Ember – méltóság – filozófia

Ma az emberi méltóság fogalmának sokféle megjelenési formájával találkozhatunk. Számos, tartósan a figyelem középpontjában helyet foglaló, parázs vitát kiváltó témával, például az eutanáziával, a halálbüntetéssel, génsebészettel kapcsolatos állásfoglalásunk kialakítása során döntő szerephez juthat. Barcsi Tamás e terminus széles spektrumú, filozófiai, etikai, jogi, vallás- és tudománytörténeti vizsgálatára vállalkozott. A modern filozófiai munkák népszerű trendjéhez igazodva az eszmetörténeti nézőpont és tárgyalásmód dominál. A szerző úgy teremtett kapcsolatot a különféle tudományterületek eredményei között, hogy fő célja a középpontba helyezett fogalom, az emberi méltóság gondolati ívek mentén történő kibontása volt. A jog- és orvostudomány, a keresztény vallás, a politikafilozófia, az etológia és antropológia problémafelvetéseinek etikai vonatkozásai végig háttérként szolgálnak, ezeket élményszerűen sikerült integrálnia a könyv célrendszerébe.

A mű egyik erőssége, hogy filozófiatörténeti perspektívában mutatja be a vizsgált kérdéseket, fogalmakat. Alig találunk elemzést, amely öncélúnak, érdekes adaléknak tűnhet a gondolatmenet egésze szempontjából. Elegánsan kerülte el Barcsai azt a veszélyt is, ami gyakori jellemzője a hasonlóan széles perspektívával dolgozó, eszmetörténeti módszereket felvonultató munkáknak: tartózkodott az általánosítások, trivialitások megfogalmazásától. Ez az alaposság viszont többször megbosszulta magát: a hatalmas elméleti anyag helyenként „agyonnyomja”, lomhává teszi az egyébként világosan, elegánsan haladó gondolatmenetet.

A szerző jól láthatóan nem törekedett arra, hogy egységes mércét alkalmazzon a vizsgált gondolkodók esetében, ami értelmetlen is lett volna, tekintetbe véve a felhasznált művek tág körét. Ezzel függ össze, hogy az egyes alkotók jelentősége és a nekik szentelt rész terjedelme nincs mindig arányban, jól meghatározható viszont azoknak a gondolkodóknak a köre, akikre Barcsi elsősorban támaszkodott: Immanuel Kant, Jürgen Habermas, John Rawls, hogy csak a legfontosabbakat említsük.

Vállalt feladatát így foglalta össze a szerző: „Írásomban az emberi méltóság fogalmának különböző értelmezéseivel, illetve ezek kritikájával foglalkozom, továbbá a diskurzusetika átalakításával egy racionális etika felvázolására teszek kísérletet, amelyben az emberi méltóság tisztelete elvének központi jelentősége van, ezen elv egy lehetséges kifejtését is elvégzem.” (15.) Ennek megfelelően a könyv öt fejezetre tagolódik, amelyek közül az első három (I. Bevezető gondolatok. A méltóság jelentései; II. Az emberi méltóság értelmezésének főbb útjai; III. Filozófiai kétségek az emberi méltóság fogalmával kapcsolatban) közös jellemzője, hogy a szerző hatalmas munkával összegyűjtötte a téma tágabb kontextusát adó elméleteket. A címben szereplő kulcsfogalom és a bevezetésre kerülő további alapfogalmak definiálása minden esetben pontosan, szabatosan megtörténik, mielőtt használnánk őket, sőt gyakran újabb és újabb teoretikus rétegek rakódnak a terminusra.

A második fő részben az emberi méltósággal kapcsolatos, az antikvitástól induló eszmetörténeti áttekintés után a kanti és a hegeli hagyomány és ezek kortárs értelmezési lehetőségei is elemzésre kerültek. Érzésünk szerint itt a korábbi szerzők rovására a modern elméleteket kellett volna valamivel alaposabban bemutatni, főként azokat,

amelyek ismeretlenek lehetnek a hazai olvasók előtt. Zárásként a problémakör jogi vonatkozásainak feltérképezésével vált teljessé a kép.

