A büntetés mint végső eszköz
Az ELTE Eötvös Kiadó gondozásában megjelentetett, Gönczöl Katalin
tiszteletére kiadott tanulmánykötet a magyar kriminológia
fejlődésének mérföldköveit világítja meg az olvasó számára. A kötet
közel negyven tanulmánya Gönczöl Katalin munkásságának egyes
területeire referálva mutatja be a különböző kriminológiatörténeti,
jogtörténeti, jogszociológiai és büntetőjogi változásokat. A kötet
kiadásának fő oka, hogy Gönczöl Katalin, az európai kriminológia
egyik kiemelkedő alakja betöltötte 70. életévét. Munkássága az
áldozatsegítés, a mediáció és a helyreállító igazságszolgáltatás
területén radikális változást jelentett a magyar
igazságszolgáltatásban csakúgy, mint reformgondolatai a
büntetés-végrehajtás és utógondozás jogszabályozásában. Nemcsak mint
oktató, kutató, jogalkotó és ombudsman, de mint az ELTE Kriminológia
Tanszékének vezetője, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa,
az Igazságügyi Minisztérium büntetőpolitika elvi kérdéseiért felelős
miniszteri biztosa és mint az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium
szakállamtitkára is rendkívüli eredményeket ért el.
A magyar kriminológia fejlődését tekintve Gönczöl
Katalin több mint negyvenéves munkássága három nemzedékhez is
köthető. A legmeghatározóbbak azok a Gönczöl Katalinnal kortárs
szerzők és kollégák, akik biztosították a magyar kriminológia mint
önálló diszciplína létjogosultságát, és formálták annak színterét. A
következő generáció erős paradigmaváltást képvisel, amelyet egy új,
kritikus hangnem jellemez. A harmadik generációs fiatal szerzők
munkáinak többsége az ünnepelt oktatói eredményeit tükrözi. Az
alábbi rövid recenzióban Gönczöl Katalin kollegáinak és
tanítványainak munkáit mutatom be, melyek a fontosabb jogalkotói,
kutatói és oktatói tevékenységéhez és együttműködésükhöz kötődnek.
Az első nemzedék kutatóinak tanulmányai mintegy
visszatekintésként referálnak a büntetőelmélet és gyakorlat
különböző változásaira. Ferge Zsuzsa a büntető állam megjelenésének
és a kétvágányú igazságszolgáltatás kialakulásának szociálpolitikai
körülményeit mutatja be, mintegy kontextuális hátteret nyújtva a
további elemzésekhez. Számos olyan szerző kutatta a bűnismétlés
társadalmi okait, akik kritikusan vizsgálták a populista
büntetőpolitika eszközrendszerét. Egyike ezeknek Somlai Péter, aki a
kötetben szereplő tanulmányában ezekre a változásokra keres
magyarázatot Émile Durkheim és Jürgen Habermas teóriái mentén,
különválasztva a rendszerintegráció és a szociális integráció
mechanizmusait. A szociálpolitikai kérdéseken túl a laudált, mint a
Magyar Kriminológiai Társaság elnöke, számos kiemelkedő kutatóval
dolgozott együtt a jogalkalmazás területén, például Finszter
Gézával, aki ebben az írásában a poszttranzícionális jogállamot
feltérképezve nyújt útmutatót a büntetőgyakorlat különböző lépcsőin
keresztül a populáris büntetőpolitika felé vezető úton. Referál a
büntetőjog alkalmazóinak morális felelősségére, kiemelve Gönczöl
Katalint mint a magyar állampolgári jogok biztosi hivatalának
megteremtőjét. Ugyancsak az értekezésben felvázolt struktúrába
illeszthetőek azok a tanulmányok, amelyek a jogalkotás és
joggyakorlat különböző szerepköreire reflektálnak ebben a kötetben.
