minden lényeges fordulata mögött felsejlenek
vulkánkitörések (mint a Toba hetvenezer évvel ezelőtti, a Homo
sapiens sapienst kihalásközelbe sodró katasztrófája, a Campi Flegrei
erupciója a neolit végén, esetleg a Santorini pusztítása a minószi
korban), hogy az egymást váltogató eljegesedési és olvadási
periódusok, a tengerszint-emelkedés vagy a morénagát-átszakadások
miként magyarázzák a térképről leradírozott települések és
közösségeik sorsát, azóta nem kétséges, hogy a történeti
rekonstrukciók elképzelhetetlenek a geotörténelem mozgósítása
nélkül. Eközben azonban az írott történelem búvárainak segítségével
egészül ki a geológiai megismerés apparátusa, ahogyan a klíma- és
vulkánkutatók nélkülözhetetlen forrásokra lelnek régi korok
krónikásainak szorgosan rögzített idősoros adatai,
katasztrófafeljegyzései, napló- és levélhivatkozásai formájában. A
múlt megismerésének közös tétje is egyértelműbben bontakozik így ki:
a felhalmozott tudás együttes mozgósítása a jövő
katasztrófaeseményeire való felkészülés és az előrejelző erő
növelése érdekében. S noha egyre több a kétség a nagy kihalások
kozmikus eredetével kapcsolatban, az bizonyos, hogy a (lokálisan)
pusztító külső becsapódások a Nagy Történelem ismétlődő eseményei, s
hogy a Föld tektonikus mozgása, hőszerkezetének változásai és
klímaingadozásai mögött valamilyen, még tisztázandó és pontosításra
váró mértékben és módon a Nap tevékenysége, annak változásai,
illetve ciklusai keresendőek.
Azok a megoldások, amelyeket a régészek és
antropológusok kifejlesztettek arra, hogy időben távoli vagy a mi
komplex technológiai civilizációnk felől nézve más „nyelven”
megérthető és leírható archaikus kultúrák kutathatóak legyenek,
számos vonatkozásban hasznosíthatónak bizonyulnak az élet jelei után
az űrben, mind távolibb galaxisokban keresgélő tudós-kollégáik
számára.17 És fordítva:
azok a csillagászati-matematikai módszerek, amelyek révén a
rendelkezésre álló nagy mennyiségű, de kontextusba nehezen
helyezhető szórványadatokból érvényes modellek és magyarázatok
születnek, felhasználhatónak tűnnek régi szövegtöredékek,
mítosz-darabkák összeillesztgetésével bíbelődő filológusok számára.18
De a nagy történelmi szemléletmód újdonságát talán
leginkább megvilágító mozzanat megleléséhez térjünk vissza még
egyszer az őshüllőkhöz. Íme, egy friss hír: a Turpán-medence jura
kori rétegeiben elképesztő sűrűségben (közel kétezer darab egy kis
területen) talált, az Annemys nemzetséghez tartozó fosszilis
teknőscsontváz-lelőhely létrejöttének okaként a kutatók egy gyors
lefolyású klímaváltozást azonosítottak: a drámai sebességű
kiszáradás egyre kisebb élettérbe „terelte össze” a teknősöket, amik
egymás hegyén-hátán pusztultak el, majd kövesedtek meg. Akiket
megérint a mai tengeri teknős-nemzetségek újszülöttjeinek kikelés
utáni kétségbeesett versenyfutása a rájuk leselkedő ragadozók
elkerülésével az életet jelentő tenger felé, vagy akik az
elsivatagosodás rémétől fenyegetett vidéken élnek, azok számára
különösen átélhetővé válik a teknőspopuláció pusztulásának drámája
is. Ám hozzánk még ennél is közelebb álló szerkezetben eleveníthető
meg egy másik teknőshalál rekonstrukciója.