A következő szakaszban az emberi méltósággal szemben a filozófia, az antropológia és az etika területén megfogalmazott kritikai elméleteket vette sorra Barcsi. Egy-egy kulcsfogalom kapcsán lenyűgözően részletgazdag elemzéseket kapunk, de érzésem szerint az egész mű szempontjából fontos nehézségre bukkanhattunk rá itt. Nem látszik világosan, hogy egy szűk szakmai körnek szánt műről van-e szó, vagy az olvasók széles rétegét célozta meg. Mindenképpen az utóbbi mellett szól a következő érv: az emberi méltósággal összefüggésben felmerülő problémák a legszélesebb társadalmi érdeklődést implikálják. E kérdéskör tisztázása megvilágosító erejű lehet a halálbüntetés, génmódosítás, állatkísérletek, általában a környezettel, a társadalom elesettjeivel szembeni bánásmód kapcsán folyó viták során.

Helyenként jelentősen megnehezíti a mű gondolatmenetének követését az a hatalmas teoretikus anyag, amellyel a szerző dolgozik. Alapos filozófiai műveltségről tesz ezzel tanúbizonyságot, ugyanakkor legalább ekkora tájékozottságot tételez fel az olvasóról. A lényeges fogalmak, gondolatok kurziválása ugyan végig következetesen segíti a megértést, az alapos lábjegyzetelés és a körültekintő, pontos magyarázatok ellenére is alkalmanként annyira aprólékossá válik a gondolatmenet, hogy az komoly erőpróba elé állítja a befogadót. Ezt a nehézséget részösszegzések valamivel gyakoribb beillesztése enyhítette volna: egy jól elhelyezett lezáró mondat, egy sarkos nézet kimondása.

A könyv fő részei közül kétségtelenül a negyedik a legeredetibb, hiszen Barcsi itt egy konstruktív, saját állásfoglalás kialakítására tett kísérletet: az „értékkorlátos diskurzusetika” segítségével igyekezett az emberi méltósággal összefüggésben felhozható kérdéseket és problémákat vizsgálni. Ennek során jelentős mértékben támaszkodott a korábban bevezetett fogalmakra, bemutatott elméletekre, de több esetben jelentős elmozdulást tett hozzájuk képest, rámutatva gyakorlati alkalmazhatóságukra a különböző problémakörök – elsősorban azok etikai vonatkozásai – kapcsán.

Elsőre talán hibának tűnhet, hogy bizonyos témák itt újra előkerültek, igaz eltérő tudományos kontextusban, illetve fogalmi körben. Véleményem szerint ez a vonás éppen a mű koherenciáját erősíti, hiszen nem ismétlésekről, sokkal inkább a problémák – a korábban felvázolt elméleti háttér segítségével való – újradimenzionálásáról van szó.

Apró formai kivetnivalóként értékelhetjük egy helyütt az idézés módjának következetlenségét (135.), valamint azt a két rövidke szerzői megjegyzést, amelyeknek érzésem szerint nem kellett volna külön lapra kerülniük a III. és a IV. fejezet elején (224., 284.).

Barcsi Tamás e munkájának egy korábbi változatát már megjelentette könyv alakban (Az ember méltósága. Gödöllő–Máriabesnyő: Attraktor, 2005.), illetve a jelen mű létrehozásakor nagyban támaszkodott 2011-ben megvédett PhD-értekezésére. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy egy kiérlelt, elméletközpontú, ugyanakkor a praxis szintjén is kikerülhetetlen, a XXI. századi etika kérdéseinek megválaszolására törekvő munkát vehet kézbe az olvasó. (Barcsi Tamás: Az emberi méltóság filozófiája. Bp.: Typotex, 2013, 415 p.)

Farkas Szilárd

doktorjelölt, Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar