Összefoglaló

Magyarország népessége világviszonylatban a leggyorsabban fogyatkozók közé tartozik. Társadalmunk egy beláthatatlan krízis küszöbére érkezett. Ha nem tudjuk megállítani a tendenciát, felborul a társadalmi egyensúly, a szociális ellátórendszerek veszélybe kerülnek, tömeges iskolabezárás és elbocsátás fenyeget. A tendenciát eddig nem sikerült megállítani, ezért rávilágítunk a népességfogyás komplex jelenségkörének még kevéssé feltárt szocializációs összetevőire, hozzájárulva egy komplex stratégia, megoldási alternatíva kidolgozásához.

Bevezető

Ha az európai népek körében nemzetünk gazdasági potenciálját, nemzetközi súlyát, érdekérvényesítési képességét tekintjük, alig fér kétség ahhoz, hogy a népességszám ebben meghatározó tényező. Nemzetközi mozgásterünk mellett, intézményeink, kultúránk fejlődését, a belső jövedelemelosztást, a családok anyagi helyzetét döntő mértékben befolyásolják a demográfiai folyamatok (Vukovich, 2000). A csökkenő gyermeklétszám és az öregedő népesség már ma is nehezíti az oktatás, a szociális és egészségügyi ellátás fenntarthatóságát. A folyamatosan csökkenő születési évjáratok jelentősen növelik a gazdaságilag aktív korúak terheit, és ezzel pár év múlva felboríthatják a generációk közötti szolidaritás és együttműködés kialakult normáit, aminek egy fokozódó kivándorlási hullám és más további, beláthatatlan terhek lehetnek a következményei.

A népszaporulat tekintetében, 224 ország közül, világviszonylatban az utolsó 10%-ban (KSH, 2012, 20.), Európában évtizedek óta az utolsó helyeken állunk. A posztszocialista, visegrádi országokhoz hasonlítva magunkat azt látjuk, hogy az 1990-es évektől az ezredfordulóig mind jelentős termékenységcsökkenést éltek át, amit emelkedés követett – Magyarországon ellenben folyamatosan csökkent a népesség.

Eljött tehát az ideje annak, hogy állami és politikai szervezeteink, vállalkozásaink, településeink, kisebb és nagyobb közösségeink, családjaink, és személyesen is mindenki szembesüljön az élet egyik alaptörvényével. Ha nem leszünk képesek összefogni, világra hozni és testi-lelki egészségben felnevelni a következő nemzedékeket, akkor mindazok a szellemi és fizikai javak, értékek, amelyeket társadalmunk az elmúlt évezredekben felhalmozott, pár évtized alatt az enyészetté válnak, és idegen pénzügyi befektetők veszik tulajdonba a Kárpát-medencét, megsarcolva a fogyatkozó „bennszülötteket”.

Bár 2010-től kormányzati szinten is számos intézkedés született a negatív trend megállítására, mégsem beszélhetünk fordulatról, ami azt mutatja, hogy a mély struktúrák és az okok egy részének feltárásával még mindig adósok vagyunk. Ezért a feltárt tényezők számbavétele mellett, érdemesnek tűnik a vizsgálatokat olyan tényezőkre is kiterjeszteni, amelyekre eddig kevésbé figyeltünk, hogy felszínre hozzuk a fogyatkozó népesség gondolkozásának, magatartás-választásának mélyebb motívumait.

Írásunkban ezért a kapcsolati szocializáció történetét fogjuk elemezni. Annak összefüggéseit keressük, hogy milyen változások történhettek mikroszinten a népesség gondolkodásában, amelyek meghatározhatták a makrotrendet. Komplex, transzdiszciplináris megközelítésben keressük a folyamatok összetevőit, alkalmazva a fejlődéslélektan, az epigenetika, a szociálpszichológia, a történeti demográfia, szociológia, pedagógia tudományok megközelítéseit.

