A Magyar Tudományos Akadémia folyóirata. Alapítva: 1840
 

KEZDŐLAP    ARCHÍVUM    IMPRESSZUM    KERESÉS


 MEGEMLÉKEZÉS

X

 

 

 

SZÉPFALUSY PÉTER
1931–2014


Szépfalusy Péter halálával annak a nemzedéknek talán utolsó képviselője távozott az életből, amely a magyar elméleti fizikát az 1960-as években kiemelte nemzetközi elszigeteltségéből.

1953-ban végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen villamosmérnökként, ezt követően, 1955-ben az ELTE-n fizikus oklevelet is szerzett. 1953-ban a BME Fizikai Intézetében lépett munkába, ahol Gombás Pál Elméleti Fizikai Kutatócsoportjába került. Itt statisztikus atomelmélettel foglalkozott, legjelentősebb eredménye a pszeudopotenciálok módszerének bevezetése volt, amely James C. Phillips,  Marvin L. Cohen és mások kezében a szilárdtestek elektronszerkezetének leírásában széles körben elterjedt módszerré vált.

1963-ban az ELTE Elméleti Fizikai Intézete keretében működő akadémiai kutatócsoport tagja lett. Itt a kvantummechanikai soktestprobléma térelméleti módszereivel kezdett foglalkozni, az országban az elsők között, ha nem legelsőként.

Pályájának meghatározó jelentőségű mozzanatává vált az 1966–67-ben az Egyesült Államokban tett tanulmányútja. Feleségével, Menyhárd Nórával együtt tagja lett a Virginiai Egyetemen a Richard Ferrell vezette kutatócsoportnak, mely a hélium szuperfolyékony átmenetének tanulmányozása kapcsán bevezette a dinamikai skálahipotézist. Ezzel a kondenzált anyag elméletének frontvonalába került, széles körű nemzetközi elismertséget szerzett, és hazatérése után tanítványait is felemelte a kutatás élvonalába.

Péter szívós kitartással dolgozott a statisztikus fizika magyarországi elismertetéséért, színvonalának emeléséért és nemzetközi beágyazásáért. Az Elméleti Fizikai Intézetben kis kutatócsoport épült fel körülötte, amely aztán egyre több tagot számlálva meghatározó szerepet töltött be a statisztikus fizika magyarországi elterjesztésében, s amely oldalágaival, illetve függetlenül kifejlődött, hasonló érdeklődésű csoportokkal együtt a magyar elméleti fizika egyik legsikeresebb irányzatává vált.

1972-ben ő kezdeményezte a MECO (Middle European Cooperation in Statistical Physics) nemzetközi együttműködést. Az évente más-más országban megrendezett MECO-konferenciák a maguk idejében ritka alkalmat teremtettek a vasfüggöny két oldalán dolgozó kutatók találkozására. A MECO ma is él, vonzáskörzete immár lényegében egész Európa.

Hasonló jelentőségű kezdeményezése volt a IUPAP 1975. évi Statisztikus Fizikai Konferenciájának budapesti megrendezése. Ezen a rendkívül magas színvonalú rendezvényen adták át

 

 

az első Boltzmann-érmet, a statisztikus fizika legmagasabb nemzetközi kitüntetését Kenneth Wilsonnak, aki a fázisátalakulások százéves rejtélyének megoldásáért utóbb a Nobel-díjat is elnyerte.

Hazai fronton Péter az Eötvös Loránd Fizikai Társulat kebelében kezdeményezte a Statisztikus Fizikai Szakcsoport létrehozását, amelynek első elnöke is lett. Az MTA Fizikai Osztályán belül először egy Albizottság, majd Bizottság felállítását kezdeményezte a Statisztikus Fizika előmozdítására. Ugyanezt az ügyet szolgálta az általa szervezett vagy kezdeményezett számos konferencia és nyári iskola is. 1982-ben választották az MTA levelező tagjává, 1987-ben pedig rendes taggá.

Az egyetemről 1976-ban az MTA KFKI Szilárdtestkutató Intézetébe távozott, innen tíz évvel később tanszékvezető egyetemi tanárként tért vissza a Szilárdtestfizikai Tanszék élére, majd a Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék megalakulásával ennek az egységnek lett egyetemi tanára, utóbb emeritus professora. A 70-es években elkezdett egyetemi statisztikus fizika előadása a tárgyat a kor színvonalára emelte, a Gibbs-sokaságok alkalmazásával utat nyitva a kölcsönható rendszerek tárgyalása és a tudományág legújabb problémái felé. Az előadásairól készült jegyzet az egész országban elterjesztette a modern statisztikus fizika fogalmait, módszereit és alkalmazásait.

Péter a kezdetektől fogva tisztában volt a statisztikus fizika interdiszciplináris jelentőségével, és aktívan igyekezett együttműködést kialakítani egyik oldalon a magyar valószínűségelméleti iskolával, másik oldalon a kémikusokkal és biológusokkal. A fázisátalakulások elméletében felismert univerzalitásban és a renormálásban meglátta azt a gondolati hidat, amely a fizikától a társtudományokhoz vezet. Ezen a hídon fizikusok egymást követő generációi vonultak át, hogy a szabályos kondenzált anyagon, a szilárd testeken túl egyre szabálytalanabb, egyre komplexebb rendszerekre is kiterjesszék a statisztikus fizika módszereit. Ma ezeket a módszereket széles körben alkalmazzák a biológiában, de a természettudományok határain messze túl is, a számítógéptudománytól a pénzügyeken át egy sor társadalom- vagy éppen politikatudományi problémáig.

Péter ilyen messze nem kalandozott el, a 80-as években elindította Magyarországon az akkor nemzetközileg is az érdeklődés homlokterében álló káoszkutatást, majd a Bose-kondenzáció kísérleti megvalósítása után visszatért a kondenzált Bose-rendszerekhez.

Péter rendkívül visszafogott, zárkózott személyiség volt. A háborús évekre eső serdülőkora és a Rákosi-terror idejére eső egyetemi évei egészen bizonyosan hozzájárultak visszahúzódó, óvatos természetének kialakulásához. Minden mondatát gondosan mérlegelte, lassan és megfontoltan reagált. A konfliktusokat igyekezett messze elkerülni, de minden körülmények között a korrekt megoldást választotta. Politikai szerepet soha nem vállalt. Előadásai nem színességükkel, hanem precizitásukkal és világosságukkal fogták meg a hallgatóit. Nem volt könnyű nála vizsgázni, ugyanolyan gondosságot követelt a felelőtől, mint amilyennel ő maga építette fel az előadásait. Cikket írni sem volt könnyű vele; minden szót százszor meggondolt, minden gondolatnak a helyén kellett lennie.

Számos kitüntetést kapott (Szent-Györgyi Albert-díj, Széchenyi-díj, Humboldt-díj, Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje), de ezek együttesen sem tudják elismerni azt a hatást, amelyet életművével a hazai tudomány fejlődésére gyakorolt. Szépfalusy Péter immár véglegesen beírta magát a magyar tudománytörténet lapjaira.

Kondor Imre

egyetemi tanár, ELTE Fizikai Intézet