A Magyar Tudományos Akadémia folyóirata. Alapítva: 1840
 

KEZDŐLAP    ARCHÍVUM    IMPRESSZUM    KERESÉS


 VÁLÁS ÉS KAPCSOLATBOMLÁS A MAI MAGYAR TÁRSADALOMBAN –

    KUTATÁSOK, NYITOTT KÉRDÉSEK

X

Tóth Olga

PhD, tudományos főmunkatárs, MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézet
toth.olga(kukac)tk.mta.hu

 

Háttér: a házasságkötések és válások száma


A család aktuális kérdéseivel foglalkozó jelentős európai társadalomkutatókat tömörítő network, a Familyplatform 2010-ben széles körűen áttekintette a családkutatások aktuális trendjeit, és összegyűjtötte a megválaszolatlan vagy csak kevéssé megválaszolt kutatási kérdéseket. (URL1) A tanulmányban a válás, a kapcsolatbomlás és a különköltözés kérdésköre fontossága miatt külön fejezetet kapott. Magyarországon a többi európai országhoz hasonlóan, a válás és kapcsolatbomlás kérdése a lakosság jelentős részét érintő társadalmi jelenség. A házasságkötések és válások számának hosszú távú idősorai szemléletesen mutatják (lásd az 1. ábrát), hogy a ma tapasztalt változások, trendek nem új keletűek a magyar társadalomban.

A házasságkötések száma az 1961-es mélyponttól 1975-ig szinte folyamatos emelkedést mutatott. 1975-ben a házasságkötések száma megközelítette az 1954-es értéket, abban az évben közel 104 000 pár házasodott össze. Ezután viszont meglehetősen meredek csökkenést tapasztalhatunk, ami a 2000-es évek végén érte el a mélypontját. 2010-ben mindössze 35 520 házasságkötés történt, ami alig több, mint harmada az 1975-ös értéknek. A 2011-től elindult enyhe emelkedésről még korai lenne megállapítani, mennyire tartós.

A házasságkötések számát egy adott időszakban számos tényező befolyásolja. Az egyik legfontosabb mérőszám a házasodási korban lévő nőtlenek/hajadonok száma. Az 1970-es évek közepén érzékelhető házasodási csúcs jelentős mértékben összefügg azzal, hogy az 1950-es évek közepén született nagy létszámú korosztály éppen ekkorra jutott házasodási korba. Egy másik fontos tényező az első házasságkötés kulturálisan elfogadott életkora. Ez az 1970-es években a nyugat-európai országokhoz viszonyítva Magyarországon alacsony volt, átlagosan 21,6 év a nők és 24,5 év a férfiak esetében (KSH, 2014). Az első házasságkötés jól követte ebben az időszakban a legmagasabb iskolai végzettség megszerzésének életkorát is. Vizsgálatok azt mutatták, hogy tipikusan két-három évvel ez után házasodtak meg mind a férfiak, mind a nők. A válás vagy megözvegyülés utáni újraházasodás elterjedtsége és általában a házasságtól eltérő együttélési formák társadalmi elfogadottsága szintén befolyásolja a házasságkötések számát. Emellett kiemelendő, hogy a házasság gazdasági, jogi és szociálpolitikai eszközökkel történő preferálása szintén a házasságkötések számának emelkedését segítheti elő.

