„Mert aki végkép senkié,
az mindenki falatja.
Pusztíts hát szörnyű szerelem.
Ölj meg. Ne hagyj magamra.”
(Pilinszky János)

Bevezetés

A klasszikusan értelmezett középiskolai irodalomórákon nem találkozhatunk Bram Stoker nevével. A brit irodalomtörténet hallgatói egyetemi tanulmányaik során pusztán a szabadon választható tárgyak keretében hallanak az ír és angol gótikus irodalom olyan nagyjairól, mint Charles Maturin, Joseph Sheridan Le Fanu vagy Bram Stoker. Nagy hiányosság ez. Stoker életét és munkásságát több oldalról is érdemes vizsgálni, hiszen számos irodalmi műfajban alkotott, tisztes hivatalnok, konzervatív angol hazafi, majd színházigazgató volt; a viktoriánus Anglia egyik híressége, a kor egyik ünnepelt szépsége, Florence Balcombe férje. Stoker élete azonban kettős természetű volt: erős homoszexuális hajlamai voltak, melyek idealizált férfibarátságokban, homoerotikus megnyilvánulásokban és homoszociális érzelmekben nyilvánultak meg, majd vetültek ki nemcsak legismertebb regényében, a Drakulában, hanem leveleiben és egyéb munkáiban is. Walt Whitmanhoz, Oscar Wilde-hoz, illetve a korában istenített viktoriánus színészhez, Sir Henry Irvinghez fűződő kapcsolata kiváló példája Stoker ellentmondásos és elfojtott érzelmeinek. Hazánkban sajnos akár az egyetemes, akár a magyar irodalomkutatás queer-olvasata¹ meglehetősen hiányos, a barátságerotika, a homoszexualitás és homoerotika vizsgálatával nagyon kevesen foglalkoznak, a vizsgálatok közül Csehy Zoltán 2014-ben megjelent részletes összefoglaló munkája (Szodoma és környéke) emelkedik ki. Álláspontom szerint Bram Stoker megítélését új alapokra szükséges helyezni: a konzervatívnak és a viktoriánus szellemiség megtestesülésének tartott művész ugyanis műveibe kódolt szexuális üzeneteket helyezett. Úgy vélem, hogy életét és munkásságát  a queer-olvasat alapján szükséges megítélni, annak érdekében, hogy feltárulhasson irodalmi hagyatékának igazi természete. Tanulmányom ezeket a meglátásaimat igyekszik alátámasztani nagyrész angol nyelvű forrásokra támaszkodva.

Homoerotika, homoszexualitás
és homoszocialitás a viktoriánus korban

A viktoriánus angol társadalom nem ismerte sem a homoszexualitás, sem a homoerotika, sem a homoszocialitás kifejezést. A férfiak egymás közötti szerelmi, illetve szexuális kapcsolataira a szodómia kifejezést alkalmazták. VIII. Henrik még kötél általi halállal rendelte büntetni e cselekmények elkövetőit. A Buggery Act nevű jogszabály (1533, 25 Hen. 8, c. 6.) alapján szodómia (buggery) alatt a XVI–XVII. században a tizenkét év feletti férfiak, nők és állatok között megvalósuló szexuális kapcsolatot is értették.
Az 1828-as Offences against the Person Act a Buggery Act rendelkezésein nem sokat változtatott, gyakorlatilag érintetlenül hagyta a teljes szabályozást.² A jogszabály 1861-es módosítása viszont a buggery büntetési tételét tíz évtől életfogytig terjedő szabadságvesztésre változtatta. Az 1885-ös Criminal Law Amendment Act 11. szakasza, a Henry Labouchere képviselő nevéhez fűződő Labouchere Act bevezette a súlyos közszeméremsértés (gross indecency) bűncselekményének fogalmát, s két év fegyházbüntetéssel és kényszermunkával szankcionálta azokat a férfiakat, akik azonos nemű személyt ilyen kapcsolatra rábírtak, ezt megkísérelték, vagy el is követték közterületen, saját házukban vagy egyéb privát helyiségben. Mivel – számos forrás alapján – Viktória királynő el sem tudta képzelni, hogy nők között ilyenfajta tevékenység előfordulhat, illetve kivitelezhető, a női homoszexualitás itt nem is került említésre, és a peres jegyzőkönyvek tanúsága szerint nőket csak bordélyházak vagy molly házak fenntartása miatt vontak felelősségre ezzel kapcsolatban.³

A szigorú törvényi fellépés ellenére számtalan bordély működött az országban, melyekből néhányban természetesen férfiprostituáltak is dolgoztak. A kikötők és parkok gyakori találkahelyek voltak az egymás társaságát kereső férfiak számára. Sok szegényebb vidéki költözött fel Londonba és más nagyobb városokba, ahol nemritkán bérkiegészítésként létesített módosabb férfiakkal kapcsolatot. A jogi szankcionálás természetesen nem maradt el: 1806 és 1900 között összesen 8497 személyt fogtak perbe az angol bíróságokon homoszexuális aktushoz vagy viselkedéshez kapcsolódó bűncselekmények (sodomy, buggery, unnatural crime, gross indecency) miatt, közülük ötvenhatot ki is végeztek, ebből negyvenhat ítélet végrehajtása 1810 és 1835 közé tehető (Robb, 2003, 23.). A Stella- és Fanny-ügy (1870) vagy a Cleveland street-i eset (1889)⁴ megbotránkozást keltettek a sajtóban, de 1895-ben egy sokkal nagyobb per rázta meg az angol társadalmat: szodómia vádjával a korona perbe fogta legünnepeltebb szerzőjét, Stoker jó barátját, Oscar Wilde-ot. Wilde – bár két gyermek apja és boldognak tűnő házasember volt – fiatal kora óta hosszabb-rövidebb viszonyokat tartott fenn férfiakkal, fiatal fiúkkal és hivatásos prostituáltakkal egyaránt. 1891-ben ismerte meg az ifjú Lord Alfred Douglast, akivel ettől kezdve rendkívül szenvedélyes szerelmi kapcsolatban élt. A két férfi szoros barátsága hamarosan beszédtéma lett Londonban. Lord Douglas apja, Lord Queensberry haragjában – miután többször sikertelenül követelte a kötelék megszakítását – olyan vizitkártyát nyújtott át Wilde klubjában, amelyen kézírásos megjegyzésében szodomitaként viselkedőnek nevezte az írót. Wilde a szerelme, becenevén Bosie unszolására becsületsértési pert indított a márki ellen, ami azonban tragédiába torkollt. A lord által felbérelt magándetektívek fényt derítettek ugyanis Wilde másik életére, s kiderült, hogy a lord sértésének van valóságalapja. Wilde, aki ellen a korona nemi bűncselekmény miatt büntetőeljárást kezdeményezett, hamarosan a vádlottak padján találta magát. Az igazságszolgáltatás nem kegyelmezett a népszerű művésznek, a maximális büntetési tételt, két év fegyházbüntetést és kényszermunkát szabott ki rá. Wilde elítélése Stoker számára is nagy csapás volt, melynek hatása legismertebb művében, a Drakulában csúcsosodott ki.

Stoker életének vizsgálata előtt szükséges tisztázni az azonos nemű párkapcsolatokra vonatkozó és a címben található fogalmakat. A homoszocialitás az azonos neműek közötti kapcsolatoknak azt a típusú megnyilvánulását jelenti, amely többféle kötődésben fejeződik ki, mint például a barátság vagy a mentorált–mentor viszony. Eve Kosofsky Sedgwick, a téma egyik legismertebb kutatója szerint a homoszociális spektrum egyik része a homoszexualitás, amelyet láthatóan a testi szexualitás jellemez a legerősebben. Ezzel Sedgwick is elismeri, hogy a homoszocialitás és a homoszexualitás közötti határ néha elmosódik.

A homoerotika az azonos neműek iránt érzett vágyódás megjelenítése. Egyik legismertebb válfaja a barátságerotika, melynek legismertebb képviselője Oscar Wilde volt. Az ókori görög barátságeszmény viktoriánus interpretációja több más író, költő, festő és zeneszerző munkájában is megfigyelhető. A homoszexualitás (a kifejezést Karl-Maria Benkert, azaz Kertbeny Károly osztrák–magyar író alkotta meg) az azonos neműek iránt érzett vágyódás, szerelem kifejeződése szexuális kapcsolat formájában, tulajdonképpen a homoszocialitás egyik része. Stoker életrajzírói, mint Talia Schaffer, egyenesen azt állítják, hogy Stoker munkáiban, főként levelezésében és a Drakulában saját homoszexualitását vetítette ki. Schaffer szerint Stoker maga a születőben lévő homoszexuális szubkultúra egyik alakja volt, aki nyíltan hirdette Walt Whitman tanait, és nagyon jó barátja volt Oscar Wilde-nak. Stoker Drakulájában Wilde alakja szörnyetegként tér vissza, aki homoszexuális identitásával megrontotta a viktoriánus fiatalságot úgy, ahogy Drakula, a vámpír a viktoriánus nőket. Stoker rettegése nem volt alaptalan, hiszen Byron társadalmi összeomlását követően Wilde kitaszítása és meghurcolása egy virágzó esztétikai irányzat háttérbe szorulását jelentette. Tanulmányom következő fejezete Stoker életét mutatja be, külön rávilágítva a szerző ellentmondásos férfikapcsolataira.

