Hogyan értelmezhető és magyarázható meg, hogy egy
olyan zenei formátum vált a legelterjedtebbé az utóbbi években,
amelynél több évtizedes technológiák is jobb hangminőség
közvetítésére képesek? Vagy az, hogy bár az Amerikai Egyesült
Államok autópálya-hálózata néhol összeomlásközeli állapotban van a
túlterheltség miatt, mégis egyre többen szeretnék használni? Vagy
az, hogy pár éve egy olyan eszköz rengette meg a személyi
számítógépek piacát, amelyet a kritikusok egybehangzóan a PC-nél
fejletlenebb technológiaként értékeltek? Vagy éppen az, hogy a 19.
században alig használható, mindkét pedált egy oldalra helyező
kerékpármodelleket fejlesztettek ki?
A fenti kérdések mind a technológiára látszanak rákérdezni, a
problémák azonban részben kulturálisak – így a válaszok ideális
esetben a technológia és a kultúra kölcsönhatásait fejtik fel. Az
mp3 formátum nem jobb minősége, ebben az értelemben vett fejlettebb
technológiai jellege, hanem részben a gyors hozzáférést és
gazdaságos tárolást lehetővé tevő mivolta miatt terjedt el és vált
népszerűvé. Egy olyan kulturális közeg, elvárásrendszer tette
lehetővé ezt a sikert, amely a hangminőséggel szemben a tárolás és
megosztás, a másolás könnyebbségét preferálta. Ehhez hasonlóan, az
Egyesült Államok autópálya-hálózatának túlterheltsége mögött részben
az „amerikai álom” bő fél évszázados kulturális ideája áll, amely a
szuburbanizációs urbanisztikai fejlesztések idealizációját
elválaszthatatlanul összekötötte az autóhasználattal, mint a
szabadság, függetlenség és egyéni kiteljesedés jelképével. Hiába nem
alkalmas már az infrastruktúra és az energiapiac a korábbi
elképzelések fenntartható kivitelezésére, a kulturális ideák szűk
mozgástérbe terelték a technológiai fejlesztéseket és
energiapolitikai stratégiákat. Az első iPad bejelentését követően a
globális technológiai sajtó meglehetős szkepticizmussal fogadta a
terméket: a kritikusok egybehangzó állításai szerint a táblagépből
több olyan funkció hiányzott, ami a személyi számítógépekben már
megvolt, ezért kudarcra volt ítélve. Az Apple addigi legnagyobb
sikere viszont azt mutatta meg, hogy a személyi számítógépek
funkciói már irrelevánsak voltak az új kulturális közegben, az
először rosszabbnak gondolt technológia valójában mégis jobbnak
bizonyult. A bicikli fejlődéstörténetében pedig arra találhatunk
példákat – Trevor Pinch és Wiebe E. Bijker (Bijker et al., 1987)
klasszikus esettanulmányában bemutatva –, hogy a kulturális
elvárások, erkölcsi szabályok hogyan határozhatják meg egy
technológia innovációs folyamatát. Így születhetett meg az a modell
is, amelynek tervezői a nők akkor illendőnek vélt testtartásához
igazították a kerékpár meghajtását, egy oldalra helyezve mindkét
pedált, szándékaik szerint biztosítva a szemérmes tekerést.
Kérdések a technológia nyomán
A technológia társadalmi, kulturális beágyazottságának problémájára
több nézőpontból is rá lehet kérdezni. Lehetséges abból az
alapproblémából kiindulva, hogyan hat a technológia a kultúrára és a
társadalomra; miként alakítja át például a nyelvet, viselkedést,
szokásokat és gondolkodást. E megközelítésnek nagyon nagy és gazdag
hagyománya van a nyugati gondolkodás történetében. Nemcsak
tudományos és bölcseleti munkák sokasága, de mindennapi
magyarázataink is sokszor, kimondva vagy kimondatlanul ebből, a
technológiai determinizmusnak nevezett ismeretelméleti hozzáállásból
indulnak ki. A technológiai determinizmus szerint a technológia
meghatározó – jó vagy rossz – hatást fejt ki a kultúrára és a
társadalomra, a kulturális és társadalmi rendszer pedig befogadja és
feldolgozza ezeket a hatásokat (Nye, 2004).
