Ha plágiumról beszélünk, mindegyikünk fejében ott gomolyog egy homályos rossz érzés: ez helytelen, és figyelni kell rá, hogy elkerüljük. Az ezen való őrködés és az ennek helyes kezelésére való megtanítás szokásosan az oktató, illetve a szerkesztő feladata. De pontosan mi is a plágium? Valóban egyértelmű-e, és megítélhető-e?

Példaként egy amerikai alkotmánybíró, Potter Stewart híres véleményét idézném, melyet arról adott, hogy egy adott film pornográf-e: „Most nem definiálom pontosabban azokat a tételeket, melyekről azt gondolom, hogy ennek a leírásnak megfelelnek [kemény pornográfia], és talán nem is sikerülne értelmesen megtennem. De tudom, hogy az-e, amikor látom, és a film, amelyről itt szó van, nem az.” ²

Nagyon bölcs megállapítás. Ténylegesen létezik jóízlés, és létezik belső megérzés. Sajnos azonban ez azt is jelenti, hogy sok eset egyedi mérlegelés kérdése, és erre nem lehet jogot építeni. Ha a bíráló is és a szerző is egyetért abban, hogy valami plágium, akkor kijavítják. Ám ha ebben véleményeltérés van, akkor nincsen egyértelmű definíció. Vagy mégis? Az interneten sok definíciót találunk, például:

„Plágium: szellemi tolvajlás, más művének közlése saját név alatt, a mű alapgondolatának vagy részleteinek felhasználása a szerzőre való hivatkozás nélkül.” (Magyar Értelmező Szótár)

„Plágiumnak vagy plagizálásnak nevezik azt a cselekedetet, ha valaki egy másik ember (az eredeti szerző) munkáját saját publikált munkájában hivatkozás, forrásmegjelölés és/vagy szerzői engedély nélkül felhasználja, azt sajátjaként tünteti fel, és ezzel az eredeti szerző jogait sérti.” (Wikipédia)

„Plágium a mások ötleteinek, tudományos eredményeinek, szavainak, szövegeinek átvétele és sajátként való feltüntetése.” (az MTA Etikai kódexe, URL2)

Már ezen definíciók között is van különbség, nem is kicsi. Az elsőben ott áll:

• a szerzőre való hivatkozás hiánya,

a másodikban megjelenik

• a szerzői engedély hiánya (legalábbis vagylagosan),

• az eredeti szerző jogainak sérelme, azután más definíciókban még feltűnőbb az

• anyagi kár (vagy elmaradt haszon).
Mennyire használhatók a fenti szempontok kritériumként annak eldöntésére, hogy valami plágium-e? Mert ezek a szempontok aránylag világosan eldönthetők.

Példák

Az egyetemi hallgató szakdolgozatot ír. Egy társa már elkészített egy hasonló témájú dolgozatot, és felajánlja neki, hogy a kész szövegből használjon fel, amit akar.

Mindannyian felszisszenünk. Pontosan ez az, amit el szeretnénk kerülni. De tény, hogy szerzői engedély van, az eredeti szerző jogait nem sérti, és anyagi kárt nem okoz. Az angolszász gondolkodásmód persze érzékeli, hogy a hallgató ezzel jogosulatlan előnyhöz jut, és a korosztályi karrier-versenyben előbbre kerül, mint megérdemelné – de nálunk ez kevésbé fontos.

Plágium? Persze hogy az, még akkor is, ha többször is megemlíti a forrást.

A szakmai konferenciák egy része azzal is csábítja a szerzőket, hogy a konferenciára megírt cikkből nagyobb presztízsű folyóiratcikket lehet készíteni, amely hamar megjelenik a konferencia-célszámban. Ez jó. Csakhogy a konferenciacikk nyilvános, megjelenik az interneten, és így a folyóiratcikk bírálója azt látja, hogy ez bizony már megjelent. A szerző azonos, de ez mindössze azt jelenti: ez önplágium. A cikket elutasítják, mert nincs kellő mennyiségű új anyag benne.

