I. Bevezetés
A családformálódás és a gyermekvállalás (illetve -nemvállalás)
területén az utóbbi néhány évtizedben jelentős átalakulások
zajlottak mind nemzetközileg, mind Magyarországon. Ennek
köszönhetően egyre több kutatás fókuszál a gyermekvállalást
meghatározó tényezőkre. A legújabb kutatások úgy próbálják a
jelenlegi fertilitási trendeket értelmezni, hogy a gyermek
társadalmi jelentését vizsgálják (Szalma, 2014), illetve arra
keresik a választ, hogy egyáltalán miért vállal ma valaki gyermeket
(Tóth, 2012), illetve mások miért választják a gyermek nélküli vagy
„gyermekmentes” életet (Szalma – Takács, 2012, 2014).
A tudományos kutatások mellett a médiában és a
közbeszédben is fontos témává vált az (el)halasztott gyermekvállalás
és a gyermektelenség kérdésköre. Annak ellenére, hogy a téma egyre
inkább fókuszba került mind a tudományos színtéren, mind a
hétköznapi életben, gyakran hallunk olyan véleményeket és
közhiedelmeket a gyermektelenekről a médiában, amelyek köszönő
viszonyban sincsenek a tényszerű kutatási eredményekkel.
A gyermekvállalás (illetve -nemvállalás)
kérdéskörének tudományos kutatása éppen azért nehéz, mert erről a
témáról mindenkinek van valamilyen hétköznapi tudása, mely személyes
tapasztalati elemek társadalmi szinten – gyakran a tömegmédia aktív
közreműködésével – masszív közhiedelmekké gyúródnak össze. E tudás
leggyakrabban véletlenszerű hétköznapi megfigyeléseken alapul, mely
megfigyelések azonban sokszor tévesek: például túl szelektívek,
túláltalánosítók vagy éppen téves percepción alapulnak. A témával
foglalkozó kutatóknak viszont a tudományos megfigyelés és vizsgálat
szabályait kell alkalmazniuk egy olyan – a magyar válaszadók önképe
szerint nagyon is – családorientált társadalomban, mint a magyar,
ahol a gyermektelenség érzékeny – s némileg stigmatizáló – témának
is számíthat. Ezt a megközelítést támaszthatja alá az a tény, hogy
egyik interjús vizsgálatunkban többször előfordult interjúalanyaink
felkutatása során, hogy olyan emberekkel találkoztunk, akik
gyermektelen ismerősüket igyekeztek „védeni” azáltal, hogy nem
közvetítették feléjük a gyermektelenséggel foglalkozó interjúnkra
való felkérést, mondván: szerintük az illetőt érzelmileg megviselné,
ha erről a témáról kérdeznénk (Szalma – Takács, 2014).
A jelenlegi írás célja, hogy – a teljesség igénye
nélkül – számba vegye a szerzők által legelterjedtebbnek érzékelt
közvélekedéseket, a média által (is) tükrözött – gyakran önmaguknak
is ellentmondó – mítoszokat, és bemutassa, hogy ezek közül melyek
állják meg a helyüket, és melyek azok, amelyek ellentmondanak a
tudományos kutatások eredményeinek.