A Messeli-árokban, e különleges németországi
lelőhelyen kilenc, az Allaeochelys crassesculpta fajhoz tartozó
lágyhéjú (tehát bőrükkel is légző), egymással összekapaszkodva
fosszilizálódott vízi teknőspárt találtak, amelyekről újabban
sikerült bizonyítani, hogy az egymás mellett megőrződött példányok
közül az egyik mindig hím, a másik pedig nőstény. Ennek a fajnak
sajátossága, hogy a hím nem agresszívan közeledik, a nőstény emiatt
nem menekül a hím elől. Kizárólag a párosodás idejére felkeresik a
vulkanikus tavat, ahol párzás közben önkívületi állapotba kerülnek.
(Az összekapcsolódást a hímek megnyúlt farki része segíti, amellyel
a nősténybe tudnak kapaszkodni.) Minél tovább tart és minél
szenvedélyesebb a nászuk, annál mélyebbre süllyednek, és amikor
elérnek egy kritikus zónát, ahol oxigénben hirtelen szegényebb vagy
mérges gázban gazdagabb a víz, már nem tudnak szétválni, és a
fenékre érkezve halálukban is együtt maradnak (Joyce, 2012).
Amit e 47 millió éves, páncélos Philemonok és
Baucisok kapcsán látunk, az már vérbő történetmesélés. Arra
figyelmeztet, hogy amíg a múlt eseményei nem illeszthetőek valódi
narratív struktúrákba, addig a megértés és a megismerés mindig
féloldalas marad. És ez nem annak a felszínes kérdése, hogy milyen
illusztrációs sémákba rendezünk rekonstrukciókat: az emberi
megismerés természetéhez igazodó alapvető sajátosság.
A narratívumok talán legnagyobb prófétája, Jerome
Bruner még úgy különítette el a gondolkodás két típusát, hogy csak
az egyiket nevezte tudományosnak. A racionális, elmélet- és
logikavezérelt, paradigmatikus alapformát, amely az okok feltárásán,
rögzítésén, tapasztalatokkal való egybevetésén keresztül jut el
ellentmondásmentességre törekvő kijelentésekig és „elvszerű”
hipotézisekig. Az a mód, ahogyan elménk egy másik úton is
jelentésteli konstrukciókat, sokatmondó történeteket, drámai
eseményláncolatokat állít elő (gyakran ugyanabból a nyersanyagból),
szintén a tapasztalatok idő- és térbeli elrendezését jelenti ugyan,
de szerinte mindez már kívül van a tudomány sáncain.
Brunert óvatosan kiigazítva lényegtelennek kell
minősítenünk, hogy tudománynak nevezzük-e a történészek par
exellence narrativitásra épülő keretrendszereit:19
az a kérdés, hogy lehet-e társadalomtörténészi szemléletmódra
szükség a bio-, geo- és kozmohistóriai terepen?20
Vagy fordítva: amikor a természettörténész kínál
eseménylefutás-magyarázatokat saját anyagán, akkor vajon eltávolodik
saját anyatudományaitól?21
Az állatvilág szereplőin kívül „megszemélyesíthetőek-e”
történetmeséléssel fizikai problémák, természettörvények, a Hold
vagy akár maga az Univerzum (Castner, 2012)? Bruner azért ilyen
merev, mert szerinte a kétfajta megismerésmód nem vezethető vissza
egymásra. Ez kognitív nézőpontból kétségkívül igaz lehet, de ettől
még könnyűszerrel táplálkozhatnak egymásból, építhetnek egymás
eredményeire, átlendíthetik egymást a megismerés zsákutcáinak
kritikus pontjain, kölcsönösen lefordíthatják egymásnak a saját
felismeréseiket. Bruner kedves fordulatát továbbépítve: az
élményszerű megismerés időtlen csodája igenis megtermékenyítő módon
tud találkozni a szikár analitikával.
Mi mást üzenne mindez a Nagy Történelem
szempontjából, mint egy újfajta fúzió esélyét, amelyben azok a
„nyelvek”, amelyeken eddig a történeti rekonstrukció megszólalt,
elkezdenek egymásba átjárni, keveredni, a közös cél, a
megértés-mélység22 növelése
érdekében!
