályafutása az V. Ferdinánd 1830-as pozsonyi megkoronázására készített érem verőtöveinek elkészítése után indult (1831-től K. K. Kammermedailleur). Érmeit a nyugodt formák és a nemes fegyelmezettség jellemzik, stílusukban a kései klasszicizmus jegyeit viselik magukon. Amikor tehát a sikeres és jó hírű mester az Akadémia felkérését megkapta, már művészi pályája zenitjén járt: a Hauptmünzamtnál betöltött állása mellett a bécsi vésnökakadémia igazgatója is volt.³

Böhmöt nyilván megismertették az allegória eddigi művészi megformálásaival, emiatt kompozíciója számos hasonlóságot mutat Luigi Pichler (1173–1854) pecsétnyomójával,⁴ Franz Xavér Stöber (1795–1858) acélmetszetével⁵ és Johann Nepomuk Ender (1793–1854) festményével.⁶ A lényeg azonos, de a művészi szabadság, a felhasznált anyag, az alkalmazott technológia és az éremforma terén több kisebb-nagyobb eltérést találunk. Böhmnél a nőalak köpenye a nyaknál kapcsolódik, körbeveszi alakját, felemelt jobbjától láthatóvá válik alakjának részlete; hosszú, részben befont hajában párta. A többiek ovális pajzsával szemben itt a pajzs hegyes végű; a sas alakja a rendelkezésre álló körfelület miatt torzult, nyaka visszafordult, hogy testének jusson elegendő hely a nőalak feje felett.

A numizmatikusi éremleírásokból kiolvasható, hogy az éremkép valódi jelentése rejtve maradt a szerzők előtt. A magyar címeres pajzsra támaszkodó nőalakot például többnyire Hungáriával azonosították, lévén e nemtő számos emlékérmünkön valóban így került megjelenítésre. Nem tudták, hogy a sas a magyar nemzetet volna hivatott jelképezni; melléje még Hungáriát is beemelni, s ily módon a magyarságot egy kompozíción belül kétféleképpen megjeleníteni, kétségkívül értelmetlen lett volna.

Toldy titoknok tizenkilenc db. érem vésését rendelte meg, az 1858. december 18-i igazgató tanácsi jegyzőkönyvben ugyanakkor huszonöt név szerepel. Biztosan azért nem vésettek érmet Franknak, Jászainak és gr. Keménynek, mert nem voltak örököseik. A hiányzó három személyt akkor lehetne megnevezni, ha az eddiginél több éremről lenne tudomásunk. A jutalmi összegekhez kétféle módon lehetett hozzájutni: aranyban, illetve forgalmi pénzben. (Feltételezhető, hogy akik az aranyat választották, azoknak nem voltak napi anyagi gondjaik.) A # jel a pénztárkönyvben az 1 dukát súlyú aranypénzt jelenti.

A névsorban (1. táblázat) felsoroltakon végigtekintve legalább két dolognak kell feltűnnie – még a kevésbé tájékozottaknak is. Egyrészt annak, hogy a jutalmazottak kiválasztásánál és megszavazásánál csak az elvégzett munkára voltak tekintettel, másrészt, hogy az országot sújtó elnyomás ellenére a döntési folyamat résztvevői „hazafiak” maradtak. Megtehették volna, hogy a hatalom jóindulatát keresve nem vesznek be a névsorba olyanokat, akik politikailag támadhatóak voltak – például az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban vállalt szerepük miatt. (Sajnos, kései utódaik közül nem mindenki állt ellen az ilyen és hasonló kísértéseknek.) Legelsőként a Segesvárnál eltűnt forradalmár-költőt, Petőfit kell megemlítenünk, aki egyenesen királyokat kívánt akasztatni. Ám a Helytartótanács (és az uralkodó) bizonyára nem örült a börtönt szenvedett Greguss–Henszlman–Hollán-trió mellett a hosszú emigrációba kényszerült Eötvös és Szalay, továbbá a kisebb büntetésekkel sújtott Arany, Jedlik, Morócz és Vass kitüntetésének sem.

*

Az 1858-ban megkezdett jutalomérem-ajándékozás évtizedeken keresztül része maradt az érdemek elismerésének; a folyamat csupán 1949-ben szakadt meg, amikor a tizenhárom kiválasztottnak szánt jutalomérem immár a fiókban maradt. Reménykeltő ugyanakkor, hogy a közelmúlt eseményei mintha azt jeleznék: a Böhm-féle emlékérem lassanként visszatér, és újra elfoglalja helyét az akadémiai jutalomérmek között. Hiszen Pálinkás József elnök úr 2014 tavaszán többeknek kiosztotta az eredeti jutalomérem ezüst mását – az Akadémiáért végzett kiemelkedő tevékenységük elismeréseként. Megvalósult tehát az 1853. márciusi igazgatósági gyűlési határozat, amennyiben végre elkészült az ezüst Böhm-érem. Csupán remélhetjük, hogy e szimbolikus aktus egyben az első lépés volt a mai eklektikus és változatos művészi színvonalú akadémiai éremegyüttes megújítása felé.
 

Kulcsszavak: jutalomérem, jutalomkérdés, Borúra derű, Böhm, Boehm, Magyar Tudós Társaság, Magyar Tudományos Akadémia, Széchenyi, Toldy, 1858
 

IRODALOM

Éder Zoltán (2003): Borúra derű: A Magyar Tudományos Akadémia jelmondatának születése. Magyar Nyelv. 3, 331–334.

