differenciálódás várható. Az esztétikai
kommunikáció fejlesztésében új stíluskommunikációs távlatok nyílnak.
Ha a látványt, az élmény megragadásának elemző oldalát nézzük, akkor
az átláthatóság, a racionális megközelítés igénye felülírja a „képek
érzéki szuggeszcióját”, a befogadó átmeneti értelmezői zavarát. Még
a pszichoanalitikus jelentéskonstrukciók esetében is, a tudatos
szintre emelés jelenti az elemző számára a feladatot. A
stíluskommunikáció harmonizációs kompetenciája itt is érvényesül.
Az elektronikus szövegek értelmezésénél az
empirikus módszerbázison kifejlődött, tartalomelemzés-orientált
kvantitatív médiaelemzés és a hermeneutika kvalitatív interpretációs
elmélete és elemző gyakorlata verseng egymással. Az elemzési cél
jegyében a kvalitatív és kvantitatív megoldásokra egyaránt
szükségünk van. Ezért nem is annyira a versengő elemzési módok
egyoldalú különneműsége, hanem együttes praktikus
felhasználhatóságuk tudományos haszna az, ami miatt érdemes
figyelnünk e két fő értelmezési mód találkozására. Az új
stíluskommunikációs jelrendszer folyamatosan emberarcúvá teszi a
diszpozícionális gépi világ robotikus jellegét. Antropológiai,
természeti és kulturális adottságaink mentén hatunk a gépi
környezetre, és metaviláguk számunkra való megnyilvánulását alkotó
módon használjuk fel. Egy korábbi horizonton tapasztalhattuk, hogy a
videoművészet átalakította a filmnyelvet. A televízió és a videó, a
médiaipari ágazatok sajátos tényezőjévé válva, a filmmel együtt a
legjelentősebb kommunikációs médiummá lépett elő. Reklámhordozó
szerepkörük növekedése és a társadalmi médiafogyasztásban preferált
népszerűségük az audiovizuális média elméletének és elemzési
módszereinek megújulását, piaci vonatkozású érdekeltségek mentén
kibontakozó kommunikációelméleti kutatását és közben a gyakorlati
szempontok újabb érvényesítését tette lehetővé. A
stíluskommunikációs szempontú film- és televízióelemzés a médium és
művészet kapcsolatára, a társadalmi nyilvánosság befogadói
horizontjaira, a befolyásolás jellegére, az audiovizuális elbeszélés
értelmezésére összpontosít, és a digitális média felé való
nyitottságot képviseli.
Az elektronikus képszövet elemzése új utakat jelöl
ki. Újabb vizualitáskoncepciók, mozgásértelmezési kiindulások,
architektúra- és képtér- interpretációk, optika-, fény- és
perspektíva-szemléletek jönnek létre, mindezek új
„szövegértelmezést” és stíluskommunikációt igényelnek. A
stíluskommunikációs audiovízió tág fogalmába beletartozik az
elektronikus gyártási eljárás esztétikai, médiapolitikai és
marketingvonatkozása is, a nyilvánosság elektronikus publikációs
helyeinek kérdéseivel együtt.
Befogadói horizont,
médiaérzékeny stíluskommunikáció
A befogadói horizonton jelentkező intenciók, a tér dinamizálása és
az idő teresítése, a globális jelenlét mozgóképi egyidejűsége, a
bemutatott dokumentumjelleg mellé applikált fiktivitásmozzanatok
kezelése és értelmezése a stíluskommunikáció megjelenítő
interpretációja felé nyit fejlesztő folyamatot. Mindennek aktív
érintkezése van az életforma-szervező értékekkel, a társadalmi
megjelenési és viselkedési kultúra hitelességével.