A szerző bajban van. Számára a folyóiratcikk fontos. A konferenciacikk végleges szövege általában nincs elbírálva, ezért az elfogadás után a szerző dönti el, mit tesz bele. A szerző pedig eredményeinek egy részét visszatartja a konferenciacikkből: az úgyis megjelenik, és így a folyóiratcikk kellő új anyagot tartalmaz majd. Mindössze az történik, hogy a szerző szándékosan nem a lehető legjobb konferenciacikket írja meg. A jogot nem éri sérelem, csak éppen a közlemény eredeti célja (és a jó erkölcs) sérül.

Mindezeken a problémákon felül a folyóiratok egyre inkább üldözik az önplágiumot (Lásd például URL3) is, amikor nem mástól, hanem korábbi saját cikk(ek)ből vesz át valaki részeket. A fenti három definíció erre nem vonatkozik, de az önplágium akkor is probléma, és a már publikált részek szó nélküli megismétlése csalás, akkor is, ha a szerző nem tulajdonít el semmit, saját magának pedig nyilván ad engedélyt (ez sokszor jogszerű, a kiadó az önmagától való átvételeket sokszor közvetlenül engedélyezi is), csak éppen új információ publikálása helyett virtuálisan növeli meg közzétett műveinek számát vagy méretét.

A plágiumkereső programok mindkettő megtalálását segítik.

A plágium mint csalás

A fentiek miatt a plágium nem elsősorban jogi, hanem erkölcsi kategória. Jogi eszközökkel gyakran nem kezelhető. Létezik szerzői jogsértés is, de nem minden plágium jogsértés. Viszont minden plágium etikai vétség. A lényeg a csalás: arra irányul, hogy az olvasó elhiggye, hogy mi találtunk ki valamit, pedig nem… finom lelkiismeretű emberek számára még az akaratlan plágium is plágium: a félrevezetés még akaratlanul is félrevezetés.

A csalás természetét jól érzékelhetjük Moldova György kicsit abszurd írásából:

„…Balaskó most már minden töprengés nélkül aláírta a kötelezvényt, melyben elismerte, hogy a »Gumikutya és Gumimacska Tröszt«-ben sem a termelésben, sem a fegyelem terén nem tapasztalt semmi kivetnivalót. Noch elégedetten nézte a papírt.
– Rendben van, természetesen egy percig sem marad itt tovább, bízza csak rám. A továbbiakról majd kint tárgyalunk.

Gyufát vett elő, és elégette a Balaskó által aláírt kötelezvényt. Balaskó értetlenül bámulta.

– Mit csinál?

– Én nem őrzöm páncélszekrényben ezeket az iratokat, elégetem őket, az sokkal hasznosabb, mert így fokozódik a levegő szenny- és aljasságtartalma, ami lényegesen megkönnyíti a munkámat.” (Moldova György: Gumikutya)

Valami ilyesmi a baj a szakdolgozat-másolással is. Nem is a tételes kár a fontos, hanem az, hogy a dolgok lényegét éri sérelem (a szakdolgozat megírása gyakorlás is lenne, és a tudást is bizonyítaná).

Mit szeretnénk elérni?

Azt tehát többé-kevésbé érzékeljük, mit nem szeretnénk. Azonban a mások munkájához való viszony ennél sokkal bonyolultabb. A tudományos kutatással és publikációval kapcsolatos elvárások között ezek is szerepelnek:

• mindenki (kutató, hallgató, különösen doktorandusz) ismerje és mutassa be mások kapcsolódó eredményeit,

• ehhez képest definiálja a sajátjait,

• világosan válassza el a kettőt.

Természetesen más a hallgató, és más a kutató. A hallgatótól nem feltétlenül várunk el új eredményt: sokszor mások eredményeinek megértése és saját gondolati körében való megfogalmazása elég. A kutatótól legalább minimális mennyiségű új eredményt várhatunk el.