II. Közhiedelmek és empirikusan
alátámasztott kutatási eredmények
II.1. Magyarországon mindenki akar gyermeket • A magyarországi
közvélekedés szerint gyermek nélkül nem lehet teljes életet élni:
különösen erősen él ez a mítosz a nőkkel kapcsolatban – sőt, sokan a
gyermekvállalást a társadalommal szembeni kötelezettségnek tartják
(Takács – Szalma, 2013). Igaz, hogy a modern fogamzásgátló módszerek
elterjedése előtt kevesebb lehetőségük adódott az embereknek arra,
hogy a gyermekvállalásról, illetve annak időzítéséről döntsenek,
azonban az 1960-as évektől egyre tágabb körben elérhetővé vált
biztonságos fogamzásgátlók lehetővé tették, hogy a
gyermekvállalással kapcsolatban tudatos döntések születhessenek. Bár
Magyarországon – és az egész posztszocialista térségben – nagy
arányban értenek egyet azzal, hogy egy nőnek szüksége van gyermekre
ahhoz, hogy teljes életet éljen, az időbeli trendeket vizsgálva
kiderül, hogy változás figyelhető meg mind a férfiak, mind a nők
vonatkozásában: 1991 és 2008 között ugyanis valamelyest csökkent az
ezzel az állítással való egyetértés (Szalma, 2014)
Emellett a témával foglalkozó magyar empirikus
kutatások eredményei rávilágítottak arra is, hogy a gyermektelenek
nem alkotnak homogén csoportot (Szalma – Takács, 2012, 2014). Első
ránézésre vannak például akaratlagos és nem akaratlagos – azaz
„önhibájukon kívül” – gyermektelenek, ám e két csoport elkülönítése
is nehézségekbe ütközhet. Az akaratlagos gyermektelenség vizsgálatát
nehezítheti, hogy különösen a termékeny életkorban lévő válaszadók
esetén megjelenő gyermektelenségi preferenciák nem tekinthetők
véglegesnek. Ugyanakkor a termékenységi pályájukat befejezett
válaszadóknál szintén nehézséget jelenthet elkülöníteni, hogy az
eredetileg csak halasztani kívánt, majd véglegesen elmaradó
gyermekvállalás utólagos magyarázatában hogyan jelenik meg az
érintettek számára a szándékolt gyermektelenség az általuk
tapasztalt kognitív disszonanciát feloldó elemként. A nem
akaratlagos gyermektelenség tekintetében elkülöníthetők a biológiai
okokkal magyarázható gyermektelenségre adható különböző társadalmi
válaszok (többek között a mesterséges megtermékenyítés
hozzáférhetővé tétele, illetve az örökbefogadás szabályozása),
valamint ezzel összefüggésben a társadalmilag előírt
gyermektelenséget meghatározó tényezők (például a valamilyen
mentális vagy egyéb betegségben szenvedők termékenységét korlátozó
intézkedések, illetve preferenciák, és ide sorolhatók az azonos nemű
párok gyermekvállalását érintő törvényi korlátok is). Szintén a nem
akaratlagos gyermektelenek csoportjába kerülhetnek azok, akik anyagi
nehézségek vagy éppen a tartós párkapcsolat hiánya, illetve
párkapcsolatuk nem megfelelő minősége miatt kerülik el a
gyermekvállalást (Szalma – Takács, 2014).
További nehézséget jelent, hogy a látszólag jól
elkülönülő kategóriák sokszor metszik egymást, vagy időben
változhatnak. Nehezen besorolható például a gyermektelenek többségét
alkotó csoport, akik eredetileg csak időlegesen tekintik magukat
gyermektelennek, azonban addig halasztják a gyermekvállalást, amíg
az időből kifutva immár biológiai okokból nem tudnak többé gyermeket
vállalni (Szalma – Takács, 2012).
II.2. A szándékolt gyermektelenek aránya
nagymértékben megnövekedett • Az előző közvélekedésnek némileg
ellentmondó másik elterjedt közhiedelem, hogy drasztikusan
megnövekedett azoknak a száma, akik tudatosan nem szeretnének
gyermeket. A magyar kutatási eredmények azonban azt mutatják, hogy a
gyermektelenek csak egy kis százalékát alkotják azok, akik tudatosan
nem szeretnének gyermeket vállalni (Szalma – Takács, 2012, 2014).
Anneli Miettinen és Szalma Ivett (2014) Eurobarometer-adatokat
elemezve azt találta, hogy a tudatosan gyermektelen életmódot
választók aránya a tizennyolc és negyven év közötti korcsoportban
átlagosan 1–6% közé tehető Európában. Az egyes országok között
azonban jelentős különbségek figyelhetők meg: míg a „gyermekmentes”
életmódot preferálók aránya tartósan 8–10% körül mozog például
Ausztriában, Luxemburgban, Németországban és Svájcban, addig 2%
alattira tehető a közép-kelet-európai országokban, köztük
Magyarországon is.
