nyelv státusának megerősítése lesz az új
nyelvtörvény fő célja. Ugyanakkor a társadalom orosz ajkú része is
reménykedhetett: a 2012-ben elfogadott nyelvtörvény mégis hatályban
maradt, és az új jogszabály kidolgozása parlamentáris keretek között
indult meg. Reményeiket fokozhatta, hogy a bizottság tagjai között
volt Musztafa Dzsemilev, a krími tatár, Ivan Popescu, a román és
Gajdos István, a magyar közösség tagja is (mindhárman parlamenti
képviselők).6
A bizottság összesen öt ülést tervezett, melyek
közül azonban háromra – mert a bizottság tagjai a
határozathozatalhoz elégtelen számban jelentek meg – nem kerülhetett
sor.
Március 4-ei első ülésén a bizottság arról döntött,
hogy a képviselők javaslatai alapján szakértőket (nyelvészeket,
irodalmárokat, művészeket) kér fel Ukrajna egész területéről, hogy
tanácskozási joggal vegyenek részt a munkában. Meghatározták azt is,
hogy az új törvénytervezet kidolgozása során – Ukrajna Alkotmányának
10. cikkelyéből kiindulva – az alábbi dokumentumokat tekintik
alapnak: (1) az 1989 és 2012 között hatályban lévő nyelvtörvény, (2)
a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája és (3) annak
ukrajnai ratifikációs törvénye, (4) a 2012-es nyelvtörvény, (5) a
2013. január 10-én három ellenzéki párt képviselői által kidolgozott
tervezet szövege (URL6),
valamint (6) a független Ukrajna első elnöke, Leonyid Kravcsuk által
vezetett munkacsoport által előkészített (de a parlament elé be nem
nyújtott) nyelvtörvénytervezet (URL7).7
A bizottság egy hét múlva sorra kerülő ülésén
kiegészítették az alapul vett dokumentumok listáját Az állami
nyelvpolitika koncepciója címmel még 2010. február 15-én az akkori
elnök, Juscsenko által elnöki rendeletben megerősített szöveggel,8
illetve a Velencei Bizottság (például
URL9 és
URL10) és az EBESZ kisebbségi
főbiztosa (URL11)
által a 2012-es nyelvtörvény tervezetei kapcsán kiadott
állásfoglalásokkal. A képviselők ezen az ülésen többségi szavazással
arról is határoztak, hogy nem dolgoznak ki új jogszabálytervezetet,
hanem a Kravcsuk vezette munkacsoport tervezetét tekintik alapnak (URL12).
Ezt a csoportot még Janukovics kérte fel 2012 végén arra, hogy
„tökéletesítse” az új nyelvtörvényt (URL13).
A Kravcsuk-féle csoport létrehozásának kiváltó oka az ország
jelentős részén kibontakozott nyelvtörvény elleni tiltakozáshullám
volt. (Lásd például
URL14)
Kosulinszkij a parlament április 11-i plenáris
ülésén hivatalosan is bejelentette, hogy a bizottság a Kravcsuk
vezetésével kidolgozott nyelvtörvénytervezetet tekinti vitaalapnak.
A tervezethez a bizottság néhány tagja9
és több felkért szakértő számos kritikai kommentárt fűzött (URL15).
A Beregszászon működő nyelvészeti kutatóműhely elemzésében
megállapította, hogy a tervezet hatályba lépése és következetes
alkalmazása jelentős visszalépést jelentene a kárpátaljai magyar
közösség nyelvi jogai terén (URL16).
Kosulinszkij a parlamentben közölte, hogy a tervezet szövegét a
parlamenti vita előtt elküldik véleményezésre a Velencei
Bizottsághoz, az EBESZ-hez, az Európa Tanácshoz, valamint minden
ukrajnai nemzeti kisebbség képviselőihez (URL17).
Astrid Thors, az EBESZ kisebbségi főbiztosa
ukrajnai látogatása után tett nyilatkozatában azonban már 2014.
április 7-én kifejtette: „Nem lehet kétséges, hogy a 2012-es Az
állami nyelvpolitikai alapjairól szóló törvény hatályban maradt, és
jogilag semmi sem változott a nyelvek státusát illetően. […] Ezért
az ukrán parlamentnek nem kell elhamarkodnia bármilyen új döntést.