A fenti követelmény egyrészt azt kívánja, hogy a szerző mások eredményeit összefoglalja, másrészt az, hogy ne másoljon. A kettő között azonban néha keskeny az ösvény. Még inkább az, ha eldöntésére az egyre divatosabb plágiumkereső programok egyikét használjuk.

Mérhető-e a hasonlóság?

A piacon több plágiumkereső program is elérhető ( URL4 • URL5 • URL6 • URL7 • URL8 • URL9) (sőt, maga a Google is használható – ugyan sok munkával – ilyen keresési feladatokra rövidebb szövegek esetén [URL10 • URL10]).

Szempontok, melyek eldöntik, tudjuk-e használni:

• keresési adatok (feltöltött file-okban, vagy adott adatbázisokban, vagy a teljes interneten: ez utóbbi jószerivel a teljes Google funkcióját igényli),

• hozzáférés fizetős adatbázisokhoz is (például: IEEE Xplore, ScienceDirect, IOP, Wiley, Springer stb.),

• csak az angol nyelv kezelése vagy a magyar nyelv kezelése is (kódolások: Unicode, ISO-8859-2, ISO-8859-1, CWI, 852, Windows 1250, tex stb.),

• az eredmények könnyen értékelhető bemutatása,

• ár (a jobb programok cikkenként 10–25 USD-t is elkérnek…)

• a string-darabok összehasonlításánál intelligensebb keresés (szinonímák használata, több nyelv kezelése, lefordított szövegdarabok felismerése.

Nyilvánvaló, hogy más szempontok dominálnak az oktatási célú vizsgálatoknál (szemináriumi dolgozat, beszámoló, esszé, szakdolgozat, diplomaterv), és mások a kutatási célú alkalmazásoknál (konferenciacikk/folyóiratcikk, értekezés stb.). Az biztos, hogy egy ilyen program csak a számára elérhető adatok között tud keresni, vagyis mondjuk a magyar nyelvű szakdolgozatok esetén az lenne az ideális, ha a hasonló tárgyú szakdolgozatok legalább öt-tíz évre legyenek feldolgozva, kezeljük a teljes magyar nyelvű Wikipédiát, az elérhető magyar nyelvű weboldalakat (lehetőleg a jelszóval védetteket is) és a fontosabb szakkönyveket (ebből copyright-probléma is lehet). Felmerülhet még az internetes hallgatói segédanyagok keresési célú kezelése akkor is, ha azok csak adott csoportok számára elérhetők. Meg kell oldanunk a frissítést (az új/javított oldalak megjelenés után hamar bekerüljenek). Gigászi feladat.

Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy a plágiumkereső programok nem plágiumot keresnek, hanem a plágiumgyanús helyekre, illetve azok mennyiségére hívják fel a figyelmet. Az eredményt valakinek intelligensen értékelnie kell. Más dolog a hallgatói anyagok jelölt átvételeinek értékelése, és mások a szakcikkek részletei, megjelölve vagy anélkül. A szerzőtől elvárjuk, hogy a szakirodalom fontosabb részeit ismerje és összefoglalja, de ne essen a plágium vétkébe… Megint visszakanyarodhatunk a bevezető állításához: a lényeg az, hogy a szöveg

• ne akarja félrevezetni az olvasót, más eredményét magunkénak feltüntetve, és

• ne tartalmazzon az indokoltnál több megjelölt idézetet sem.

Becsüljük meg, hogy egy-egy azonosságra vonatkozó állítás mit is jelent!³ Ha a program azt állítja, hogy 2% az egyezés, akkor ezerszavas saját dokumentum esetén4 mindössze kb. húsz szóról van szó (ezek néhány szavas szókapcsolatokban), ami ötszavas szövegrészeket keresve oldalanként kb. egy ilyen szókapcsolatot jelent, ami az egyszerű másolásnál azért kevesebb. Akkor már a 10% sem olyan rettenetesen sok… vigyázni kell tehát, hogyan értelmezzük az eredményeket.