A fúzió esélye a Nagy Történelemnek leginkább
értelmet adó küldetés, a nagy (világ)problémákkal és a civilizáció
nagy kérdéseivel való újfajta szembesülés szempontjából különösen
fontos. A növekvő veszélyeztetettség körülményei között – David
Christian szavaival – a nagyban való történeti gondolkodás lehet a
vitális intellektuális eszközünk, amely a fenntarthatóságot, a
jövőre való felkészülést, a komplexitás következő szintjére történő
ugrás előkészítését és mindezek szellemi megalapozását leginkább
szolgálja. Így talán nem is lep meg minket, hogy a természettörténet
válságáról elmélkedő Hampton és Wheeler (2012) ugyanide jut: az
újjászületést csak úgy tudják elképzelni, ha az együtt jár az új
társadalmi igényekre való reflexióval. Ilyen értelemben a Nagy
Történelem tétje is sokkal nagyobb, mint egy ébredő
diszciplínakísérleté: nyitott kérdés, hogy az identitásképzésen és
új tudások újfajta közvetítésén keresztül a felelősségről és a
civilizációnk kulcsfolyamataiba való beavatkozásról formálódó kép
alakításában milyen szerep juthat neki.
Kulcsszavak: Nagy Történelmek (Big Histories), makrotörténelem,
humán történelem, prehumán történelem, biotörténelem (Biohistory),
geotörténelem (geohistory), kozmikus történelem (cosmic history),
narrativitás, diszciplináris integráció
IRODALOM
Castner, Jaime (2012): Making the Universe
Personal: A Call for Reflective Writing in the Big History
Classroom. Threshold Faculty Vol I. 14–27. •
WEBCÍM
Diamond, Jared (1991): The Rise and Fall
of the Third Chimpanzee: How Our Animal Heritage Affects the Way We
Live. Vintage Books, London. Magyarul: A harmadik csimpánz
felemelkedése és bukása. (Ford. Győrvári Borbála) Typotex, Budapest,
2002, 2009
Glatz Ferenc (1987): Ember, természet és
az új történetszemlélet. História. 2, 23–24. •
WEBCÍM (Kötetben: Glatz Ferenc:
Történetírás korszakváltásban. Tanulmányok. Gondolat, Budapest,
1990)
Greenspan, Stanley I. – Shanker, Stuart G.
(2004): The First Idea. How Symbols, Language and Intelligence
Evolved form Our Primate Ancestors to Modern Humans. De Capo Press,
Cambridge, MA •
WEBCÍM
Gustafson, Lowell (2014): Big History and
Big Politics. The Dialectic of Individualism and Communitarianism.
Metanexus. May 30. •
WEBCÍM
Hampton, Stephanie E. – Wheeler, Terry A.
(2012): Fostering the Rebirth of Natural History. Biology Letters.
8, 2, 161–163. DOI:10.1098/rsbl.2011.0777 •
WEBCÍM
Hobsbawm, Eric J. (2013): Történelem: a
ráció új korszaka. Eszmélet. 97, (tavasz) 6–15. •
WEBCÍM
Hodder, Ian (2012): Entangled: An
Archaeology of the Relationships between Humans and Things.
Wiley-Blackwell •
WEBCÍM
Horváth Ferenc (2012):
Wegener-centenárium: megszületett-e a kontinensvándorlás Newtonja?
Magyar Geofizika. 4, 1–13. •
WEBCÍM
Joyce, Walter G. et al. (2012): Caught in
the Act: The First Record of Copulating Fossil Vertebrates. Biology
Letters. 8, 2, 846–848. doi:10.1098/rsbl.2012.0361 •
WEBCÍM
Malafouris, Lambros (2013): How Things
Shape the Mind: A Theory of Material Engagement. The MIT Press,
Cambridge, MA–London
Margulies, Lynn – Guerrero, Ricardo
(1991): Two Plus Three Equal One. Individuals Emerge from Bacterial
Communities. In: Thompson, William Irwin: Gaia 2. Emergence. A New
Science of Becoming. Lindisfarne Press, 50–67. •
WEBCÍM
Pauketat, Timothy R. – Robb, John (eds.)
