A Magyar Tudományos Akadémia folyóirata. Alapítva: 1840
 

KEZDŐLAP    ARCHÍVUM    IMPRESSZUM    KERESÉS


 KÖNYVSZEMLE

X

Sipos Júlia gondozásában

 

 

A büntetés mint végső eszköz


Az ELTE Eötvös Kiadó gondozásában megjelentetett, Gönczöl Katalin tiszteletére kiadott tanulmánykötet a magyar kriminológia fejlődésének mérföldköveit világítja meg az olvasó számára. A kötet közel negyven tanulmánya Gönczöl Katalin munkásságának egyes területeire referálva mutatja be a különböző kriminológiatörténeti, jogtörténeti, jogszociológiai és büntetőjogi változásokat. A kötet kiadásának fő oka, hogy Gönczöl Katalin, az európai kriminológia egyik kiemelkedő alakja betöltötte 70. életévét. Munkássága az áldozatsegítés, a mediáció és a helyreállító igazságszolgáltatás területén radikális változást jelentett a magyar igazságszolgáltatásban csakúgy, mint reformgondolatai a büntetés-végrehajtás és utógondozás jogszabályozásában. Nemcsak mint oktató, kutató, jogalkotó és ombudsman, de mint az ELTE Kriminológia Tanszékének vezetője, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, az Igazságügyi Minisztérium büntetőpolitika elvi kérdéseiért felelős miniszteri biztosa és mint az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakállamtitkára is rendkívüli eredményeket ért el.

A magyar kriminológia fejlődését tekintve Gönczöl Katalin több mint negyvenéves munkássága három nemzedékhez is köthető. A legmeghatározóbbak azok a Gönczöl Katalinnal kortárs szerzők és kollégák, akik biztosították a magyar kriminológia mint önálló diszciplína létjogosultságát, és formálták annak színterét. A következő generáció erős paradigmaváltást képvisel, amelyet egy új, kritikus hangnem jellemez. A harmadik generációs fiatal szerzők munkáinak többsége az ünnepelt oktatói eredményeit tükrözi. Az alábbi rövid recenzióban Gönczöl Katalin kollegáinak és tanítványainak munkáit mutatom be, melyek a fontosabb jogalkotói, kutatói és oktatói tevékenységéhez és együttműködésükhöz kötődnek.

Az első nemzedék kutatóinak tanulmányai mintegy visszatekintésként referálnak a büntetőelmélet és gyakorlat különböző változásaira. Ferge Zsuzsa a büntető állam megjelenésének és a kétvágányú igazságszolgáltatás kialakulásának szociálpolitikai körülményeit mutatja be, mintegy kontextuális hátteret nyújtva a további elemzésekhez. Számos olyan szerző kutatta a bűnismétlés társadalmi okait, akik kritikusan vizsgálták a populista büntetőpolitika eszközrendszerét. Egyike ezeknek Somlai Péter, aki a kötetben szereplő tanulmányában ezekre a változásokra keres magyarázatot Émile Durkheim és Jürgen Habermas teóriái mentén, különválasztva a rendszerintegráció és a szociális integráció mechanizmusait. A szociálpolitikai kérdéseken túl a laudált, mint a Magyar Kriminológiai Társaság elnöke, számos kiemelkedő kutatóval dolgozott együtt a jogalkalmazás területén, például Finszter Gézával, aki ebben az írásában a poszttranzícionális jogállamot feltérképezve nyújt útmutatót a büntetőgyakorlat különböző lépcsőin keresztül a populáris büntetőpolitika felé vezető úton. Referál a büntetőjog alkalmazóinak morális felelősségére, kiemelve Gönczöl Katalint mint a magyar állampolgári jogok biztosi hivatalának megteremtőjét. Ugyancsak az értekezésben felvázolt struktúrába illeszthetőek azok a tanulmányok, amelyek a jogalkotás és joggyakorlat különböző szerepköreire reflektálnak ebben a kötetben.

A jogalkotás keretein belül Lévay Miklós tanulmánya tisztázza a punitás fogalmát, és rámutat olyan értelmezésbeli különbségekre, amelyek a mai kriminálpolitikai változások eredményei. Nagy Ferenc a büntetőjogban követhető tendenciákat tárja elénk a kockázati társadalom függvényében. A szerző történeti áttekintésben mutatja be a jogállami büntetőjog eróziójának tüneteit és a bűnmegelőzés kiszélesedő értelmezési körét, amelyeket politikai célok megvalósításának eszközeként jellemez. Az ebből kialakuló jogbiztonság hiányáról ír Bárándy Péter, aki Gönczöl Katalinnal együttműködve számos jogalkotói változást eszközölt, illetve készített elő az Igazságügyi Minisztériumban (ilyen volt például a bűnmegelőzés új rendszerének kialakítása). Bárándy tanulmánya veti fel a jogállami garanciák kérdését a Btk.-ban, utalva az alkotmányosság problémájára. Nemcsak megkérdőjelezi az Alaptörvény jogkorlátozó szerepét a kényszergyógykezelés jogszabályozásában, de azt is megmutatja, hogy az hogyan sértheti az arányosítás és egyéniesítés lehetőségét, csökkentve ezzel az általános jogbiztonságot. A jogalkotás és joggyakorlat kérdéskörét boncolgatva merül fel a legfőbb ügyész szerepének kérdése, amely Bócz Endre tanulmánya szerint komoly veszélyt hordoz a közbizalom szempontjából az új Alaptörvény módosítása óta. Ugyanez a veszély fenyeget az ügyészségi beszámoló készítésére vonatkozó szabályozások kapcsán, amelyek nem zárják ki a politikai elfogultság gyanúját.

Ennek a kutatógenerációnak kiemelkedő szerepe volt a bűnmegelőzés stratégiájának megvalósításában, ahogyan ez Gönczöl Katalin eredményeit méltatva több tanulmány témájában is megfogalmazódik. Kerezsi Klára és Gosztonyi Márton a romák társadalmi beilleszkedését illetően utalnak a büntetőpolitika korlátaira, és felhívják a figyelmet az integráció és együttműködés hatékonyságára. Ugyanezt teszi a szerzők közül Simon Dávid és Tausz Katalin is, akik konfliktuskezelő módszerként elemzik a kooperatív stratégia modelljét. A Gönczöl Katalin és munkatársai által kidolgozott nemzeti  

 

 

bűnmegelőzési stratégiára referál az a kritikus elemzés, amelyben Hans-Jürgen Kerner a stratégia gyakorlati megvalósításának problémáit tárgyalja egyfajta német szkepticizmussal, utalva annak pragmatikus korlátaira. Szintén kritikus hangvételű Virág György tanulmánya, amely az agressziót mint kutatási témát írja le, és amelyben az erőszak kialakulásának okait és annak kutatási területeit rendszerezi. Korinek László a bűnmegelőzés technikai aspektusait vizsgálja a megelőzés eszközrendszerében. Kitér az adatgyűjtéssel járó potenciális visszaélések tárgyalására, nyomatékosítva a törvényesség, a költséghatékonyság, a technikai biztonság, valamint az ellenőrizhetőség követelményeinek egyensúlyát. Meglepő és szokatlan témát dolgoz fel Bárd Károly az esküdtszék lehetőségének dilemmáiról szóló esszéje, felvillantva a bírói pártatlanság garanciájának kérdését.

A büntetés-végrehajtási folyamat egyik kényes kérdéskörét veti fel Erdei Árpád, aki az elterelés elvi és gyakorlati kérdéseit feszegeti a közvetítői eljárás kapcsán, csakúgy, mint Alenka Šelih, aki a posztmodern állam kriminálpolitikájának emberjogi aspektusait járja körül. Emellett a kriminálpolitika fejlődéstörténetének illusztrációjaként is olvasható Lőrincz József és Mezey Barna börtönügyi és börtönszemélyzeti történeti elemzése. A büntetőgyakorlat záróakkordjaként tárgyalt utógondozásról ír Vokó György csakúgy, mint az elmúlt húsz évre visszatekintő Vavró István. Irk Ferenc és Tóth Mihály a kriminológia új kutatási területeit vázolják fel, utalva a makrokriminalitás vagy az orvosi tevékenységek büntetőjogi aspektusaira.