A házasságkötések számának látványos csökkenése mindezen tényezők együttes hatására következett be az elmúlt három évtizedben. Bár az 1970-es évek második fele házasodási csúcsot hozott, ez nem járt együtt a gyermekvállalás növekvő számával. A gyermekvállalási kedv korábban elkezdődött csökkenése nem állt meg, így húsz-huszonöt év múlva, tehát a 2000-es évek elejére a vártnál alacsonyabb volt a még nem házas fiatalok abszolút száma. Ezzel párhuzamosan növekedett az első házasságkötés átlagos életkora: ez 2000-ben 24,7 év volt a nők és 27,2 év a férfiak esetében, az értékek pedig tovább nőve 2013-ra elérték a 29,5 évet a nőknél és a 32,3 évet férfiaknál. Csökkent az elváltak, özvegyek újraházasodása is. Míg 1970-ben ezer elvált és özvegy férfi közül 86,3 házasodott újra, ez az érték 2013-ra 15,8 lett. A nők esetében a csökkenés kevésbé látványos, mivel az özvegy és elvált nők újraházasodási esélye korábban is elmaradt a férfiakétól (1970-ben 20,7 és 2013-ban 6,2 újraházasodás jutott ezer elvált és özvegy nőre.) A nők iskolai végzettsége az időszak folyamán lényegesen emelkedett, és a házasságkötés jogi aktusa elszakadt az iskola befejezésétől. Végül, de nem utolsósorban a társadalom egésze lényegesen elfogadóbbá vált a házasságtól eltérő együttélési formák iránt, azaz minél fiatalabb korosztályokat vizsgálunk, annál gyakoribb körükben az, hogy első (és gyakran későbbi) tartós párkapcsolatuk nem házasság.

A válások abszolút száma az 1950-es évekbeli ingadozás után 1963-tól szinte folyamatos emelkedést mutat 1987-ig, amikor közel harmincezer pár válását mondta ki a bíróság. 1988-tól 2009-ig a válások száma évi 23-25 000 között ingadozott, majd ekkortól lassú csökkenést tapasztalhatunk. 2014-ben 19 576 válást regisztráltak (KSH, 2014).

A válások viszonylag magas száma elsősorban a házasságkötések számának csökkenésével párhuzamosan szemlélve jelzi a társadalom változó viszonyát a hagyományos párkapcsolati formához, a házassághoz. 1970-ben a teljes válási arányszám1 0,25 volt, csúcspontját 2008-ban érte el, majd csökkenve napjainkra 0,42 az értéke (Földházi, 2015). Száz napjainkban kötött házasságból tehát negyvenkettő válással végződik, ha a jelenlegi trendek nem változnak meg. Nem csupán a teljes válási arányszám értéke figyelmeztet arra, hogy a válás a népesség jelentős hányadát érintő társadalmi jelenség. A válásokat és az elváló személyeket jellemző adatok tovább árnyalják a válásról alkotott képünket.

2013-ban a válások 57,7%-a olyan házaspárok esetében következett be, akiknek van közös kiskorú gyerekük, a válás által érintett kiskorú gyerekek száma ebben az évben 18 244 fő volt.2 1980-ban az elváló férfiak 55%-a 35 év alatti volt. Napjainkra ez az érték 18%-ra csökkent. A nők esetében hasonlóan markáns az életkori változás. 1980-ban az elváló nők 65,1%-a volt 35 év alatti, napjainkban pedig 29,4%. Ez a jelenség részben a házasságkötési életkor feljebb tolódásával magyarázható. Emellett azonban az elváló párok „idősödésében” szerepet játszik a házasság tartamában bekövetkezett változás is. 1980-ban az összes válás 62%-át a házasságkötéstől számított első kilenc évben mondták ki. A húsz évnél hosszabb ideje megkötött házasságok felbontása az összes válás 13,1%-át tette ki. 2013-ra azonban ez alapvetően megváltozott. Ebben az évben az összes felbontott házasság 39,6%-a volt tíz évnél rövidebb időtartamú. Ezzel párhuzamosan az összes válás 28%-a húsz évnél régebben megkötött házasságot érintett. A korai házasodás és gyors (korai) válás mintázatát tehát napjainkra a késői házasodás és időben elhúzódó, bármilyen életkorban előforduló válás mintázata váltotta fel.