Az utóbbi bő negyedszázadban rajzolódott ki egyre
karakteresebben, és vált egyre jelentősebbé az a szemlélet, főként
az angolszász társadalomtudományos világban,1
amely ezzel a hagyománnyal szemben a technológia kulturális
meghatározottságát, illetve a kultúra és a technológia egy
rendszerként való működésének vizsgálatát hangsúlyozza. Magyarul
összefoglalóan és egyben kísérletképpen kritikai
technológiakutatásnak fogom nevezni az irányzatot. Az elnevezés több
szempontból is a cultural studies Vörös Miklóstól és Nagy Zsolttól
(1995) származó magyar terminusára, a kritikai kultúrakutatásra
reflektál. Egyfelől a kritikai, reflexív attitűddel, másfelől pedig
annak jelzésével, hogy a felfogáshoz sorolható kutatási, akadémiai,
tudományos kutatások is kötetlen szervezeti és hierarchikus
kapcsolatokat feltételező keretek között folynak.
Ahogy azt a bevezetőben felsorolt példák is
mutatják, a technológiai fejlődés, változás, innováció és siker
fogalmait nehéz és sokszor félrevezető az adott kulturális közeg
bevonása nélkül értelmezni. A technológia kulturális megközelítése
azáltal, hogy rákérdez erre a viszonyra, a kulturális-technológiai
közeg jobb megértését célozza meg. A jobb megértés a gyakorlat
terepén pedig azt is jelenti, hogy nagyobb esély van társadalmilag
felelős, a kulturális igényeket figyelembe vevő és azokkal számoló
innovációs stratégiák, hatástanulmányok, elemzések, fejlesztési és
üzleti tervek kidolgozására. Ahhoz, hogy a kritikai
technológiakutatásnak melyek a fő állításai a technológia kulturális
beágyazottságával kapcsolatban, és hogy milyen kérdéseket is tesz
fel, érzékletes bevezetést adhat Carolyn Marvin 1988-as, When Old
Technologies Were New: Thinking About Electric Communication in the
Late Nineteenth Century (Amikor a régi technológiák újak voltak: Az
elektronikus kommunikációról való gondolkodás a késő 19. században
[Marvin, 1988]) című monográfiája bevezetésének egy részlete:
„…Az elektronikus média korai története kevésbé a
kommunikációtechnológiai hatékonyság fejlődéséről, inkább a társas
élet szervezésében központi szerepet betöltő konfliktusok
megvitatásának legkülönfélébb terepeiről szól. Ki van kívül és
belül, ki beszélhet és ki nem, kinek van tekintélye, és ki
megbízható? A kommunikációs eszközök sebességének, kapacitásának és
teljesítményének változásai vajmi keveset árulnak el mindezekről a
szempontokról. Leginkább a funkcionális jelentések egyfajta
burkolatát adják, mely alatt a társadalmi jelentések zavartalanul
alakulhatnak. A technológia eszközközpontú megközelítései szerint az
új médiához kapcsolódó társadalmi folyamatok logikailag és
történetileg is az eszközökkel kezdődnek, melyek a korábban néma
közösségeket új társadalmi csoportokká, közönségekké formálják, és
az új technológiai megoldások inspirálják az új típusú felhasználói
viselkedéseket. Amikor a használati minták mentén kialakul a
közönség, megkezdődik az új médium története. Az itt használt modell
más személetet követ. A kommunikáció fókusza áthelyeződik az
eszközről a drámára, melyben a már létező csoportok folyamatosan
egyeztetnek, tárgyalnak a hatalomról, autoritásról, reprezentációról
és tudásról, minden rendelkezésre álló eszközzel. Az új média úgy
avatkozik be ezekbe a tárgyalásokba, hogy új platformokat kínál,
melyeken a régi csoportok összeütközhetnek.” (Marvin, 1988, 4–5.)