A népesedéspolitikai beavatkozások
eredményessége

Az élveszületési adatok (1. ábra) azt mutatják, hogy az eddigi trendet befolyásolni akaró kísérletek korlátozottan voltak eredményesek (Andorka, 2001). Az intézkedések túlnyomó része mögött az a feltételezés állt, hogy a gyermekek megszületése leginkább pénzügyi kérdés (Kapitány, 2008; Vukovich, 2000). Ezért gazdasági jellegű intézkedésekkel (mint a GYES, GYED, GYET, családi adókedvezmény) próbáltuk befolyásolni a születések számát, figyelmen kívül hagyva a személyes döntések értékrendi, a hitrendszerrel és a mentálhigiénés állapottal, valamint az élettörténettel összefüggő tényezőit.

Az élettörténet meghatározó elmei:
a családi szocializáció

A kötődési képesség kialakulása a születés első perceiben kezdődik, magatartássá szerveződése fél éves korra tehető. Ez a képesség a társas környezethez való igazodás homeosztatikus önszabályozó rendszerének egyik meghatározó eleme (Bowlby, 2009,116.). Az első három évben kialakult kötődési mintázatok következményei már óvodás kortól, minden iskolafokozatban megmutatkoznak a viselkedésben és a kognitív eredményességben egyaránt.

A kötődéselméletet a modern fejlődéslélektan ma a társas-érzelmi fejlődés területén a legjobban alátámasztott elméletnek tekinti (Bowlby, 2009, 33.). A kötődéselmélet szerint az intim kapcsolat kialakításának igénye az emberi természet egyik alapvető összetevője, amely a születéstől (szüléstől) a párválasztáson át, az iskolai és munkahelyi viselkedésen keresztül az utódgondozáson át a halálig, minden életszakaszban elkísér.

Az anya–gyermek kapcsolatok hatására John Bowlby a kötődés 3+1 mintáját azonosította:

• Biztos kötődés: Az egyén bízik abban, hogy szülője elérhető, és segítőkész igényei kielégítésében, félelmei eloszlatásában, és ezzel a biztonságtudattal indul a világ felfedezésére. A biztonságosan kötődő fiatal jobban teljesít az iskolában, nagyobb a figyelmi kapacitása, kedvezőbbek a tanulással kapcsolatos kognitív, viselkedéses és érzelmi beállítódásai (Larose et al., 2005, 280.).

• Bizonytalan-szorongó kötődés: A szülői kiszámíthatatlanság miatt a gyermek bizonytalan, hogy elérhető-e vagy fog-e segíteni, ezért szorong, és kutató-kereső viselkedése bizonytalan, kommunikációja akadozik. A biztonságos kötődési mintával nem rendelkező fiatal energiájának nagy részét ennek pótlására fordítja és nem explorációra, felfedezésre, tanulásra.

• Elkerülő minta: Az egyén nem bízik a segítségnyújtásban, mások szeretete nélkül, önellátásra rendezkedik be.² A sérülések hatása attól függ, hogy milyen korán és milyen hosszú ideig tart az anyától való elkülönítés.

• Dezorientált kötődés: A bántalmazott és súlyosan elhanyagolt csecsemőkre jellemző.³ Kába, monoton cselekvéseket, lefagyást láthatunk viselkedésükben.

A családi szocializáció körülményeinek változása, a nők foglalkoztatása

A két világháború közötti időszakban a nők igazi hivatásának az anyaságot tekintették. A helyzet 1948 után megváltozott. Az extenzív iparosításhoz szükség volt az olcsó női munkaerőre, és a „női egyenjogúság” megteremtésének politikai szándékával kiterjesztették a foglalkoztatást. 1950–1953 között az iparban foglalkoztatott nők száma majdnem megháromszorozódott (128 ezerről 371 ezerre nőtt), a háztartásbeli nőké drasztikusan csökkent: 1949-ben 58,3%, 1983-ra 5,8% (Koncz, 1985, 43.). A nyolcvanas évekre a munkaképes korú nők 82%-a volt foglalkoztatott,⁴ felülmúlva a fejlett piacgazdaságokat, 1990-ben 20%-kal meghaladta az Európai Unió átlagát (Frey, 1999, 17.), és elérte a lehetséges maximumot.