E közvélekedés elterjedésének hátterében
valószínűleg az áll, hogy egyre többen vannak, akik egyre későbbi
életkorban vállalnak gyermeket. Ezáltal ténylegesen megnőtt azoknak
a száma, akik bár tudatosan, de csak átmenetileg nem akarnak
gyermeket vállalni. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy
Magyarországon is igaz, hogy a szülővé válás időpontjának az egyéni
életutakban megfigyelhető kitolódása miatt egyre többen és életük
egyre hosszabb szakaszát élik meg gyermek nélkül.
II.3. A dolgozó nők nem szülnek (annyi) gyermeket •
Gyakran találkozhatunk a médiában azzal a feltevéssel is, hogy azok
a nők, akik nem vállalnak gyermeket, önzőek, és inkább a
karrierjükre fókuszálnak a gyermekvállalás helyett – bár ezekben a
médiareprezentációkban a „karrierorientáltság” gyakran mindössze
annyit jelent, hogy egy nő számára fontos a (fizetett) munkája is.
Az empirikus vizsgálatok azt tükrözik, hogy a magasabb iskolai
végzettségű nők körében felülreprezentáltak a gyermektelen nők, míg
az alacsonyabb végzettségűek között a gyermektelen férfiak (Szalma –
Takács, 2012). Azonban, ha a munkaerő-piaci státust nézzük, akkor a
volt szocialista országokra vonatkozó kutatások nem támasztják alá
azt, hogy a dolgozó nők kisebb mértékben vállalnának gyermeket, mint
nem dolgozó társaik. Ennek egyik magyarázata lehet, hogy ezekben az
országokban az alacsonyabb jövedelmi szint miatt a család anyagi
stabilitásának biztosítása érdekében fontos, hogy a nő is dolgozzon
(Matysiak – Vignoli 2008; Szalma, 2011). Az észak- és nyugat-európai
demográfiai trendek is azt mutatják, hogy a dolgozó nők (is)
szívesen szülnek gyermeket: főként, ha a napi szintű
gyermekgondozásba bevonhatóbbá válnak az apák, ha rendelkezésre áll
egy színvonalas gyermekellátó intézményrendszer, és a munkaerőpiac
is munkavállaló-barát módon rugalmas.
További vizsgálatokra lenne szükség annak
feltárására, hogy pontosan megértsük, a magasabb iskolai végzettség
milyen mechanizmusokon keresztül játszhat szerepet a
gyermekvállalásban, illetve nemvállalásban. Felmerülhet például,
hogy a nők körében a magasabb iskolai végzettséggel gyakran együtt
járó megnövekedett igények a stabil párkapcsolat kialakításánál
jelenthetnek nehézséget, és emiatt lesz kisebb esélyük
gyermekvállalási szándékaik megvalósítására (Utasi 2004, Szalma –
Takács 2012).
II.4. A gyermektelen emberek nem szeretik a
gyerekeket • A köztudatban az a kép él a gyermektelenekről,
különösen a gyermektelen nőkről, hogy nem családközpontúak, nem
szeretik a gyermekeket. Magyar kutatási eredményekkel azonban nem
támasztható alá, hogy a gyermekek – feltételezett – „nem szeretése”
és a gyermektelenség között ok-okozati viszony állna fenn.
Egy korábbi interjús vizsgálatban húsz megkérdezett
gyermektelen nő közül például csak egyet találtunk, aki tudatosan
nem akart gyermeket vállalni, és ő maga nem is szerette a gyermekek
társaságát: „Igazából engem sosem érdekelt, hogy van egy kisgyerek
és azt pátyolgatni [kell]” (Szalma – Takács, 2014, 118.). E kutatás
eredményei azonban arra is rávilágítottak, hogy a saját gyermek
hiánya nem feltétlenül jelent „gyermekmentes” életformát. Az
interjúalanyoknak egy nem elhanyagolható része ugyanis aktívan részt
vett közeli hozzátartozói vagy barátai gyermekeinek nevelésében.
Emellett „gyermeki feladataiknak” eleget téve az idősebb generáció
rászoruló tagjairól való gondoskodás is gyakran éppen rájuk hárult.