A Marvin által eszközközpontúnak nevezett
determinista optika megfordításával tehát az emberek, a viselkedés
és az értékek adják a problémák megközelítésének elsődleges
vonatkoztatási pontjait. A technológia a kritikai technológiakutatás
felfogásában nem autonóm, önállóan fejlődő entitás vagy rendszer,
hanem a társadalmi kapcsolatokkal, hagyományokkal és szokásokkal
szervesen összefüggő, azoktól elválasztva nem megismerhető
természetű eljárás, megoldás, gyakorlat vagy éppen eszköz. Ebből a
kölcsönös egymásrautaltságból következik az irányzat másik fontos
alapállítása, a technológiai fejlődés relativitása, társadalmilag
konstruált volta. A technológiák történetét nemcsak azért nem
szerencsés egyenes vonalú egyenletes fejlődésként leírni, mert a
fejlettség definíciója és az azt meghatározó elvárások folyamatosan
változnak, hanem azért sem, mert a fejlődés ideája maga is egy olyan
történeti, kulturális konstrukció, amely a technológiák
megalkotásával együtt alakult ki, született meg a nyugati
gondolkodásban.
A társadalmi-technológiai rendszerre, a fejlődés
relativitására és a történeti megalkotottságra való reflektálás
együttesen van jelen a kritikai technológiakutatás talán
legjellemzőbb vizsgálati terepén, az „új” és „régi” technológiák
társadalmi megalkotásának kutatásában. A kritikai technológiakutatás
a jelenkori vagy múltbeli technológiai innovációk társadalmi
jelentéseinek létrehozását vizsgálja, eközben jellemzően a jelenkori
„új” technológiák társadalmi befogadásában is a történeti
párhuzamokat keresi. Az „új technológia” élményét egyszerre
történetileg relatív, és szerkezetében bizonyos folytonosságot
mutató jelenségként próbálja bemutatni. Történetileg relatívként,
mert bár az adott történeti periódusok élményvilágában úgy
észleljük, hogy bizonyos új technológiához kapcsolódó értékek
radikálisan megváltoztatják a társadalmi rendszert szemben a régi
technológiák értékőrző hatásával, de a későbbi korszakokban
szocializálódott megfigyelők már esetleg ugyanazt a technológiát
fogják értékőrzőnek vélni, amely korábban a társadalmi rend
megbomlásának szimbóluma volt. A folyamatosság pedig az elmúlt korok
és a jelen újként pozicionált technológiáinak társadalmi
megalkotásában jelenik meg, ahogy a vitatott értelmezések és
konszolidáció során a technológia jelentései beépülnek a
mindennapokba, és az új technológiák régivé válnak. Bár maga az „új
média” terminus például a körülötte kialakult kritikai és tudományos
közbeszéddel mindössze a 20. század második felének terméke (Peters,
2009), már az ókortól kezdve megfigyelhető az újnak észlelt
technológiákhoz kapcsolt értékek alakulása. Bizonyos értékek mindig
társulnak a régi és az új technológiákhoz, és egy viszonylag stabil
periodicitás is megfigyelhető a kommunikációs technológiák
terjedésének és az attitűdök, a társadalmi értékkapcsolások
váltakozásainak mintázataiban. Ennek is köszönhető az új és régi
technológiákhoz kapcsolt értékek, radikális esetekben a technológiai
utópista és antiutópista vagy éppen nosztalgikus (Bevan, 2012)
diskurzusok folyamatos konfliktusa. Legyen szó akár a
telekommunikációs rendszerekről, hang- és írásrögzítő
technológiákról (Gitelman, 1999), a zene rögzítéséről és
formátumokról (Sterne, 2012), elektronikus kommunikációról és
világításról (Marvin, 1988), mozgóképről (Punt, 2000), televízióról
(Williams, 2005), illetve a médiatechnológiákról általában (Pingree
– Gitelman, 2003; Peters 2009; Fenton 2010).
Technokulturális hálózatok
Izgalmas módon a kritikai technológiakutatás szemléletének terjedése
és vokalizálódása nem vonta maga után a szigorú intézményesülés
folyamatát és az egységes diszciplináris, módszertani kereteket sem;
egyelőre kizárólagos, összefoglaló elnevezése sincs a
megközelítésnek. A tudományágakon, kutatási területeken,
paradigmákon, tanszékeken, folyóiratokon és szerzőkön átívelő
szemlélet többek között a Technocultural Studies, Cultural
Technology Studies, Cultural Studies of Technology, Social
Construction of Technology, Technology, Culture and Society vagy
éppen Media, Culture, and Communication gyűjtőnevek alatt jelenik
meg, finoman kijelölve a diszciplináris határokat a kultúra-, média-
és technológiakutatás, kommunikációtudomány, technológia- és
tudományszociológia és -filozófia, illetve tudomány-, technológia-
és társadalom-tanulmányok (Science, technology and society – STS)
halmazainak tetszőleges átfedéseiben.