1967-ig a nők kénytelenek voltak hathetes gyermekágyi segély után munkába állni. A munkahelyek mellett az ötvenes évektől tömegesen épültek üzemi bölcsődék, amelynek napos, „hetes” és hónapos formái működtek. A „hetes” bölcsődébe a gyermeket hétfőn reggel „leadták”, és pénteken vitték „haza”, az édesanyák négyóránként szoptathatták meg gyermekeiket. Ilyen körülmények között a gyermekek fiziológiai ellátása sem lehetett teljes körű. A csecsemők egy részének elhelyezését az akkortájt még létező többgenerációs családokban élő nagyszülők és rokonok vállalták, ám egyre növekvő számban a bölcsődék fogadták be őket. A folyamatosan túlzsúfolt napos/hetes bölcsődékben szakértelem, gondoskodás, megfelelő tárgyi környezet nélkül nőttek fel nemzedékek.

Következmények

1954-től kezd zuhanni a gyermekszületések száma⁵ (1. ábra: ’A’ generáció). Kilenc év múlva már százezer gyermekkel kevesebb születik, huszonkét ezerrel kevesebb, mint a második világháború utolsó évében, 1945-ben. A zuhanás megállása az 1963-as konszolidációhoz tűnik köthetőnek. A fordulat a GYES bevezetésével indul (10–13 ezer gyermekkel születik több), amit 1969 körül a Babyboom, majd a Ratkó-nemzedék szülőkorba lépése (1973) erősít föl. (1. ábra: ’B’ generáció)

Az 1950–1967 között született nemzedék, úgy tűnik, tömeges méretekben szenvedett el személyiségsérülést, az erőszakosan megszakított anya– gyermek kapcsolatok miatt. Jelentős részének közös élménybázisa az „anyátlanság”, az intimitáshiány, a meghitt családi együttlétek nélkülözése, a szoros kapcsolatokra való képesség hiánya, amelyek – mint láttuk – a tartós és boldog házassághoz, az utódvállaláshoz egyaránt nélkülözhetetlenek.⁷ A szeparáció következményei több adatsoron is megjelennek, és hatásuk generációkon keresztül megfigyelhető (Németh, 20013).

(1) Az 1954 után született évjáratok még 97%-ban házasodnak, de rendre nem képesek saját lélekszámuk világra hozatalára (évente tíz–huszonhatezer gyermekkel születik kevesebb).

(2) Az ’A’ nemzedékben folyamatosan nő a válások száma.

(3) Az ’A’ nemzedék kötődési zavarai tovább öröklődnek gyermekeikre: a ’B’ nemzedék már csak 51%-ban köt házasságot (Spéder – Kapitány, 2007). (1. ábra: az I. zóna a meg nem kötött házasságokat mutatja)

(4) A ’B’ generáció meg nem kötött házasságaiból nagyságrenddel kevesebb élet fakad (25–87 ezer gyermekkel kevesebb születik évente. (1. ábra: ’C’ generáció, II. zóna)

Az iskolai szocializáció,
a „rejtett tanterv” hatása

Az iskoláztatás demográfiai hatásának kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy „minél több osztályt végez el egy nő, annál kevesebb gyermeket hoz világra”, és ennek okát az egzisztenciális függőségben látják (Faragó, 2011). Álláspontunk szerint nem elégséges az iskolában eltöltött idő kockázati tényezőire hivatkozni, meg kell vizsgálni az iskolák működését, értékrendjét, az ott zajló folyamatokat is, hogy feltárhassuk a fölnevelkedő generációk gondolkodására és viselkedésére való hatásukat. Ahogyan a család, úgy az iskolák szocializációs hatásrendszere is erősen befolyásolhatja a gyermekek kognitív képességeinek fejlődését, párválasztási, gyermekvállalási döntéseit. Vizsgáljuk meg tehát ezt a hatásrendszert!

