Nyelvtudományi elméletek
és nézetek a 20. században
Általában egy olyan kötetnek, amelynek célja valamely
tudományterület szerkezetének a bemutatása - legyen szó akár az
adott tudomány teljes fejlődési ívének megrajzolásáról, akár annak
egy apró részletének a prezentálásáról –, nem kerülheti el, hogy ne
legyen terebélyes méretű, több száz oldalra kiterjedő nagyságú.
Azonban ez az állítás nem minden könyv esetében igaz, mint ahogyan
erre az írásra sem az. A szerző a száz oldalnál alig vastagabb
kiadványban felépítette a 20. század legjelentősebb – elsősorban
külföldi – nyelvészeinek és nézeteiknek a világát, miközben végig
sikeresen megőrizte ennek a világnak az áttekinthetőséget és a
szakmai alaposságot.
Az első fejezetben a 20. századi nyelvészet
előzményei kerülnek felvázolásra; a szerző világosan kifejti, hogy
írását nem egy többkötetes összefoglaló műnek szánta, így csupán
olyan elméletalkotók nevei kerültek bele a kész írásba, „akik és
amelyek érdemben előbbre vitték korunk nyelvtudományát” (9.). Ennek
oka, hogy a könyv célja elsősorban az ismertetés a különböző
nyelviskolák, tudósok és művek kapcsán, míg másodlagos szerepe abban
áll, hogy további olvasásra buzdítson a különféle elméletek és
irányzatok pontosabb megismerése és megértése kapcsán.
Mielőtt elkezdené a kutatók és iskolák történetének
bemutatását, a szerző néhány mondatban felvázolja a tudományosságot
érintő alapelveket. Mint minden tudománynak, a nyelvészetnek,
illetve nyelvtudománynak is meg kell felelnie két kritériumnak: mint
a kutatás tárgyának önállósága, illetve a kutatások, vizsgálódások
tárgyát képező jelenségeket mérő eljárások kidolgozása (9–10.).Ezen
elveket követve először az újgrammatikus iskolával, illetve
kiemelkedő alakjával, Ferdinand de Saussare-rel ismertet meg minket
a szerző. Saussare számos írásából vett idézettel kerül bemutatásra
a külső, illetve a belső nyelvészet (a la langue és a la parole)
szétválasztása és annak indoklása (13–18.).
A következő fejezetben a strukturalizmusról
olvashatunk, amely egy igen jelentős nagyságú részt kapott a
könyvből, lévén nem pusztán egy nyelvész neve kerül említésre,
ráadásul a címadó strukturalizmust a szerző további három
alfejezetre bontja. Ezek a prágai vagy funkcionalista iskola
(21–39.), majd a koppenhágai glosszematika (40–44.), őket követi az
amerikai leíró nyelvészet (44–65.), végül a generatív grammatika
(57–65.).
Az egyes részek bevezető leírásában rövid jellemzés
olvasható, amelyben helyet kapnak az éppen aktuális iskola főbb
alapelvei, míg a lap alján található lábjegyzetek – noha nem nagy
számban, jelen vannak a kötet folyamán – a pontos megértést
hivatottak elősegíteni.
|
|
A könyvben bemutatott nyelvészek ismertetései
között igen jelentős eltérések mutatkoznak: néhány alkotó, mint
Vladimir Skalička vagy Zellig S. Harris csupán egy, másfél oldalnyi
teret kaptak a kötetben, noha egy kicsit több ismertetést, illetve
műveikből való idézetet minden további nélkül be lehetett volna
illeszteni a könyvbe. Természetesen ez betudható a szerző által
többször hangsúlyozott ismertető jellegnek, amelyet könyvének
szentelt. Ennek fényében világosan látszik, hogy más –
jelentősebbnek tartott kutatók -, mint Roman Jakobson, Leonard
Bloomfield vagy éppen Noam Chomsky miért kapott jóval nagyobb
tárhelyet elméletük bemutatására, illetve idézeteik
felvonultatására. Ezeket az idézeteket számtalan ábra és – a
leginkább Chomsky nevéhez köthető – fadiagram (tree diagram)
egészíti ki, amelyen bemutatásra kerülnek az egyes elméleti
háttereket felépítő alapelvek (például 63.).
A nyelvészeti elméletek ismertetését olyan rövid
további részek követik, mint szövegtan (66–75.), stilisztika
(76–85.), pszicholingvisztika (86–89.), szociolingvisztika
(90–100.), illetve az úgynevezett budapesti iskola nevű 20. századi
magyar újgrammatikus szerveződés (101–107.). A kötet végén
megtalálható annak a tizenkét nyelvésznek az életrajza, akik az
egyes fejezetekben vagy alfejezetekben bemutatásra kerültek
(109–116.). Azonban nem kaptak helyet a kötetben még egy rövid
összefoglalás erejéig sem az olyan nyelvkutatók – amire nem lehet
kifogás pusztán a könyv kicsiny terjedelme –, mint Dell Hymes, John
Searle, John Austin, vagy éppen Lev Szemjonovics Vigotszkij, éppen
ezért egy újabb, bővített kiadás megjelenése igen örvendetes lenne.
Az irodalomjegyzékben helyet kaptak a már idézett
szerzők művei, illetve számos más hazai és nemzetközi nyelvész,
illetve nyelvtudományi szakember írásainak az adatai is.
Egy világos struktúra mentén felépített, rövid és
lényegre törő írás ez, amely elkalauzolja olvasóját a 20. századi
nyelvészet legfontosabb irányzatainak és alkotóinak világába,
miközben egyszerűen megfogalmazott nyelvezetével és számos
ábrájával, valamint idézetével igyekszik még közelebb hozni a
sokszor egyáltalán nem egyszerű koncepciókat az olvasóközönséghez. A
könyv meglehetősen kurtára fogott szerkezetét talán érdemes lenne,
ha nem is egy többkötetes sorozattá, de legalább egy terjedelmesebb
írássá formálni, hogy minél több nyelvészeti elméletet és kutatót
megismerhessen mind a szakmabeli, mind a laikus olvasó, hiszen ezek
az elméletek jelentős hatást gyakoroltak korunk gondolkodására mind
a nyelv, mind annak társadalmi szerepe kapcsán. (Bencédy József:
Nyelvtudományi elméletek és nézetek a 20. században. Budapest: Tinta
Kiadó, 2013, 124 p.)
Kárpáti László
Eszterházy Károly Főiskola
Neveléstudományi Doktori Iskola
|
|