|
|
E sokszínűségnek köszönhetően a megközelítés jelen
lehet, vagy éppen dominálhat a legkülönbözőbb tanszékeken, és a
fontosabb művek témái, szerzői is szélesen tematikus, szakértői
spektrumon mozognak. Marvin idézett 1988-as munkája előtt egy évvel
jelent meg Wiebe E. Bijker, Thomas P. Hughes és Trevor Pinch
szerkesztésében a később meghatározónak bizonyult The Social
Construction of Technological Systems. New Directions in the
Sociology and History of Technology (A technológiai rendszerek
társadalmi megalkotása. Új irányok a technológiaszociológiában és
-történetben [Bijker et al., 1987]). A kilencvenes évek folyamán a
klasszikus tudománytörténeti és technológiaszociológiai
esettanulmányok vonala mellett egyre inkább a legkülönfélébb
kommunikációs és médiatechnológiák társadalmi megalkotásával
foglalkozó művek kerültek túlsúlyba, olyanok, mint Lisa Gitelmannek
a többek között a hang- és írásrögzítő technológiákról szóló
Scripts, Grooves and Writing Machines (Iratok, barázdák és írógépek
[Gitelman, 1999]). A kétezres és kétezertízes évek folyamán a
fontosabb művek továbbra is főként ezeket a területeket járják be,
Jonathan Sterne újabb munkája, az MP3: The Meaning of a Format (MP3:
Egy formátum jelentése [Sterne, 2012]) azt mutatja meg, hogy a
nagyon újnak tűnő digitális formátum elterjedéséhez is egy évszázad
kulturális változásai vezettek. Az új média és régi média konstruált
természetét mutatta be a távíróhoz, telefonhoz és a ma már nem
ismert, „halott” technológiákhoz kapcsolódó esettanulmányokon
keresztül a New Media 1740– 1915 (Új média 1740–1915 [Pingree
–Gitelman, 2003]), Nancy Baym legutóbbi monográfiája, a Personal
Connections in the Digital Age pedig a változó digitális
technológiai ökoszisztéma mellett kontinuitást jelentő társadalmi
mintázatok és a technológiáról szóló diskurzus interakciójára
fókuszál (Személyes kapcsolatok a digitális korban [Baym, 2010]).
A kritikai technológiakutatás legkülönbözőbb
manifesztációinak helyet adó számtalan intézet, tanszék és oktatási
program közül néhány intézmény különösen markánsan képviseli az
irányzatot. Ilyen például a New York-i Egyetem, ahol két tanszék is,
a Technology, Culture and Society és a Media, Culture and
Communication is jelentős műhelyként üzemel, előbbi inkább az STS,
utóbbi inkább a kultúrakutatás felől közelítve, vagy a Massachusetts
Institute of Technology (MIT), ahol az STS-tanszék mellett a Media
Lab és több más program is helyet ad hasonló kutatásoknak. Az
Egyesült Államokban fontos központ még a Cornell Egyetem STS
tanszéke – ahol Trevor Pinch is oktat –, Európában pedig a Bijker
vezetésével működő Department of Social Science and Technology a
Maastrichti Egyetemen.
A megközelítést felkaroló kiadók közül a legtöbb
címet az MIT Press (főleg a Social Studies of Science and Technology
és az Inside Technology sorozatokban), a Duke University Press (a
Sign Storage Transmission sorozatban) és például a Polity Press
(Digital Media and Society sorozat) adja ki, az e szellemben fogant
tanulmányoknak pedig többek között a Media, Culture & Society, New
Media & Society, Social Studies of Science, Science as Culture,
Technology and Culture, Technoculture folyóiratok adnak helyet.