„Az iskolákról” beszélni természetesen csak korlátozott érvényességgel lehet, hiszen egy rendkívül összetett, sokrétű és fokozatú makrorendszerrel állunk szemben, amelyben egyszerre vannak jelen egymással ellentétes tendenciák és folyamatok. A rendkívüli változatosság mellett azonban kétségkívül vannak általánosan is megragadható jelenségek, amelyek az iskolák szélesebb köreire jellemzők.

Az iskolai szocializáció, a „rejtett tanterv” vizsgálata több évtizedes múltra tekint vissza, amit a hazai és a nemzetközi szakirodalomban, többféle kutatásmetodikai háttérrel, sokan vizsgáltak (Szabó, 1988; Coloroso, 2014; Hunyadiné et al., 2006 stb.). Azokat a megállapításokat vesszük szemügyre, amelyek a népesség házasodási és gyermekvállalási szokásait befolyásolhatják, és a rendszer több fokozatán, iskolatípusában is megjelennek.

A személyes boldoguláshoz, a családi egyensúly fenntartásához és a társadalmi beilleszkedéshez szükséges készségek egyik legfontosabbika a rugalmasság. Szembetűnő, hogy az iskolák működésére ez jellemző talán legkevésbé (Halász, 2001). A ma is túlnyomó részben frontális oktatás merev szabályok közé szorítja a tanárokat és a diákokat egyaránt.

Iskoláink többségében az önkéntes mozgás, a beszéd, a véleménynyilvánítás tilos. A társas együttérzés, a szolidaritás, a bizalom kifejezése tilos. Különösképpen tiltott egymás megvédelmezése, bátorítása, támogatása, segítése. A proszociális viselkedéskultúra, a bizalomépítés, kíváncsiság a másik iránt, konfliktuskezelés és más hasonló társas készségek fejlesztése az iskoláink többségéből hiányzik, pedig éppen ezek lennének a párválasztás, az együttélés és a gyermekgondozás legfontosabb alappillérei.⁸ A tanárok nem azt tanítják a diákoknak, hogyan építsék kapcsolataikat, hanem azt, hogy csak magukra számíthatnak, tanuljanak minél többet, győzzék le a gyengébbeket, iratkozzanak be felsőbb iskolákba, mert akkor boldogulnak.

Az alsó tagozatban még jellemző személyes törődés a felsőben megszűnik, és egy elidegenítő, tanórarendszerű szervezeti működés veszi kezdetét, ami az egyetemi kreditrendszerben kulminálva jelentősen csökkenti a személyes kötődés lehetőségét. A diákok az évek előrehaladtával egyre erősebb jeleit mutatják ezek hiányának: önmaguk és egymás ellen fordulnak, majd szembeszállnak a tanárokkal, ami pszichoszomatikus tünetekben, romló teljesítményekben, hiányzásokban, falcolásban, drog- és alkoholfogyasztásban, a tanórai és órán kívüli agresszió számtalan formájában jut kifejezésre. Kutatások szerint folyamatosan csökken a gyermekek kapcsolatainak száma, tizenhat éves korra már a tanulók 28,1%-ának egyetlen barátja sincs, és 98,9%-uk egyetlen tanárhoz sem kötődik! (Zsolnai, 2001, 60.)

Az évek előrehaladtával egyre súlyosabb következményekkel találkozunk, amit a szakma fekete pedagógiának nevez. Egy reprezentatív vizsgálat szerint a megkérdezett gyermekek döntő többségének van iskolai sérelme. A sérelmek, fájdalmak túlnyomó részét pedagógusok okozták, de jelentős számban vannak a kortársaktól elszenvedett sérelmek is. A sérelem tartalma leggyakrabban a megalázó büntetés, az igazságtalan értékelés, a személyiség becsmérlése, verbális agresszió, fizikai agresszió, segítségadás elmulasztása, alaptalan gyanúsítás. A következmények pedig a visszahúzódásban, romló társas kapcsolatokban, megemésztetlen önvádban, testi és lelki betegségekben, a tanulási teljesítmény romlásában jelentkeznek, melyek kezeléséhez senkitől nem kapnak segítséget (Hunyadiné et al., 2006, 87.).