Sőt az is előfordult, hogy éppen az idős és/vagy beteg családtagok
gondozása akadályozta meg őket stabil párkapcsolat kialakításában,
illetve az – akár örökbefogadás által megvalósítható –
gyermekvállalásban.
II.5. Egyre több a meddőséggel küzdő pár • A
meddőség közel sem új jelenség: korábban a házasságban élők körében
a gyermektelenség leggyakoribb oka volt az egyik (esetleg mindkét)
félnél tapasztalható infertilitás. Az Egészségügyi Minisztérium
2010-es szakmai protokollja szerint a heteroszexuális párok 10–15%-a
tekinthető meddőnek.1 Az
orvosilag asszisztált reprodukciós technológiák (ART) egyre
szélesebb körű elérhetővé válásával immár a korábbiaknál több párnak
és egyedülálló nőnek tudnak segíteni Magyarországon is a meddőségi
problémákra specializálódott központokban, ugyanakkor ezeknek a
beavatkozásoknak a terjedése közel sem jelenti a biológiai okokból
eredő gyermektelenség teljes felszámolását. Ez egyrészt azzal
magyarázható, hogy a gyermekvállalási döntések meghozatalának
időpontja egyre inkább kitolódik az emberek életében, miközben az
életkor előrehaladtával a nők számára egyre nehezebbé válik a
teherbeesés – ebben az összefüggésben viszont a meddőségnek csak
látszólagos növekedéséről beszélhetünk. Másrészt az orvosilag
asszisztált reprodukciós technológiákat alkalmazó klinikák
sikeraránya Európaszerte viszonylag alacsonynak tekinthető: például
a hozzájuk forduló negyven év feletti nők körében már csupán
átlagosan 15%-os teherbeesési arányt tudnak elérni, a szülési
arányok pedig feltehetően még ennél is alacsonyabbak. (Továbbá azt
is hangsúlyozni kell, hogy e központok gyakran igen drága
szolgáltatásaihoz az érintetteknek csak bizonyos körei férhetnek
hozzá.)
Ugyanakkor létezik egy másik téves percepció is a megnövekedett
meddőséggel kapcsolatosan, hiszen egyre többen, egyre nyíltabban
beszélnek e témakörről például internetes fórumokon, ami
hozzájárulhat az érintettek számára az önsegítést és egymás
támogatását egyaránt biztosító tudás elérhetővé tételéhez. Virtuális
jelenlétük által megnövekedett társadalmi észlelhetőségük viszont
azt a képzetet keltheti, hogy egyre inkább növekszik a meddőséggel
küzdők száma.
Ezzel együtt, a meddőségi kivizsgálással foglalkozó
szakemberek gyakran fölhívják arra a figyelmet, hogy a környezeti
ártalmak és az egészségtelen életmód hozzájárulhat a meddőségi
problémák kialakulásához. Ennek egyik egyre inkább érzékelhető
példája a férfiak spermájának minőségromlása.2
II.6. Mindenki több gyermeket akar, mint amennyit
ténylegesen vállal • Egy további elterjedt nézet szerint az emberek
több gyermeket szeretnének, mint ahány valójában születik. A
termékenységi vágyak tartalmát a demográfiai szakirodalomban
általában az ideális gyermekszámra vonatkozó kérdésekkel mérik: a
magyar felmérések során például azt kérdezik: Ön szerint
általánosságban hány gyermek ideális ma egy magyar családban? – mely
kérdésre a legtöbben a társadalmi normáknak, elvárásoknak
megfelelően válaszolnak ahelyett, hogy a saját körülményeikhez
igazított, általuk vágyott, ill. tervezett gyermekszámról
számolnának be. A magyar statisztikai szakirodalomban az ideális
gyermekszám az egyik leglassabban, ill. legkevésbé változó
makrostrukturális társadalmi mutató, melynek átlagát legtöbben
évtizedek óta két gyermekben jelölik meg. Európa legnagyobb részén
az ideálisnak tartott gyermekszám átlaga továbbra is eléri, néhol
meg is haladja a kettőt (Testa, 2006),
|
|
miközben a fertilitási ráta a legtöbb európai
társadalomban jóval alatta marad; Magyarországon a teljes
termékenységi mutató 2013-ban 1,3 volt,3
azaz egy szülőképes korú nőre átlagosan 1,3 gyermek jutott.