(2013): Big Histories, Human Lives: Tackling Problems of Scale in
Archaeology. School for Advanced Research Press, Santa Fe
Smail, Daniel, Lord 2008): On Deep History
and the Brain. University of California Press
Thompson, William Irwin (1991): Gaia 2.
Emergence. A New Science of Becoming. Lindisfarne Press
Vakoch, Douglas A. (ed.) (2014):
Archaeology, Anthropology and Interstellar Communication. NASA
Aeronautics and Space Administration, Washington, DC
Wilhelm Gábor (2010): Antropológiai
tárgyelmélet. Doktori disszertáció PTE BTK •
WEBCÍM
Z. Karvalics László (2014): Utak a Nagy
Történelemhez. Magyar Tudomány. 8, 974–982. •
WEBCÍM
LÁBJEGYZETEK
1 Stanley I. Greenspan és
Stuart G. Shanker (2004) tizenkét elemű listába foglalva egyenesen
újraalkotja az emberiség történetének princípiumait, az „új”
történelmi horizontot (A New History of History). Eközben persze
„kis egyesítések” formájában is közelednek egymáshoz a régészek és a
történészek: Louise Tolson, a Newcastle University kutatója például
19. századi, a munkásosztály életével kapcsolatos régészeti
lelőhelyek kutatását próbálja a modern társadalomtörténet-írás
standard módszereivel, oral history interjúkkal és a lakosság
bevonásával összekapcsolni.
<
2 A kapcsolat létesítése
nem a tárgyak (kommunikációs úton és konvencionális módon kialakult)
funkciói, hanem ún. affordanciái révén történik. Az affordancia az
anyagi formán túli, szemiotikai tartalmú rendezettség és stabilitás
dimenzióján belül értelmezhető, „az adott praxisok, világok
szempontjából releváns tulajdonságok és relációk” kiemelésével, a
tárgy által potenciálisan közvetíthető lehetséges gondolatok
aktuális szűkítésével (Wilhelm, 2010). Turner, Hodder és az egyre
nagyobb magyarázó erejű tárgyelméletek méltó párja a Lambros
Malafouris által megfogalmazott Material Engagement Theory (MET),
amelyben a cselekvés a megismerésben oldódik fel. Ennek a
kiindulópontnak a révén, illetve a környezettel való változó
kapcsolat beemelésével sajátos szerkezetben vezethető le az emberi
gondolkodás evolúciója (Malafouris, 2013), új utakat inspirálva a
kognitív régészet számára is. E kifinomultan bonyolult elméletekben
természetesen felismerhetőek akár 19. századi előképek is,
értelemszerűen jóval szűkebb idő- és érvényességi tartományban.
Érdemesnek látszik „nagy történelmi szemmel” újraolvasni ezeket.
<
3 Hodder szerint az
összegabalyodásnak ez a hármas természete hozhatja meg a társadalom-
és természettudományok „Nagy elkülönülésének” (Great Divide) régóta
várt végét is.
<
4 A fogalom elterjesztője,
a hálózati kultúra pionírja, Tim Berners-Lee legalább olyan jelentős
fejleménynek tartja mindezt, mint a múlt század kilencvenes éveinek
elején kifejlesztett hipertextet.
<
5 Érdemes egy pillantást
vetni az emberiség történeti útjának interaktív térképére. A Journey
of Mankind a populációk vándorlását klímatörténeti keretben mutatja
be (URL1).
<
6 Greenspan és Shanker
(2004) pl. az „első gondolat” meg-születését próbálja rekonstruálni,
az értelem előtti és értelemmel bíró állapot közötti „kognitív
fordulópontot”.
<
7 A fogalom megszületését
Roderick Nash nevéhez kötik, aki a 20. század 60-as és 70-es éveinek
fordulóján kezdte el a környezettörténelmet népszerűsíteni. Néhányan
újabban Samuel P. Haysnek egy 1959-ben megjelent könyvében vélik
fellelni a programatikus kezdeteket. Az antropo-lógiában Tim Ingold
nyomán honosodott meg ember és környezetének újszerű, együttes
értelmezése.