Az iskola kapcsolat- és bizalomromboló hatása azért érdemel különös figyelmet, mert a vizsgálatok többsége megerősítette, hogy a csecsemőkorban kialakult kötődési mintázatnak (biztonságos, bizonytalan, elkerülő, dezorientált) a későbbi életpályát meghatározó ereje attól függ, hogy az időben előrehaladva milyen megerősítést kapnak a korai élmények. Ha egy biztonságosan kötődő gyermek – akit testvérek és szerető család vár haza –, kerül az iskolák kötődésromboló közegébe, az befolyásolja ugyan az ő kapcsolati kultúráját, de néhány év alatt kiheverheti a hatását (Hunyadiné et al., 2006, 85.). Ha azonban egy bizonytalan kötődésű gyermek, esetleg csonka családban, egykeként felnőve találkozik az iskolák versenyeztető, egymást legyőzető kultúrájával, más típusú eredményekre számíthatunk: értékrendszere, mentalitása véglegesen a bizalomvesztés és az elzárkózás irányába mozdulhat. A társas kapcsolatok számára bizonytalanságot, szorongást, félelmet és az ismétlődő megaláztatás kockázatát hordozhatják, ezért egyre inkább kerülni fogja a párkapcsolatok kialakítását, aminek következményeit a demográfiai adatokban visszaköszönni látjuk.

Az iskolák szervezeti működésének ismert és eltűrt anomáliái súlyosan károsítják a gyermekek, fiatalok kapcsolatépítési, a párválasztási, életvezetési, utódgondozási készségeit. Nem támogatják a családépítéshez szükséges kölcsönös tisztelet és tolerancia elsajátítását, az egymásról való odaadó gondoskodást, a feltétel nélküli szeretet megnyilvánulási formáit, az elköteleződést a választott pár mellett és a gyermekét ápoló, nevelő, biztató, bátorító, családanya és -apa szerepek elsajátítását. Ezek a körülmények különösen azokat sújtják, akik házasságon kívül születtek, és testvérek nélkül nőnek föl, és ezért otthonról sem kapnak megfelelő mintákat és támogatást.

Az évtizedek óta kizárólagosan uralkodó pedagógia (Hőrich, 2015, 57.) nincs átgondolva a kliensek, a gyermekek és a pedagógusok – és nem utolsósorban népegészségügyi, mentálhigiénés, családbarát nézőpontból, működésmódja éppen ezért gyenge hatékonyságú, és még a deklarált célokkal is gyakran ellentétes hatású.⁹ Egy 2014-es ombudsmani vizsgálat így fogalmaz: „a tanulók felnőtté válását elősegítő nemcsak oktatási, hanem nevelési tevékenység végzésére a jelenlegi rendszer nem alkalmas.” (Székely, 2014, 16.) Nyugodtan kimondhatjuk, hogy iskoláink többsége nem képes arra, hogy lelki, fizikai, szociális értelemben, érzelmileg és spirituális tekintetben egészséges, tanulóképes, szeretetteljes társas kapcsolatokat építő, családbarát generációkat neveljen fel, és mindezzel hatalmas mértékű terhet rak a társadalom szociális ellátórendszereire (Halász, 2001) és jövőjére.

Amikor tehát a demográfiai folyamatok meghatározó komponenseit keressük, a gazdasági megfontolások mellett figyelembe kell vennünk az egyes generációk kisgyermekkori, majd iskolai szocializációjának körülményeit, mert párválasztási és utódgondozási képességeiket, gondolkodásukat, attitűdjüket, értékrendszerüket, magatartásukat ezek legalább olyan mértékben határozzák meg. Csak ezen tényezők együttesének kezelésével tudunk működőképes megoldást találni a demográfiai válság megoldására.