Stíluskommunikációs értelemben a film- és tévénézés mint cselekvés
külön figyelmet érdemel. A kommunikatív cselekvés befogadói
játékterében kifejleszthető az implicit néző stíluskommunikátori
elmélete. Az elemzés során egy sor recepcióelméleti probléma új
fénytörésbe kerül. Irodalomelméleti kezdeményezések is inspiratívak
lehetnek itt. Wolfgang Iser, Hans Robert Jauss, Hans Ulrich
Gumbrecht, Ludwig Pfeiffer és Friedrich Kittler tudományos
eredményeinek kamatoztatása távlatot kaphat. A Blumenberg-féle
korszakküszöb tudományelméleti fordulatot jelző megértő tudata felől
közelítve olyan horizontváltásról adhatunk számot, amelyet a média
és a stíluskommunikáció megújulása jellemez. Az innovatív dinamikájú
képek, hangok, narratív terek, elektronikus textúrák univerzumában
külön nézőpont keletkezett a metamédia jelleg tematizálásához
(Branigan, 1998). Értelem-átalakítás, paradigmaváltozás, belső
bomlások és születő képzetek, új imaginációk építik le és fel a
valóság látszatát demonstráló, tökéletességet megkísértő,
szimulációs technikai megoldásokra alapozni szándékozó audiovíziót.
A virtuális valóság élménye a posztszimbolikus stíluskommunikáció
esztétikája felé zökkenti ki a cyberspace technikával felvértezett
képalkotást. Az audiovizualitás a számítógéphez kapcsolt formájában
távlatokat nyitott. A látványt a néző képes befolyásolni,
komponálni. A képbe „bele lehet nyúlni”, a térben való mozgás során
a néző tekintete, szemszöge felveszi az általa mozgatott szereplő
látószögét. A stíluskommunikátor a továbbiakban user-ré válván a
cyberspace virtuális világában a szimulációs média paradigmájának
korszakküszöbén túlra léphet. A digitális interaktív televízió
realitása távlatokat mutat (Jenei, 2008).
A digitális kommunikációra és audiovízióra nyitott
stíluskommunikációt az irodalom- és kultúratudományhoz, a kulturális
antropológiához és a médiatudományhoz kapcsolódó területként
értelmezhetjük. A médiaelméletek konstruktív egymásba alakulása és
fejlesztése közben kialakult az általános médiakommunikációs és
stíluskommunikációs alapvetés teoretikus igénye. A
stíluskommunikáció átfogó keretben értelmezi újra az alkalmazott
média szerepét. Kialakul a stíluskommunikáció elektronikus
szövegalkotó és értelmező, médiatervező, médiakutató és
médiatanácsadó ágazata.
Fashion & Dressing, a divat mint a test kódolása,
a stíluskommunikáció kód- és jelrendszere
A Fashion & Dressing – az efemer jelenségek és az állandóság elemei
közötti összjáték és ellentmondás szerepének elemzése fontos
kutatási feladat (Schiermer, 2010). Divattrendek, érzés- és
tudatáramlatok a jelenben? A stíluskommunikáció kód- és jelrendszere
szórt optikájú. A stíluskommunikációs tevékenység a divat, a
viselkedéskultúra és a menedzsment világában zajlik, ugyanakkor az
elektromos médiának, az internetnek, a filmnek és a televíziónak is
vannak stíluskommunikációs megjelenési „színterei”. L. Varga Péter
írja Ludwig Pfeiffer A mediális és az imaginárius. Egy
kultúrantropológiai médiaelmélet dimenziói című könyvéről szóló
ismertetésében: „A televízió, a digitális technológia, az internet
kultúrája nemcsak az információtárolás és - forgalmazás, de minden
bizonnyal a „színrevitel”, a performativitás, az ember kódolása
tekintetében is ugyanolyan beszédes lehet, mint a tánc vagy a sport
vagy mindezeknek allegoréziseken átívelő lecsapódása az
irodalomban.” (L. Varga, 2007) Erika Fischer-Lichte Az átváltozás
mint esztétikai kategória. Megjegyzések a performativitás új
esztétikájához című tanulmányából idézzük: „A nyugati kultúrában már
régóta elfojtott tény, hogy minden kulturális alkotásnak az emberi
test az alapja és hogy a test cselekvések útján teremt kultúrát.”