A második szerzői generáció, amelyik láthatóan még kritikusabb hangnemet képvisel a tanulmányok között, konkrét elméleti kérdésköröket dolgoz fel aktuális, helyi, szociális környezetben. Az egyik leginkább elgondolkodtató elemzés Fleck Zoltán tollából a kultúra viselkedésbefolyásoló szerepét tárgyalja. A szerző olyan regionális specifikumok keresésére ösztönöz, amelyekkel megelőzhető a populista kriminálpolitikából adódó visszaélések lehetősége. Hasonlóan, kulturális és identitáshoz kötődő kérdéskört vitat Csepeli György és Murányi István antiszemitizmusról írt szociológiai elemzése. Szintén ebben a generációban dolgozott Csemáné Váradi Erika, Görgényi Ilona, Kadlót Erzsébet és Róth Erika. Többségük kritikus hangnemben a transzparencia kérdéskörét tárgyalja, mint Róth is, aki a móri bűneset kapcsán utal az ügyészi döntések számonkérhetőségének hiányára. Ehhez kapcsolódik Ligeti Miklós felvetése, amelyben az ügyészség elszámoltathatóságát bírálja, és javasolja az ügyészi döntésekkel szembeni jogorvoslat lehetőségének megteremtését. Nemzetközi kitekintésként színesíti a lengyel büntetőpolitika példájával Krzysztof Krajewski a közbiztonság és a jogvédelem gyakorlatának ellentmondásosságát a bűnözéskontroll gyakorlatában. Ehhez kapcsolható Németh Zsolt értekezése is a közösségi rendészet szerepköréről, kiemelve a gyermekvédelem és a cigánysággal való együttműködés kötelezettségeit. Végül hasonlóan aggódó hangvételű Nagy Mariannának az intézményi autonómia korlátozásáról írt gondolatmenete, amelyben a szerző az állam hatáskörének kérdéseit feszegeti a felsőoktatás színterén.

A kiadvány fiatalabb szerzői interdiszciplináris szemszögből, konkrét példákkal vetnek fel aktuális kérdésköröket a magyar kriminológia területén. Többségük a büntető populizmusra vonatkozó eseteket tárgyal, mint Kabódi Csaba, aki figyelmeztet a politikai klíma hatására a szabadságvesztés gyakorlatában, amit Víg Dávid a grúziai példával kapcsolatos írása is megerősít. Víg párhuzamot von a magyar és grúz értékszerkezet között, és közvetve figyelmeztet a lehetséges büntetőpolitikai kockázatokra. Hasonlóan a büntetés-végrehajtás és bűnmegelőzés politizálódását és privatizációját kritizálja Borbíró Andrea a kockázati társadalom bűnözéskontrolljának piacosodásán keresztül. Elemzésében az ünnepelt munkája nyomán világítja meg mindennek ellentmondásait és társadalmi kirekesztésre vonatkozó hatásait. Szintén ebben a kontextusban fest körképet Domokos Andrea, Gedeon Valéria, Győri Csaba es Inzelt Éva, aki például felhívja a szakma figyelmét a fehérgalléros bűnözés romboló társadalmi hatásaira. A kötet egyik legstrukturáltabb írása Bárd Petra elemzése a gyűlölet-bűncselekmények sorozatáról. Erdős Virág idézeteivel tűzdelve, a 2013 őszén tárgyalt, morális pánikot keltő sajóbábonyi bűneset alapján mutatja be lépésről lépésre a büntetőfolyamat hiányosságait. Kiemeli a jogszabályok, a bíróság és az ügyészség fogyatékosságait, valamint a jogvédelem és transzparencia hiányát: ezzel is hangsúlyozva az állam felelősségét, amely a társadalmi problémák orvoslásának hiányában kockáztatja az igazsággyakorlatba vetett általános bizalmat, erősítve ezzel a kirekesztés lehetőségét. Egységében a kiadvány nemcsak Gönczöl Katalin empirikus munkásságát, jogalkotói és kriminálpolitikai nézeteit dicséri, de sokszínű összefoglalóként is szolgálhat a magyar kriminológia aktuális témakörei iránt érdeklődők számára. (Borbíró Andrea – Inzelt Éva – Kerezsi Klára – Lévay Miklós – Podoletz Léna szerkesztők: A büntető hatalom korlátainak megtartása: a büntetés mint végső eszköz. Tanulmányok Gönczöl Katalin tiszteletére. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó, 2014. 499 p., WEBCÍM)

Nagy Veronika

PhD-hallgató, DCGC doktori program
(Doctorate on Global and Cultural Criminology)