az első Boltzmann-érmet, a statisztikus fizika
legmagasabb nemzetközi kitüntetését Kenneth Wilsonnak, aki a
fázisátalakulások százéves rejtélyének megoldásáért utóbb a
Nobel-díjat is elnyerte.
Hazai fronton Péter az Eötvös Loránd Fizikai
Társulat kebelében kezdeményezte a Statisztikus Fizikai Szakcsoport
létrehozását, amelynek első elnöke is lett. Az MTA Fizikai Osztályán
belül először egy Albizottság, majd Bizottság felállítását
kezdeményezte a Statisztikus Fizika előmozdítására. Ugyanezt az
ügyet szolgálta az általa szervezett vagy kezdeményezett számos
konferencia és nyári iskola is. 1982-ben választották az MTA
levelező tagjává, 1987-ben pedig rendes taggá.
Az egyetemről 1976-ban az MTA KFKI
Szilárdtestkutató Intézetébe távozott, innen tíz évvel később
tanszékvezető egyetemi tanárként tért vissza a Szilárdtestfizikai
Tanszék élére, majd a Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék
megalakulásával ennek az egységnek lett egyetemi tanára, utóbb
emeritus professora. A 70-es években elkezdett egyetemi statisztikus
fizika előadása a tárgyat a kor színvonalára emelte, a
Gibbs-sokaságok alkalmazásával utat nyitva a kölcsönható rendszerek
tárgyalása és a tudományág legújabb problémái felé. Az előadásairól
készült jegyzet az egész országban elterjesztette a modern
statisztikus fizika fogalmait, módszereit és alkalmazásait.
Péter a kezdetektől fogva tisztában volt a
statisztikus fizika interdiszciplináris jelentőségével, és aktívan
igyekezett együttműködést kialakítani egyik oldalon a magyar
valószínűségelméleti iskolával, másik oldalon a kémikusokkal és
biológusokkal. A fázisátalakulások elméletében felismert
univerzalitásban és a renormálásban meglátta azt a gondolati hidat,
amely a fizikától a társtudományokhoz vezet. Ezen a hídon fizikusok
egymást követő generációi vonultak át, hogy a szabályos kondenzált
anyagon, a szilárd testeken túl egyre szabálytalanabb, egyre
komplexebb rendszerekre is kiterjesszék a statisztikus fizika
módszereit. Ma ezeket a módszereket széles körben alkalmazzák a
biológiában, de a természettudományok határain messze túl is, a
számítógéptudománytól a pénzügyeken át egy sor társadalom- vagy
éppen politikatudományi problémáig.
Péter ilyen messze nem kalandozott el, a 80-as
években elindította Magyarországon az akkor nemzetközileg is az
érdeklődés homlokterében álló káoszkutatást, majd a Bose-kondenzáció
kísérleti megvalósítása után visszatért a kondenzált
Bose-rendszerekhez.
Péter rendkívül visszafogott, zárkózott személyiség
volt. A háborús évekre eső serdülőkora és a Rákosi-terror idejére
eső egyetemi évei egészen bizonyosan hozzájárultak visszahúzódó,
óvatos természetének kialakulásához. Minden mondatát gondosan
mérlegelte, lassan és megfontoltan reagált. A konfliktusokat
igyekezett messze elkerülni, de minden körülmények között a korrekt
megoldást választotta. Politikai szerepet soha nem vállalt.
Előadásai nem színességükkel, hanem precizitásukkal és
világosságukkal fogták meg a hallgatóit. Nem volt könnyű nála
vizsgázni, ugyanolyan gondosságot követelt a felelőtől, mint
amilyennel ő maga építette fel az előadásait. Cikket írni sem volt
könnyű vele; minden szót százszor meggondolt, minden gondolatnak a
helyén kellett lennie.
Számos kitüntetést kapott (Szent-Györgyi
Albert-díj, Széchenyi-díj, Humboldt-díj, Magyar Köztársasági
Érdemrend középkeresztje), de ezek együttesen sem tudják elismerni
azt a hatást, amelyet életművével a hazai tudomány fejlődésére
gyakorolt. Szépfalusy Péter immár véglegesen beírta magát a magyar
tudománytörténet lapjaira.
Kondor Imre
egyetemi tanár, ELTE Fizikai Intézet
|