Fekete Gézáné (1988): Az Akadémia 1831–1858 között alapított jutalomtételei és előzményei. (A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Közleményei 21 [96]. MTAK, Budapest

Fekete Gézáné (2000) A Magyar Tudományos Akadémia jutalomdíjai 1859–1900. (A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Közleményei 36 [111]) MTAK, Budapest

Kónya Sándor (1994): „Magyar Akadémia állítassék fel…”: Akadémiai törvények, alapszabályok, ügyrendek 1827–1990. (A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Közleményei 32[107]) MTAK, Budapest

Magyar Akadémiai Értesítő 1847-ről, kiadatta Toldy Ferencz, Pest, 1847

Magyar Akadémiai Értesítő 1853-ról, kiadatta Toldy Ferencz titoknok, Pest, 1853

Magyar Akadémiai Értesítő 1858-ról, kiadta Toldy Ferencz titoknok, Pest, 1858

Magyar Tudományos Akadémia Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteménye iratai: K1289 Fő- és mellékpénztári számlák, levelek, könyvtári is 1850–1858
K1307 Tisztázatok 1846–1861., a XV–XXVIII. sz. igazgató tanácsi jegyzőkönyvek
K1362 Nagygyűlési és vegyes ülési jegyzőkönyvek 1854–1864.
K1627 Magyar Tudományos Akadémia Főpénztár bevételi és kiadási naplója 1853–1860
K1790 A Magyar Tudományos Akadémia titoknoki iktatókönyve 1825–1859.
RAL 167/1858 Boehm német nyelvű levele Toldy Ferenc titoknokhoz, Bécs, 1858. december 6.
RAL 264/1858 Boehm német nyelvű levele Toldy Ferenc titoknokhoz és egy csatolt nyugta, Bécs, 1858. december 13.
RAL 609/1858 A főtitkárság fogalmazványai (No. 16 – Éremvésetek szövegei)

Rózsa György (1965): A Magyar Tudományos Akadémia allegóriája. Magyar Tudomány. 802–810.

szerző nélkül (1834): Művészetek. Tudománytár. I, 244–245. • WEBCÍM

NUMIZMATIKAI IRODALOM

BUE = Gohl Ödön (1906): Budapest újabb emlékérmei. Magyar Numizmatikai Társulat, Budapest

HP = Huszár Lajos – Prokopius Béla (1932): Medaillen- und Plakettenkunst in Ungarn. Verlag des Vereins der Medaillenfreunde, Budapest

MNG = Csengeryné Nagy Zsuzsa (szerk.) (1963): A Magyar Nemzeti Galéria állagjegyzéke II. a. Budapest

Stempelsammlung = Fiala, Eduard – Raudnitz, Josef (1901–1909): Katalog der Münzen- und Medaillen: Stempel-Sammlung des K.K. Hauptmünzamtes in Wien. I–III. Wien
Unger = Catalog Theodor Unger in Graz: Münzen und Medaillen-Sammlung. H. Cubasch, Wien, 1897
 

LÁBJEGYZET

1 Sir John Hoppner (1758–1810): Lady Stafford as Hebe, olajfestmény, 1800 körül. <

2 Az allegóriáról lásd még: Rózsa 1965! <

3 K. K. Hof- und Kammermedailleur und Direktoren K. K. Münz-Graveur Akademia in Wien. <

4 Anyaga topázszerű, égetett füstkvarc, magassága 34, szélessége 22 mm. <

5 Ovális, magassága 74, szélessége 61 mm; felirata alul: „Borúra derű! 1831.” Jelzése: „Fr. Söber. sc. – Joh. Ender. del.” <

6 Olajfestmény vászonra, 350×250 cm; jelezve balra lent: „Johann Ender pinx. 1834.” Felirat jobbra lent: „A’ M. Academiának emlékül G. Széchényi István. 1834.” <

7 Özvegye vehette fel. <

8 Nem voltak örökösök. <

9 Fia, Petőfi Zoltán gyámja (Horváth Árpád) vehette fel. <

10 Nem voltak örökösök. <

11 1859. január 6-án felveszi aranyban, majd 1860. január 8-án átváltását kéri készpénzre. <

12 Hollán az 50 aranyat nem veszi fel, az összeget 1859. január 8-i levelében felajánlja az Akadémiának. <

néhai Repiczky János

Nyelvtud O. jut. kérd.

Vass József

Marczibányi jut. kérd.

Pávai Elek

Vitéz

Szalay László

Nagyjutalom

Nagyjutalom

néhai Frank Ignácz

Marczibányi

néhai Petőfi Sándor

Nagyjutalom

Fogarasi János

Marczibányi

néhai Jászay Pál

Nagyjutalom

néhai gr. Kemény József
Nagyajtai Kocsis István

Marczibányi

Jedlik Ányos

Nagyjutalom

Berde Áron

Marczibányi

Henszlmann Imre

Marczibányi

Greguss Ágost

Marczibányi

b. Eötvös József

Nagyjutalom

Pauler Tivadar

Marczibányi

Toldy Ferenc

Nagyjutalom

Arany János

Marczibányi

Ipolyi Arnold

Marczibányi

Korizmics László, Benkő Dániel,
Morócz István

Nagyjutalom

Nendtwich Károly

Marczibányi

Petzval Ottó

Nagyjutalom

Hollán Ernő

Marczibányi