A jogalkotás keretein belül Lévay Miklós tanulmánya
tisztázza a punitás fogalmát, és rámutat olyan értelmezésbeli
különbségekre, amelyek a mai kriminálpolitikai változások
eredményei. Nagy Ferenc a büntetőjogban követhető tendenciákat tárja
elénk a kockázati társadalom függvényében. A szerző történeti
áttekintésben mutatja be a jogállami büntetőjog eróziójának tüneteit
és a bűnmegelőzés kiszélesedő értelmezési körét, amelyeket politikai
célok megvalósításának eszközeként jellemez. Az ebből kialakuló
jogbiztonság hiányáról ír Bárándy Péter, aki Gönczöl Katalinnal
együttműködve számos jogalkotói változást eszközölt, illetve
készített elő az Igazságügyi Minisztériumban (ilyen volt például a
bűnmegelőzés új rendszerének kialakítása). Bárándy tanulmánya veti
fel a jogállami garanciák kérdését a Btk.-ban, utalva az
alkotmányosság problémájára. Nemcsak megkérdőjelezi az Alaptörvény
jogkorlátozó szerepét a kényszergyógykezelés jogszabályozásában, de
azt is megmutatja, hogy az hogyan sértheti az arányosítás és
egyéniesítés lehetőségét, csökkentve ezzel az általános
jogbiztonságot. A jogalkotás és joggyakorlat kérdéskörét boncolgatva
merül fel a legfőbb ügyész szerepének kérdése, amely Bócz Endre
tanulmánya szerint komoly veszélyt hordoz a közbizalom szempontjából
az új Alaptörvény módosítása óta. Ugyanez a veszély fenyeget az
ügyészségi beszámoló készítésére vonatkozó szabályozások kapcsán,
amelyek nem zárják ki a politikai elfogultság gyanúját.
Ennek a kutatógenerációnak kiemelkedő szerepe volt
a bűnmegelőzés stratégiájának megvalósításában, ahogyan ez Gönczöl
Katalin eredményeit méltatva több tanulmány témájában is
megfogalmazódik. Kerezsi Klára és Gosztonyi Márton a romák
társadalmi beilleszkedését illetően utalnak a büntetőpolitika
korlátaira, és felhívják a figyelmet az integráció és együttműködés
hatékonyságára. Ugyanezt teszi a szerzők közül Simon Dávid és Tausz
Katalin is, akik konfliktuskezelő módszerként elemzik a kooperatív
stratégia modelljét. A Gönczöl Katalin és munkatársai által
kidolgozott nemzeti
|
|
bűnmegelőzési stratégiára referál az a kritikus
elemzés, amelyben Hans-Jürgen Kerner a stratégia gyakorlati
megvalósításának problémáit tárgyalja egyfajta német
szkepticizmussal, utalva annak pragmatikus korlátaira. Szintén
kritikus hangvételű Virág György tanulmánya, amely az agressziót
mint kutatási témát írja le, és amelyben az erőszak kialakulásának
okait és annak kutatási területeit rendszerezi. Korinek László a
bűnmegelőzés technikai aspektusait vizsgálja a megelőzés
eszközrendszerében. Kitér az adatgyűjtéssel járó potenciális
visszaélések tárgyalására, nyomatékosítva a törvényesség, a
költséghatékonyság, a technikai biztonság, valamint az
ellenőrizhetőség követelményeinek egyensúlyát. Meglepő és szokatlan
témát dolgoz fel Bárd Károly az esküdtszék lehetőségének dilemmáiról
szóló esszéje, felvillantva a bírói pártatlanság garanciájának
kérdését.
A büntetés-végrehajtási folyamat egyik kényes
kérdéskörét veti fel Erdei Árpád, aki az elterelés elvi és
gyakorlati kérdéseit feszegeti a közvetítői eljárás kapcsán,
csakúgy, mint Alenka Šelih, aki a posztmodern állam
kriminálpolitikájának emberjogi aspektusait járja körül. Emellett a
kriminálpolitika fejlődéstörténetének illusztrációjaként is
olvasható Lőrincz József és Mezey Barna börtönügyi és
börtönszemélyzeti történeti elemzése. A büntetőgyakorlat
záróakkordjaként tárgyalt utógondozásról ír Vokó György csakúgy,
mint az elmúlt húsz évre visszatekintő Vavró István. Irk Ferenc és
Tóth Mihály a kriminológia új kutatási területeit vázolják fel,
utalva a makrokriminalitás vagy az orvosi tevékenységek büntetőjogi
aspektusaira.
A második szerzői generáció, amelyik láthatóan még
kritikusabb hangnemet képvisel a tanulmányok között, konkrét
elméleti kérdésköröket dolgoz fel aktuális, helyi, szociális
környezetben. Az egyik leginkább elgondolkodtató elemzés Fleck
Zoltán tollából a kultúra viselkedésbefolyásoló szerepét tárgyalja.