Remélem, hogy minden parlamenti erő el tudja fogadni ezt az
álláspontot” (URL18).
2014 áprilisában az újabb belpolitikai fejlemények
az új nyelvtörvény ügyét háttérbe szorították: az orosz hadsereg
támogatásával a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyékben
fegyveres konfliktus tört ki. A nemzetközi sajtóban eufemisztikusan
„ukrán válságnak” nevezett háború (Fedinec, 2015) összeadódott az
ország rendkívül súlyos gazdasági helyzetével és kiegyensúlyozatlan
belpolitikai viszonyaival.
A béke reménye
A nyelvtörvény eltörlésére irányuló szándék, a nyelvi kérdés
megoldatlansága tehát egyik ürügye lett az ukrajnai krízisnek. Ezt
természetesen érzékelte a kijevi parlament is. A képviselők 2014.
május 20-án Memorandum a megértésről és a békéről címmel
állásfoglalást szavaztak meg, melyben a nyelvek helyzete kapcsán ez
áll: „Az ukrán nyelv mint államnyelv alkotmányos státusával
párhuzamosan Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa garantálja az orosz nyelv
státusának biztosítását. Az állam szintén garantálni fogja a nemzeti
kisebbségek nyelveinek támogatását a kisebbségek által kompakt módon
lakott területeken.”10
Az ukrajnai társadalom azonban a függetlenné válás
óta nem nézett szembe több alapvető problémával. Ezeket Andrej
Portnov (2009, 49.) így foglalta össze: „hogyan lehet figyelembe
venni a regionális különbözőségeket olyan módon, hogy azok ne a
konfrontációt és a kölcsönösen diszkrimináló kategóriákat, hanem a
sokszínűségben rejlő előnyöket erősítsék; hogyan lehet elfogadni a
másságot […], s nem mint fenyegetést, hanem mint esélyt az ország
számára”.
Ameddig az ukrajnai politikai elit meghatározó
szereplői nem néznek szembe ezekkel a kérdésekkel, sajnos nincs
esély a tartós békére és társadalmi konszenzusra.
Ebben a szituációban a 2012-ben elfogadott
nyelvtörvény – a nyelvkérdés politikai beágyazottsága és a
rárakódott szimbolikus rétegek miatt – nem válhatott a konszolidáció
alapjává. A Krím-félsziget Oroszország általi annektálása, a
Kelet-Ukrajnában folyó fegyveres konfliktus közepette a
kompromisszum reménye napról napra távolodik. A megosztottságot
tovább növeli, hogy a 2004-es narancsos forradalmat, illetve a 2013
végén, 2014 elején lezajlott hatalomváltást (mindkettő Janukovicsnak
a hatalomból való eltávolításával járt) az USA és az Európai Unió,
valamint Ukrajna polgárainak megközelítőleg fele demokratikus
forradalomként, Oroszország, illetve az ukrán lakosság nagyjából
fele ellenben a törvényes hatalom megdöntését eredményező puccsként
értékeli (Darden, 2014).
A konfliktus többé-kevésbé megnyugtató lezárása
csak akkor képzelhető el, ha a központi hatalom feladja
centralizációs és homogenizációs terveit, s a hőn áhított egységet a
sokféleségben próbálja megtalálni. Nevezzék ezt a folyamatot
decentralizációnak, föderalizációnak vagy regionalizációnak,
Kijevnek hatalma egy részét – elsősorban az oktatás, a nyelvi jogok
és a gazdaságfejlesztés területén – a régióknak kell átengednie. A
belső határok meghúzása, a fejlesztési és közigazgatási egységek
kialakítása során pedig a központnak figyelembe kell vennie, hogy a
mai Ukrajna területén számos régió rendelkezik jelentős történelmi,
kulturális, politikai, gazdasági tradíciókkal, s az egyes vidékek
lakossága eltérő etnikai, nyelvi és felekezeti összetételű
(Karácsonyi et al., 2014). Az ország közigazgatási reformjához
szükséges megfelelő alkotmányos forma megtalálása lényeges lépés
lehet a jogállamiság, a demokrácia, a társadalmi konszolidáció, a
politikai stabilitás és a gazdasági fellendülés, valamint –
egyáltalán nem utolsósorban – a várva várt béke felé. Bárki legyen
hatalmon Ukrajnában, akármilyen lesz az ország közigazgatási
felosztása, a politikai elitnek szembe kell néznie azzal a ténnyel,
hogy Ukrajna lakossága sem etnikailag, sem nyelvileg nem homogén; s
ha ezt végre tudatosítja, akkor ennek megfelelően kell rendeznie a
nyelvi jogi helyzetet is, meg kell találnia a társadalmi
konszenzushoz és a megbékéléshez vezető utat. Ez az ukrajnai többség
és a kisebbségek közös érdeke.