Bram Stoker élete és férfikapcsolatai

Abraham „Bram” Stoker 1847. november 8-án született Dublinban, hét testvér közül a harmadikként. Kisgyerekként rejtélyes betegségben szenvedett, ami ágyhoz kötött beteggé tette. Hétéves korában hirtelen meggyógyult, amire orvosai nem tudtak magyarázatot adni. Érdekes, hogy bár gyerekként semmilyen testmozgást nem végzett, kamaszként és fiatalemberként is kiemelkedő sportolónak bizonyult. Betegsége alatt rengeteget olvasott, így rendkívül művelt és jó tanuló vált belőle. 1863-ban kezdte meg tanulmányait a dublini Trinity College-ban, ahol természettudományokat és a matematikát tanult. Élénken érdeklődött viszont a társadalomtudományok, a költészet és dráma iránt is. Ő alapította a Trinity College történeti társaságát, később pedig az Egyetemi Filozófiai Társaságnak is tagja lett. Szülei nem voltak jómódúak, de jó barátságban álltak Dublin legismertebb családjával, Lady Jane Wilde-dal és férjével, a híres fül- és szemspecialistával, Sir William Wilde-dal. A Wilde család nemcsak gazdag és híres volt, de megfordult náluk Dublin színe-java, az értelmiség és a művészvilág összes alakja. Bram hamar összebarátkozott Wilde-ék kisebbik fiával, Oscarral, aki hét évvel volt fiatalabb nála. Bram írt egyetemi ajánlást is Oscarnak, aki később Oxfordban nemcsak sportsikereiről, hanem jó tanulmányi eredményéről is híres lett. 1870-ben, a diplomaszerzést követően Stoker apja nyomdokaiba lépett, és hivatalnokként dolgozott a Dublini várban. Közben elkezdett udvarolni a város egyik legszebb lányának tartott szépségnek, Florence Balcombe-nak. Florence Oscar Wilde kiszemelt menyasszonya volt, akihez a fiatal költő rajongó hangvételű verseket írt. Florence azonban mégis Stokert választotta, s 1878-ban hozzáment feleségül. Döntését természetesen főként Stoker biztos állása és nyugodt életvitele támaszthatta alá, hiszen vele ellentétben Wilde fiatal, és ekkor még meglehetősen szegény művész volt. A szerelmi háromszög azonban nem vetett gátat a két férfi barátságának. Wilde perei Stokert is megrendítették, és saját belső kétségbeesését is felszínre hozták. Wilde alakja Stoker Drakulájának egyik fő inspirálója lehetett, melyet tanulmányom következő részében ismertetek részletesebben.

Egyetemi évei alatt Stoker megismerkedett az amerikai költő, Walt Whitman verseivel, melyeket Angliában nyomtatásban először 1868-ban adták ki. Whitman közvetlen, főként a természetről és a szerelemről szóló, nyíltan homoerotikus stílusa igézően hatott a fiatal Stokerre. Az elkövetkező években gyakran írt Whitmannak, akivel gondolatait és érzelmeit a lehető legbensőségesebben osztotta meg. Évekkel később személyesen is találkozhatott bálványával, mikor a Lyceum Színház igazgatójaként amerikai turnén vett részt.