Válás, kapcsolatbomlás, különélés


A válás a demográfiai adatgyűjtésekben egyszeri jogi aktusként jelenik meg, ugyanakkor ilyen jól regisztrált adatok csupán a házasságok bomlásáról gyűjthetők. Napjainkban azonban a párkapcsolatok egyre növekvő hányada élettársi kapcsolat, az évente születő gyerekek 46%-a (KSH, 2014) is házasságon kívüli kapcsolatból származik. A házasság nélküli együttélés egyre többek választása. A 2011-es népszámlálás adatai alapján a hatvan évnél fiatalabb korcsoportokban mindenütt 10% feletti az élettársi kapcsolatban élők aránya (Murinkó – Spéder, 2015).

Az élettársi kapcsolatokat a demográfiai irodalom hagyományosan bomlékonyabbnak tartja, mint a házasságot. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül, hogy az élettársi kapcsolat nem egyszerűen a házassággal párhuzamba állítható másik párkapcsolati forma, hanem önmagában is összetett, igen eltérő élethelyzeteket rejtő kategória. Napjainkban a fiatalok túlnyomó többségének első tartós párkapcsolata házasság nélküli együttélés. E párkapcsolatok egy része eleve a véglegesség igénye nélkül köttetik, vagy legalábbis mindkét fél nyitva hagyja a kapcsolat felbomlásának lehetőségét. Más részük egyfajta próbaházasságként működik, és egy idő után (tipikusan az első gyerek megszületésekor) házassággá alakul. Ugyanakkor egyre több az olyan élettársi kapcsolat is, amit eleve hosszabb távra, a házasság alternatívájaként terveznek.

Az élettársi kapcsolat mellett az utóbbi két évtizedben további párkapcsolati formák is elterjedtek. Ezek közül a leggyakoribb a magyarul látogató kapcsolatnak nevezett LAT (Living Apart Together) kapcsolat. A látogató kapcsolat jellemzője, hogy a pár a külvilág előtt is vállaltan összetartozónak vallja magát, ugyanakkor különböző okok miatt nem élnek egy háztartásban. Ez a különélés lehet ideiglenes és összefügghet például a külföldi munkavállalással, ugyanakkor az is előfordulhat, hogy a külön háztartás fenntartása tudatos döntés. További, a korábbi évtizedekben kevéssé vagy egyáltalán nem elterjedt párkapcsolati, együttélési formákat különböztet meg a szociológiai irodalom aszerint, hogy élnek-e gyerekek együtt a párral.

A különféle párkapcsolati formák számbavétele éppen változékonyságuk és kategóriákba nehezen sorolható vonásaik miatt nehéz. A longitudinális nagymintás panelvizsgálatok3 adatai adnak leginkább lehetőséget arra, hogy ezekről a párkapcsolati formákról képet alkothassunk. Szükség lenne azonban további célzott szociológiai vizsgálatokra, melyek a házasságtól (és az élettársi kapcsolattól) eltérő párkapcsolati formák elterjedtségére, belső dinamikájára és felbomlására irányulnának.


A válás és a kapcsolatbomlás
szociológiai kutatása


A válással kapcsolatos demográfia vizsgálatok átfogó képet adnak a válások és kapcsolatbomlások számáról és főbb jellemzőiről. Ezen a téren naprakész információkkal rendelkezünk. A válással kapcsolatos szociológiai vizsgálatok mennyisége azonban a probléma súlyához képest nem megfelelő Magyarországon. Nem csupán a korábban említett sokszínű párkapcsolati formák feltárása hiányzik, hanem az is, hogy ezek működése és esetleges felbomlása miképpen hat az érintettek életére. Érdemes lenne tehát nem csupán a válással, hanem a kapcsolatbomlással is tágabban foglalkozni.

A nemzetközi szakirodalomban a válással kapcsolatos kutatások többsége három egymással összefüggő, de a kutatási fókuszt máshol elhelyező területre összpontosul:

• a válás makrotársadalmi és kapcsolati okait feltérképező kutatásokra,

• a válás utólagos hatásaira és

• magára a válás folyamatára.

 

 

Az utóbbi években Magyarországon főleg az első csoportba tartozó vizsgálatok készültek, a párkapcsolatok stabilitását és instabilitását érintve (Szél, 2010; Pilinszki, 2014). Ezek a kutatások meggyőzően bizonyították, hogy a párkapcsolat minősége, a tradicionális munkamegosztás elfogadása/elvetése, a vallásosság, a munka és magánélet összehangolásának lehetősége, a pár eltérő vagy egyező értékrendje és normarendszere a nemi szerepeket illetően mind kiemelkedő szerepet játszanak abban, hogy egy házasságot mennyire veszélyezteti a felbomlás. Természetesen a téma feltárása ezekkel a vizsgálatokkal nem fejeződött be, számos további nyitott kérdés maradt. Fontos lenne a kapcsolatbomlás további tényezőit is feltárni, illetve a házasságtól eltérő egyéb párkapcsolati formákban élők kapcsolatbomlásáról is hasonló információkat gyűjteni.

A kapcsolatbomlás szorosan összefügg a családi, párkapcsolati együttélés dinamikájával. Ez azonban nehezen kutatható terület. Mind az operacionalizálás, mind a megfelelő módszer megtalálása és konzekvens alkalmazása komoly kihívást jelent. Mivel napjainkban szerencsére már nem a vétkességi elv alapján döntenek a bíróságok a válás kimondásáról, keveset tudunk arról, hogy ténylegesen milyen együttélési konfliktusok, összeférhetetlenségek vezetnek a váláshoz, és ezek felbukkannak-e a válási folyamatban? Hogyan függenek össze a hatalmi viszonyok a párkapcsolatban a válással, kapcsolatbomlással? Milyen módon függenek össze a párkapcsolat alapításakor meglévő elvárások a kapcsolat romlásával és a válással?

A válással kapcsolatos kutatások fókuszában leggyakrabban az a témakör áll, hogy miképpen hat a válás az érintettekre. (Kovács et al., 2013) Nem csupán a közvélemény feltételezi, de gyakran a kutatások egyik alaphipotézise is az, hogy a válás negatív hatást gyakorol a család felnőtt és gyermek tagjaira egyaránt. Ugyanakkor a felbomló párkapcsolatok számának tömeges növekedésével párhuzamosan az is nyilvánvalóvá vált, hogy ez a feltevés túlságosan leegyszerűsítő.

Az elmúlt évtizedekben számos vizsgálat mutatta be, hogy a válás a gyerekek életére, lelki egészségére, tanulmányi eredményére negatívan hathat, esetenként növeli a deviáns viselkedés kockázatát. Az újabb kutatások azonban ennél a sommás állításnál lényegesen árnyaltabb képet rajzolnak. A válás negatív hatása változó mértékű, időtartamú lehet. Bizonyos jól mérhető, objektív tényezők (mint a gyerek neme, életkora, testvérek sorrendje stb.) mellett hatással van erre a párkapcsolat minősége az együttélés idején (a negatív hatások egy része nem a válásból, hanem a korábban megromlott és/vagy erőszakos párkapcsolatból ered) és nem utolsósorban a válási folyamat hossza, a szülők közötti konfliktusok iránya és mélysége.

2012-ben befejezett nemzetközi összehasonlító vizsgálatunk (Albert – Tóth, 2012) a 14-17 éves korosztály szerfogyasztásával és bűnelkövetésével foglalkozott. A középiskolások többek között arra a kérdésre válaszoltak, hogy elkövettek-e már életük során különféle konkrétan felsorolt enyhébb-súlyosabb szabálysértéseket, bűncselekményeket. Nagyon logikus (és a korábbi szakirodalommal is bőségesen alátámasztható) hipotézis volt, hogy az a gyerek hajlamosabb a kriminalizálódásra, aki nem teljes családban él, hiszen a család véd. Adatbázisunk azonban a családszerkezet és a deviáns viselkedés között nem talált összefüggést. Azt azonban sikerült bizonyítani, hogy az növelte szignifikánsan a kriminalizálódás esélyét, ha nem volt anyaként viselkedő személy a gyerek körül. Tehát például a csupán anyjuk által nevelt gyerekek nem mutatkoztak hajlamosabbnak a bűnelkövetésre, mint az anyjukkal es apjukkal is együtt élők.