A magyar nők átlagosan majdnem kétszer annyi
gyermeket szeretnének, mint amennyi gyermekük van: de
gyermekvállalási elképzeléseik megvalósításában, úgy tűnik, a
fizetett munka és a családi élet összeegyeztetésének problémái
gyakran megakadályozzák őket (Testa 2006). Több volt szocialista
országgal együtt Magyarországot is jobban jellemzik a gyermekbarát
attitűdök, mint számos nyugat-európai országot, ám e preferenciákat
a termékenységi arányszámok nem tükrözik.
Spéder Zsolt és Kapitány Balázs (2014) friss
kutatási eredményei szerint a nyugat-európai országokban a tervezett
gyerekek nagyobb arányban születnek meg, mint az általuk vizsgált
közép- és kelet-európai országokban (Magyarországon, Bulgáriában és
Grúziában). Ennek okait a szerzőpáros abban látta, hogy a volt
államszocialista társadalmakban az elmúlt húsz–harminc év során
nagyon jelentős strukturális és kulturális változások zajlottak le,
melyek gyorsasága miatt racionálisnak tűnt a gyermekvállalás
elhalasztása.
II.7. A vallástalanság és a gyermektelenség
terjedése együtt jár • A médiareprezentációkban megjelenített
közvélekedés szerint a vallási értékek meggyengülése szintén együtt
jár a kevésbé családcentrikus életformák elfogadásával, így a
gyermektelenség terjedésével is. Valóban megfigyelhető pozitív
kapcsolat a vallásosság és a tradicionális családi értékek között: a
vallásos emberek például elutasítóbbak az abortusszal és a
házasságon kívüli szexuális kapcsolatokkal szemben is, mint a nem
vallásosak (Takács – Szalma, 2013). Továbbá, több európai
vizsgálatban azt találták, hogy a nem vallásos nők nagyobb eséllyel
gyermektelenek, mint vallásos társaik.
A vallásosság és a gyermektelenség közötti
összefüggések azonban nem tekinthetők tisztán egyirányúnak. Interjús
kutatásaink eredményei azt mutatták, hogy azok a gyermektelen nők,
akik vallásosnak mondták magukat, sokkal kevésbé tűntek elfogadónak
például az egyszülős családokkal szemben, mint nem vallásos társaik.
Így a vallásos beállítottság akár a gyermekvállalás akadályává is
válhatott azon nők körben, akik nem találtak megfelelő partnert.
Ebben az összefüggésben az individualizáció és a szekularizáció
terjedése akár a gyermekvállalást serkentő tényezőként is
értelmezhető, hiszen az idősebb interjúalanyok közül többen is arról
számoltak be, hogy ha a mai társadalmi körülmények között
újrakezdhetnék az életüket, akkor nem zárnák ki az egyedüli
gyermekvállalás lehetőségét: „Mert a család az én felfogásom
szerint, főleg abban az időben az volt, hogy a család a szülői
párból áll és gyerekekből. Úgyhogy egy mama a gyerekével, az nem egy
teljes család… Hát lehet, hogy ma már más lenne a véleményem”
(Szalma – Takács, 2014, 126).
Főleg annak a fényében fontos ez a kutatási
eredmény, hogy mind a kvantitatív, mind a kvalitatív kutatások
rávilágítottak arra, hogy a mai Magyarországon a gyermektelenség
mögött meghúzódó legfőbb ok nem más, mint a tartós párkapcsolat
hiánya (Szalma – Takács, 2012, 2014).