Stoker életében egy harmadik férfi játszotta a legfontosabb szerepet. Bár munkája biztos megélhetést jelentett Stoker és családja számára (Florence-el egyetlen közös fiuk, Noel 1879-ben született), ő mégis unalmasnak és érdektelennek tartotta azt. Az irodalom és a színház iránti szenvedélye ismét fellángolt, 1876. augusztus 28-án látta először a dublini Royal Theatre-ben Sir Henry Irvingnek, a kor legnagyobb színészének előadását. Egy évvel korábban The Primrose Path (A végzet lánca) címmel már írt egy rémtörténetet, melyet újabbak követtek. 1882-ben gyerekeknek szóló mesegyűjteményt jelentetett meg Under the Sunset címmel. Regényei mellett színkritikákat is írt a Dublin Evening Mail számára. Később több darabban is látta Irvinget, akiről rajongó hangvételű kritikát írt. Irving meg akarta ismerni a fiatal szerzőt, ezért találkozót szervezett vele. Ettől kezdve Stoker Irving árnyékában élt. Sok forrás számol be arról, hogy Irving elsöprő erejű, szuggesztív tekintetű ember volt, aki akaratát bárkire rá tudta erőltetni. Stoker 1878-ban, Florence-el kötött házassága után megvált állásától, és Londonba költözött, hogy Irving kérésére annak menedzsere és az általa bérbe vett Lyceum Színház igazgatója legyen. Stoker ettől kezdve állandóan Irving rendelkezésére állt, ő kezelte levelezését, a színház pénzügyeit és szervezte a turnékat. Házassága fiuk születése után fokozatosan megromlott, egyesek szerint Florence hidegsége és Stoker elnyomott homoszexuális hajlamai miatt. Közel két évtizeden keresztül próbálkozott az írással, több művet, köztük két regényt is  írt (A kígyó útja,1890 és a Watter’s Mou’ zátony, 1895), azonban az áhított irodalmi sikert egyik sem hozta meg számára. 1895-ben a már említett Oscar Wilde-perek és azok kimenetele őt is mélyen megrázta. Ekkor kezdett el írni egy újabb rémregényt, melyet barátjával, a magyar keletkutatóval és orientalistával, Vámbéry Árminnal folytatott levelezései ihlettek. Vámbéry felhívta Stoker figyelmét egy Dracula néven is emlegetett Karóbahúzó Vlad (Vlad Țepeș) nevű, XV. századi havasalföldi fejedelemre, aki kegyetlenségéről volt ismert, és akiről úgy tartották, hogy élőhalott. A Drakula 1897-ben jelent meg az egyik legnevesebb londoni kiadónál, az Archibald Constable és Cégénél. Műfaját tekintve levélregény (epistolary novel), mely naplóbejegyzések és levelek együttese. A siker ismét elmaradt, a kritikusok fanyalogtak a műtől. Stoker további élete meglehetősen szomorú és keserű volt. A Lyceum 1902-ben a csőd szélére került, három év múlva pedig elhunyt Henry Irving. Házassága névleges volt csupán, ismerősei és számos barátja elfordult tőle. Utolsó éveiben még hat regényt írt, ezek közül egyik sem lett népszerű a kritikusok körében. Hatvannégy évesen, 1912. április 20-án hunyt el, számos életrajzírója szerint szifilisz következtében, azon a héten, amikor a Titanic jéghegynek ütközött és elsüllyedt, ezért az újságok címlapja helyett halála csak aprócska szalagcímeket kapott. Érdemeit az utókor értékeli igazán: az új művészeti ágnak, a filmnek köszönhetően a Drakulából hamar közönségsiker lett. Friedrich Wilhelm Murneau Nosferatu című munkája (1922, fősz.: Max Schreck) bár hosszú körmeivel és meglehetősen rút kinézetével messze állt a vonzó és démoni Drakulától, mégis egy csapásra hírnevet szerzett a mellőzött és elfeledett ír írónak. Azóta nem telik el évtized, hogy újabb adaptáció ne készülne belőle. Egyéb műveit is kiadták, Whitby városa, a Drakula egyik fő helyszíne pedig az évente megrendezett, a regénnyel kapcsolatos fesztivál központja. Stokerről 1987-ben díjat nevezett el a nemzetközi Horrorírók Egyesülete (Horror Writers Association): a Bram Stoker-díjat évente titkos szavazással, ma már kilenc kategóriában ítélik oda a horror területén alkotó íróknak.

Férfikapcsolatok, homoerotika
és homoszexualitás Stoker műveiben

Stoker leveleinek kiadása lehetővé tette számos részlet tanulmányozását. Stoker éveken keresztül levelezett Walt Whitmannal, akivel meglehetősen

bizalmas üzeneteket váltott. 1872. február 18-án kelt levelében egy csaknem kétezer szóból álló írásban a magasságától a külsején keresztül mindenről beszámolt. Az elkövetkező években számos levélváltásra és több találkozóra is sor került, s barátságuk egészen Whitman haláláig tartott. Stoker több levelében is beszél arról, hogy mennyire örül a férfi barátságának, aminél értékesebbet el sem tud képzelni.