Az elváló felnőtt partnerek között számos rendezendő konfliktus merülhet fel, melyek hosszabb távon is negatív hatást gyakorolhatnak testi és lelki egészségükre, anyagi helyzetükre, későbbi párkapcsolataikra. A válás jelentős anyagi helyzetromlással járhat együtt. A gyerekfelügyeletet megkapó szülő (gyakrabban az anya) számára a munkavállalás és a gyereknevelés összehangolása, valamint a lakásfenntartás és mindennapi kiadások előteremtése problematikus lehet. Különösen akkor nagy ennek a veszélye, ha a másik szülő objektív vagy szubjektív okok miatt nem fizet gyerektartást, vagy nagyon keveset fizet. A férfiak esetében a közös lakás elvesztését szokás kiemelni, ami megnöveli az anyagi ellehetetlenülés, végső soron akár a teljes társadalmi lecsúszás veszélyét.

A válás hat a benne érintettek kapcsolathálójára is. A magyar társadalom hagyományosan számít a nagyszülők részvételére a kisgyerekek gondozásában. Fontos kérdés, hogy a válás ténye és a válási folyamat miképpen hat a nagyszülők és unokáik közötti kapcsolatra, a nagyszülők gyerekneveléshez kapcsolódó anyagi és egyéb hozzájárulására? Milyen intézményi vagy informális segítséget kaphatnak a válásban érintettek ahhoz, hogy különféle veszteségeiket (anyagi, érzelmi, kapcsolati, társas támogatási stb.) feldolgozzák?

A harmadik kutatási terület, maga a válási folyamat, Magyarországon eddig kevés figyelmet kapott. Ez azért sajnálatos, mert a válás negatív hatásai gyakran összefüggésben vannak azzal, hogy a válások egy része elhúzódó és konfliktusokkal telített. Fontos lenne megismerni a váló feleket és az államot képviselő szakemberek (jogi szakemberek: bírák, ügyvédek; a segítő szakmákban dolgozók: családsegítők, gyámügyi hivatalok szakemberei; igazságügyi szakértők; krízisintervencióban dolgozók; mediációt végzők stb.) válási folyamatban betöltött szerepét. Igen keveset tudunk arról, hogy ők milyen beállítottsággal rendelkeznek a párkapcsolatokkal és a válásokkal kapcsolatban? Mennyire tudják függetleníteni magukat a nemi sztereotípiáktól? Van-e elegendő idejük, tudásuk és szándékuk arra, hogy mélységében ismerjék meg a felek álláspontját és valódi helyzetét egy konfliktusos válás esetén? Hol vannak azok a kritikus pontok, ahol a szakemberek javíthatnak, vagy épp ronthatnak a válási folyamat minőségén?

Különösen fontos ez a kérdés azoknál a válásoknál, ahol az együttélés során partner- és/vagy gyerekbántalmazás történt. A bántalmazó kapcsolatok felbomlásakor a szakirodalom szerint mind a bántalmazott felnőtt, mind a gyerek veszélyeztetettsége nőhet. A bántalmazás a válási folyamat során gyakran fokozódik, a bántalmazott fél elköltözése tovább növeli a feszültséget. Az sem ritka, hogy a gyerek a szülők közti harc kereszttüzébe kerül, és az érte folyó harc éppen a válásban részt vevő intézmények, szakemberek „segítségével” mérgesedik el. A válás tehát miközben megszüntethet egy nem megfelelően működő kapcsolatot, ugyanakkor – legalábbis időlegesen – növelheti a kapcsolatokban meglévő feszültséget. Fontos lenne tudni, hogy a válással professzionálisan foglalkozók milyen esetekben tompítják vagy épp erősítik ezt a veszélyt.