II.8. A gyermekvállalást halasztók előbb-utóbb
bepótolják a gyermekvállalást, hiszen ma már negyvenévesen is
könnyen anyává lehet válni • Magyarországon – Európa más tájaihoz
hasonlóan – az első gyermek vállalásának életkora ténylegesen
kitolódott. Az 1. ábrán jól
látható, hogy míg az 1970-ben szülővé váló magyar nők nagy többsége
a húszas évei elején járt, addig az 1995-ben anyává válóknál ez már
a húszas éveik közepe táján következett be, 2009-re pedig a legtöbb
nő életében már a 30-as éveik elejére tolódott (Szalma – Takács,
2012). A gyermekvállalási időzítés kitolódásának azonban létezik egy
felső határa: ez a határ – biológiai okok miatt – a nőknél sokkal
élesebb, mint a férfiaknál. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a meddőségi
klinikák szolgáltatásai ma sokkal szélesebb körben hozzáférhetőek,
mint néhány évtizeddel ezelőtt. A meddőségi eljárásokról,
asszisztált reprodukcióról, in vitro fertilizációról szóló – az
akkori Egészségügyi Minisztérium által 2010-ben kiadott – szakmai
protokoll úgy fogalmaz, hogy az „in vitro fertilizációnak viszonylag
rövid története van. Az elmúlt három évtized során viszont nagyon
dinamikusan fejlődött ez a terület, és mára már kb. 2 000 000
gyermek születése köszönhető neki világszerte. Magyarországon a
születendő gyermekek kb. 1.5-2 %-a IVF kezelést követően fogan”.4
Az asszisztált reprodukciós eljárásokhoz való könnyebb hozzáférés,
mely 2006 óta az egyedülálló nők számára is biztosított,5
többekben – esetenként nem feltétlenül megalapozott – reményeket
kelthet a gyermekvállalás halasztásával összefüggésben. E
halasztáshoz természetesen nagymértékben járulhat hozzá külső
objektív tényezőként a párkapcsolat, illetve a partner hiánya. A
partnerhiány okozta halasztás pedig az évek során a biológiai
gyermektelenségbe torkollhat.
Mivel az asszisztált reprodukciós eljárások
sikerstatisztikája elég alacsonynak mondható a negyvenévesnél
idősebb nők körében, így feltételezhető, hogy e nőknek egy része
ténylegesen „kifut az időből”. Mindez jól rávilágít a
gyermektelenséghez vezető okok komplexitására: nehéz eldönteni
ugyanis, hogy mennyire erős a párkapcsolat hiánya, vagy az erős
társadalmi norma arra vonatkozóan, hogy heteroszexuális
párkapcsolatban kell gyermeket vállalni (Szalma, 2014), vagy éppen
egészségügyi okok állnak egyes esetekben a gyermekvállalás
elmaradásának a hátterében, hiszen e tényezők az egyéni életutakban
sem függetlenek egymástól; sokkal inkább egymásból fakadó okok és
okozatok sorozata.
Az orvosilag asszisztált reprodukciós eljárásokra
vonatkozó magyarországi jogi normák ugyan lehetővé teszik az
egyedülálló nők számára is az ezen eljárásokhoz való hozzáférést,6
úgy tűnik azonban, hogy a (női) egyedülállók általi
gyermekvállalásra vonatkozó társadalmi normák szigorúbbak, mint a
törvényi szabályozás, és így akadályozhatják azt, hogy az
egyedülálló nők még abban az életkorban kezdjenek próbálkozni
például a mesterséges megtermékenyítéssel, amikor erre
egészségügyileg jóval nagyobb esélyük lenne.
A biológiailag meghatározott életkorral összefüggő
korlátok mellett létezik a gyermekvállalásnak egy társadalmi normák
által keretezett határa is, amely hasonlóan hat a férfiakra is, mint
a nőkre. Gondoljunk csak a túl fiatalkori vagy a túl kései
terhességekre, amelyekkel szemben a társadalom többsége nem
elfogadó. Korábbi magyar kvantitatív kutatási eredmények szerint
iskolai végzettség tekintetében nincs különbség abban, hogy hány
éves korban gondolják ideálisnak az anyává válást; azonban
szignifikáns különbség tálalható a magas és alacsony iskolai
végzettségűek között abban a tekintetben, hogy mikor túl késő egy
nőnek gyermeket vállalnia: minél magasabb valakinek az iskolai
végzettsége, annál későbbre helyezi azt az időpontot, amikor már túl
késő gyermeket vállalni (Paksi – Szalma, 2009). Európai adatok pedig
azt mutatják, hogy a fiatalabb (25–39 éves) korosztályba tartozók a
(40–65 éves) idősebbekhez képest valamivel megengedőbbek a
gyermekvállalás legkésőbbi elfogadható korhatárának megszabásában:
2006-os magyar adatok szerint az anyává válás legkésőbbi átlagos
életkora a fiatalabbak szerint 41 éves életkorra tehető, míg az
idősebbek átlagosan 40,3 éves életkort adtak meg (Testa 2006).