Oscar Wilde-hoz fűződő kapcsolata ismét ambivalensnek mondható. Tanulmányom első részében már szó esett a Wilde körül kialakult botrányról, amely Stokert mélyen megrázta. Egyfelől kitartott barátja mellett, akinek szabadulása után többször juttatott pénzadományt, másfelől viszont a szláv népi mondákból ismert lény, egy vámpír szerepébe helyezte őt. Wilde 1895-ös elítélése országszerte olyan morális pánikot gerjesztett, amely alól természetesen Stoker sem vonhatta ki magát (Davison – Simpson-Housley, 1997, 26.). Nem véletlen, hogy a regényt 1895-ben kezdte el írni, hiszen az események felszínre hozták azokat az érzelmeket, melyeket régóta rejtegetett (Cook, 2008, 118.).

Sok életrajzírója szerint az 1897-ben megjelent Drakula nem más, mint a Fin de siècle  kritikája, olyan morális lecke, mely a „szexuális anarchia” miatti aggodalom kifejeződésében testesül meg.  A kritika Wilde-hoz képest Stokert a kor másik pólusának, rendkívül konzervatív szellemnek és hierarchikus személyiségnek írja le. Ezeknek a kritikáknak és elemzéseknek a hatására a Drakula nem lett más, mint egy figyelmeztető tanmese. Az újabb kutatások azonban láttatni kezdik a Drakula valódi üzenetét. Stoker Wilde-hoz és Henry Irvinghez fűződő viszonya Drakula gróf, a vérszívó, delejes, jó modorú, intelligens vámpír alakjában tér vissza és ölt testet. Stoker maga úgy jellemezte magát Irvinnel való kapcsolata elején, 1871-es naplójegyzeteiben, mint „egy erős férfit asszonyi szívvel és egy magányos gyerek vágyaival” (Boudreau, 2011, 48.). Stoker ennél jobban nem is ölthette volna szavakba az érzéseit. Muskovits Eszter (2010a) kiemeli továbbá, hogy kettejük kapcsolata akár a Polidori–Byron-kettőshöz, a „vérszívó”, önkényeskedő munkaadó és „áldozata” kapcsolatához is hasonlítható, annyi különbséggel, hogy Stoker és Irving barátsága Irving haláláig tartott (Skal,  2004, 13.).

A Drakulában Stoker látszólagos heteroszexuális viszonyai (Lucy, majd Mina megtámadása és elcsábításának kísérlete) valójában metaforákkal jelzett homoszexuális kapcsolatok. Erre a regény olvasása során több bizonyítékot is kapunk. Már a Kelet–Nyugat-ellentét is érdekes. Drakula rémtetteit a Balkánon, Keleten követi el, majd Angliába menekül. Mina, a biztos pont, a polgári élet ígéretével kecsegtető erkölcsös menyasszony Londonban (Nyugat) várja vőlegényét, Jonathant, akit taszít és undorít, egyes esetekben azonban vonz Drakula világa. Drakula érdeklődése már a regény elején nyilvánvalónak tűnhet: Drakula közli Jonathannal, hogy az eredetileg megbeszélt időn túl legalább még egy hónappal tovább tartózkodjon kastélyában. A gróf a fiatal ügyvéd megrökönyödésére így felel: „Ez a leghőbb vágyam, és szó sem lehet visszautasításról!” (Stoker, 2010, 46.) Nem sokkal később Jonathant vámpírnők támadják meg az éjszaka. A betoppanó gróf dühösen förmed rá a nőkre: „Hogy merészeltek hozzányúlni? Hogy merészeltek szemet vetni rá, mikor megtiltottam? Vissza, azt mondom! Ez az ember az enyém!” (Stoker, 2010, 53.) Az eredeti angol szövegben azonban a „man” szó nemcsak embert, hanem férfit is jelent. Harker félelme izgalommal vegyes, egyik része elutasítja a vámpírt, a másik kívánja azt. A vámpír vérszívása egyébként is a tabunak számító szexualitás megjelenítése. A szájjal megvalósított harapás egyfajta „behatolásként” is értelmezhető, amit Christopher Craft, a téma egyik ismert szakértője is kiemel (Hughes, 2008, 50.). Drakula a történet során egyetlen esetben sem bántja Jonathant, mintha mindvégig féltő gonddal óvná őt. A regény egyik jelenete, amelyben a gróf levetkőzteti, majd ágyba teszi Harkert, szintén nem kevés homoerotikus felhanggal bír. Sok szerző a Van Helsing, Dr. Seward, Quincey Morris, Arthur és Jonathan között létrejövő szövetséget s a Lucyn végrehajtott vértranszfúziókat is a homoszexualitás interpretációjának tartja (Muskovits, 2010b). A vér szimbolikája napjainkban már számos gay témájú regényben és filmben megfigyelhető (Jonathan Demme: Philadelphia, 1993; Cyril Collard: Vad éjszakák, 1992), mely a HIV-vírushoz hasonlóan szennyezi be áldozatát (Janion, 2006, 47–49.). Drakula, a vámpír, szintén vérivással, valamint a vérek keveredése révén létesít kapcsolatot áldozataival.