Kulcsszavak: Ukrajna, ukrán válság, nyelvpolitika, nyelvi
konfliktus
IRODALOM
Besters-Dilger, Juliane (ed.) (2009):
Language Policy and Language Situation in Ukraine: Analysis and
Recommendations. Peter Lang, Frankfurt am Main. •
WEBCÍM
Besters-Dilger, Juliane (2011): Нація та
мова після 1991 р. – українська та російська в мовному конфлікті.
In: Андреас Каппелер (ред.): Україна. Процеси націотворення.
Видавництво К.І.С., Київ. 352–364.
Bowring, Bill (2014): The Russian Language
in Ukraine: Complicit in Genocide, or Victim of State-building? In:
Lara Ryazanova-Clarke (ed.): The Russian Language Outside the
Nation. Edinburgh University Press, Edinburgh. 56–78.
Csernicskó István – Fedinec Csilla (2015):
Nyelvpolitika határon: a 2012-es ukrajnai nyelvtörvény elő- és
utóéletéről. In: Márku Anita – Hires-László Kornélia
(szerk.): Nyelvoktatás, kétnyelvűség, nyelvi tájkép. Tanulmányok a
Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont kutatásaiból. Autdor-Shark,
Ungvár. 206–238. •
WEBCÍM
Darden, Keith (2014): How to Save Ukraine.
Why Russia Is Not the Real Problem. Foreign Affairs. 14 April 2014.
•
WEBCÍM
Fedinec Csilla – Csernicskó István (2012):
Nyelvtörvény Saga Ukrajnában: a lezáratlan 2012-es fejezet.
Kisebbségkutatás. 3, 568–588. •
WEBCÍM
Fedinec Csilla (2012): Ukrajna helye
Európában és a magyar–ukrán kapcsolatok két évtizede. Külügyi
Szemle. 4, 99–123. •
WEBCÍM
Fedinec Csilla (2014): Új szavak és
kifejezések az Ukrajna-szótárunkba. Új Egyenlítő. 5, 38–41. •
WEBCÍM
Fedinec Csilla (2015): A háború, melyet
ukrán válságnak neveznek. Új Egyenlítő 2–3, 45–48. •
WEBCÍM
Juscsenko, Viktor (2010): Чия мова – того
й влада. День. № 180, 6.10.2010. •
WEBCÍM
Karácsonyi Dávid – Kocsis K. – Kovály K. –
Molnár J. P. (2014): East–West Dichotomy and Political Conflict in
Ukraine – Was Huntington Right? Hungarian Geographical Bulletin. 2,
99–134. DOI: 10.15201 /hungeobull.63.2.1 •
WEBCÍM
Kulyk, Volodymyr (2007): Языковые
идеологии в украинском политическом и интеллектуальном дискурсах.
Отечественные записки 1, 296–316. •
WEBCÍM
Kulyk, Volodymyr (2009): Language Policies
and Language Attitudes in Post-Orange Ukraine. In: Besters-Dilger,
Juliane (ed.): Language Policy and Language Situation in Ukraine:
Analysis and Recommendations. Peter Lang, Frankfurt am Main, 15–57.
•
WEBCÍM
Lozynskyi, Roman (2008): Мовна ситуація в
Україні. Видавничий центр ЛНУ імені Івана Франка, Львів
Majboroda, Olekszandr et al. (eds.)
(2008): Мовна ситуація в Україні: між конфліктом і консенсусом.