<
8 Christian Nagy
Történelmének legtömörebb és legszórakoztatóbb összefoglalása egy
2011. márciusi, 18 perces, közel négymilliós látogatottsággal
büszkélkedő TED-előadás (URL2).
Meg kell jegyeznünk, hogy Brian Swimme és Thomas Berry, illetve
Stuart Kaufmann sok évvel Christian előtt tulajdonképpen már
pontosan efféle Nagy történelmet írt, csak nem nevezték annak,
miközben a természettörténetből ismert folyamatokat a kifejlődő
globális civilizáció (Csányi Vilmos általános evolúciós elméletében:
globális biokulturális rendszer) szempontjából értelmezték.
<
9 Ennek a Nagy
Történelemnek, mely rendkívül szervezetten halad az intézményesülés
felé, 2012 óta folyóirata van, a Threshold (URL3).
Évente két, egy kutatói és egy diákta-nulmányokat tartalmazó kötete
jelenik meg. A 2012/2013-as után a második kötetpár megjelenése
hamarosan várható. Az International Big History Association alakuló
kongresszusát és műhelykonferenciáját 2012 augusztu-sában, a
michigani Grand Valley State Universityn tartották, azóta több
nemzetközi találkozóra is sor került. Izgalmas szövetségesük a
Metanexus Institute, William Grassie 1997-ben indult kezdeményezése,
amely kiterjedt publikációs és online szervezőmunkát végez (URL4).
<
10 Az, hogy a
jövőorientált információs társadalom születése miért esik egybe a
múlt megismerésében elért minőségi ugrással, önálló elemzést
érdemlő, izgalmas kutatási kérdés.
<
11 Ekkor jelent meg Harry
Hessnek a korábbi magyarázattöredékeket rendezett modellé szervező
elmélete az óceáni aljzatok szétterüléséről (Remek tudománytörténeti
összefoglalását lásd Horváth, 2012)
<
12 Az összefoglalót az
MTI adta ki, az áttekintés felhasználja az Index portálon megjelent
szöveg fordulatait (URL5).
<
13 A Nagy Történelem
kutatóinak szótárában mindezt az „individualizmus és
kommunitarianizmus dialektikája” fedi le (Gustafson, 2014),
terminológiai és diszkurzív előzményei természetesen sokkal
régebbiek. Természetéből fakadóan a Nagy Történelem fogalmi
építőkockái mögött ott lüktet a teljes tudománytörténet, de a
tanulmány terjedelmi korlátai miatt csak néhány, a gondolatmenet
szempontjából különös jelentőségű elméletre van mód utalni.
<
14 Egymástól független
kutatások egy magányos gyíkfajta, az Eulamprus quoyii idősebb
példányairól azt derítették ki, hogy náluk a fiatalabbakénál sokkal
gyorsabb és hatékonyabb a társadalmi információ felhasználása
tanulásra. Az erősen sztereotip viselkedésűnek és csekély kognitív
kapacitással megáldottnak vélt trópusi Anolis evermanni gyíkról
pedig kimutatták, hogy viselkedése nagyon rugalmas, összetett
feladatmegoldó stratégiái vannak, asszociatív tanulásuk gyors, és
visszamenőleg is képes a tapasztalatokat feldolgozni. És ez még mind
semmi: a Bassiana duperreyi esetében bebizonyították, hogy minél
melegebb a fészek, annál intelligensebbek és gyorsabban tanulók
lesznek a kikelt gyíkok!
<
15 Emiatt van például
különös jelentősége a szolidaritás Nagy Történelmének is. Egészen
addig, amíg a grúziai Dmanisi lelőhelyen meg nem találták az 1,8
millió éves Homo erectus georgicus maradványait, azt gondoltuk, hogy
a civilizáció makrohistóriájában kell keresni a gyökereit. Az itteni
csontok elemzésekor aztán kiderült, hogy olyan egyed is hosszabb
ideig életben tudott maradni (minden bizonnyal társai segítségének
köszönhetően) aki súlyos fizikai sérülése miatt önmagában már
képtelen lett volna erre.