Meglátásom szerint a műben mindössze közvetítő szerepet játszanak a nők, akiket Drakula eszközként használ valódi céljai eléréséhez. Stoker korai kritikusai nemcsak a dandy, hanem a New Woman, azaz a modern, viselkedésében már férfias tulajdonságokat mutató, igéző, férfiasan gondolkodó nők bírálatának tartották a regényt. Meglátásom szerint a regényben valóban megjelenik ez a típus Lucy alakjában, de olvasatomban korántsem az erkölcsi védelem miatt, sokkal inkább a férfit fenyegető alakként. A halálból visszatérő Lucy féktelen erotikus kisugárzása és szexualitása Stoker számára idegen és taszító volt. Boldogtalan házassága a gyönyörű, de hideg Florence Balcombe-al, a nők iránt érzett intimitás hiánya vezetett odáig, hogy a mű női főszereplője a viktoriánus nőmodell megtestesítője, a szexualitást és erotikát nélkülöző Mina lett.

A kódolt üzenetek közül a legjelentősebb természetesen maga a vámpír, a földöntúli lény, akinek létezése már a legkorábbi irodalmi művekben is összekapcsolódott az erotikával, melyből természetesen az azonos nemű szerelem sem maradhatott ki. Sheridan Le Fanu Carmillájában a leszbikusság jelenik meg, John Polidori és Byron 1819-es történetében, A vámpírban pedig a homoszexuális vámpír kitűnő őstípusát ismerhetjük meg. A főhős, Lord Ruthven az erős szexualitás megjelenítője és megvalósítója, aki mindvégig fiatal barátját részesíti előnyben a hölgyekkel szemben, akiket csak megront és kihasznál. A férfi homoszexualitás és homoerotika Stoker óta legélesebben Anne Rice Interjú a vámpírral című regényében jelent meg először, ahol Lestat és Louis egy homoszexuális pár levetüléseként jelenik meg előttünk (Nußbaumer, 2013, 26.). A vámpirizmus titkolása egyben a homoszexuális viszony titkolása is, s ez a kettősség jut érvényre elsőként Stoker, majd Anne Rice regényében is.

A Drakulán túlmenően nagyon fontosnak tartom Stoker The Man⁵ (A férfi) című, 1905-ben megjelent regényének megemlítését is, melyben egy Miss Stephen Norman nevű nő és szerelmeinek történetét meséli el. A férfinevet viselő hölgy nem csupán a New Woman megtestesülése, hanem Stoker látens homoszexualitásának feltárása is egyben. Stephen egyszerre bír női és férfi jegyekkel, olyannyira, hogy a történet folyamán többször megkérdőjelezi női és férfi mivoltát egyaránt.

