|
|
Emlék, emlékezet, életút
Szerb Antal – aki nemzedékeket tanított olvasni –, azt állította,
hogy az irodalom nem más, mint a lélek válasza a sorsra. Vagyis az
ember szembenézése a saját életével. Szembenézés azzal, ami egyedül
fontos.
A huszonhat szaktanulmányt magában foglaló kötet
középpontjában persze nem az irodalom, hanem az emberi élet és
tapasztalat, a visszaemlékezések, önéletírások, életútinterjúk és
írásos dokumentumokból rekonstruált élettörténetek, egy-egy
hivatását, vallásos vagy politikai identitását felvállaló
személyiség bemutatása, sorsa áll. A tanulmányok egyik fele tehát a
szembenézés a személyes élet úgymond fontos dolgaival, a másik fele
a megélt történelmi korral, társadalmi helyzettel való szembesítés
igényéből fakad. Az életrajzi visszaemlékezés, élettörténet,
önéletrajz a szembenézés, az értékelő szelektálás műfaja, a
személyes élményeket, írásos dokumentumokat feldolgozó
társadalomkutató feladata pedig az, hogy általánosító
következtetéseket vonjon le a személyes emlékekből, dokumentumokból,
az egyéni sorsok konfliktusaira adott válaszokból. Azaz: az egyéni
emlékezet és cselekvés szembesítése a szűkebb-tágabb közösségek
morális, etikai elvárásaival, mentalitásával, tetteivel. A leíró,
elemző vagy az összegzés igényével létrehozott írásokból az is
kiderül, hogy az egyén emlékei dinamikus, rekonstruktív és olykor
önigazoló folyamatként alakulnak, amelynek a kutató maga is részese,
nemcsak együttérző hallgatója, hanem alakítója, olykor az
interjúalany „szövetséges” társa is.
Ez a több társadalomkutatót (néprajzost,
történészt, szociológust és irodalmárt) megszólaltató
tanulmánykötet, mely az ELTE Néprajzi Intézete oktatóinak
közreműködésével, Deáky Zita és Smid Bernadett szerkesztői munkája
által, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre,
a személyes életút és az adott kor gazdasági, politikai, szociális
viszonyainak egymásra hatását is tükrözi. Bemutatására – szerencsés
módon – az ELTE néprajzi tanszékei fennállásának 80. évfordulós
ünnepségén került sor. A címben megfogalmazott egészen tág
szemhatárú, még néprajzi/folklorisztikai szempontból is igen
összetett témát – amely időről-időre a tudományos vizsgálatok és a
társadalompolitika érdeklődésének homlokterébe kerül –, négy
országos pályázat előzte meg a közelmúltban: Életút (2011), Hogyan
őriztük meg… (2012), Életünk (2013), valamint a Néprajzi Társaság
által meghirdetett Tradíció Néprajzi Gyűjtő Pályázat (2013). Az első
három pályázatra beküldött négyezer írásból a legjobbakat két
antológiában adta közre az Emberi Erőforrások Minisztériuma
Szociális és Ifjúságügyért felelős államtitkársága, majd ezt egy, az
ELTE Néprajzi Intézete által Életrajz, önéletírás, emlékezet címmel
megrendezett tudományos tanácskozás követte 2013 novemberében. E
konferencia előadásai, valamint a Néprajzi Tanszék oktatóinak,
egykori vagy frissen végzett, illetve aktív hallgatóinak írásai
adják a kötet felét, kiegészülve antropológusok, történészek,
muzeológusok, levéltári kutatók dolgozataival.
A tanulmányok egészen különböző nézőpontokból
világítanak rá az egyén és szűkebb/tágabb közössége időben változó
viszonyára, az egyéni életút/sors gyorsan változó reprezentációs
szintjeire: a hivatalos iratoktól, jegyzőkönyvektől,
magánlevelektől, családi krónikáktól, naplóktól, családi
fényképektől és dokumentumfilmektől kezdve a történelmi traumákat
feldolgozó interjúkon, néprajzi gyűjtéseken át az írásos
önvallomásokig, regényekig vagy a világhálón létesített
Facebook-oldalakig.
Nem volt könnyű dolga a kötet szerkesztőinek, Deáky
Zitának és Smid Bernadettnek, amikor a különböző érdeklődésű és
szakmai státusú szerzők tanulmányait megpróbálták nagyobb tematikus
fejezetekbe sorolni. Ezek a következők:
Szerkesztői előszó
1. Az idő és az élet (4 tanulmány)
2. Politika, gondolkodás, társadalom, egyéni életút
(6 tanulmány)
3. Polgári törekvések (3 tanulmány)
4. Falusi élet – élettörténetek (5 tanulmány)
5. Hallgatóink írásai (6 tanulmány)
6. Életutak az interneten (1 tanulmány)
Utószó: Életek esszenciája – a 20. század személyes
élettörténetekben (1 tanulmány)
Nincs módom arra, hogy az igen tanulságos kötet
változatos tematikájú, bár korántsem azonos színvonalú és tudományos
léptékű írásairól egyenként szóljak; inkább azt mondanám el, hogy
nekem, aki az elmúlt negyven év során elég alaposan beleástam magam
az életrajzi módszer, az élettörténet, önéletrajz, személyes emlékek
(personal document) néprajzi/folklorisztikai szempontú elemzésének
témájába, mi újat adott ez
|
|
|
az összeállítás. Erre a kiindulási pontra
sarkallnak a kötet szerkesztői is, akik azt remélik, hogy
tanulmánygyűjteményük „új szempontokat is felvet és új kutatási
irányt jelölhet ki és vitákat indíthat el.”