<
16 Ezért nem említettük
eddig egyetlen kontextusban sem a szociobiológiát, amely
összekapcsolja ugyan az emberi és az állati viselkedés vizsgálatát –
ám elsősorban nem a fejlődéstörténeti keretre érzékeny, hanem olyan
általános elvekre, amelyek a jelenben tanulmányozott állategyedek
vagy közösségek működését szabályozó elvek megértése révén közvetít
heurisztikákat a pszichológusoknak vagy antropológusoknak.
<
17 Az amerikai
antropológiai társaság és a SETI kutatóinak együttműködése
szimpoziumok formájában már 1974-ben megindult, de legújabb
eredményeik és összefoglalóik (Vakoch, 2014) sejtetnek igazán
impozáns horizontokat és izgalmas jövőbeli kutatási irányokat.
Szempontunkból talán legérdekesebb a kötetnek az a tanulmánya
(Vakoch, 2014, 64–65.), amely a Csendes-óceánt meghódító egykori
polinézek bátor kimerészkedése mögött álló mentális szerkezetekre
kérdez rá, hogy az ismeretlen vizekre új élőhelyek meghódítása
reményében útnak indulók analógiákat szolgáltathassanak a kozmikus
térségek felé kacsingató emberiség mai dilemmái számára.
<
18 Darányi Sándor egykor
információcsillagászatnak nevezte el ezt az elsőre meglehetősen
bizarrnak tűnő, valójában nagyon reményteli próbálkozást.
<
19 A kiváló pszichológus
és pedagógus feltehetően kevés olyan (pozitivista vagy egyszerűen
csak ténytisztázó szándékú) történeti munkát olvasott, amelyek egy
csata dátumának időpontját meghatározandó íródtak, akár könyvnyi
méretben, vagy oklevélben előforduló kifejezés aktuális értelmét
bontották ki a textuális hagyomány jelentésváltozásainak
szövevényéből.
<
20 Aki kíváncsi rá, ad-e
újat például a teljes Nagy Történelem elmesélése a politikatudomány
fogalmi eszközeivel (igen, a csillagkeletkezés és az élő anyag
fejlődése is!), az olvasson bele Lowell Gustafson hosszú webes
közleményébe (Gustafson, 2014)
<
21 Amikor a Bristoli
Egyetem rovartani szakértői rekonstruálták egy 165 millió éves,
fosszilizálódott őstücsök hangját (ami a paleozoológiai
keresztségben az Archabolius musicus nevet kapta), akkor vajon
narratívak vagy paradigmatikusak voltak? A miniatűr hangképző
szervek tanulmányozása nyomán megállapították, hogy az őstücsök
zenéje alacsonyabb frekvencián szólt, mint mai egyenesszárnyú
utódaié, és legalább 40–50 méterre tisztán terjedhetett a mindebből
következtethetően sűrű és hangkeltő riválisokkal zsúfolt jura kori
őserdőben. Aki az élményre vágyik, a BBC oldalán meghallgathatja (URL6).
Itt kell megjegyeznünk, hogy a negyedszázada intenzíven formálódó
élettörténet (néha: életút) elméletnek (life history theory), amely
az organizmusok életének központi eseményeit a természetes szelekció
és a túlélő utódok számának maximalizálása szempontjából teszi
mérlegre, soha nem volt célja, hogy narratív irányba mozduljon el –
ám azzal, hogy az egyedek életciklusának teljességét kellett
vizsgálnia, mégis járhatóbbá tett ösvényeket ebbe az irányba.
<
22 S mindezt különös
erővel támogatja az a mód, ahogyan a vizuális ábrázolás, a korszerű
infografikai megjelenítés eleganciája egyszerre tud több tartalmat
sűríteni, és képes komplexebbé tenni a mintázat-felismerést. A Nagy
Történelem képviselői programszerűen élnek ezzel az eszközzel, ami
különösen a népszerűsítésben jut óriási szerephez.
<
|