Összegzés

Egy olyan korban, ahol a nők még a lábukat sem mutathatták meg, sőt maga a szó is tabu volt (Levin, 1996, 103.). ahol a család és a vallás az élet legfontosabb alappilléreinek számítottak, Bram Stoker igazán kivételes rémregényt alkotott. A konzervatívnak és erkölcsösnek tartott férfi azonban boldogtalan házasságban élt, egyik legjobb barátja pedig a homoszexualitásért elítélt, hírhedten különc dandy, Oscar Wilde volt. Élete másik két legfontosabb kapcsolata Walt Whitmanhoz, a homoerotikus verseiről ismertté vált amerikai költőhöz és a szuggesztív, különös angol színészhez, Sir Henry Irvinghez köthető. Walt Whitmannal folytatott levelezéséből olyan férfi képe rajzolódik ki, aki saját homoszexuális énjével viaskodik. Ahogy a tanulmány elején szereplő idézet szerzője, Pilinszky János, Bram Stoker is saját belső démonaival és keresztény neveltetésével küzdött. Whitman halála nagyon megrázta, Wilde elítélése a Drakula megírására ösztönözte, Irving távozása pedig összetörte. Feleségével, Florence Balcombe-bal házastársi kapcsolatuk fiuk születése után szinte teljesen a társasági életre korlátozódott, abban intimitásnak és lelki kötődésnek egyáltalán nem volt szerepe. Egyes életrajzírói, mint Daniel Farson szerint Stoker halálát szifilisz okozta, mivel gyakran látogatta London sötét és kétes hírű részeit. Ennek ismeretében úgy vélem, hogy munkásságának és életének erkölcsi dimenzióit gyökeresen át kell értékelni (Farson, 1998, 87–88.). Tanulmányom Stoker férfikapcsolataira, valamint egyes műveire (Összegyűjtött levelek, Drakula, The Man) fókuszálva a queer-olvasat alapján elemzi Stoker irodalmi örökségét. A homoszocialitás, homoerotika és homoszexualitás jelentését, korabeli megnyilvánulási formáit és aspektusait a korszak társadalmi és kis részben jogi hátterének bemutatásával elemzem. Meglátásom szerint Stoker életének tragédiája az volt, hogy Oscar Wilde-dal és Walt Whitmannal ellentétben nem volt képes legalább burkoltan, korlátozott keretek között felvállalni homoerotikus és homoszexuális vonzalmait. Ennek eredménye a kisiklott házasság és a keserű magánélet lett. Stoker élete végén már annyira nem tudta elfogadni önmagát, hogy csatlakozott egy olyan csoporthoz is, mely a homoszexuális szerzők bebörtönzéséért harcolt (Genç, 2012). Ezzel önmagát tagadta meg, s igazi valója halála után mindössze műveiben él tovább, elrejtve, hogy megmutassák szerzőjük valós énjét.
 

Kulcsszavak: homoszexualitás, irodalomtörténet, viktoriánus irodalom, Drakula, Bram Stoker, queer-elmélet
 

IRODALOM

Jogszabályok

Buggery Act (1533, 25 Hen. 8, c. 6.)

Criminal Law Amendment Act (1885)

Offences against the Person Act (1828)

Egyéb források:
Antoni Anita (2011): Bram Stoker és a korai feministák: vámpírok

és a századvég félelmei. • WEBCÍM

Boudreau, Brigitte (2011): Libidinal Life: Bram Stoker, Homosocial Desire and the Stokerian Biographical Project. Brno Studies in English. 37, 2., 48. DOI: 10.5817/BSE2011-2-4, • WEBCÍM

Burnie, Robert William (1885): The Criminal Law Amendment Act, 1885, With introduction, commentary and forms of indictments. • WEBCÍM

Cook, Matt (2008): London and the Culture of Homosexuality, 1885–1914. Cambridge University Press, Cambridge • WEBCÍM

Davison, Margaret Carol – Simpson-Housley, Paul (eds.) (1997): Bram Stoker’s Dracula: Sucking Through the Century, 1897–1997. Dundurn Group Ltd, London • WEBCÍM

Farson, Daniel (1998): Dracula Unearthed. Desert Island Books, Annotated edition, 87–88.

Genç, Kaya (2012):Coming Out of the Coffin. The New Inquiry. 24 August. • WEBCÍM

Hughes, William (2008): Bram Stoker’s Dracula: A Reader’s Guide. Readers’ Guides to Essential Criticism, Palgrave Macmillan, Basingstoke • WEBCÍM

Janion, Maria (2006): A vámpír. Szimbolikus biográfia. Európa, Budapest

Levin, Judith (1996): The Victorians. Andrews and McMeel, Mossouri, Kansas City, MO

Muskovits Eszter (2010a): Az erotikus vámpír. 2010. február • WEBCÍM

Muskovits Eszter (2010b): The Threat of Otherness in Bram Stoker’s Dracula. Trans. 10 • WEBCÍM

Nußbaumer, Janina (2013): The Vampire in Literature: A Comparison of Bram Stoker’s Dracula and Anne Rice’s Interview with the Vampire. Anchor Academic Publishing, Hamburg • WEBCÍM

Perry, Dennis R. ( 1986): Whitman ‘s Influence on Stoker ‘s Dracula. Walt Whitman Quarterly Review. 3, 12, 29–35. DOI: 10.13008/2153-3695.1860 • WEBCÍM

Robb, Graham (2003): Strangers: Homosexual Love in the Nineteenth Century. W. W. Norton & Company, London