A hagyományos néprajzi felfogáshoz képest a
dolgozatok felében valóban újszerű a téma, a szemléletmód és a
módszer; csak helyeselhető az új források keresésének igénye, és a
„nyitás” a paraszti társadalomból a falusi iparos, értelmiségi
(papok, tanítók) és az ipari munkásság (olajosok), sőt a mérnökök,
illetve az írók (Márai Sándor, Mécs László, Tompa Andrea) vagy a
naiv festő, Győri Elek felé. A társadalomkutatói, történészi
szempontrendszer előtérbe kerülése már a fejezet-, illetve
tanulmánycímekből is érzékelhető. Örömmel tapasztalhatjuk, hogy az
utóbbi évtizedben elsősorban a kolozsvári néprajzi és antropológiai
tanszéken Keszeg Vilmos által vezetett vizsgálatoknak, az ő és
tanítványai munkáinak vagy Bögre Zsuzsanna szociológus történeti
aspektusú kiadványainak köszönhetően milyen változatos és gazdag az
életút- és emlékezetkutatás, a 20. század sorsfordító, traumatizáló,
elhallgatott vagy elhallgattatott eseményeit elemző írások
bibliográfiája.
Ugyanakkor arról is árulkodik a tanulmányok
szakirodalma, hogy a szerzők, különösen a legfiatalabbak,
szívesebben fordulnak a „befutott” hazai és külföldi történészek,
szociológusok, elbeszélés- és kultúrakutatók elméleti megállapításai
felé, s kevésbé ismerik, használják a hazai forrásokat, nevezetesen
a népi önéletírás-elemzéseket, a naiv életrajz-,
élettörténet-kiadásokat. Az utóbbi másfél-két évtizedben lezajlott
paradigmaváltás következtében kevésbé érvényesülnek azok a
hagyományosabb néprajzos/folklorista elemzési szempontok, amelyeket
a 4. fejezetbe sorolt tanulmányokban találunk. Az élettörténetek,
személyes sorsok lelki/érzelmi vonatkozású, identitást építő és
magyarázó jellegét leginkább Turai Tünde, Kótyuk Erzsébet,
Lanczendorfer Zsuzsanna és Incze Alíz tanulmányának elemző,
kommentáló részletei tárják fel. Bárth Dániel – az új- és legújabb
kori témaválasztástól eltérően – egy a 18. század első felében élt
székelyföldi római katolikus pap életútjának rekonstrukciójára
vállalkozott periratok, életteli tanúvallomások és a megvádolt pap
kegyelmi kérvénye alapján, abban a reményben, hogy a 18. századi
köznépi biográfiák rekonstrukciója, illetve a falusi alsópapság
mindennapi életterének feltárása szempontjából is sikerül néhány
tanulságos lehetőséget felvillantania.
Nem lepett meg, mert nemcsak olvasmányélményekből
tudtam róla, de gyűjtéseim során magam is tapasztaltam, s a
lágerfolklór feldolgozásánál hangsúlyoztuk is, hogy az egyéni
identitás felépítésében és megőrzésében, az elszenvedett traumák
feldolgozásában milyen nagy szerepet játszik a vallásos hit. Ezért
igen közel állnak hozzám a kötet e tárgykörben készült írásai
(például Bögre Zsuzsanna és Iancu Laura tanulmánya).
Minden összevetve: a Néprajzi Intézet oktatóinak,
egykori vagy mostani hallgatóinak sikerült olyan, a társtudományok
eredményeit is bemutató tanulmánygyűjteményt létrehozniuk, amely bár
megváltozott szempontrendszerrel, új források és módszerek
bevonásával készült, mintegy folytatása annak a munkának, amelyet a
70-es évektől kezdődően (legutóbb pedig a hadifogolytáborok és
lágerek egykori elszenvedőinek életét és folklórját bemutató
könyvben Vasvári Zoltánnal együtt) magam is lelkesen végeztem.
Azt kívánom, hogy az ELTE Néprajzi Intézete által
kiadott kötetnek, – melyet angol nyelvű összefoglalások és a szerzők
listája tesz teljessé – sok érdeklődő olvasója legyen, s néhány
olyan néprajzos/folklorista, társadalomkutató, aki az itt felvetődő
tudományos problémák kifejtésében, megoldásában részt vállal a
jövőben (is)! (Deáky Zita és Smid Bernadett szerkesztők: Emlék,
emlékezet, életút. Budapest: ELTE BTK Néprajzi Intézet, 2014, 314
p.).
Küllős Imola
folklórkutató
IRODALOM
Bíró Gergely (vál. és szerk) (2013):
Hogyan őriztük meg... Válogatás az Emberi Erőforrások Minisztériuma
a házasság megőrzéséről szóló pályázatának díjnyertes műveiből.
Magyar Napló – Írott Szó Alapítvány, Budapest
Hoppál Mihály – Küllős Imola – Manga János
(szerk.) (1974): Emlékül hagyom… Önéletírások. Gondolat, Budapest
Jámborné Balog Tünde – Urbán Péter
(szerk.) (2013): Sorsfordulók. Válogatás az Emberi Erőforrások
Minisztériuma Életút pályázatának díjnyertes műveiből. Magyar
Napló–Írott Szó Alapítvány, Budapest.
Küllős Imola – Vasvári Zoltán (2006):
Áldozatok. A második világháborús hadifogolytáborok és a sztálini
lágerek folklór-jából. Európai Folklór Intézet – L’Harmattan,
Budapest
|
|