Építsünk család- és gyermekbarát
társadalmat, iskolákat

Ha hihetünk Bowlby – széles körben elfogadott – kutatási eredményeinek, akkor azt látjuk, hogy a korai érzékeny és részben genetikailag, illetve a tudattalanban kódolt anya–gyermek kapcsolat zavartalanságában teremtődik meg, épül fel, szilárdul meg a személyiség szeretni tudó és szerethető képessége. Ennek a képességnek a kialakulása biztosítja az egyén, a család, a társadalom számára az élet folytonosságát, „isteni üzenetét” (Tornielli – Galeazzi, 2015, 38.), amit a keresztény világ minden év karácsonyán ünnepel, és a képzőművészet remekművei évszázadok óta folyamatosan újrafogalmaznak. Az anya–gyermek kapcsolatban van kódolva az emberi teremtés folytonosságának misztériuma. Ezért zavartalanságának biztosítása nemzetstratégiai érdekünk, és az egyetlen járható útnak tűnik a demográfiai válság hosszú távú kezeléséhez. Túl a személyes életlehetőségeken, a népesedési kérdéseken, a társadalmi bizalom és értékrendszer formálásán, meghatározza a nemzet gazdasági teljesítményét és népünk lelkületi, spirituális dimenzióit.

A család gyermekgondozási kultúrájának újraépítése mellett ebben óriási szerepük van az iskoláknak és az egyetemeknek. „A nevelés nem korlátozódhat pusztán technikai ismeretekre, az emberi személy átfogó fejlődését kell szolgálnia.”(Ferenc pápa, 2014) Kívánatos tehát az iskolák működésének átalakítása, ami a fiatalok számára élhető, örömteli, együttműködő és nem kirekesztő hatású (Benda, 2002, 2007), és ezért tizenöt–húszéves távlatban népességünket növekedési pályára képes állítani.¹⁰

Ehhez az állami intézményrendszer minőségorientált fejlesztésére van szükség, a modern „tanulószervezeti” modell felépítésére, az intelligens állam kialakítására, amely erkölcsében és emberi, szervezeti erőforrásokban, működési folyamatokban a világ élvonalában áll, és maradéktalanul betölti érdekegyeztető, kultúra- és nemzetépítő szerepét.

Sürgős feladatok

A hosszú távú programok mellett azonnali cselekvésre is szükség van, az időtényező meghatározó. Ha megvizsgáljuk a magyar népesség korösszetételét, szembetűnik, hogy a Ratkó-unokák népes¹¹ kohorsza 2015-ben a harmincnyolc–negyven év közötti életkorban van. A fiatalabb évjáratok lélekszáma évente ötezer fővel csökken.
Döntő kérdés, hogy a legnépesebb korosztály gondolkodását és élethelyzetét képesek leszünk-e egy-két év alatt (!) olyan irányba befolyásolni, hogy legalább még egy gyermeket vállaljon? (2014-ben valamivel emelkedett a születések száma, de ez éppen a szülőkor végén lévő Ratkó-unokák népes kohorszának gyermekeit jelenti. Az elmozduláshoz évi tíz-tizenkétezerrel több gyermekre volna szükség.) (1. ábra: a III. sz. vonal az elérhető gyermekszámot mutatja, a IV. sz. vonal a népesség reprodukciójához szükséges születésszámot.)

Ha nem jó irányban keressük a megoldást, tovább várakozunk a jó szerencsére, vagy csak két év múlva kezdünk hozzá a megkerülhetetlen átalakításokhoz, a kisebb létszámú korosztályokkal már soha nem tudunk a népességszámban fordulatot elérni.

Sürgetően szükség van tehát arra, hogy részletesen feltárjuk a kohorsz területi elhelyezkedését, és ennek ismeretében (a helyi vállalatokkal, állami és civil szervezetekkel, egyházakkal összefogva) célcsoportra, rétegspecifikus és akár személyre szóló operatív beavatkozási tervet készítsünk (legyen pénzügyi, személyiségfejlesztési, kapcsolati vagy más tényező a kritikus pont), és rövid idő alatt meg kell teremteni a feltételeket a nehézségek elhárításához. Ha egy ilyen jól felépített beavatkozási terv erre a népes kohorszra sikeresnek bizonyul, megteremtheti a társadalmi bizalmat és hitet a további beavatkozásokhoz.