Інститут політичних і етнонаціональних досліджень імені І. Ф. Кураса
НАН України, Київ. •
WEBCÍM
Moser, Michael (2013): Language Policy and
the Discourse on Languages in Ukraine under President Viktor
Yanukovych (25 February 2010–28 October 2012). ididem–Verlag,
Stuttgart
Polese, Abel (2011): Language and Identity
in Ukraine: Was it Really Nation-Building? Studies of Transition
States and Societies 3, 36–50. •
WEBCÍM
Portnov, Andrej (2009): Történelemírás
ukrán módra. Megjegyzések a hétköznapi valóság történeti alapú
átrendezéséhez. In: Fedinec Csilla – Szereda Viktória (szerk.):
Ukrajna színeváltozása 1991–2008. Politikai, gazdasági, kulturális
és nemzetiségi attitűdök. Kalligram Könyvkiadó, Pozsony. 11–49.
Shumlianskyi, Stanislav (2006): „Мовне
питання” після парламентських виборів: від політичної кон’юктури до
державної політики. Політичний менеджмент 3, 97–104.
Stepanenko, Viktor (2003): Identities and
Language Politics in Ukraine: The Challenges of Nation-State
Building. In: Farimah Daftary – François Grin (eds.):
Nation-Building Ethnicity and Language Politics in Transition
Countries. Local Government and Public Service Reform Initiative –
Open Society Institute, Budapest. 109–135. •
WEBCÍM
Taranenko, Oleksandr (2007): Ukrainian and
Russian in Contact: Attraction and Estrangement. Int. Journal of the
Sociology of Language 183, 119–140. DOI: 10.1515/IJSL.2007.007 •
WEBCÍM
Tóth Mihály – Csernicskó István (2014):
Tudományos-gyakorlati kommentár Ukrajnának az állami nyelvpolitika
alapjairól szóló törvényéhez. Intermix, Ungvár–Budapest. •
WEBCÍM
LÁBJEGYZETEK
1 Az MTA Anyanyelvünk
Európában Elnöki Bizottság 2015. június 10-i ülésén megtartott
előadás szerkesztett változata.
<
2 Szó szerinti idézetek Az
állami nyelvpolitika koncepciója című dokumentumból, melyet
Juscsenko elnök regnálásának utolsó napjaiban (2010. 02. 15-én)
adott ki: Концепція державної мовної політики. Схвалено Указом
Президента України від 15 лютого 2010 року № 161/2010:
URL1 (2015. 04. 15).
<
3 Az áldozatokra „égi
századként” (Небесня сотня) emlékeznek.
<
4 Ukraine Abolishes Law on
Languages of Minorities, Including Russian (2014. 02. 23.). (URL3)
<
5 2014. március 16-án a
Krím-félsziget lakosai orosz támogatással szervezett népszavazáson
nyilvánították ki, hogy csatlakozni szeretnének Oroszországhoz,
amely március 18-án Moszkvában aláírt szerződéssel csatolta a Krímet
az ország területéhez.
<
6 Dzsemilev az akkori
kormánypárt, azaz a Batykivscsina frakciójának tagja volt. Popescu
és Gajdos eredetileg a Régiók Pártja listáján jutott a parlamentbe,
de a Janukovics hatalma elleni tüntetések során mindketten kiléptek
a frakcióból. Előbbi akkor frakción kívüli, utóbbi pedig az új
kormány megalakulása után létrejött Szuverén Európai Ukrajna
képviselőcsoport tagja volt. A 2014-ben megválasztott új
parlamentben Dzsemilev a Petro Prosenko Blokk frakciójának tagja.
Popescu és Gajdos nem tagja a törvényhozásnak.
<
7 A tanulmány szerzőjét,
valamint Tóth Mihály ukrajnai magyar kutatót és politikust (aki
részt vett a 2012-es nyelvtörvény szövegének megfogalmazásában)
szintén szakértőnek kérték fel.
<
8 Концепція державної
мовної політики. (URL8)
<
9 Köztük – Tóth Mihály
szakmai érveivel megtámogatott beadványban – Gajdos István.
<
10 Постанова Верховної
Ради України Про меморандум порозуміння й миру.
URL19
<
|