A szerző olyan regionális specifikumok keresésére ösztönöz,
amelyekkel megelőzhető a populista kriminálpolitikából adódó
visszaélések lehetősége. Hasonlóan, kulturális és identitáshoz
kötődő kérdéskört vitat Csepeli György és Murányi István
antiszemitizmusról írt szociológiai elemzése. Szintén ebben a
generációban dolgozott Csemáné Váradi Erika, Görgényi Ilona, Kadlót
Erzsébet és Róth Erika. Többségük kritikus hangnemben a
transzparencia kérdéskörét tárgyalja, mint Róth is, aki a móri
bűneset kapcsán utal az ügyészi döntések számonkérhetőségének
hiányára. Ehhez kapcsolódik Ligeti Miklós felvetése, amelyben az
ügyészség elszámoltathatóságát bírálja, és javasolja az ügyészi
döntésekkel szembeni jogorvoslat lehetőségének megteremtését.
Nemzetközi kitekintésként színesíti a lengyel büntetőpolitika
példájával Krzysztof Krajewski a közbiztonság és a jogvédelem
gyakorlatának ellentmondásosságát a bűnözéskontroll gyakorlatában.
Ehhez kapcsolható Németh Zsolt értekezése is a közösségi rendészet
szerepköréről, kiemelve a gyermekvédelem és a cigánysággal való
együttműködés kötelezettségeit. Végül hasonlóan aggódó hangvételű
Nagy Mariannának az intézményi autonómia korlátozásáról írt
gondolatmenete, amelyben a szerző az állam hatáskörének kérdéseit
feszegeti a felsőoktatás színterén.
A kiadvány fiatalabb szerzői interdiszciplináris
szemszögből, konkrét példákkal vetnek fel aktuális kérdésköröket a
magyar kriminológia területén. Többségük a büntető populizmusra
vonatkozó eseteket tárgyal, mint Kabódi Csaba, aki figyelmeztet a
politikai klíma hatására a szabadságvesztés gyakorlatában, amit Víg
Dávid a grúziai példával kapcsolatos írása is megerősít. Víg
párhuzamot von a magyar és grúz értékszerkezet között, és közvetve
figyelmeztet a lehetséges büntetőpolitikai kockázatokra. Hasonlóan a
büntetés-végrehajtás és bűnmegelőzés politizálódását és
privatizációját kritizálja Borbíró Andrea a kockázati társadalom
bűnözéskontrolljának piacosodásán keresztül. Elemzésében az ünnepelt
munkája nyomán világítja meg mindennek ellentmondásait és társadalmi
kirekesztésre vonatkozó hatásait. Szintén ebben a kontextusban fest
körképet Domokos Andrea, Gedeon Valéria, Győri Csaba es Inzelt Éva,
aki például felhívja a szakma figyelmét a fehérgalléros bűnözés
romboló társadalmi hatásaira. A kötet egyik legstrukturáltabb írása
Bárd Petra elemzése a gyűlölet-bűncselekmények sorozatáról. Erdős
Virág idézeteivel tűzdelve, a 2013 őszén tárgyalt, morális pánikot
keltő sajóbábonyi bűneset alapján mutatja be lépésről lépésre a
büntetőfolyamat hiányosságait. Kiemeli a jogszabályok, a bíróság és
az ügyészség fogyatékosságait, valamint a jogvédelem és
transzparencia hiányát: ezzel is hangsúlyozva az állam felelősségét,
amely a társadalmi problémák orvoslásának hiányában kockáztatja az
igazsággyakorlatba vetett általános bizalmat, erősítve ezzel a
kirekesztés lehetőségét. Egységében a kiadvány nemcsak Gönczöl
Katalin empirikus munkásságát, jogalkotói és kriminálpolitikai
nézeteit dicséri, de sokszínű összefoglalóként is szolgálhat a
magyar kriminológia aktuális témakörei iránt érdeklődők számára.
(Borbíró Andrea – Inzelt Éva – Kerezsi Klára – Lévay Miklós –
Podoletz Léna szerkesztők: A büntető hatalom korlátainak megtartása:
a büntetés mint végső eszköz. Tanulmányok Gönczöl Katalin
tiszteletére. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó, 2014. 499 p.,
WEBCÍM)
Nagy Veronika
PhD-hallgató, DCGC doktori program
(Doctorate on Global and Cultural Criminology)
|
|