(Fischer-Lichte, 1999) A stíluskommunikáció érdeklődési körébe
tartozik a szomatizált kultúra jelenségkörén belül a szemiotizált
testtudatosság reprezentációja és az intellektus alkotó ereje
közötti összefüggés vizsgálata.
A médiakínálat pluralizmusa egyszerre több
párhuzamos valóságszerűséget, egyszerre több stíluskommunikációs
lehetőséget tételez. Ezért a médiavalóságban és a
stíluskommunikációban történő részvétel a szubjektumot mindig újabb
értelmezésre, identifikációra készteti. A médiával kapcsolatos
stíluskommunikációs értelmezői önállóság és interpretációs
függetlenség lehetőségével élni: ez a mai korszak embere számára
újraértelmezési szabadságot és a saját stílus megtalálásának
lehetséges maximalizmusát jelenti. A politika és a kultúra mezőnye
között a média az állampolgár civil identitását befolyásoló, a
nyilvánosságot a mindennapi élet szerkezetében hordozó kulturális
közegként hétköznapi használatúvá lett (Hermes – Dahlgren, 2006). A
médianyilvánosság széles körű választási lehetőséget biztosít. A
felhasználói magatartás érvényesíti a szükséges szelekciót és
trendkritikát a dezinformálással szemben. A néző sokszor
kiszolgáltatja magát annak a véleménynek is, hogy az audiovízió
képei, információi a valóságot annak torzítatlan objektivitásában
mutatják be. E területen strukturális kényszerekről is beszélhetünk.
Az elektronikus média széles skálán befolyást fenntartó jellegét a
reklám és a teatralitásban megnyilvánuló dramaturgiai struktúrákhoz
hasonló jelenségek folyamatos életre keltése is jellemzi. Ha a film-
és televízióelemzés és a stíluskommunikáció célrendszerének
összetevőit keressük, akkor a kommunikatív képesség fejlesztésén
belül az ízlésformálásra, ennek differenciáltabbá tételére, az
esztétikai befogadás észlelési érzékenységének kialakítására, az
audiovízió folyamatainak átfogóbb és mélyebb megértésére és
harmonizációjára gondolhatunk.
Az irodalom- és kultúratudományok e területen
érvényes kompetenciája főleg a filmnek és televíziónak szövegként és
elbeszélésként való értelmezésére és a stílus mibenlétének
értelmezési képességére vonatkozik. Jelfolyamat, sajátos jelnyelv és
kánonképződés érvényesül a médiában. Ezért hasznos lehet a filmet és
televíziót szövegként, illetve ikonként értelmezni, és az itt
érvényesülő szabályok és narratívák mentén feltárul a közlési síkok
egymással érintkező transzmediális játéka. A stíluskommunikáció
értékvilágában az emberi érzékelés számára kitüntetett szerepű
arányossági tényezők között a harmonizációs rítusnak, a
proxemikának, a gesztusoknak, a vizualitásnak, a színvilágnak, a
társuló illatoknak interperszonalitást és kulturális magatartást
komponáló-formáló hatása van. A média
stíluskommunikációs-kompozíciós „elbeszéléseiben”, kód- és
jelvilágában a kép és hang egymást kiegészítése a képet
elbeszélhetővé, hallhatóvá, zeneivé teszi, az elbeszélés
narrativitása pedig láthatóvá válik. Weöres Sándor Variációk című
versével is érzékeltethetjük az érzékelések körkörös kapcsolatát:
„a hangok illata
az illatok íze
az ízek színe
a színek hangja
a hangok íze
az ízek illata
az illatok színe
a színek íze
az ízek hangja
a hangok színe
a színek illata
az illatok hangja”
A „most” pillanatainak alkotó dinamizmusában a stíluskommunikáció
többféle lehetősége jelenik meg. Az intuitív megalkotottság a
befogadók felőli áramlások értékszerkezetét implicit módon
tartalmazza.