Új eszmék, régi eszmék
Ahogy az általa vizsgált technológiák, úgy a kritikai
technológiakutatás szemléletének kialakulása is beágyazódik a
megelőző kulturális, akadémiai, eszmei hagyományokba; formálódását
több kutatási irány, tudományág, paradigma befolyásolta, inspirálta
az elmúlt évtizedekben. Ezek közül most három intellektuális hatást
emelnék ki: a társas konstruktivizmust, a tudománytörténet és
-filozófia STS-sel összefonódó második hullámát és a kritikai
kultúrakutatást.
A társadalmi konstruktivizmus, illetve a társadalmi
valóság megalkotottságát hangsúlyozó, Peter L. Berger és Thomas
Luckmann (1998 [1966]) fenomenológiai interpretációja azt mondta ki
határozottan, hogy az objektív valóságként észlelt társadalmi
valóság szociálisan konstruált tér, amelyben az egyes társadalmi
csoportok pozíciói határozzák meg, hogy a valóság mely
interpretációi válnak meghatározóvá, így a mindennapi életünk
részévé. Berger és Luckmann a társadalmi szervezeteket hívja az
„értelmi világ támasztékainak” (Berger-Luckmann (1998[1966], 163.),
azaz olyan normatív koordinátarendszereknek, melyekhez képest a
társadalmi világ, így benne a határok és közösségek értelmezhetővé
válhatnak. Ebben a relációban pedig világos, hogy a hatalmi
csoportok és hierarchiák vizsgálatával lehet közelebb jutni a
társadalmi valóság jobb megértéséhez is, tekintve, hogy a hatalom
legitimációs és delegitimációs stratégiái határozzák meg az adott
kulturális közeg valóságát, így a technológiai eszközök és
innovációk megalkotását is.
Az, hogy a társas konstruktivizmus (és az egyéb,
itt nem részletezett konstruktivizmusok) hatása megtalálta az útját
az STS felé, annak fényében szinte magától értetődő, hogy a
fenomenológiai konstruktivizmussal részben párhuzamosan, azt talán
meg is előzve, de más forrásokból kiindulva és más módszerekkel
dolgozva a tudományfilozófia, -szociológia és -történet több
irányzata is hasonló következtetésekig jutott el, ezáltal részben
elindítva az STS heterogén akadémiai hullámát. Harry Collins és
RobertEvans (2002) értelmezésében a tudományfilozófia és -történet
belső átalakulása a tudással és a tudománnyal kapcsolatos fő kérdés
megváltozásával foglalható össze. Amíg a nagyjából az ötvenes évekig
virágkorát élő „első hullámban” a tudományos tudás és igazság pontos
meghatározása és a tudomány elkülönítése a nemtudománytól volt a fő
célkitűzés, addig a hetvenes évektől kibontakozó „második hullámban”
a tudományos tudás és igazság társadalmi beágyazottságának és
megalkotásának vizsgálata került előtérbe. A történeti
megközelítésektől a tudásszociológián át az ismeretelméletig
összekapcsolódva az eközben már a technológia és tudomány társadalmi
beágyazottságából kiinduló STS konstruktivista felfogásaival, többek
között a technológia társadalmi megalkotásával (SCOT), illetve az
empirikus relativizmus programjával (EPOR), (lásd Bijker et al.,
1987), illetve a latouri cselekvőhálózat-elmélettel.
A 20. század eleji antropológiában már megjelenő
(majd szinte az összes társadalomtudományban és a
tudományfilozófiában is elterjedő) konstruktivizmus mondhatni
elengedhetetlen eszmei komplementereként létező relativizmus eszméje
leginkább a kritikai kultúrakutatás (Vörös – Nagy, 1995) hagyományán
átszűrve érvényesült a kritikai technológiakutatásban. A többek közt
a médiaarcheológiát, komparatív médiatörténetet is magába foglaló
kultúrakutatói hagyománytól örökölt attitűd a kritikai
technológiakutatás témaválasztásaiban és módszertanában is
megjelenik. Egyfelől azáltal, hogy nem a technológiák utólagos
sikere, ún. feltalálóik rangja vagy elismertsége, hanem a
technológiát övező társadalmi folyamat relevanciája adja a fő
szempontot a kiválasztáshoz és feldolgozáshoz. Másfelől pedig
azáltal, hogy a fókusz sem a kultusz és a kánon preferálta
személyeken vagy termékeken van, hanem azon a kulturális és
technológiai folyamaton, ami létrehozza ezeket az alakzatokat.