Ugyanakkor az automata programok teljes cikkeket dolgoznak fel, ezt „vakon”, vagyis csak az elérhető szöveget nézve (a szövegdarabokat nem osztályozva). Egy szerző két különböző cikke között a korrekt körülmények között is várhatók egyezések:

• cím szavai

• szerzők és munkahelyek

• a kivonat jelentős része

• a bevezetés egy része

• a szakirodalmi összefoglaló egy része

• képletek

• az összefoglalás jelentős része

• köszönetnyilvánítás

• irodalomjegyzék
Szakcikkeknél elvárjuk, hogy a cikkek között megfelelő közös információtartalom legyen, ugyanakkor tiltjuk, hogy a szövegek között nagy átfedés legyes. Ez önmagában is ellentmondás. A számítógépek jelenlegi kapacitása pedig az internetes oldalak kezelésére nem is elég.

Teendőink

Oktatók: a diplomaterveknél és hasonló nagyobb műveknél az eltérő feladatok kiadása és a beadott írásművek alapos elolvasása lenne a legnagyobb segítség. Házi dolgozatok, esszék esetében azonban ezzel majdnem lehetetlen feladat elé állítjuk a tanárt. A hasonló/azonos feladat kiadása viszont erős kísértés a hallgató számára, ami ismét erkölcsileg aggályos.

Szerzők: szembe kell néznünk azzal, hogy ma már sok helyen segédprogramok futnak. Mindenki legyen tisztában azzal, hogy a legtisztább szándékok esetén is

• sose használjon azonos címet két különböző cikknél (átdolgozás esetén se);

• a kivonatok (absztraktok) és összefoglalások legyenek, amennyire lehet, eltérően megfogalmazva (ha más a cikk mondanivalója, ez megoldható);

• ábrákat korábbi saját cikkeiből se vegyen át, ha a copyright nem sajátja. Ha szükségesek, tervezze át őket saját céljaira, és rajzolja meg újra ennek megfelelően. Ez nemcsak szerzői jog kérdése, hanem a bíráló „ezt már láttam valahol” érzése is előkerülhet;

• mondatok, bekezdések átvétele sokszor bajt okoz, mindenesetre, ha szükség van rá, gondosan el kell látni idézőjellel, forrásmegadással;

• bizonytalan esetben jobb elkerülni az átvett részeket (magunktól is), az utólagos védekezés ártatlanság esetén is késő.

Következtetések

A plágium ténye egy-egy konkrét esetben eléggé világos, azonban még messze nincsen ténylegesen érdemben ellenőrző, megbízható program. Egyre jobb figyelmeztető programok azonban vannak, és arra lehet számítani, hogy a szerkesztők egyre jobban támaszkodni fognak rájuk. Jobb elkerülni a gyanút is… Ugyanakkor oktatóként/szerkesztőként nézzünk szembe a ténnyel, hogy segédprogramok nélkül a házilagos ellenőrzés szinte reménytelen. A hatékony számítógép-használat és a jó program drága. A végén pedig az intelligens emberi döntés megkerülhetetlen. Az ember kell, hogy kimondja az utolsó szót.
 

Kulcsszavak: plágium, szerzőség, publikáció, eredetiség, hivatkozás
 

LÁBJEGYZETEK

1 A 2015. május 21-én tartott MTA „Plágium” konferencia előadásának szerkesztett szövege. <

2 „I shall not today attempt further to define the kinds of material I understand to be embraced within that shorthand description [„hard-core pornography”], and perhaps I could never succeed in intelligibly doing so. But I know it when I see it, and the motion picture involved in this case is not that.” (Potter Stewart, 1964, URL1)  <

3 Az iThenticate oldal szerint: „The results include a percentage score, called a »Similarity Index«, which indicates how much of the document matches other sources. Please note that iThenticate does not determine whether a manuscript contains plagiarism. The service identifies content in a submitted manuscript that matches other sources, primarily to encourage the author of the manuscript to check that other sources have been properly cited.” (URL11) <