A magyar népszámlálási adatok is megerősítik, hogy
elhanyagolható azoknak a nőknek az aránya, akik negyvenéves koruk
után válnak anyává (Kapitány, 2015). Ezt támasztják alá azok a
kutatási eredmények is, melyek szerint a gyermekvállalást halasztó
30–45 éves nőknek és 33–50 éves férfiaknak csak egy kis része volt
képes arra, hogy 2001 és 2008 között megvalósítsa gyermekvállalási
terveit: a vizsgált nők mindössze 22%-a, a férfiaknak pedig 14%-a
vált szülővé 2008-ra (Szalma – Takács, 2012).
III. Összefoglalás
Magyarországon igen nagy arányban értenek egyet azzal, hogy egy
nőnek szüksége van gyermekre ahhoz, hogy teljes életet éljen. Az
utóbbi időben azonban megjelent az állítással nem egyetértők
csoportja is – bár ez sem jelenti azt, hogy az e kijelentéssel egyet
nem értők nem szeretnének gyermeket vállalni. A gyermektelenek nem
alkotnak homogén csoportot, de Magyarországon – a volt szocialista
országokhoz hasonlóan – mindenképpen kisebbségben vannak azok, akik
szándékosan elutasítják a gyermekvállalás gondolatát. A
gyermektelenek legnagyobb csoportját éppen azok alkotják, akik
szándékaik szerint csak átmenetileg halasztanák a gyermekvállalást,
azonban láthattuk, hogy például a gyermekvállalást halasztó 30-45
éves nőknek csupán mintegy ötöde vált csak anyává 2001 és 2008
között.
A média által karrierorientáltként bemutatott
gyermektelenek csoportja nem igazán figyelhető meg Magyarországon: a
stabil munkával rendelkező nők nagyobb eséllyel vállalnak gyermeket,
mint a bizonytalan munkaerő-piaci helyzetű társaik. Bár a magas
iskolai végzettségű nők – és az alacsonyabb iskolai végzettségű
férfiak – között a gyermektelenek felülreprezentáltak, ez
valószínűleg inkább annak köszönhető, hogy ők nehezebben alakítanak
ki tartós párkapcsolatot (mint a nem magas végzettségű nők és a
magasabb végzettségű férfiak). A másik hétköznapi hiedelem, amelyet
a kutatási eredmények szertefoszlathatnak, hogy a gyermektelen nők
kevésbé családközpontúak, mint gyermekes társaik. A kutatások
tanúsága szerint számos gyermektelen ember (főként nő) aktívan részt
vesz közeli hozzátartozói vagy barátai gyermekeinek nevelésében,
illetve az idős, beteg családtagok gondozásában (mely gondozási
feladatok esetenként meggátolhatják őket saját partnerkapcsolat
kialakításában, családalapításban és gyermekvállalásban).
A gyermektelenséggel foglalkozó kutatások
rávilágítanak arra is, hogy a hétköznapi megfigyeléseken alapuló
hiedelmek gyakran ellentmondanak a tudományosan alátámasztható
tényeknek. Ennek az írásnak a célja éppen az volt, hogy a
gyermektelenséggel kapcsolatos megalapozatlan mítoszoknak legalább
egy részére felhívja a figyelmet, hiszen ezek tovább éltetése nem
lehet a tudomány feladata.
Kulcsszavak: gyermektelenség, gyermekvállalás, kvantitatív és
kvalitatív kutatások
IRODALOM
Kapitány Balázs (szerk.) (2015): Terjed a
gyermektelenség Magyarországon. Korfa Népesedési hírlevél. XV, 1,
1–4. •
WEBCÍM
Matysiak, Anna –Vignoli, D. (2008):
Fertility and Women’s Employment: A Meta-analysis. European Journal
of Population/Revue européenne de Démographie. 24, 4, 363–384.