Tanulmányunkban bemutattuk a nemzetünk létét fenyegető népesedési krízis adatsorait, az eddig született felismeréseket és magyarázatokat, s a kötődéselmélet által bizonyított korai anya–gyermek kapcsolat meghatározó folyamatait az utódgondozási képességek kialakulására. Ezután feltártuk az 1950-es évek családpolitikájának következményeit, majd az iskolák működésének rejtett tantervébe épült szocializációs folyamatokra pillantottunk rá, és alternatív forgatókönyv kidolgozásához fogalmaztunk meg javaslatokat.
 

Kulcsszavak: történeti demográfia, családi és iskolai szocializáció, kötődéselmélet, a nők foglalkoztatása, bölcsődei ellátás, rejtett tanterv, korfa, jövőkép és stratégia, család- és gyermekbarát társadalom
 

SZAKIRODALOM

Andorka Rudolf (2001): Gyermek, család, történelem. Századvég, Budapest

Benda József (2002): A kooperatív pedagógia sikerei és szocializációs lehetőségei Magyarországon I–II.  Új Pedagógiai Szemle. 9–10. • WEBCÍM

Benda József (2007): Örömmel tanulni - Humanisztikus kooperatív tanulás. Agykontroll, Budapest

Bowlby, John (2009): A biztos bázis, a kötődéselmélet klinikai alkalmazásai. Animula, Budapest

Coloroso, Barbara (2014): Zaklatók, áldozatok, szemlélők: az iskolai erőszak. Harmat, Budapest

Faragó Tamás (2011): Bevezetés a történeti demográfiába. Budapesti Corvinus Egyetem • WEBCÍM

Ferenc pápa (2014): Beszéd az Európai Parlamentben. Magyar Kurír. 2015. november 25. kedd 15:08 • WEBCÍM

Frey Magda (1999): Nők a munkaerőpiacon. In: Pongrácz Tiborné – Tóth István György (szerk.): Szerepváltozások. Jelentés a nők és férfiak helyzetéről. Tárki, Budapest

Halász Gábor (2001): A magyar közoktatás az ezredfordulón. OKKER, Budapest • WEBCÍM

Hunyadi Györgyné – M. Nádasi M. – Serfőző M. (2006): Fekete pedagógia. Argumentum, Budapest

Kapitány Balázs (2008): A „GYED-hatás”. Az 1985 és 1996 közötti családtámogatási rendszer termékenységre gyakorolt hatása. Demográfia. 51, 1, 51–78. • WEBCÍM

Koncz Katalin (1985): Nők és férfiak. Magyar Nők Országos Tanácsa–Kossuth, Budapest

KSH – Központi Statisztikai Hivatal (2012): Magyarország 2011. KSH, Budapest • WEBCÍM  

KSH – Központi Statisztikai Hivatal (2013): A népesség száma Európában 2 százalékkal növekedett, 2013. július.Piackutatások.hu 2013. július 25. • WEBCÍM

Ranschburg Jenő (1993): Szeretet, erkölcs, autonómia. Integra-Projekt Kft., Budapest

Spéder Zsolt – Kapitány Balázs (2007): Gyermekek: vágyak és tények. (Műhelytanulmányok 6.) KSH Népessegtudományi Kutató Intézet, Budapest

Szabó László Tamás (1988): A „rejtett tanterv”. Magvető, Budapest

Székely László (2014): Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1378/2014. számú ügyben. Kézirat, Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, Budapest • WEBCÍM  

Tornielli, Andrea – Galeazzi, Giacomo (2015): Ferenc pápa: Ez a gazdaság öl. Jezsuita, Budapest

Vukovich Gabriella (2000): A népesség reprodukciójának, a népességszám alakulásának és befolyásolásának kérdései. In: Cseh-Szombathy László: Népesedés és népességpolitika. Kézirat, KSH, Budapest