Összefoglalás


Összefoglalóan tehát megállapíthatjuk, hogy a válás ma is, akárcsak évtizedek óta, sokakat érintő, egyéni, családi és társadalmi feszültségeket generáló kérdés. Mivel napjainkban a válás nem ritka, keveseket érintő esemény, hatása sem nevezhető egyirányúnak. Az elmérgesedett, véglegesen kiüresedett kapcsolatok felbontása esélyt teremt az emberek számára új párkapcsolat építésére. Ugyanakkor a válás a benne érintett felnőttek és gyerekek életét mindenképpen megváltoztatja, nemritkán negatív irányba. A válást leíró demográfiai adatok alkalmasak arra, hogy felhívják a figyelmet a probléma súlyára. Ugyanakkor többet kellene tudnunk a házasságtól eltérő párkapcsolati formák bomlásáról, a válást megelőző családi dinamikáról és a válásban közreműködő szakemberek tevékenységéről. A prevencióhoz, a párkapcsolatok minőségének javításához, a konfliktusos válások számának csökkentéséhez is további vizsgálatok szükségesek.
 



Kulcsszavak: válás, kapcsolatbomlás, különélés, párkapcsolati (in)stabilitás
 


 

IRODALOM

Albert Fruzsina – Tóth Olga (2012): A fiatalok bűnelkövetői és erőszakos viselkedése: Kutatási eredmények és prevenciós megközelítések. MTA SzKI, Budapest • WEBCÍM

Földházi Erzsébet (2015): Válás és szétköltözés. In: Monostori Judit – Őri P. – Spéder Zs. (szerk.) (2015) Demográfiai portré 2015. Jelentés a magyar népesség helyzetéről. KSH–NKI, Budapest, 27–39. • WEBCÍM

Kovács Éva – Balog P. – Mészáros E. – Kopp M. (2013): A házastársi, élettársi és elvált családi állapot összefüggései a mentális egészséggel. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika. 14, 3, 205–230. • WEBCÍM

KSH (2014): Demográfiai Évkönyv 2013. KSH, Budapest • WEBCÍM

Monostori Judit – Őri P. – Spéder Zs. (szerk.) (2015) Demográfiai portré 2015. Jelentés a magyar népesség helyzetéről. KSH–NKI, Budapest • WEBCÍM 

Murinkó Lívia – Spéder Zsolt: Monostori Judit – Őri P. – Spéder Zs. (szerk.) (2015) Demográfiai portré 2015. Jelentés a magyar népesség helyzetéről. KSH–NKI, Budapest, 9–26. • WEBCÍM 

Pilinszki Attila (2014): A párkapcsolati instabilitást meghatározó tényezők, Doktori dolgozat. ELTE, Bp. • WEBCÍM
Szél Bernadett (2010): A párkapcsolati összetartást segítő minták elemzése. Doktori dolgozat. Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest • WEBCÍM

 


 

LÁBJEGYZETEK

1 Teljes válási arányszám: azt mutatja, hogy a megfigyelt időszakban kötött házasságokból mekkora hányad végződne válással, ha az adott naptári év házasságtartam-specifikus válási arányszámai változatlanul fennmaradnának (KSH, 2014, 47.). <

2 A bekezdés adatainak forrása: Monostori et al., 2015; KSH, 2014. <

3 Pl. a KSH Életünk fordulópontjai társadalmi, demográfiai panelfelvétel egymást követő adatfelvételei. <

 

 


 

 

1. ábra • A házasságkötések és válások abszolút száma Magyarországon 1949–2014

Forrás: KSH Demográfiai Évkönyv 2013 (2014) <