Miettinen, Anneli – Szalma Ivett (2014):
Childlessness Intentions and Ideals in Europe. Finnish Yearbook of
Population Research. XLIX, 31–55. •
WEBCÍM
OECD (2011): Family Database. •
WEBCÍM
Paksi Veronika – Szalma Ivett (2009):
Mikor vállaljunk gyereket? Szociológiai Szemle. 3, 92–116. •
WEBCÍM
Spéder Zsolt – Kapitány Balázs (2014):
Failure to Realize Fertility Intentions: A Key Aspect of the
Post-communist Fertility Transition. Population Research and Policy
Review. 33, 3, 393–418. DOI: 10.1007/s11113-013-9313-6 •
WEBCÍM
Szalma Ivett (2011): A munkaerő-piaci
helyzet hatása az első tartós párkapcsolat kialakítására és a
szülővé válásra Magyarországon. PhD-disszertáció. Budapesti Corvinus
Egyetem, Budapest. Angolul: The Effect of Labour Market Position on
the Formation of the First Partnership and Transition to Parenthood
in Hungary. •
WEBCÍM
Szalma Ivett (2014): A gyermekvállalás
társadalmi normái és a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatos
attitűdök vizsgálata Magyarországon és Európában. Replika. 85–86,
35–57.
Szalma Ivett – Takács Judit (2012): A
gyermektelenséget meghatározó tényezők Magyarországon. Demográfia.
55, 1, 44–68.•
WEBCÍM
Szalma Ivett – Takács Judit (2014):
Gyermektelenség – és ami mögötte van. Egy interjús vizsgálat
eredményei. Demográfia. 57, 2–3, 109–137. •
WEBCÍM
Takács Judit – Szalma Ivett (2013) : Az
azonos nemű párok általi örökbefogadással kapcsolatos attitűdök
Magyarországon. SOCIO.HU. 3, 7, 1–33. DOI:
10.18030/socio.hu.2013.1.1 •
WEBCÍM
Testa, Maria Rita (2006): Childbearing
Preferences and Family Issues in Europe. European Commission,
Brussels. (Special Eurobarometer 253/Wave 65.1 – TNS Opinion &
Social) DOI: 10.1553/populationyearbook2007s357 •
WEBCÍM
Tóth Olga (2012): Új anyák és új apák. A
gyerekvállalás motivációi. Demográfia. 55, 2–3, 136–146. •
WEBCÍM
Utasi Ágnes (2004): Feláldozott
kapcsolatok. A magyar szingli. MTA Politikai Tudományok Intézete,
Budapest
LÁBJEGYZETEK
1 EÜM 2010: Az
Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja a meddőségi ellátásról
– asszisztált reprodukcióról – in vitro fertilizációról (1.
módosított változat). Egészségügyi Közlöny, 2010. május 25.
6467–6479. (URL1)
<
2 E szempontra a Families
and Societies (URL2)
európai kutatás gyermektelenséggel foglalkozó (WP 4.4) alprojektje
keretében megkeresett magyar orvos szakértők is fölhívták a
figyelmet.
<
3 Forrás:
URL3
<
4 A protokoll definíciója
szerint „in vitro fertilizációnak (IVF) minősül minden olyan
beavatkozás, amelynek során a petesejtet az ováriumból eltávolítjuk
és laboratóriumi körülmények között (in vitro) termékenyítjük meg”
(a forrást lásd az 1. lábjegyzetben).
<
5 2005. évi CLXXXI.
törvény egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról, 12.§
<
6 Amit nem tesznek
lehetővé, az az azonos nemű (női) párok reprodukciós eljárásban való
részvétele – valószínűsíthető, hogy – legalábbis részben – emiatt
nem túl népszerű az azonos nemű női párok körében a regisztrált
partnerkapcsolat, hiszen a regisztráció révén hivatalosan kizárják
magukat az egyedülálló nők számára nyitott eljárásokhoz való
hozzáférésből.
<
|
|