Zsolnai Anikó (2001): Kötődés és nevelés. Eötvös, Budapest

URL1: www.hktprogram.hu 
 

LÁBJEGYZETEK

1 Részlet a szerző hamarosan megjelenő, A szakadék szélén című könyvéből <

2 Ha a gyermek hat hónap után veszti el anyját, amikor már kiépült a kötődési minta, erős szeretetigény jellemzi, de csalódása őt is „hűtlenségre” sarkalhatja. Az ilyen szeparációs traumát átélt felnőtt „félve egy újabb eltaszítástól”, nem fog szorosan kötődni, megrendült a bizalma a kapcsolatokban.” (Bowlby, 2009, 54.) <

3 Ha az anya elvesztése hathónapos kor előtt történik, és huzamosabb ideig tart, súlyosan sérül a gyermek képessége emocionális kapcsolatok létesítésére. Érzelemszegény, sivár személyiséggé válhat. (Bowlby, 2009, 54.). Megfigyelések szerint az intézetben nevelkedett csecsemők nyolc-kilenc hónapos korukban „feküdtek vagy ültek, tágra nyílt, kifejezéstelen szemmel, dermedt, mozdulatlan arccal, a messzeségbe meredve, mintegy kábulatban.” (Ranschburg, 1993, 74.) <

4 Az 1984-es mikrocenzus adatai (KSH,1985,121.,155.) <

5 Az erőszakos munkába állítás mellett ebben az időszakban voltak az internálások, a beszolgáltatások, működött a besúgóhálózat, a faluközösségekből a városokba terelték a tömegeket, a családok szétszakadtak stb., ezek még jobban megterhelték a gyermekvállalást. Az 1956-os forradalom után kivándorolt 163 ezer ember is nagyobb részt a szülőképes fiatal korosztályt tizedelte. <

6 KSH:adatok: az élveszületések, házasságok, válások száma. A házasságok és a válások számának görbéje -22 évvel balra tolva, hogy vizuálisan is követhető legyen az adott nemzedékhez tartozó házasságok és válások száma. A I. jelzésű mezőben a meg nem kötött házasságok, a II. jelzésűben a meg nem született gyermekek tartománya látható. (KSH, 2012) <

7 A házassághoz a legfontosabb tényezők a fiatalok szerint azok, melyek a „kapcsolat harmóniájához tartoznak: megbízhatóság, szerelem, kölcsönös megbecsülés, jó szexuális kapcsolat és hasonló gondolkodás” (Székely Levente, 2013, 70.; Dukay-Szabó és mtsai, 2013). <

8 Ez annak ellenére ma is általánosnak mondható, hogy legalább 25 éve elérhető már Magyarországon is a gyakorlatban és kísérletekkel bizonyított, alternatív tanulásszervezési módszer, amely a proszociális viselkedés támogatása mellett magas szinten biztosítja a kiváló tanulmányi eredmények elérést is. (URL1) Emellett a szakirodalom más módszereket és megoldásokat is támogat, de elterjedésükről mégsem beszélhetünk.  <

9 A PISA vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy az egyes oktatási rendszerek nemcsak a tanulók átlagos képességeiben különböznek, hanem abban is, hogy milyen mértékben képesek csökkenteni a szociális, kulturális és gazdasági háttérből eredő hátrányokat. Az országos kompetenciamérésből és a nemzetközi vizsgálatokból is az derül ki, hogy a magyar diákok szövegértési, matematikai és természettudományi mérésekben mutatott képességeit elsősorban a szülők iskolai végzettsége határozza meg. Másutt is ez a legfontosabb teljesítményt befolyásoló tényező, de a mi diákjaink esetében ez a hatás erősebb. (PISA, 2010) <

10 „A feladat nem kisebb, mint felizzítani a nemzet életerejét, amely először egy pezsgő kulturális életben, egy gyermekközpontú társadalomban és ezt követően a nemzet gyarapodásában mutatkozhat meg”. Korniss Gyula (Kovátsné, 1995, 77). <

11 A legnépesebb évjáratban 89 750 (38 éves) hölgy él, a legkisebb létszámú kohorsz 67 325 hölgyet takar (ők 2015-ben 32 évesek). • WEBCÍM •  <