Összegzés
A kritikai technológiakutatás a determinizmussal és az eszköz-,
illetve kultuszközpontú hagyományokkal szembehelyezkedve a
technológia kulturális meghatározottságát, illetve a kultúra és a
technológia egy rendszerként való működésének vizsgálatát
hangsúlyozza. A tudományágakon, kutatási területeken, paradigmákon,
tanszékeken, folyóiratokon és szerzőkön átívelő szemlélet főként a
társas konstruktivizmus, az STS második hulláma és a kritikai
kultúrakutatás relativizmusa módszertanaiból és megközelítéseiből
merített. A technológia a kritikai technológiakutatás felfogásában
nem autonóm módon fejlődő entitás vagy rendszer, hanem a társadalmi
kapcsolatokkal, hagyományokkal és szokásokkal szervesen összefüggő,
változó, azoktól elválasztva nem megismerhető jelenség.
A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai
Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-
1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai
hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer
kidolgozása és működtetése konvergencia program” című kiemelt
projekt keretei között valósult meg.
Kulcsszavak: kritikai technológiakutatás, kultúra, STS,
társadalom, technológia, a technológia társadalmi megalkotása
IRODALOM
Baym, Nancy K. (2010): Personal
Connections in the Digital Age. Polity, Cambridge •
WEBCÍM
Berger, Peter L. – Luckmann, Thomas
([1966]1998): A valóság társadalmi felépítése. (ford. Tomka Miklós]
Jószöveg műhely, Budapest
Bevan, Alex (2012): Nostalgia for
Pre-Digital Media in Mad Men. Television & New Media. 14, 6,
546–559. DOI: 10.1177/1527476412451499
Bijker, Wiebe E. – Hughes, T. P. – Pinch,
T. (1987): The Social Construction of Technological Systems. New
Directions in the Sociology and History of Technology. MIT Press
Collins, Harry – Evans, Robert (2002): The
Third Wave of Science Studies: Studies of Expertise and Experience.
Social Studies of Science. 32, 2, 235–296.
Doi: 10.1177/0306312702032002003 •
WEBCÍM
Fenton, Natalie (ed.) (2010): New Media,
Old News. Journalism & Democracy in the Digital Age. Sage
Gitelman, Lisa (1999): Scripts, Grooves
and Writing Machines. Stanford University Press, Stanford
Marvin, Carolyn (1988): When Old
Technologies Were New: Thinking about Electric Communication in the
Late Nineteenth Century. Oxford University Press, Oxford •
WEBCÍM
Nye, David (2004): From Utopia to
“Real-topia”–Inventing the Inevitable. In: Verheul, Jaap (ed.):
Dreams of Paradise, Visions of Apocalypse: Utopia and Dystopia in
American Culture. VU University Press, Amsterdam, 161–172.
Peters, Benjamin (2009): And Lead Us Not
into Thinking the New Is New: A Bibliographic Case for New Media
History. New Media & Society. 11, 1–2, 13–30. DOI:
10.1177/1461444808099572 • WEBCÍM
Pingree, Geoffrey B. – Gitelman, Lisa
(eds.) (2003): New Media 1740-1915. MIT Press, Cambridge, MA
Punt, Michael (2000): Parallel Histories: Early Cinema and Digital
Media. Convergence. 6, 2, 62–76. DOI: 10.1177/135485650000600205
Sterne, Jonathan (2012): MP3: The Meaning
of a Format. Duke University Press, Durham, NC
Vörös Miklós – Nagy Zsolt (1995): Kultúra
és politika a mindennapi életben. Bevezetés a kritikai
kultúrakutatásba. Replika. 17–18, 153–156. •
WEBCÍM
Williams, Raymond (2005): Television:
Technology and Cultural Form. Taylor&Francis •
WEBCÍM
(2nd ed.)
LÁBJEGYZETEK
1 A nemangolszász világban
is van hagyománya a kulturális fókuszú technológiakutatásnak,
különösen francia és német nyelvterületen, de ezeknek az
irányzatoknak is főleg azon képviselői váltak globálisan idézetté,
akik az amerikai akadémiai hálózatokon keresztül kerültek be a
rendszerbe, pl. Friedrich Kittler vagy Bruno Latour.
<
|
|