Az emlékezet és felejtés kölcsönviszonyában újra
felismerhetővé válnak az elzáródott horizontok, klasszifikálódnak
egyes korábbi stílusok, és közben új stílusirányzatok és
ízlésstruktúrák keletkeznek. Kibontakozik az intenzív recepció
performatív horizontja. A stíluskommunikáció által olyan ikonikus,
textuális és zenei mnemotechnikai jelrendszer működtethető, amely az
emlékezet térbeliségét, időbeliségét, audivitását, narrativitását,
vizualitását és mindezek egymásba játszani tudó mozgását dinamikusan
ötvözi-klasszifikálja, ugyanakkor a jelen és a jövő számára új
összetételű arculatot épít.
Kulcsszavak: alkalmazott irodalom- és kultúratudomány, integrált
fejlesztés, médiaelmélet, transzmediális gondolkodásmód,
stíluskommunikáció, stíluskommunikátori kompetenciák, emergencia,
innováció, médiakommunikáció, performatív kulturális pragmatika, a
digitális média és audiovízió stíluskommunikációs távlatai
IRODALOM
Alexander, Jeffrey C. (2009): A társadalmi
performansz kulturális pragmatikája ritualitás és racionalitás
között. In: Horváth Kata – Deme János (szerk.): Társadalmi
performansz. (Színház és pedagógia: Elméleti és módszertani füzetek)
Káva Kulturális Műhely anBlokk Egyesület, Budapest
Branigan, Edward (1998): Metaelmélet.
Metropolis. 2, 28– 38. •
WEBCÍM
Csányi Vilmos (2000): Az emberi természet
– Humánetológia. (Tudomány-Egyetem) Vince, Budapest, 245.
Császi Lajos (2008): Médiakutatás a
kulturális fordulat után. Médiakutató. 3. 93–108. •
WEBCÍM
Fischer-Lichte, Erika (1999): Az
átváltozás mint esztétikai kategória. Megjegyzések a performativitás
új esztétikájához. Theatron. 1999. nyár–ősz, 64.
Galloway, Stephen (2013–14): The
Wonderfull World of Mr. Galloway. (Galloway-interjú) the Room. 18,
Winter, 42.
Jenei Ágnes (2008): Táguló televízió.
Interaktív műsorok és szolgáltatások. PrintXBudavár, Budapest
Hermes, Joke – Dahlgren, Peter (2006):
Cultural Studies and Citizenship. European Journal of Cultural
Studies. 3, 259–265. •
WEBCÍM
Kulcsár Szabó Ernő (2013): Medialisierung
des Literarischen. Die Spätmoderne. In: Kulcsár Szabó Ernő (Hrsg.):
Geschichte der ungarischen Literatur. Eine historisch-poetologische
Darstellung. Walter De Gruyter, Berlin–Boston, 419–501. •
WEBCÍM
L. Varga Péter (2007): K. Ludwig Pfeiffer:
A mediális és az imaginárius. Egy kultúrantropológiai médiaelmélet
dimenziói. BUKSZ. ősz, 3, 267. •
WEBCÍM
Lőrincz Csongor (2010): Az olvasás
ismétlése. Materialitás és kultúrtechnikák az irodalmi szövegben.
Kijárat, Budapest
McMahan, Alison (2001): A többalakú
elbeszélés hatásai a szubjektivitásra. Metropolis. 2, 60–70. •
WEBCÍM
Metropolis (1998): 2. Narratológia című
tematikus szám
Schiermer, Bjørn (2010): Mode, Bewusstsein
und Kommunikation. Soziale Systeme. Zeitschrift für soziologische
Theorie. 1, 121–149. •
WEBCÍM
Szegedy-Maszák Mihály (2007): Szó, kép,
zene. A művé-szetek összehasonlító vizsgálata. Kalligram, Pozsony
Szécsi Gábor (2013): Nyelv, média,
közösség. Közösségfogalom és nyelvi kommunikáció az információ
korában. Gondolat, Budapest, 13.
|