Schaffer, Talia (1994): „A Wilde Desire Took Me”: the Homoerotic History of Dracula. English Literary History. 61, 2, 381–425. DOI: 10.1353/elh.1994.0019 • WEBCÍM

Skal, David J. (2004): Hollywood Gothic: The Tangled Web of Dracula from Novel to Stage to Screen. Faber and Faber Inc., New York • WEBCÍM

Stoker, Bram – Eighteen-Bisang, R. – Miller, E. (2008): Bram Stoker’s Notes for Dracula: A Facsimile Edition. McFarland and Company, North Carolina • WEBCÍM

Stoker, Bram (2010): Drakula. (ford. Sóvágó Katalin) Európa, Budapest
Sutherland, John (2011): Lives of the Novelists: A History of Fiction in 294 Lives. Profile Books Ltd, 2011, London • WEBCÍM

Traubel, Horace (1959): With Walt Whitman in Camden vol. 4. (Sculley, Bradley (d.) Carbondale, Southern Illinois University Press.
 

LÁBJEGYZETEK

1 A queer jelentése „furcsa, szokatlan”. A queerelmélet az 1990-es évek végén alakult ki, mely a homoszexualitás újfajta megközelítését jelentette. Azokra használják, akik valamilyen módon kilógnak a megszokott, természetes sémából. <

2 16. § „That every Person convicted of the abominable Crime of Buggery, committed either with Mankind or with any Animal, shall suffer Death as a Felon.” (Minden személy elítélendő a szodómia utálatos bűntettében, aki bármely személlyel vagy állattal közösül, és ítéltessék halálra mint egy gonosztevő.” <

3 A „molly” házakban ismerkedésre, barátságok kötésére volt mód, a leghíresebb a „Mother Clap”, mely két évig, 1724–1726 között várta vendégeit London Holborn kerületében.
A törvény értelmében: „11. § – Outrages on decency (Szemérem elleni erőszak). 11. Any male person who, in public or private, commits, or is a party to the commission of, or procures or attempts to procure the commission by any male person of, any act of gross indecency with another male person, shall be guilty of a misdemeanor, and being convicted thereof shall be liable at the discretion of the court to be imprisoned for any term not exceeding two years”. – 11. Bármely férfi, aki a szemérem elleni bűntett bármely formáját nyilvánosan vagy privát helyiségben elköveti, vagy elkövetésében részt vesz, vagy arra rábír vagy az elkövetést megkísérli egy másik férfival, vétséget követ el, és a józan ész határait lépi át, mely miatt a bíróság két évet meg nem haladó fegyházbüntetésre ítélheti” (Burnie, 1885, 67.). Az Alsóház csupán 1921-ben kérte a jogszabály nőkre történő kiterjesztését. <

4 Thomas Ernest Boulton, egy banki alkalmazott és barátja, Frederick William Park joghallgató esténként színházi előadóművészként női neveken, nőnek öltözve léptek fel. A két férfi azonban nemcsak hóbortból öltözött nőnek – mindkettejüknek több férfival is viszonya volt; Stella pedig évek óta együtt élt Lord Arthur Clintonnal, aki több szerelmes levelet írt hozzá. 1870. április 28-án este a két férfi és egy harmadik személy elhagyták Wakefield street-i házukat, és két további személlyel a Strand Színházba mentek. A háztól egy rendőrségi detektív követte őket, s az előadás után kerítés gyanúja miatt letartóztatta a két férfit, valamint Hugh Alexander Mundellt, a többieknek viszont sikerült elmenekülniük. Mivel közvetlen tanúkkal a vád nem rendelkezett, valamint a szodómia elkövetésének bizonyítása is lehetetlen volt, a döntéshozatal napján mindössze 53 perc alatt döntött a bíróság a vádlottak felmentéséről. A legfontosabb érv ártatlanságuk mellett azonban az volt, hogy a férfiak női ruhába öltözését nem szabályozta a büntetőjog, ezért bűncselekmény hiányát lehetett megállapítani. <
A 1889-es Cleveland street-i esetben távirathordó fiúk bérkiegészítésére derült fény; a szálak egy homoszexuális bordélyházhoz vezettek, ahová sok prominens személyiség is járt. Az ügy remek példa volt az arisztokrácia berkeiben is jelen lévő homoszexuális kapcsolatokra és a felsőbb osztályok védelmét célzó eltussolási szándékra, de az igazságszolgáltatás kijátszására is. <

5 Az Egyesült Államokban The Gates of Life vagy Through the Gates of Life (Az élet kapui, Az élet kapuin át) címen jelent meg. <